Vitray Tamás:Ma már a hiányom sokkal esőebben hat,mint a jelenlétem

Vitray Tamással a televíziós riporteri munkáról, emlékezetes interjúiról, a képernyős szereplés természetességéről és az idő múlásáról beszélgettem.2028 május 21-én a szinház és Filmművészeti Egyetem közelében lévő vendéglőben

Sz. I.: Ön szerint miért tudnak a jó sportújságírók más területeken is érvényesülni?

V. T.: Például?

Sz. I.: Akár a politikában vagy a médiavezetésben. Borókai Gábor például kormányszóvivő is volt, dolgozott a Hír TV-nél, és a Heti Válasz főszerkesztője lett. Komlósi Gábor nevét is említhetném…

V. T.: Őt milyen összefüggésben?

Sz. I.: Úgy emlékeztem, a Klubrádió igazgatója lett.

V. T.: Nem. Komlósi Gábor velem dolgozott a televízióban. Amikor harmadszor visszahívtak sportfőszerkesztőnek, ő volt a helyettesem. Amikor eltávolítottak, ő is velem jött. Később a Nemzeti Sporttanácsnál én lettem az elnök, ő pedig a titkár. Rövid életű, erőltetett szervezet volt.

Arra inkább tudok válaszolni, hogy a televíziós riporteri szakmában miért tudtak a sportosok más műfajokban is érvényesülni. A rádióból Szepesi Györgyöt és Gulyás Gyurit is említhetném.

Sz. I.: Szepesi például Kádár Jánossal is készített interjút.

V. T.: Biztosan, erre már nem emlékszem pontosan. Akiknek hétről hétre élő eseményekhez kellett adniuk a hangjukat és a tudásukat, megszokták a kiszámíthatatlan helyzeteket. Egy futballmérkőzésen vagy úszóversenyen nem lehet előre tudni, mi történik. Megtanultak alkalmazkodni, kialakult bennük az ehhez szükséges készség. Erről tudok beszélni. Általában nem állítanám, hogy a sportújságírók minden más területen is megállják a helyüket. Már az is jó, ha a sportújságíró a sportújságíráshoz ért.

Sz. I.: Számtalan híres emberrel készített interjút. Két nevet emelnék ki: Demján Sándorét és Henry Kissingerét. Milyen emlékeket őriz ezekről a találkozásokról?

V. T.: Demján Sándort viszonylag jól ismertem. Meghívtam a Telefere című műsorba, és nagyon kellemes beszélgetésünk volt a színpadon. A műsornak rendszerint négy vendége volt. Amikor vele befejeztem, elköszöntem tőle, ő kiment, és egy fiatalember következett, akinek a nevére már nem emlékszem.

Azért hívtam meg, mert föltalált egy roppant egyszerű eszközt, amellyel könnyen ki lehetett nyitni a csavaros tetejű üvegeket. A kortársaim talán emlékeznek rá, milyen nehéz volt akkoriban lecsavarni a magyar gyártású palackok kupakját. Késsel vagy ollóval kellett körbevágni, és még úgy sem mindig sikerült.

Fölhívtam a közönségből három önként jelentkező háziasszonyt, behoztak egy ládányi bontatlan palackot, és megkértem őket, próbálják kinyitni. Egyiküknek sem ment. Akkor megmutattam, hogy én milyen könnyen boldogulok velük, és így derült fény a találmányra.

Demján ekkor váratlanul visszajött a színpadra. A háttérben hallotta, mi történik, és azt mondta, megveszi a találmányt, azt hiszem, a Skála számára. Megismertettem őket, az üzlet létrejött, és az eszközt sokáig árulták. Nem tudom, ma létezik-e még. A pontos működésére sem emlékszem, de arra igen, hogy könnyű volt vele kinyitni az üvegeket.

A másik emlékem a hatvanadik születésnapjára készült riportfilm. Nem ő rendelte meg, hanem a kollégái. Jó félórás film lett, és azt hiszem, jól sikerült: benne volt az élete keresztmetszete. Amikor a halála után részvétnyilvánító sorokat küldtem az özvegyének, azt írta válaszul, hogy Sándor sokat emlegette ezt a filmet.

Sz. I.: Úgy emlékszem, a Teleferében arról is beszélt, hogy negyvenöt éves korában nyugdíjba vonul, és átadja a helyét a fiataloknak. Szóba került a fiatal menedzserek képzése és a Soros Alapítvány is.

V. T.: Erről nem tudtam.

Sz. I.: Hogyan jött létre a Henry Kissingerrel készített interjú?

V. T.: Láng Gyuri szerezte nekem. Láng György nemzetközi hírű szállodai és éttermi szakember volt, és különösen értett az ételekhez. Könyveket is írt. Makk Károly egyszer fölhívott, hogy itt van Amerikából a barátja, Láng György, és szeretne megismerkedni velem. Valójában inkább Makk Karcsi akarta, hogy találkozzunk. Nagyon kellemes kapcsolat alakult ki köztünk.

Láng György akkor azért járt Magyarországon, mert megvette a Gundelt.

Sz. I.: Akkoriban én is készítettem vele interjút.

V. T.: Készült erről egy riport is, amelyben, azt hiszem, magam is szerepeltem. Ettől kezdve Gyuri szólt, ha olyan vendége érkezett a Gundelbe, akiről úgy gondolta, érdekelhet engem. Így említette Kissingert is, aki személyes jó ismerőse volt. Fölajánlotta, hogy elintézi a beszélgetést, ha szeretném. Persze hogy szerettem volna.

A nagyobbik fiam akkor operatőrként dolgozott, ő volt az egyik operatőrünk. A Gundel bárjában rendezkedtünk be. Amikor megérkeztem, azt láttam, hogy ott áll a fél világ televíziósa. Rettenetesen elment a kedvem, mert exkluzív interjúra számítottam. Azért nem mentem volna oda, hogy huszonhetedikként én is odatartsak egy mikrofont.

Mondtam Gyurinak: „Gyurikám, átvágtál, azt mondtad, ezt nekem intézed el.” Megnyugtatott: „Ez neked van elintézve. A többiek addig nem jöhetnek be, amíg te nem végzel.”

Tudtuk, melyik ajtón érkezik Kissinger. A fiamnak azt mondtam, hogy amint meglátja, indítsa el a kamerát, és attól kezdve bármi történik, menjen a fölvétel.

Kissinger belépett, megállt az ajtóban, fölemelte a két kezét, és jelezte: tíz perc. Bólintottam, hellyel kínáltam, és beszélgetni kezdtünk. Megkérdeztem, mennyi időre jött. Harminchat órára. Azt is megkérdeztem, mi a látogatás célja. Elmondta, hogy bizonyos honorárium ellenében elvállal díszvendégi föllépéseket, beszédeket, és ez is ilyen alkalom.

Arról érdeklődtem, mennyire sűrű a programja. Válaszolt, majd egyszer csak azt mondta: „De figyeljen ide, megmondtam, hogy tíz perc. Most már lassan el kellene kezdeni.”

„Elkezdeni? Hiszen már jó ideje beszélgetünk!”

„Ez már fölvétel?”

„Igen.”

„Ilyet még velem nem csináltak.”

Láng Gyuri rettentően büszke volt rám, mert Kissinger neki is megemlítette, hogy ez még nem fordult elő vele. A riport valóban így kezdődik. A beszélgetés végén elhangzott elismerő szavait azonban nem tettem bele. Többen kérdezték, miért hagyom ki, de úgy gondoltam, nem vall jó ízlésre, ha a saját műsoromban magamat reklámozom.

Az év végi összeállításba aztán kérdés nélkül beemelték ezt a részletet, azzal a fölvezetéssel, hogy mi is tudtunk meglepetést okozni Kissingernek.

Sz. I.: Erről Oriana Fallaci Kissinger-interjúja jut eszembe, amelyben a vietnámi háborúról is szó esett. Térjünk át arra, ami különösen érdekel: mennyiben lenne más a mostani beszélgetésünk, ha televíziós kamera előtt ülnénk?

V. T.: Én semmiben sem lennék más. Hogy Ön, kolléga úr, miben változna, azt nem tudom. Hiszen éppen erről szól a dolog. Idén augusztus 5-én lesz hatvan éve, hogy ezt csinálom. Azt vallom, hogy az ember akkor tudja ebben a műfajban a képességei maximumát nyújtani, ha a civil önmagához képest a lehető legkevesebbet változik, amikor képernyőre kerül.

Ezt nem kell külön létrehozni. Én a mai napig meglehetősen visszahúzódó ember vagyok. Nem szeretek nyilvánosság előtt szerepelni. Megszoktam, de nem szeretem. A kamera optikájával, azzal a rám néző „kályhacsővel” viszont jól tudtam beszélgetni. Nem zavart semmi: nem láttam, ásít-e a közönség vagy nevet. Csak a csövet láttam, és azt képzeltem mögé, amit akartam.

Sz. I.: Végezetül egy személyes kérdés, amelyet Nobel-díjas beszélgetőpartnereimnek is föl szoktam tenni: hogyan őrzi meg szellemi és fizikai frissességét?

V. T.: Sehogy. Sem szellemi, sem fizikai frissességem nincs. [Nevet.] Nem, azért ahhoz képest… De nem áltatom magam. Hamarabb elfáradok, neveket felejtek el, szavak nem jutnak eszembe. Mit mondjak még? Pisilni rendesen tudok. Már ez is eredmény.

Sz. I.: Hogyan befolyásolja mindez, hogy milyen feladatokat vállal?

V. T.: Olyasmit már nemigen vállalok, amit nem tudok megcsinálni. Kevésfélét csinálok. Az én foglalkozásom sajátossága, hogy az ember egy életen át folyton szem előtt van. Azt szoktam mondani: ma már a hiányom sokkal erősebben hat, mint a jelenlétem.

Az utcán megállítanak: „Vitray úr, de hiányzik, de szerettük!” Ha még ma is állandóan ott ülnék a képernyőn, talán azt mondanák: azért bizony elmúlt az idő…

Sz. I.: Jobb érzés, ha hiányolják, mint ha rendszeresen szerepelne?

V. T.: Nem azt mondtam, hogy jobb. Azt mondtam, erősebben hat. Hogy jó-e vagy rossz, az más kérdés. Többen vannak, akik hiányolnak, mint akiket most a jelenlétemmel meg tudnék szólítani. Aki sohasem látott, ma már azt is kérdezheti: ki ez?

A telefonban most már betűznöm kell a nevemet, korábban erre sohasem volt szükség. Persze abban a kisvárosban, ahol élek, más a helyzet: van, hogy már a hangomról tudják, ki vagyok és hová kell jönniük. De most a szereplésről beszélek. Már nem szeretek szerepelni, nem ugyanaz az öröm.

Sz. I.: Amikor erre a beszélgetésre készültem, az Akadémia könyvtárában kértem egy Vitray-kötetet. Elmondtam a könyvtáros hölgynek, hogy másnap Önnel készítek interjút. Rögtön azt kérte, adjam át: nagyon szereti Vitray Tamást.

V. T.: Igen, magam is tudnék ilyen példákat mondani. Erről beszéltem: ez most erősebben hat, mint ha rendszeresen mutatkoznék

Eszenyi Enikő: „Én ugyanúgy rendezek Csehországban, mint Magyarországon vagy Amerikában”

Szarvas István: Művésznő, kultúrakövetként hogyan tud ennyi mindennel foglalkozni? Most már kultúrakövet is, emellett színházat rendez.

Eszenyi Enikő: Nem foglalkozom sok mindennel, én csak a Vígszínházzal foglalkozom. A díjat azért kaptam, mert az elmúlt évtizedekben rengeteget dolgoztam külföldön. Most nem dolgozom külföldön, mert csak a Vígszínházban dolgozom. Tavasszal a Vígszínházzal Kolozsvárra utazunk, ahol Vígszínházi Napokat rendeznek. A kolozsváriak pedig a Vígszínházba látogatnak. Meghívást kaptunk egy koreai Shakespeare-fesztiválra is, ahová az Othello című előadásunkat hívták meg. Remélem, hogy oda is eljutunk.

Szarvas István: De gondolom, a kultúraköveti cím azt is jelenti, hogy ez a megtiszteltetés munkával, feladatokkal is jár. Legalábbis az eddigi kultúrakövetek esetében így volt. Ettől kezdve Önnek Magyarországot is képviselnie kell. Gondolom, ezt elsősorban a Vígszínházon keresztül fogja megtenni.

Eszenyi Enikő: Nézze, én eddig is Magyarországot képviseltem, nem azért kaptam ezt a díjat. Hiszen nyolc éven keresztül rendeztem Prágában anélkül, hogy kitüntettek volna, és akkor is Magyarországot képviseltem. A Vígszínház ugyanúgy Magyarország. Tehát a Vígszínház bárhol a világon Magyarországot is képviseli.

Szarvas István: Nagyon kevés női színházigazgató van. Ön szerint mi ennek az oka?

Eszenyi Enikő: Nagyon kevés vállalatigazgató van, aki nő, és nagyon kevés bankigazgató is. Most itt vagyunk a Magyar Tudományos Akadémián. Azt hiszem, nálam sokkal okosabb embereket kellene megkérdezni arról, hogy ennek mi az oka, miért alakult ez így.

Szarvas István: Éppen az előbb említette, hogy több külföldi országban is dolgozott és rendezett. Arra lennék kíváncsi, hogy van-e különbség a rendezői munkában, például ha a cseh, az amerikai és a magyar színházi gyakorlatot hasonlítjuk össze?

Eszenyi Enikő: Én ugyanúgy rendezek Csehországban, mint Magyarországon vagy Amerikában. Az amerikai rendszer teljesen más, mint a miénk. A cseh vagy a szlovák színház viszont nagyon hasonló a magyarhoz. Sok minden hasonlít, és sok minden különbözik, de a közös történelmi háttér miatt mégis jobban értjük egymást. Én ezt nagyon fontosnak tartom, mert az ember nyitottabb lesz általa, sok mindent megtanul másoktól, és mindazt, amit külföldön tapasztal, később a saját munkájában is tudja kamatoztatni.

Szarvas István: Igaz-e az a vélemény, amelyet néhányan megfogalmaznak, hogy a mai színészgeneráció nem éri el a korábbi nagy színésznemzedékek színvonalát? Vagy ezt egyáltalán nem lehet általánosítani, és minden színészt külön-külön kell megítélni?

Eszenyi Enikő: Nézze, én nem tudom, ki mond ilyet, de ezt mélyen visszautasítom. A fiatal színészek nagyszerűek, és egy nagyon erős fiatal generáció van jelen. Inkább azt lehet mondani, hogy nincs róluk elég hír, ezért az emberek nem ismerik őket. Most felsorolhatnék öt fantasztikus fiatal színészt, és lehet, hogy Ön, újságíróként sem ismerné valamennyiüket. Tehát az a kérdés: hogyan lehet megítélni a fiatal színészeket, ha nem is ismerjük őket? Könnyű azt mondani róluk, hogy nem olyan jók, mint a régiek, de ez egyszerűen nem így van.

Szarvas István: Sokféle szerepben és rendezőként is találkozott már a közönséggel. Van-e olyan művészi álma, amelyet még nem sikerült megvalósítania, de semmiképpen sem szeretne lemondani róla?

Eszenyi Enikő Vannak új álmok. Egy szerep, egy darab vagy egy találkozás újra felébresztheti az ember kíváncsiságát. Szeretnék még olyan előadásokban részt venni, amelyek kérdéseket tesznek fel, megérintik a nézőket, és az előadás után is tovább élnek bennük. Talán az a legfontosabb, hogy megmaradjon bennem a felfedezés öröme és a bátorság az újrakezdéshez.

Szarvas István: Köszönöm a beszélgetést, és kívánom, hogy művészi álmai közül minél többet megvalósíthasson!

Választás vagy kényszerpálya? – A XX. META- konferencia témái és értékelése

A Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság 2026. október 12-én a Magyar Zene Házában rendezte meg huszadik konferenciáját. A központi kérdés az egészségpolitikai döntések önállósága volt: mekkora mozgástér marad az egészségügy számára a gazdasági és költségvetési adottságok között? A szervezők több mint háromszáz regisztrációról számoltak be. Az előadók között említhetjük Hegedűs Zsoltot, Simor Andrást, Bodnár Viktóriát, Kaló Zoltánt és Tótth Árpádot.

1. Egészségpolitika és finanszírozás

A meghirdetett tematika egyik súlypontja a fenntartható, betegközpontú egészségügy finanszírozása volt. Ehhez kapcsolódott az egészségügyi források nagyságát meghatározó gazdasági és közpolitikai döntések kérdése. Értékelésem szerint ez a konferencia legfontosabb társadalompolitikai témája. A finanszírozás megítélésénél egyszerre kell megkérdezni, hogy elegendő pénz jut-e az ellátásra, és hogy a rendelkezésre álló pénzből milyen eredmény születik. A beteg számára mindez a várakozás hosszában, a vizsgálatok hozzáférhetőségében és az ellátás biztonságában válik érzékelhetővé.

A téma érdemi továbbviteléhez számon kérhető célok szükségesek: milyen javulást vállal az egészségügy, milyen határidőre, és milyen forrásból?

2. Innováció és az egészségügyi rendszer egészére gyakorolt hatás

Ennek a témának az erősségét abban látom, hogy tágabb nézőpontot kínál egy új eljárás beszerzési áránál. Az értékelés során azt is célszerű megvizsgálni, hogyan változik a beteg életminősége, a család terhelése és az ellátás megszervezése.

Kritikai szempontként azt emelném ki, hogy az „innovatív” jelző önmagában nem indokol finanszírozási elsőbbséget. Világosan meg kell mutatni, kinek, mekkora előnyt és milyen bizonyíték alapján ígér az új megoldás.

3. Prevenció mint befektetés

A konferencia előzetes témái között szerepelt a megelőzés és annak innovatív finanszírozása.

Ezt különösen előremutató témaválasztásnak tartom. A megelőzés értékelésében azonban a program meghirdetése csak a kezdet. Azt kell követni, hogy eléri-e a veszélyeztetett embereket, részt vesznek-e benne, és megkapják-e a szükséges további ellátást.

Egy szűrési kezdeményezés megítélésénél például nem elégednék meg a vizsgálatok számával: azt is megkérdezném, mi történik a kiszűrt beteggel. A finanszírozási gondolkodásnak ezt a teljes utat érdemes követnie.

4. Adatok és bizonyítékok a döntéshozatalban

Önálló témakörként jelent meg a klinikai és finanszírozási adatok felhasználása. Értékelésem szerint ez teremtheti meg a kapcsolatot a szakpolitikai célok és az ellenőrizhető teljesítmény között. Az adatgyűjtés értelmét az adja, hogy a döntéshozó felismerhesse: hol akad el a betegút, hol indokolt beavatkozni, és milyen eredményt hozott egy változtatás.

A témakör megítélésének fő mércéje számomra a gyakorlati felhasználhatóság. Egy új adatbázis vagy elemzés akkor igazán értékes, ha világos, ki és milyen döntéshez használja.

5. Technológiaértékelés és új terápiák finanszírozása

A meghirdetett program foglalkozott az egészségügyi technológiaértékeléssel, és külön kiemelte a CAR-T-terápiák értékelését, illetve finanszírozását. E témakör jelentőségét az adja, hogy közvetlenül összekapcsolja a tudományos fejlődést a hozzáférés kérdésével. Az értékelésnél a várható betegnyereség, a bizonytalanság és a finanszírozhatóság együttes mérlegelését tartom indokoltnak.

A legfontosabb kritikai kérdés: mennyire átlátható, hogy egy kezelés miért kap támogatást, és egy másik miért nem? A döntések érthető indoklása a betegek és az ellátók bizalmának is feltétele.

6. Tudományos bemutatkozás és szakmai párbeszéd

A rendezvény tudományos munkák bemutatásának is teret adott. A szervezői beszámoló Kezi Tibort és Tesch Zsanettet nevezi meg közönségdíjasként programelem értékét a kutatók és a gyakorlati döntéshozók találkozásában látom. A bemutatott munkák egyenkénti tudományos színvonalát az absztraktok ismerete nélkül nem lehet megítélni. A folytatás szempontjából azt tartanám lényegesnek, hogy a figyelmet kapott eredményekből legyen további vizsgálat, kipróbálható megoldás vagy szakpolitikai javaslat.

A konferencia közzétett témaválasztásának legnagyobb erőssége a gazdasági lehetőségek, a tudományos fejlődés és a betegek érdekeinek összekapcsolása. Hosszabb távú hatását azon lesz érdemes lemérni, hogy a szakmai párbeszédből milyen nyilvánosan követhető intézkedések és érzékelhető ellátási javulások születnek.

A 80 év feletti férfiak egészségi problémái

Áttekintő tanulmány • 2026. október 11.

Az életkor és az egészségi állapot kapcsolata

A nyolcvanadik életév nem jelent egységes egészségi határt. Egyes férfiak ebben a korban is önállóan élnek, utaznak, dolgoznak és rendszeresen mozognak, mások jelentős segítségre szorulnak. A különbségeket az öröklött adottságok, a korábbi betegségek, az életmód, a társas kapcsolatok és az ellátás lehetőségei együttesen alakítják. Az időskori egészség megítélésében ezért a születési év mellett azt is figyelembe kell venni, hogy az ember mire képes a mindennapokban. [1]

Az életkor előrehaladtával csökkenhet a szervezet alkalmazkodási tartaléka. Egy fertőzés, néhány rosszul átaludt éjszaka vagy rövid ágyban fekvés ezért a korábbinál nagyobb gyengeséget okozhat. A látszólag hirtelen állapotromlás mögött gyakran több tényező összeadódása áll. Ugyanakkor egy új panaszt nem helyes pusztán az öregedésnek tulajdonítani: kezelhető betegség, gyógyszermellékhatás vagy táplálkozási hiány is előidézheti.

Szív és érrendszer

A magas vérnyomás, a koszorúér-betegség, a szívelégtelenség és a szívritmuszavarok gyakran befolyásolják az idősebb férfiak terhelhetőségét. A szív- és veseműködés, a folyadékegyensúly és a gyógyszerek hatása szorosan összefügg. A kezelés megítélésében a mért értékek mellett a szédülés, a fáradékonyság, a légszomj és a járásképesség is számít. Szívelégtelenség esetén a gyógyszerválasztásban a társbetegségek, az elesettség és a beteg kívánságai is szerepet kapnak. [2]

Felálláskor vérnyomásesés jelentkezhet, ami bizonytalanságot és elesést okozhat. A vérnyomáskezelés céljait ezért egyénileg kell meghatározni, különösen több betegség és többféle gyógyszer mellett. Az otthoni napló akkor a leghasznosabb, ha az értékekhez a mérés időpontját, a pulzust és az esetleges tüneteket is hozzáírják. Egyetlen kiugró mérés önmagában nem ad teljes képet, és nem alapja az önálló gyógyszerátállításnak.

Légzés és alvás

A krónikus obstruktív tüdőbetegség, vagyis a COPD csökkentheti a fizikai teljesítőképességet. A légszomj miatt elmaradó mozgás tovább gyengítheti az izmokat, így egyre kisebb terhelés is nehézzé válhat. Az előírt inhalációs kezelés helyes használata és az állapothoz igazított aktivitás ezért egyaránt fontos. A dohányzás elhagyása idős korban is értelmes egészségvédő lépés.

Az alvási apnoé során a légzés alvás közben ismételten akadályozottá válik. A betegség összefügghet nappali álmossággal, nehezen kezelhető magas vérnyomással és szívritmuszavarokkal. A megfelelően beállított légsínterápia, például a CPAP, fontos kezelési lehetőség; a maszk illeszkedése és a rendszeres használat a mindennapi eredményességet is befolyásolja. Az éjszakai vizelés és a fájdalom szintén ronthatja az alvást. [3]

Prosztata és vizeletürítés

A jóindulatú prosztatamegnagyobbodás gyakori az idősebb férfiaknál. Gyengébb vizeletsugár, nehezebb indulás, gyakori vizelés és a hólyag tökéletlen kiürülésének érzése kísérheti. A jóindulatú megnagyobbodás nem azonos a prosztatarákkal. Az éjszakai vizelést azonban nem kizárólag a prosztata okozhatja: alvászavar, cukorbetegség, folyadékbevitel és gyógyszerek is szerepet játszhatnak. [4]

A vizelési panaszok az életminőségen túl a biztonságot is érintik. Az éjszakai felkelés, a sietség, a sötét folyosó és a bizonytalan járás együtt növeli az elesés esélyét. Hasznos a könnyen elérhető világítás és az akadálymentes út a mosdóig. A merevedési nehézség szintén előfordulhat; hátterében érrendszeri betegség, gyógyszerhatás vagy lelki tényező is állhat. Az intimitás és a szexualitás idős korban is az életminőség része.

Emésztés és székrekedés

A székrekedés nem egyszerűen ritka székletet jelent. A kemény széklet, az erőlködés, a nehéz ürítés és a hiányos kiürülés érzése egyaránt ide tartozhat. Az alacsony aktivitás, a kevés rost, bizonyos gyógyszerek és az ürítésben részt vevő izmok működési zavara hozzájárulhat a panaszhoz. Az aranyér fájdalma vagy a kellemetlenségtől való félelem tovább nehezítheti a rendszeres székelést. [5]

A kezelésnek az okhoz és az egyéni toleranciához kell igazodnia. A rendszeres étkezés, a nyugodt vécézés és a kíméletes mozgás támogathatja a bélműködést. A rostot fokozatosan célszerű emelni, mert hirtelen növelése puffadást okozhat. Szív- vagy vesebetegségben a folyadékbevitelre adott általános tanácsot az egyéni korlátozásokhoz kell igazítani. Több hashajtó ötletszerű váltogatása helyett az áttekinthető, követhető kezelési rend előnyösebb. A híg széklet önmagában nem bizonyítja, hogy a bél teljesen kiürült.

Izomerő és elesés

Az izomtömeg és az izomerő csökkenése megnehezítheti a lépcsőzést, a bevásárlást vagy a székből való felállást. A csontok törékenysége férfiaknál is előfordul, ezért egy esés súlyos következményekkel járhat. A biztonságos séta mellett az egyénre szabott izomerősítésnek és egyensúlygyakorlásnak is helye van. A mozgást a terhelhetőséghez kell igazítani, és szükség esetén gyógytornász segíthet a megfelelő gyakorlatok kiválasztásában. [6]

Az elesés megelőzése több terület összehangolását igényli. Ide tartozik a látás, a járás, a lábbeli, a lakás megvilágítása és a gyógyszerek áttekintése. Az étvágytalanság, a fogazati problémák és a fogyás szintén gyengíthetik az embert. A táplálkozásban a megfelelő energia- és fehérjebevitel fontos, de vesebetegség esetén a fehérje mennyiségét személyre kell szabni. A túl szigorú, egymásra halmozott diéták idős korban alultápláltsághoz vezethetnek.

 Horváth Gábor Miklós :Aki szeret egy jó verset, boldogan fújja fejből

1. Színészként, újságíróként és költőként egyaránt a szavakkal dolgozik. Melyik

hivatásában érzi magát a leginkább otthon, és hogyan talált rá a másik kettőre?

Ez a szentháromság már az általános iskola felső tagozatában elég erőteljesen mondta a

magáét nekem, és én ezt olyan természetesnek, magától értődőnek tartottam, mintha

mindenkivel ugyanez történne. Aki szeret egy jó verset, boldogan fújja fejből, nemcsak

azért, mert ezt adta fel az irodalomtanár. Dolgozatot írni fantasztikus dolog, mert végre

elmesélhetjük a velünk történteket, itt-ott kicsit kiszínezve, gazdagítva, érdekesebbé téve

mondjuk a nyári élményeinket. Talán még az álmainkat is bele tudjuk fogalmazni. Amikor

osztályról-osztályra járva a tanárnő kérésére felolvastam az írásaimat, hangsúlyoznom

kellett a sikerült és kevésbé sikerült poénjaimat, ha nagy tapsot akartam kapni a végén.

Anyámnak nagyon tetszett, ha rímeket farigcsáltam, még ha nem is voltak ezek igazi

költemények. Kitörés címmel újságot akartam indítani, amelyben a családunk nevezetes

eseményeit szerettem volna összefoglalni havonta vagy hetente, de idő híján nem lett

belőle semmi, pedig még a címlapját is elkészítettem. Hát mi ez, ha nem kicsi színház,

kicsi szépirodalom, kicsi hírszerkesztés, a valóság megörökítésére való törekvés a dolgok

határozott megfogalmazása nélkül mindjárt a legelején? Lényegében később sem

változott semmi, csak időnként hol az egyik, hol a másik, hol a harmadik került előtérbe a

többivel szemben. Különösen, ha azzal már pénzt is lehetett keresni, ami ugye a három

gyerekemet tekintve egyáltalán nem elhanyagolható szempont.

2. Melyik színpadi szerepe vagy előadóművészi élménye hagyta Önben a legmélyebb

nyomot, és miért?

Horváth Péter Kamarambó, a senki fia című darabjában Möszjő Zsiráfot játszottam a

Szolnoki Szigligeti Színházban. Tündéri kis csetlő-botló figura, tele jó szándékkal,

szeretettel és túlságosan is sok naivitással. Persze, hogy a rosszak kiszúrnak vele. A

gyereknézők viszont megvártak előadás után, és az aláírásomat kérték a műsorfüzetükbe.

Míg élek, nem felejtem el azokat a csillogó szemeket! Még most is hallom a hangjukat:

„Zsiráf bácsi, légyszi, írd alá!”

3. Újságíróként számos interjút készített. Volt-e olyan beszélgetőtársa, aki egy válaszával

megváltoztatta a gondolkodását?

Görgey Gáborral több interjút is készítettem a Mai Napban és az Esti Hírlapban is. Az

egyik kerek születésnapján meghívott magához egy kis beszélgetésre, hátha össze

tudunk ütni belőle valamit. Nagyon készültem, az életének minden időszakáról volt valami

fantasztikus észrevételem, de sutba kellett vágnom a jegyzeteimet, mert, neki

köszönhetően, sokkal izgalmasabban alakult a beszélgetésünk. Így a megjelent interjúban

egyetlen egy korábban tervezett kérdésem sem szerepelt.

4. Mit tanított Önnek a színészet az emberek megértéséről, és hogyan hasznosította ezt

interjúkészítés közben?

Színészmesterséget konkrétan a legendás Bodnár Sándortól a Nemzeti Színház

stúdiójában tanultam, de azoktól a rendezőktől, akikkel Szolnokon dolgoztam, Horváth

Jenő, Paál István, Csiszár Imre, Ivánka Csaba, Bor József, Keleti István, Kerényi Imre,

valamennyien azt hangsúlyozták, hogy egy szerep eljátszása csapatmunka, figyelni kell a

partnerre, a körülményekre, a darab mondanivalójára és szinte minden apróságra, ami a

színpadon és a szerephez fontos lehet. Ezt az intenzív, koncentrált odafigyelést értékelték

akkor is, amikor újságíróként kerestem meg őket. Az első interjúalanyaim a régi színházi

ismerőseim voltak az Építők Otthona című újságban, a Gyermekünk című folyóiratban, a

Magyar Rádió szórakoztató osztályán és a Magyar Ifjúság című hetilapban. Kerényi Imrét,

Ruszt Józsefet, Valló Pétert, Csiszár Imrét, Ivánka Csabát, Verebes Istvánt még arra is rá

tudtam venni, hogy mások rendezéseiről mondjanak véleményt, például a két Gáborról,

Székelyről és Zsámbékiról. Micsoda nagyszerű előadások! Micsoda színháztörténeti nagy

egyéniségek! Akkor is necces volt ez a vállalkozás, de hozzá kell tennem, a mai színházi

világban sajnos ez már abszolút elképzelhetetlen lenne. Ennyit az emberi megértésről...

5. Por című verseskötetének címe egyszerre idézheti fel az elmúlást és azt, amiből az élet

keletkezik. Ön milyen jelentést szánt ennek az egyetlen szónak?

Én inkább azokra a parányi dolgokra akartam felhívni a figyelmet, amik adott esetben

meghatározóvá válhatnak az ember életében. De ezekből annyi van, mint a porszemekből

a sivatagban. Így hát minden porszemet komolyan kell venni. Arra gondoltam, hogy

minden porszemről írok egy verset, és ezt valamiféle sajátságos enciklopédiába gyűjtöm.

Nem szerkesztem a kötetet, csak ábc-sorrendbe teszem a verscímeket. Akit valamelyik

porszemem esetleg érdekel, elolvassa. A többi meg ottmarad a sivatagban.

6. A kötet ajánlójában súlyos betegségéről és egyfajta személyes számvetésről ír. Hogyan

változott meg ennek hatására az élethez és a versíráshoz való viszonya?

Aki dolgozott napilapnál, tudja, hogy ez nem mehet a végtelenségig, főleg nem a

rovatvezetés, a lapszerkesztés pedig kifejezetten nem ajánlott. Őrült felelősség, amikor te

vagy az utolsó ember, aki ránéz a lapra, mielőtt nyomdába kerül. Szóval jóval nyugdíj előtt

kicsinálja az embert. Hozzájárul az idő múlása, a „jóindulatú” kollégák ármánykodásai, a

családi tragédiák sorozata. Bátyám feleségének a halálával egy elképesztő lavina indult el:

rövid időn belül meghalt a nővérem, az apám, az anyám, két kiváló kollégám, akikkel

nagyon közeli barátságban voltam. Nem véletlen, hogy én is súlyos beteg lettem. Aztán

kiírtam magamból ezt a sok feszültséget. Nem határoztam el, csak írtam. Kár, hogy anyám

már nem lapozgathatta a megjelent verseskötetemet.

7. Ugyanott arról vall, hogy apróságokból rakódik össze az életünk. Felidézne egy

látszólag jelentéktelen pillanatot, amelyből végül vers született?

Még 13-14 éves lehettem, amikor sírköves keresztapámnak beálltam segíteni nyáron. Egy

temető régi sírjait kellett elbontanunk a szépséges Dunakanyarban. A földben talált csatok,

gombok, ruha- és cipőmaradványok indították el a fantáziám. Ebből született a Szerelem

című versem.

8. A Por versei közül melyik áll a legközelebb Önhöz, és mit árul el ez a költemény arról az

emberről, aki a színpadi szerepek és az újságcikkek mögött él?

Talán az almalé című versem. Tavaly nyáron, amikor kis generálozáson kórházban voltam,

mellettem feküdt egy úriember. Azt mondta, hogy nagyon köszöni ezt a verset, mert olyan

dologról szól, ami őt is állandóan foglalkoztatja, de nem tudta megfogalmazni, hogy mi fáj,

mi bántja, mitől sajog a lelke. Talán ez a lényege a színházi előadásoknak, a szépirodalmi

műveknek, de egy jó újságcikknek is. Nagy ritkán talán sikerül elkapnom a fonalat, és

akkor az, nem tagadom, nagyon jólesik.

9. Melyik a kedvenc verse más költőtől? Mikor találkozott vele először, és változott-e az

évek során, hogy mit jelent Önnek?

Nagy Lászlónak van egy Évszakok című verse. Én egy irodalmi esten, Kabdebó Lóránt

javaslatára, egyszerre olvastam fel a kötetemben is szereplő, az évszakokról írt verseimet,

ami aztán egy antológiában évszakok címmel jelent meg. A minap döbbenten olvastam a

Nagy László opuszt. Mennyire benne van az ő stílusa, egyénisége, életfelfogása ebben a

pár sorban. És én is hasonlóképpen benne vagyok nyakig a saját évszakaimban.

Megfordult a fejemben, hogy antológiát kellene megjelentetni költőink összes, évszakokról

írt költeményeiről. Jó lenne, még akkor is, ha az én versemet esetleg bele sem tenné egy

szigorú szerkesztő...

10. A kötet ajánlójában felveti, hogy a legfontosabb gondolatok talán még kimondatlanul

maradtak. Mit szeretne ma mindenképpen megírni, és milyen új munkán dolgozik?

Meglepetés lesz, amit mondok: ma már főleg csak verseket írok. A por kiadója belefáradt

a könyvkiadással járó mókuskerekezésbe, így elgondolkoztam rajta, hogy ki akarom-e

adni tényleg a verseimet? Nem elég-e, ha írásban tudom dokumentálni, hogy tudok még

néhány épkézláb mondatot összehozni?!

Könyvek, emberek, gondolatok

Szarvas István könyvrecenzióiról

Szarvas István könyvismertetői az emberi tapasztalat és a közélet felől közelítenek az olvasmányokhoz. Az itt áttekintett hat írásban politikai pályarajz, amerikai közéleti elemzés, újságírói szakkönyv, lélektani és filozófiai munka egyaránt szerepel. E válogatás alapján recenzensi érdeklődését elsősorban az köti össze, hogy mit segít megérteni egy könyv az emberből és a körülötte változó világból.

Medgyessy Péter Polgár a pályán című könyvéről a Hetedhéthatár 2006. március 24-i számában írt. A bemutatóról szóló beszámolót személyes olvasói értékeléssel kapcsolta össze: a kötetet olvasmányosnak és hasznosnak találta. Nyíltan jelezte azt is, hogy benyomását befolyásolhatta a szerzővel és a könyv szereplőivel való személyes ismeretsége. Ez a megjegyzés láthatóvá teszi az értékelő nézőpontját: az olvasó tudhatja, milyen tapasztalatok állnak a vélemény mögött.

Másfajta olvasói helyzetet mutat a Gauri Shankar Gupta könyvét bemutató, Az élet rejtélyének feltárása című írás, amely 2013. július 26-án jelent meg. Szarvas István itt elmondja, hogy egyes részekhez többször visszatért, és nem állítja, hogy mindent megértett. Ismerteti a kötet nagy kérdésköreit, a világegyetem eredetétől az önismeretig és a boldogság kereséséig. A széles tudásanyagot értéknek tekinti, ugyanakkor szóvá teszi az európai kiadásból hiányzó nagy felbontású képeket. Az érdeklődő hanghoz így konkrét hiányérzet is társul.

A közéleti könyvek bemutatásában az eligazítás kerül előtérbe. David A. Graham A projekt című művéről 2025. november 30-án közölt ismertetője a Project 2025 politikai programját bemutató könyv témáit veszi sorra. Az elnöki hatalom, a közigazgatás, a társadalompolitika és a környezetpolitika kérdései mellett az amerikai szerzőt és a magyar fordítót, Bokor Pált is bemutatja. A rövid írás azt segíti eldönteni, milyen olvasói érdeklődéshez kapcsolódhat a kötet.

Saját szakmai tapasztalataihoz különösen közel áll Harle Tamás Az újságírás mestersége és művészete című könyve. A 2026. február 28-i recenzió a pontosságot, a forrásellenőrzést, a világos fogalmazást és az újságíró felelősségét emeli ki. Értékelése szerint a könyv tartós szakmai mércét ad. Az elismerés mellett a korlátokat is megnevezi: az átfogó szemlélet nem minden szakterületen nyújt részletes módszertant, és a gyorsan változó digitális környezetben sem lehet mindenre naprakész útmutató.

Papp István Csongor Szeretve lenni című művéről 2026. március 20-án megjelent írásában a pszichológiai tartalom mellett a nyelvre és az elbeszélés módjára is figyel. A szeretet, a kötődés, a hiány és a gyógyulás kérdéseit az ismertetett könyv emberi történeteivel kapcsolja össze. Ez a recenzió mutatja, hogy Szarvas Istvánt a gondolatok közvetítésének formája is foglalkoztatja: miként kerülhet közel az olvasóhoz egy összetett lélektani kérdés.

A ZETApress 2026. szeptember 24-én közölte A Kennedy-mítosz című írását Fekete Rajmund Az amerikai álom (vége) – John F. Kennedy című könyvéről. Az ismertető Kennedy személyes életútját, háborús helytállását, családi hátterét és politikai arculatát kapcsolja össze. A könyv értékét abban látja, hogy a történelmi személyiség és az utókorban kialakult legenda viszonyát is vizsgálja. A recenzió ezáltal a történelmi emlékezet működésére is ráirányítja a figyelmet.

A hat írásból olyan recenzensi szemlélet rajzolódik ki, amely az olvasót beszélgetőtársnak tekinti. A könyvek tartalmát ismertetve újabb kérdésekhez vezet: hogyan alakul egy életpálya, milyen felelőssége van az újságírónak, miként formálnak bennünket kapcsolataink, és hogyan születnek közéleti legendák? Hangja többnyire ajánló és elismerő, de a Gupta- és a Harle-kötetről szóló írásban a hiányosságokat is megnevezi. Könyvismertetői e válogatás alapján interjúkészítői érdeklődésének folytatásaként olvashatók: a művek mögött is az embert és a megértés lehetőségét keresi.

Az összeállítás hat ellenőrzött publikációra épül; nem teljes bibliográfia. A megállapítások a recenziók elemzésére, nem az ismertetett könyvek önálló vizsgálatára vonatkoznak.

Források

• Szarvas István: Polgár a pályán. Hetedhéthatár, 2006. március 24., 30. oldal. https://hetedhethatar.hu/hethatar/wp-content/uploads/2010/2011/01/hethatar20060324.pdf
• Szarvas István: Az élet rejtélyének feltárása. Hetedhéthatár, 2013. július 26. https://hetedhethatar.hu/hethatar/?p=24424
• Szarvas István: David A. Graham: A projekt. Hetedhéthatár, 2025. november 30. https://hetedhethatar.hu/hethatar/?p=90627
• Szarvas István: Harle Tamás: Az újságírás mestersége és művészete – könyv, amely nem divatból él. Hetedhéthatár, 2026. február 28. https://hetedhethatar.hu/hethatar/?p=91702
• Szarvas István: Gondolatok Dr. Papp István Csongor: Szeretve lenni című művéről. Hetedhéthatár, 2026. március 20. https://hetedhethatar.hu/hethatar/?p=91950
• Szarvas István: A Kennedy-mítosz. ZETApress, 2026. szeptember 24. https://www.zetapress.hu/sorozatok/szarvas-interjuk/184914

Bács Ferenc – egy nagy formátumú színész emlékezete

Bács Ferenc a magyar színjátszás egyik különleges egyénisége volt. Elegáns megjelenése, rendkívüli orgánuma, választékos beszéde és visszafogott, mégis erőteljes színészi jelenléte összetéveszthetetlenné tette.

1936. június 19-én született Nagyszebenben. A marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet elvégzése után 1960-ban a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházhoz került. 1977-ben Magyarországra települt, majd Miskolcon és Győrben játszott, később a Vígszínház, a József Attila Színház és a Nemzeti Színház művésze lett. Nemzeti Örökség Intézete

Színpadi szerepei közül emlékezetes volt Ádám Az ember tragédiájában, Higgins professzor a My Fair Ladyben, valamint Tót Örkény István Tóték című művében. Évekig beszédművészetet is tanított a Színművészeti Főiskolán. Nemzeti Örökség Intézete

A filmvásznon és a televízióban ugyancsak maradandót alkotott. Különösen közel áll hozzám egyik kései nagy szerepe: Márai Sándor megformálása Az emigráns – Minden másképp van című filmben. Bács Ferenc számára az emigráció élménye személyesen sem volt ismeretlen, és talán ennek is köszönhető az a különös hitelesség és belső azonosulás, amellyel Márait életre keltette. FEOL

Hangját milliók ismerték. Ő volt többek között Gandalf magyar hangja, megszólaltatta a Micimackó Tigrisét, és az ő hangján szólalt meg Brinkmann professzor A klinika című sorozatban. Nemzeti Archívum

Művészetét számos kitüntetéssel ismerték el. 1983-ban Jászai Mari-díjat kapott, 2001-ben érdemes művész, 2011-ben kiváló művész lett, 2015-ben pedig Kossuth-díjjal tüntették ki. Nemzeti Örökség Intézete

Számomra azonban Bács Ferenc nem csupán a magyar színjátszás kiemelkedő alakja. Személyes emlék is fűz hozzá. Találkozásunk és a könyvekhez, az olvasáshoz kapcsolódó gondolatai különösen emlékezetesek maradtak számomra.

Bács Ferenc 2019. április 16-án, 82 éves korában hunyt el Budapesten. Egy nagy formátumú színész távozott vel

Dr. Papp István emlékére

Nehéz szívvel írom ezeket a sorokat Dr. Papp István pszichiáter emlékére, aki 91 éves korában hunyt el.

Különösen fájdalmas számomra, hogy még augusztus 20-án, István-nap alkalmából boldog névnapot kívántam neki. Akkor még nem gondoltam arra, hogy alig néhány nappal később, augusztus 31-én eltávozik közülünk. Halálhíréről csak később, a lányától érkezett e-mailből értesültem.

Nemrég még a munkásságáról készítettem egy összefoglaló anyagot. Akkor eszembe sem jutott, hogy ilyen rövid idő múlva már nekrológot kell írnom róla.

Dr. Papp Istvánt akkor ismertem meg, amikor ő 75 éves volt. Egy pszichiátriai bemutatóra mentünk együtt. Az ismeretségből az évek során olyan kapcsolat alakult ki, amely számomra jóval többet jelentett egyszerű szakmai találkozásnál.

Egyik interjúkötetemben is szerepel. Beszélgetésünk során nemcsak az orvost, a pszichiátert ismerhettem meg közelebbről, hanem az embert is, aki hosszú pályája tapasztalatait és gondolatait készséggel osztotta meg velem.

Két könyvéről is írtam ismertetést. Munkásságát tehát több oldalról is volt alkalmam megismerni: orvosként, szerzőként és interjúalanyként egyaránt.

Őrzöm emlékét mint orvosét, mint szerzőét, mint interjúalanyét, de mindenekelőtt mint barátét.

Dr. Papp István emlékét kegyelettel és szeretettel megőrzöm. Nyugodjék békében.

Szarvas István

Adatvesztés a háziorvosi ellátásban

Lapunk két kérdéssel fordult dr. Oroszi Beatrix országos tisztifőorvoshoz a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Egészségügyi Szakosztályának háttérbeszélgetésén.

Első kérdésünk arra vonatkozott, készült-e átfogó szakmai értékelés a Covid–19-járvány magyarországi kezeléséről, és milyen tanulságokat lehet levonni az elmúlt évek tapasztalataiból.

Oroszi Beatrix válaszában elmondta, hogy ő maga sem találkozott olyan összegző szakmai elemzéssel, amely a magyarországi járványkezelés egészét átfogóan értékelte volna. Hangsúlyozta, hogy egy ilyen elemzésre szükség lenne, hiszen a korábbi döntések, eredmények, hibák és tapasztalatok feldolgozása nélkül egy következő járványhelyzetre is nehezebb megfelelően felkészülni.

Egy átfogó értékelés nem csupán azt mutathatná meg, hogy a járvány idején mi működött jól, illetve hol voltak hiányosságok, hanem a jövőbeni védekezéshez is fontos szakmai alapot adhatna. A Covid–19-járvány tapasztalatainak részletes feldolgozása ezért nemcsak a múlt értékelését, hanem a jövőre való felkészülést is szolgálná.

Lapunk második kérdése arra vonatkozott, milyen következményekkel járhat, hogy a háziorvosoknak már nem kell ambuláns lapot készíteniük.

Oroszi Beatrix válaszában hangsúlyozta, hogy ennek következtében értékes egészségügyi adatok veszhetnek el. Ezek az információk nemcsak az adott beteg későbbi ellátásában lehetnek fontosak, hanem az egészségügyi rendszer működésének megismerésében és a népegészségügyi folyamatok elemzésében is.

A pontosan rögzített betegadatok segítségével nyomon követhető az egészségi állapot változása, a betegutak alakulása, valamint egyes betegségek előfordulása is. Az ilyen adatok fontos alapot jelentenek a népegészségügyi elemzésekhez, az egészségügyi ellátás tervezéséhez és a szakmai döntések előkészítéséhez.

Az adminisztráció egyszerűsítése érthető cél, ugyanakkor nem járhat azzal, hogy az egészségügy számára fontos információk eltűnjenek. Az adatok hiánya hosszabb távon megnehezítheti a betegségek alakulásának követését, az ellátórendszer működésének elemzését és a megalapozott egészségügyi döntések meghozatalát.

Lapunk két kérdése ugyan két különböző témát érintett, mégis közös tanulságot hordozott: az egészségügyben a tapasztalatok és az adatok megőrzése alapvető fontosságú. A korábbi járványok értékelése és a jelenben keletkező egészségügyi információk pontos rögzítése egyaránt hozzájárulhat ahhoz, hogy a jövőben jobb és megalapozottabb döntések szülessenek.