Bács Ferenc – egy nagy formátumú színész emlékezete

Bács Ferenc a magyar színjátszás egyik különleges egyénisége volt. Elegáns megjelenése, rendkívüli orgánuma, választékos beszéde és visszafogott, mégis erőteljes színészi jelenléte összetéveszthetetlenné tette.

1936. június 19-én született Nagyszebenben. A marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet elvégzése után 1960-ban a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházhoz került. 1977-ben Magyarországra települt, majd Miskolcon és Győrben játszott, később a Vígszínház, a József Attila Színház és a Nemzeti Színház művésze lett. Nemzeti Örökség Intézete

Színpadi szerepei közül emlékezetes volt Ádám Az ember tragédiájában, Higgins professzor a My Fair Ladyben, valamint Tót Örkény István Tóték című művében. Évekig beszédművészetet is tanított a Színművészeti Főiskolán. Nemzeti Örökség Intézete

A filmvásznon és a televízióban ugyancsak maradandót alkotott. Különösen közel áll hozzám egyik kései nagy szerepe: Márai Sándor megformálása Az emigráns – Minden másképp van című filmben. Bács Ferenc számára az emigráció élménye személyesen sem volt ismeretlen, és talán ennek is köszönhető az a különös hitelesség és belső azonosulás, amellyel Márait életre keltette. FEOL

Hangját milliók ismerték. Ő volt többek között Gandalf magyar hangja, megszólaltatta a Micimackó Tigrisét, és az ő hangján szólalt meg Brinkmann professzor A klinika című sorozatban. Nemzeti Archívum

Művészetét számos kitüntetéssel ismerték el. 1983-ban Jászai Mari-díjat kapott, 2001-ben érdemes művész, 2011-ben kiváló művész lett, 2015-ben pedig Kossuth-díjjal tüntették ki. Nemzeti Örökség Intézete

Számomra azonban Bács Ferenc nem csupán a magyar színjátszás kiemelkedő alakja. Személyes emlék is fűz hozzá. Találkozásunk és a könyvekhez, az olvasáshoz kapcsolódó gondolatai különösen emlékezetesek maradtak számomra.

Bács Ferenc 2019. április 16-án, 82 éves korában hunyt el Budapesten. Egy nagy formátumú színész távozott vel

Dr. Papp István emlékére

Nehéz szívvel írom ezeket a sorokat Dr. Papp István pszichiáter emlékére, aki 91 éves korában hunyt el.

Különösen fájdalmas számomra, hogy még augusztus 20-án, István-nap alkalmából boldog névnapot kívántam neki. Akkor még nem gondoltam arra, hogy alig néhány nappal később, augusztus 31-én eltávozik közülünk. Halálhíréről csak később, a lányától érkezett e-mailből értesültem.

Nemrég még a munkásságáról készítettem egy összefoglaló anyagot. Akkor eszembe sem jutott, hogy ilyen rövid idő múlva már nekrológot kell írnom róla.

Dr. Papp Istvánt akkor ismertem meg, amikor ő 75 éves volt. Egy pszichiátriai bemutatóra mentünk együtt. Az ismeretségből az évek során olyan kapcsolat alakult ki, amely számomra jóval többet jelentett egyszerű szakmai találkozásnál.

Egyik interjúkötetemben is szerepel. Beszélgetésünk során nemcsak az orvost, a pszichiátert ismerhettem meg közelebbről, hanem az embert is, aki hosszú pályája tapasztalatait és gondolatait készséggel osztotta meg velem.

Két könyvéről is írtam ismertetést. Munkásságát tehát több oldalról is volt alkalmam megismerni: orvosként, szerzőként és interjúalanyként egyaránt.

Őrzöm emlékét mint orvosét, mint szerzőét, mint interjúalanyét, de mindenekelőtt mint barátét.

Dr. Papp István emlékét kegyelettel és szeretettel megőrzöm. Nyugodjék békében.

Szarvas István

Adatvesztés a háziorvosi ellátásban

Lapunk két kérdéssel fordult dr. Oroszi Beatrix országos tisztifőorvoshoz a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Egészségügyi Szakosztályának háttérbeszélgetésén.

Első kérdésünk arra vonatkozott, készült-e átfogó szakmai értékelés a Covid–19-járvány magyarországi kezeléséről, és milyen tanulságokat lehet levonni az elmúlt évek tapasztalataiból.

Oroszi Beatrix válaszában elmondta, hogy ő maga sem találkozott olyan összegző szakmai elemzéssel, amely a magyarországi járványkezelés egészét átfogóan értékelte volna. Hangsúlyozta, hogy egy ilyen elemzésre szükség lenne, hiszen a korábbi döntések, eredmények, hibák és tapasztalatok feldolgozása nélkül egy következő járványhelyzetre is nehezebb megfelelően felkészülni.

Egy átfogó értékelés nem csupán azt mutathatná meg, hogy a járvány idején mi működött jól, illetve hol voltak hiányosságok, hanem a jövőbeni védekezéshez is fontos szakmai alapot adhatna. A Covid–19-járvány tapasztalatainak részletes feldolgozása ezért nemcsak a múlt értékelését, hanem a jövőre való felkészülést is szolgálná.

Lapunk második kérdése arra vonatkozott, milyen következményekkel járhat, hogy a háziorvosoknak már nem kell ambuláns lapot készíteniük.

Oroszi Beatrix válaszában hangsúlyozta, hogy ennek következtében értékes egészségügyi adatok veszhetnek el. Ezek az információk nemcsak az adott beteg későbbi ellátásában lehetnek fontosak, hanem az egészségügyi rendszer működésének megismerésében és a népegészségügyi folyamatok elemzésében is.

A pontosan rögzített betegadatok segítségével nyomon követhető az egészségi állapot változása, a betegutak alakulása, valamint egyes betegségek előfordulása is. Az ilyen adatok fontos alapot jelentenek a népegészségügyi elemzésekhez, az egészségügyi ellátás tervezéséhez és a szakmai döntések előkészítéséhez.

Az adminisztráció egyszerűsítése érthető cél, ugyanakkor nem járhat azzal, hogy az egészségügy számára fontos információk eltűnjenek. Az adatok hiánya hosszabb távon megnehezítheti a betegségek alakulásának követését, az ellátórendszer működésének elemzését és a megalapozott egészségügyi döntések meghozatalát.

Lapunk két kérdése ugyan két különböző témát érintett, mégis közös tanulságot hordozott: az egészségügyben a tapasztalatok és az adatok megőrzése alapvető fontosságú. A korábbi járványok értékelése és a jelenben keletkező egészségügyi információk pontos rögzítése egyaránt hozzájárulhat ahhoz, hogy a jövőben jobb és megalapozottabb döntések szülessenek.

Kérdésekből épített életmű

Szarvas István könyveinek összefoglaló recenziója

Szarvas István írói és újságírói munkásságának középpontjában az ember áll. Könyveit olvasva hamar felismerhető, hogy számára az interjú nem egyszerűen kérdések és válaszok egymásutánja, hanem találkozás két ember között. A kérdező érdeklődéssel és tisztelettel fordul beszélgetőtársához, az olvasót pedig közelebb viszi olyan személyiségekhez, akiket többnyire csak nyilvános szerepléseikből ismerhet.

Életművének gerincét a Kérdeztem – Válaszoltak című sorozat alkotja. A kilenc kötetben közreadott beszélgetések hosszú időszak szellemi és társadalmi körképét adják. Művészek, tudósok, orvosok, gazdasági vezetők, politikusok, diplomaták, sportolók, egyházi személyiségek és más közéleti szereplők vallanak pályájukról, sikereikről, nehézségeikről és gondolkodásuk meghatározó értékeiről.

A sorozat kötetei azonban nem csupán híres emberek megszólalásainak gyűjteményei. Együtt olvasva őket kibontakozik Szarvas István saját újságírói pályaképe is. Megfigyelhető, hogyan bővült érdeklődési köre, miként alakult kérdezési módszere, és hogyan váltak beszélgetései egyre személyesebbé, miközben mindvégig megőrizte a tárgyilagosság és az udvariasság követelményét.

A kérdezés mint emberi kapcsolat

Szarvas István interjúinak egyik legfontosabb értéke a közérthetőség. Kérdései világosak, többnyire rövidek és célratörők. Nem kívánja saját műveltségét vagy tájékozottságát az interjúalany elé helyezni. A kérdés nála nem öncélú újságírói mutatvány, hanem eszköz ahhoz, hogy a válaszadó szabadon kifejthesse gondolatait.

A szerző mérnöki és gazdasági háttere különleges pontosságot ad munkáinak. Érezhető rajtuk a rendszerező gondolkodás, a tények tisztelete és az összefüggések keresése. Ugyanakkor az interjúk nem válnak merevvé vagy személytelenné, mert a kérdezőt mindig valódi kíváncsiság vezeti. A szakmai teljesítmény mellett az emberi sors is érdekli: honnan indult a beszélgetőtárs, milyen akadályokat kellett leküzdenie, kik segítették pályáján, és mit tekint élete legfontosabb eredményének.

Módszerének lényeges eleme a felkészültség. Kérdéseiből kitűnik, hogy nem üres lappal érkezik a beszélgetésre. Ismeri az interjúalany életútjának fontos állomásait, eredményeit és szakmai környezetét. Ez teszi lehetővé, hogy a beszélgetések túlmutassanak a szokványos életrajzi adatokon.

A szerző stílusa visszafogott. Nem igyekszik mindenáron vitát vagy szenzációt kelteni, de nem is kerüli meg a lényeges kérdéseket. A tiszteletteljes hangnem mögött következetes érdeklődés húzódik meg. A beszélgetésekben gyakran éppen azért születnek személyes és őszinte válaszok, mert az interjúalany érzi, hogy a kérdező nem támadni vagy zavarba hozni akarja.

Korrajz és szellemi arcképcsarnok

A Kérdeztem – Válaszoltak kötetei együttesen különleges szellemi arcképcsarnokot alkotnak. A sorozat sokfélesége első pillantásra akár széttartónak is tűnhet, valójában azonban tudatos szerkesztői szemlélet eredménye. Szarvas István nem egyetlen szakma vagy világnézeti csoport képviselőit kérdezi. Arra kíváncsi, hogyan gondolkodnak saját feladatukról és a világról azok, akik valamilyen területen maradandót alkottak.

A tudósokkal készült beszélgetések a kutatás felelősségére, a kitartásra és a felfedezés örömére irányítják a figyelmet. A művészekkel folytatott interjúk az alkotói szabadság, a tehetség és a szorgalom kapcsolatát tárják fel. A sportolók történeteiben a fegyelem, az akaraterő, a vereségek feldolgozása és a győzelemhez vezető hosszú munka kerül előtérbe. A gazdasági vezetők és vállalkozók válaszai a döntés, a kockázatvállalás és a társadalmi felelősség kérdéseit vetik fel.

A politikusokkal és diplomatákkal készített interjúk különösen érdekes dokumentumai annak, hogyan látták a közélet szereplői saját korukat. A szerző ezekben a beszélgetésekben is törekszik arra, hogy a napi politikai kijelentéseken túl az emberi és történelmi szempontok is megjelenjenek.

Az interjúk idővel forrásértékűvé válnak. Olyan gondolatokat, véleményeket és személyes emlékeket őriznek meg, amelyek másképpen talán elvesznének. A könyvek ezért nemcsak megjelenésük pillanatában érdekesek. Később a kutatók, újságírók és az adott korszak iránt érdeklődő olvasók számára is használható dokumentumokká válhatnak.

Az interjú elmélete és gyakorlata

Az Őszintén az interjúkészítésről című kötet különleges helyet foglal el Szarvas István munkásságában. Ebben már nem csupán interjúkat közöl, hanem magáról az interjúkészítésről is gondolkodik. Tapasztalatait, módszereit, sikereit és tanulságait osztja meg az olvasóval.

A könyv egyik legfontosabb felismerése, hogy a jó interjú nem a beszélgetés kezdetével indul. Megelőzi a témaválasztás, az interjúalany életútjának megismerése, a kérdések gondos összeállítása és a megfelelő kapcsolat kialakítása. Ugyanilyen fontos azonban a figyelem és a rögtönzés képessége. A kérdezőnek nem elegendő felolvasnia az előre megírt kérdéseket: észre kell vennie a válaszban rejlő új irányokat is.

Szarvas István számára az interjúkészítés erkölcsi felelősséggel jár. Pontosan kell visszaadni az elhangzottakat, tiszteletben kell tartani a beszélgetőtárs személyiségét, és kerülni kell a válaszok félreérthető vagy önkényes átalakítását. Ez a szemlélet különösen fontos napjaink gyors, gyakran szenzációközpontú médiavilágában.

A kötet gyakorlati útmutatóként is olvasható, de ennél többet nyújt. Egy tapasztalt újságíró szakmai önvallomása, amely megmutatja, hogy az interjúkészítés egyszerre mesterség és művészet. Szabályai megtanulhatók, de az eredményhez empátia, emberismeret, türelem és valódi érdeklődés is szükséges. A könyv ezért pályakezdő újságíróknak, kommunikációs szakembereknek és mindazoknak hasznos lehet, akik munkájuk során embereket kérdeznek és történeteket rögzítenek. A kötetről szóló korábbi összefoglalók is a felkészültség, az empátia, a hallgatni tudás és az etikai felelősség szerepét emelik ki. (Hungchester)

Sportolók a teljesítmény mögött

Az Olimpikonok válaszoltak tematikus válogatása a sport világára összpontosít. A kötet fő érdeme, hogy az olimpikonokat nem pusztán eredményeik felsorolásával mutatja be. A győzelmek mögött láthatóvá válik a felkészülés, az áldozatvállalás, a küzdelem és olykor a kudarc is.

A sportsikereket a közönség általában egyetlen pillanathoz kapcsolja: a döntőhöz, a dobogóhoz vagy az érem átadásához. Szarvas István beszélgetései ezzel szemben az odavezető útra irányítják a figyelmet. Megmutatják, hogy az eredmény mögött évek munkája, lemondása és önfegyelme áll. Az olimpikonok válaszaib

Három testvér, három út a sakktáblától

Szarvas István interjúi Polgár Zsuzsával, Polgár Zsófiával és Polgár Judittal

Szarvas István három beszélgetésében a Polgár nővérek közös sikerei mellett az is láthatóvá válik, milyen különböző irányban folytatták pályájukat.

Polgár Zsófiával 2011. november 19-én, az V. Aquaprofit Sakknapon, a Telekom székházában készült az interjú. A kétszeres sakkolimpiai bajnok legkedvesebb emlékeként az 1988-as szaloniki olimpiát idézte fel. Derűvel beszélt arról is, hogy két kivételes testvére mellett a családon belül „csak” a harmadik legerősebb sakkozó volt. A beszélgetés középpontjában a gyermekek oktatása és a sakk gondolkodásfejlesztő szerepe állt.

Polgár Judittal 2015. november 12-én, a reykjavíki sakkcsapat Európa-bajnokság előtt, a Magyar Sakkszövetség budapesti sajtótájékoztatóján készült a beszélgetés. Polgár Judit akkor a magyar férfiválogatott kapitányaként válaszolt a kérdésekre. Beszélt a sakkozás közben átélt flow-élményről, a csapattal szembeni várakozásairól és az első Világsakkfesztivál eredményeiről.

Polgár Zsuzsával 2019. július 25-én, a budapesti Centrál Kávéházban készült az interjú. A korábbi világbajnok felidézte az 1996-ban megszerzett világbajnoki címét, az 1988-as szaloniki olimpiai győzelmet, valamint az amerikai sakkoktatásban végzett munkáját. Meggyőződését fejezte ki, hogy egyszer nő is megszerezheti a férfiak és nők közös sakkvilágbajnoki címét.

A három interjút az 1988-as közös olimpiai siker és a sakk továbbadásának gondolata kapcsolja össze. Zsuzsa a női sakkozás lehetőségeinek bővítésén, Zsófia a gyermekek gondolkodásának fejlesztésén dolgozott, Judit pedig kapitányként és fesztiválszervezőként szolgálta a sportágat. Szarvas István beszélgetései így három különböző időpontban és élethelyzetben mutatják be a világhírű Polgár nővéreket.

Kormányszóvivői  tájékoztatóról  jelentem.

A 2026 szeptember 18-i kormányszóvivői tájékoztatón Magyar Péter, Magyar Éva és Vitézy Dávid vett részt. Az esemény csaknem két órán át tartott, amelynek jelentős részét  Vitézy Dávid részletes szakpolitikai előadása tette ki az autópálya-koncesszió kérdéseiről. A tájékoztató iránt számottevő sajtóérdeklődés mutatkozott. Mintegy ötven médium kapott meghívást, miközben a teremben pontosan huszonnégy ülőhely állt rendelkezésre. Több újságíró és stáb állva követte az eseményt; számuk hozzávetőleg húsz és huszonhat között lehetett. A kérdezési lehetőség ugyanakkor már jóval szűkebb volt: nagyjából tíz médium jutott szóhoz. Főként televíziók, valamint néhány más szerkesztőség; az írott sajtó képviseletében többek között a HVG kérdezhetett. Szóba került egy új környezetvédelmi hatóság létrehozása, a kamarai hozzájárulás eltörlésének lehetősége, valamint a gyermekvédelem helyzete is. Külön téma volt a sportvezetőket érintő összeférhetetlenség, továbbá a vagyonosodási vizsgálatok kérdése. Ezek a témák több újságíró érdeklődését is felkeltették. A tájékoztató összességében széles témakört ölelt fel. A nagyszámú meghívott sajtóorgánum és a 24 ülőhely egyaránt jelezte az esemény iránti érdeklődést, miközben a rendelkezésre álló idő miatt a jelen lévő médiumoknak csak egy része kapott tényleges kérdezési lehetőséget.

Az amerikai álom és a Kennedy-mítosz

Fekete Rajmund: Az amerikai álom (vége) – John F. Kennedy

Kevés huszadik századi politikus alakja vált annyira legendává, mint John Fitzgerald Kennedyé. Az Egyesült Államok 35. elnöke mindössze 1961 januárjától 1963 novemberében bekövetkezett meggyilkolásáig állt országa élén, személye mégis több mint hat évtizeddel halála után is élénken foglalkoztatja a történészeket és az olvasókat.

Fekete Rajmund Az amerikai álom (vége) – John F. Kennedy című könyve nem egyszerűen egy amerikai elnök életrajza. A szerző arra is választ keres, hogyan lett a fiatal, jó megjelenésű, kiváló kommunikációs képességekkel rendelkező politikusból egy egész korszak jelképe, majd tragikus halálát követően legenda.

Kennedy történetét azonban nem az elnökválasztási kampánnyal és nem is a Fehér Házzal kell kezdenünk. Életének egyik meghatározó fejezete jóval korábban, a második világháború idején játszódott le.

A tengerészet hadnagya és a PT–109 hőse

John F. Kennedy a második világháborúban az Egyesült Államok haditengerészeténél szolgált. A csendes-óceáni hadszíntéren, a Salamon-szigetek térségében egy torpedónaszád, a PT–109 parancsnoka lett.

1943. augusztus 2-án éjszaka történt az az esemény, amely Kennedy egész későbbi életét végigkísérte. A japán Amagiri romboló nagy sebességgel nekiütközött a PT–109-nek, és gyakorlatilag kettévágta a kis amerikai hajót. A tizenhárom fős legénységből ketten életüket vesztették, a többiek a tengerbe kerültek. Kennedy ekkor hadnagyi rendfokozatban szolgált.

A későbbi elnök ebben a szélsőséges helyzetben nemcsak saját életét próbálta megmenteni. Sérült társát, Patrick McMahont úgy segítette, hogy annak mentőmellényének pántját a fogai közé fogva vontatta magával, miközben több kilométert úszott egy közeli sziget felé. A túlélők végül egy kis lakatlan szigetre jutottak. Kennedy később segítséget keresett, és kapcsolatba tudtak kerülni a térségben működő helyiekkel. Egy kókuszdió héjába karcolt üzenet is szerepet játszott abban, hogy a mentők megtalálják őket. A tizenegy túlélőt végül augusztus 8-án mentették ki.

Ez az esemény több volt Kennedy életének egy kalandos epizódjánál. A PT–109 története később politikai pályájának részévé vált. A háborús szolgálat, a veszélyhelyzetben tanúsított helytállás és bajtársai megmentése egy olyan képet erősített róla, amely később választási kampányaiban is megjelent. A Kennedy elnöki könyvtár dokumentumai szerint a PT–109 szimbólumát az 1960-as kampányban tudatosan kapcsolták Kennedy vezetői képességeihez.

Érdemes elgondolkodni azon, hogy vajon mennyiben határozta meg az elnökké váló Kennedy gondolkodását ez a fiatalkori tapasztalat. A háborúban megtapasztalta, milyen gyorsan válhat egy döntés élet és halál kérdésévé. Két évtizeddel később, a kubai rakétaválság napjaiban már nem egy tizenhárom fős legénység, hanem sok millió ember sorsa függött a washingtoni és moszkvai döntésektől.

A Kennedy család és a politikai felemelkedés

Fekete Rajmund könyve megfelelő hangsúlyt helyez arra is, hogy John F. Kennedy pályafutása nem érthető meg családja nélkül.

A Kennedy család az amerikai társadalmi és politikai felemelkedés különleges példája volt. Az apa, Joseph P. Kennedy jelentős vagyont szerzett, diplomáciai és politikai kapcsolatrendszert épített ki, és gyermekeivel szemben rendkívül magas követelményeket támasztott.

John F. Kennedy előtt eredetileg bátyja, Joseph Kennedy Jr. számára látszott nyitottnak a politikai pálya. A háború azonban ezt is megváltoztatta. Joseph Kennedy Jr. 1944-ben katonai szolgálat közben életét vesztette. A családi várakozások ettől kezdve egyre inkább John felé fordultak.

Kennedy előbb képviselő, majd szenátor lett, végül 1960-ban indult az Egyesült Államok elnöki tisztségéért.

A televízió korszakának politikusa

Kennedy felismerte, hogy a politika világa megváltozott. Nem elegendő programot meghirdetni: a választókat személyesen is meg kell szólítani.

Az 1960-as Kennedy–Nixon televíziós viták történelmi jelentőségűvé váltak. Kennedy fiatalos, nyugodt és magabiztos megjelenése jól érvényesült a televízió képernyőjén. Politikusi imázsának felépítésében ettől kezdve a televízió meghatározó szerepet kapott.

Ebben az értelemben Kennedy már a modern politikai kommunikáció képviselője volt.

Fekete Rajmund könyvének egyik érdekes vonulata éppen annak vizsgálata, hogyan alakult ki a valóságos politikus mellett a nyilvánosság számára felépített Kennedy-kép.

Egy új nemzedék elnöke

Kennedy 1961. január 20-án lépett hivatalba. Beiktatási beszédének egyik gondolata azóta is az amerikai politikai retorika legismertebb mondatai közé tartozik: az állampolgárokat arra szólította fel, ne csak azt kérdezzék, mit tehet értük az országuk, hanem azt is, mit tehetnek ők hazájukért.

Fiatalsága önmagában is változást jelképezett.

Egy olyan politikus jelent meg a Fehér Házban, aki a háború utáni nemzedék dinamizmusát, optimizmusát és technikai fejlődésbe vetett hitét képviselte.

Ehhez kapcsolódott a New Frontier, az „Új Határ” gondolata is.

Kennedy számára az Egyesült Államok előtt álló kihívások nem kizárólag gazdasági vagy katonai kérdéseket jelentettek. A tudomány, az oktatás, a társadalmi fejlődés és a világűr meghódítása egyaránt része volt annak az Amerikának, amelyet elképzelt.

Kennedy és a világűr

Elnökségének egyik legmaradandóbb vállalkozása az amerikai űrprogram felgyorsítása lett.

1961-ben Kennedy azt a célt tűzte az Egyesült Államok elé, hogy még az évtized vége előtt amerikai űrhajós lépjen a Hold felszínére, majd biztonságban térjen vissza a Földre.

Kennedy ezt már nem élhette meg.

Neil Armstrong 1969. július 20-án lépett a Holdra. A siker azonban szorosan összekapcsolódott azzal a politikai döntéssel, amelyet Kennedy évekkel korábban meghozott.

A kubai rakétaválság

Kennedy elnökségének talán legdrámaibb időszaka 1962 októbere volt.

Amerikai felderítő repülőgépek szovjet nukleáris rakéták telepítését fedezték fel Kubában. A Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti konfliktus olyan pontra jutott, ahol egy rossz döntés akár nukleáris háborút is kiválthatott volna.

Kennedy végül tengeri blokád – hivatalos megfogalmazás szerint „karantén” – mellett döntött, miközben Washington és Moszkva között intenzív tárgyalások kezdődtek.

Nyikita Hruscsov és Kennedy végül kompromisszumos megoldást talált.

A rakétaválság azért is különleges fejezete Kennedy életének, mert ismét egy rendkívüli veszélyhelyzetben kellett döntenie. Természetesen nem lehet közvetlenül összehasonlítani egy háborús torpedónaszád parancsnokának döntéseit egy nukleáris nagyhatalom elnökének döntéseivel. Mégis nehéz nem észrevenni a párhuzamot: Kennedyt életében többször is olyan helyzet elé állította a történelem, amikor nagy nyomás alatt kellett mérlegelnie a kockázatot és a következményeket.

Dallas és a befejezetlen elnökség

1963. november 22-én Dallasban eldördültek a lövések.

John F. Kennedy 46 éves volt.

Egyetlen pillanat alatt véget ért egy elnökség, ugyanakkor megszületett egy legenda.

Kennedy halálának egyik következménye éppen az, hogy politikai életműve befejezetlen maradt. Nem tudhatjuk, hogyan alakult volna a vietnámi háborúhoz való viszonya. Nem tudhatjuk, milyen irányba vitte volna tovább az amerikai polgárjogi kérdéseket. Azt sem tudhatjuk, milyen lett volna egy esetleges második Kennedy-ciklus.

A történész ezért csak azt vizsgálhatja, ami valóban megtörtént.

A közvélemény azonban gyakran azt is hozzáteszi a történethez, ami megtörténhetett volna.

Itt kezdődik a Kennedy-mítosz.

Camelot – legenda születik

Jacqueline Kennedy férje halála után hozzájárult ahhoz, hogy az elnökség időszakához hozzákapcsolódjon a „Camelot” elnevezés.

A szó egy elveszett, idealizált világ képét idézte fel.

A fiatal elnök, elegáns felesége, gyermekeik, a Fehér Ház kulturális rendezvényei és Kennedy tragikus halála idővel egyetlen nagy történetté olvadtak össze.

A valóság természetesen összetettebb volt.

Éppen ebben rejlik Fekete Rajmund könyvének értéke.

Nem elegendő ugyanis feltenni a kérdést: ki volt John F. Kennedy?

Azt is meg kell kérdeznünk:

Milyennek látta önmagát?

Milyennek akarta láttatni magát?

Milyennek látták a kortársai?

És végül:

Milyennek őrizte meg az utókor?

Az amerikai álom vége?

A könyv címében szereplő kérdés különösen elgondolkodtató.

Kennedy maga bizonyos értelemben az amerikai álom megtestesítőjévé vált: fiatal, sikeres, gazdag, művelt, háborús veterán, családapa és végül az Egyesült Államok elnöke.

A kép természetesen ennél sokkal összetettebb.

De éppen ez az „amerikai álom” ereje: nem feltétlenül azt mutatja meg, milyen a valóság, hanem azt, milyennek egy társadalom látni szeretné önmagát.

Dallas után azonban ez a kép megrendült.

Az 1960-as évek második fele már Vietnamról, súlyos társadalmi konfliktusokról, Martin Luther King és Robert Kennedy meggyilkolásáról is szólt.

Az optimizmus helyét fokozatosan a bizonytalanság vette át.

Összegzés

Fekete Rajmund könyvének egyik legfontosabb erénye, hogy John F. Kennedyt nem kizárólag elnökként mutatja meg.

Ott van előttünk a Kennedy család fia.

A betegségekkel is küzdő fiatalember.

A politikai ambíciókkal rendelkező pályakezdő.

A képviselő.

A szenátor.

A televízió korszakát felismerő politikus.

Az Egyesült Államok elnöke.

És nem utolsósorban ott van Kennedy hadnagy, a PT–109 parancsnoka, aki 1943 nyarán a Csendes-óceánon saját életét is kockára téve segített megmenteni bajtársait.

Ez utóbbi történet különösen fontos, mert megmutatja: Kennedy legendája nem kizárólag politikai kommunikációból született. Volt mögötte személyesen átélt háború, veszély és felelősség is.

A PT–109 roncsa a Csendes-óceánban maradt, története azonban elkísérte Kennedyt egészen a Fehér Házig.

Fekete Rajmund könyve arra figyelmeztet, hogy a történelmi személyiségek megértéséhez a mítosz mögé kell néznünk. Kennedy esetében azonban a mítosz maga is a történelem része lett.

Talán ezért nem halványul alakja több mint hat évtized elteltével sem.

John F. Kennedy életében találkozott háború és béke, személyes bátorság és politikai hatalom, valóság és legenda, amerikai álom és annak tragikus megszakadása.

Ezért Fekete Rajmund könyve nemcsak egy amerikai elnök története.

Egy korszak története is.

Harminchét találkozás korunk tanúival

Szarvas István: Kérdeztem – Válaszoltak II.

Szarvas István Kérdeztem – Válaszoltak II. című interjúkötete olyan embereket szólaltat meg, akik a tudomány, a politika, a művészet, az irodalom, az egyházi élet és a sport különböző területein váltak ismertté. A 37 interjút tartalmazó kötet legnagyobb erénye éppen ez a sokszínűség: egymástól távoli életutak és gondolkodásmódok kerülnek egymás mellé, miközben valamennyi beszélgetést összeköti a kérdező személye és érdeklődése.

A szerző nem egyetlen szakterület képviselőit gyűjti össze. Nobel-díjas tudós és író, politikus és bíboros, akadémikus és orvos, színművész és zenész, olimpiai bajnok és űrhajós egyaránt helyet kap a könyvben. Ez már önmagában is jelzi Szarvas István interjúkészítői felfogását: számára elsősorban az érdekes ember és az érdekes életút számít.

A kötet talán legnagyobb neve Kertész Imre, az egyetlen magyar irodalmi Nobel-díjas. Mellette a Nobel-díjasok körét Elizabeth Blackburn képviseli. Jelenlétük különös rangot ad a könyvnek, ugyanakkor jól mutatja a szerző törekvését arra, hogy a nemzetközileg is kiemelkedő személyiségek gondolatait közelebb hozza a magyar olvasóhoz.

A politikai és közéleti beszélgetések között ugyancsak történelmi jelentőségű nevek jelennek meg. Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió utolsó vezetője olyan korszak egyik főszereplője volt, amely alapvetően megváltoztatta Európa történelmét. Németh Miklós volt miniszterelnök és Pozsgay Imre szintén a magyar rendszerváltozás meghatározó személyiségei. Az ilyen interjúk értéke az idő múlásával növekszik: ami elkészülésekor aktuális beszélgetés volt, az évek múltával kordokumentummá válik.

Más jellegű közéleti világot képvisel Erdő Péter bíboros. Az egyházi vezetővel készített beszélgetés azért is fontos része a kötetnek, mert a szerző érdeklődése itt a hit, az egyház és a társadalom kérdései felé fordul. Szarvas István interjúinak visszatérő sajátossága, hogy beszélgetőpartnerét nem csupán tisztségében vagy szakmai szerepében kívánja megmutatni: az embert keresi a címek és rangok mögött.

A tudomány világát több kiemelkedő személyiség képviseli. Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, valamint Farsang Csaba, Papanek Gábor, Szolcsányi János és más kutatók, professzorok megszólaltatása azt mutatja, hogy a tudomány népszerűsítése különösen fontos a szerző számára. Ezekben az interjúkban komoly szakmai kérdések jelennek meg, de a kérdező törekszik arra, hogy a válaszok a nem szakember olvasó számára is követhetők legyenek.

A művészeti fejezetek egyik legemlékezetesebb személyisége Psota Irén. Egy olyan színésznőről van szó, akinek alakja összeforrt a huszadik század második felének magyar színház- és filmművészetével. Mellette Kocsis Zoltán zongoraművész és karmester, Ókovács Szilveszter, valamint Bodza Klára is azt bizonyítja, milyen széles kulturális horizontot fog át a kötet.

Az irodalmat Kertész Imre mellett többek között Müller Péter, Moldova György és a világhírű brazil író, Paulo Coelho képviseli. Különösen érdekes, hogy magyar és külföldi alkotók kerülnek egyazon könyv lapjaira. Ezáltal a kötet nem marad a magyar közélet és kultúra határain belül, hanem nemzetközi kitekintést is kínál.

A sportolók sora ugyancsak figyelemre méltó. Buzánszky Jenő, az Aranycsapat legendás labdarúgója a magyar sporttörténet egyik nagy korszakának tanúja. Szilágyi Áron olimpiai bajnok kardvívó már egy másik nemzedéket képvisel. Polgár Judit pedig olyan magyar sportember, aki a sakkozás történetében nemzetközi mércével is maradandót alkotott.

Külön hely illeti meg Farkas Bertalant, az első magyar űrhajóst. Az ő életútja egyszerre része a tudomány, a technika, a repülés és a közelmúlt történetének. Az ilyen beszélgetésekben mutatkozik meg különösen az interjú mű

Emberek, pályák, sorsok – Szarvas István: Kérdeztem – Válaszoltak IX.

Szarvas István Kérdeztem – Válaszoltak című interjúsorozata immár kilencedik kötetéhez érkezett. Egy ilyen hosszú sorozat önmagában is figyelemre méltó újságírói teljesítmény. A kötet legfontosabb értéke azonban nem a számokban, hanem a megszólaltatott emberek sokféleségében és a beszélgetések személyességében rejlik.

A IX. kötetből különösen jól kirajzolódik Szarvas István interjúkészítői felfogása: nem kizárólag a közismert személyiség érdekli, hanem az ember is, aki a tisztség, a szakmai eredmények vagy a hírnév mögött áll. Kérdései többnyire rövidek, közérthetők és célratörők. Nem akarja saját személyiségével háttérbe szorítani beszélgetőtársát, inkább lehetőséget teremt arra, hogy az interjúalany maga mondhassa el gondolatait.

A kötet sokszínűségét jól érzékelteti a kiválasztott tizenhét beszélgetőtárs névsora: Báron György, Berend T. Iván, Bige László, Demján Sándor, Dieter Fahrer, Gödrös Katalin, Gulyás Michelle, Hankó Balázs, Harle Tamás, Havasi Zoltán, Hegedűs Éva, Herboly Domonkos, Jancsó Miklós, Jorge Róza de Oliveira, Julia Gross, Kerekes Sándor és Kónya Imre.

Tudomány és gondolkodás

A tudományos életet mindenekelőtt Berend T. Iván akadémikus képviseli. Személye azért különösen érdekes egy interjúkötetben, mert életútján keresztül nemcsak egy tudós pályája, hanem egy történelmi korszak változásai is megközelíthetők. Egy ilyen beszélgetésben a személyes emlékezet és a tudományos gondolkodás találkozik.

Báron György filmkritikus ugyancsak az elemző, értelmező gondolkodás képviselője. A filmkritikus nem pusztán véleményt mond egy alkotásról: kapcsolatot teremt film, kultúra és társadalom között. Szarvas István interjúinak egyik erőssége éppen az, hogy a szakmai kérdéseket igyekszik a szélesebb közönség számára is érthetővé tenni.

Film és művészet

Különösen erős csoportot alkotnak a filmművészet képviselői. Dieter Fahrer és Gödrös Katalin filmrendezők, valamint Jancsó Miklós más-más alkotói világot képviselnek.

Jancsó Miklós szerepeltetése önmagában súlyt ad ennek a válogatásnak. A rendező életműve a magyar filmtörténet megkerülhetetlen része. A vele készült beszélgetés jelentőségét tovább növeli, hogy az ilyen interjú az idő múlásával dokumentummá válik: megőrzi egy jelentős alkotó gondolkodásának és személyiségének egy darabját.

Gödrös Katalin és Dieter Fahrer szerepeltetése egyúttal azt is mutatja, hogy Szarvas István érdeklődése nem áll meg Magyarország határainál. A különböző filmes tapasztalatok egymás mellé helyezése tágabb kulturális perspektívát ad a kötetnek.

Gazdaság és üzleti élet

A gazdasági életet Bige László, Demján Sándor, Havasi Zoltán és Hegedűs Éva képviseli.

Különösen érdekes Demján Sándor szerepeltetése. Az üzletemberrel készült beszélgetés ma már túlmutat egy hagyományos gazdasági interjún: egy meghatározó magyar vállalkozó gondolkodásának dokumentuma is. Az ilyen beszélgetések mutatják meg igazán egy több évtizedet átfogó interjúkészítői munka értékét.

Bige László és Havasi Zoltán esetében ugyancsak az üzleti élet, a vállalkozói döntések és a személyes életút kapcsolata kerülhet az olvasó figyelmének középpontjába.

Hegedűs Éva bankelnök szerepeltetése pedig tovább szélesíti a gazdasági témakört. A pénzügyi világ egy olyan terület, amelyet az átlagolvasó sokszor távolinak érez. Az interjú műfaja azonban alkalmas arra, hogy a gazdasági döntések mögött az embert, a vezetői felelősséget és a pályát is megmutassa.

Sport – az olimpiai teljesítménytől a sportújságírásig

A sport világát Gulyás Michelle, Harle Tamás és Kerekes Sándor képviseli.

Közülük kiemelkedik Gulyás Michelle öttusázó, olimpiai bajnok. Egy olimpiai bajnokkal folytatott beszélgetés természetesen az eredményekről is szól, de ennél többet jelenthet: betekintést engedhet abba a kitartásba, fegyelembe és lelki erőbe, amely nélkül a legmagasabb szintű sportteljesítmény elképzelhetetlen.

Harle Tamás sportújságíró más oldalról közelíti meg ugyanezt a világot. Nem az eredmény létrehozójaként, hanem annak megfigyelőjeként, közvetítőjeként van jelen. Kerekes Sándor szerepeltetésével pedig tovább bővül a sporttal kapcsolatos nézőpontok köre.

Így a sport nem egyetlen interjúban jelenik meg, hanem többféle szemszögből: a versenyző, a sportember és az újságíró oldaláról.

Diplomácia és közélet

A nemzetközi kapcsolatokat Jorge Róza de Oliveira és Julia Gross nagykövetek képviselik. A diplomatákkal készült interjúk külön értéke, hogy az olvasó a hivatalos államközi kapcsolatok mögött megismerheti a diplomata személyes gondolkodását is.

A magyar közéletből Hankó Balázs miniszter és Kónya Imre miniszter jelenik meg a válogatásban. Két különböző politikai korszak képviselőinek megszólaltatása jól illeszkedik Szarvas István módszeréhez: az interjúkötet nem egyetlen időszak pillanatfelvétele, hanem különböző korszakok szereplőit állítja egymás mellé.

Egy sajátos életút

Erboly Domonkos főigazgató, zenész személye azért is érdekes, mert egyszerre kapcsolódik a vezetői tevékenységhez és a művészethez. Az ilyen összetett pályák különösen alkalmasak arra, hogy az interjú túllépjen a hagyományos szakmai életrajzon, és azt vizsgálja, miként fér meg egymás mellett egy ember életében több hivatás és érdeklődési terület.

A kérdező szerepe

Szarvas István interjúinak egyik felismerhető sajátossága a kíváncsiság. Nem kihallgatni akarja beszélgetőtársait, hanem megismerni őket. Kérdéseivel teret biztosít a válaszadónak, miközben igyekszik olyan témákat érinteni, amelyek az olvasót is közelebb viszik az interjúalany személyiségéhez.

A kötet másik erénye az időbeli távlat. Amikor egymás mellett olvashatunk különböző korszakokban készült beszélgetéseket, az interjú már nem csupán újságírói műfaj. Kortörténeti dokumentummá válik. Egy korábbi beszélgetésből az olvasó nemcsak azt tudhatja meg, mit gondolt az interjúalany, hanem azt is, milyen kérdések foglalkoztatták az adott korszakot.

Ebben rejlik a Kérdeztem – Válaszoltak IX. maradandó értéke.

A tizenhét kiválasztott interjúalany között akadémikus, filmkritikus, filmrendező, üzletember, bankelnök, olimpiai bajnok, sportújságíró, sportember, miniszter, nagykövet, főigazgató és zenész egyaránt megtalálható. Látszólag egymástól távoli világok ezek, mégis összeköti őket valami: valamennyien saját területükön figyelemre méltó életutat jártak be.

Szarvas István pedig kérdez.

A válaszokból pedig nemcsak portrék, hanem egy korszak mozaikdarabjai állnak össze.

A Kérdeztem – Válaszoltak IX. ezért nem egyszerűen interjúgyűjtemény. Olyan találkozások könyve, amelyben tudomány, művészet, gazdaság, sport, diplomácia és közélet kerül egymás mellé. A kötet arra is emlékeztet, hogy az újságíró egyik legfontosabb feladata változatlan: jól kérdezni, figyelmesen meghallgatni a választ, majd megőrizni azt az utókorna