A „A 100 leggazdagabb magyar 2026” kiadvány és a róla beszámoló gazdasági lapok alapján a 10 leggazdagabb magyar becsült vagyona a következő:

A 2026-os lista néhány érdekessége:

• A 100 leggazdagabb magyar összesített becsült vagyona 12 579 milliárd forintra nőtt, ami mintegy 14%-os emelkedés az előző évhez képest.
• Mészáros Lőrinc továbbra is toronymagasan vezeti a rangsort, vagyona egy év alatt 182 milliárd forinttal nőtt.
• A top 10-be idén új szereplőként került be Pavelka Tibor.

Csicsely Tamás:Érdemes kapcsolatot keresni a helyi magyar közösséggel,

Csicsely Tamás  építőmérnökkel a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága

alelnökével  a társaság 2026 május 20-i közgyűlése után beszélgettünk a társaság irodájában Budapesten a Rákóczi úton

Kérem, mutatkozzon be az olvasóknak: mérnökként hogyan vezetett az útja Grazba, és mikor érezte először, hogy a szakmája mellett a kinti magyar közösség szervezése is az élete részévé válik?

Építőmérnökként több mint harminc éve élek és dolgozom Grazban. A szakmai pályám mindig meghatározó része volt az életemnek, de külföldön élő magyarként fontosnak tartottam, hogy kapcsolatban maradjak az itt élő magyarokkal is. Nem úgy indult, hogy közösségi szerepet szeretnék vállalni. Egyszerűen adódtak feladatok, amelyekben úgy éreztem, hogy a tapasztalatommal vagy a munkámmal segíteni tudok. Ezekből a kisebb feladatokból alakult ki az a közéleti szerepvállalás, amely hosszú éveken át végigkísérte az életemet.

Ön mérnökember. Mennyire tudja hasznosítani a műszaki területen megszerzett rendszerszemléletet és pontosságot egy olyan érzékeny, humán területen, mint a diaszpóra kulturális és civil életének koordinálása?

Úgy gondolom, hogy a mérnöki gondolkodás sokat segít a civil életben is. Egy mérnök megszokja, hogy előre tervez, rendszerekben gondolkodik, és felelősséget vállal a döntéseiért. Ezek a tulajdonságok egy egyesület működtetésében vagy egy rendezvény megszervezésében is hasznosak. Ugyanakkor az emberekkel való foglalkozás másfajta hozzáállást igényel. Itt legalább olyan fontos a türelem, az empátia és az egymás iránti tisztelet, mint a jó szervezőkészség.

Hosszú éveken át képviselte a grazi Forum Hungaricum egyesületet. Ha mérleget kellene vonnia, melyek voltak azok a legfontosabb mérföldkövek és eredmények, amelyekre a legbüszkébb ebből az időszakból?

A Forum Hungaricum elnöki tisztségét három évvel ezelőtt adtam át utódomnak. Az egyesület elsődleges feladata a Grazban tanuló magyar egyetemisták támogatása volt. Ennek keretében ösztöndíjakat biztosítottunk, elsősorban a zeneművészeti képzésben részt vevő magyar hallgatók számára. Úgy gondolom, hogy ezekkel az ösztöndíjakkal valódi segítséget tudtunk nyújtani tehetséges fiataloknak.

Fontosnak tartottuk azt is, hogy amikor szükség volt rá, társadalmi felelősséget vállaljunk. A devecseri vörösiszap-katasztrófa után adománygyűjtést szerveztünk. Természetesen ebben sok szervezet és magánszemély vett részt, mi is igyekeztünk hozzájárulni ehhez az összefogáshoz.

A Gráci Magyar Újság szerkesztőbizottsági tagjaként pontosan látta a helyi média súlyát. Véleménye szerint a mai digitális világban hogyan változott meg az anyanyelvi sajtó szerepe az ausztriai magyarság identitásának megőrzésében?

A digitális világ természetesen felgyorsította az információáramlást, de úgy gondolom, hogy egy nyomtatott magyar újságnak ma is fontos szerepe van. Nemcsak híreket közöl, hanem megőrzi a közösség emlékezetét is. Évekkel később is vissza lehet lapozni egy-egy lapszámot, felidézni a rendezvényeket, az embereket és az eseményeket. Ez különösen fontos egy diaszpórában élő közösség számára.

A devecseri vörösiszap-katasztrófa idején Ön kulcsszerepet játszott a stájerországi gyűjtésben, amelyből újjáépülhetett a helyi óvoda. Honnan jött az indíttatás, és hogyan sikerült megmozdítani az osztrák és a kinti magyar közösséget egyaránt e nemes cél érdekében?

A vörösiszap-katasztrófa mindenkit mélyen megrázott. Úgy éreztem, hogy nekünk, külföldön élő magyaroknak is kötelességünk segíteni. Szerencsére nagyon sokan gondolkodtak hasonlóan, így rövid idő alatt sikerült jelentős támogatást összegyűjteni. Jó érzés volt megtapasztalni, hogy ilyen helyzetekben az emberek félreteszik a különbségeiket, és közösen próbálnak segíteni. Mi is ennek az összefogásnak lehettünk részesei.

Interjúimban gyakran keresem a válaszokat a tágabb és szűkebb világunk összefüggéseire. Ön hogyan látja: a grazi magyarság mennyire tud szerves hidat képezni Stájerország és az anyaország kulturális, illetve gazdasági kapcsolatai között?

Úgy gondolom, hogy a Grazban élő magyarok természetes összekötő szerepet töltenek be Ausztria és Magyarország között. Sokunk munkája, kapcsolatrendszere és mindennapi élete is mindkét országhoz kötődik. Ez nemcsak kulturális, hanem gazdasági és szakmai együttműködésekben is értéket jelenthet. A személyes kapcsolatok sokszor többet érnek, mint a hivatalos megállapodások.

7. A zarándoklatok közösségformáló ereje

Rendszeresen szervez kulturális programokat és zarándoklatokat, például a Graz–Mariazell útvonalon. Mit ad egy ilyen közös, fizikai és lelki utazás a résztvevőknek a mindennapi rohanó világunkban?

A zarándoklat számomra mindig több volt egyszerű gyaloglásnál. Lehetőséget ad arra, hogy az ember kiszakadjon a hétköznapokból, lelassuljon és elcsendesedjen. A közösen megtett út során olyan beszélgetések születnek, amelyekre a hétköznapokban ritkán jut idő. A Graz és Mariazell közötti magyar zarándoklatnak több évtizedes hagyománya van, és úgy érzem, hogy sok résztvevő számára nemcsak lelki feltöltődést, hanem valódi közösségi élményt is jelent.

A külhoni lét egyik legnagyobb kihívása, hogy a felnövekvő generációk is beszéljék a nyelvet. Tapasztalatai szerint a grazi magyar családoknál mennyire sikeres az anyanyelv átörökítése, és ebben milyen segítséget tud nyújtani egy helyi egyesület?

Ez ma az egyik legnagyobb kihívás. A gyermekek nagyon gyorsan beilleszkednek a német nyelvi környezetbe, ezért az anyanyelv megőrzése elsősorban a család feladata. A helyi magyar szervezetek és rendezvények abban segíthetnek, hogy a fiataloknak legyen alkalmuk magyarul beszélni, magyar kulturális élményeket szerezni és természetes módon kötődni a gyökereikhez.

Ha a grazi magyar közösség jövőjére tekintünk: melyek azok a legnagyobb kockázatok, amelyek a közösség lemorzsolódását okozhatják, és hol látja azokat az esélyeket, amelyek hosszú távon biztosíthatják a megmaradást?

A legnagyobb veszélyt az asszimilációban látom. Ha a fiatalabb generáció elveszíti kapcsolatát a magyar nyelvvel és kultúrával, akkor a közösség idővel meggyengülhet. Ugyanakkor folyamatosan érkeznek új magyarok Grazba tanulni vagy dolgozni. Ha sikerül őket megszólítani, és megmutatni nekik, hogy érdemes bekapcsolódni a közösségi életbe, akkor bizakodó vagyok a jövőt illetően.

Zárókérdésként: ha egyetlen fontos üzenetet vagy tanácsot kellene megfogalmaznia a Grazba újonnan kitelepülő, fiatal magyar mérnököknek és értelmiségieknek a közösségi szerepvállalásról, mi lenne az?

Azt tanácsolnám nekik, hogy használják ki a külföldi élet nyújtotta szakmai lehetőségeket, de közben őrizzék meg a magyar identitásukat is. Érdemes kapcsolatot keresni a helyi magyar közösséggel, mert nemcsak barátságokat, hanem olyan emberi és szakmai kapcsolatokat is lehet építeni, amelyek egy életen át elkísérik az embert. Hiszem, hogy minden nemzedék felelős azért, hogy a következőnek is legyen élő és működő magyar közössége Grazba

A parlamentből jelentem

Bizottsági nagyüzem az Országházban – a gyermekvédelem ügye került a középpontba

Az Országgyűlés plenáris üléseit követően 2026. július 29-én a parlamenti munka súlypontja a szakbizottságokra helyeződött át. A nap során több testület is ülésezett: személyi, mentelmi, gazdasági, igazságügyi és gyermekvédelmi kérdések egyaránt napirendre kerültek. Különösen nagy figyelem kísérte a gyermekvédelmi rendszer válságát feltáró vizsgálóbizottság első ülését és az azt megelőző, a Kék Szalonban megtartott sajtótájékoztatót.

Megkezdte munkáját a gyermekvédelmi vizsgálóbizottság

A Gyermekvédelem Rendszerszintű Válságát Feltáró Vizsgálóbizottság első ülésén elfogadta működési rendjét, és meghatározta vizsgálatának fő irányait. A testület elnöke, Diószegi Judit hangsúlyozta: nem elszigetelt visszaéléseket kívánnak vizsgálni, hanem arra keresik a választ, milyen intézményi, finanszírozási és személyi problémák vezettek a gyermekvédelmi rendszer tartós válságához.

A vizsgálat kiterjed:    

az intézmények finanszírozására és állapotára;

a fenntartók és a politikai döntéshozók felelősségére;

a szakemberhiányra;

a nevelőszülői hálózat kapacitására;

a gyermekvédelmi jelző- és panaszrendszer működésére;

valamint a korábban ismertté vált visszaélések kezelésére.

Az ülés elején vita alakult ki az ügyrend egyes megfogalmazásairól. A Fidesz és a KDNP képviselői kifogásolták, hogy az előterjesztés már eleve rendszerszintű válságként írta le a gyermekvédelem helyzetét. A kezdeti nézetkülönbségek után azonban kompromisszum született, és a testület kisebb módosításokkal elfogadta az ügyrendet.

Különösen fontos döntés volt, hogy a vizsgálatot nem mereven időszakok, hanem témakörök szerint folytatják le. Ebben valamennyi bizottsági tag egyetértett. Ez szakmailag helyes megközelítés, mert így nem csupán az egyes botrányok időrendje, hanem a mögöttük meghúzódó felelősségi és intézményi összefüggések is feltárhatók.

A bizottság szakembereket, intézményvezetőket, fenntartókat és korábbi politikai döntéshozókat is meghallgathat. A konkrét személyekről közösen döntenek. A testületnek 2026. december 31-ig kell elkészítenie jelentését és a gyermekvédelmi rendszer átalakítására vonatkozó javaslatait. Jelenlegi adatok szerint több mint 21 ezer gyermek él szakellátásban; helyzetük rendezése nem tűr további halasztást. A bizottsági ülés részletes ismertetése⁠�

A Kék Szalonban tartott sajtótájékoztató értékelése

A bizottsági ülést megelőző, Kék Szalonban megtartott gyermekvédelmi sajtótájékoztató a nap egyik legfontosabb parlamenti eseménye volt. Diószegi Judit világosan fogalmazta meg a vizsgálóbizottság célját: nem csupán a múlt hibáinak számbavételére, hanem a felelősök azonosítására és a szükséges jogalkotási változtatások kidolgozására készülnek.

Erőteljes és figyelemre méltó kijelentés volt, hogy a jövőben egyetlen gyermekvédelmi jelzés sem maradhat következmények nélkül. Ugyanilyen súlyos adatként hangzott el, hogy egy korábbi vizsgálat szerint a szakellátásban élő gyermekek mintegy ötöde szenvedett el valamilyen bántalmazást, és a gyermekvédelmi gyámok jelentős része szexuális visszaélésekről is tudomást szerzett.

A sajtótájékoztató legnagyobb erénye az volt, hogy a felszólalók nem kizárólag egyes botrányokról beszéltek, hanem a teljes rendszer működését kívánják áttekinteni. Helyes az a szándék is, hogy a feltáró munka ne érjen véget a felelősség megállapításával, hanem konkrét törvényi, finanszírozási és intézményi javaslatok szülessenek.

Ugyanakkor a tájékoztató után több kérdés még nyitva maradt. Nem derült ki pontosan, hogy kiket és milyen sorrendben hallgatnak meg, milyen védelemben részesülnek az esetleg megszólaló áldozatok, illetve miként biztosítják, hogy a vizsgálat ne váljon pártpolitikai elszámoltatássá. A gyermekvédelem érzékenysége megköveteli, hogy a nyilvánosság mellett az érintett gyermekek személyiségi jogait és lelki biztonságát is minden körülmények között megőrizzék.

Összességében a Kék Szalonban rendezett sajtótájékoztató tartalmas, világos célokat megfogalmazó esemény volt. A valódi mércét azonban nem a határozott kijelentések, hanem a következő hónapok vizsgálatai, a feltárt tények és a végrehajtható intézkedések jelentik majd. A vizsgálóbizottság feladatai és határideje⁠�

Zárt bizottsági ülések

A nyilvánosság számára zárt ülésen tanácskozott a Mentelmi Bizottság. A testület több országgyűlési képviselő ügyét tárgyalta.

Varga Lőrinc tiszás képviselő esetében – egy korábbi, még képviselővé választása előtt történt ittas vezetés miatt – a mentelmi jog felfüggesztését javasolták. Magyar Péter, Toroczkai László és Takács Péter magánvádas, rágalmazási vagy becsületsértési ügyeiben viszont a mentelmi jog fenntartását támogatták. A döntések egyhangúak voltak. A Mentelmi Bizottság döntései⁠�

Szintén zárt ülést tartott a Külügyi Bizottság, amely nagykövetjelölt kinevezésével kapcsolatos meghallgatást végzett. Az ilyen ülés zártságát a személyi, külpolitikai és diplomáciai szempontból érzékeny információk indokolják.

Fontos ugyanakkor, hogy a gyermekvédelmi vizsgálóbizottság alapvetően nyilvánosan dolgozik. Egyes meghallgatásoknál azonban – különösen gyermekkorú áldozatok, érzékeny személyes adatok vagy folyamatban lévő büntetőeljárások érintettsége esetén – indokolt lehet zárt ülés elrendelése.

Igazságügyi és alkotmányügyi kérdések

Az Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottság a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökének és négy elnökhelyettesének kiválasztására vonatkozó pályázati eljárással foglalkozott.

A délelőtti ülésen a Fidesz és a Mi Hazánk képviselői politikai okokra hivatkozva nem vettek részt. Emiatt a döntést elhalasztották, majd délután újabb ülést tartottak. Végül elfogadták a pályázati felhívásokat és a kiválasztás menetrendjét. A személyes meghallgatások nyilvánosak lesznek, a pályázók előzetes kiválasztásáról azonban augusztusban zárt ülésen döntenek. A pályázati eljárás menetrendje⁠�

Pénzügyi és költségvetési kérdések

A Pénzügyi és Költségvetési Bizottság a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2025. évi gazdálkodásával és költségvetésének végrehajtásával kapcsolatos előterjesztéseket tárgyalta. A testület nem támogatta a beszámolókat, ami azt jelzi, hogy a médiahatóság pénzügyi működésével és elszámoltathatóságával kapcsolatban komoly kifogások merültek fel.

Összegzés

A július 29-i bizottsági nap azt mutatta, hogy a parlamenti munka érdemi része sok esetben nem a plenáris ülésteremben, hanem a szakbizottságokban zajlik. A gyermekvédelmi vizsgálóbizottság ülésén a kezdeti politikai viták ellenére együttműködés alakult ki, a Mentelmi Bizottság pedig egységesen alkalmazta a korábbi parlamenti gyakorlatot.

A nap legfontosabb üzenetét mégis a Kék Szalonban tartott sajtótájékoztató és a gyermekvédelmi vizsgálóbizottság megalakulása jelentette: a gyermekvédelmi rendszer problémáit nem lehet tovább egyedi esetekként kezelni. A felelősségi viszonyok feltárása, a szakemberek meghallgatása és a szükséges intézkedések kidolgozása közös parlamenti kötelesség. A bizottság előtt álló feladat nehéz, de eredményes munkája több tízezer gyermek biztonságát és jövőjét befolyásolhatja.

Fallaci munkássága    

Oriana

8

Rövid életrajz

Oriana Fallaci (Firenze, 1929. június 29. – Firenze, 2006. szeptember 15.) a 20. század egyik legismertebb olasz újságírója, haditudósítója és írója volt. Már tizenévesen részt vett az olasz antifasiszta ellenállásban, amiért később kitüntetésben is részesült. Pályafutását firenzei lapoknál kezdte, majd az L'Europeo hetilap tudósítójaként bejárta a világot. Tudósított a vietnámi háborúról, a közel-keleti konfliktusokról, a latin-amerikai forradalmakról és számos más történelmi eseményről.

Nevét világszerte a rendkívül kemény, felkészült és szókimondó interjúi tették ismertté. Riportalanyait nem kímélte, kérdéseivel gyakran kizökkentette őket a megszokott politikusi válaszokból. A 2001. szeptember 11-i terrortámadások után megjelent írásai és könyvei – különösen az iszlám fundamentalizmusról vallott nézetei miatt – komoly vitákat váltottak ki.

Legjelentősebb interjúi

Fallaci több mint száz meghatározó politikussal, államfővel és közéleti személyiséggel készített interjút. A legismertebbek közül:

• Henry Kissinger – amerikai külügyminiszter
• Mohammad Reza Pahlavi – Irán sahja
• Ruhollah Khomeini ajatollah
• Jasszer Arafat
• Golda Meir – izraeli miniszterelnök
• Indira Gandhi – India miniszterelnöke
• Zulfikar Ali Bhutto – Pakisztán vezetője
• Willy Brandt – nyugatnémet kancellár
• Deng Xiaoping – Kína vezetője
• Lech Wałęsa
• Robert F. Kennedy
• Ali Bhutto
• Nguyen Van Thieu – Dél-Vietnam elnöke
• Võ Nguyên Giáp vietnámi tábornok
• Muammar Kadhafi
• Ariel Sharon
• Enrico Berlinguer
• Dalai Láma
• Fidel Castro
• Andrej Gromiko

Legismertebb interjúja Henry Kissingerrel készült. Ebben Kissinger önmagát „magányos cowboyként” jellemezte, amely kijelentést később politikai pályafutása egyik legsúlyosabb kommunikációs hibájának nevezte.

Legfontosabb könyvei

Riportkötetek

• Il sesso inutile – Viaggio intorno alla donna (1961) – A haszontalan nem
• Gli antipatici (1963)
• Se il sole muore (1965) – az amerikai űrkutatásról
• Niente e così sia (1969) – vietnámi háborús riportok
• Intervista con la storia (1974) – Interjú a történelemmel
• Intervista con il potere (posztumusz, 2009)

Regények

• Penelope alla guerra (1962)
• Lettera a un bambino mai nato (1975) – Levél egy meg nem született gyermekhez
• Un uomo (1979) – Alekosz Panagulis görög szabadságharcos emlékére
• Insciallah (1990)
• Un cappello pieno di ciliegie (2009, posztumusz)

Esszék és politikai könyvek

• La rabbia e l'orgoglio (2001) – Harag és büszkeség
• La forza della ragione (2004) – Az értelem ereje
• Oriana Fallaci intervista sé stessa – L'Apocalisse (2004)

Munkásságának jelentősége

Oriana Fallaci új korszakot nyitott a politikai interjú műfajában. Beszélgetései nem egyszerű kérdés-feleletek voltak, hanem intellektuális párbajok, amelyekben az interjúalany személyisége is megmutatkozott. Haditudósítóként személyesen élte át a 20. század legfontosabb fegyveres konfliktusait, és írásaiban a történelmi eseményeket mindig emberi sorsokon keresztül mutatta be. Műveit több mint negyven nyelvre fordították le, könyveiből világszerte több tízmillió példány fogyott el.

Értékelés

Oriana Fallaci a modern újságírás egyik legnagyobb alakja volt. Bátorsága, kivételes felkészültsége és kompromisszumot nem ismerő kérdezéstechnikája máig példaként szolgál számos újságíró számára. Bár életének utolsó szakaszában megjelent politikai írásai erősen megosztották a közvéleményt, haditudósítói munkája és a világ vezetőivel készített interjúi vitathatatlanul a 20. századi újságírás klasszikus teljesítményei közé tartoznak. Az Interjú a történelemmel ma is az interjúirodalom egyik legfontosabb alapművének számít, és egyetemi újságíróképzések ajánlott olvasmánya.

ird meg, hogy mi volt a véleménye zinterjúról

Oriana Fallaci számára az interjú nem egyszerű újságírói műfaj volt, hanem az igazság keresésének egyik legfontosabb eszköze. Úgy vélte, hogy az újságíró feladata nem a hatalom kiszolgálása, hanem annak kérdőre vonása. Interjúiról és kérdezési módszeréről számos alkalommal beszélt.

Oriana Fallaci gondolatai az interjúról

• „Az interjú nem udvariassági látogatás.” Úgy tartotta, hogy az újságírónak nem szabad kellemes beszélgetésre törekednie. A cél az, hogy olyan válaszokat kapjon, amelyeket az interjúalany eredetileg nem akart kimondani.
• „A hatalomnak kellemetlen kérdéseket kell feltenni.” Szerinte a politikusoknak szükségük van a sajtóra, ezért az újságírónak kötelessége ezt a helyzetet arra használni, hogy számon kérje őket döntéseikről. Soha nem a személyes sértés vezette, hanem a felelősségre vonás.
• „Nem vagyok magnó.” Fallaci elutasította azt a felfogást, hogy az újságíró pusztán rögzíti a hallottakat. Az Interjú a történelemmel előszavában azt írta, hogy minden riportjába „a szívéből és a lelkéből is ad”, vagyis az újságíró nem lehet teljesen kívülálló szemlélő.
• Az objektivitásról: gyakran hangoztatta, hogy „az objektivitás csak a matematikában létezik.” Véleménye szerint az újságírónak nem az érzelemmentességre kell törekednie, hanem az őszinteségre és a tényekhez való hűségre.
• A kérdések erejéről: úgy vélte, hogy a jól feltett kérdés többet ér, mint egy hosszú beszéd. Egyszerű, világos, közvetlen kérdéseket tett fel, mert hitt abban, hogy a bonyolult megfogalmazás gyakran csak elfedi a lényeget.

Az interjú mint szellemi párbaj

Fallaci szerint az interjú két egyenrangú ember találkozása. Az újságíró nem alárendeltje az interjúalanynak, még akkor sem, ha államfővel vagy világhírű politikussal beszél. Éppen ezért soha nem félt vitába szállni riportalanyaival. Interjúi inkább szellemi párbajok voltak, mint hagyományos kérdezz-felelek beszélgetések.

A bátorság szerepe

Fallaci meggyőződése szerint a jó interjúhoz három dolog elengedhetetlen:

1. alapos felkészülés;
2. személyes bátorság;
3. az igazság iránti feltétlen elkötelezettség.

Úgy fogalmazott, hogy az újságíró egyik legfontosabb feladata kimondani azt, amit mások nem mernek megkérdezni, mert csak így derülhet ki az igazság.

Összegzés

Oriana Fallaci felfogásában az interjú nem csupán információszerzés volt, hanem a személyiség és a hatalom próbája. Az újságírónak nem hízelkednie kell, hanem gondolkodásra és őszinteségre kell kényszerítenie beszélgetőpartnerét. Ez a szemlélet tette őt a 20. század egyik legnagyobb hatású interjúkészítőjévé, és ezért tekintik ma is sokan az interjú műfajának egyik megújítójának.

Government Press Briefing – Ninety Minutes in the Service of Public Information

Today's government press briefing once again demonstrated that, for journalists covering public affairs, personal attendance and the opportunity to ask questions directly remain irreplaceable. At the press event held at the Prime Minister's Office, Prime Minister Péter Magyar presented the government's most important recent decisions before answering journalists' questions at length.

The event attracted considerable media interest, with representatives of approximately fifty media outlets attending the briefing. The press conference lasted ninety minutes, providing sufficient time not only for the presentation of government decisions but also for members of the press to raise their questions.

The Prime Minister gave a detailed overview of the decisions adopted at the latest cabinet meeting. Among other issues, he spoke about the launch of the national asbestos removal programme, the continuation of healthcare measures, preparations for exempting prescription medicines from value-added tax, new regulations concerning the remuneration of executives of state-owned companies, the expansion of the powers of the National Tax and Customs Administration, as well as several additional measures affecting the economy and public administration.

Following the official presentation came what was perhaps the most important part of the event: the question-and-answer session. Journalists raised a wide range of issues covering virtually every area of public life, from economic policy and healthcare to European Union affairs and current domestic political developments.

During the time available, representatives of seven different media outlets were given the opportunity to ask questions directly to the Prime Minister. The answers were comprehensive and, in many cases, accompanied by background explanations and further clarification of the government's intentions. This enabled journalists to obtain not merely brief statements but substantial information on the issues discussed.

Throughout my decades-long career as a journalist, I have attended countless government press briefings. I have always believed that the true value of such events lies not only in the announcements themselves but also in the opportunity for journalists to ask questions directly and for decision-makers to respond publicly. Such open dialogue is one of the essential elements of a functioning democracy.

Accordingly, today's briefing was more than an official government event. It also served as a public forum where members of the press could seek answers to the questions that matter most to the public. The announcements and responses delivered during the ninety-minute event are likely to remain key topics of public debate in the days ahead.

The strong media interest, the presence of approximately fifty news organisations, the ninety-minute duration of the briefing, and the detailed answers provided to questions from seven media outlets all demonstrated the government's commitment to keeping the public informed. For a journalist, every such occasion offers an opportunity to report accurately, objectively, and faithfully on the most important developments in public life.

Kormányszóvivői tájékoztató – Kilencven perc a nyilvánosság szolgálatában

A mai kormányszóvivői tájékoztató ismét bebizonyította, hogy a közélet iránt érdeklődő újságírók számára a személyes jelenlét és a közvetlen kérdezés továbbra is pótolhatatlan. A Miniszterelnökségen megtartott sajtóeseményen Magyar Péter miniszterelnök ismertette a kormány legfontosabb döntéseit, majd hosszasan válaszolt az újságírók kérdéseire.

A rendezvény iránt jelentős volt az érdeklődés: mintegy ötven médium képviselői foglaltak helyet a sajtóteremben. A tájékoztató kilencven percen át tartott, ami elegendő időt biztosított arra, hogy ne csupán a kormányzati döntések ismertetésére kerüljön sor, hanem a sajtó képviselői is feltehessék kérdéseiket.

A miniszterelnök részletesen ismertette a kormányülésen elfogadott döntéseket. Beszélt az azbesztmentesítési program elindításáról, az egészségügyi intézkedések folytatásáról, a vényköteles gyógyszerek áfamentességének előkészítéséről, az állami vállalatok vezetői javadalmazásának szabályozásáról, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hatáskörének bővítéséről, valamint több, a gazdaságot és a közigazgatást érintő intézkedésről.

A hivatalos ismertetést követően kezdődött a sajtótájékoztató talán legfontosabb része: a kérdések és válaszok sora. A jelen lévő újságírók a közélet legkülönbözőbb területeit érintő kérdéseket fogalmaztak meg, a gazdaságtól és az egészségügytől kezdve az európai uniós ügyeken át egészen az aktuális belpolitikai kérdésekig.

A rendelkezésre álló idő alatt hét különböző médium képviselője kapott lehetőséget arra, hogy kérdést tegyen fel a miniszterelnöknek. A válaszok részletesek voltak, több esetben háttérmagyarázatokkal és a kormány szándékainak ismertetésével egészültek ki. Ez lehetőséget adott arra, hogy az újságírók ne csupán rövid nyilatkozatokat, hanem érdemi információkat is kapjanak.

Több évtizedes újságírói munkám során számtalan kormányszóvivői tájékoztatón vettem részt. Mindig úgy gondoltam, hogy ezeknek az eseményeknek az igazi értékét nem kizárólag a bejelentések jelentik, hanem az a lehetőség, amikor az újságíró közvetlenül kérdezhet, a döntéshozó pedig nyilvánosan válaszol. A demokrácia működésének egyik fontos eleme éppen ez a nyilvános párbeszéd.

A mai tájékoztató ennek megfelelően nem csupán egy hivatalos esemény volt, hanem fórum is, ahol a sajtó képviselői választ kereshettek azokra a kérdésekre, amelyek az embereket a leginkább foglalkoztatják. A közel másfél órás rendezvény során elhangzott bejelentések és válaszok várhatóan a következő napok közéleti vitáinak is meghatározó témái lesznek.

A nagy számú sajtóérdeklődés, az ötven jelen lévő médium, a kilencven perces időtartam és a hét médium kérdéseire adott részletes válaszok egyaránt azt mutatták, hogy a kormány fontosnak tartja a nyilvánosság tájékoztatását. Az újságíró számára pedig minden ilyen alkalom lehetőség arra, hogy hitelesen és tényszerűen közvetítse az olvasók felé a közélet legfontosabb történései

CineFest legemlékezetesebb filmjei

I. rész

Amikor Miskolc a világ filmművészetének találkozóhelyévé válik

A magyar kulturális életben kevés olyan rendezvény akad, amely két évtized alatt olyan rangot vívott ki magának, mint a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. A 2004-ben útjára indított esemény ma már nem csupán hazai filmes ünnep, hanem a nemzetközi szakma által is számon tartott találkozóhely. Miskolc minden szeptemberben néhány napra a világ filmművészetének egyik központjává válik: rendezők, színészek, producerek, kritikusok és a film iránt elkötelezett nézők találkoznak, hogy együtt fedezzék fel a kortárs filmművészet legértékesebb alkotásait.

A CineFest sajátos arculatát az adja, hogy nem a sztárok felvonultatására, hanem a minőségre épít. Számos olyan film került itt először a magyar közönség elé, amely később Cannes-ban, Velencében, Berlinben vagy éppen az Oscar-díjátadón aratott sikert. A fesztivál szervezői mindig bátran nyúltak az újító szemléletű alkotásokhoz, ezért Miskolcon gyakran már akkor találkozhattunk jelentős rendezőkkel, amikor nevüket még csak a szakma ismerte.

Az elmúlt évek programját áttekintve huszonöt olyan alkotást emeltem ki, amelyek véleményem szerint nemcsak a CineFest történetében, hanem a kortárs filmművészetben is maradandó értéket képviselnek.

Sentimental Value – Joachim Trier ismét bebizonyította, hogy korunk egyik legérzékenyebb európai rendezője. Filmje nem a látványra, hanem az emberi kapcsolatok finom rezdüléseire épít. A családtagok közötti kimondatlan feszültségek olyan természetességgel jelennek meg a vásznon, hogy a néző szinte saját történetét látja kibontakozni. Ritka az olyan alkotás, amely ennyire csendesen, mégis ennyire mélyen hat.

Loveable című filmjében Lilja Ingolfsdottir egy házasság lassú felbomlását vizsgálja. A rendező nem keres látványos konfliktusokat; inkább azt mutatja meg, hogyan távolodhat el egymástól két ember a mindennapok apró kompromisszumai közepette. A film legnagyobb erénye az őszinteség.

Blackbird Blackbird Blackberry különleges színfoltja volt a fesztiválnak. Elene Naveriani filmje egy középkorú nő történetén keresztül beszél a szabadságról, az önállóságról és az emberi méltóságról. A film csendes, költői hangvétele hosszú időre elkíséri a nézőt.

Li Ruijun Return to Dust című alkotása a kínai filmművészet egyik legszebb humanista műve. Két egyszerű ember sorsán keresztül mutatja be a modern világ könyörtelenségét. Kevés film képes ilyen visszafogott eszközökkel ennyire erős érzelmi hatást kiváltani.

Ryûsuke Hamaguchi Wheel of Fortune and Fantasy című filmje három különálló történetet fűz össze. A rendező kiválóan érti az emberi lélek működését. Párbeszédei természetesek, szereplői hitelesek, történetei pedig sokáig foglalkoztatják a nézőt.

Alejandro Landes Monos című filmje egészen más világba vezet. A kolumbiai hegyvidék vad szépsége és a háború kegyetlensége egyszerre jelenik meg a vásznon. A képi világ lenyűgöző, a történet pedig nyugtalanítóan időszerű.

Gustav Möller The Guilty című kamaradrámája a modern thriller iskolapéldája. A cselekmény szinte végig egy segélyhívó központban játszódik, mégis olyan feszültséget teremt, amely ritkán tapasztalható a mai moziban. A film bizonyítja, hogy a fantázia gyakran többet ér a látványnál.

Wim Wenders Perfect Days című alkotása a hétköznapok szépségének himnusza. A tokiói közterületi illemhelyek gondnokának története első pillantásra jelentéktelennek tűnik, ám a rendező olyan mélységet ad ennek az egyszerű életnek, amely szinte filozófiai magasságokba emeli a filmet.

Celine Song Past Lives című műve napjaink egyik legszebb szerelmi története. Nem a beteljesült szerelemről beszél, hanem azokról az utakról, amelyeket életünk során nem választottunk. Kevés film képes ilyen finom érzékenységgel ábrázolni az idő múlását.

Aki Kaurismäki Fallen Leaves című alkotása ismét a finn rendező különleges világát idézi. Hősei magányos emberek, akik mégis képesek reményt találni egymásban. A száraz humor és a mély emberség ritka harmóniát alkot.

Nora Fingscheidt System Crasher című filmje megrázó erejű társadalmi dráma. Egy kezelhetetlennek tartott gyermek története bontakozik ki előttünk, miközben a rendező valójában a felnőttek felelősségéről beszél. Nehéz film, de rendkívül fontos alkotás.

Robert Eggers The Lighthouse című fekete-fehér filmje a modern filmművészet egyik legkülönösebb vállalkozása. A két világítótorony-őr története egyszerre horror, pszichológiai dráma és filozófiai példázat. A kivételes operatőri munka önmagában is emlékezetessé teszi a filmet.

Christos Nikou Apples című alkotása eredeti módon közelíti meg az identitás kérdését. Az emlékezetét vesztett emberek története egyszerre abszurd és mélyen emberi. A rendező finom humorral és sok empátiával vezeti végig nézőjét ezen a különös utazáson.

A CineFest történetének legjobb filmjei közös vonást hordoznak: egyik sem a könnyű sikerre törekedett. Valamennyi alkotás kérdéseket tesz fel az emberi létről, a felelősségről, a szeretetről vagy éppen a magányról. Éppen ezért váltak emlékezetessé, és ezért tér vissza hozzájuk a néző gondolatban hosszú idő múltán is.

(Folytatás következik a II. részben.)

Bod Péter Ákos:Rendszerek jönnek. Elmúlnak?

Vannak könyvek, amelyek egy adott korszakról szólnak, és vannak olyanok is, amelyek egy egész korszak gondolkodásmódját próbálják megérteni. Bod Péter Ákos Rendszerek jönnek. Elmúlnak? című kötete egyértelműen az utóbbiak közé tartozik. Nem egyszerű gazdaságpolitikai elemzés, nem memoár és nem is történelemkönyv a szó hagyományos értelmében, hanem mindhárom sajátos ötvözete. A szerző személyes tapasztalatait, tudományos felkészültségét és közéleti szerepvállalását felhasználva vezeti végig olvasóját a rendszerváltozás utáni Magyarország legfontosabb gazdasági és társadalmi fordulópontjain.

Bod Péter Ákos közgazdász, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora (D.Sc.), az Antall József vezette kormány egykori ipari és kereskedelmi minisztere, valamint a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke. Kevés olyan magyar közéleti személyiség van, aki ennyire sokoldalúan ismerné a gazdaság működését: tudósként kutatta, oktatóként tanította, döntéshozóként pedig alakította is azt. Ez ad különös hitelességet minden megállapításának.

A könyv már címével is gondolkodásra késztet. Rendszerek jönnek. Elmúlnak? Valóban elmúlnak? Vagy csupán új köntösben, más eszközökkel térnek vissza? Erre a kérdésre a szerző nem egyetlen mondattal válaszol, hanem végigvezeti az olvasót az elmúlt évtizedek gazdasági, politikai és társadalmi folyamataiban.

A kötet első nagy egysége a rendszerváltozás örökségét elemzi. Bemutatja azt a gazdasági állapotot, amelyet Magyarország 1989–1990-ben örökölt, és azt a rendkívül nehéz feladatot, amely az első demokratikusan megválasztott kormányokra hárult. Nemcsak a problémákat sorolja fel, hanem azok történelmi okait is feltárja, ezáltal világossá válik, hogy a piacgazdaság kiépítése korántsem egyetlen politikai döntés eredménye volt, hanem hosszú, gyakran fájdalmas folyamat.

A következő fejezetek a piacgazdaság kialakulását, a privatizációt, a tulajdonosi szerkezet átalakulását és a külföldi működő tőke szerepét vizsgálják. Ezek a részek különösen érdekesek azért, mert a szerző nem külső szemlélőként ír, hanem olyan emberként, aki maga is részt vett ezekben a történelmi jelentőségű döntésekben. Elemzései tárgyszerűek, ugyanakkor nem nélkülözik az önkritikát sem.

Jelentős teret kap Magyarország európai uniós csatlakozásának értékelése. Bod Péter Ákos világosan bemutatja, hogy az integráció milyen fejlődési lehetőségeket nyitott meg az ország előtt, ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy a lehetőségek önmagukban nem elegendők. Azok kihasználásához versenyképes gazdaságra, korszerű oktatásra és kiszámítható állami működésre van szükség.

A könyv külön fejezetet szentel a válságoknak. A 2008-as pénzügyi krízis, majd a koronavírus-járvány gazdasági következményei ismét bebizonyították, hogy a gazdaság stabilitása mennyire sérülékeny. A szerző szerint minden válság egyben lehetőség is arra, hogy újragondoljuk a korábbi gazdaságpolitikai döntéseket.

Számomra azonban a könyv legértékesebb része az intézmények szerepét elemző fejezet volt. Bod Péter Ákos meggyőző érvekkel bizonyítja, hogy egy ország hosszú távú sikerét nem elsősorban természeti kincsei vagy pénzügyi forrásai határozzák meg, hanem intézményeinek minősége. A jogbiztonság, a független igazságszolgáltatás, az átlátható államigazgatás és a kiszámítható gazdaságpolitika nem elvont fogalmak, hanem a gazdasági fejlődés alapfeltételei. Nemzetközi példák sora igazolja ezt az állítást, és a szerző meggyőzően mutatja be, hogy ahol megrendül a közbizalom, ott előbb-utóbb a gazdasági teljesítmény is visszaesik.

A záró fejezet már a jövőről szól. Bod Péter Ákos nem kíván jósolni, de világosan kijelöli azokat az irányokat, amelyek nélkül Magyarország aligha lehet sikeres a XXI. században. Az oktatás, a tudásalapú gazdaság, az innováció, a versenyképesség és a társadalmi bizalom olyan értékek, amelyekre hosszú távú fejlődés építhető.

A szerző stílusa végig higgadt, kiegyensúlyozott és közérthető. Nem politikai pamfletet ír, hanem elemző munkát. Nem ítélkezik, hanem összefüggéseket keres. Nem kész recepteket kínál, hanem gondolkodásra ösztönöz. Éppen ettől válik a könyv maradandó olvasmánnyá.

Bod Péter Ákos tudományos pályája is figyelemre méltó. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomát, majd egyetemi oktatóként kezdte pályafutását. Tudományos munkásságának elismeréseként megszerezte a Magyar Tudományos Akadémia doktora (D.Sc.) címet, amely a hazai tudományos élet egyik legmagasabb fokozata. Az Antall-kormány minisztereként, később a Magyar Nemzeti Bank elnökeként meghatározó szerepet játszott a magyar piacgazdaság kialakításában. Hosszú éveken át a Budapesti Corvinus Egyetem professzoraként oktatott, miközben számos magyar és idegen nyelvű könyvet, tanulmányt és esszét publikált. Munkásságát következetesen a tudományos alaposság, a gyakorlati tapasztalat és a közérthető fogalmazás jellemzi.

A Rendszerek jönnek. Elmúlnak? című kötet jóval több, mint közgazdasági szakkönyv. Korrajz, személyes vallomás és történelmi elemzés egyszerre. Olyan mű, amely segít megérteni, miként jutott el Magyarország a rendszerváltozástól napjainkig, és milyen kihívásokkal kell szembenéznie a jövőben.

Ajánlom ezt a könyvet mindazoknak, akik nem elégednek meg a napi politikai események felszínes magyarázataival, hanem szeretnék mélyebben megérteni az elmúlt évtizedek gazdasági és társadalmi folyamatait. Bod Péter Ákos műve nem minden kérdésre ad végleges választ, de felteszi azokat a kérdéseket, amelyeket egy felelősen gondolkodó társadalomnak időről időre önmagának is fel kell tennie. Ez a könyv ezért nemcsak a jelennek szól, hanem a jövő olvasóinak is.

Madár János: gyerekkoromban kezdtem verset írni.

Költői pályáján mikor érezte először, hogy a versírás nemcsak belső késztetés, hanem hivatás is?

 – Gyermekkoromban kezdtem verset írni. Akkor még azt hittem, hogy ha valami igaz és fájdalmasan őszinte a hófehér papíron, az vers. Aztán – úgy általános iskolai hatodikos-hetedikes koromban elkezdtem keresni azokat a titkokat, amelyekre József Attila, Arany János, Petőfi Sándor versei irányították rá a figyelmemet. Hetedikes-nyolcadikos lehettem szülőfalumban, Balkányban, amikor 105 verset elvittem Ratkó Józsefhez, aki Nagykállóban élt és József Attila-díjas, országosan ismert költő volt, a Nagykállói Járási Könyvtár igazgatója. Bekopogtam, remegő lábakkal álltam az ajtó előtt, amikor kilépett egy könyvtárosnő és kérdezte, hogy miben segíthet, milyen könyveket szeretnék kikölcsönözni. Ratkó József költőhöz jöttem – mondtam bátortalan hangon. És abban a pillanatban megjelent egy hatalmas ember, Ratkó József költő. Mondtam, hogy vele szeretnék beszélni. A vállamra csapott és behívott az irodájába. Elkezdte lapozgatni a verseimet. Amikor már a huszadikat is baloldalra tette, gondoltam, eddig mindet jóbnak tartja. Aztán lapozgatt tovább, bele-beleolvasott... Úgy a hatvanadik írásomnál körül járt, amikor egyet jobboldalra tett. Felemelte a fejét, szigorúan rám nézett és azt mondta: van itt egy vers, ebben egy sor jó... A lélegzetem is elakadt... Forogni kezdett velem a világ... Valamit motyogtam és szinte köszönés nélkül eljöttem. Évekig nem írtam egy sort sem. Viszont annál többet olvastam. A tanyavilágba – Abapuszta, Bay tanya – ahol éltem, úgynevezett mozgó könyvtár érkezett havonta egy alkalommal. Versesköteteket kölcsönöztem. Főleg József Attila, Arany János, Petőfi Sándor költeményeit szerettem. A megyei újságban olvastam, hogy író–olvasó találkozó lesz Balkányban, Kállósemjénben, Nagykállóban, Nyírbátorban, Nyíregyházán, stb. Igyekeztem mindenhova eljutni. Ratkó József meg is lepődött, hogy egyre többször találkoztunk. Aztán vájáriskolába kerültem Kurityánba, majd bányaipari technikumba Miskolcra, Tatabányára. Tatabányán valóságos kis irodalmi műhely alakult az iskolában, ahol Gál István Kossuth-díjas író volt a tanárom. Ő vitt be engem az Új Írás szerkesztőségébe Budapestre, ahol a fia volt a prózai rovat vezetője. Így megismerhettem Juhász Ferencet, Nagy Lászlót, Bihari Sándort, Kalász Mártont, Módos Pétert, Szentmihályi Szabó Pétert és másokat. Ebben az időben értettem meg, hogy kevés a belső késztetés, a fájdalmaim megfogalmazása... Több kell..., ahogyan Váci Mihály megírta. Több kell..., az értelem, és a teremtés pillanatának megélése. Ezek nélkül nincs költészet. Kezdett tudatosodni bennem, hogy mi a vers és a költészet közötti különbség.  

·  Mit jelent az Ön számára a József Attila-díj – inkább visszaigazolás vagy újabb felelősség?

– A Magyar Írószövetségnek régi tagja vagyok. Több ciklusban voltam választmányi tag, vezetőségi tag. Többször felterjesztettek József Attila-díjra, amit végül 2021-ben kaptam meg. Mivel egyértelműen szakmai díjról van szó, így a kortársaim – írók, költők, irodalomtörténészek, kritikusok, esztéták, szerkesztők – elismeréseként fogom fel ennek a díjnak a jelentőségét. Azt is mondhatnám, hogy a József Attila-díj visszaigazolása annak az útnak, amelyet megtettem. Nemrég jelent meg a tizedik önálló könyvem, a Döbrentei Kornélró szóló monográfiám. Ma már kibővült az a névsor – József Attila, Arany János, Petőfi Sándor –, amely gyermekkori verseimet meghatározták. Természetesen ma is a népi–nemezti hangsúly jelenti számomra a meghatározó erőt, erőteret. Móricz Zsigmond, Mikszáth Kálmán, Nagy László, Veres Péter, Németh László, Váci Mihály, Csoóri Sándor, Czine Mihály, Nagy Gáspár, Ratkó József, Utassy József, Szentmihályi Szabó Péter, Döbrentei Kornél, Serfőző Simon... Hosszan folytathatnám ezt a névsort, mert ma már tisztán látom és érzem, hogy a magyar irodalom: sors irodalom. Felelősség. Felelősség a magyar népért, a magyar nyelvért, a magyar jövőért.  

·  Verseiben milyen arányban jelenik meg a személyes élmény és a társadalmi reflexió?

– Verseimben – és itt kiemelném a Létével teremt című kötetemet – a személyes élmény és a társadalmi reflexió közel ötven–ötven százalékban jelenik meg, hiszen ma már úgy gondolom, hogy az ember létezése közügy. És nem csupán az én létezésemről van szó. Ilyen értelemben minden élményemben mások élményeit, sorsát is érzem. Mindig is közösségben gondolkodtam: az egyén fájdalma a közösség fájdalma is, és az egyén öröme a közösség öröme is. Tudom furcsának tűnhet mindez egy ilyen önző világban, amilyenben élünk. Ha megnézzük a kortárs irodalmat, alig találunk olyan alkotót, aki ma felvállalná a magyar nép, a magyar nemzet sorsát. Nagy Lászlóék, Csoóri Sándorék, Nagy Gáspárék, Csurka Istvánék, Csengey Dénesék után szinte egyedül Döbrentei Kornél nevét tudom említeni. Az én társadalmi, közösségi, felelősséget hordozó verseimről pedig beszéljenek mások, ha arra érdmesnek tartják. 

·  A mai irodalmi életben hogyan látja a költők szerepét: megszólalók vagy inkább megfigyelők?

– Már érintettük a kortárs irodalom problémáit. A ma költők, írók nem töltik be azt a szerepet, amit kellene. Nagy a közömbösség és a helyezkedés. Mindez behódolást, megalkuvást, a gyors sikerért való átváltozást jelentik. Neveket is tudnék mondani – nem is keveset – a Magyar Írószövetséggel kapcsolatban. Engem is sok támadás ért, amikor elnökjelölt voltam. Pedig csak őszinte voltam és segíteni szerettem volna fontos ügyekben. Ne menjünk el egy jelenleg tartó problémasorozat mellett. A Magyar Újságírók Közössége alelnöke voltam nyolc éven át, újra alapítottam a Magyar Múzsa folyóiratot, amely valamikor Batsányi János, Kazinczy Ferenc folyóirata volt. Benedek Elek, Benedek István, Czine Mihály, Kósa Csaba és mások iránti tiszteletből nem járultam hozzá, hogy a jelenlegi vezetőség eladja, elherdálja a székházunkat. Ezért aztán hadjáratot indítottak ellenem. Törvénytelenségeket, csalásokat, okirathamísításokat, lehallgatásokat, nyílt fenyegetéseket folytatnak, hogy lejárassanak engem. Nagyon szomorú, hogy a sajtó, a kortárs irodalom terén újabb és újabb problémák kerültek felszínre. Ezek a jelenségek lejáratják az alkotást, az irodalmat, a könyveket, a művészetet. Mindezeknek óriási része van abban, hogy az olvasók egyre inkább elfordulnak az irodalomtól, az olvasástól, a könyvektől.

·  A Magyar Nemzeti Írószövetség elnökeként milyen legfontosabb célokat tűzött ki maga elé?

– Szeretnék teremteni egy olyan fórumot, ahol az irodalomban zajló problémákat kibeszélhetnénk és feloldhatnánk a feszültségeket. A Magyar Nemzeti Írószövetség régi terve az Írók Otthona megteremtése is, hiszen nagyon sok a szegény, kiszolgáltatott körülmények között élő író, költő. A könyvmentést szintén fontosnak tartom, és egy hatalmas könyvtárat szeretnék létrehozni.

Nem említettem még azt a több évtizede tartó tevékenységemet, melynek keretében kilenc írói hagyatékot őrzök. Kortárs Irodalmi Múzeum néven szeretném megőrizni és tovább gyarapítani a meglévő gyűjteményt (írói, költői hagyatékokat – Móricz Zsigmond, Veres Péter, Kassák Lajos, Czine Mihály, Váci Mihály, stb). Mivel a MÚK jelenlegi vezetősége elbitorolta tőlem az általam alapított Magyar Múzsa folyóiratot, így a negyven éve indított Kelet Felől folyóiratot folyamatosan szeretném megjelentetni a Magyar Nemzeti Írószövetség és a Rím Könyvkiadó összefogásával.  

·  Mennyire tudja összeegyeztetni az alkotói munkát az intézményvezetői feladatokkal?

– Egymásra épül a két tevékenység, így nem szükséges semmiféle egyeztetés. A saját alkotó munkám és az írószövetségi, valamint könyvkiadói tevékenységem szervesen kapcsolódnak egymáshoz,

nem választhatók el. Természetesen, a napi adminisztratív és hivatali feladatok kicsit bürokratikussá teszik az életemet, de ez soha nem okozott problémát. A lakásom és az irodamá, illetve raktáram egy helyen vannak, ez is koncentrálttá teszi az egészet.

·  Mit gondol a kortárs magyar költészet jelenlegi irányairól és megújulási lehetőségeiről?

– A kortárs magyar költészet különböző csoportokra, klikkekre, baráti körökre oszlik. Ez nem szerencsés, hiszen a különböző folyóiratokban, bizottságokban, pénzosztó szervezetekben és díjak kuratórimában gyakran részrehajlás tapasztalható. Ennél fogva – nagyon sokszor – a kísérletező, semmitmondó, polgárpukkasztó tendenciák fölértékelődnek, az igazán jó, hiteles irodalmi alkotások pedig háttérbe szorulnak. Az önmagukat modernnek, posztmodernnek nevező irányok, irányzatok gátlástalansága sok kárt okoz. Mindenképpen szólni kell azokról a gátlástalan, a hatalomhoz dörgölőző személyekről, akik miatt egymás után derülnek ki törvénytelenségek, csalások, pénzügyi manőverek. Meg kellene tisztulnia az irodalmi életnek is, mert sok a szélhámos. A megújulás, megtisztulás lehetőségeit keresve a Magyar Nemzeti Írószövetség országos fórumot kíván teremteni. 

·  Milyen tanácsot adna a pályakezdő költőknek, akik ma szeretnének érvényes hangot találni?

– Szomorú, de ma nincs olyan értő és jószándékú kritika, amely segítene egy most induló irodalmárnak. A pályakezdés szakmai nehézségein túl nagyon sokat árt a számítógépes, virtuális világ megtévesztő rendszere. A semmitmondó, polgárpukkasztó, trágár kifejezésekkel terhelt versek és prózai írások lesznek sokszor irányadók egy pályakezdő előtt. Az érvényes hangot így csak nagyon kevesen találják meg.

·  Az irodalom társadalmi hatása az elmúlt évtizedekben változott – Ön szerint erősödött vagy gyengült?

– Az irodalom társadalmi hatása az elmúlt évtizedekben, különösen az elmúlt években nagyon sokat változott. Csoóri Sándorék nemzedékével gyakorlatilag kihaltak a népben–nemzetben gondolkodók, akik felelősen szólaltak meg és szívükön viselték az ország sorsát. Csak kevesen maradtak – maradtunk –, akik a népi–nemzeti lobogót őrizzük. Említettem már több nevet a közelmúltból és a jelenből. Ma szinte csak Döbrentei Kornél nevét tudom kiemelni... Tehát az irodalom társadalmi hatása ma teljesen lecsökkent. Ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy a politika közelébe került írók, költők többsége is meghasonlott, kiszolgálója lett a romlásnak. 

·  Min dolgozik jelenleg, és milyen új témák, kérdések foglalkoztatják leginkább?

– Jelenleg négy kismonográfiát írok. Négy tisztességes alkotó életét és eddigi irodalmi, művészeti munkásságát szeretném felmutat példaként. Ezek az alkotók – direkt – nem a legismertebbek közül valók. Most zárom le a Kelet Felől című folyóirat új számát, amely éppen a közelmúlt irodalmát veti egybe a kortárs irodalommal. A napokban zárom le a Balkányi elégiák című új verseskönyvemet,   amely hamarosan megjelenik. Milyen új témák és kérdések foglalkoztatnak? – nézek rá a kérdésre. Nálam a régi és új témák, kérdések sohasem változnak. Változatlannak érzem azt a kihívást, amely a születésemmel kezdődött. A balkányi tanyavilág szegénysége, a szegénységében rejlő tisztasága ad nekem erőt és hitet a megmaradáshoz. Az erkölcsös életen, tisztességen  alapuló alkotáshoz.  

Újabb fájdalmas búcsú, Bonnie Tyler halála ismét összetörte Leslie Mandoki szívét

„Köszönöm azt a megszámlálhatatlanul sok csodálatos pillanatot, amelyet évtizedeken át együtt élhettünk meg a színpadon és azon is túl. Ahogy végignézem a közös fényképeinket életünk oly sok különböző korszakából, mindegyiken ugyanaz a ragyogó mosoly néz vissza rám: a zene, a barátság és az egymás iránti szeretet mosolya. Milyen különlegesek voltak azok az esték, amikor minden koncert után még együtt maradtunk, beszélgettünk, nevettünk, és újra meg újra átéltük azt a csodát, amelyet a közös zenélés jelentett számunkra. Ezek az emlékek örökre velünk maradnak.

Mérhetetlen fájdalmat érzek, és nagyon fog hiányozni az a szívből fakadó szenvedélyed, a melegséged, az emberséged és az a csodálatos, összetéveszthetetlen hangod, amely emberek millióinak érintette meg a szívét. Nemcsak én gyászollak, hanem minden lelki társunk is, a rajongóid, a családod, hisz egy közösség voltunk, amelyet a zene, a szabadság és az egymás iránti tisztelet kötött össze.Idén tavasszal még együtt dolgoztunk a nyári koncertek műsorán, együtt terveztük a Soulmates család következő találkozásait, és közösen készítettük elő egy budapesti nagykoncert koncepcióját. Tele voltunk tervekkel, reménnyel és alkotó örömmel... Ezek a tervek most már örökre emlékek maradnak. Hiszem, hogy most már azok a kivételes zenésztársaink ölelnek magukhoz odafenn, akik előttünk távoztak: Jack Bruce, David Clayton-Thomas, Michael Brecker, Anthony Jackson, Victor Bailey, Jon Lord és Greg Lake. Veled együtt zenélnek tovább egy olyan világban, ahol a dallamok örökké szólnak, és ahol a lélek soha nem hallgat el. Drága lelkitársam, hiányod pótolhatatlan lesz. De a hangod, a mosolyod, a szenvedélyed és mindaz, amit együtt megélhettünk, velünk marad minden koncerten, minden hangban és minden csendben. A zene örök, és te is örökre velünk maradsz. Nyugodj békében, Bonnie.” - nyilatkozta fájó szívvel Leslie Mandoki.

Leslie Mandoki búcsúja Clive Davistől, és David Clayton-Thomastól 

Clive Davis

Kevés ember gyakorolt akkora hatást a modern könnyűzenére, mint Clive Davis. Az ő kivételes emberismerete és ösztöne indította és emelte világhírűvé Whitney Houstont, Bruce Springsteent, Carlos Santanát, Billy Joelt, Aretha Franklint, Janis Joplint és még számtalan más művészt.

Leslie Mandoki több mint negyven éven át ápolt vele kapcsolatot. Első találkozásuk New Yorkban történt, amikor legendás mentora, Monti Lüftner, a BMG, vagyis a Bertelsmann (RTL) zenei részlegének megalapítója mutatta be neki az ARISTA Records alapításának idején. A következő évtizedekben Grammy-gálák, közös rendezvények és számtalan személyes beszélgetés mélyítette szakmai kapcsolatukat.

„Sokan beszélnek Clive öt Grammy-díjáról és azokról a világsztárokról, akiknek a pályáját felépítette. Én mindenekelőtt arra az emberre emlékezem, aki végtelenül kedves és szerény maradt élete végéig. Rendkívül befolyásos volt, mégis mindig a legnagyobb tisztelettel fordult hozzánk, zenészekhez, alkotókhoz. Az embersége tette őt naggyá. Clive azok közé az óriások közé tartozott, akiknél nem a rideg algoritmusok, a kattintásszámok vagy a piaci kimutatások diktálták a döntéseket, hanem a zene szeretete és a művészekbe vetett rendíthetetlen hite. Kétségtelen, hogy a zene és a tehetség volt az iránytűje. Érdemes megemlítenem azt is, hogy Clive Davis legendás barátja, Joel Katz, az üzleti képviselőm, aki az amerikai zeneipar egyik legnagyobb tekintélyű szórakoztatóipari ügyvédje volt, magyar gyökerekkel rendelkezett. De sajnos Joel sincs már velünk. Clive Davis olyan zenei vezető volt, aki kivételes érzékkel ismerte fel a tehetségeket, értette az előadók művészi elképzeléseit, és aktívan segítette őket abban, hogy nemzetközi karriert építhessenek. Nem pusztán üzleti döntéseket hozott, hanem hosszú távú szakmai partnerként támogatta az alkotókat, lehetőségeket teremtett számukra, és hozzájárult ahhoz, hogy saját egyéniségüket kibontakoztathassák a világpiacon.

Ezzel szemben Magyarországon, az Erdős Péter nevével fémjelzett időszakban a könnyűzenei életet abszolút központosított döntéshozatal jellemezte. Egy személyben határozta meg, hogy mely előadók juthatnak lemezfelvételi lehetőséghez, rádiós és televíziós szerepléshez, koncertlehetőségekhez vagy akár