Dr János Nemcsik: We Must Consciously Take Care of Our Physical and Mental Health

We spoke with Dr János Nemcsik, PhD, Associate Professor, at his general practice at Örs vezér Square in Budapest on 18 May 2026.

Professor, do you remember the moment when you first felt that researching and treating hypertension was going to become your vocation?

I cannot associate my commitment with one particular moment. I first began researching vascular diseases in 1999 as a student researcher, initially using animal models at the Institute of Experimental Medicine of the Hungarian Academy of Sciences, under the supervision of Dr Ferenc László.

After graduating from university, I continued this work as a doctoral fellow. In 2003, I began working as an internist and, at the same time, shifted my research focus from animal experiments to human studies.

At the Department of Internal Medicine I of Szent Imre Hospital in Budapest, where I worked, hypertension was one of the department's main areas of expertise. I had the opportunity to work with outstanding mentors such as Csaba Farsang, István Kiss, Zoltán Járai and Katalin Farkas, all of whom were prominent members of the Hungarian Society of Hypertension.

Although I moved into family medicine in 2009, my professional path naturally led me to the leadership of the Hungarian Society of Hypertension. I became a member of its executive board in 2013, and at the invitation of my friend Zoltán Járai, who was then President of the Society, I had the privilege of serving as Secretary General from 2017 to 2025.

During those years, I was able to contribute to many important initiatives both in Hungary and internationally. I am currently Vice-President of the Society, so hypertension will certainly remain a major focus of my professional life in the years ahead.

High blood pressure is often referred to as the “silent killer”. Why do you think people still fail to take this condition seriously enough?

In the vast majority of cases, hypertension is asymptomatic. Alternatively, patients may simply learn to live with their symptoms and become accustomed to them, so they often do not complain. Their high blood pressure may only be discovered during a routine screening.

Headache, for example, can be one such symptom. Many people simply tolerate it and only report feeling relief once we have brought their blood pressure back to normal.

For this reason, it is often difficult to make patients accept that, in addition to lifestyle changes, lifelong medication is usually necessary to prevent complications.

A great deal depends on communication by doctors and other healthcare professionals, as well as on the trust between patients and healthcare providers. It is essential to raise awareness that hypertension is the most significant modifiable risk factor for cardiovascular mortality.

You work both as a family physician and as a researcher. What have you learned from your patients that no textbook could ever have taught you?

By gradually getting to know the stories of families, I have learned a great deal about humanity from my patients. In the case of many of them, I feel fortunate to be their doctor.

Family medicine creates this kind of closeness. During my hospital work, there was no opportunity to develop relationships with patients to such a depth.

At the same time, these personal relationships also provide scientific inspiration. Observing how my patients cope with illness in different ways depending on their personalities has led to a number of new findings in my research.

Over the past two decades, which development do you consider the most significant in the diagnosis and treatment of hypertension?

I would mention two things.

The widespread adoption and professional acceptance of home blood pressure monitoring has contributed enormously to improving blood pressure control. I try to teach all my patients with hypertension how to measure their blood pressure at home. In this way, I involve them directly in their own treatment, which has been shown to improve cooperation between doctor and patient.

The other major breakthrough has been the increasing use of single-pill combination therapies. These have greatly simplified treatment and reduced the number of tablets patients need to take, which also improves adherence to treatment.

Many people expect medication to provide the solution. In your opinion, which lifestyle changes could bring about the greatest improvement in the health of the Hungarian population?

The best outcome, of course, is to prevent hypertension from developing in the first place.

Simple measures can make a great difference. We should not add salt to our food before tasting it. In fact, there should be no real need for additional table salt at all, as the salt naturally present in foods such as bread and meat is more than sufficient to meet our body's needs.

Increasing potassium intake, on the other hand, can be very beneficial for people who do not have kidney failure. Potassium can help lower blood pressure, and one of the most pleasant ways of increasing potassium intake is by eating bananas.

It is also important to change a sedentary lifestyle. For example, if somewhere is within walking distance, we should walk rather than drive.

No amount of alcohol is beneficial for the prevention of cardiovascular disease, while smoking is extremely harmful from numerous health perspectives.

Nowadays, high blood pressure is being detected in an increasing number of young people. What social or lifestyle factors do you believe are responsible for this?

Obesity is becoming increasingly common, even among young people. The spread of sedentary lifestyles plays a major role in this.

The popularity of salty snacks and energy drinks also makes the situation considerably worse. Unfortunately, alcohol consumption is not uncommon even at a young age, while stimulant drugs can also cause high blood pressure.

Has there been a particular patient or case during your medical career that left an especially deep impression on you on a human level?

I could mention many such cases, but what I would particularly highlight are family stories.

It is the natural order of life that parents give life to their children. But if, as children, we have the opportunity to bring one of our parents back from the brink of death and give them additional meaningful time on Earth, I believe that is an extraordinary privilege.

I had the opportunity to experience this with my father.

In the age of artificial intelligence and digital healthcare technologies, how do you see the future of the personal doctor–patient relationship?

Patient care is undergoing a transformation, and as a doctor I must continually adapt to new challenges.

One positive development is that extensive and detailed medical histories can now be accessed electronically with just a few clicks. At the same time, the digital world has not yet developed a fully established and mature culture.

Patients sometimes write lengthy emails describing their symptoms and expect to receive medical advice by email. However, effective medical care requires active communication and physical examination. Without these, the possibility of error is considerably greater.

For my part, I must consciously ensure that, despite electronic prescribing, I continue to arrange periodic face-to-face consultations with my patients who have chronic conditions. We must also ensure that healthy people do not miss appropriate screening examinations.

As Vice-President of the Hungarian Society of Hypertension, what do you consider the most important objectives for improving hypertension care in Hungary over the coming years?

In 2025, our Society published new recommendations for the treatment of hypertension. It is important that we communicate their key messages to as many medical colleagues as possible.

According to WHO data, the proportion of people with hypertension in Hungary whose condition is adequately controlled increased from 23% in 2019 to 27% in 2024. However, this is still far from the recommended target of 50%, so we still have a great deal of work ahead of us.

If you could give the Hungarian people just one piece of advice to help them live longer and healthier lives, what would it be?

We should consciously take care of both our physical and mental health and actively work to preserve them, because once they are lost, restoring them is far more difficult than keeping them intact in the first place.

Paulo Coelho 79 éves – Találkozásom a szavak alkimistájával

Augusztus 24-én tölti be 79. életévét Paulo Coelho, a világ egyik legismertebb kortárs írója. A brazil szerző neve évtizedek óta fogalom az irodalomban. Művei országhatárokat, nyelveket és kultúrákat léptek át, Az alkimista pedig a modern világirodalom egyik legismertebb könyvévé vált.

Számomra azonban Paulo Coelho nem csupán egy világhírű szerző. Személyes emlékem is fűződik hozzá.

2005 áprilisában Budapesten, a Gellért Szállóban találkoztam vele, amikor a XII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendégeként Magyarországon járt. Új könyve, A Zahir magyarországi megjelenése idején tartott nemzetközi sajtótájékoztatót. Én is ott ültem az újságírók között, és lehetőségem nyílt kérdezni tőle.

A kérdésem nem Az alkimista világsikerére és nem is az író magánéletére vonatkozott. A magyar kultúra nemzetközi megismertetése érdekelt. Ezt kérdeztem tőle:

„Pár évvel ezelőtt azt mondta nekem egy brazil költő, hogy hasonlóság van az Önök nyelve és a magyar nyelv között. Ön hogy látja? Eljut a magyar irodalom Brazíliába?”

Coelho válasza elgondolkodtató volt. Azt mondta, hogy ő nem érez hasonlóságot a két nyelv között, és a fordítást nagyon komoly problémának tartja. Véleménye szerint ez jelentősen korlátozza annak lehetőségét, hogy Brazíliában megismerjék a magyar irodalmat és kultúrát. A kortárs irodalom fordítását még nehezebbnek ítélte.

Érdekes gondolatot mondott a magyar történelem külföldi megítéléséről is. Elmesélte, hogy előző nap hosszasan beszélgetett egy magyar kollégájával, és szóba került Attila alakja is. Úgy vélte, hogy a fordítás és a kulturális közvetítés hibái miatt a világ sokszor másként ismeri történelmünk egyes szereplőit, mint ahogyan mi, magyarok látjuk őket.

A találkozásnak volt egy másik, számomra máig kedves mozzanata.

Paulo Coelhóval aláírattam a Hetedhéthatár egyik számának címlapját. A dedikációval üdvözletét küldte a lap olvasóinak. Ő pedig érdeklődni kezdett a Hetedhéthatár iránt: megkérdezte tőlem, milyen időközönként jelenik meg a lap, és hogyan foglalkozik az irodalommal.

Később egy másik írásomban is felidéztem ezt a pillanatot. A Gellért Szállóban kölcsönösen azt mondtuk egymásnak: „Obrigado” – köszönöm. Én azért mondtam köszönetet, mert dedikálta a Hetedhéthatárt, ő pedig a tőlem kapott lapszámot köszönte meg.

Rövid találkozás volt, mégis megmaradt bennem.

Pályám során államfőkkel, Nobel-díjas tudósokkal, írókkal, művészekkel és más ismert személyiségekkel készítettem interjúkat. Minden találkozás más volt. Paulo Coelho esetében különösen az maradt meg bennem, hogy a világhír mögött egy közvetlen, érdeklődő és szerény embert ismertem meg.

Később több könyvéről is írtam. Foglalkoztam többek között a Bridával, a Mint az áradó folyóval és a Házasságtöréssel is. Coelho műveit lehet szeretni, lehet vitatni, de közömbösen elmenni mellettük aligha lehet. Írásainak visszatérő kérdése, hogyan találhatja meg az ember a saját útját, és miként ismerheti fel azokat a jeleket, amelyek életében eligazíthatják.

Több mint húsz év telt el a Gellért Szállóban történt találkozásunk óta. Azóta sok interjút készítettem, sok emberrel találkoztam, de vannak pillanatok, amelyek külön helyet kapnak az ember újságírói emlékezetében.

Paulo Coelhóval való találkozásom ilyen maradt.

Születésnapján jó egészséget és további alkotó éveket kívánok neki.

Isten éltesse Paulo Coelhót!

Nigel Thorpe:  A BBC érdeme kritikus és objektív

Az interjú 2001. június 2-án készült Nagy-Britannia budapesti nagykövetségén. A nagykövetség  címe: 1051 Budapest, Harmincad utca 6.

Nagy-Britannia budapesti nagykövete válaszolt lapunk kérdéseire.

–

 Nagykövet úr! Ön tagja a magyarul beszélő nagykövetek klubjának. Hol tanult meg ilyen kitűnően magyarul beszélni?

– Soha nem vizsgáztam magyar nyelvből, és sajnos nem is beszélek jól.

– Mi késztette arra, hogy megtanuljon magyarul, és hol tanulta a nyelvet?

– Az késztetett rá, hogy itt élek, dolgozom és vásárolok. Amikor elmegyek egy étterembe ebédelni vagy vacsorázni, sokkal kellemesebb, ha magyarul tudok rendelni. Reggel, este és vasárnap tanulok, amikor időm engedi.

– Ön szerint mi az oka annak, hogy a BBC-t a világ egyik legjobb közszolgálati médiaszolgáltatójának tartják? Mi a BBC titka?

– A lényeg az, hogy teljesen független televízió- és rádiós műsorszolgáltató, és ebben szinte egyedülálló a világon. A BBC-nek nagy hagyománya van, és minden területen kiváló minőséget nyújt: politikai, kulturális és egyéb témákban egyaránt. Minden kormány fél tőle, mert túlságosan objektív és kritikus. Nem szeretik, de tisztelik.

– Ön egy magyar újságnak adott nyilatkozatában azt mondta, hogy Orbán Viktor politikája hasonlít az Önök miniszterelnökének, Tony Blairnek a politikájára. Valóban így gondolja?

– Igen. Blair és Orbán nagyon jól kijönnek egymással, és sok kérdést hasonlóan látnak. Más hasonlóságok is vannak közöttük: mindketten fiatalosak, energikusak, és gazdag képzelőerővel rendelkeznek.

Nigel Thorpe életrajza –Nigel James Thorpe brit diplomata 1945. október 3-án született. Egyetemi tanulmányait 1967-ben történelem szakon, kiváló eredménnyel fejezte be. 1969-ben lépett be a brit Külügyi és Nemzetközösségi Hivatal, az FCO szolgálatába.

Diplomáciai pályafutása során elsősorban Közép-Európával, a Szovjetunióval és Dél-Afrikával kapcsolatos ügyekkel foglalkozott. Első külföldi állomáshelye Varsó volt, ahol 1970-től harmad-, majd másodtitkárként dolgozott. 1973-ban Dakkába helyezték, ahol első titkári tisztséget töltött be. 1975-ben visszatért a londoni külügyminisztériumba.

1979-ben a kanadai Ottawában lett gazdasági ügyekért felelős első titkár. 1981-ben a brit Energiaügyi Minisztériumba vezényelték, majd 1982-től az FCO dél-afrikai ügyekkel foglalkozó főosztályának helyettes vezetőjeként dolgozott.

1985-ben ismét Varsóba került, ezúttal követségi tanácsosként és a nagykövetség politikai részlegének vezetőjeként. Pályája során több mint húsz évet töltött közép-európai kérdésekkel. 1992 és 1996 között a brit külügyminisztérium újonnan létrehozott Közép-európai Főosztályát vezette.

1991 novemberében diplomáciai szolgálata elismeréseként a Királyi Viktoriánus Rend parancsnoki fokozatával, a CVO kitüntetéssel tüntették ki.

1998-ban nevezték ki Nagy-Britannia rendkívüli és meghatalmazott magyarországi nagykövetévé. Az interjú elkészítésekor, 2001. június 2-án, harmadik éve képviselte hazáját Budapesten.

.

Tíz különleges interjúm

Interjúkészítői pályám során sokféle emberrel találkoztam: politikusokkal, államférfiakkal, Nobel-díjas tudósokkal, írókkal, művészekkel, sportolókkal és gazdasági szakemberekkel. Nehéz lenne megmondanom, melyik volt közülük a „legjobb” interjúm. Minden beszélgetés másért maradt emlékezetes.

Az évek során egyre inkább meggyőződésemmé vált, hogy az interjú sikere nem kizárólag attól függ, milyen híres ember ül velünk szemben. A jó interjúhoz felkészültség, kíváncsiság, figyelem és néha bátorság is kell. Tudni kell kérdezni, de legalább ilyen fontos tudni hallgatni.

Az alábbi tíz beszélgetést azért idézem fel, mert mindegyikből tanultam valamit az interjúkészítés mesterségéről.

1. Habsburg Ottó – felkészülni a találkozásra

Habsburg Ottóval két alkalommal is készítettem interjút. Rendkívüli műveltségű, nagy történelmi tapasztalattal rendelkező, ugyanakkor közvetlen és bűbájos embernek ismertem meg.

Amikor ilyen felkészültségű emberrel ül szemben az újságíró, hamar kiderül, mennyit tud az interjúalanyról és a témáról. Habsburg Ottónál nem lehetett néhány általános kérdéssel felkészülni. Ismerni kellett történelmi hátterét, európai gondolkodását és politikai pályáját.

Ezek a beszélgetések megerősítettek abban, hogy az interjú már jóval a személyes találkozás előtt elkezdődik. A felkészülés ugyanúgy része az interjúnak, mint maga a kérdezés.

2. Mihail Gorbacsov – a rövid kérdés ereje

Mihail Gorbacsovval való találkozásom különleges emlékem. A XX. század történelmének egyik meghatározó alakja állt előttem, mégsem gondoltam arra, hogy hosszú, túlbonyolított kérdésekkel próbáljam bizonyítani a felkészültségemet.

Megkérdeztem tőle:

– Mi a véleménye Putyinról?

Rövid kérdés volt, de annál érdekesebb választ kaptam. Gorbacsov azt mondta, hogy szerinte Putyin nagy elnök lesz.

Az idő múlásával egy ilyen válasz különös történelmi jelentőséget kaphat. Amikor a kérdést feltettem, természetesen nem tudhattam, hogyan alakul majd Oroszország és Putyin történelmi megítélése.

Ebből a találkozásból számomra az következik, hogy a jó kérdés nem attól jó, hogy hosszú. Néha néhány szóval többet lehet elérni, mint egy hosszú felvezetéssel.

3. Oláh György – Nobel-díjas tudóst kérdezni

Oláh György Nobel-díjas kémikussal készített interjúm szintén meghatározó élményem volt. Nemcsak nagy tudóst, hanem rendkívül kellemes beszélgetőpartnert ismertem meg benne.

Egy Nobel-díjas kutató meginterjúvolásánál az újságíró könnyen hibát követhet el. Megpróbálhatja bizonyítani, hogy ő is érti a tudomány minden részletét. Én ezt sohasem tartottam jó útnak.

Az újságíró nem azért ül ott, hogy versenyezzen a tudóssal. Az a feladata, hogy kérdéseivel hidat teremtsen a kutató és az olvasó között.

Oláh Györggyel beszélgetve ismét megtapasztaltam: egy tudományos interjú akkor jó, ha az olvasó a tudományos eredmény mögött az embert is megismeri.

4. Kertész Imre – időt hagyni a válaszra

Kertész Imrével, egyetlen irodalmi Nobel-díjasunkkal készített interjúm egészen másfajta figyelmet kívánt.

Egy íróval folytatott beszélgetés nem ugyanolyan, mint amikor egy politikustól egy konkrét döntés indokát kérdezem. Az író gyakran tovább gondolja a kérdést, mérlegeli a szavakat, és a válasz közben maga is új összefüggéseket fogalmaz meg.

Az interjúkészítő egyik leggyakoribb hibája, hogy fél a csendtől. Ha az alany néhány másodpercig nem válaszol, már mondja is a következő kérdést.

Én azt tanultam meg, hogy nem szabad minden csendet kitölteni. A gondolkodásra hagyott néhány másodperc néha többet ér, mint a következő kérdés.

5. Elizabeth Blackburn – a tudományt közérthetően

Elizabeth Blackburn Nobel-díjas kutatóval Budapesten készítettem interjút. Kutatási területe, a telomerek és a telomeráz működése nem egyszerű téma egy szélesebb olvasóközönség számára.

Ilyenkor az interjúkészítőnek különösen fontos szerepe van.

Nem az a célom, hogy az olvasó előtt bizonyítsam, hány tudományos szakkifejezést tanultam meg a beszélgetés előtt. Sokkal fontosabbnak tartom, hogy olyan kérdést találjak, amelyre adott válaszból egy nem szakember is megértheti: miért fontos ez a kutatás az ember számára?

A tudományos újságírás egyik legfontosabb feladatának ma is azt tartom, hogy közérthetővé tegye azt, ami első pillantásra bonyolultnak látszik.

6. Németh Miklós – azt kérdezni, amit csak ő tudhat

Németh Miklós volt miniszterelnökkel a rendszerváltozás időszakáról is beszélgettünk.

Az egyik kérdésem arra vonatkozott, hogy:

– Mi látszott 1987–88-ban a Szovjetunió későbbi összeomlásából?

Azért tartom fontosnak ezt a fajta kérdést, mert a történelmi személyiségtől nem elsősorban azt érdemes megkérdezni, amit egy történelemkönyvből magunk is elolvashatunk.

Engem az érdekelt: mit látott akkor az az ember, aki ott volt az események közelében? Mit lehetett tudni abban a pillanatban, amikor a későbbi történelmet még senki sem ismerhette?

Ez számomra a történelmi interjú egyik alapszabályává vált:

A szemtanútól és a döntéshozótól azt kell megkérdezni, amit csak ő tud elmondani.

7. Lámfalussy Sándor – személy és aktualitás

Lámfalussy Sándort gyakran nevezték „az euró atyjának”. A vele készített beszélgetésben az euró, az infláció, az innováció és Európa gazdasági jövője egyaránt szóba kerülhetett.

Interjúim jelentős részénél törekedtem arra, hogy legyen valamilyen aktuális apropója a találkozásnak. Az aktualitás megteremti az olvasó érdeklődését, de önmagában még nem elegendő.

Mindig igyekeztem előzetesen megismerni beszélgetőtársam életútját is. Az interjú ugyanis akkor válik igazán érdekessé, amikor az aktuális eseményt össze tudjuk kapcsolni az ember korábbi tapasztalataival.

Lámfalussy Sándor esetében különösen jól találkozott a személyes életút, a szakmai tudás és az európai gazdaság aktuális helyzete.

8. Sólyom László – a napi politikán túl

Sólyom László volt köztársasági elnökkel egy alkotmányossági konferencia szünetében beszélgettem.

Egy volt államfőt természetesen számtalan napi politikai kérdéssel meg lehet keresni. Sólyom László azonban kiváló alkotmányjogász is volt, ezért engem különösen érdekeltek az alkotmányossággal kapcsolatos gondolatai.

Az ilyen interjúk tanítottak meg arra, hogy egy politikust sem kizárólag politikusként kell kezelni. Meg kell keresni, miben rendelkezik olyan saját tudással és tapasztalattal, amely túlmutat a napi híreken.

A napi politikai nyilatkozat néhány nap alatt elveszítheti aktualitását. Egy jól megfogalmazott gondolat az államról, jogról vagy demokráciáról évek múlva is érdekes maradhat.

9. Psota Irén – az embert keresni

Psota Irénnel való beszélgetésemre különösen jó érzéssel emlékszem.

Kellemes interjúalany volt, és nagyon megmaradt bennem, hogy beszélgetésünk során másokról sem beszélt rosszindulatúan. Ez sokat elárult róla.

Az interjúknál gyakran a nagy kijelentést, a szenzációt vagy a meghökkentő mondatot keresik. Ezek természetesen fontosak lehetnek, én azonban mindig szerettem volna valamit megmutatni magából az emberből is.

Psota Irén esetében számomra éppen ez volt a beszélgetés egyik legszebb eredménye.

Egy jó portréinterjú után az olvasónak nemcsak azt kell tudnia, hogy az illető milyen művész vagy szakember, hanem egy kicsit azt is éreznie kell: milyen ember lehetett.

10. Mikuláš Dzurinda – az interjú megszerzése is a szakma része

Mikuláš Dzurinda volt szlovák miniszterelnökkel készült interjúm arra is emlékeztet, hogy az újságíró munkája nem akkor kezdődik, amikor bekapcsolja a diktafont.

Egy jelentős személyiséget el kell érni. Kapcsolatot kell teremteni vele, meg kell találni a megfelelő alkalmat, és olykor hosszabb út vezet addig, amíg létrejön maga a beszélgetés.

Pályám során sokszor tapasztaltam, hogy egy jó interjúhoz kitartás is szükséges.

Nem szabad az első elutasításnál feladni, de természetesen azt is tudni kell, hogyan lehet határozottan, mégis udvariasan kapcsolatot teremteni.

Az interjú megszerzése, az előzetes kapcsolat, a felkészülés és a személyes találkozás mind ugyanahhoz a szakmai folyamathoz tartozik.

Amit ezekből a találkozásokból megtanultam

Ha több évtized interjúkészítői tapasztalatából néhány mondatban kellene összefoglalnom, mit tartok a legfontosabbnak, a következőket mondanám.

Felkészülés nélkül nincs jó interjú. Az alanynak éreznie kell, hogy tudom, kivel beszélek.

A kérdés legyen világos. A kérdező ne saját tudását akarja bizonyítani egy hosszú kérdésben.

Figyelni kell a válaszra. Nem ragaszkodom mindenáron az előre megírt kérdéssorhoz, ha a válasz új és érdekes irányt nyit.

Nem kell félni a csendtől. A beszélgetőtársnak időt kell hagyni a gondolkodásra.

A híres ember mögött mindig az embert keresem. Nobel-díjas, miniszterelnök vagy színművész – az interjú akkor válik igazán érdekessé, amikor a tisztség és a cím mögül előbukkan a személyiség.

Olyat igyekszem kérdezni, amire nem találom meg a választ egy lexikonban. Ha minden válasz előre megtalálható, nincs sok értelme az interjúnak.

Végül pedig számomra az interjú sohasem kihallgatás volt. Lehet kemény kérdést feltenni, és időnként kell is. De a jó interjúhoz kölcsönös tisztelet szükséges.

Évtizedek alatt arra jutottam, hogy az interjú nem egyszerűen kérdések és válaszok egymásutánja. Két ember találkozása, amelyből – ha a kérdező jól végzi a dolgát – az olvasó egy harmadik élményt kap: úgy érezheti, mintha ő is ott lett volna a beszélgetésnél.

Szarvas István :Olimpikonok válaszoltak

 Olimpiai bajnokokra  és a kiemelkedő sportemberekre rendszerint eredményeik alapján emlékezünk. Érmeket, rekordokat, felejthetetlen mérkőzéseket és diadalmas pillanatokat kapcsolunk a nevükhöz. Szarvas István Olimpikonok válaszoltak című interjúkötete azonban arra vállalkozik, hogy az eredmények mögött álló embert is megmutassa. A könyv fő kérdése nem csupán az, hogy mit értek el a megszólalók, hanem az is: milyen út, áldozat, elszántság és emberi tartás vezetett a sikerhez.

A SpringMed Kiadónál 2023-ban megjelent, 66 oldalas kötet Szarvas István több évtizedes interjúkészítői munkásságának tematikus válogatása. A szerző korábbi könyveiben a tudomány, a politika, a kultúra, a gazdaság és a közélet képviselőit szólaltatta meg. Ebben a kiadványban a sport kerül a középpontba, de a kötet nem egyszerű sporttörténeti adattár. Sokkal inkább személyes hangú találkozások sorozata.

Az interjúalanyok között olyan ismert személyiségekkel találkozhatunk, mint Buzánszky Jenő, az Aranycsapat legendás labdarúgója, Janics Natasa többszörös olimpiai bajnok kajakozó, Szilágyi Áron háromszoros egyéni olimpiai bajnok kardvívó, valamint Szabó Tünde olimpiai ezüstérmes úszó. A kötetben megszólal Polgár Judit és Polgár Zsuzsa sakkozó, Krizsán Edit nemzetközi sakkmester, továbbá Csisztu Zsuzsa egykori tornász és sportriporter is. A névsor azt mutatja, hogy a szerző az olimpiai szereplők mellett a magyar sportélet tágabb világát is be kívánta mutatni. A cím tehát tematikus irányt jelöl, miközben a könyv látóköre az olimpiai dobogóknál szélesebb.

Szarvas István kérdezési módszerének egyik legfontosabb jellemzője az alapos felkészültség. Ismeri beszélgetőtársai pályafutását, ezért nem kell hosszasan időznie az általánosan ismert életrajzi adatoknál. Kérdéseivel inkább azokra a fordulópontokra irányítja a figyelmet, amelyek meghatározták az interjúalany életét. A felkészülés, a versenyhelyzetek lelki terhe, a győzelem öröme, a vereség feldolgozása és a sport utáni élet egyaránt helyet kap a beszélgetések gondolatvilágában.

A szerző nem akar mindenáron szenzációt kelteni. Hangneme udvarias, érdeklődő és személyes. Nem kihallgatja, hanem beszélgetésre hívja interjúalanyait. Ennek következtében a válaszadók nem csupán pályafutásuk tényeiről beszélnek, hanem értékrendjükből és személyiségükből is megmutatnak valamit. A kérdező többnyire háttérben marad, ugyanakkor kérdéseinek megválasztásával érzékelhetően irányítja a gondolatmenetet.

Különösen érdekesek azok a részek, amelyekben a kimagasló teljesítmény ára kerül előtérbe. Egy olimpiai érem mögött hosszú évek fegyelmezett munkája, lemondása és bizonytalansága áll. A közönség rendszerint csak a döntő néhány percét látja, miközben a sportoló egész életét alárendelheti ennek a pillanatnak. A kötet érdeme, hogy közelebb hozza ezt a háttérben maradó világot.

Az interjúkból kibontakozó életutak különböznek egymástól, mégis több közös vonást mutatnak. Ilyen a kitartás, az önfegyelem, a célok következetes vállalása és a kudarcokból való újrakezdés képessége. A siker egyik megszólaló esetében sem pusztán szerencsés véletlen. A tehetség csak kiindulópont; eredménnyé a rendszeres munka és az emberi állhatatosság formálja.

A könyv egyik erőssége a közérthetőség. Az interjúk befogadásához nincs szükség részletes sporttörténeti ismeretekre. A kötet azok számára is érdekes lehet, akik nem követik rendszeresen a sporteseményeket, mert a beszélgetések általános emberi kérdéseket érintenek. Miként lehet egy nagy cél érdekében hosszú időn át dolgozni? Hogyan viseli el valaki az elvárásokat? Mit jelent a hazát képviselni? Mi történik akkor, amikor a versenyzői pályafutás befejeződik?

A rövid terjedelem egyszerre előnye és korlátja a kiadványnak. Az interjúfüzér könnyen olvasható, áttekinthető, és egy-egy beszélgetés külön is befogadható. Ugyanakkor néhány életút részletesebb bemutatást is elbírt volna. Egy bővebb életrajzi bevezető, több korabeli fénykép vagy az eredmények pontos összegzése tovább növelhette volna a kötet sporttörténeti értékét. Ez azonban nem csökkenti a megszólalások emberi hitelességét.

A mű 2024-ben, a párizsi olimpia évében különösen időszerű olvasmánnyá vált, de mondanivalója nem kötődik egyetlen világversenyhez. A sportolók történeteiben megjelenő szorgalom, felelősség, tisztesség és küzdeni tudás időtálló érték. A könyv a fiatalabb nemzedék számára példát, az idősebb olvasóknak pedig sporttörténeti emlékeket kínálhat.

Az Olimpikonok válaszoltak végső soron nem az érmekről, hanem az éremhez vezető emberi utakról szól. Szarvas István ismét azt bizonyítja, hogy a jól megválasztott kérdés túlmutathat a puszta adatokon. Segítségével feltárulhat egy pálya belső története, a nyilvános teljesítmény mögött meghúzódó személyes küzdelem és az a gondolkodásmód, amely a kivételes eredményekhez vezet.

A kötet méltó része Szarvas István interjúkészítői életművének. Értéke abban rejlik, hogy megőrzi kiváló sportemberek hangját, tapasztalatait és vallomásait. Arra emlékeztet bennünket, hogy minden rekord mögött ember áll – reményekkel, kétségekkel, kudarcokkal és újrakezdésekkel. Az olimpiai teljesítmény nagysága pedig éppen akkor válik igazán érthetővé, amikor megismerjük annak emberi hátterét.

A „A 100 leggazdagabb magyar 2026” kiadvány és a róla beszámoló gazdasági lapok alapján a 10 leggazdagabb magyar becsült vagyona a következő:

A 2026-os lista néhány érdekessége:

• A 100 leggazdagabb magyar összesített becsült vagyona 12 579 milliárd forintra nőtt, ami mintegy 14%-os emelkedés az előző évhez képest.
• Mészáros Lőrinc továbbra is toronymagasan vezeti a rangsort, vagyona egy év alatt 182 milliárd forinttal nőtt.
• A top 10-be idén új szereplőként került be Pavelka Tibor.

Csicsely Tamás:Érdemes kapcsolatot keresni a helyi magyar közösséggel,

Csicsely Tamás  építőmérnökkel a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága

alelnökével  a társaság 2026 május 20-i közgyűlése után beszélgettünk a társaság irodájában Budapesten a Rákóczi úton

Kérem, mutatkozzon be az olvasóknak: mérnökként hogyan vezetett az útja Grazba, és mikor érezte először, hogy a szakmája mellett a kinti magyar közösség szervezése is az élete részévé válik?

Építőmérnökként több mint harminc éve élek és dolgozom Grazban. A szakmai pályám mindig meghatározó része volt az életemnek, de külföldön élő magyarként fontosnak tartottam, hogy kapcsolatban maradjak az itt élő magyarokkal is. Nem úgy indult, hogy közösségi szerepet szeretnék vállalni. Egyszerűen adódtak feladatok, amelyekben úgy éreztem, hogy a tapasztalatommal vagy a munkámmal segíteni tudok. Ezekből a kisebb feladatokból alakult ki az a közéleti szerepvállalás, amely hosszú éveken át végigkísérte az életemet.

Ön mérnökember. Mennyire tudja hasznosítani a műszaki területen megszerzett rendszerszemléletet és pontosságot egy olyan érzékeny, humán területen, mint a diaszpóra kulturális és civil életének koordinálása?

Úgy gondolom, hogy a mérnöki gondolkodás sokat segít a civil életben is. Egy mérnök megszokja, hogy előre tervez, rendszerekben gondolkodik, és felelősséget vállal a döntéseiért. Ezek a tulajdonságok egy egyesület működtetésében vagy egy rendezvény megszervezésében is hasznosak. Ugyanakkor az emberekkel való foglalkozás másfajta hozzáállást igényel. Itt legalább olyan fontos a türelem, az empátia és az egymás iránti tisztelet, mint a jó szervezőkészség.

Hosszú éveken át képviselte a grazi Forum Hungaricum egyesületet. Ha mérleget kellene vonnia, melyek voltak azok a legfontosabb mérföldkövek és eredmények, amelyekre a legbüszkébb ebből az időszakból?

A Forum Hungaricum elnöki tisztségét három évvel ezelőtt adtam át utódomnak. Az egyesület elsődleges feladata a Grazban tanuló magyar egyetemisták támogatása volt. Ennek keretében ösztöndíjakat biztosítottunk, elsősorban a zeneművészeti képzésben részt vevő magyar hallgatók számára. Úgy gondolom, hogy ezekkel az ösztöndíjakkal valódi segítséget tudtunk nyújtani tehetséges fiataloknak.

Fontosnak tartottuk azt is, hogy amikor szükség volt rá, társadalmi felelősséget vállaljunk. A devecseri vörösiszap-katasztrófa után adománygyűjtést szerveztünk. Természetesen ebben sok szervezet és magánszemély vett részt, mi is igyekeztünk hozzájárulni ehhez az összefogáshoz.

A Gráci Magyar Újság szerkesztőbizottsági tagjaként pontosan látta a helyi média súlyát. Véleménye szerint a mai digitális világban hogyan változott meg az anyanyelvi sajtó szerepe az ausztriai magyarság identitásának megőrzésében?

A digitális világ természetesen felgyorsította az információáramlást, de úgy gondolom, hogy egy nyomtatott magyar újságnak ma is fontos szerepe van. Nemcsak híreket közöl, hanem megőrzi a közösség emlékezetét is. Évekkel később is vissza lehet lapozni egy-egy lapszámot, felidézni a rendezvényeket, az embereket és az eseményeket. Ez különösen fontos egy diaszpórában élő közösség számára.

A devecseri vörösiszap-katasztrófa idején Ön kulcsszerepet játszott a stájerországi gyűjtésben, amelyből újjáépülhetett a helyi óvoda. Honnan jött az indíttatás, és hogyan sikerült megmozdítani az osztrák és a kinti magyar közösséget egyaránt e nemes cél érdekében?

A vörösiszap-katasztrófa mindenkit mélyen megrázott. Úgy éreztem, hogy nekünk, külföldön élő magyaroknak is kötelességünk segíteni. Szerencsére nagyon sokan gondolkodtak hasonlóan, így rövid idő alatt sikerült jelentős támogatást összegyűjteni. Jó érzés volt megtapasztalni, hogy ilyen helyzetekben az emberek félreteszik a különbségeiket, és közösen próbálnak segíteni. Mi is ennek az összefogásnak lehettünk részesei.

Interjúimban gyakran keresem a válaszokat a tágabb és szűkebb világunk összefüggéseire. Ön hogyan látja: a grazi magyarság mennyire tud szerves hidat képezni Stájerország és az anyaország kulturális, illetve gazdasági kapcsolatai között?

Úgy gondolom, hogy a Grazban élő magyarok természetes összekötő szerepet töltenek be Ausztria és Magyarország között. Sokunk munkája, kapcsolatrendszere és mindennapi élete is mindkét országhoz kötődik. Ez nemcsak kulturális, hanem gazdasági és szakmai együttműködésekben is értéket jelenthet. A személyes kapcsolatok sokszor többet érnek, mint a hivatalos megállapodások.

7. A zarándoklatok közösségformáló ereje

Rendszeresen szervez kulturális programokat és zarándoklatokat, például a Graz–Mariazell útvonalon. Mit ad egy ilyen közös, fizikai és lelki utazás a résztvevőknek a mindennapi rohanó világunkban?

A zarándoklat számomra mindig több volt egyszerű gyaloglásnál. Lehetőséget ad arra, hogy az ember kiszakadjon a hétköznapokból, lelassuljon és elcsendesedjen. A közösen megtett út során olyan beszélgetések születnek, amelyekre a hétköznapokban ritkán jut idő. A Graz és Mariazell közötti magyar zarándoklatnak több évtizedes hagyománya van, és úgy érzem, hogy sok résztvevő számára nemcsak lelki feltöltődést, hanem valódi közösségi élményt is jelent.

A külhoni lét egyik legnagyobb kihívása, hogy a felnövekvő generációk is beszéljék a nyelvet. Tapasztalatai szerint a grazi magyar családoknál mennyire sikeres az anyanyelv átörökítése, és ebben milyen segítséget tud nyújtani egy helyi egyesület?

Ez ma az egyik legnagyobb kihívás. A gyermekek nagyon gyorsan beilleszkednek a német nyelvi környezetbe, ezért az anyanyelv megőrzése elsősorban a család feladata. A helyi magyar szervezetek és rendezvények abban segíthetnek, hogy a fiataloknak legyen alkalmuk magyarul beszélni, magyar kulturális élményeket szerezni és természetes módon kötődni a gyökereikhez.

Ha a grazi magyar közösség jövőjére tekintünk: melyek azok a legnagyobb kockázatok, amelyek a közösség lemorzsolódását okozhatják, és hol látja azokat az esélyeket, amelyek hosszú távon biztosíthatják a megmaradást?

A legnagyobb veszélyt az asszimilációban látom. Ha a fiatalabb generáció elveszíti kapcsolatát a magyar nyelvvel és kultúrával, akkor a közösség idővel meggyengülhet. Ugyanakkor folyamatosan érkeznek új magyarok Grazba tanulni vagy dolgozni. Ha sikerül őket megszólítani, és megmutatni nekik, hogy érdemes bekapcsolódni a közösségi életbe, akkor bizakodó vagyok a jövőt illetően.

Zárókérdésként: ha egyetlen fontos üzenetet vagy tanácsot kellene megfogalmaznia a Grazba újonnan kitelepülő, fiatal magyar mérnököknek és értelmiségieknek a közösségi szerepvállalásról, mi lenne az?

Azt tanácsolnám nekik, hogy használják ki a külföldi élet nyújtotta szakmai lehetőségeket, de közben őrizzék meg a magyar identitásukat is. Érdemes kapcsolatot keresni a helyi magyar közösséggel, mert nemcsak barátságokat, hanem olyan emberi és szakmai kapcsolatokat is lehet építeni, amelyek egy életen át elkísérik az embert. Hiszem, hogy minden nemzedék felelős azért, hogy a következőnek is legyen élő és működő magyar közössége Grazba

A parlamentből jelentem

Bizottsági nagyüzem az Országházban – a gyermekvédelem ügye került a középpontba

Az Országgyűlés plenáris üléseit követően 2026. július 29-én a parlamenti munka súlypontja a szakbizottságokra helyeződött át. A nap során több testület is ülésezett: személyi, mentelmi, gazdasági, igazságügyi és gyermekvédelmi kérdések egyaránt napirendre kerültek. Különösen nagy figyelem kísérte a gyermekvédelmi rendszer válságát feltáró vizsgálóbizottság első ülését és az azt megelőző, a Kék Szalonban megtartott sajtótájékoztatót.

Megkezdte munkáját a gyermekvédelmi vizsgálóbizottság

A Gyermekvédelem Rendszerszintű Válságát Feltáró Vizsgálóbizottság első ülésén elfogadta működési rendjét, és meghatározta vizsgálatának fő irányait. A testület elnöke, Diószegi Judit hangsúlyozta: nem elszigetelt visszaéléseket kívánnak vizsgálni, hanem arra keresik a választ, milyen intézményi, finanszírozási és személyi problémák vezettek a gyermekvédelmi rendszer tartós válságához.

A vizsgálat kiterjed:    

az intézmények finanszírozására és állapotára;

a fenntartók és a politikai döntéshozók felelősségére;

a szakemberhiányra;

a nevelőszülői hálózat kapacitására;

a gyermekvédelmi jelző- és panaszrendszer működésére;

valamint a korábban ismertté vált visszaélések kezelésére.

Az ülés elején vita alakult ki az ügyrend egyes megfogalmazásairól. A Fidesz és a KDNP képviselői kifogásolták, hogy az előterjesztés már eleve rendszerszintű válságként írta le a gyermekvédelem helyzetét. A kezdeti nézetkülönbségek után azonban kompromisszum született, és a testület kisebb módosításokkal elfogadta az ügyrendet.

Különösen fontos döntés volt, hogy a vizsgálatot nem mereven időszakok, hanem témakörök szerint folytatják le. Ebben valamennyi bizottsági tag egyetértett. Ez szakmailag helyes megközelítés, mert így nem csupán az egyes botrányok időrendje, hanem a mögöttük meghúzódó felelősségi és intézményi összefüggések is feltárhatók.

A bizottság szakembereket, intézményvezetőket, fenntartókat és korábbi politikai döntéshozókat is meghallgathat. A konkrét személyekről közösen döntenek. A testületnek 2026. december 31-ig kell elkészítenie jelentését és a gyermekvédelmi rendszer átalakítására vonatkozó javaslatait. Jelenlegi adatok szerint több mint 21 ezer gyermek él szakellátásban; helyzetük rendezése nem tűr további halasztást. A bizottsági ülés részletes ismertetése⁠�

A Kék Szalonban tartott sajtótájékoztató értékelése

A bizottsági ülést megelőző, Kék Szalonban megtartott gyermekvédelmi sajtótájékoztató a nap egyik legfontosabb parlamenti eseménye volt. Diószegi Judit világosan fogalmazta meg a vizsgálóbizottság célját: nem csupán a múlt hibáinak számbavételére, hanem a felelősök azonosítására és a szükséges jogalkotási változtatások kidolgozására készülnek.

Erőteljes és figyelemre méltó kijelentés volt, hogy a jövőben egyetlen gyermekvédelmi jelzés sem maradhat következmények nélkül. Ugyanilyen súlyos adatként hangzott el, hogy egy korábbi vizsgálat szerint a szakellátásban élő gyermekek mintegy ötöde szenvedett el valamilyen bántalmazást, és a gyermekvédelmi gyámok jelentős része szexuális visszaélésekről is tudomást szerzett.

A sajtótájékoztató legnagyobb erénye az volt, hogy a felszólalók nem kizárólag egyes botrányokról beszéltek, hanem a teljes rendszer működését kívánják áttekinteni. Helyes az a szándék is, hogy a feltáró munka ne érjen véget a felelősség megállapításával, hanem konkrét törvényi, finanszírozási és intézményi javaslatok szülessenek.

Ugyanakkor a tájékoztató után több kérdés még nyitva maradt. Nem derült ki pontosan, hogy kiket és milyen sorrendben hallgatnak meg, milyen védelemben részesülnek az esetleg megszólaló áldozatok, illetve miként biztosítják, hogy a vizsgálat ne váljon pártpolitikai elszámoltatássá. A gyermekvédelem érzékenysége megköveteli, hogy a nyilvánosság mellett az érintett gyermekek személyiségi jogait és lelki biztonságát is minden körülmények között megőrizzék.

Összességében a Kék Szalonban rendezett sajtótájékoztató tartalmas, világos célokat megfogalmazó esemény volt. A valódi mércét azonban nem a határozott kijelentések, hanem a következő hónapok vizsgálatai, a feltárt tények és a végrehajtható intézkedések jelentik majd. A vizsgálóbizottság feladatai és határideje⁠�

Zárt bizottsági ülések

A nyilvánosság számára zárt ülésen tanácskozott a Mentelmi Bizottság. A testület több országgyűlési képviselő ügyét tárgyalta.

Varga Lőrinc tiszás képviselő esetében – egy korábbi, még képviselővé választása előtt történt ittas vezetés miatt – a mentelmi jog felfüggesztését javasolták. Magyar Péter, Toroczkai László és Takács Péter magánvádas, rágalmazási vagy becsületsértési ügyeiben viszont a mentelmi jog fenntartását támogatták. A döntések egyhangúak voltak. A Mentelmi Bizottság döntései⁠�

Szintén zárt ülést tartott a Külügyi Bizottság, amely nagykövetjelölt kinevezésével kapcsolatos meghallgatást végzett. Az ilyen ülés zártságát a személyi, külpolitikai és diplomáciai szempontból érzékeny információk indokolják.

Fontos ugyanakkor, hogy a gyermekvédelmi vizsgálóbizottság alapvetően nyilvánosan dolgozik. Egyes meghallgatásoknál azonban – különösen gyermekkorú áldozatok, érzékeny személyes adatok vagy folyamatban lévő büntetőeljárások érintettsége esetén – indokolt lehet zárt ülés elrendelése.

Igazságügyi és alkotmányügyi kérdések

Az Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottság a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökének és négy elnökhelyettesének kiválasztására vonatkozó pályázati eljárással foglalkozott.

A délelőtti ülésen a Fidesz és a Mi Hazánk képviselői politikai okokra hivatkozva nem vettek részt. Emiatt a döntést elhalasztották, majd délután újabb ülést tartottak. Végül elfogadták a pályázati felhívásokat és a kiválasztás menetrendjét. A személyes meghallgatások nyilvánosak lesznek, a pályázók előzetes kiválasztásáról azonban augusztusban zárt ülésen döntenek. A pályázati eljárás menetrendje⁠�

Pénzügyi és költségvetési kérdések

A Pénzügyi és Költségvetési Bizottság a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2025. évi gazdálkodásával és költségvetésének végrehajtásával kapcsolatos előterjesztéseket tárgyalta. A testület nem támogatta a beszámolókat, ami azt jelzi, hogy a médiahatóság pénzügyi működésével és elszámoltathatóságával kapcsolatban komoly kifogások merültek fel.

Összegzés

A július 29-i bizottsági nap azt mutatta, hogy a parlamenti munka érdemi része sok esetben nem a plenáris ülésteremben, hanem a szakbizottságokban zajlik. A gyermekvédelmi vizsgálóbizottság ülésén a kezdeti politikai viták ellenére együttműködés alakult ki, a Mentelmi Bizottság pedig egységesen alkalmazta a korábbi parlamenti gyakorlatot.

A nap legfontosabb üzenetét mégis a Kék Szalonban tartott sajtótájékoztató és a gyermekvédelmi vizsgálóbizottság megalakulása jelentette: a gyermekvédelmi rendszer problémáit nem lehet tovább egyedi esetekként kezelni. A felelősségi viszonyok feltárása, a szakemberek meghallgatása és a szükséges intézkedések kidolgozása közös parlamenti kötelesség. A bizottság előtt álló feladat nehéz, de eredményes munkája több tízezer gyermek biztonságát és jövőjét befolyásolhatja.

Fallaci munkássága    

Oriana

8

Rövid életrajz

Oriana Fallaci (Firenze, 1929. június 29. – Firenze, 2006. szeptember 15.) a 20. század egyik legismertebb olasz újságírója, haditudósítója és írója volt. Már tizenévesen részt vett az olasz antifasiszta ellenállásban, amiért később kitüntetésben is részesült. Pályafutását firenzei lapoknál kezdte, majd az L'Europeo hetilap tudósítójaként bejárta a világot. Tudósított a vietnámi háborúról, a közel-keleti konfliktusokról, a latin-amerikai forradalmakról és számos más történelmi eseményről.

Nevét világszerte a rendkívül kemény, felkészült és szókimondó interjúi tették ismertté. Riportalanyait nem kímélte, kérdéseivel gyakran kizökkentette őket a megszokott politikusi válaszokból. A 2001. szeptember 11-i terrortámadások után megjelent írásai és könyvei – különösen az iszlám fundamentalizmusról vallott nézetei miatt – komoly vitákat váltottak ki.

Legjelentősebb interjúi

Fallaci több mint száz meghatározó politikussal, államfővel és közéleti személyiséggel készített interjút. A legismertebbek közül:

• Henry Kissinger – amerikai külügyminiszter
• Mohammad Reza Pahlavi – Irán sahja
• Ruhollah Khomeini ajatollah
• Jasszer Arafat
• Golda Meir – izraeli miniszterelnök
• Indira Gandhi – India miniszterelnöke
• Zulfikar Ali Bhutto – Pakisztán vezetője
• Willy Brandt – nyugatnémet kancellár
• Deng Xiaoping – Kína vezetője
• Lech Wałęsa
• Robert F. Kennedy
• Ali Bhutto
• Nguyen Van Thieu – Dél-Vietnam elnöke
• Võ Nguyên Giáp vietnámi tábornok
• Muammar Kadhafi
• Ariel Sharon
• Enrico Berlinguer
• Dalai Láma
• Fidel Castro
• Andrej Gromiko

Legismertebb interjúja Henry Kissingerrel készült. Ebben Kissinger önmagát „magányos cowboyként” jellemezte, amely kijelentést később politikai pályafutása egyik legsúlyosabb kommunikációs hibájának nevezte.

Legfontosabb könyvei

Riportkötetek

• Il sesso inutile – Viaggio intorno alla donna (1961) – A haszontalan nem
• Gli antipatici (1963)
• Se il sole muore (1965) – az amerikai űrkutatásról
• Niente e così sia (1969) – vietnámi háborús riportok
• Intervista con la storia (1974) – Interjú a történelemmel
• Intervista con il potere (posztumusz, 2009)

Regények

• Penelope alla guerra (1962)
• Lettera a un bambino mai nato (1975) – Levél egy meg nem született gyermekhez
• Un uomo (1979) – Alekosz Panagulis görög szabadságharcos emlékére
• Insciallah (1990)
• Un cappello pieno di ciliegie (2009, posztumusz)

Esszék és politikai könyvek

• La rabbia e l'orgoglio (2001) – Harag és büszkeség
• La forza della ragione (2004) – Az értelem ereje
• Oriana Fallaci intervista sé stessa – L'Apocalisse (2004)

Munkásságának jelentősége

Oriana Fallaci új korszakot nyitott a politikai interjú műfajában. Beszélgetései nem egyszerű kérdés-feleletek voltak, hanem intellektuális párbajok, amelyekben az interjúalany személyisége is megmutatkozott. Haditudósítóként személyesen élte át a 20. század legfontosabb fegyveres konfliktusait, és írásaiban a történelmi eseményeket mindig emberi sorsokon keresztül mutatta be. Műveit több mint negyven nyelvre fordították le, könyveiből világszerte több tízmillió példány fogyott el.

Értékelés

Oriana Fallaci a modern újságírás egyik legnagyobb alakja volt. Bátorsága, kivételes felkészültsége és kompromisszumot nem ismerő kérdezéstechnikája máig példaként szolgál számos újságíró számára. Bár életének utolsó szakaszában megjelent politikai írásai erősen megosztották a közvéleményt, haditudósítói munkája és a világ vezetőivel készített interjúi vitathatatlanul a 20. századi újságírás klasszikus teljesítményei közé tartoznak. Az Interjú a történelemmel ma is az interjúirodalom egyik legfontosabb alapművének számít, és egyetemi újságíróképzések ajánlott olvasmánya.

ird meg, hogy mi volt a véleménye zinterjúról

Oriana Fallaci számára az interjú nem egyszerű újságírói műfaj volt, hanem az igazság keresésének egyik legfontosabb eszköze. Úgy vélte, hogy az újságíró feladata nem a hatalom kiszolgálása, hanem annak kérdőre vonása. Interjúiról és kérdezési módszeréről számos alkalommal beszélt.

Oriana Fallaci gondolatai az interjúról

• „Az interjú nem udvariassági látogatás.” Úgy tartotta, hogy az újságírónak nem szabad kellemes beszélgetésre törekednie. A cél az, hogy olyan válaszokat kapjon, amelyeket az interjúalany eredetileg nem akart kimondani.
• „A hatalomnak kellemetlen kérdéseket kell feltenni.” Szerinte a politikusoknak szükségük van a sajtóra, ezért az újságírónak kötelessége ezt a helyzetet arra használni, hogy számon kérje őket döntéseikről. Soha nem a személyes sértés vezette, hanem a felelősségre vonás.
• „Nem vagyok magnó.” Fallaci elutasította azt a felfogást, hogy az újságíró pusztán rögzíti a hallottakat. Az Interjú a történelemmel előszavában azt írta, hogy minden riportjába „a szívéből és a lelkéből is ad”, vagyis az újságíró nem lehet teljesen kívülálló szemlélő.
• Az objektivitásról: gyakran hangoztatta, hogy „az objektivitás csak a matematikában létezik.” Véleménye szerint az újságírónak nem az érzelemmentességre kell törekednie, hanem az őszinteségre és a tényekhez való hűségre.
• A kérdések erejéről: úgy vélte, hogy a jól feltett kérdés többet ér, mint egy hosszú beszéd. Egyszerű, világos, közvetlen kérdéseket tett fel, mert hitt abban, hogy a bonyolult megfogalmazás gyakran csak elfedi a lényeget.

Az interjú mint szellemi párbaj

Fallaci szerint az interjú két egyenrangú ember találkozása. Az újságíró nem alárendeltje az interjúalanynak, még akkor sem, ha államfővel vagy világhírű politikussal beszél. Éppen ezért soha nem félt vitába szállni riportalanyaival. Interjúi inkább szellemi párbajok voltak, mint hagyományos kérdezz-felelek beszélgetések.

A bátorság szerepe

Fallaci meggyőződése szerint a jó interjúhoz három dolog elengedhetetlen:

1. alapos felkészülés;
2. személyes bátorság;
3. az igazság iránti feltétlen elkötelezettség.

Úgy fogalmazott, hogy az újságíró egyik legfontosabb feladata kimondani azt, amit mások nem mernek megkérdezni, mert csak így derülhet ki az igazság.

Összegzés

Oriana Fallaci felfogásában az interjú nem csupán információszerzés volt, hanem a személyiség és a hatalom próbája. Az újságírónak nem hízelkednie kell, hanem gondolkodásra és őszinteségre kell kényszerítenie beszélgetőpartnerét. Ez a szemlélet tette őt a 20. század egyik legnagyobb hatású interjúkészítőjévé, és ezért tekintik ma is sokan az interjú műfajának egyik megújítójának.

Government Press Briefing – Ninety Minutes in the Service of Public Information

Today's government press briefing once again demonstrated that, for journalists covering public affairs, personal attendance and the opportunity to ask questions directly remain irreplaceable. At the press event held at the Prime Minister's Office, Prime Minister Péter Magyar presented the government's most important recent decisions before answering journalists' questions at length.

The event attracted considerable media interest, with representatives of approximately fifty media outlets attending the briefing. The press conference lasted ninety minutes, providing sufficient time not only for the presentation of government decisions but also for members of the press to raise their questions.

The Prime Minister gave a detailed overview of the decisions adopted at the latest cabinet meeting. Among other issues, he spoke about the launch of the national asbestos removal programme, the continuation of healthcare measures, preparations for exempting prescription medicines from value-added tax, new regulations concerning the remuneration of executives of state-owned companies, the expansion of the powers of the National Tax and Customs Administration, as well as several additional measures affecting the economy and public administration.

Following the official presentation came what was perhaps the most important part of the event: the question-and-answer session. Journalists raised a wide range of issues covering virtually every area of public life, from economic policy and healthcare to European Union affairs and current domestic political developments.

During the time available, representatives of seven different media outlets were given the opportunity to ask questions directly to the Prime Minister. The answers were comprehensive and, in many cases, accompanied by background explanations and further clarification of the government's intentions. This enabled journalists to obtain not merely brief statements but substantial information on the issues discussed.

Throughout my decades-long career as a journalist, I have attended countless government press briefings. I have always believed that the true value of such events lies not only in the announcements themselves but also in the opportunity for journalists to ask questions directly and for decision-makers to respond publicly. Such open dialogue is one of the essential elements of a functioning democracy.

Accordingly, today's briefing was more than an official government event. It also served as a public forum where members of the press could seek answers to the questions that matter most to the public. The announcements and responses delivered during the ninety-minute event are likely to remain key topics of public debate in the days ahead.

The strong media interest, the presence of approximately fifty news organisations, the ninety-minute duration of the briefing, and the detailed answers provided to questions from seven media outlets all demonstrated the government's commitment to keeping the public informed. For a journalist, every such occasion offers an opportunity to report accurately, objectively, and faithfully on the most important developments in public life.