Gulyás Michelle: Az élsport hosszú út, nem jön minden azonnal.

Gulyás Michelle  párizsi olimpiai bajnokkal a Budapesti Világkupa sajtótájékoztatója útán 2025 április 16-án  beszélgettünk a BOK csarnokban

– Hogyan élte meg a párizsi olimpiai győzelmét, különösen azt a pillanatot, amikor világcsúccsal szerezte meg az aranyérmet?
– Erről már nagyon sokszor beszéltem különböző fórumokon, így most nem szeretném ismételni magam. Jelenleg nem ez áll a fókuszban, inkább a közelgő világkupáról beszéljünk, ha lehet.

– Az öttusa öt különböző sportágat ölel fel. Melyik áll Önhöz a legközelebb, és miért?
– Pontosan azért szeretem az öttusát, mert nem tudnék egyet kiemelni. Ez időszakosan változik. Edzéseken talán a vívás a kedvencem, mert nagyon sokszínű és izgalmas. Versenyhelyzetben viszont mindig az a szám válik kedvencé, amelyik a legjobban sikerül. Egyébként az úszást is nagyon kedvelem – mindig új kihívásokat tartogat.

– Tudjuk, hogy rendőrségi kötődéssel is rendelkezik. Hogyan tudja összeegyeztetni a sportkarriert a rendőri hivatással?
– Nem dolgozom klasszikus értelemben rendőrként. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen teljesítek szolgálatot, főként sporttal kapcsolatos tevékenységeket végzek, és a toborzás a fő feladatköröm. A rendőrség és az egyetem is maximálisan támogat, így a felkészülésem zavartalanul zajlik.

– Vannak már tervei a sportkarrier utáni időszakra? Gondolkodik esetleg edzői vagy sportvezetői pályán?
– Egyelőre a sport az elsődleges. Emellett szeretném a rendőrségnél is folytatni a pályámat, és mindkét területen fejlődni. Most különösen leköt az új sportági struktúrához való alkalmazkodás, így a jövőbeli tervek még váratnak magukra.

– Milyen érzés volt, amikor Zugló díszpolgárává választották?
– Óriási megtiszteltetés. A családommal éveken át Zuglóban éltünk, oda jártam óvodába és általános iskolába. A sportkarrieremet is ott kezdtem, a KSI-ben, ami a nevelőegyesületem. Igazán szívemhez nőtt ez a városrész.

– Kik voltak a legnagyobb hatással az Ön sportolói pályafutására?
– Nem tudnék egyetlen embert kiemelni. Minden edzőm, tanárom és a családom is hozzájárult ahhoz, hogy eljussak az olimpiai bajnoki címig. Az utóbbi évben különösen Tibolya Péter és Balogh Gábor munkáját szeretném megköszönni – az ő támogatásuk nélkül nem sikerült volna elérnem ezt a sikert.

– Hogyan motiválja magát a nehezebb időszakokban?
– Mindenkinek vannak nehéz napjai – nekem is, még olimpiai bajnokként is. Néha nehezen indul a nap, főleg amikor reggel hatra úszóedzésre kell menni. Ilyenkor mindig a cél lebeg a szemem előtt. Tudom, miért csinálom, és ez segít átlendülni a holtpontokon.

– Mit tanácsolna azoknak a fiataloknak, akik az öttusában vagy más sportágban szeretnének kiemelkedni?
– Ha az öttusán gondolkodnak, mindenképpen ajánlom, mert egyedi értékeket ad át – alkalmazkodóképességet, kitartást, és nagyon sokszínű fejlődési lehetőséget kínál. Fontos tudniuk, hogy az eredmények nem jönnek azonnal. Sok munkát, türelmet és kitartást igényel, mire a befektetett energia meghozza a gyümölcsét.

– Hogyan látja a női sportolók helyzetét Magyarországon? Mit tehetünk azért, hogy még több fiatal lány válassza az öttusát – vagy általában a sportot?
– Az öttusában rengeteg példamutató fiatal női sportoló van, akik nemcsak az eredményeikkel, de az életvitelükkel is inspirálnak. A közösségi médiában is értéket közvetítenek. A magyar állam és a nemzeti sportprogram is sokat tesz a sport népszerűsítéséért. Ugyanakkor fontos, hogy a fiatalok megértsék: az élsport hosszú út, nem jön minden azonnal. Kitartásra van szükség.

– Mit üzenne olvasóinknak a közelgő világkupával kapcsolatban?
– Mindenkit bátorítok, hogy látogasson ki és szurkoljon! Sokakban előítélet él az öttusáról, főleg a lovaglás kikerülése miatt, de aki kilátogat, megtapasztalja, milyen látványos és izgalmas ez a sport. Jöjjenek el, nézzék meg – garantáltan különleges élmény lesz!

– Ön nem bánja, hogy a lovaglás kikerült az öttusa programjából?
– Ez nem rajtam múlik. Természetesen alkalmazkodnom kell a szabályokhoz, és nincs lehetőség visszahozni a lovaglást. Ezzel együtt is úgy gondolom, hogy az öttusa továbbra is egyedi és rendkívül izgalmas sportág maradt.

– Végezetül: van olyan gondolat, amit nem kérdeztem meg, de fontosnak tart elmondani?
– Igen. Szeretném kiemelni, hogy mennyire fontos a közönség támogatása. A világkupa-szereplésünk sikere részben azon is múlik, mennyien jönnek el és milyen hangulatot teremtenek. A nézőknek köszönhetően lesz igazán emlékezetes az esemény – remélem, minél többen ott lesznek!

Simonyi András: Azt szeretném, hogy mi, magyarok értékes országban éljünk.

2009. november 13-án az Alexandra Könyvesházban beszélgetőpartnerem volt.  Simonyi András korábbi amerikai nagykövet a Csúcsra járatás című könyve került bemutatásra

 Szarvas István:

 Excellenciás uram!Eszébe jutott akkor, amikor közös iskolánkban, az első István Gimnáziumban Draskovics Tibor tanár úr történelemből feleltette, hogy egyszer az Amerikai Egyesült Államok elnökével fog találkozni és beszélgetni?

Simonyi András:
Nem, egyáltalán nem gondoltam erre. Viszont gyakran gondolok Draskovics tanár úrra. A könyvemben is megemlékezem róla. Ő volt a kedvenc tanárunk. Már akkor tudtuk, hogy 1956-ban a forradalom oldalán vállalt szerepet, ezért büntetésből lefokozták, és "csak" történelem tanárként taníthatott gimnáziumban. Ennek ellenére – vagy talán éppen ezért – nagyon sokat tanultunk tőle.

Nem gondoltam arra sem, hogy Magyarország valaha szabad lesz. Pedig már akkor, az iskolában, az első István Gimnáziumban arról beszélgettünk, hogy milyen országban élünk. Emlékszem, volt olyan tanárunk is, aki a csóró diákok között megtanított bennünket olvasni.

Ezért is érzem megtiszteltetésnek, hogy egy szabad, független Magyarország nagykövete lehettem – ráadásul egy olyan országban, mint az Egyesült Államok.

Szarvas István:
Három mondatot szeretnék Önnek mondani. Azért kezdtem ezzel, mert a könyve lebilincselő, nem tudtam letenni, amint a kezembe vettem. Nagyon sok olyan emberről ír, akivel én is személyesen találkoztam. Azért kezdtem Draskovics tanár úrral, mert én is az első István Gimnáziumba jártam – igaz, jóval Ön előtt. Teljesen mellbe vágott, amikor az én volt osztályfőnökömről beszélt, mert én is sokszor feleltem nála. Nagyon szigorú, de igazságos ember volt.

A következő kérdésem, még mielőtt a washingtoni évekre térnénk: a múlt évezred végén találkoztunk Brüsszelben, ahol Ön NATO-nagykövet volt. Hogyan hasonlítaná össze a brüsszeli nagyköveti időszakát az amerikaival? Mi az, ami hasonló, és mi az, ami teljesen más?

Simonyi András:
A két pozíció szorosan összefügg. A NATO tevékenysége és az amerikai kapcsolatok között is szoros kapcsolat van. Ahogy a könyvemben is leírom, már gyerekkoromban megismerkedtem az amerikaiakkal – például Martin Luther Kinggel is találkoztam gyermekként. Az amerikai gyerekek között zajló élményeim nagy hatással voltak rám.

A rendszerváltás idején tudtam, hogy nekünk határozottan Amerika felé kell fordulnunk. 1992-től kezdve úgy éreztem, ott kell lennem, amikor Magyarország belép a NATO-ba. Tíz évet töltöttem el ebben a munkában, sokszor éjszakázva. Mire az Egyesült Államokba kerültem, már jelentős tapasztalatom volt az amerikaiakkal kapcsolatban, és nagy empátiával tudtam hozzájuk viszonyulni.

Ami még fontosabb: meggyőződésem volt, van és marad, hogy Magyarországnak milliónyi szállal kell kötődnie az Egyesült Államokhoz. Ez számomra nem csupán munka volt, hanem szenvedély is. Egy ilyen megtisztelő poszton szenvedély nélkül nem lehet helytállni – talán ezt tükrözi a könyv is.

De szeretném világossá tenni, hogy bár nagyra értékelem Amerikát, én nem akarok egy lenni a 300 millió amerikai közül. Azt szeretném, hogy mi, magyarok értékes országban éljünk, amely megbecsüli a saját kultúráját és értékeit.

Szarvas István:
Van a könyvében egy fejezet, amelyet szívem szerint egyetemi szinten tanítanék politikusoknak és újságíróknak egyaránt. Ez a sajtóval való kapcsolatról szól. Olyan dolgokat ír le, amelyek mellbe vágtak – azt hiszem, minden újságírónak a szívéből szól. Úgy veszem észre, Ön tiszteli a sajtót.

Simonyi András:
Igen, nagyon is. Sokat gondolkodtam ezen, és meggyőződésem, hogy a sajtóval való kapcsolat nemcsak stratégiai, de morális kérdés is. Az újságírás a demokrácia egyik alappillére.

Szarvas István:
Volt nagykövetként, hogyan látja azt a jelenséget, amikor egy ismert nyugati – akár amerikai, akár kanadai – publicista cikket ír Magyarországról, azt a magyar miniszterek, sőt a miniszterelnökök is idézik, és szinte revelációnak tekintik? Ugyanakkor, ha egy magyar újságíró fogalmaz meg hasonló gondolatokat, az sokszor visszhang nélkül marad. Miért van ez?

Simonyi András:
Ez egy nagyon fontos kérdés. Sajnos gyakori jelenség, hogy a külföldi véleményre nagyobb súlyt helyezünk, mint a saját hangunkra. Ez részben történelmi reflex, részben kisebbrendűségi komplexus. Mintha csak akkor lenne érvényes valami, ha nyugatról jön.

Pedig a magyar sajtónak is megvan a maga értéke – nekem személyesen is mindig fontos volt, hogy együttműködjek vele. A sajtó ugyanis nem „mellékszereplő”: egy szabad, demokratikus országban a sajtó a hatalom egyik ága, éppúgy, mint a törvényhozás, a végrehajtó hatalom vagy az igazságszolgáltatás. Aki ezt nem ismeri el, az nem a demokrácia híve.

Szarvas István:
A könyvében említ egy történetet, amikor egy magyar miniszterelnök interjút adott egy neves amerikai újságírónőnek – aki az Egyesült Államok tíz legbefolyásosabb újságírója között volt – és utólag lekicsinylően nyilatkozott róla. Ön mit mondott erre?

Simonyi András:
Valóban, megtörtént. A miniszterelnök azt mondta, hogy „egy hülye nő” készített vele interjút. Én pedig emlékeztettem rá, hogy az illető hölgy a tíz legbefolyásosabb amerikai újságíró egyike. Erre ő azt válaszolta: „Én meg az egyetlen magyar miniszterelnök vagyok.” Ez a mondat mindent elmond.

Egy ilyen kijelentés nem csak tapintatlanság, de diplomáciailag is káros. Egy vezető politikusnak pontosan tudnia kell, hogy amit mond, az nyilvánosságra tartozik. A sajtóval való bánásmód tehát nemcsak taktikai, hanem morális kérdés is.

Szarvas István:
A könyvében külön fejezetet szentel a sajtóval való kapcsolatnak. Miért tartotta ezt ennyire fontosnak?

Simonyi András:
Mert a sajtó segítsége nélkül nem lehet Magyarországot megjeleníteni a világ térképén. Diplomataként a célom az volt, hogy Magyarország mindig jelen legyen – méghozzá pozitív értelemben – az amerikai médiában. Van egy amerikai mondás: „Aki nem szerepelt a tévében, az nem is létezik.” Ez talán túlzás, de nagyon is van benne igazság.

Nem intézményeket tisztelünk, hanem az embereket és azok teljesítményét. De az intézmények egészét – így a sajtót is – tisztelet illeti. Ez egy alappillére a demokráciának. Lehetnek rossz tapasztalatok is – nekem is voltak kellemetlen élményeim –, de összességében mindig korrekt kapcsolatot ápoltam az újságírókkal.

És ez nem véletlen. Egy diplomata munkájának nagy része ugyanis nyilvános. A titkos diplomácia csak egy kis szeletét képezi a tevékenységnek. Én államtitkokat nem teregetek ki a könyvemben – nem is ez a cél –, de példákkal próbálom érzékeltetni, mekkora felelőssége van bárkinek, aki Magyarországot képviseli: legyen az miniszter, nagykövet vagy akár gépkocsivezető. Mert az ország megítélése minden szereplőn múlik.

Komlós Attila köszöntője –  Szarvas  István Kérdeztem-Válaszoltak VIII. kötetének bemutatóján

Tisztelettel és szeretettel köszöntök mindenkit, aki jelenlétével megtisztelte István barátunkat a mai  2025 március 21-i könyvbemutatón a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában

Engedjék meg, hogy néhány gondolattal hozzájáruljak a programhoz – bár személyesen sajnos nem tudok jelen lenni. Munkahelyi és családi elfoglaltságok miatt Pécsről küldöm üdvözletemet, és szeretném tolmácsolni L. Csépányi Katalin, a Hetedhéthatár  Magazin alapító szerkesztőjének üdvözletét is.

Induljunk el egy kis szellemi utazásra. Hazafelé tartva azon gondolkodtam, hogy gyermekként, fiatalként, pályakezdőként sokszor vágytam arra, hogy híres emberekkel találkozhassak – tudósokkal, olimpikonokkal vagy olyan példaképekkel, akikre felnézek. Talán ezzel nem vagyok egyedül. Sokan érzünk így, de nem mindenkinek adatik meg, hogy kérdezzen, beszélgessen ezekkel a kivételes emberekkel.

És itt jön a képbe Szarvas István barátunk. Ő az, aki helyettünk teszi fel a kérdéseket. Ő az, aki közel hozza hozzánk ezeket a különleges és értékes személyiségeket – úgy, mintha mi magunk beszélgetnénk velük. Nagyra becsülöm István riporterstílusát. Érződik az interjúin, hogy őszintén érdeklődik beszélgetőpartnere iránt – nemcsak a foglalkozása, hanem a személye iránt is. Ez a hozzáállás minden szempontból példaértékű.

Hobbiként magam is fotózom, több kiállításom is volt már, és van egy honlapom, ahol megtekinthetők a képeim. Engedjék meg, hogy egy rövid kitérőt tegyek a fotózás világába, de ígérem, gyorsan visszatérek az interjúkhoz. Tám László barátunk, a Héthatár fotórovatának vezetője szokta mondani: „Az objektív szubjektív.” Elsőre ez talán csak egy jópofa szójáték, de valójában mély igazság rejlik benne. A fényképezőgép objektívje valóban a valóságot örökíti meg – mindenféle manipuláció nélkül. Ám az, hogy mit örökítünk meg, mit emelünk ki, mit tartunk fontosnak, már a mi döntésünk.

És itt vissza is térek Szarvas István munkásságához. Ő is egyfajta képzeletbeli fényképezőgéppel dolgozik – a mikrofonja és számítógépe révén –, és ezzel a „látásmóddal” ragadja meg az interjúalanyok leglényegesebb, legizgalmasabb gondolatait, történeteit, titkait. Így hoz el nekünk sporteredményeket, tudományos felfedezéseket, emberi sorsokat – és sorolhatnánk tovább, hiszen ez az új interjúkötet is számtalan területet érint.

Ezúton is szeretnék gratulálni Istvánnak, és sokunk – az olvasók – nevében megköszönni azt a gazdagságot, amit munkájával elénk tár.

Zárásként hadd említsek még egy gondolatot, amelyet szinte minden könyvbemutatón fontosnak tartok kiemelni: óriási érték az, hogy ezek az interjúk nemcsak az interneten jelennek meg, hanem kézbe vehető, könyvespolcra helyezhető, időtálló formában – nyomtatásban. Az internet gyors, színes, interaktív, de nincs garancia arra, hogy hosszú távon megmarad. Két példát is említenék: a Kaláka című internetes folyóiratot és az Artportál nevű kortárs művészeti portált – mindkettő értékes tartalmakat közölt, ám egyik napról a másikra eltűntek, technikai vagy anyagi okokból.

Ezzel szemben a könyv, a papír bizonyított az évszázadok alatt. Ezért is örülök különösen annak, hogy ezek az interjúk kötetsorozatban, maradandó módon jelennek meg.

Röviden ennyit szerettem volna elmondani. Még egyszer szívből gratulálok Istvánnak, és köszönöm a fáradhatatlan, lelkiismeretes munkát, amelyet mindannyiunk örömére végez.

Holl:András Az MTA Könyvtár főigazgató helyettese köszöntője Szarvas István könyvbemutatóján2025 március 21-én

Tisztel Hallgatóság!
Joggal tehetjük fel a kérdést: mit keresünk mi itt? Mit keres itt ez a könyvbemutató?

Egyrészt egy könyvtárban vagyunk, ami önmagában is értékes helyszín, másrészt sokan bizonyára már jártak itt korábban is – a szerzőnek ugyanis nem ez az első könyve, amelynek bemutatója ezen a helyen zajlik. Magam is másodszor állok itt Önök előtt. Ha pedig belelapozunk a legújabb interjúkötetbe, rögtön szembetűnik a kapcsolódás a tudományokhoz, az Akadémiához: az első interjúalany például egy Nobel-díjas csillagász-fizikus., Adam  Riess aki 2011-ben kapta meg.

Ahogy olvasgattam a kötetet, rögtön kérdések merültek fel bennem, és – be kell vallanom – megszállt a kisördög. Elhatároztam, hogy egy kicsit megtréfálom a tisztelt közönséget és az ünnepelt szerzőt: innen, e publikum előtt készítek vele egy rövid interjút, ha nem bánja. Mindössze három kérdés, utána természetesen átadom a terepet a főműsornak.

Holl András Miért ezt a műfajt választottad? Az újságírásnak sok érdekes és izgalmas területe van – miért pont az interjú? Miért ezen a pályán mozogsz?

Szarvas István:
Erre nagyon egyszerű a válaszom. 1990-ben volt a rendszerváltás, és én akkor belső ellenőrzési vezetőként dolgoztam. Az állásom megszűnt, és ekkor felvett egy Trendváltó nevű lap. Ennél a lapnál marketinggel kellett foglalkoznom, így készítettem néhány marketingcikket is. Mai napig büszke vagyok rá, mert a kilencvenes évek elején az első hónapban 250 ezer forint értékű marketingcikket sikerült összeállítanom úgy, hogy különböző portugál érdekeltségű vállalatok első számú vezetőivel készítettem interjút. Azóta sem sikerült ezt a produkciót túlszárnyalni.
Ekkor készítettem tehát az első interjúimat – és megtetszett ez a műfaj.
A másik ok, hogy bár tudnék újságcikkeket írni, újságírás témában könyvet nem igazán. Viszont az interjúkészítés lehetőséget ad könyv formában is bemutatkozni – így maradtam ennél a műfajnál.

Holl András Hogyan választod ki az interjúalanyaidat?

Szarvas István:
Nekem nagyon fontos, hogy az interjúalany szimpatikus legyen. Aki eleve utál engem, azzal nagyon nehéz jó interjút készíteni. Szóval az első szempont a szimpátia.
Másodszor: hozzá tudjak jutni a vele kapcsolatos információkhoz. Ebbe természetesen beletartozik a foglalkozása is, amivel aktuálisan foglalkozik, de egy jó interjúkészítőnek nemcsak a hivatásra, hanem az interjúalany hobbijaira is figyelnie kell.

Holl András Mi a jó interjú titka?

Szarvas István:
A jó interjú titka, hogy mindkét fél számára érdekes legyen, és mindketten profitáljanak belőle.
Még annyit szeretnék hozzátenni, hogy bár erre a kérdésre nem tartozik közvetlenül, de interjú témában 29 híres embert kérdeztem meg, hogy mit gondolnak róla – ezek közül, ha lesz rá idő, ötöt ismertetni is fogok ma. Egyébként a válaszadók között ott van például  John Fitzgerald  Kennedy a 35. amerikai elnök is.

Holl András
Nagyon szépen köszönöm!
A hallgatóságnak tartalmas, jó szórakozást kívánok! Nem tudom, megvásárolható-e a könyv itt a helyszínen, de ha nem, akkor bizonyára a könyvesboltokban hozzá lehet jutni.
Kíváncsian nézek a mai este elébe. Köszönöm a figyelmet – és most átadom a szót.

Párizsi hangulat Budapesten: Vincze Lilla estje a szenvedély és elegancia jegyében

Paroles, paroles... címmel ad koncertet Vincze Lilla a MOM Kultban április 25-én

Április 25-én este különleges zenei élményben lehet része a közönségnek a MOM Kulturális Központban: Vincze Lilla Paroles, paroles... című estjén a francia sanzonok és filmzenék legszebb darabjai csendülnek fel.

A sanzonok világa mindig is a szenvedély, az elegancia és az érzelem terepe volt – Vincze Lilla előadásában pedig ezek a dalok új életre kelnek. A Paroles, paroles... egy meghitt, bensőséges utazás, ahol a közönség egyedi tolmácsolásban hallhatja a legismertebb francia dallamokat – nemcsak eredeti nyelven, hanem magyar fordításban is.

Az est során többek között Édith Piaf, valamint Dalida és Alain Delon híres dalai is felhangzanak. A koncert hangulata a párizsi Montmartre utcáin tett sétára emlékeztet, ahol minden kanyar mögött új emlékek és történetek várják a hallgatót. Az ikonikus francia sanzonok mellett magyar nyelvű átiratok és világhírű filmzenék is helyet kaptak a műsorban.

A repertoárban szerepel Zeffirelli Rómeó és Júliájának zenéje, valamint az Álom luxuskivitelben című film legendás Moon River című dala, amely Marilyn Monroe számára készült, de Audrey Hepburn előadásában vált halhatatlanná. A koncerten Marilyn alakja szóló gitárkísérettel idéződik meg. A Csillag születik című film zenéje és Ennio Morricone gyönyörű kompozíciója, a Nella Fantasy duettként hangzik el – utóbbit Jason Kouchak korábban zongorakísérettel is előadta.

Érdekesség, hogy Morricone legendás filmzenéje, The Mission 1986-ban született – ugyanabban az évben, amikor Vincze Lilla a Napoleon Boulevard zenekar élén megnyerte az Interpop Fesztivált. Az időbeli párhuzam jól érzékelteti azt a művészi elhivatottságot, amely azóta is jellemzi az énekesnőt.

A MOM Kult bensőséges és elegáns atmoszférája kiválóan illik az est hangulatához. A koncert nemcsak zenei élményt kínál, hanem olyan érzéseket, történeteket és emberi sorsokat idéz meg, amelyek valóban közel hozzák a közönséget Vincze Lilla zenei világához.

Az énekesnőt a közönség a Napoleon Boulevard frontembereként ismerhette meg, és azóta is hű maradt önmagához. Több mint három évtizede járja saját útját a zene világában – a poptól a klasszikus rockon át a crossover műfajáig –, mindig a szív és a lélek harmóniáját keresve. Olyan ikonikus dalok, mint a Júlia nem akar a földön járni, ma is méltón képviselik művészi hitvallását. Hangja és személyisége önmagáért beszél: minden előadásában ott van a teljes művészi odaadás.

A koncertet a Green Stage Production iroda szervezi, amely minden általa megrendezett esemény ökológiai lábnyomát kiszámítja, és annak kompenzálására Magyarországon fát ültet – ezzel is hozzájárulva a fenntartható jövőhöz.

További infók: https://www.vinczelilla.com

Jegyek: https://www.eventim.hu/hu/jegyek/vincze-lilla-parloes-paroles-budapest-mom-kulturalis-koezpont-657662/event.html

Orosz Cintia:Ha jobbá akarjuk tenni életünket, energiát kell fektetnünk a fejlődésbe.

Dr. Orosz Cintiával,  a Tudatos Nők Napja konferencia  megálmodójával és motorjával aki  ki emelt vendégekkel beszélget, 2025 április 11én beszélgetünk a budapesti  Thermál Hotel szállodában a Margitszigeten.

dr Orosz Cintia és a szerző

Szarvas István: Legyen olyan kedves, mutatkozzon be olvasóinknak. A doktori címet miből szerezte?

Dr. Orosz Cintia: Dr. Orosz Cintia vagyok, jogot és nemzetközi tanulmányokat tanultam, ebből szereztem a két diplomámat. Az első munkahelyem a diplomáciai pályán volt: a Külgazdasági és Külügyminisztériumban dolgoztam, konzuli szakvizsgát is tettem, és az egyik legfiatalabb ideiglenes konzulként utaztam a világban. Egy mélypont után azonban rájöttem, hogy nem ez az az élet, amit élni szeretnék. Gyermekkori álmom volt, hogy műsorvezető-riporter legyek, mindig lenyűgöztek a sorsokról, emberi történetekről szóló beszélgetős műsorok. A Hatvan Televíziónál kezdtem, majd MTVA-ösztöndíjas lettem, dolgoztam a DVTK TV-nél, és végül a Petőfi TV-nél is.

Szarvas István: Hogyan tud példát mutatni a tudatosság terén, legyen szó mentális egészségről, életvezetésről vagy karrierdöntésekről?

Dr. Orosz Cintia: Maga ez a nap egy példamutatás. Az emberek inspirálódhatnak, kapcsolódhatnak, tudást szerezhetnek. Hiszek abban, hogy ha jobbá akarjuk tenni az életünket, energiát kell fektetnünk a fejlődésbe. Nem elég várni a sült galambra – cselekedni kell, nevelni önmagunkat és másokat is.

Szarvas István: Találkozott sztereotípiákkal nőként? Hogyan kezelte ezeket?

Dr. Orosz Cintia: Rengetegszer találkoztam velük. Riporteri körökben sokszor éreztem úgy, hogy nem vagyok elég szép, miközben a szépségkirálynők, modellek kapták a vágyott szerepeket. Diplomáciai közegben meg azért ítéltek meg, mert túl feltűnő voltam. Mostanra azonban az önfejlesztés révén tisztában vagyok önmagammal, és ezek már nem tudnak rám hatni.

Szarvas István: Mit üzenne azoknak a fiatal lányoknak, akik az egészség és a karrier kérdésein gondolkodnak?

Dr. Orosz Cintia: Hiszek a test–lélek–szellem egységében. Akkor vagyunk kívül is jól, ha belül rendben vagyunk. Fejlesztenünk kell a mentális jóllétünket, és foglalkoznunk kell önmagunkkal. A karrier terén azt tanácsolom: ne higgyék el, hogy nincs lehetőség. Mindenkinek egyedi útja van – ezt kell felfedezni önismerettel és tudatossággal.

Szarvas István: Miért tartotta fontosnak, hogy részt vegyen a Tudatos Nők Napján?

Dr. Orosz Cintia: Én vagyok ennek a rendezvénynek a megálmodója. Fontosnak tartom, hogy példát mutassunk: lehet másképp is élni, jelen lenni, a pillanatban maradni. Olyan közeget akartam teremteni, ahol nem a stressz dominál, hanem az önfejlesztés és az inspiráció.

Szarvas István: Van női példaképe, aki inspirálja  médiaszereplőként vagy emberként?

Dr. Orosz Cintia: Külföldi példaképek szoktak inspirálni, de ezen a rendezvényen minden meghívott inspiráló számomra – különben nem is hívtam volna meg őket. Nagyon tisztelem például Rubint Rékát és Erdélyi Nikolettet is. Szeretem meglátni másokban azt az egy-egy tulajdonságot, ami bennem nincs meg – és felnézek ezekre a személyekre.

Szarvas István: Sok sikert kívánok a következő interjúalanyokhoz is!

Dr. Orosz Cintia:  Nagyon szépen köszönöm! István.

 Összefoglaló

Dr. Orosz Cintia jogász és nemzetközi szakemberként kezdte pályáját, majd műsorvezetőként és riporterként vált ismertté. Élete fordulópontját követően a sorsok, történetek iránti érdeklődése vezette a médiába. A Tudatos Nők Napja rendezvény megálmodójaként célja, hogy inspiráljon,  neveljen és példát mutasson a női tudatosság terén. Tapasztalata szerint nőként gyakran találkozik sztereotípiákkal, de az önismeret és tudatosság segített megerősödni benne. Fiatal lányoknak azt üzeni: higgyenek a saját útjukban

Kerekes Sándor: Az öttusa mindig is különleges helyet foglalt el életemben

A 100 éves Kerekes Sándor barátomat aki kanadai Qubecben él viberen köszöntöttem születésnapján. nagy örömömre válaszolt néhány interjú kérdésemre.

Kerkes Sándor (b)és a szerző

Mi az, amire a legbüszkébb vagy az öttusában elért eredményeid közül

A legbüszkébb arra vagyok, hogy meghonosítottam az öttusát Kanadában, évekig vezettem a sportot, és úgy tűnik, hogy ez örökségként tovább él. Ez számomra nagyon fontos, hiszen az öttusa mindig is különleges helyet foglalt el az életemben

.Milyen érzés volt a kanadai válogatott tagjaként versenyezni a világbajnokságon?

Nagy büszkeség volt, hogy kvalifikáltam magam a nemzeti csapatba, és részt vehettem az 1952-es bécsi világbajnokságon, még akkor is, ha kiestem a versenyből. Az a tény, hogy 52 évesen is képviselhettem Kanadát, különösen emlékezetessé teszi számomra.

 Milyen emlékeket őrzöl Jesse Owens-szel és Csanády Árpáddal való találkozásaidról?  

Jesse Owens egy hihetetlen személyiség volt, és emlékszem arra a pillanatra, amikor meglátogatott az igazgatói irodámban a montreali olimpián.1976-ban. Csanády Árpád pedig egy igazán figyelemre méltó ember volt, akinek társaságát nagyra értékeltem, és örömmel vettem részt a róla elnevezett baráti kör eseményein

 Mit mondanál el legszívesebben most?  

 Legszívesebben azt mondanám, hogy jó lenne egy igazán jó női partnerem, aki társam lenne az életben.

---

Sport pályája  és kitűntetési

Legjelentősebb sporteredményét Saskatoonban érte el, ahol az első Kanadai Játékokon egyéni kardvívásban ezüstérmet nyert – ez volt az első ilyen érem Kanada történetében.

Vívópályafutása 1952-től 1971-ig tartott. Ez idő alatt három vívó-világbajnokságon képviselte Kanadát:

1958-ban Philadelphiában,

1969-ben Havannában,

1971-ben Bécsben.

Sportvezetőként hét nyári olimpián vett részt:

1972-ben Münchenben a Kanadai Öttusa Szövetség hivatalos megfigyelőjeként,

1976-ban Montréalban öttusa versenyigazgatóként,

1980-ban Moszkvában zsűritagként volt kijelölve, de a bojkott miatt nem utazott el,

1984-ben Los Angelesben zsűritagként,

1988-ban Szöulban zsűritagként,

1992-ben Barcelonában a Nemzetközi Öttusa Kongresszus delegáltjaként.

Két téli olimpián is jelen volt:

1980-ban Lake Placidben, mint a Biatlon Szövetség képviselője,

1988-ban Calgaryban, a Biatlon Szövetség igazgatósági tagjaként.

Elismerések, kitüntetések:

A Nemzetközi Öttusa Szövetség érdemrendje (1980, Monaco),

A Nemzetközi Biatlon Szövetség érdemrendje,

1990-ben a Kanadai Amatőr Sportok Pantheonjának tagjai közé választották,

2000-ben elnyerte az UIPM (Nemzetközi Öttusa Szövetség) 75. kongresszusának érdemrendjét.

Diplomácia, kultúra és partnerség – beszélgetés Júlia Gross német nagykövettel

A Német Szövetségi Köztársaság magyarországi nagykövetével, Julia Gross asszonnyal

beszélgettem Budapesten, az Európa Pontban.2025 április 7-én. Az interjú során szó esett Magyarország különböző városairól, Németország kihívásairól és a német-magyar kapcsolatok fontosságáról is.

Júlia Gross

Szarvas István–Excellenciás asszony kérem, mutatkozzon be olvasóinknak!

– Julia Gross vagyok, három éve töltöm be Németország nagyköveti posztját

Magyarországon.

Sz.I.– Milyen magyar városokat látogatott meg, és milyen benyomásokat szerzett ezekről?

J.G.– Budapesten kívül számos városban jártam hivatalos és magánlátogatások alkalmával is.

Győr, Kecskemét és Debrecen kiemelten fontosak a német cégek jelenléte miatt. Baján

például egy német nyelvű képzési központ működik, ahol többször is jártam. Nagyon

szeretem Sopront, Pécset és Szegedet is. Emellett Egerben, Orosházán, Esztergomban,

Visegrádon, Vácon és Zalaegerszegen is jártam már – mindegyik város különleges élményt

nyújtott.

Sz.I.– Különösen érdekel Pécs városa, mivel egy pécsi lap budapesti szerkesztőségét vezetem.

Milyen emlékeket őriz a baranyai megyeszékhelyről?

J.G.– Nagyon szép városnak tartom. Az építészete lenyűgöző, és kifejezetten tetszett az egyetemi

légkör, az élénk, pezsgő városi hangulat. Csak kétszer jártam ott, de úgy érzem, még sok

mindent felfedezhetek. Biztosan visszatérek.

Sz.I.– A következő kérdésem Németország újraegyesítésére vonatkozik: elképzelhetőnek tartja,

hogy a keleti tartományok felzárkóznak a nyugati szinthez?

J.G– Nagy utat tettünk meg az újraegyesítés óta, de az elvárt cél még nincs teljesen elérve.

Fontos, hogy ne általánosítsunk: vannak keleti régiók, amelyek komoly fejlődést értek el, sőt,

néhány tekintetben jobban is állnak, mint bizonyos nyugati térségek. A kelet-nyugat

megkülönböztetés mára leegyszerűsítő – összetettebb a kép.

Sz.I.– Milyen változások várhatók most Németországban?

J.G.– Bár a választások lezajlottak, és a koalíciós tárgyalások előrehaladott állapotban vannak, a

koalíciós szerződés még nem készült el. Általánosságban elmondható, hogy a gazdaság

megerősítése, a digitális átállás, az infrastruktúra fejlesztése és a védelmi képességek növelése

állnak a középpontban. Emellett olyan kérdésekkel is foglalkozunk, mint a migráció, a

klímaváltozás, a lakhatás vagy a közlekedés. (Az interjú időpontjában még folytak a tárgyalások a CDU/CSU és az SPD közötti koalíciós megállapodásról.)

Sz.I.– Úgy tudom, korábban gyakornokként Franciaországban is dolgozott. Hogyan emlékszik

vissza erre az időszakra?

J.G.– Igen, Párizsban voltam gyakornok, de nem újságíróként, inkább külügyi területen.

Franciaországot nagyon szeretem – a nyelvet is, még ha nem is beszélem tökéletesen. Úgy

éreztem, a francia-német kapcsolatokban van egyfajta szkepticizmus, ugyanakkor ezek a

viszonyok létfontosságúak Európa jövője szempontjából. Fontos, hogy együtt gondolkodjunk,

és még szorosabbra fűzzük ezt a partnerséget.

Sz.I.– Mielőtt megköszönném a beszélgetést, engedje meg, hogy feltegyem az utolsó kérdést, amit

minden interjúalanyomtól meg szoktam kérdezni: van-e olyan gondolat, amit szívesen

megosztana az olvasóinkkal, és amire nem kérdeztem rá?

J.G.– Talán a német–magyar kapcsolatok fontosságát emelném ki. Ezek nem magától értetődők,

ápolni kell őket – nemcsak politikai, hanem személyes szinten is. Hiszek abban, hogy

városaink és fiataljaink közötti együttműködés – például diákcsere programok révén –

kulcsfontosságú. Remélem, hogy Pécs is aktív részese marad ennek a folyamatnak.

Sz.I.– Köszönöm szépen, Nagykövet Asszony!

J.G– Én is köszönöm. Danke schön.

Herboly Domokos:Hallgassunk sok klasszikus zenét, mert az jót tesz a testnek és léleknek egyaránt.

A Művészetek Palotája( MŰPA)üvegtermében a Nemzeti Filharmonikusok 202 április 2-án sajtótájékoztatót tartottak a következő évadról. a sajtótájékoztató után Herboly Domokos főigazgató interjút adott lapunknak.

Szarvas István Főigazgató úr, mi volt a legfontosabb szempont a 2025-26-os évad programjának kialakításakor?

Herboly Domonkos- Tulajdonképpen két fontos szempont van. Az első az, hogy azokat a klasszikus bérletes vásárlóinkat ki tudjuk szolgálni, akik évek óta megszoktak egy bérletstruktúrát, megvan a kedvenc helyük, megvan a kedvenc konstrukciójuk, és őnekik a szokásos elvárásoknak meg tudjunk felelni, és ők a bérleteiket meg tudják venni. A másik fontos szempont pedig az volt, hogy olyan újdonságokat is megmutassunk, amelyek nem hallhatóak más együttesek előadásában, vagy más koncerttermekben, mint ahol mi játszunk, tehát mindenképpen legyenek újdonságok. Ezt a két gondolatot ötvöztük, és így alakult ki a következő évadnak a műsorterve.

- Hogyan sikerült összehangolni a különböző zenei stílusokat és műfajokat, melyek szerepelnek az évadban.

- Tulajdonképpen a Nemzeti Filharmonikusok bizonyos szempontból mindig is több műfajú együtteseket tömörített, a Nemzeti Énekkart és a Nemzeti Filharmonikus Zenekart. Ez azt jelenti, hogy a kisebb kamaraprodukcióktól kezdve a nagy szimfonikus műveken keresztül.

- És nagy oratóriumokat is előadunk. Ezek mindegyikére lesz a programunkban példa.

- Melyek a legizgalmasabb új produkciók, amelyek a következő évadban bemutatásra kerülnek?

- Egyet hadd emeljek ki, akkor mindig jelentősebb a kiemelés. De Lieb francia zeneszerzőnek Jean de Niebel című operáját fogjuk bemutatni, ebben a zenekar és a kórus is részt vesz, ráadásul még lemezre is fogjuk venni a Palazzetto Grüzen együttműködés keretében.

- Hogyan látja a Nemzeti Filharmonikusok szerepét a magyar és nemzetközi zenei életben a következő években?

- Egyik oldalról a magyar zenei életben nagyon hangsúlyosan jelen vagyunk. Szeretjük azt gondolni, hogy az első számú szimfonikus zenekar vagyunk, a legnagyobb professzionális vegyes kórus is a miénk, a Nemzeti Énekkar. És például a külföldi együttműködésekre nagyon jó példa az előbb említett lemezfelvétel, amely egy sorozatnak az egyik eleme lesz, az egyik darabja lesz, ez a bizonyos De Lee opera, illetve nemzetközi sztárokat is meg szoktunk hívni, sőt, a következő évadban állandó első vendégkarmesterünk lesz Carlo Montanaro, nagyszerű olasz karmester és Francois Leleux csodálatos francia oboista karmester.

- A klasszikus zenén túl milyen más zenei irányzatokat szeretne még erősíteni a programban?

- Én nagyon sok mindent szeretnék erősíteni, de a klasszikus zenén túl a Nemzeti Filharmonikusok nem nagyon kalandozhat másik területre. Mi erre specializálódtunk, ebben vagyunk nagyon jók. Ez nem jelenti azt, hogy mi magunk nem fogyasztunk szívesen például jazzt vagy igényes könnyűzenét, de a Nemzeti Filharmonikusoknak nem terepe például a könnyűzene.

- Az évad programja során kiemelkedő szerepet kapnak a nemzetközi együttműködések. Milyen új partnerségeket alakítottak ki a következő évadra?

- Az előbb említett állandó első vendégkarmesterünk Allo Montanaro lesz, ez egy fontos együttműködés, és az állandó első vendégművészünk, Francois Leleux második példájára.

- Hogyan működik együtt a MÜPA és a Nemzeti filmmechanikusok a programok megvalósításával.

- Kétirányú együttműködésünk van. Egyrészt a MÜPA ad otthont a legfontosabb koncertjeinknek, operabemutatóinknak, Kocsis Zoltán bérletsorozatunknak, a Müpa ad otthont a kamarabérletünknek is, ami próbatermi vendégség címmel fut, hiszen a próbatermünk is itt, a Müpában található. Az együttműködés másik iránya pedig, hogy a MÜPA is számtalan alkalommal felkéri együtteseinket különböző együttműködésekre, például a Wagner blokkokon is együtt fogunk működni, vagy éppen két héttel ezelőtt a MÜPA 20. születésnapjára is meghívást kaptunk a Nemzeti Filharmonikus Zenekar lépett fel a születésnapi koncerten.

- Az évadban szereplő művek közül melyek a személyes kedvencei és miért éppen ezek kerültek be a programba?

- Kezdjük visszafelé a miértekre a választ. A legfontosabb miért, az  hogy a műsorszerkezetet főzeneigazgatónk, Vashegyi György és karigazgatónk, Somos Csaba állítja össze. Tehát alapvetően én főigazgatóként ebbe  nem szólok bele, mert ez egy művészeti koncepció kérdése, hogy mi kerül majd a közönség elé. Természetesen meg szoktuk együtt is vitatni a terveket. A kedvencem az nem tudom még, hogy mi lesz, mert nagyon sok minden áll előttünk, és nagyon sok izgalmas projekt lesz. De az biztos, hogy például a Lobgesign majd a kórus születésnapi koncertjén 2026 márciusában az egy nagyon izgalmas és érdekes koncert lesz. A De Lieb opera is, amelyet már korábban említettem, az is egy abszolút újdonság lesz, mert azt a művet viszont egyáltalán nem ismerem.

- Mi az üzenete a közönségnek a 2020-2026-os évadra vonatkozóan?

- A legfontosabb üzenetem az, hogy nagyon bolond világban élünk, amikor bekapcsoljuk a televíziót és látjuk a tévéhíradóban, hogy mi minden vesz bennünket körül, akkor könnyen elveszítjük az optimizmusunkat. Az üzenetem az lenne, hogy ennek ellenére ne veszítsük el az optimizmusunkat, hallgassunk sok klasszikus zenét, mert az jót tesz a testnek és léleknek egyaránt. Jöjjenek a koncertjeikre, ez a legfontosabb üzenet.

- Utolsó előtti kérdésem.

Milyen kihívásokkal kell szembenéznie egy zenei vezetőnek az ilyen jelentős programok megtervezése és kivitelezése során?

- Én azt szoktam mondani, hogy két nagy ellenségünk van. Az egyik az idő. Az idő mindig múlik és nagyon nehéz megtalálni a megfelelő időpontokat a koncertekre és a megfelelő, pontosabban a művészeti koncepciónak is az időben való elhelyezése az mindig nagyon nehéz. Tehát az idő az egyik legszűkösebb dolog. A másik legszűkösebb dolog az életünkben, azt hiszem, hogy nem vagyunk ezzel magányosak, az pedig az anyagi forrásaink. Rengeteg szép tervünk van, amelyeknek az időn kívül még az anyagi eszközök szabhatnak csak határt.

- Utolsó kérdésem, hogy mindenkitől meg szoktam kérdezni, hogy van-e olyan, amit én nem kérdeztem, és főigazgató úr szívesen megosztana a hangsúlyt?

- Nincs, nekem nem jut eszembe most.

- Nagyon szépen köszönöm