Kedvcsinálónak néhány idézet a remekműből. „Ez a könyv a férfiakról, a férfiak szerelméről szól: az általuk és irántuk érzett szerelemről, ők lesznek tehát e könyv alanyai és tárgyai. Egy nő életében előforduló valamennyi férfiről, a legelső férfiszemélytől az utolsóig – apáról, nagyapáról, fiúról, fivérről, barátról, férjről, szeretőről, főnökről, kollégáról, ahogy az életben is megjelennek váltakozó sorrendben, át-át tűnve a jelenlét és a felejtés titokzatos szövedékén.

Nem vagyok azonos a könyvben szereplő nővel. Ez itt egy regény, a nő pedig egy szereplő, akinek sziluettjét éppen a lapokon fölbukkanó férfiak rajzolják meg. Alakja apránként válik kivehetővé, mintha egy diapozitívet emelnénk a fény felé. Ezúttal a férfiak adják a megvilágítást, tőlük válik a nő alakja láthatóvá, sőt talán életre is ők maguk hívták.”

Majd később így folytatja: „Én is benne vagyok persze ebben a nőben, nyilván, hiszen én írom meg őt, az én kezem alól futnak ki ezek a sorok, melyek rólunk szólnak. Nehezen tudnám hát kivonni magam az egészből. Ám a hitelesség kérdése ilyenformán föl sem vetődik. Nem szerepel ugyanis a szövegben sem az apám, sem a férjem, sem senki másom: ezt fontos tisztázni. Itt valójában kettős kitalációról van szó: azt írom meg, amit belőlük érzékelek, önök pedig azt látják belőlem, amilyenné ők alakították azt a nőt. Aki őket rajzolván formálódik ki önök előtt. Ez egy kiállítás az életem férfiképeiből.”

Bár a könyvet elsősorban hölgy olvasóknak ajánlom férfitársaimnak sem árt, ha lapozgatják. Nekik ajánlom a minden sikerlistára felkerült gyöngyszem következő sorait. „Önöknek írok, magának. Tudom, hogy általában a nők olvasnak, de képtelen lennék írni, ha nem gondolnék arra, még hacsak homályosan is, egy képzeletbeli, szinte testetlen alakot célozva meg, hogy ön, az olvasó, mégiscsak férfi. Önhöz szólok tehát, önről szól, önről és rólam, amit írok. Nem tudom ugyan, hogy ki ön, de el tudom képzelni: kiötlöm, leírom, elmondom, megalkotom önt. Megírom.”