Spányi Antal: A hitről való tanúságtétel megkerülhetetlenül fontos

Spányi Antallal, a Székesfehérvári Egyházmegye megyéspüspökével 2011. május 19-én a Katolikus Rádió székházának kertjében beszélgettünk, a rádió létrejöttének hetedik évfordulójára rendezett ünnepségen, miután megkóstoltuk a rádió vezérigazgató-helyettese, Juhász Judit által felvágott tortát.

Spányi Antal püspök és a szerző

Püspök Atya!
Tavaly a családok éve volt, idén pedig a hit éve van. Melyek a legfontosabb gondolatok, amelyek püspök úrnak ezekről eszébe jutnak?

– A hit évét az év harmadik negyedévében fogja majd az egyház megnyitni, a Szentatya rendelkezése alapján. A hitről világos, hogy beszélni kell, mert a hit vallásból ered, és ezért a keresztény ember számára a hitéről való tanúságtétel megkerülhetetlenül fontos. Ez a tanúságtétel két dolgot jelent. Egyfelől a szóban való tanúságtételt, a hit megvallását, amelyet nem lehet elkerülni: „Aki megtagad engem, azt én is megtagadom majd.” Talán azonban még a szóban való tanúságtételnél is fontosabb az életpéldával való tanúságtétel, hogy az ember törekedjen minél igazabban megélni a maga hitét. Akkor is törekedjen erre, ha abszolút tökéletességre csak az Isten különös kegyelmével juthatunk el, hiszen úton vagyunk itt a földi életben, állandó próbatételeket kell leküzdenünk, helyt kell állnunk. Ha őszintén megmutatjuk ezt az úton levésünket, és a jóra törekvésben hűségesen, következetesen próbálunk megmaradni, akkor úgy gondolom, hogy életünk – még ha olykor nem is annyira ragyogóan szép, mint ahogy kellene – hatékony tanúságtétel lehet a világ előtt. Valami szépet tudunk a világgal megsejtetni, valami szépet tudunk a világnak mutatni.

– XVI. Benedek pápának, a Szentatyának a most magyarul is megjelent könyvében (A világ világossága) van egy mondat, amit nagyon hálás lennék, ha sikerülne nekem megmagyarázni. Ez áll benne: „Az egyház hajója, ha csak az embereken múlt volna, akkor elsüllyedt volna.”

– Tessék nézni, nyilván a Szentatya tudja legjobban a maga mondatait és gondolatait magyarázni, de az ember látja, hogy mindannyiunkban ott van valamiféle rosszra hajlam. Ezt, mint áteredő bűnt, ennek sebét hordozza minden ember a lelkében. Ennek valóságát nincs is értelme vitatni: mindannyian tapasztaljuk, hogy a gyereknek is az egyik első szava a „nem”, és dacos, szinte akaratának első megnyilvánulásával. Azóta is hányszor tapasztaljuk meg mindannyian – kicsik és nagyok, felnőttek, idősebbek –, hogy jót akarnánk, és mégis rosszat teszünk. Aztán másik tapasztalat, hogy ha összeveszünk, a végén engedek, de már senkinek sincs benne öröme. Én azt hiszem, hogy ez az oka annak, hogy ha rajtunk múlna, mindaz a szép és jó, amit Isten elgondolása szerint az ember számára ajándékként adott, valahogyan elveszne. Ezért kell az Isten kegyelme, hogy ezek az isteni ajándékok bennünk egyre teljesebbé váljanak. De az Isten kegyelme működik az emberben. Nem igaz, hogy a világban a rossz uralkodik, hogy a hitetlenség diadalmaskodik. Inkább arról van szó, hogy erről többet beszélünk. Amikor egymással találkozunk, szinte mentegetőzünk, ha azt mondjuk, hogy jól vagyok. Mit mondanak inkább az emberek? „Jaj, annyi bajom van, aggódom, itt fáj, ott fáj.” Benne van ez a világban. A keresztény ember feladata az is, hogy a jóról beszéljen, arról a szépről, arról az igazról, amelynek forrása az örök Isten, és amelyet elhozott számunkra Jézus Krisztusban.

– Nagyon szépen köszönöm.
– Köszönöm, és jó munkát kívánok.

II. János Pál pápa 2003. április 4-én székesfehérvári püspökké nevezte ki. Beiktatására május 24-én került sor.

Közigazgatási és pasztorális téren megújította az egyházmegyét. Egyházmegyei lapot indított, öt espereskerületet és harminc lelkipásztori körzetet hozott létre. Hangsúlyt helyezett az állandó diakónusok és lelkipásztori kisegítők képzésére. Rendszeresen papi találkozókat és zarándoklatokat szervez, pünkösdhétfőn pedig egyházmegyei napot. Az egyes éveket tematikus lelkipásztori programmal látta el.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia megbízásából a 2004 pünkösdjén meginduló Katolikus Rádió vezérigazgatója lett. Jelenleg a Magyar Katolikus Karitász elnöke is.

Jelmondata: Laudetur Jesus Christus (lat.), vagyis „Dicsértessék a Jézus Krisztus!”.

Kitüntetései

• Budapest VII. kerületének díszpolgára (1999)
• Henszlmann-díj (2009)
• Mindszenty-emlékérem (2010)

Iván T. Berend: At the Academy, We Did Not Retreat into an Ivory Tower

Interview by István Szarvas

The interview with academic Iván T. Berend, who lives in Los Angeles, USA, was conducted online.
On the morning of August 15, 2025, at 10 a.m., I sent him my questions, and by 7 p.m. the same day, his answers had arrived.

Interview

István Szarvas: From your childhood, which experience or person set you on the path toward a scientific career?
Iván T. Berend: My family environment, my father’s wide-ranging interests and large library provided the ideal background. But from the age of 11 until 18, my high school history teacher, Zsigmond Pál Pach, with his lecture-quality classes and seminars, and later his university department—where, as a second-year student, I was already a paid assistant, leading seminars for first-year students—practically carried me toward an academic career. A great role was also played by my classmate and closest friend, the highly talented (and tragically early deceased) György Ránki. Together we encouraged one another, started archival research, wrote our first studies as second-year students, and later shared our first Kossuth Prize, which we received at the age of 30.

István Szarvas: What do you consider your greatest achievement as Rector of the University of Economics?
Iván T. Berend: By the time I was appointed rector, I was already well acquainted with the American university system—I had been a Ford Fellow at Columbia University and a visiting professor at the University of California. I had seen its great advantages. After the isolating and grim years of state socialism, I was able to contribute to opening toward the world, modernizing curricula, and changing the intellectual climate. Moreover, I was still young and maintained natural relationships with students, lectured in dormitories, and tried to help with their problems. This contributed to creating a new kind of teacher–student relationship and spirit. Many of my students from that time remain my close friends. These are truly good memories.

István Szarvas: As President of the Hungarian Academy of Sciences, which decisions are you most proud of?
Iván T. Berend: I would highlight two areas. First, the Academy’s role and involvement in addressing the country’s challenges. We did not retreat into an ivory tower, but sought to be part of everyday struggles, taking on a kind of governmental advisory role. The second was our effort to correct the Academy’s past mistakes. As president, I could initiate the rehabilitation of members excluded during the dark years of Stalinism.

István Szarvas: What was the greatest challenge when you began teaching in America?
Iván T. Berend: Let me begin by saying that I was already 60 years old, not the most ideal age for such a new start. It also mattered that I was teaching not in my mother tongue, but in English. And finally, I had to adapt to a completely different university system and a different teacher–student relationship. Students’ knowledge and backgrounds were also different. It was truly a fresh start.

István Szarvas: How does the atmosphere of American and Hungarian university education differ?
Iván T. Berend: I am not familiar with today’s Hungarian university atmosphere, but in my youth, as a student and later a young teacher, many entrenched barriers still separated professors from students—something that was not characteristic of America.

István Szarvas: Is there a perspective or method from America that you would bring into Hungarian higher education?
Iván T. Berend: Since I have not worked in a Hungarian university for a third of a century, I hesitate to answer—perhaps I would only be pushing at open doors.

István Szarvas: Which of your research projects brought you the greatest professional recognition?
Iván T. Berend: I helped to bring the modern economic history of Central and Eastern Europe into the broader framework of European history. This region, unfortunately, often seemed as though it were outside the European continent—as if it were not part of Europe at all. Many of my books have been translated into foreign languages. My book on the economic history of 20th-century Europe (not only Eastern Europe) was translated into 16 languages, including Asian and South American editions.

István Szarvas: What was the secret to teaching actively until the age of 85?
Iván T. Berend: One “secret” is that the American university system does not impose a mandatory retirement age. Another is that I was lucky to remain in good health. Since I only began teaching in the U.S. at the age of 60, I continued as long as it went well and I enjoyed it. Out of this came 25 years of teaching in the U.S., following 41 years of teaching in Hungary.

István Szarvas: In which country did you feel more at home—and why?
Iván T. Berend: In Hungary—despite and after the terrible trials of the first 15 years of my life—I naturally felt at home, until after the regime change (in which I actively took part) the new government made it clear that I did not belong, and even burdened me with lawsuits. In America, I was fortunate to join a wonderful departmental and university community. For me, America meant the UCLA Department of History, where I felt at home.

István Szarvas: If you had to leave one sentence of advice for young scholars, what would it be?
Iván T. Berend: Travel the world, bring as much of it home as you can, do not let yourselves be subordinated to governments or to nationalist opposition to the European Union. Diligence and determination will carry you through hardships. To quote Winston Churchill: “Success is not final, failure is not fatal: it is the courage to continue that counts.”

Biography

1. Iván T. Berend (full name Tibor Iván Berend) was born on December 11, 1930, in Budapest. He is a Kossuth Prize-winning economic historian and academic.

2. From 1973 to 1979, he served as Rector of the Karl Marx University of Economics.

3. He was elected a corresponding member of the Hungarian Academy of Sciences in 1973, and a full member in 1979.

4. From 1985 to 1990, he served as President of the Hungarian Academy of Sciences.

5. In 1988–1989, he was a member of the Central Committee of the Hungarian Socialist Workers’ Party.

6. From 1990 onward, he taught at the University of California, Los Angeles (UCLA), Department of History, and between 1993 and 2005 he directed UCLA’s Center for European and Russian Studies.

7. In 2015, he was elected a member of the American Academy of Arts and Sciences.

8. His main research areas include the economic history of 19th–20th century Hungary and Central Europe, the development of modern industry, and the study of economic reforms.

9. Among his significant works are: Economic Development in East-Central Europe in the 19th–20th Centuries, The European Economy 1780–1914, Válságos évtizedek (Decades of Crisis), An Economic History of 20th Century Europe, and Europe in Crisis – Bolt from the Blue?

10. Over his career, he became an honorary or corresponding member of numerous foreign academic societies, including the British Academy, the Austrian Academy of Sciences, the Royal Historical Society, Academia Europaea, and since 2015, the American Academy of Arts and Sciences.

Berend T. Iván: Az akadémián nem vonultunk vissza egy elefántcsont toronyba

Berend T Iván akadémikussal aki Amerikában Los Angelesben él online formában készült az interjú.

Augusztus 15-én délelőtt tíz órakor elküldtem kérdéseimet és délután 19 órára megérkezett a válasz.

Berend T Iván akadémikus

Gyermekkorából mely élmény vagy személy indította el a tudományos pálya felé?

Családi környezetem, Édesapám sokirányú érdeklődése és nagy könyvtára volt az

ideális háttér, de 11 éves koromtól 18 éves koromig középiskolai történelem tanárom,

Pach Zsigmond Pál egyetemi-előadás színvonalú órái, szemináriuma majd egyetemi

tanszéke - ahol másodéves egyetemistaként már fizetett alkalmazott voltam és az első

éveseknek szemináriumokat vezettem - úgyszólván magától értetődően vezetett, sodort

a tudományos pályára. És ebben a folyamatban nagy szerepet játszott egyetemi

évfolyamtársam, legközelebbi barátom, a nagy tehetségű – igen korán elhunyt - Ránki

György is, akivel egymást erősítve közösen kezdtük meg a kutatómunkát, jártuk a

levéltárakat és együtt írtuk meg első tanulmányainkat már másodéves egyetemistaként

és osztottuk meg első, 30 évesen elnyert  Kossuth- Díjunkat.

2. Mit tart a legnagyobb eredményének a Közgazdasági Egyetem rektoraként?

Amikor rektori kinevezésemet megkaptam én már jól ismertem az amerikai egyetemi

rendszert, voltam előtte Ford ösztöndíjas a Columbia egyetemen és vendégprofesszor

a Kaliforniai Egyetemen. Láttam, hogy mik a nagy előnyei egy ilyen rendszernek. Az

államszocializmus bezárkózó rossz évei után közreműködhettem egy nyitásban a

világra a tananyag korszerűsítésében és a szellemiség megváltoztatásában. Ráadásul

fiatal voltam és természetes kapcsolatokat tartottam diákokkal, előadásokat tartottam a

kollégiumokban és igyekeztem közreműködni problémáik megoldásában. Ez segített

egy újszerű tanár-diák kapcsolat és szellemiség létrehozásában. Nem egy akkori

diákom ma is jó barátom. Ezek igazán jó emlékeim.

3. Az MTA elnökeként mely döntéseire a legbüszkébb ma is?

Talán két területet emelnék ki. Az első az Akadémia szerepe és közreműködése volt az

ország előtt álló feladatok megoldásában. Nem vonultunk vissza egy elefántcsont

toronyba, hanem részesei igyekeztünk lenni a napi küzdelmeknek. Mintegy

kormányzati tanácsadói szerepet vállaltunk. A másik amire igen szívesen emlékszem

vissza az  Akadémia múltbeli hibáinak korrigálási törekvése volt. Mint elnök

kezdeményezhettem a sztálinizmus rossz éveiben kizárt akadémiai tagok

rehabilitálását.

4. Mi volt a legnagyobb kihívás, amikor Amerikában kezdett tanítani?

Hadd kezdjem azzal, hogy akkor már 60 éves voltam s ez nem a legideálisabb kor egy

ekkora újrakezdéshez. Az sem mellékes, hogy nem anyanyelvemen tanítottam, hanem

angolul. Végül egy merőben új egyetemi rendszerben, más tanár–diák

kapcsolatvilágban indult a munkám. A diákok tudása, ismereti háttere is különbözött.

Nagy újrakezdés volt ez.

5. Hogyan különbözik az amerikai és a magyar egyetemi oktatás légköre?

A mai magyar egyetemi légkört nem ismerem, de az én ifjúkoromban, egyetemistaként

és kezdő tanári pályám idején még sok régi megkövesedett fal választotta el a

tanárokat és diákokat, ami Amerikára nem volt jellemző.

6. Van-e olyan szemlélet vagy módszer, amit Amerikából áthozna a magyar

felsőoktatásba?

Mivel egy-harmad évszázada nem dolgozom magyar egyetemen erre a kérdésre nem

mernék válaszolni, mert lehet, hogy nyitott kapukat döngetnék.

7. Pályája során mely kutatásai hozták a legnagyobb szakmai elismerést?

A modernkori Közép-és Kelet Európa gazdaságtörténetét segítettem beemelni az

európai történelembe. Ez a régió sajnálatos módon mintha kívül maradt volna az

európai kontinensen, mintha nem is Európa része lett volna. Sok könyvemet

fordították le idegen nyelvekre, de a 20. századi európai (nem csak kelet-európai)

gazdaság történetéről szóló könyvemet 16 idegen nyelvre fordították le az európaiakon

kívül ázsiai nyelvekre, illetve dél-amerikai kiadóknál is.

8. Mi volt a titka annak, hogy 85 éves koráig aktívan tanított?

Az egyik „titok” az amerikai egyetemi rendszernek az a vonása, hogy nincs kötelező

nyugdíjba vonulási korhatár. A másik, hogy szerencsémre jó egészségben voltam, s

mivel 60 évesen kezdtem itt tanítani, dolgoztam, ameddig ez jól ment és nekem is

jólesett. S ebből 25 itteni tanítási év kerekedett ki a 41 év magyarországi tanítás után.

9. Melyik országban érezte inkább otthon magát – és miért?

Magyarországon – életem első 15 évének rettenetes megpróbáltatásai után és ellenére -

természetesen otthon voltam, míg a rendszerváltást – aminek aktív részese voltam –

követően nem éreztette velem az új kormányzat, hogy nem tartozom oda, s nem

zúdított a nyakamba pereket. Amerikában szerencsémre nagyszerű tanszéki-egyetemi

közösségbe kerültem. Nekem Amerika a UCLA Történelmi Tanszéke volt, ahol  otthon

voltam.

10. Ha egy mondatban kellene üzenetet hagynia a fiatal tudósoknak, mi lenne az?

Járjátok a világot, vigyetek minél többet belőle haza, ne engedjétek alávetni

magatokat a kormányoknak. A nacionalista Európai Unió ellenességnek. A szorgalom

és akaraterő keresztül visz a nehézségeken. Winston  Churchillel  szólva: „A siker nem

végleges és a balsiker nem fatális. A folytatáshoz szüksége bátorság az ami számít"

Életrajz

1.      Berend T. Iván (teljes nevén Berend Tibor Iván) 1930. december 11-én született Budapesten, és Kossuth-díjas gazdaságtörténész, akadémikus

2.      1973 és 1979 között rektora volt a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemnek

3.      Az Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották 1973-ban, majd rendes tagnak 1979-ben

4.      1985 és 1990 között az MTA elnöke volt

5.      1988–1989-ben a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tagja.

6.      1990-től a UCLA (University of California, Los Angeles) történeti tanszékén dolgozott professzorként, és 1993 és 2005 között az egyetem Európai és Orosz Tanulmányok Központját vezette

7.      2015-ben választották be a Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémiába (American Academy of Arts and Sciences)

8.      Fő kutatási területe a 19–20. századi magyar és közép-európai gazdaságtörténet, a modern gyáripar kialakulása és gazdasági reformok vizsgálata

9.      Számos jelentős munkája közé tartozik például: Közép‑Kelet‑Európa gazdasági fejlődése a 19–20. században, Európa gazdasága 1780–1914, Válságos évtizedek, Decades of Crisis, An Economic History of 20th Century Europe és Europe in Crisis – Bolt from the blue?  .

10.  Pályafutása során több külföldi akadémiai társaság tiszteletbeli vagy levelező tagja lett, többek között a British Academy, Österreichische Akademie der Wissenschaften, Royal Historical Society, Academia Europaea, és 2015‑től az American Academy of Arts and Sciences tagja

 Lovász László. A Fenntartható fejlődés  témáját nemcsak természettudományos hanem közgazdasági és társadalmi szempontból is vizsgáljuk

Lovász László Wolf díjas professzorral az MTA elnökével A World Science Fórumról tartott sajtótájékoztató után beszélgettünk 2015 június 26-án A z MTA Felolvasótermi kávézójában

SzarvasIstván:
Elnök úr, hamarosan ismét Magyarország ad otthont a World Science Forumnak, ezúttal úgy, hogy közben volt egy szünet, amikor  2013-ban Brazília rendezte  Rio Janeiróban a konferenciát. Minden akadémiai elnöktől eddig megkérdeztem, hány Nobel-díjas érkezik. Ez első kérdésem

 A Nobel-díjasok száma ugyanannyi lesz, mint korábban, vagy növekedni fog? Bekapcsolódnak-e a ma még élő Nobel-díjasok?

LovászLászló:
Lesznek Nobel-díjas előadók, de nem feltétlenül ők játsszák a főszerepet. A fórum központi témája a tudósok, a döntéshozók és a társadalom kapcsolata lesz. Fontos szerepet kapnak olyan előadók is, akik kormányok tudományos tanácsadóiként dolgoznak, illetve nemzetközi szervezetek vezetőségében tevékenykednek. Emellett meghívott vezető politikusok is elmondják majd, miként látják a tudománnyal való együttműködés lehetőségeit.

SzarvasIstván:
Az eddigi tudományos tanácskozásokon gyakran felmerült problémaként, hogy a közgazdaságtan kisebb szerepet kap. Most lesz lehetőség ezt korrigálni? A program többnyire természettudományi fókuszú, de bekerülhet-e a közgazdaságtan is a fórum vérkeringésébe?

LovászLászló:
Úgy gondolom, igen. Például a fenntartható fejlődés témáját nemcsak természettudományos, hanem közgazdasági és társadalmi szempontból is vizsgáljuk majd. Lesznek kifejezetten közgazdasági témájú előadások és programok is.

Szarvas István:
Végezetül arra lennék kíváncsi, hogy az Akadémia külső tagjait és a fiatal tudósokat mennyire tudják bevonni a tanácskozásba.

LovászLászló:
Most konkrétan a World Science Forumra gondol?

SzarvasIstván:
Igen.

LovászLászló:
A fiatal tudósok esetében például lesz egy ülés az Ifjúsági Világakadémia szervezésében, még a World Science Forum előtti napon. Így más szervezetek számára is tudunk időt biztosítani. A külső tagjainkat örömmel látjuk, és ők is részt vesznek a programban.

SzarvasIstván:
És tudják-e támogatni őket? Nekem is több barátom van, aki korábban részt vett, de mostanában már nem tudott eljönni. Van-e erre valamilyen támogatási lehetőség?

Lovász László:
Sok résztvevőnek nyújtunk anyagi támogatást, de ennek mértéke korlátozott. Elsősorban az előadókat kell előnyben részesítenünk. Nem tudjuk minden külső tagunk részvételét finanszírozni, de amennyire lehetőségünk engedi, több résztvevőt is támogatunk.

Szarvas István:
Nagyon szépen köszönöm.

István Szarvas – In Brief, About Myself

I started as an engineer, and continued as a journalist. I have always been drawn to the art of asking questions – at first out of professional curiosity, later as a vocation. My engineering background taught me precision; journalism taught me that human stories deserve the same level of thoroughness.

Today, I lead the editorial board of Hetedhéthatár Magazine. For me, this publication is more than a workplace – it is a meeting point, a place where different ideas, generations, and cultures converge. I run the bilingual Hungchester blog with the same dedication, seeking to build a bridge between Hungary and the United Kingdom, particularly the Hungarian community around Manchester.

Over the decades, I have conducted countless interviews. Perhaps my most well-known work is the “I Asked – They Answered” book series, the eighth volume of which was published in 2025. I have spoken with a wide range of people – from prime ministers and ambassadors to scientists, artists, and athletes. In my conversations, I do not seek sensationalism. I seek what lasts: the thought, the experience, the personal credo.

I believe that a good interview is built on trust. A question is not an interrogation, and an answer is not an exam response. It is a dialogue in which both sides are enriched.

In my work, I always aim not only to record, but also to interpret. Not just to capture the event, but to reveal the human story behind it.

People have told me that my conversations often feel more like slow walks than fast-paced reports. I do not deny it. The world moves fast enough around us; a journalist, too, can allow themselves to pause and listen to the silence between sentences.

Bokor Pál: Megváltottam a világot! Vagy mégsem

Bokor Pál memoárja egyszerre világméretű krónika, riport-panoráma és személyes önreflexió. A kötetben elmesélt hetven történet tele van anekdotikus élménnyel: Hollywoodi gálák, afrikai paloták, politika kulisszatitkai—mind megjelennek élénk színekkel és pontos részletekkel

Kiemelt fejezet: Utazás Kádár Jánossal vonaton

Ez a rész különösen megragadó: Kádár János moszkvai vonatutazása keretként szolgál Bokor Pál saját újságírói szemléletének bemutatásához. A fejezet elsőrangú riportműfaji írássá válik, amely egyszerre személyes élmény és történelmi adalék. Ez az utazás – amely a felületes propagandaképek mögé pillant – ritka betekintést enged a hatalom reprezentációjába, az emberi gesztusok és a politikai színpad összeütközésébe.

Hangnem és stílus

Bokor nem titkolja öniróniáját: a cím is jelzi, hogy „megváltani a világot” nem sikerült — viszont megírni azt, igen. A stílus élénk és könnyed, hol élcelődő, hol elgondolkodtató. A közvetlenség és a tények összhangja teszi igazán élvezetessé az olvasást.

Erősségek

• Riporteri hitelesség: Bokor szemtanúként jelenik meg, saját tapasztalatait osztja meg – legyen szó moszkvai politikai kulisszatitkokról vagy más országok extrém helyzeteiről.
• Életteli történetmesélés: az utazások leírása és a karakterek megjelenítése filmbe illő.
• Humor és önreflexió: a tömörséget feloldja egyéni gondolatokkal, amely hitelessé teszi a narratívát.

Hátrányok

• A kötet súlya miatt néha túlságosan felületesen elkapott történetek is akadnak a hetven között.
• A fejezetek átmenete olykor váratlan, ami megakaszthatja az olvasói ritmusérzéket.

Összességében

A Kádárral utazó vonat fejezet különösen erős darab a könyvben: egyszerre történelmi dokumentum és személyes élmény, amely elénk tárja a hatalom emberi arcát.

 Bokor Pál memoárja élményszerű, intelligens olvasmány mindazok számára, akik szeretik a történelem és a riport műfaját elegánsan, személyességgel ötvözni.

Bokor Pál: Író,újságíró, filmesztéta, jelenleg a Atlantic Press Kiadó igazgató főszerkesztője. Riporteri pályafutása során a MTI moszkvai, később washingtoni tudósítójaként,majd a Magyar Hírlap külpolitikai rovatvezetőjeként hetven országban járt.

Aranytoll-díjas. Egyedüli magyar újságíró, aki a Szovjetunióról, az Egyesült Államokról és Kínáról is irodalmi igényű riportkönyvet írt.

Íróként eddig tizennyolc könyvet, köztük két regényt jegyez, filmesként többek között a Vademberek c. játékfilm producere és A film mint mozgás c. esztétikai kötet szerzője.

63. Közgazdász-vándorgyűlés

Veszprém, 2025. szeptember 4–5.

Helyszín: Pannon Egyetem – 8200 Veszprém, Egyetem utca 10.

Gazdaság új pályán – versenyképesség és alkalmazkodás a változó világban

A Magyar Közgazdasági Társaság hagyományos éves vándorgyűlése 2025-ben Veszprém városában kerül megrendezésre, a Pannon Egyetem és a város közreműködésével. Az eseményre szeptember 4–5. között kerül sor, és várhatóan több száz közgazdász, gazdaságpolitikai döntéshozó, kutató, vállalatvezető és fiatal szakember vesz részt rajta.

A kétnapos konferencia a gyorsan változó globális környezetre és a magyar gazdaság kihívásaira adandó válaszokat járja körül. A fókusz a versenyképesség megőrzésén, az innováción és az alkalmazkodóképességen van – különös tekintettel a mesterséges intelligencia, az energiaátmenet, valamint a munkaerőpiaci átalakulás hatásaira.

Szakmai program – 21 szekció, két plenáris ülés

A rendezvényen két plenáris ülés és összesen 21 szekcióülés várja a résztvevőket – ezek közül 16 személyes részvétellel, 5–7 pedig előre rögzített formában kerül bemutatásra. A témakörök lefedik a gazdaság szinte minden fontos területét, köztük:

• a magyar gazdaság aktuális helyzetét és kilátásait,
• a fiskális és monetáris politikát geopolitikai környezetben,
• a mesterséges intelligencia és digitalizáció hatását,
• a klímaváltozás gazdasági vonatkozásait,
• a munkaerőpiaci és oktatási kihívásokat,
• a régiófejlesztést és az innováció ösztönzését.

A program része lesz továbbá több fiatal közgazdászoknak szóló fórum, start-up workshop, és interaktív beszélgetés is.

Kiemelt előadók

A konferencia rangját emeli, hogy felszólal:

• Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke
• Nagy Márton, nemzetgazdasági miniszter
• Horváth Gábor, a Költségvetési Tanács tagja
• Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke

Rajuk kívül a hazai bankszektor, ipar, tudományos élet és civil szervezetek vezető képviselői is jelen lesznek.

Veszprém: múlt és jövő találkozása

Veszprém 2023-ban viselte az Európa Kulturális Fővárosa címet. A város ma is a Dunántúl egyik szellemi központja, amely kiemelkedő egyetemi és innovációs potenciállal rendelkezik. A Pannon Egyetem korszerű konferenciaközpontja méltó helyszíne lesz az országos jelentőségű tanácskozásnak.

A résztvevőket a szervezők gazdag kísérőprogrammal várják: városnézés, kulturális események, gasztronómiai élmények és szakmai kapcsolatépítési lehetőségek is részét képezik az eseménynek.

Jelentkezés és további információk

A részvétel regisztrációhoz kötött, amely elérhető a Magyar Közgazdasági Társaság eseményoldalán:

? mkt.pannonkonferenciak.hu
? veszpremikamara.hu

A program folyamatosan frissül: szekciók, időbeosztás, előadók és előzetes anyagok elérhetőek a fenti weboldalakon.

Találkozzunk Veszprémben!

A 63. Közgazdász-vándorgyűlés több mint konferencia – találkozási pont a gazdasági élet szereplői számára. Fórum, amely lehetőséget teremt a jövő kihívásainak közös értelmezésére és válaszok keresésére. Legyen részese.

Kérdeztem-Válaszoltak VIII. kötet került bemutatásra Esztergomban

Tárlak Szalon 2025 július 31

Szarvas István a kötet szerzőjének köszöntője után Szilvássy Péter felolvasta

Oláh Gábor előszavát majd Zsifkovics István moderátor feltette az első kérdést

1.Interjú alanyok kiválasztása

Zsifkovics István:
Arra  gondoltam, hogy a  köszöntődről már kiderült, hogy milyen heterogén a társaság a könyvedben, különböző riportalanyaid voltak: politikus, egyházi személy, Nobel-díjas tudós, sportoló... A kérdésem röviden az, hogy mi alapján választod ki azokat az embereket, akikkel érdemes riportot készíteni? Mi alapján döntöd el, hogy leülsz vele beszélgetni?

Szarvas István:
Köszönöm, nagyon jó kérdés. Az első szempontom a szimpátia. Ha valaki nem szimpatikus nekem, nem is próbálkozom vele. Ha igen, akkor elkezdem tanulmányozni az életrajzát – nemcsak a szakmai részét, hanem a hobbiját is –, mert az interjú során igyekszem ezekről is kérdezni. Általában a hobbiról szívesebben beszélnek az emberek, mint arról, amit kevésbé szeretnek.

Zsifkovics István

Egy idevágó történet: Regőczi Attila, aki az Ászok a pályán tenisztornát szervezte, mindig összehozott politikai hovatartozástól független embereket. A szünetben söröztek, ultiztak, és jól megfértek egymás mellett – ez nekem nagyon tetszett. Ma ez egyre ritkább.

2. Politikai és szakmai egyensúly

Szarvas István:
Már az első könyvemtől kezdve igyekeztem egyensúlyt tartani. Nem véletlen, hogy eddig nyolc kötetben összesen öt miniszterelnök szerepel. Szinte mindegyik miniszterelnökkel csináltam interjút a rendszerváltás óta, egy kivétel van: Antall József. Vele szimpatizáltam, de nem tudtam a közelébe férkőzni.

Nem célom párbeszédet generálni az ellentétes oldalak között, de előfordul, hogy az olvasó mégis párhuzamot von, például Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor válaszai között.

Egy másik érdekesség: régen a Parlamentben még előfordult, hogy a politikusok a büfében együtt koccintottak, miután a plenárison „leszúrták” egymást. Ma ezt már nehéz elképzelni.

3. Régi interjúk, válogatás

Zsifkovics István:
Most a kötetben olyan interjúk is vannak, amelyeket évekkel ezelőtt készítettél. Mi alapján válogatsz közülük?

Szarvas István:
Ez teljesen szubjektív. Az első kötetnél (2008) kb. 100 interjúmból választottam ki 25-öt. Azóta is így dolgozom: van, ami 10-15 évig „pihen”, mire eljön az ideje.

Egyes interjúkat rengeteg munkával kell szerkeszteni. Volt olyan, amit 15 éve félretettem, mert úgy éreztem, „a büdös életben nem fogom megjelentetni”, de most már beérett az idő, és vállaltam a javítását.

A jövőben lesznek tematikus kötetek is, pl.:

• Sportvezetők válaszoltak
• Egyházi személyiségek válaszoltak
• Olimpikonok válaszoltak (ez már megjelent)

4. Interjúkészítési módszerek és kudarcok

Szarvas István:
Nem volt olyan interjú, amiből ne tanultam volna. Nagy hatással volt rám például:

• Habsburg Ottó, aki rendkívül művelt és bűbájos volt.
• Lévai Anikó, aki megtanított, milyen a jó interjú.

Kudarcaim is voltak:

• Hobó egy hajón fél 11-kor: „Szerkesztő úr, nincs felkészülve belőlem, viszontlátásra!”
• Farkas Bertalan: „Ha minimális tudása lesz az űrről, akkor jelentkezzen nálam.”

Azóta mindig alaposan felkészülök. Kellemetlen kérdést soha nem teszek fel, mert fontos a bizalom és a későbbi interjú lehetősége.

5. Jövőbeli tervek és mentorálás

Zsifkovics István:
Mik a terveid a jövőre nézve? Kivel szeretnél interjút készíteni?

Szarvas István:

• A Nobel-díjas interjúalanyok számát növelném. Magyarok közül készítettem interjút Kertész Imrével és Oláh Györggyel, de szeretnék Karikó Katalinnal is.
• A 9. kötetben már két olimpiai bajnok szerepel: Szabó Gabriella és Gulyás Michelle.
• Dolgozom az Őszintén az interjúkészítésről 2. kötetén.

Mentorom nem volt, és jelenleg én sem mentorálok senkit, bár sok könyvbemutatón tanulok a közönség kérdéseiből.

6. Interjúalanyok visszajelzései és könyvkiadás

Hanti Vilmos:
Hogyan teremted elő az anyagi hátteret, és hány példányban jelennek meg a könyvek?

Szarvas István:
Általában 200 példányban jelennek meg a könyveim. Többnyire önfinanszírozás, ritkán pályázati támogatás. Nagyon boldog vagyok, ha nullszaldósra kijön.

Szilvassy Péter:
Milyen visszajelzéseket adnak az interjúalanyok, amikor kézbe veszik a kötetet?

Szarvas István:

• A magas rangú politikusok ritkán reagálnak, de az interjúalanyok többségével barátság alakul ki.
• Többen megtiszteltetésnek érzik, hogy heterogén, rangos társaságban szerepelhetnek.
• Példák: orvosprofesszorok, vezérigazgatók, régi barátok.

Volt, aki nemet mondott, vagy akit a menedzsere nem engedett (pl. Orhan Pamuk, Jiří Menzel). Előfordult, hogy hónapokig kellett várni a válaszokra.

Megakoncert Budán – A hazatérés és a szabadság dallamai

Augusztus 21-én a Budai Vár Szentháromság tere egyetlen hatalmas koncertté alakul, ahol zene és emlékezet találkozik. A megakoncert célja, hogy a szabadságvágy örök üzenetét közvetítse a közönség felé. A fellépők közül kiemelkedik Leslie Mandoki, aki személyes vallomásával ad különleges keretet az eseménynek.

Mandoki számára a zene és a hazatérés szorosan összefonódik. Gyermekkori emlékei – a Bem Klub fényei, a család hangjai, a barátok nevetése – mind erős kapaszkodót jelentenek számára, amelyek a világ színpadain eltöltött évtizedek alatt is elkísérték. Mint mondta, a szülőhazája a lélegzete, anyanyelve pedig láthatatlanul csordogál benne, akkor is, ha dalait angolul írja, vagy esszéit németül fogalmazza.

Ötven évvel ezelőtt fájó szívvel kellett elhagynia Magyarországot, és sokáig nem térhetett vissza. Távol a hazától szinte szakrális élménnyé vált számára az emlékezés: a szülőföldje egy belső égbolt, egy ki nem alvó mécses lett. Mandoki szerint a magyarság nem igazolvány vagy hivatalos rubrika kérdése, hanem belső, megélhető identitás, amely az emlékekben, a nyelvben és a gyökerekben él tovább.

A koncerten elhangzó dalok ezért nem csupán zeneművek lesznek, hanem üzenetek azokhoz, akik életük során elvesztettek valamit önmagukból, akik néha idegennek érzik magukat saját világukban, és mégis hisznek benne, hogy a hazatérés, a megbocsátás és az újrakezdés lehetséges. Mandoki úgy fogalmazott: „A magyarság nem egy télikabát, amit tavasszal beakasztunk a szekrénybe.”

Az augusztus 21-i megakoncert így nemcsak látványos zenei élményt ígér, hanem egyben szimbolikus hazatérés és lelki utazás is, amely a közönséget a gyökerekhez, az emlékekhez és a szabadság örök értékeihez kapcsol

Beszámoló Szarvas István „A kérdeztem – válaszoltak VIII.” című könyvének esztergomi bemutatójáról

2025. július 31-én Esztergomban a Tárlak szalonban került sor Szarvas István legújabb, „A kérdeztem – válaszoltak VIII.” című interjúkötetének bemutatójára. Az esemény során Zsifkovics István beszélgetett a szerzővel, mélyreható kérdésekkel világítva meg a kötet hátterét, valamint Szarvas István interjúkészítési módszereit, motivációit és tapasztalatait.

Interjúalany-választás: szimpátia és egyensúly

Az est egyik központi kérdése az volt, hogyan választja ki a szerző interjúalanyait. Szarvas István elmondta, hogy első és legfontosabb szempont számára a személyes szimpátia. Mint fogalmazott:

„Ha valaki nem szimpatikus nekem, akkor nem is próbálkozom vele interjút készíteni.”

Ez azonban nem jelenti azt, hogy csak egy politikai oldal képviselői kapnak helyet könyveiben. Ellenkezőleg: már az első kötetétől kezdve törekedett a politikailag kiegyensúlyozott reprezentációra. Szinte minden rendszerváltás utáni miniszterelnökkel készített interjút, egyetlen kivétel Antall József volt, akivel személyesen nem tudott találkozni, bár személy szerint őt is szimpatikusnak tartotta. Külön érdekesség, hogy később Antall József özvegyével is beszélgetett, aki érdeklődött a férje interjújának hiánya felől.

A hobbi mint kulcs

A szerző elárulta: interjúi során nemcsak a szakmai, politikai vagy sportteljesítményekre koncentrál, hanem igyekszik az alanyok hobbijáról, emberi oldaláról is kérdezni. Tapasztalata szerint az emberek szívesebben beszélnek arról, amit szeretnek – így gyakran a hobbijukról. Ezáltal az olvasó is teljesebb képet kap az interjúalanyról.

Tematikus válogatás – múlt és jövő

Zsifkovics István rákérdezett arra is, hogy a kötetekben időnként évekkel korábban készült interjúk is szerepelnek. Szarvas István megerősítette, hogy sokszor csak évek múltán látja úgy, hogy egy régebbi beszélgetés „beérett” egy új kötetbe.

Mint mondta:

„Volt olyan interjúm, amit 15 évig pihentettem, mert annyi munka lett volna vele, hogy akkoriban nem tudtam rá időt szánni. Most viszont úgy éreztem, eljött az ideje.”

A jelenlegi kötet még nem tematizált, de a jövőben tervez tematikus válogatásokat is – például „sportvezetők válaszoltak” vagy „egyházfők válaszoltak” címmel.

Politikai különbségek – emberi kapcsolatok

A beszélgetés során szó esett a politikai sokszínűségről is. Szarvas István és Zsifkovics István közösen idéztek fel olyan időket, amikor politikai ellentét dacára is emberi kapcsolatok alakultak ki – akár a Parlament büféjében, akár tenisztornákon, ahol ellenzéki és kormánypárti politikusok együtt ultiztak vagy söröztek a szünetekben.

Szarvas felidézte:

„A Kövér László az első Orbán-kormány idején még nem volt ilyen kemény ember. Akkor a parlamenti büfében koccintottak egymással a politikusok. Ma ezt már elképzelhetetlennek tartom.”

Inspiráló és tanulságos találkozások

A szerző számára minden interjú tanulságos, de néhány kiemelkedően emlékezetes maradt. Példaként említette Habsburg Ottót, akit először csak három perces beszélgetésre engedtek volna be hozzá, végül azonban 45 percet kapott tőle. A beszélgetés végén a Habsburg főherceg megköszönte az interjút. és kikísérte a liftig

Különösen meghatározó élmény volt számára Lévai Anikóval, Orbán Viktor feleségével készült interjúja is. Mint mondta:

„Azt hittem, már mindent tudok az interjúkészítésről – de ebből a beszélgetésből rengeteget tanultam. Ő tanított meg arra, hogy mi a jó interjú.”

Kudarcok és tanulságok

A szerző nem hallgatta el a kudarcokat sem. Elmesélte, hogy például Hobóval vagy Farkas Bertalan űrhajóssal elsőre sikertelenül próbált interjút készíteni, mert nem készült fel kellőképpen. E tapasztalatok nyomán mára alapelv számára a felkészültség: minden interjú előtt alaposan utánanéz az alany szakmai és emberi hátterének egyaránt.

Összegzés

A könyvbemutatón egy sokoldalú, tapasztalt és önkritikus interjúkészítő képe rajzolódott ki, akinek célja nemcsak a kérdésfeltevés, hanem a másik ember megismerése és bemutatása. Szarvas István kötetének értékét az adja, hogy a benne szereplő interjúk nemcsak tényeket közölnek, hanem emberi történeteket mesélnek el, és egyedi szemszögből láttatják a közélet, tudomány, sport, kultúra szereplőit.

A „Kérdeztem – válaszoltak VIII.” című könyv méltó folytatása Szarvas István eddigi sorozatának – és egyúttal újabb lépcső a sokszínű, kiegyensúlyozott és értékálló riportkultúra megteremtéséhez.