Szonday Szandra:Nagyon inspirálnak a víz, a föld közelsége és a növények.
Szarvas István: Beszélgetőpartnerem Szonday Szandra, aki költő, író, blogger és a Fővárosi Nagycirkusz muzeológusa. 2025. február 9-én, egy cirkuszi társulati ülésen a magasban virágcsokorral köszöntötték fel születésnapján. A virágcsokrot Simet László, a Fővárosi Nagycirkusz művészeti vezetője adta át neki. Szandra egy különleges produkció részeként került fel a cirkusz kupola tetejére. A társulati ülést követő vacsorán beszélgettem Szandrával.
- Milyen hatással volt a Marfan-szindróma az életére, és hogyan befolyásolta művészi és szakmai pályafutását?
Szonday Szandra: A Marfan-szindróma egy genetikai betegség, amelynek jelei már nagyon pici korban megmutatkoztak. Egészen fiatalon, óvodás korban már három mellkas műtéten kellett átesnem. Tölcsér mellkasom volt, és utána jött egy hosszas gerincferdülés kezelés, ami nem volt megfelelő. Emiatt 15 éves koromban volt egy nagy műtét, amikor fél évet töltöttem kórházban Németországban, és gyakorlatilag az életemet mentették meg. A gerincferdülés is ennek a betegségnek a következménye volt, és súlyos állapotban voltam. Itt Magyarországon már nem vállalták a műtétemet.
Szarvas István: Mesélne egy kicsit arról, hogyan kezdett el versírással foglalkozni, és mi inspirálta önt erre az útra?
Szonday Szandra: Igazából sokáig nem gondoltam magamra úgy, hogy verseket írhatnék. Sokkal inkább a próza érdekelt, és amikor Németországban voltam, egy naplót vezettem. 15 évesen ebből lett egy naplóregény, "Meg vagyok húzatva" címmel, ami 2000-ben megjelent. Később a tóparton ülve jött az ötlet, hogy megpróbáljam a versírást. Ez egy játéknak indult, próbáltam különböző versformákat, és végül összejött egy kötetnyi vers. Egy művészeti társaság is fölkarolt, antológiákba bekerültek verseim, és 2008-ban megjelent egy önálló kötetem.
Szarvas István: Milyen nehézségekkel kellett szembenéznie a muzeológiai munkája során?
Szonday Szandra: Szerencsés vagyok, mert nagyon támogató közegben dolgozom Fekete Péter igazgatása alatt. Odafigyelnek arra, hogy mennyire vagyok terhelhető, és lehetővé teszik, hogy otthonról dolgozzak. Amikor kiállításra készülünk, éjszakákon át chaten dolgozunk a kollégáimmal. Kevés korlátot érzek, bár a külföldi utazások sajnos nem mindig megoldhatóak számomra.
Szarvas István: Melyek azok a témák, amelyeket leggyakrabban feldolgoz a verseiben, és miért fontosak ezek önnek?
Szonday Szandra: Amikor elkezdtem verset írni, az első szerelmeket éltem meg, és sok szerelmes versem született. Később édesanyám halála és betegségei hatására egyre inkább a test kiszolgáltatottsága, nehézségei, az élet és a halál, a természet összefüggései váltak témává. Az utolsó kötetem címe "Exodus, a világ legjobb feljegyzései", amely egy kivonulás történet. Nagyon inspirálnak a víz, a föld közelsége és a növények.
Szarvas István: Van-e kedvenc verse, amit különösen közel érez magához, akár saját verse, akár más által írt vers, és miért?
Szonday Szandra: A kötetem nyitó verse az, amit most nagyon szeretek. Az álmaimról írok benne, és édesanyámnak is volt egy visszatérő álma, hogy kilazulnak a fogai. A vers arról szól, hogy bár kilazulnak a fogaim, de én leszek az új kormányos, és új életet teremtek magamnak. Ez egy ars poetica szerű vers, amelyben benne van minden, ami inspirál: az álomszerűség, a természet és a művészet szabadsága. Másoktól pedig Nemes Nagy Ágnestől, aki gimnáziumi szerelemköltőm volt, és nagy hatással volt rám. Tereskei Ágnest is nagyon szeretem, mert kevés verset írt, de azok olyan kőszoborszerűek, egybe vannak, és fontos szerepet kap bennük a természet és a tudományok is. József Attila versei is fantasztikusak, mert bennük vannak az atomok, molekulák és az univerzum.
Összefoglaló
Szonday Szandra élete és művészi pályafutása szoros összefüggésben áll a Marfan-szindrómával, amely genetikailag öröklődő betegség. Fiatal kora óta számos orvosi beavatkozáson esett át, melyek meghatározóak voltak életében. Az édesanyja korai halála és saját egészségi problémái is nagy hatással voltak rá. Művészi pályafutása kezdetén elsősorban prózával foglalkozott, de később a versírás felé fordult, amelyben különböző versformákat próbált ki.
A múzeumi munkája során nagy szerencséjére támogató közegben dolgozhat, amely lehetővé teszi számára, hogy otthonról is végezhesse feladatait. Számos kiállítást szervezett, és közreműködött a Kultúra Napján tartott nyílt napon is. Bár vannak korlátai, például a külföldi utazások terén, Szonday Szandra továbbra is aktívan dolgozik és alkot.
Verseinek témája az évek során változott. Kezdetben a fiatalkori szerelem és a városi élet inspirálták, később édesanyja halála és betegségei hatására a test kiszolgáltatottsága, nehézségei, az élet és a halál kérdései váltak központi témává. Utolsó kötete, "Exodus, a világ legjobb feljegyzései" a kivonulás történetét meséli el, és az élet romlandóságáról szól. Inspirációt merít a természetből és a művészetből, és verseiben gyakran ábrázolja a természet és az ember kapcsolatát. Kedvenc verseiben az álomszerűség, a természet és a művészet szabadsága jelenik meg. Szereti Nemes Nagy Ágnes és Tereskei Ágnes költészetét, valamint József Attila verseit, amelyekben a tudomány és a természet elemei is megjelennek.
