Herczog László: Ha valamit Rosszul csinálnak kötelességem megszólalni

1. Mi volt a legnagyobb kihívás számodra a munkaügyi tárca élén a gazdasági

válság idején?

Egy világgazdasági válság közepén a negatív hatások mérséklése lehetett a

fő cél. Ez különösen a szociális rendszer számára jelentett nagy kihívást.

Igazából a meglévő rendszerek működtetése, egy összeomlás elkerülése

lehetett csak a reális célkitűzés.

2. Hogyan értékeled utólag a munkanélküliség csökkentésére hozott

intézkedéseteket?

A fő cél rövid távon nem annyira a látványos foglalkoztatás-bővítés, hanem a

munkaerőpiac összeomlásának megakadályozása volt.

• Segített a munkáltatói járulékok csökkentése és a béralkalmazkodást

támogató lépések, mert ezek mérsékelték az elbocsátásokat.

• Az exportorientált ágazatok stabilizálódása 2010 körül lassan segítette

a foglalkoztatás helyreállását.

• Az „Út a munkához” és a különböző TÁMOP programok segítették a

munkaerőpiac stabilitását, de a válság okozta kihívásokat teljes egészében

nem tudták, nem is tudhatták megoldani.

 Ugyanakkor a munkanélküliség még évekig magas maradt, és

különösen a fiatalok, az alacsony képzettségűek és a tartós

munkanélküliek helyzete romlott.

Összességében a korszakot inkább „kármentésként” lehet értékeli. A cél az volt, hogy

ne alakuljon ki pénzügyi összeomlás és még nagyobb foglalkoztatási válság.

3. Melyik döntésedre vagy a legbüszkébb ebből az időszakból?

A parlamenti bizottsági ülésen azt mondtam, hogy fő feladatomnak a

legszegényebb, leginkább hátrányos helyzetekben élők segítést tartom.

Miközben tisztában voltam azzal, hogy látványos sikereket nem remélhetek,

de az erőfeszítéseket ide kell összpontosítani. A kormány létrehozott egy

krízisalapot, amelybe a kormány 2 milliárd Ft-ot tett be, és a kormány tagjai is

felajánlották egy havi fizetésüket. A folyósítás módszerét, az elosztás elveit a

szakmával (civil szervezetekkel, szakértőkkel, e téren dolgozó egyházi

alkalmazottakkal) közösen dolgoztuk ki, a rendeletek konszenzussal születtek.

4. Milyen reformokat tartottál akkor a legfontosabbnak, és ezek közül mi

bizonyult tartósnak?

2009-10 nem a reformok időszaka volt. Nemcsak azért, mert reformokat nem

a kormányzati ciklus utolsó évében kell indítani; a világgazdasági válság eleve

lehetetlenné tette a nagy átalakításokat. Egyébként több reformelképzelésem

is volt. Az új Munka Törvénykönyve szinte kész volt, de a szakszervezetek

nem akartak tárgyalni róla. Hiába mondtam, hogy ez elkerülhetetlen, legfeljebb

majd a következő kormány teszi meg. Kész koncepciónk volt a sztrájktörvény

módosításáról, különösen a még elégséges szolgáltatások körüli

bizonytalanságok rendezésére, de a szakszervezetek ettől is elzárkóztak.

Végül én nagyon szerettem volna ágazati-szakmai illetményrendszereket a

közszférában, de ezek sem valósultak meg.

5. Volt-e olyan intézkedés, amit utólag másképp csinálnál?

Amikor a GYES ideje 3 évről 2 évre csökkent, még nem voltam miniszter. Ezt

követően szeretettem volna egy férfi GYES-t bevezetni, aminek az a lényege,

hogy az apa a két éven felül még 3 hónapra elmehetett volna GYES-re. Ez

esetben tehát a családban 27 hónap lehetett volna a GYES időszaka, de csak

akkor, ha ebből legalább 3 hónapot az apa vesz igénybe. Sajnos, hagytam

magam lebeszélni erről az intézkedésről.

II. Kérdések a jelenlegi helyzetről

6. Hogyan látod ma a magyar munkaerőpiac helyzetét és fő kihívásait?

A magyar munkaerőpiacot ma a hiány jellemzi, korábban ez nem így volt.

Ennek oka egyfelől a munkaerő igényes, sajnos nem sok hozzáadott értéket

előállító beruházások okozta kereslet, de még inkább a 6-700 ezer főre

becsült, külföldön dolgozók hiánya magyarázza. A munkanélküliség szintje

elfogadható, a csak 3 hónapig fizetendő álláskeresési támogatás már nem.

Mindenekelőtt helyre kellene állítani a legyengített, önállóságát elvesztő

munkaügyi szervezetet (munkaügyi központok és kirendeltségek), hogy

komoly szerepet kapjanak a munkaerőigények kielégítésében, az

átképzésekben, hogy szolgáltatásokat nyújtsanak mind a munkáltatók, mind a

munkát keresők számára. A kormányon belül pedig szükség lenne egy olyan

foglalkoztatáspolitikára, amelyben szinte valamennyi tárca megtalálja a

feladatát. Hogy csak egy példát mondjak: az oktatási rendszer meghatározó

jelentőségű abban, hogy a jövőben milyen minőségű és tudású munkavállalók

lépnek be a munkaerőpiacra.

7. Miben különbözik a mai gazdasági környezet a 2009–2010-es válság

időszakától?

Most nincs világgazdasági válság, bár kisebb-nagyobb krízisek (covid, Közel-

keleti háborúk) most is jelen voltak, illetve vannak. A mindennapokban a

legnagyobb változást talán a digitalizáció okozta, és ennek még csak az elején

vagyunk, gondoljunk pl. a mesterséges intelligenciára, ami gyökeresen

átalakítja a munkavégzést számos területen. De nemcsak megszűnik, illetve

meg fog szűnni számos szakma, miközben számos meg átalakul, hanem új

szakmák is keletkeznek, olyanok is, amelyekről jelenleg még nem is tudunk.

(Gondoljunk bele: ha 50 évvel ez előtt megkérdezik, milyen lesz a világ 2026-

ban, és most elolvasnánk a válaszokat, csak mosolyognánk a digitalizáció

nélküli világképen. Valószínűleg azt sem írtuk volna bele az általános

telefonhiány közepette, hogy szinte mindenkinek egy kis telefon lesz a

zsebében, amivel nemcsak beszélni tud másokkal – legyenek azok akár a

Föld túlsó oldalán –, de még látjuk is egymást.) A digitalizáció erősíti a

globalizációt és új formájú együttműködéseket hoz létre. Mindenképpen

hatékonyság növelő tényezőnek tartom.

8. Mit tanácsolnál a jelenlegi döntéshozóknak a foglalkoztatáspolitika terén?

A 6. pontban már utaltam a munkaügyi szervezet jelentőségére, valamint egy

átfogó foglalkoztatáspolitikai koncepció kidolgozására. Fontos, hogy

Magyarország olyan élhető országgá váljon, ahol az emberek nem érzik

magukat kiszolgáltatva sem kormányzati, sem munkáltatói önkénynek, azaz

joguralom van, s ezért nem akarnak elköltözni a fiatalok, sőt egyre többen

haza térnek. (Bár azt gondolom, hogy e tekintetben nem túl kedvezőek az

esélyeink, mert sokan már beilleszkedtek az ottani környezetbe, egzisztenciát

teremtettek, a gyerekek ott járnak iskolába, oda kötődnek stb.). És őszintén

szembe kellene nézni a külföldiek foglalkoztatásával is, eloszlatva

megalapozatlan félelmeket, ugyanakkor kiépíteni azt a rendszert, ami egyfelől

megszűri a jelentkezőket, másfelől védi a magyar munkaerőpiacot pl. úgy,

hogy csak akkor kap egy harmadik országból jött munkát kereső

munkavállalási engedélyt, ha abba a munkakörbe a munkaügyi kirendeltség

nem tudott magyar munkavállalót felajánlani. Csupán külföldi munkavállalókkal

nem lehet megoldani a magyar munkaerőpiac minden problémáját, de

néhányat enyhíteni lehet.

9. Hogyan látod ma a szakszervezetek szerepét és mozgásterét?

Sajnos, Magyarországon sem 1990 előtt, sem azóta a szakszervezetek nem

népszerűek, amit az alacsony szervezettség is mutat. 2010 után még romlott

is a helyzet, miután a kormányok nem kívántak együttműködni a

szakszervezetekkel, sőt a Munka Törvénykönyvében meggyengítették a

szakszervezeti jogokat. Mindezek mögött azonban nem a szakszervezeteket

látom fő felelősnek (ahogyan ez mindig elhangzik), hanem a demokrácia, a

szolidaritás eszméjének, az együttműködés kultúrájának a gyengeségeit.

Mindnyájan felelősek vagyunk. Tehát sokkal többről van szó, mint hogy a

kormányok és a munkáltatók ismerjék el partnerként a szakszervezeteket, bár

ez az első lépés.

10. Mi motivál ma téged a közéleti megszólalásokban és szakmai

véleményformálásban?

Ugyanaz, mint aktív koromban: ha úgy látom, hogy valamiben tudnék segíteni,

illetve azt gondolom, hogy valamit rosszul csinálnak, akkor kötelességemnek

érzem megszólalni. Egy ország akkor lesz sikeres, ha az emberek átérzik,

hogy a közügyekhez nekik is közük van.

Dr. Herczog László 1949. október 24-én született, és 1974-ben szerzett diplomát a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen. Pályája során mindig a közigazgatásban dolgozott, szakemberként mindegyik kormányhoz lojális volt, sosem politizált. 1990 után tisztségviselő volt az Antall/Boross-, a Horn- és az első Orbán-kormánynál, az utóbbiaknál államtitkár-helyettesi, illetve államtitkári beosztásban, majd 2010-ben, 61 évesen vonult nyugdíjba a Bajnai Gordon miniszterelnök által vezetett kormány szociális és munkaügyi minisztereként.

Dr. Nemcsik János: Tudatosan figyeljünk testi lelki egészségünkre

Dr . Nemcsik  János Ph.D egyetemi docenssel az Őrs vezér téri háziorvosi rendelőjében beszélgettünk 2026. május 18-án

1. Docens úr, emlékszik még arra a pillanatra, amikor először érezte úgy, hogy a

magasvérnyomás-betegség kutatása és gyógyítása az Ön hivatása lesz?

Nem tudnám egy konkrét pillanathoz kötni elköteleződésemet. 1999-ben kezdtem először

érbetegségeket kutatni tudományos diákkörösként, akkor még állatkisérletes modelleken az

MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetében Dr. László Ferenc témavezetésével. A

munkákat az egyetem elvégzése után doktori ösztöndíjasként folytattam, majd 2003-ban

belgyógyászként kezdtem dolgozni és ezzel párhuzamosan az állatkísérletes kutatást humán

vizsgálatokra váltottam. A budapesti Szent Imre Kórház I-es Belgyógyászatán, ahová

kerültem az egyik profil a hipertónia volt és olyan nagyszerű mentorokkal tudtam együtt

dolgozni, mint Farsang Csaba, Kiss István, Járai Zoltán vagy Farkas Katalin, akik

mindannyian a Magyar Hypertonia Társaság prominens tagjai voltak. Innen, bár 2009-ben

családorvoslásra váltottam, mégis egyenes út vezetett a Magyar Hypertonia Társaság

vezetőségébe, melynek 2013-ban lettem tagja, majd Járai Zoltán barátom, a Társaság akkori

elnökének felkérésére 2017 és 2025 között a társaság főtitkáraként szolgálhattam. Sok

hasznos ügyben segédkezhettem hazai és nemzetközi téren is. Jelenleg elnökhelyettese

vagyok a Társaságnak, így biztosított, hogy a magasvérnyomás betegség a következő években

is fókuszban lesz életemben.

2. A magas vérnyomást gyakran „néma gyilkosnak” nevezik. Ön szerint miért nem

veszik még ma sem elég komolyan az emberek ezt a betegséget?

Az esetek döntő többségében a hipertónia tünetmentes, vagy a betegek együtt élnek a

tünetekkel, megszokják őket, ezért gyakran nem is panaszkodnak, csak szűrések során derül

ki, hogy magas a vérnyomásuk. Ilyen tünet például a fejfájás, amit sokan elviselnek, csak

akkor számolnak be megkönnyebbülésről, ha normalizáljuk a vérnyomást. Éppen ezért

gyakran nehéz elfogadtatni a tényt, hogy életmódváltás mellett legtöbbször élethossziglani

gyógyszeres kezelés szükséges ahhoz, hogy megelőzzük a szövődményeket. Nagyon sok

múlik az orvosok és az egyéb egészségügyi dolgozók kommunikációján és a bizalmon. Fontos

tudatosítani, hogy a hipertónia a legjelentősebb módosítható rizikófaktora a szív-érrendszeri

halálozásnak.

3. Háziorvosként és kutatóként is dolgozik. Mit tanult a betegeitől, amit egyetlen

tankönyv sem tudott volna megtanítani?

A családok történeteinek fokozatos megismerésével nagyon sok emberséget tanultam a

betegeimtől. Szerencsésnek érzem magam sokuk esetében, hogy orvosuk lehetek. Ilyen

közelséget a családorvosi munka hoz magával, a kórházi munka során nem volt lehetőség a

kapcsolatok ilyen szintű elmélyülésére. Ugyanakkor tudományos inspirációt is nyerek a

személyes kapcsolatokból. Annak a megfigyelése, hogy személyiség függően

különféleképpen birkóznak meg a betegségekkel pácienseim sok új kutatási eredményemhez

vezetett.

4. Az elmúlt két évtizedben melyik változást tartja a legjelentősebbnek a hipertónia

diagnosztikájában és kezelésében?

Két dolgot említenék. Az otthoni vérnyomásmérés elterjedése és szakmai befogadása nagyon

sokat lendített a vérnyomáskontroll javulásában. Igyekszem minden magas vérnyomásos

betegemet oktatni az otthoni vérnyomásmérésre, ezzel bevonom őket a kezelésbe, ami

bizonyítottan javítja az orvos-beteg együttműködést. A másik áttörés az egytablettás

gyógyszer kombinációk térnyerése. Segítségükkel nagyon leegyszerűsödött a kezelés és

csökkent a szedendő gyógyszerek száma, ami szintén javítja az együttműködést.

5. Sok ember gyógyszerektől várja a megoldást. Ön szerint milyen életmódbeli

változtatás hozhatná a legnagyobb eredményt a magyar lakosság egészségi állapotának

javításában?

A legjobb, ha ki sem alakul a magas vérnyomás betegség. Egyszerű dolgok sokat segíthetnek.

Ne sózzuk kóstolás nélkül az ételeket. Valójában egyáltalán nem kellene asztali só, ami sóra

szüksége van szervezetünknek azt bőven fedezi a kényér és a húsok sótartalma. Ellenben a

káliumbevitel növelési nagyon hasznos azoknak, akiknek nincs veseelégtelenségük.

Csökkenti a vérnyomást, legkellemesebb formája a banán. Fontos a mozgásszegény életmód

megváltoztatása, például ahová el tudunk menni gyalog, oda ne menjünk autóval. Alkoholból

semmilyen mennyiség nem hasznos szív-érrendszeri megelőzés céljából. A dohányzás pedig

rendkívül káros számos egészségügyi szempontból.

6. Napjainkban egyre több fiatalnál mérnek magas vérnyomást. Milyen társadalmi vagy

életmódbeli okokat lát ennek hátterében?

Egyre nagyobb az elhízás aránya már fiataloknál is. Ebben a mozgásszegény életmód

terjedése jelentős szerepet játszik. A sós nassok, energiaitalok népszerűsége is sokat ront a

helyzeten. Emellett sajnos már fiatal korban sem ritka az alkoholfogyasztás és stimuláló

hatású drogok is kialakíthatnak magas vérnyomást.

7. Volt-e olyan beteg vagy eset az orvosi pályafutása során, amely különösen mély

nyomot hagyott Önben emberileg?

Sok ilyet tudnék felsorolni, de mégis amit kiemelnék, azok családi történetek. Az élet rendje,

hogy a szülők adnak életet a gyermekeiknek, de ha van lehetőségünk, hogy gyermekként

visszahozzuk valamelyik szülőnket a halál torkából és értékelhető időt adjunk neki még a

Földön, szerintem ez különös kiváltság. Nekem ezt sikerült Édesapámmal átélnem.

8. A mesterséges intelligencia és a digitális egészségügyi eszközök korában hogyan látja

a személyes orvos–beteg kapcsolat jövőjét?

Átalakulóban van a betegellátás és nekem orvosként folyamatosan alkalmazkodnom kell az új

kihívásokhoz. Pozitív irányú változás, hogy elektronikusan hozzáférhetőek pár kattintással

szerteágazó, részletes kórelőzményi adatok. Ugyanakkor a digitális világnak nem alakult még

ki letisztult kultúrája. Előfordul, hogy a betegek hosszú emaileket írnak panaszaikkal és

ezekre emailben várnak választ, de a gyógyítás aktív kommunikációt és vizsgálatot igényel,

ennek hiányában nagy a hibázás lehetősége. Részemről pedig arra kell törekedjek tudatosan,

hogy az elektronikus receptírás mellett is időszakosan iktassak be személyes találkozást

krónikus betegeimmel, illetve egészségeseknél se maradjanak el szűrések.

9. A Magyar Hypertonia Társaság alelnökeként mely célkitűzéseket tartja a

legfontosabbnak a következő években a hazai hipertónia ellátás fejlesztésében?

2025-ben új ajánlást jelentetett meg Társaságunk a magas vérnyomás betegség kezelésére.

Fontos lenne, hogy minél több kollégához eljuttassuk ennek az üzeneteit. A WHO kimutatásai

alapján hazánkban a jól kezelt hipertóniások aránya a 2019-es 23%-os értékről 2024-re 27%-

ra emelkedett, de ez még távol van a javasolt 50%-os aránytól, így még sok a teendőnk.

10. Ha egyetlen tanácsot adhatna a magyar embereknek azért, hogy hosszabb és

egészségesebb életet éljenek, mi lenne az?

Tudatosan figyeljünk oda a testi-lelki egészségünkre, dolgozzunk rajtuk, mert ha elvesznek

sokkal nehezebb őket helyreállítani, mint épnek megőrizni.

Lippner Tamás A bizalomépítés könyve – Sebességváltás az értékesítésben

Lippner Tamás A bizalomépítés könyve – Sebességváltás az értékesítésben I. című műve azon ritka üzleti könyvek közé tartozik, amelyek nem elméleti magaslatokból szemlélik az értékesítést, hanem a mindennapi emberi kapcsolatok felől közelítik meg azt. A szerző alapvető kérdése, hogy miért veszítünk el ügyfeleket, és hogyan lehet a bizalom tudatos építésével tartós kapcsolatokat kialakítani. A könyv központi gondolata szerint az eredményes értékesítés nem a rábeszélés művészete, hanem a megfelelő emberi kommunikáció és a bizalom megteremtésének képessége.

A kötet egyik legnagyobb különlegessége, hogy a szerző a személyiségtípusokra építve mutat be különböző kommunikációs és értékesítési technikákat. Nem általános recepteket kínál, hanem arra tanítja az olvasót, miként ismerheti fel partnere gondolkodásmódját, és hogyan alakíthat ki vele kölcsönös bizalmon alapuló kapcsolatot. Ez a megközelítés különösen értékessé teszi a könyvet mindazok számára, akik üzleti életben, szolgáltatási területen vagy vezetőként emberekkel dolgoznak.

A mű másik jelentős erénye a közérthetőség. Lippner Tamás nem szakzsargonba burkolja mondanivalóját, hanem világos, könnyen követhető nyelvezettel ír. A gyakorlati példák és élethelyzetek segítik az olvasót abban, hogy a leírtakat saját munkájában vagy mindennapi kapcsolataiban is azonnal alkalmazni tudja. A könyv éppen ezért nemcsak értékesítőknek, hanem vállalkozóknak, vezetőknek, pedagógusoknak vagy akár a kommunikáció iránt érdeklődő laikus olvasóknak is hasznos olvasmány lehet.

A szerző nagy érdeme, hogy a bizalmat nem elvont fogalomként kezeli, hanem konkrét, felépíthető és fejleszthető készségként mutatja be. A könyv végig azt sugallja, hogy az üzleti siker hosszú távon nem agresszív értékesítési technikákon, hanem hitelességen, figyelmen és emberismereten alapul.

Összességében A bizalomépítés könyve olyan gyakorlati kézikönyv, amely a modern értékesítés emberi oldalát helyezi előtérbe. Különlegessége a személyiségtípusokra épülő szemléletben, legnagyobb erőssége pedig a könnyen érthető, mégis szakmailag megalapozott megközelítésben rejlik. Olyan könyv, amely nemcsak az értékesítésről szól, hanem arról is, hogyan lehet eredményesebb és hitelesebb kapcsolatokat kialakítani az emberekkel.

A Sell & Speak nem hagyományos értelemben vett könyvkiadó, hanem értékesítési és vezetői fejlesztéssel foglalkozó szakmai vállalkozás, amelynek középpontjában a gyakorlati sales-tudás, a kommunikációfejlesztés és a vezetői szemléletformálás áll. A cég filozófiája szerint az üzleti siker alapja a bizalom, a hiteles kommunikáció és a hosszú távú emberi kapcsolatok építése. Programjaik elsősorban cégvezetőknek, értékesítőknek és sales vezetőknek szólnak, akik nem pusztán tréningeket, hanem átfogó megvalósítási rendszereket keresnek. A Sell & Speak különlegessége, hogy a kommunikáció és az értékesítés területét egymást erősítő, szorosan összefüggő készségeknek tekinti. A vállalkozás szakmai ismertségét jelentősen növelte Lippner Tamás értékesítési mentor tevékenysége, valamint A bizalomépítés könyve című kötete.

Lippner Tamás életrajza Lippner Tamás a magyar sales- és kommunikációs képzés egyik ismert alakja.

1. Már 18 éves korában értékesítői csapatot épített és vezetett.
2. Több mint húsz éven keresztül dolgozott nagy létszámú értékesítési szervezetek vezetőjeként.
3. Pályafutása során vezető pozíciókat töltött be a Citibank, a Sberbank és a Vodafone szervezeteiben.
4. Saját vállalkozását 2007-ben alapította, amely később több száz szerződéses értékesítővel működött.
5. 2018-ban jelent meg legismertebb műve, a A bizalomépítés könyve.
6. Módszertanának középpontjában a személyiségtípusokra épülő értékesítés és a bizalom kialakítása áll.
7. 2016-ban Európa-bajnoki címet nyert német nyelvű nyilvános beszéd kategóriában a Toastmasters International versenyén.
8. Több évet töltött külföldön, Németországban és az Egyesült Államokban, miközben nemzetközi tapasztalatokat szerzett az üzleti kommunikáció és vezetés területén.
9. Napjainkban a Sell & Speak vezetőjeként cégvezetők és értékesítési csapatok fejlesztésével foglalkozik, miközben tréningeket, mentorprogramokat és előadásokat tart Magyarországon és nemzetközi környezetben egyaránt.

Artificial Intelligence in Writing: From Horses to Automobiles

Throughout history, technological progress has repeatedly transformed the way people work, communicate, and create. One of the most striking examples was the transition from horse-drawn transportation to the automobile. At first glance, this change may seem far removed from the world of writing, journalism, and communication. Yet the growing use of artificial intelligence in text creation shows remarkable similarities to that earlier technological revolution.

For centuries, horses represented the fastest and most effective means of transportation. They carried people, goods, and information across cities and continents. Then came the automobile. It was initially viewed with skepticism. Many doubted its reliability, questioned its usefulness, and believed that nothing could ever replace the horse. Nevertheless, within a few decades, the automobile fundamentally changed transportation and became an indispensable part of everyday life.

Today, we are witnessing a similar transformation in the field of writing. For generations, articles, books, reports, and letters were produced entirely through human effort. Writers spent hours, sometimes days, searching for information, organizing ideas, and refining every sentence. Artificial intelligence now offers a new tool that can significantly accelerate many of these processes.

Yet there is an important lesson to be learned from history. The arrival of the automobile did not eliminate the need for people. Instead, it changed the skills that people needed. A good coachman had to understand horses, while a good driver had to learn traffic rules, vehicle operation, and road safety. The objective remained the same—to reach a destination—but the means of achieving it changed.

The same principle applies to artificial intelligence. AI does not eliminate the role of the writer. It merely changes the way the work is performed. The author remains responsible for the idea, the message, the accuracy of information, and the final quality of the text. Artificial intelligence can assist, suggest, summarize, and organize, but it cannot replace human judgment, experience, responsibility, or creativity.

Just as a driver must know where he wishes to travel, a writer using AI must know what he wants to say. A driver who blindly follows directions without understanding the road may end up in the wrong place. Likewise, a writer who accepts AI-generated content without critical evaluation risks publishing inaccurate or misleading information. The human mind remains the navigator; AI is merely the vehicle.

The history of innovation also teaches us that fear often accompanies change. When automobiles first appeared, many predicted failure. Others worried about safety, reliability, and social consequences. Similar concerns are frequently expressed about artificial intelligence today. Some fear that AI will diminish human creativity, while others believe it will become one of the most powerful tools ever available to writers, journalists, researchers, and educators.

Perhaps both perspectives contain elements of truth. Every technological advance brings opportunities as well as challenges. The real question is not whether AI will replace humans, but how humans will choose to use AI. Those who understand its strengths and limitations will be able to achieve more than ever before.

Looking ahead, it seems likely that successful writers, journalists, and editors will not be those who reject artificial intelligence, nor those who rely on it blindly. Rather, they will be the professionals who learn how to combine human knowledge, experience, ethical judgment, and creativity with the speed and efficiency offered by modern technology.

In conclusion, the rise of artificial intelligence in writing can indeed be compared to humanity's transition from horses to automobiles. The fundamental purpose remains unchanged: to communicate ideas, share knowledge, and connect people. What changes are the tools and the skills required to use them effectively. The future belongs neither exclusively to humans nor to machines. It belongs to those who can successfully bring the strengths of both together in the service of knowledge, culture, and communication.

Az AI használata a szövegírásban – hasonlat a lovakról az autókra való áttéréshez

Az emberiség történetében időről időre olyan technológiai változások következtek be, amelyek alapvetően alakították át a mindennapi életet és a munkavégzést. Ilyen fordulópont volt a lovak szerepének visszaszorulása és az autók elterjedése, valamint napjainkban a mesterséges intelligencia (AI) megjelenése a szövegírásban. Bár első pillantásra a két jelenség távolinak tűnhet egymástól, valójában számos hasonlóság fedezhető fel közöttük.

A múltban az emberek évszázadokon keresztül lovakkal közlekedtek. Aki jól akart haladni, annak értenie kellett a lovakhoz: tudnia kellett etetni, gondozni, patkolni, irányítani az állatot, és kezelni a vele kapcsolatos problémákat. Az autó megjelenésével azonban nem szűnt meg az utazás igénye, csupán az ehhez szükséges tudás változott meg. A lovaglási ismeretek helyét fokozatosan átvette a vezetési tudás, a közlekedési szabályok ismerete és a gépjármű kezelésének képessége.

Hasonló folyamat figyelhető meg a szövegírás világában is. Korábban minden mondatot, bekezdést és teljes szöveget kizárólag az ember alkotott meg. Az írónak, újságírónak vagy szerkesztőnek hosszú időt kellett fordítania az anyagok megfogalmazására, szerkesztésére és javítására. A mesterséges intelligencia megjelenésével azonban nem maga az alkotás szűnik meg, hanem átalakul. Az ember szerepe egyre inkább az irányítás, a kérdésfeltevés, a szerkesztés és az ellenőrzés felé tolódik el.

Ahogyan az autó nem tette feleslegessé az embert, úgy az AI sem teszi feleslegessé a szerzőt. Az autóvezetőnek ma is tudnia kell, hová akar eljutni, milyen útvonalat válasszon, és miként reagáljon a váratlan helyzetekre. Ugyanígy az AI-t használó szövegalkotónak is tudnia kell, milyen célt szeretne elérni, milyen információkat kíván közölni, és hogyan ellenőrizze az elkészült szöveg pontosságát.

A változás lényege tehát nem a munka megszűnése, hanem a munka jellegének módosulása. A ló korszakában a fizikai irányítás volt a meghatározó, az autó korszakában pedig a technikai tudás. A hagyományos szövegírás során a hangsúly a kézi megfogalmazáson volt, az AI korszakában viszont egyre fontosabbá válik a jó kérdésfeltevés, az információk rendszerezése és az eredmények kritikus értékelése.

A történelem azt mutatja, hogy az új technológiák kezdetben gyakran ellenállásba ütköznek. Az autó megjelenésekor sokan úgy vélték, hogy semmi sem pótolhatja a lovakat. Mégis az autó vált a közlekedés meghatározó eszközévé, miközben a lovak más szerepkörökben megmaradtak. Hasonló viták zajlanak ma az AI kapcsán is. Sokan tartanak attól, hogy a mesterséges intelligencia háttérbe szorítja az emberi kreativitást, míg mások úgy vélik, hogy éppen új lehetőségeket nyit meg az alkotók számára.

A legfontosabb tanulság az, hogy a technológia önmagában nem helyettesíti az embert. Azok kerülnek előnybe, akik képesek megtanulni az új eszközök használatát. Ahogyan a 20. században a jó kocsisokból gyakran jó autóvezetők lettek, úgy a 21. században a jó írók, újságírók és szerkesztők is sikeresen alkalmazhatják a mesterséges intelligenciát munkájuk során.

Összegzésként elmondható, hogy az AI használata a szövegírásban valóban hasonlítható a lovakról az autókra való áttéréshez. Az alapvető cél – az információ átadása, a gondolatok megfogalmazása és az emberek közötti kommunikáció – nem változik, csupán az ehhez használt eszközök és a szükséges készségek alakulnak át. A jövő nem az ember vagy a gép kizárólagos uralmáról szól, hanem a kettő együttműködéséről, amely új lehetőségeket teremthet a tudás, a kultúra és a kommunikáció világában.

A monetáris politika új kihívásai az euró övezetben
Összefoglaló Klaus Knot előadásáról

Elhangzott a Budapesti Corvinus Egyetem III. előadójában, 2026. május 19-én
Az előadásban Klaas Knot, a holland jegybank elnöke és az European Central Bank Kormányzótanácsának tagja részletesen elemezte az euró övezet monetáris politikájának fejlődését, különös tekintettel a 2008-as pénzügyi válságot és az euró válságot követő időszakra. Az előadás központi témája az volt, hogy a hagyományos monetáris politika eszközei miért bizonyultak elégtelennek a válság kezelésére, és hogyan alakultak ki az úgynevezett nem hagyományos jegybanki intézkedések.
A monetáris politika alapvetően rövid lejáratú kamatlábakkal dolgozik. A központi bankok az irányadó kamatok módosításával próbálják szabályozni az inflációt és a gazdasági növekedést. A probléma azonban az, hogy a gazdaság szereplői – a háztartások és a vállalkozások – jellemzően hosszú lejáratú hiteleket vesznek fel, például öt vagy tíz évre. Ezért kulcsfontosságú kérdés, hogy a rövid távú jegybanki kamatok miként hatnak a hosszabb lejáratú piaci kamatokra.
Az euró övezetben a válság idején ez az átadási mechanizmus súlyosan sérült. Az egyes országok államkötvény-hozamai jelentősen eltértek egymástól. Míg Németország és Franciaország alacsony finanszírozási költségekkel rendelkezett, addig Olaszországban vagy Spanyolországban drasztikusan emelkedtek a hozamok. Ez azt eredményezte, hogy ugyanaz az egységes monetáris politika teljesen eltérő hatást váltott ki az egyes tagállamokban.
Az előadó hangsúlyozta, hogy az euró övezet eredeti intézményi szerkezete hiányos volt. A monetáris unió létrejött ugyan, de nem épült ki megfelelő válságkezelési mechanizmus. Nem létezett bankunió, nem működött közös stabilitási rendszer, és az European Central Bank szerepe sem volt egyértelműen meghatározva pénzügyi válságok esetére. Ezért a válság során új eszközök kidolgozására volt szükség.
Az egyik legfontosabb új eszköz a mennyiségi lazítás (Quantitative Easing – QE) volt. Ennek során a központi bank nagy mennyiségben vásárolt állampapírokat és egyéb pénzügyi eszközöket. A cél az volt, hogy leszorítsák a hosszabb lejáratú kamatokat és helyreállítsák a piacok működését. Az előadás rámutatott arra, hogy a jegybank kommunikációja legalább olyan fontossá vált, mint maga a kamatpolitika.
Klaas Knot kiemelte, hogy a modern monetáris politika „85 százalékban kommunikáció”. A piacok várakozásait kell befolyásolni: az inflációs várakozásokat, a kockázati prémiumokat és a hosszú lejáratú hozamokat. Az úgynevezett forward guidance során a jegybank előre jelzi, hogy várhatóan hosszabb ideig alacsonyan tartja a kamatokat. Ez önmagában képes csökkenteni a hitelfelvételi költségeket.
Az előadás egyik fontos része a piaci fegyelem kérdésével foglalkozott. A klasszikus közgazdasági elképzelés szerint a piacok magasabb kamatokkal „büntetik” a felelőtlen gazdaságpolitikát folytató országokat. A válság azonban megmutatta, hogy a pénzügyi piacok gyakran nem fokozatosan reagálnak, hanem hirtelen és túlzott módon. Ez önbeteljesítő válságspirálokat indíthat el, amelyek tovább mélyítik a gazdasági problémákat.
Az előadó részletesen beszélt a bankközi piacok válságáról is. Normális körülmények között a bankok egymás között kezelik a rövid távú likviditási problémákat. Válsághelyzetben azonban a bizalom eltűnik, és a bankok nem hajlandók egymásnak hitelezni. Ez hitel szűkéhez vezet, amely a reálgazdaságot is súlyosan érinti.
Az infláció és a monetáris politika kapcsolatáról szólva Klaas Knot hangsúlyozta, hogy a monetáris politika hatása jelentős késéssel jelentkezik. Egy kamatdöntés hatása akár másfél-két év múlva jelenik meg az inflációban. Ezért a jegybankoknak nem a rövid távon ingadozó ármozgásokra kell reagálniuk, hanem a tartós, strukturális inflációs folyamatokra. Ennek egyik fontos mutatója a maginfláció, amely kiszűri az energia- és élelmiszerárak erős ingadozásait.
Az előadás végkövetkeztetése szerint a 2008 utáni időszak egyik legfontosabb tanulsága az volt, hogy az euró övezet stabil működéséhez nem elegendő a közös valuta. Szükség van közös pénzügyi intézményekre, válságkezelési mechanizmusokra, hiteles jegybanki kommunikációra és olyan eszközökre, amelyek képesek megakadályozni a pénzügyi piacok szélsőséges reakcióit.

A monetáris politika új kihívásai az euró övezetben
Összefoglaló Klaus Knot előadásáról

Elhangzott a Budapesti Corvinus Egyetem III. előadójában, 2026. május 19-én
Az előadásban Klaas Knot, a holland jegybank elnöke és az European Central Bank Kormányzótanácsának tagja részletesen elemezte az euró övezet monetáris politikájának fejlődését, különös tekintettel a 2008-as pénzügyi válságot és az euró válságot követő időszakra. Az előadás központi témája az volt, hogy a hagyományos monetáris politika eszközei miért bizonyultak elégtelennek a válság kezelésére, és hogyan alakultak ki az úgynevezett nem hagyományos jegybanki intézkedések.
A monetáris politika alapvetően rövid lejáratú kamatlábakkal dolgozik. A központi bankok az irányadó kamatok módosításával próbálják szabályozni az inflációt és a gazdasági növekedést. A probléma azonban az, hogy a gazdaság szereplői – a háztartások és a vállalkozások – jellemzően hosszú lejáratú hiteleket vesznek fel, például öt vagy tíz évre. Ezért kulcsfontosságú kérdés, hogy a rövid távú jegybanki kamatok miként hatnak a hosszabb lejáratú piaci kamatokra.
Az euró övezetben a válság idején ez az átadási mechanizmus súlyosan sérült. Az egyes országok államkötvény-hozamai jelentősen eltértek egymástól. Míg Németország és Franciaország alacsony finanszírozási költségekkel rendelkezett, addig Olaszországban vagy Spanyolországban drasztikusan emelkedtek a hozamok. Ez azt eredményezte, hogy ugyanaz az egységes monetáris politika teljesen eltérő hatást váltott ki az egyes tagállamokban.
Az előadó hangsúlyozta, hogy az euró övezet eredeti intézményi szerkezete hiányos volt. A monetáris unió létrejött ugyan, de nem épült ki megfelelő válságkezelési mechanizmus. Nem létezett bankunió, nem működött közös stabilitási rendszer, és az European Central Bank szerepe sem volt egyértelműen meghatározva pénzügyi válságok esetére. Ezért a válság során új eszközök kidolgozására volt szükség.
Az egyik legfontosabb új eszköz a mennyiségi lazítás (Quantitative Easing – QE) volt. Ennek során a központi bank nagy mennyiségben vásárolt állampapírokat és egyéb pénzügyi eszközöket. A cél az volt, hogy leszorítsák a hosszabb lejáratú kamatokat és helyreállítsák a piacok működését. Az előadás rámutatott arra, hogy a jegybank kommunikációja legalább olyan fontossá vált, mint maga a kamatpolitika.
Klaas Knot kiemelte, hogy a modern monetáris politika „85 százalékban kommunikáció”. A piacok várakozásait kell befolyásolni: az inflációs várakozásokat, a kockázati prémiumokat és a hosszú lejáratú hozamokat. Az úgynevezett forward guidance során a jegybank előre jelzi, hogy várhatóan hosszabb ideig alacsonyan tartja a kamatokat. Ez önmagában képes csökkenteni a hitelfelvételi költségeket.
Az előadás egyik fontos része a piaci fegyelem kérdésével foglalkozott. A klasszikus közgazdasági elképzelés szerint a piacok magasabb kamatokkal „büntetik” a felelőtlen gazdaságpolitikát folytató országokat. A válság azonban megmutatta, hogy a pénzügyi piacok gyakran nem fokozatosan reagálnak, hanem hirtelen és túlzott módon. Ez önbeteljesítő válságspirálokat indíthat el, amelyek tovább mélyítik a gazdasági problémákat.
Az előadó részletesen beszélt a bankközi piacok válságáról is. Normális körülmények között a bankok egymás között kezelik a rövid távú likviditási problémákat. Válsághelyzetben azonban a bizalom eltűnik, és a bankok nem hajlandók egymásnak hitelezni. Ez hitel szűkéhez vezet, amely a reálgazdaságot is súlyosan érinti.
Az infláció és a monetáris politika kapcsolatáról szólva Klaas Knot hangsúlyozta, hogy a monetáris politika hatása jelentős késéssel jelentkezik. Egy kamatdöntés hatása akár másfél-két év múlva jelenik meg az inflációban. Ezért a jegybankoknak nem a rövid távon ingadozó ármozgásokra kell reagálniuk, hanem a tartós, strukturális inflációs folyamatokra. Ennek egyik fontos mutatója a maginfláció, amely kiszűri az energia- és élelmiszerárak erős ingadozásait.
Az előadás végkövetkeztetése szerint a 2008 utáni időszak egyik legfontosabb tanulsága az volt, hogy az euró övezet stabil működéséhez nem elegendő a közös valuta. Szükség van közös pénzügyi intézményekre, válságkezelési mechanizmusokra, hiteles jegybanki kommunikációra és olyan eszközökre, amelyek képesek megakadályozni a pénzügyi piacok szélsőséges reakcióit.

A magyar egészségügy helyzetéről hosszú évek óta számtalan vita folyik, ám kevés olyan átfogó és tudományos igényű munka született, amely egyszerre történelmi, gazdasági és társadalmi összefüggéseiben vizsgálja az elmúlt évtizedek folyamatait. Orosz Éva Meghiúsult felzárkózás, félresiklott rendszerváltozás – Látlelet a magyar egészségügy közelmúltjáról című kötete pontosan erre vállalkozik. A könyv nemcsak tudományos elemzés, hanem súlyos figyelmeztetés is: a magyar egészségügy problémái nem egyik napról a másikra alakultak ki, hanem négy évtized politikai hibáinak következményei.

A kötet bemutatója valóságos szakmai eseménnyé vált, ahol egészségügyi közgazdászok, orvosok, újságírók és korábbi döntéshozók közösen keresték a választ arra: vajon félúton jár-e a magyar egészségügy, vagy már rég letért a helyes útról.

Negyven év elszalasztott lehetőségei

Orosz Éva könyvének egyik legfontosabb állítása, hogy a rendszerváltozás idején Magyarország előtt valódi lehetőség állt egy korszerű, nyugat-európai típusú egészségügyi rendszer kialakítására. Az 1990-es évek elején még olyan reformkoncepciók születtek, amelyek a társadalombiztosításra, a szabályozott versenyre és a decentralizált működésre épültek volna.

A reformfolyamat azonban hamar megtorpant. A gazdasági megszorítások, a politikai ciklusok rövid távú gondolkodása és a folyamatos „tűzoltás” megakadályozta a hosszú távú stratégia kialakulását. A szerző szerint a későbbi kormányok sem tudtak kitörni ebből az ördögi körből.

A könyv egyik legerősebb része annak bemutatása, miként veszítette el Magyarország fokozatosan regionális előnyét. Míg 1992-ben a magyar egészségügyi közkiadások még meghaladták a cseh szintet, addig 2024-re már annak alig több mint felét érték el. A régió országai fokozatosan növelték egészségügyi ráfordításaikat, Magyarország viszont tartós lemaradásba került.

Emberi sorsok a számok mögött

A könyv nem pusztán statisztikák gyűjteménye. Orosz Éva világosan rámutat arra, hogy a finanszírozási problémák közvetlenül hatnak az emberek életére és életkilátásaira.

A szerző szerint különösen drámai az elkerülhető halálozások magas száma. Ha Magyarország csak a cseh egészségügyi mutatókat érte volna el, több tízezer ember életét lehetett volna megmenteni az elmúlt években. A várható élettartam növekedése ugyan abszolút értékben javult, de a régió többi országához képest a magyar lemaradás tovább nőtt.

A könyv részletesen elemzi az egészségügy humán válságát is. Az orvoshiány, az ápolók túlterheltsége, a vidéki ellátás gyengülése és a magánszektor térnyerése mind hozzájárultak ahhoz, hogy az ellátórendszer egyre nehezebben működik.

A centralizáció zsákutcája

A szerző külön fejezeteket szentel a 2010 utáni időszaknak. Véleménye szerint ebben a korszakban az egészségügyben túlzott centralizáció valósult meg. A társadalombiztosítási modell háttérbe szorult, miközben a politikai és közigazgatási irányítás egyre erősebb lett.

Orosz Éva úgy látja, hogy a gazdasági növekedés éveiben történelmi lehetőség nyílt volna az egészségügy megerősítésére. Ehelyett azonban elsősorban hatalomtechnikai és szervezeti centralizáció történt, amely hosszú távon nem oldotta meg a rendszer alapvető problémáit.

A könyvbemutatón megszólaló szakértők – köztük Dózsa Csaba, Lakner Zoltán és Álmos Péter – egyaránt hangsúlyozták, hogy a reformok folytonos megszakítása és újrakezdése konzerválta a rendszer válságát.

Adatok, nyilvánosság és bizalom

A kötet egyik legérdekesebb gondolata az úgynevezett „adatforradalom” szükségessége. Orosz Éva szerint Magyarországon rengeteg egészségügyi adat áll rendelkezésre, ezek azonban gyakran nem jutnak el sem a nyilvánossághoz, sem a döntéshozókhoz megfelelő formában.

A könyvbemutatón felszólaló Élő Anita arról beszélt, hogy az elmúlt években a sajtó hozzáférése az egészségügyi információkhoz jelentősen szűkült. A nyilvánosság korlátozása pedig tovább növelte a társadalmi bizalmatlanságot.

A szerző szerint reform csak akkor lehet sikeres, ha egyszerre történik meg:

• a finanszírozás növelése,
• az intézményi átalakítás,
• a szakmai párbeszéd helyreállítása,
• valamint az adatok és döntések átláthatóvá tétele.

Összegzés

Orosz Éva kötete az elmúlt évek egyik legfontosabb egészségpolitikai munkája. A könyv legnagyobb erénye, hogy nem egyszerűen kritikát fogalmaz meg, hanem rendszerszintű elemzést nyújt a magyar egészségügy válságáról. Tudományos alapossággal, mégis közérthető módon mutatja be, miként vezetett a politikai rövidlátás, a félbehagyott reformok és a forráskivonás a jelenlegi helyzethez.

A mű egyszerre történelmi dokumentum, társadalmi látlelet és figyelmeztetés a jövő számára. Nemcsak egészségpolitikusoknak és szakembereknek ajánlható, hanem mindenkinek, aki szeretné megérteni, hogyan jutott el a magyar egészségügy a mai állapotáig.

A szerzőről

Orosz Éva a magyar egészségügyi közgazdaságtan egyik legismertebb alakja. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusa és az MTA doktora. Kutatásainak középpontjában az egészségügyi rendszerek működése, finanszírozása és társadalmi hatásai állnak. Több évtizede elemzi a magyar egészségügy strukturális problémáit, valamint nemzetközi összehasonlításban vizsgálja a hazai folyamatokat. Számos tudományos publikáció, tanulmány és egészségpolitikai elemzés szerzője. Munkásságát szakmai körökben rendkívüli tekintély övezi, sokan a magyar egészségpolitika „élő lelkiismeretének” nevezik.

A kiadóról

A könyvet az ELTE Eötvös Kiadó

Ez az alvási szokás akár meg is duplázhatja a szívbetegségek esélyét

Egyik este tízkor alszunk el, másnap éjfélkor, utána kilenckor. Hétvégén pedig teljesen felborul minden. A szervezet számára ez olyan, mintha folyamatosan időzónák között ingáznánk. A testünk pedig nagyon rosszul viseli ezt. De miért olyan veszélyes a rendszertelen alvás?

Az emberi szervezet rendkívül érzékenyen reagál az alvás időzítésének változásaira, a rendszertelen alvás ezért óriási károkat okozhat.

A testünk nem szereti az összevisszaságot

Egy finn kutatás során több mint háromezer ember alvási szokásait követték nyomon, majd éveken át vizsgálták az egészségi állapotukat. Az eredmény meglepő lett: azoknál, akik minden este teljesen eltérő időpontban feküdtek le, jóval nagyobb eséllyel alakult ki később szív- és érrendszeri probléma. A legnagyobb veszélyben pedig azok voltak, akik eleve keveset aludtak. Náluk a kialvatlanság a rendszertelen esti rutinnal párosulva megduplázta a komolyabb szívbetegségek kockázatát.

Ez azért különösen fontos, mert ma már az emberek jelentős része nem is klasszikus értelemben vett alváshiányban él, hanem pontosan a fent említett, szétesett alvási ritmusban. 

A cirkadián ritmus 

Az egész jelenség mögött a cirkadián ritmus áll, vagyis a szervezet belső biológiai órája. Ez szabályozza többek között a hormontermelést, a vérnyomást, az anyagcserét és a regenerációt is. (A cirkadián ritmus működéséről, illetve arról, hogyan támogathatjuk természetes módon, itt írtunk részletesebben.) Amikor minden este máskor fekszünk le, ez a rendszer egyszerűen elveszíti a stabilitását. Mit jelent ez a gyakorlatban?

A vérnyomás nem csökken megfelelően éjszaka, a stresszhormonok magasabb szinten maradnak, a szervezet pedig nem jut el abba a regenerációs állapotba, amelyre szüksége lenne. Ahogyan a stabil alvási rutin összefügghet az alacsonyabb gyulladásszinttel, a jobb anyagcserével és a kedvezőbb vérnyomással, úgy árthat testünknek a rendszertelen lefekvés. 

A rendszertelen alvás veszélyesebb lehet, mint gondolnánk 

A jelenségre már külön fogalom is létezik: social jetlag. Ez azt jelenti, hogy a hétköznapi és a hétvégi alvási ritmus között akkora különbség alakul ki, mintha minden pénteken egy másik időzónába repülnénk.

Az otthoni mozizás, az állandó online jelenlét és a végtelen esti görgetés gyakorlatilag újraprogramozta az alvási szokásainkat. Este még e-mailekre válaszolunk, csetelünk, játszunk, videókat nézünk vagy közösségi médiát pörgetünk, miközben a testünk már rég pihenni próbálna. A rossz alvás mögött természetesen sokszor más problémák is állhatnak (stressz, mentális terhelés, sok munka, szorongás, időjárás-változás stb.), ám a hatás ugyanaz. És ez nem csak a másnapi fáradtság. 

Egy csaknem 117 ezer résztvevővel végzett kutatás szerint a rendszertelen alvás kapcsolatban állhat a magas vérnyomással, az inzulinrezisztenciával, az elhízással, a depresszióval és a szívroham fokozott kockázatával is. Egy friss nemzetközi vizsgálat szerint emellett 26 százalékkal emelheti a stroke esélyét, ha mindig máskor fekszünk le aludni. 

Nem feltétlenül kell korán lefeküdni

A fent említett finn kutatás egyik legérdekesebb következtetése, hogy nem létezik univerzálisan tökéletes lefekvési idő. 

Nem az a döntő, hogy este tízkor vagy éjfélkor alszunk el. Hanem az, hogy nagyjából mindig ugyanakkor tegyük. A szakértők szerint pedig már az is jelentős pozitív változást hozhat, ha a lefekvési időt egy viszonylag szűk, nagyjából fél-egy órás sávon belül tartjuk. A szervezet ugyanis sokkal jobban tolerálja a késői alvást, mint a kiszámíthatatlanságot.

A modern világ folyamatos stimulációra épül. A testünk viszont állandó ritmusra. Elképzelhető, hogy a következő évek egyik legfontosabb egészségügyi felismerése végül meglepően egyszerű lesz: a rendszeresség. Nem biztos, hogy rögtön több órát kell aludni (sőt ennek is van hátránya), már az is segíthet, ha nagyjából ugyanabban az időben fekszünk le minden este.

Egyik este tízkor alszunk el, másnap éjfélkor, utána kilenckor. Hétvégén pedig teljesen felborul minden. A szervezet számára ez olyan, mintha folyamatosan időzónák között ingáznánk. A testünk pedig nagyon rosszul viseli ezt. De miért olyan veszélyes a rendszertelen alvás?

Az emberi szervezet rendkívül érzékenyen reagál az alvás időzítésének változásaira, a rendszertelen alvás ezért óriási károkat okozhat.

A testünk nem szereti az összevisszaságot

Egy finn kutatás során több mint háromezer ember alvási szokásait követték nyomon, majd éveken át vizsgálták az egészségi állapotukat. Az eredmény meglepő lett: azoknál, akik minden este teljesen eltérő időpontban feküdtek le, jóval nagyobb eséllyel alakult ki később szív- és érrendszeri probléma. A legnagyobb veszélyben pedig azok voltak, akik eleve keveset aludtak. Náluk a kialvatlanság a rendszertelen esti rutinnal párosulva megduplázta a komolyabb szívbetegségek kockázatát.

Ez azért különösen fontos, mert ma már az emberek jelentős része nem is klasszikus értelemben vett alváshiányban él, hanem pontosan a fent említett, szétesett alvási ritmusban. 

A cirkadián ritmus 

Az egész jelenség mögött a cirkadián ritmus áll, vagyis a szervezet belső biológiai órája. Ez szabályozza többek között a hormontermelést, a vérnyomást, az anyagcserét és a regenerációt is. (A cirkadián ritmus működéséről, illetve arról, hogyan támogathatjuk természetes módon, itt írtunk részletesebben.) Amikor minden este máskor fekszünk le, ez a rendszer egyszerűen elveszíti a stabilitását. Mit jelent ez a gyakorlatban?

A vérnyomás nem csökken megfelelően éjszaka, a stresszhormonok magasabb szinten maradnak, a szervezet pedig nem jut el abba a regenerációs állapotba, amelyre szüksége lenne. Ahogyan a stabil alvási rutin összefügghet az alacsonyabb gyulladásszinttel, a jobb anyagcserével és a kedvezőbb vérnyomással, úgy árthat testünknek a rendszertelen lefekvés. 

A rendszertelen alvás veszélyesebb lehet, mint gondolnánk 

A jelenségre már külön fogalom is létezik: social jetlag. Ez azt jelenti, hogy a hétköznapi és a hétvégi alvási ritmus között akkora különbség alakul ki, mintha minden pénteken egy másik időzónába repülnénk.

Az otthoni mozizás, az állandó online jelenlét és a végtelen esti görgetés gyakorlatilag újraprogramozta az alvási szokásainkat. Este még e-mailekre válaszolunk, csetelünk, játszunk, videókat nézünk vagy közösségi médiát pörgetünk, miközben a testünk már rég pihenni próbálna. A rossz alvás mögött természetesen sokszor más problémák is állhatnak (stressz, mentális terhelés, sok munka, szorongás, időjárás-változás stb.), ám a hatás ugyanaz. És ez nem csak a másnapi fáradtság. 

Egy csaknem 117 ezer résztvevővel végzett kutatás szerint a rendszertelen alvás kapcsolatban állhat a magas vérnyomással, az inzulinrezisztenciával, az elhízással, a depresszióval és a szívroham fokozott kockázatával is. Egy friss nemzetközi vizsgálat szerint emellett 26 százalékkal emelheti a stroke esélyét, ha mindig máskor fekszünk le aludni. 

Nem feltétlenül kell korán lefeküdni

A fent említett finn kutatás egyik legérdekesebb következtetése, hogy nem létezik univerzálisan tökéletes lefekvési idő. 

Nem az a döntő, hogy este tízkor vagy éjfélkor alszunk el. Hanem az, hogy nagyjából mindig ugyanakkor tegyük. A szakértők szerint pedig már az is jelentős pozitív változást hozhat, ha a lefekvési időt egy viszonylag szűk, nagyjából fél-egy órás sávon belül tartjuk. A szervezet ugyanis sokkal jobban tolerálja a késői alvást, mint a kiszámíthatatlanságot.

A modern világ folyamatos stimulációra épül. A testünk viszont állandó ritmusra. Elképzelhető, hogy a következő évek egyik legfontosabb egészségügyi felismerése végül meglepően egyszerű lesz: a rendszeresség. Nem biztos, hogy rögtön több órát kell aludni (sőt ennek is van hátránya), már az is segíthet, ha nagyjából ugyanabban az időben fekszünk le minden este.

Forrás: magyar nemzet

Zoltán Tamás Zmeskall: A Good Journalist Must Be Like a Blacksmith

We spoke with Zoltán Tamás Zmeskall, editor-in-chief of the online newspaper Zetapress, at the MÚOSZ President’s Café on May 11, 2026.

When did you first feel that journalism was your true calling?

ZZT: Even in elementary school and later in technical secondary school, I wrote very well and correctly. I always received top grades in Hungarian language and literature. I also enjoyed sharing my knowledge with others, but in technical and later healthcare professions there was only limited opportunity for this. To quote Attila József, I wanted to “teach my whole nation,” and journalism proved to be an excellent opportunity for that. At the beginning of 1989, I started at a local newspaper in my then hometown, Szekszárd, and a year later, already living in Budapest, I continued at national newspapers.

Is it curiosity or courage that makes a journalist truly great?

ZZT: Naturally, a journalist must be curious and polite during conversations. Nowadays, many people think they are brave if they continuously chase after an interviewee, shove a microphone in front of their face, and when the person becomes annoyed and pushes them aside, they speak of abuse of power. In our polarized world, this is typical on both political sides. I do not judge them; they have to serve those who pay them.

As an editor-in-chief, what is the first thing you check among the news in the morning?

ZZT: Since my site has ten different sections, I do not make distinctions between them. I receive many invitations, though I cannot attend everything, and I rarely travel to the countryside anymore. I usually go to one or two events a day, but I do not rush from one place to another, because it is not a real news competition if I only scratch the surface everywhere. I also receive press releases from places I cannot attend, and I publish those as well.

What is the most important quality for a young journalist?

ZZT: They should be curious and polite. Never look at who is speaking; always pay attention to what is being said. Even people with less education may have useful thoughts. Never become rude simply because someone pays for it. So far in Hungary, intrusive journalists have not really been harmed — rather, they like portraying themselves as martyrs — but a young hotshot should not try to provoke such situations merely to attract attention, hoping that an irritated interviewee might push them away, pinch them, or step on their foot.

Is there an article or interview you are still especially proud of today?

ZZT: There are several from the early 1990s. Back then, there was no need for prior registration; a press card was enough and everyone gladly answered questions. Once, near Nyugati Railway Station, I saw many police officers with dogs. I approached their commander and learned they were taking drug-detection exams inside a railway carriage. I entered the carriage with them, observed several examinations, and spoke with the commander and a few officers. The article about drug-sniffing dogs was born and soon appeared in print.

Another memorable case was connected to Budapest’s 13th district. After getting off the bus, I could barely step over a body lying on the sidewalk. A few moments later, two mortuary workers arrived in a siren-blaring station wagon. They explained that whenever there is a body in a public area, they are sent immediately so passersby would not have to walk around the deceased for long. Soon afterward, a detective in civilian clothes also arrived, though he did not take me into the first-floor apartment from where the elderly woman had apparently fallen onto the sidewalk. I waited downstairs, and afterward he only told me that he had spoken with the residents upstairs, but revealed nothing more. I immediately went to the domestic affairs section of Pesti Riport, where I worked at the time. The section editor sent me to the crime desk, which was then headed by László Garamvölgyi, later spokesperson of the National Police Headquarters. That was when I first met him, and we continued to encounter each other frequently at police events.

A third memorable case involved the editor-in-chief of an advocacy newspaper, who sent me to interview an elderly widow facing eviction. On the wall, I noticed old circus photographs, and it turned out that she and her late husband had been world-traveling circus performers. We immediately began talking about that as well, and thus I ended up creating two separate articles. The second one appeared in a tabloid newspaper within a few days.

In today’s online media, which is more important: speed or accuracy?

ZZT: Both are equally important. No matter how fast I am, if I publish false information, eventually nobody will believe what I write. But it is also not good if I spend too much time on a piece, because if others have already published it, readers will quickly click elsewhere. Since I started in daily newspapers — where deadlines were a constant pressure — I became accustomed to working quickly. Analytical pieces belong more in weekly papers and magazines, where there is time for research and thorough work, but I always preferred the pace of daily journalism.

What is the one mistake no journalist can afford to make?

ZZT: Inaccuracy, vulgarity, and the wrong kind of courage — as I already mentioned earlier.

Are readers more impatient today than they used to be?

ZZT: Unfortunately, yes. Sitting on buses, metros, and trams — and sadly even standing in doorways, walking on sidewalks, or crossing zebra crossings — people are constantly staring at their smartphones and paying no attention to the outside world. They spend barely half a minute, or even less, reading a news item before moving on.

What topics interest you most as an editor?

ZZT: I am interested in everything. Parliamentary affairs — where I regularly worked until 2010 — criminal cases, which I covered for several Budapest and provincial magazines in the 1990s, films, exhibitions, healthcare, and sports all interest me equally. As a resident of Ferencváros, I always attend home matches of Ferencváros and MTK, though years ago I also worked at the stadiums of Újpest, Vasas, and Honvéd. Nowadays, I mostly stick to the two nearby clubs.

How do you see the future of Hungarian online journalism?

ZZT: Sooner or later, it will replace the printed press, because with smartphones and laptops we can carry all information with us at all times. It does not require paper, so no trees need to be cut down, meaning it even has environmental benefits.

About Zoltán Tamás Zmeskall

Zoltán Tamás Zmeskall, editor-in-chief, first studied technical subjects and later healthcare, before also qualifying in sports management at the Hungarian University of Physical Education. He entered the world of media in the late 1980s. In 1989–1990 he studied journalism, in 1993–1994 photography and video production, and later, in 2000–2001, computer-based publishing and layout design. His articles appeared in the printed press in newspapers such as Tolna Megyei Népújság, Reform, Kurír, Vásárhely és Vidéke, Ózdi Maholnap, Heti Szó, Új Kelet, Új Magyarország, and later its successor Napi Magyarország. He also worked for several crime magazines including Zsaru, Árnyék, félÁrnyék, Pandúr, Hekus, and BörtönÚjság. In 2007–2008 he served as editor-in-chief of the medical portal Mellékhatás.hu, after which he became senior staff member of the environmental portal Diverziti.hu. He founded the news portal Zetapress.hu in 2004 together with his IT-specialist son, and he still writes and edits it today.