Kisfilm egy rendhagyó koncertmaratonhoz
Tudja meg az egész világ! – Főhajtás a magyar hegedűiskola előtt
május 1-3 között - Fesztivál Akadémia Budapest
Kelemen Barnabás „Tudja meg az egész világ!” című maratoni koncertsorozata május
1-3. között a Fesztivál Akadémia Budapest keretében egyedülálló vállalás: három nap
alatt, kilenc koncerten hét nagyzenekarral szólaltat meg a Kossuth-díjas hegedűművész
tizenkét, hegedűre és zenekarra írt remekművet a Zeneakadémia Nagytermében. Több
mint öt órányi zene, hét legendás magyar hegedűművész emlékének ajánlva, hiszen
Brahms, Csajkovszkij, Sibelius, Dvořák, Schumann, Bruch, Ravel és Bartók mind
magyar hegedűművészek számára írták vagy nekik ajánlották műveiket. A maraton
célja elsősorban megmutatni, hogy a magyar hegedűiskola nem csupán a zenetörténet
egyik fontos fejezete, hanem maga is formálta a zenetörténetet. A művek olyan
karmesterek dirigálásával szólalnak meg, mint Michael Stern, Andreas Ottensamer,
Keller András, Vashegyi György, Madaras Gergely, Hamar Zsolt és Káli Gábor.
Ehhez a különleges vállaláshoz készült el a „Tudja meg az egész világ!” kisfilm, amelynek célja nem
csupán a koncertsorozat bemutatása. A film azokhoz is szól, akik csak ritkán találkoznak
komolyzenével. Arra keresi a választ, hogyan képes egy dallam, egy motívum, egy zenei gondolat
országokon, nyelveken és generációkon átívelve eljutni az emberekhez. A film kreatív koncepcióját
Bekker Péter, a FAB kommunikációs és stratégiai feladataiért felelős alkotója dolgozta ki. Szerepel
benne Kelemen Barnabás mellett a Fesztivál Akadémia Budapest állandó vendége, Berecz István
Örökös Aranysarkantyús táncos, akinek jelenléte a magyar hagyomány és a közösségi élmény erejét
idézi meg. A fiatal generációt a tehetséges csellista, Kokas Lénárd képviseli, aki a zene jövőjét és
továbbélését jeleníti meg. A film egyik legkülönlegesebb szereplője Arató András, a világ számára
„Hide the Pain Harold”-ként ismert ikonikus személyiség. Az ő megjelenése új színt ad a filmnek: azt
üzeni, hogy ezek a dallamok mindenkit elérhetnek, függetlenül attól, hogy valaki a koncerttermek
világából érkezik-e, vagy egészen más közegből.
A film elérhető itt: https://www.youtube.com/watch?v=ykbY0L-eVcc
A május 1-3. közötti unikális koncertsorozat gerincét adó versenyművek neves karmesterek és
rangos zenekarok közreműködésével szólalnak meg: az előadásokon fellép a Concerto
Budapest, a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara, a Pannon Filharmonikusok, a Győri
Filharmonikus Zenekar, a Debreceni Kodály Filharmonikusok, a Szent István
Filharmonikusok és a Nemzeti Filharmonikusok. Minden egyes mű kötődik valami módon a
magyar hegedűiskola hét kiemelkedő művészének egyikéhez, akik Geyer Stefi, Arányi Jelly,
Székely Zoltán, Szigeti József, Joachim József, Auer Lipót és Vecsey Ferenc. A 3 nap alatt
nyolc hegedűverseny és egy kettős verseny csendül fel, néhány koncerten Bartók
rapszódiáival vagy épp egy Ravel művel kiegészülve. Mindegyik koncert szólistája a
Fesztivál Akadémia Budapest művészeti vezetője, Kelemen Barnabás Kossuth-díjas
hegedűművész lesz.
Hubay Jenő tanítványa, Geyer Stefi Bartók 1. hegedűversenyét ihlette, a szerző annak idején a
versenymű kéziratát neki küldte el, mely végül mindkettőjük halála után került csak a
nyilvánosság elé, míg Bartók 2. hegedűversenye Székely Zoltán felkérésre készült, így a
bemutatón is természetesen ő játszotta a szólót. Bartók hegedűversenyei a 2. és 3. nap estéjén
lesznek hallhatóak. Arányi Jelly – aki Székelyhez és Geyerhez hasonlóan szintén Hubay-

tanítvány - Londonban telepedett le, Vaughan Williams és Maurice Ravel inspirációs forrása
lett, Ravel neki dedikálta Tzigane című művét, mely a 3. nap délutánján szólal majd meg.
Szigeti József egy újabb Hubay-tanítvány, aki nemzetközi szinten a klasszikusok mellett főleg
a modern művek egyik legismertebb interpretátora volt, és Vecsey Ferenc is Hubay szárnyai
alól indult, tehetsége olyan zeneszerzőket érintett meg, mint Sibelius, aki neki ajánlotta
egyetlen hegedűversenyét.
Joachim József karmester és zeneszerző is volt, az ő neve a májusi program 5 koncertjéhez is
köthető, ami nem véletlen, hiszen a 19. századi európai hegedűművészet egyik legnagyobb
alakja és a modern hegedűjátszás egyik megalapozója. Számos zeneszerző támaszkodott
tudására, amikor hegedűversenyt komponált, s többen ajánlották neki concertóikat.
Weimarban ismerte meg és került baráti viszonyba a Schumann házaspárral,
illetve Brahmsszal, aki például hegedűre és csellóra írt a-moll kettősversenyét is neki szánta,
de Dvořák is neki szentelte a-moll hegedűversenyét; mindkét mű a májusi program részét
képezi. Joachim szellemiségét tanítványaként többek között Auer Lipót vitte tovább, akiért
karrierjének csúcsán országok és uralkodók versengtek. Szentpéterváron vált a cári udvar
egyik vezető művészévé és a konzervatórium legendás tanárává. Csak Oroszországban több
mint 300 kiváló hegedűs került ki iskolájából. Több zeneművet dedikáltak számára,
például Csajkovszkij d-dúr hegedűversenyét, mely a 3. nap délelőttjén csendül majd fel.
Ebből a rövid bemutatásból is kiderül, hogy a magyar hegedűiskola művészeiként
mindannyian szorosan összefonódtak a hegedűre írt muzsika történetének
mesterműveivel, melyek közül május 1. és 3. között jó néhányat megismerhetnek a
Fesztivál Akadémia Budapest szervezésében megvalósuló ünnepi koncertsorozat
keretében, Kelemen Barnabás és rangos vendégeinek előadásában.

2026. május 1-3.
Zeneakadémia Nagyterem
Tudja meg az egész világ! – Kelemen Barnabás főhajtása a magyar hegedűiskola előtt
Műsor:
Első nap:
11:00
Schumann: d-moll hegedűverseny
Közreműködik: Szent István Filharmonikusok
Vezényel: Hamar Zsolt
15.30
Sibelius: d-moll hegedűverseny,
Bartók: 2. rapszódia
Közreműködik: Pannon Filharmonikusok
Vezényel: Káli Gábor
19.00
Dvořák: a-moll hegedűverseny
Bartók: 1. rapszódia
Közreműködik: Debreceni Kodály Filharmonikusok
Vezényel: Madaras Gergely
Második nap:
11.00
Bruch: 1. (g-moll) hegedűverseny

Közreműködik: Szent István Filharmonikusok
Vezényel: Hamar Zsolt
15.30
Brahms: D-dúr hegedűverseny
Közreműködik: Concerto Budapest
Vezényel: Keller András
19.00
Bartók: 2. hegedűverseny
Közreműködik: Győri Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Andreas Ottensamer
Harmadik nap:
11.00
Csajkovszkij: D-dúr hegedűverseny
Közreműködik: Concerto Budapest
Vezényel: Keller András
15.30
Brahms: a-moll kettősverseny
Ravel: Tzigane
Közreműködik: Nemzeti Filharmonikusok
Vezényel: Vashegyi György
19.00
Bartók: 1. hegedűverseny
Közreműködik: Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara
Vezényel: Michael Stern

Jegy: https://fesztivalakademia.hu/tudja-meg-az-egesz-vilag/

További információ:
https://fesztivalakademia.hu/

Magánügy – lélek és titok határán

A Magánügy (Une affaire privée) egy finoman felépített, pszichológiai mélységeket boncolgató francia dráma, amely egyszerre krimi és lélektani portré. A film rendezője, Guillaume Nicloux érzékeny kézzel nyúl az emberi kapcsolatok törékeny világához, miközben egy fokozatosan kibontakozó rejtélyt tár elénk.

? A pszichiáter alakítása

A film egyik legnagyobb erőssége a központi figura, a pszichiáter karaktere, akit Thierry Lhermitte alakít. Játéka visszafogott, mégis rendkívül árnyalt: nem a látványos érzelmi kitörésekre épít, hanem a finom gesztusokra és a tekintetek mögötti feszültségre.

A pszichiáter figurája egyszerre kívülálló megfigyelő és mélyen érintett résztvevő. Lhermitte képes érzékeltetni azt a belső konfliktust, amely a szakmai objektivitás és a személyes érintettség között feszül. Alakítása hiteles és emberi – nem hős, hanem esendő figura, aki maga is kérdésekkel küzd.

? A történet röviden

A film középpontjában egy eltűnt fiatal nő esete áll, amelynek felgöngyölítésébe egy pszichiáter is belekeveredik. A nyomozás során nemcsak a bűntény részletei tárulnak fel, hanem a szereplők múltjának rejtett rétegei is.

A cselekmény lassan építkezik, inkább a hangulatra és a karakterek közötti viszonyokra helyezve a hangsúlyt, mintsem a klasszikus krimi fordulatokra. A történet végül nemcsak egy rejtély megoldásáról, hanem az emberi lélek kiismerhetetlenségéről is szól.

? Díjak és fogadtatás

Bár a Magánügy nem tartozik a legismertebb díjhalmozó filmek közé, a francia kritika elismerően szólt róla, különösen a színészi játék és a rendezés visszafogott eleganciája miatt. A film több fesztiválon is szerepelt, és elsősorban művészfilmes körökben aratott sikert.

⏱️ A film hossza

A film játékideje körülbelül 107 perc, ami ideális teret ad a történet kibontásának anélkül, hogy túlnyújtottá válna. A tempó tudatosan lassabb, ami a pszichológiai mélységet szolgálja.

? A rendező munkája

Guillaume Nicloux rendezése visszafogott, szinte minimalista. Nem használ felesleges látványelemeket, inkább a csendekre, a színészi jelenlétre és a finom atmoszférára épít. A kamera gyakran időzik az arcokon, mintha a kimondatlan gondolatokat próbálná megfejteni.

Ez a stílus különösen jól illik a film témájához: a felszín alatt húzódó érzelmek és titkok világához.

? Üzenet és értelmezés

A Magánügy egyik legfontosabb üzenete, hogy az emberi lélek nem mindig fejthető meg racionális eszközökkel. A film arra emlékeztet, hogy a múlt traumái és titkai mélyen befolyásolják a jelen döntéseit.

Felveti a kérdést: mennyire ismerhetjük meg igazán a másikat – vagy akár önmagunkat?

✍️ Összegzés

A Magánügy nem egy klasszikus értelemben vett krimi, hanem egy elgondolkodtató, lassú sodrású lélektani dráma. Azok számára ajánlott, akik értékelik a finom színészi játékot és a mélyebb tartalmakat keresik a filmekben.

Magyar Péter  leendő miniszterelnök Batthyány téri beszéde

A Magyar Péter Batthyány téri beszéde nem pusztán politikai esemény volt, hanem történelmi pillanat, amelyben egy ország saját jövőjére kérdezett rá. A Batthyány tér nemcsak helyszín volt, hanem tanú: látta már a múlt fordulatait, most pedig egy új korszak ígéretét hallgatta.
A beszéd elején a győzelem hangsúlya jelent meg – nemcsak politikai értelemben, hanem közösségi élményként. „Megcsináltuk” – ez a többes szám első személy nem retorikai fordulat, hanem azonosulási pont. Egy olyan mondat, amely egyszerre zár le egy korszakot és nyit meg egy másikat.
Magyar Péter nem egyszerűen kormányváltásról beszélt, hanem rendszerváltásról. Szavai szerint „visszavettük a hazánkat” – ez már nem politikai üzenet, hanem érzelmi állítás, amely a hallgatóság identitására épít.
A beszéd egyik legerősebb képe az volt, amikor a győzelmet „minden magyar ablakból láthatónak” nevezte. Ez a metafora egyszerre konkrét és költői: közel hozza a politikát az emberek mindennapjaihoz.
Hangvétele nem diadalittas, inkább felelősségteljes. A nagy felhatalmazás – több millió szavazat – nem végállomásként, hanem feladatként jelenik meg. A hangsúly az átmenet békés és hatékony lebonyolításán van.
A beszéd végső üzenete nem a győzelem, hanem a kezdet. Nem lezár, hanem megnyit. Nem kijelent, hanem kötelez.

Ringlispíl - Az előadás, amelyben megvalósultak az álmok

Kilenc nap alatt 16 előadás – Összesen húszezren látták a Fővárosi Nagycirkusz

Ringlispíl című előadását!

A cirkuszi körhinta egy csoda hely, amely a megvalósult álmok színtere volt kilenc napon át. Ezalatt mintegy 50 fiatal mentorált kapott lehetőséget arra, hogy bemutassa műsorszámát világhírű profik mellett és felszálljon a képzelet és a valóság körhintájára. A világot jelentő manézsban húsvéti különleges produkciókkal, a Fővárosi Nagycirkusz épülete előtt pedig igazi kuriózummal: ingyenes körhintával vártuk a közönséget. A Ringlispíl című előadás a századfordulós Városliget és a vidéki búcsúk világát idézte fel: a körhinták, mutatványosok, lufi árusok, utcazenészek, szerelmespárok,

családok és örökálmodozók világát. A porondon egyszerre jelent meg a múlt nosztalgiája és az ember örök szabadságvágya: a fellegek közt repülni. A körhinta mellől Liliom, a ligeti kikiáltó hívta játékba a szereplőket és a nézőket. A vásári forgatagban emberi sorsokkal találkozhattak: szerelmespárok találtak egymásra, idősek idézték vissza az első boldogkörhintázásokat, csibészek és álmodozók sodródtak el mellettünk a vurstli nyüzsgő tömegében. Vincze Tünde, Hortobágyi Károly-díjas artistaművész tanítványai, a DuoBora néven ismert Szanto Boglárka és Prosek Veronika duója trapéz-műsorszámukat mutatták be a húsvéti műsorban nagy sikerrel. A cirkusz társulatának tagját, az

orosz Vladimir Erofeev  görgőegyensúly művészt, – aki vendégművészként fellépett már a Budapesti Operettszínház Carmen című musicaljében és a Cirkuszhercegnő című operettben is – szintén ovációval jutalmazta a közönség.Az állatszámok között lovakkal is találkozhattak a nézők a „Bátorság és Vitézség” nevű trükk lovas produkcióban, amelyben a tatár kultúra elevenedett meg.A műsor különlegessége volt, hogy Magyarország vidék cirkuszművészeti csapatainak fiataljai a profi művészekkel együtt léphettek a porondra!Igazi világszenzáció! Hatalmas ovációval fogadta a közönség a kínai Jiangsu Acrobatic Troupe formabontó akrobatikus produkcióját, amelyben a művészek egyedi módon kapcsolták össze az ugródeszkát, a gumiasztalt és a billenő platformot. A produkció világpremierje a spanyol Gironai Arany Elefánt Nemzetközi Cirkuszfesztiválon volt március első napjaiban, ahonnan egyenesen Budapestre érkezett

Artificial Intelligence and the Emergence of the Empowered Patient

Based on Dave deBronkart’s lecture at Semmelweis University

Dave deBronkart emphasized that the rise of artificial intelligence represents not only technological progress but a profound transformation in the philosophy of healthcare.

As a leading figure of the “e-patient” movement, he argued that the future of healthcare is unimaginable without active patient participation. The traditional model—where the physician decides and the patient follows—is gradually being replaced.

“The patient is not a data source, but a decision-making partner.”

He described how AI is transforming access to information. AI-based systems enable:

• rapid recognition of diagnostic patterns,
• analysis of large datasets,
• identification of personalized treatment options.

These developments not only support physicians but also empower patients. Today, patients can:

• interpret their medical data,
• explore alternative treatments,
• formulate informed questions for their doctors.

DeBronkart stressed that this shift is not a threat, but an opportunity.

“An informed patient does not hinder the doctor – but helps them.”

At the same time, he addressed the risks associated with information overload, unreliable sources, and misinterpretation. Therefore, improving health literacy becomes essential.

A particularly powerful part of his presentation was his personal story. Reflecting on his serious illness, he explained how information found online and shared among patient communities played a decisive role in his survival.

This experience shaped his core belief: the patient is not a passive recipient, but an active participant.

He reinforced this message through a personal perspective, emphasizing that the true goal of healthcare is quality of life. He mentioned meaningful family moments, including the experience of his daughter and granddaughter visiting Hungary.

“The goal of healthcare is not only to extend life, but to give it meaning.”

He also made it clear that artificial intelligence does not replace physicians. While AI can process vast amounts of data and detect patterns, human factors—such as empathy, experience, and individual context—remain indispensable.

The future model of healthcare is therefore based on collaboration:

• a partnership between doctor, patient, and technology.

In conclusion, he argued that the greatest impact of artificial intelligence is not technological, but conceptual. Healthcare is entering a new era in which knowledge is shared, responsibility is mutual, and patients become true participants.

András Benedek: Multidisciplinary Collaboration Is an Essential Precondition for the Success of Science

February 14, 2026, Saturday
István Szarvas
Popular Science

What were the most important milestones in your career that shaped your current research and teaching focus?
András Benedek
(Source of image: www.researchgate.net)

My career, now spanning several decades, has been entirely connected to education—initially as an engineering teacher, closely linked to technological development and vocational training. I obtained my engineering teaching degree at the Budapest University of Technology in 1974. I worked as a vocational teacher, later earned my scientific qualification in this field, and became a researcher at the Hungarian Academy of Sciences.

By the early years of the political transition, I had already gained decades of experience in the institutional system of educational development research, when I began working in public administration, within a labor-oriented government that treated the development of vocational education as a priority.

After about fifteen years, the final phase of my career returned to higher education: I went back to my former department at the university, where I directed the training of engineering and economics teachers.

How do you see the impact of Industry 4.0 and AI on the content and methodology of higher education and vocational training?

These two national and global strategies have defined development processes both domestically and internationally over the past decade. In addition, the entire field of education—especially higher education—has undergone fundamental changes due to the impact of COVID-19.

In terms of content, organization, and particularly methodological culture, a transformation has begun whose dynamics surpass anything previously experienced. The direction of change is unquestionable; the pace and the ability to absorb the new represent a historic challenge for education.

Although there are differences between higher education and vocational training in terms of traditions, innovation processes are fundamentally transforming both subsystems.

Which competencies do you consider essential in the future labor market, and how can they be integrated into curricula?

New forms and methods of education are deeply influenced by the fact that learning has become a fundamental human activity, extending across the entire span of our active lives.

This may appear in institutional, formal training phases or in individual, flexible learning supported by new technologies. Knowledge has become a value—a dynamic form of capital—that must be continuously developed and is characterized by openness and complexity.

This knowledge construction focuses less on static elements, although schools continue to play a significant role in developing basic skills. Importantly, this “knowledge portfolio” is constantly evolving, closely linked to changes in underlying conditions.

In this process, both external and internal factors shape our knowledge. Alongside the economic and social environment, attitudes that determine our interests and motivations are equally important.

As a leader, what principles guide your decisions, and how do you foster a culture of innovation in an academic environment?

I became a leader relatively early in my career. At first, I likely had excessive self-confidence and aimed for quick and efficient decision-making.

Over time, I realized that a participatory leadership style—where colleagues are involved in decision preparation—is more effective and worth the additional time investment.

This is especially true in academia, where traditions are important, but readiness for innovation is also a defining feature. Therefore, the future must be built on a synthesis of past and present.

Where do you see the greatest added value of interdisciplinary collaboration in education and organizational development?

Let me illustrate with a simple example: thinking within closed disciplines results in an additive knowledge structure, where the goal is to sum up resources.

In contrast, multidisciplinarity—seen for example in healthcare and education—often creates multiplication. Through innovative connections between disciplines, it multiplies scientific efforts, leading to faster and more substantial knowledge creation.

As our world becomes increasingly complex, multidisciplinary collaboration becomes an essential precondition for the success of science in addressing new, complex problems.

Which international experiences or best practices have most influenced your thinking in recent years?

I consider myself fortunate. During the first three decades of my life, I gained only modest international experience through my studies.

By the late 1980s, however, the world opened up—as it did for many of my contemporaries—and I became actively involved in scientific cooperation: conferences, research projects, and study visits.

This allowed me to learn, understand international trends, and adopt new research methods. I find comparative sciences particularly important, as they greatly support the development of complex systems such as adult education and vocational training.

What advice would you give to young educators on choosing a career, research topic, and mentor?

The question has three elements, and my answer addresses each:

Choosing a career should be a long-term decision, considering not only personal interest but also professional perspectives over decades.

Selecting a research topic is connected to different stages of one’s career and allows for change. This relates to personal development and career challenges, so openness to new tasks and challenges is essential.

Finally, mentor selection—while subjective elements play a role—is influenced by the compatibility of personalities. I was fortunate to have mentors who had a lasting impact on my work and, in many cases, became lifelong friends.

During your presidency of the Scientific Society of Organization and Management, what strategic goals did you set, and which achievements are you most proud of?

I became president of the society at the end of the turbulent first decade following the political transition. My role in labor administration at the time likely contributed to this appointment.

Looking back at the years before the turn of the millennium, the strategic goal was simple: to maintain the professional public activity of a progressive civil organization and to stabilize its existence in the new civil landscape.

I served as president for nearly five years. While I do not consider it a personal achievement, it is a fact that the society remains active today, with its programs and publications accessible to the public.

How are digitalization and hybrid learning environments transforming the tools of pedagogical assessment?

Digitalization has been an ongoing process for three decades, clearly illustrating the complexity of technological transfer’s economic and social effects.

Especially after COVID-19, online network communication has enabled hybrid learning environments—similar to the spread of home office solutions—where direct personal presence is not always required.

This new IT environment allows for more differentiated assessment than ever before. In particular, AI-supported data analysis can significantly improve learning efficiency by analyzing individual learning needs and styles.

Which of your recent research projects or books yielded the most surprising results, and what practical applications do you see in them?

In recent years, I led an MTA–BME research group that developed a new model for curriculum development in online vocational training environments.

Its essence lies in creating micro-content units and placing them in electronic repositories, allowing curriculum organization into modules tailored to specific vocational training requirements.

The university environment enabled synchronization between development and practice, and the new method was introduced into teacher training.

While I would not call these results surprising, their usefulness—especially in light of current technological developments—is undeniable.

What is the profile of the journal Opus et Educatio—its thematic focus, target audience, and structure—and how does it differ from other domestic and international educational journals?

Launched a decade ago, Opus et Educatio is an online periodical created within a university environment, operating on the principle of open access.

Its Latin title refers to the connection between the world of work and education. The journal publishes multidisciplinary research results.

Its online format, hypertext publication, and integration into major international indexing systems provide excellent opportunities for the latest sources to support both teaching and learning.

The title and readership are closely linked: the journal aims to present innovative initiatives in the fields of work and education. Through its sections—Studies, Classics, and Awakening—it publishes both established research and the first writings of early-career authors, offering new impulses for development in the field.

Gyovai Gabriella:Minél többet tud egy szakember, annál magabiztosabban tud segíteni a betegeknek

Szarvas István:
 Dr. Gyovai Gabriella nőgyógyásszal 2024 február 14-én a MUOSZ elnöki kávézójában beszélgetünk a  Váltózókönyv sajtó bemutatója után. .Gabriellával közel húsz éve ismerjük egymást. Utoljára 2008-ban találkoztunk, a visegrádi Szexuál-medicina konferencián.

Szarvas István

Miért kellett húsz évet várni a második könyvedre? És arra is kíváncsi vagyok, hogy bár sok cikket írtál – például a Háziorvosi Szemlében 2014-ben egy kiváló tanulmányt a merevedési zavarról –, most először beszéljünk a könyvedről. Miért ezt a címet adtad: Változó könyv?

Dr. Gyovai Gabriella:
A változás mindenkit érint – nőket és férfiakat egyaránt. A „változókor” szót inkább nőkhöz kötik, de a változás valójában mindannyiunk életének része, és a kapcsolatainkra is hatással van.
Önmagában a változás nem rossz dolog – az a kérdés, mit hozunk ki belőle. Lehet jobb is, rosszabb is, vagy akár az is, hogy nem vagyunk hajlandók változni, és úgy teszünk, mintha minden ugyanúgy működne, mint harmincévesen.

Azt látom, hogy a pszichológiai segítség egyre sokrétűbb, és ugyanez igaz az orvostudományra is. A nőgyógyászat, urológia, andrológia és belgyógyászat egyre inkább összekapcsolódik. Ma már például egy nőgyógyásznak is értenie kell az anyagcserezavarokhoz, sőt a mozgásterápiához is – ez számomra egy új szenvedély. Ez egy folyamatos tanulási folyamat, ami örömet ad.

Szarvas István:
Még egyszer visszatérnék a címre: miért nem a „klimax” szót választottad? És beszéljünk a férfi klimaxról is.

Dr. Gyovai Gabriella:
A „klimax” szó csúcsot jelent, de a férfiak különösen nem szeretik ezt a kifejezést – sőt, sok nő sem.

Mondok egy példát: amikor a szegedi klinika menopauza-ambulanciáján az asszisztensnő megkérdezte, ki vár még, senki nem jelentkezett. De amikor név szerint szólította a betegeket, sorban bementek. Még a nők között is van egyfajta ellenállás ezzel a szóval szemben.

A Változó könyv cím talán befogadhatóbb. A borítón egy sportos nő látható, szuperhős-szerű árnyékkal – ez is azt jelzi, hogy a változás erőt is adhat.

A férfiakat azért vontam be, mert a nő és a férfi egymással összefügg. A nők akkor érzik jól magukat, ha a férfiak is jól vannak. Ugyanakkor óriási hiány van a férfiakat érintő információkból. Az interneten gyakran csak kétes „megoldásokat” találni, miközben valójában rendszerezett tudásra lenne szükség. Az sincs igazán megszervezve, hogy egy férfi hová forduljon segítségért.

Szarvas István:
Mikor kezdődik a férfiaknál ez az állapot?

Dr. Gyovai Gabriella:
Ez nagyon összetett kérdés. Egy 41–42 éves és egy 70 éves férfi hormonprofilja akár hasonló is lehet. Nagyon sok tényező befolyásolja, például a stressz vagy az élethelyzet.

Nem is szeretem a „klimax” szót férfiaknál, mert itt inkább fokozatos csökkenésről beszélünk. De előfordulhat, hogy egy komoly életesemény – például válás vagy munkahelyi trauma – hirtelen hormoncsökkenést okoz.

Az alacsony tesztoszteronszint növeli a cukorbetegség kockázatát, vérszegénységet, depressziót okozhat – és sok férfi erről nem is tud.

Szarvas István:
Előfordulhat, hogy egy férfi nem is tudja, hogy ilyen problémája van?

Dr. Gyovai Gabriella:
Pontosan. Nem tudja. A háziorvos sem feltétlenül vizsgálja ezt rutinszerűen. Talán egy magánlaborban kérhető ilyen vizsgálat, de a legtöbben nem is tudják, mit kellene kérniük.

Szarvas István:
Mit tanácsolsz a könyvedben? Mit tegyen egy férfi, ha ilyen tüneteket észlel?

Dr. Gyovai Gabriella:
45 éves kor körül érdemes egy átfogó kivizsgálást kérni: vércukor-anyagcsere, tesztoszteronszint, prolaktin, stresszhormonok.

Mert minden rossz hangulatban töltött nap elvesztegetett nap. Ez nemcsak a közérzetet, hanem a munkateljesítményt is rontja.

Magyarországon sokszor az a „megoldás”, hogy valaki alkohollal próbálja oldani a feszültséget – ami csak ront a helyzeten, mind mentálisan, mind anyagcsere szempontból.

Szarvas István:
Két szempontból is különleges a munkád: egyrészt nőgyógyászként a férfiakkal is foglalkozol, másrészt a magánrendelésből az állami ellátás felé fordultál. Miért?

Dr. Gyovai Gabriella:
Szentesen nagyon kevés volt a szakember, és úgy éreztem, szükség van rám. Így most ketten vagyunk főállású nőgyógyászok, ami már biztonságosabb ellátást jelent.

Édesapám is nőgyógyász volt, és úgy éreztem, ő is ezt tanácsolná.

Nem égtem ki a magánrendelésben – volt időm tanulni, olvasni. Most pedig új lendülettel vetettem bele magam az állami ellátásba.

Szarvas István:
A Szexuális Medicina Társasággal ma is kapcsolatban állsz?

Dr. Gyovai Gabriella:
Egy időre eltávolodtam, mert rájöttem, hogy a szexuális működés nem önmagában létezik. Pszichológiai, belgyógyászati és egyéb tényezők egyaránt befolyásolják.

Ma már tanítok az ELTE szexuálpszichológiai képzésén is. Fontosnak tartom az orvosi és pszichológiai szemlélet együttműködését.

Társszerzője vagyok több tankönyvnek, és még egy orosz nyelvű szakkönyvben is megjelent egy fejezetem.

Szarvas István:
Utolsó kérdésem: 2014-ben írtál egy fontos cikket a merevedési zavarról. Tervezel hasonló publikációkat?

Dr. Gyovai Gabriella:
Igen, ez tervben van. Szeretném, ha ezek az ismeretek szélesebb körben elérhetők lennének, különösen a háziorvosok és nőgyógyászok számára.

Minél többet tud egy szakember, annál magabiztosabban tud segíteni a betegeknek. Én is folyamatosan tanulok – könyvekből, konferenciákon és szakmai beszélgetések során.

Szarvas István:
Köszönöm a beszélgetést!

Dr. Gyovai Gabriella:
Én köszönöm a lehetőséget és a figyelmet!

Zmeskal  Zoltán Tamás: A fiatal újságírók legyenek kíváncsiak és udvariasak

Zmeskal  Zoltán Tamással a Zetapress.hu főszerkesztőjével a MUOSZ elnöki kávézójában beszélgettünk  2025 február 24-én

Mikor érezte először, hogy az újságírás az igazi hivatása?

ZZT: Már az általános- és a műszaki középiskolában is nagyon jól fogalmaztam és helyesen írtam, a

dolgozataimra magyar nyelv és irodalomból mindig ötöst kaptam. Másokkal is szívesen megosztottam az ismereteimet, de erre a műszaki, majd az egészségügyi pályán csak szűk körben volt lehetőségem. József Attilával szólva egész népemet akartam tanítani, s erre az újságírás jó lehetőségnek bizonyult. 1989.elején akkori lakhelyemen, Szekszárdon kezdtem a helyi lapnál és egy évvel később, immár pesti lakosként országos lapoknál folytattam.

- Egy jó újságírót inkább a kíváncsiság vagy a bátorság teszi naggyá?

ZZT: Természetesen kíváncsinak kell lenni és beszélgetések közben udvariasnak! Sokan manapság attól érzik magukat bátornak, ha folyamatosan követik a menekülő riportalanyt, orra elé dugják a mikrofont, s ha az illető megunja és félrelöki őket, hatalmi arroganciáról beszélnek. Polarizált világunkban ez mindkét politikai oldalra jellemző. Nem minősítem  őket, ki kell szolgálniuk kenyéradó gazdáikat!

- Mi az első dolog, amit reggel főszerkesztőként megnéz a hírek között?

ZZT: Mivel 10 különböző rovat van az oldalamon, nem teszek különbséget köztük. Sok meghívást kapok,mindenhová el se jutok, vidékre már ritkán járok. Egy-két helyre minden nap elmegyek, de nem futok egyikről a másikra, mert az nem hírverseny, ha mindenbe belekapok. Közleményeket is kapok, ahová nem jutok el, azokat teszem fel.

- Melyik tulajdonság a legfontosabb egy fiatal újságíró számára?

ZZT: Legyenek kíváncsiak és udvariasak! Sose nézzék, ki mondja, mindig azt figyeljék, amit mond!

Kevesebb iskolával is lehetnek bárkinek hasznos gondolatai! Sose legyenek pofátlanok csak azért, mert valaki fizet érte! Nálunk eddig nem bántották a tolakodó újságírókat - inkább ők szeretik magukat mártírként beállítani - de ne akarja ezt egy ifjú titán kiprovokálni, ne ezzel hívja fel magára a figyelmet,hogy a felidegesített kérdezett odébb löki, belecsíp vagy a lábára lép!

- Van-e olyan cikk vagy interjú, amelyre ma is különösen büszke?

ZZT: Több ilyen is van még a ’90-es évek elejéről. Akkor még nem kellett előzetesen bejelentkezni, elég volt a sajtóigazolvány és mindenki szívesen válaszolt. A Nyugati pályaudvar mellett jártam és sok rendőrt láttam kutyáikkal. Megkerestem a parancsnokukat és kiderült, hogy kábítószer keresésből vizsgáznak az egyik vagonban. Bementem velük a vagonba, megnéztem több vizsgát, elbeszélgettem a parancsnokkal  és néhány rendőrrel. Megszületett a cikk a drogkereső kutyákról, ami hamar meg is jelent nyomtatásban. A másik emléken a XIII. kerülethez köthető. A buszról leszállva alig tudtam átlépni a járdán fekvő hullán. Alig tettem meg pár lépést már meg is érkezett két hullaszállító úr egy szirénázó kombival. Elmondták,hogy közterületre mindig ők mennek, hogy a járókelők ne kerülgessék sokáig az elhunytat. Pár perc múlva egy civil ruhás nyomozó is megérkezett, de az I. emeleti lakásba - ahonnan az idős néni az ablakból a járdára került - nem vitt magával. Megvártam lent, elmondta, hogy beszélt a fentiekkel, de többet  nem árult el. Rögvest bementem a Pesti Riport Belpolitikai rovatába, ahol akkor dolgoztam. A rovatvezető a Bűnügyi rovathoz küldött, amit akkor a rendőrségtől kölcsönkapott Garamvölgyi László, a későbbiORFK-szóvivő vezetett. Vele akkor ismerkedtem meg és később is gyakran találkoztunk a rendőrségi eseményeken. A harmadik emlékezetes esetben egy érdekvédelmi lap főszerkesztője egy idős özvegyasszonyhoz küldött, akit ki akartak rakni a lakásából. A falon észrevettem régi cirkuszi fotókat, s kiderült,hogy világutazó artisták voltak a férjével. Rögtön erről is elbeszélgettünk, így egyszerre két anyagot  készítettem és pár napon belül ez utóbbi is megjelent egy bulvár napilapban, amellyel akkor szintén kapcsolatban voltam.

- A gyorsaság vagy a pontosság a fontosabb a mai online médiában?

ZZT: Mindkettő egyformán lényeges! Hiába vagyok gyors, ha valótlant állítok, egy idő után már senki

sem fogja elhinni, amit leírok. Az se jó, ha sokáig dolgozom egy anyagon, mert ha mások már megírták,az olvasók gyorsan tovább  kattintanak.  Mivel napilaposként kezdtem - ahol a lapzárta sürgető tényező volt -, megszoktam a gyors munkát. Az elemzések a hetilapokba, magazinokba valók, ott volt idő azanyaggyűjtésre és az alapos munkára, de a napilapozást jobban szerettem.

- Mi az a hiba, amelyet egy újságíró sem engedhet meg magának?

ZZT: A pontatlanságot, a trágárságot és a rossz értelemben vett bátorságot, ahogy ezt már pár kérdéssel előbb is elmondtam!

- Az olvasók ma türelmetlenebbek, mint korábban?

ZZT: Sajnos igen! A BMV-n - a buszon-metrón-villamoson - ülve és sajnos az ajtóban állva, sőt a járdán

és a zebrán sétálva is folyton az okos telefont nyomkodják, nem figyelnek a külvilágra. Egy-egy hírt alig fél percig vagy addig sem olvasnak, s már lépnek is tovább.

 Milyen témák érdeklik leginkább szerkesztőként?

ZZT: Mindenevő vagyok, számomra a parlamenti munka - ahová 2010-ig rendszeresen bejártam -, a

bűnügyek - melyekről a ’90-es években több fővárosi és vidéki magazinnak is tudósítottam -, filmek,

kiállítások, egészségügyi és sporttémák egyaránt érdekesek. Ferencvárosi lakosként a Fradi és az MTK

hazai meccseire mindig kimegyek, de évekkel ezelőtt az Újpest-, a Vasas- és a Honvéd-pályán is

dolgoztam, újabban már csak a két közelire járok.

- Hogyan látja a magyar online újságírás jövőjét?

ZZT: Előbb-utóbb felváltja a nyomtatott sajtót, mert okos telefonon és laptopon mindig magunkkal

vihetjük. Nem kell hozzá papír, így fákat sem kivágnunk, tehát még környezetvédő hatása is van!

Zmeskál Zoltán Tamás főszerkesztő műszaki, majd egészségügyi tanulmányait követően a TF-en sportszervezésből is levizsgázott. A média világába az 1980-as évek végén csöppent. 1989/90-ben újságírást, 1993/94-ben fotó- és videofelvétel-készítést, majd 2000/2001-ben számítógépes kiadványszerkesztést tanult. A nyomtatott sajtóban a Tolna Megyei Népújság, a Reform, a Kurír, a Vásárhely és Vidéke, az Ózdi Maholnap, a Heti Szó, az Új Kelet, az Új Magyarország, majd a jogutód Napi Magyarország hozta le cikkeit. Több bűnügyi magazin - Zsaru, Árnyék, fél Árnyék, Pandúr, Hekus, Börtön Újság - is foglalkoztatta. 2007/08-ban a Mellékhatás.hu orvosi portál főszerkesztője, utána a Diverziti.hu környezetvédelmi portál főmunkatársa lett. A Zetapress.hu hírportált 2004-ben alapította informatikus fiával, melyet ma is írja, szerkeszti. Három könyvet írt és további hármat szerkesztett.

Egy torta, amely túlmutat önmagán – gondolatok „Az elnök tortája” című iraki filmről

Vannak filmek, amelyek nem harsányak, nem kérkednek látványos eszközökkel, mégis csendben, szinte észrevétlenül épülnek be a néző emlékezetébe. „Az elnök tortája” ilyen alkotás.

Ez az iraki film Irakban játszódik, egy olyan korszakban, amelyet a félelem és a kiszolgáltatottság határoz meg. A történet a Szaddám Huszein nevével fémjelzett időszakba helyezhető, amikor az államhatalom mindennapi jelenléte a legapróbb élethelyzeteket is áthatotta. Az „elnök”, akinek a torta készül, nem pusztán egy személy, hanem maga a rendszer – még ha a néző egyértelműen az akkori iraki vezetőre is asszociál.

A történet egyszerűnek tűnik: egy kislány feladata, hogy tortát készítsen az elnök számára. Ám ez az egyszerűség hamar szertefoszlik. A torta nem csupán édesség, hanem jelkép – a megfelelésé, a félelemé, egy rendszernek való kiszolgáltatottságé. A film nem mond ki nagy szavakat, nem magyaráz, hanem hagyja, hogy a néző maga értelmezze azt, amit lát.

A főszereplő kislány, Baneen Ahmad Nayyef alakítása külön figyelmet érdemel. Játéka mentes minden manírtól. Nem „játszik”, inkább jelen van. Tekintetében ott van a gyermeki kíváncsiság és az a nehezen megfogalmazható szorongás, amely talán túl korán érinti meg. Ritka az ilyen tiszta, őszinte jelenlét a vásznon.

A rendező, Hasan Hadi munkája tudatos és fegyelmezett. Nem kíván hatásvadász lenni. Inkább megfigyel, rögzít, és hagyja, hogy a képek önmagukért beszéljenek. Ez a visszafogottság nem gyengeség, hanem erény: bizalom a néző iránt. Első nagyjátékfilmjével rögtön nemzetközi figyelmet keltett.

A film játékideje mintegy 90 perc. Ez az időtartam elegendő ahhoz, hogy kibontakozzon a történet, ugyanakkor nem terheli túl a nézőt. A lassú, meditatív ritmus végig következetes marad.

A nemzetközi fesztiválokon elért sikerek is jelzik a film jelentőségét. A Cannes-i Filmfesztivál ACID szekciójában való bemutatás, valamint több díj és jelölés a rendezés és a gyermekszínészi alakítás terén azt mutatja, hogy a film túlmutat saját kulturális közegén.

„Az elnök tortája” végső soron nem a tortáról szól. Hanem az emberről. Arról, hogyan próbál helytállni egy világban, amelyet nem ő alakít, mégis benne kell élnie.

És talán ez az, ami miatt a film a vetítés után is velünk marad.

A Nemzet Színészei” – egy nemzet lelke a színpadon

Az „A Nemzet Színészei” című kötet nem egyszerű portrégyűjtemény, hanem a magyar színháztörténet egyik legfontosabb dokumentuma. Olyan mű, amely méltó módon állít emléket azoknak a kivételes művészeknek, akik nemcsak szerepeket játszottak, hanem korszakokat formáltak. A „Nemzet Színésze” cím önmagában is rang és felelősség: egy életmű elismerése, amely túlmutat a színpadon.

A könyv legnagyobb erénye az emberközeliség. Nem csupán adatokat közöl, hanem sorsokat tár fel. Megismerjük a pályakezdések bizonytalanságát, a sikerek mögött húzódó küzdelmeket, és azt az elhivatottságot, amely ezeknek a művészeknek az életét meghatározta. A fejezetek jól szerkesztettek, áttekinthetőek, mégis személyes hangvételűek. Gyakran idézetek, visszaemlékezések gazdagítják a portrékat, amelyek így nemcsak informálnak, hanem élményt is adnak.

A kötet nem idealizál túlzottan. Megmutatja a művészek esendőségét is, ami különösen hitelessé teszi. Ez a kettősség – a nagyság és az emberi törékenység együttese – adja a könyv igazi súlyát.

A kötetben szereplő művészek névsora önmagában is a magyar színház aranykorát idézi:

Bessenyei Ferenc a monumentális színpadi jelenlét megtestesítője volt. Erőteljes hangja és karizmatikus alakítása révén a klasszikus hősök egyik legnagyobb megformálója lett.

Darvas Iván eleganciájával és intellektuális játékával tűnt ki. Finom iróniája és visszafogottsága különleges színt vitt a magyar színjátszásba.

Gábor Miklós neve összeforrt Hamlet alakjával. Mély lélektani ábrázolása új dimenziókat nyitott a klasszikus szerepek értelmezésében.

Gobbi Hilda nemcsak kiváló színésznő volt, hanem a színész társadalom egyik meghatározó szervezője is. Karakteres egyénisége a színpadon és azon kívül is érvényesült.

Kállai Ferenc sokoldalúsága révén drámai és komikus szerepekben egyaránt maradandót alkotott. Játékát mély emberség hatotta át.

Latinovits Zoltán, a „színészkirály”, elementáris erejű művész volt. Szenvedélye és versmondása legendássá tette.

Major Tamás színészként és rendezőként is meghatározó alakja volt a Nemzeti Színháznak. Generációkat formált művészetével.

Mensáros László finom, visszafogott eszközökkel dolgozott, mégis rendkívüli erővel jelenítette meg a belső feszültségeket.

Ruttkai Éva eleganciája és érzelmi gazdagsága a magyar színpad egyik legkiemelkedőbb női alakjává tette.

Sinkovits Imre a nemzeti klasszikusok hiteles megszólaltatója volt. Hangja és kiállása máig ikonikus.

Sulyok Mária drámai ereje és mély emberábrázolása különleges helyet biztosított számára a színháztörténetben.

Törőcsik Mari nemzetközi rangú művész, akinek természetessége és érzékenysége generációkat érintett meg.

Agárdy Gábor sokoldalú karakterformáló volt, aki filmben és színházban egyaránt maradandót alkotott.

Bitskey Tibor klasszikus tartású, hősszerepekben kiemelkedő színész, aki méltóságot sugárzott minden alakításában.

Bodrogi Gyula közvetlenségével és humorával a közönség egyik legnagyobb kedvence lett.

Haumann Péter egyedi hangjával és különleges karakterformálásával vált felejthetetlenné.

Kern András finom iróniával és hétköznapi figurák hiteles megjelenítésével vált a magyar színház és film meghatározó alakjává.

„A Nemzet Színészei” nem csupán könyv, hanem kulturális örökség. Olyan mű, amely megőrzi a magyar színjátszás legnagyobb alakjainak emlékét, és emlékeztet arra, hogy a színház nem múló pillanat, hanem maradandó szellemi érték.