Bartal Pál: Régen sokkal kötöttebbek voltak a frizurák
Hogyan kezdődött az Ön pályafutása a fodrászatban, és mi vonzotta erre a szakmára? Őszintén szólva, nem volt ez egy tudatos, gyerekkori álom. Egy jó ismerősöm révén kerültem be egy fodrászműhelybe tanulónak, és már az első hetekben megfogott az a közeg. Az emberekkel való kapcsolat, a kézügyesség szerepe, és az, hogy azonnali eredménye van a munkámnak – valaki jobb kedvvel áll fel a székből. Ez nagyon erős élmény volt, és ott ragadtam egy életre.
Milyen változásokat tapasztalt az évtizedek során a fodrász szakmában? Szinte minden megváltozott. Régen sokkal kötöttebbek voltak a frizurák, a divat is lassabban változott. Ma már sokkal szabadabb, kreatívabb a szakma. Az eszközök, anyagok fejlődése is óriási: amit mi kézzel, tapasztalatból csináltunk, azt ma már technológia is segíti. De egy dolog nem változott: az ember és a bizalom a székben.
Mi tartja Önt motiváltnak és aktívnak 81 évesen is? Az, hogy még mindig szeretem, amit csinálok. Amíg örömmel megyek be dolgozni, addig nincs kérdés. A vendégek visszajelzése, egy-egy jól sikerült frizura – ezek éltetnek. És talán az is, hogy az ember nem akar „kiesni a ritmusból”.
Van-e kedvenc stílusa vagy technikája, amit különösen szeret alkalmazni? A klasszikus, jól felépített hajvágásokat szeretem a legjobban. Amikor a forma önmagáért beszél, és nem kell túl sok „trükk”. Az elegancia mindig közel állt hozzám.
Hogyan látja a mai fiatal fodrászok hozzáállását és munkamódszerét a régebbi korokhoz képest? Nagyon tehetségesek, gyorsak, és bátrak. Talán néha túl gyorsan akarnak mindent. Régen több idő jutott a szakma „megtanulására”, az alapokra. Ma több a lehetőség, de nagyobb a rohanás is. A jó fodrász azonban ma is az, aki figyel az emberre, nem csak a hajra.
Tudna mesélni egy emlékezetes esetről vagy vendégről a hosszú pályafutása során? Sok ilyen van. Egyszer egy menyasszony jött hozzám, aki teljesen kétségbe volt esve, mert az esküvő előtti napon elrontották a haját. Egyetlen délután alatt kellett helyrehozni. Amikor a tükörbe nézett, elsírta magát – de már örömében. Az ilyen pillanatokért érdemes ezt a szakmát csinálni.
Milyen tanácsokat adna azoknak, akik most kezdenek el fodrászként dolgozni? Tanuljanak meg alaposan vágni. Az alapok a legfontosabbak. Legyen türelmük, és tiszteljék a vendéget. Ez nem csak szakma, hanem szolgálat is egy kicsit.
Hogyan változott a fodrászat technológiai oldala az elmúlt évtizedekben? Óriásit fejlődött. Régen egyszerű eszközökkel dolgoztunk, ma már minden precízebb, gyorsabb. A hajfestékek, gépek, szárítók – minden sokkal kíméletesebb és hatékonyabb lett. De a kéz és a szem még mindig a legfontosabb „eszköz”.
Mit jelent Önnek személyesen a fodrászat, csak munka vagy inkább életforma? Ez életforma. Az ember nem tudja csak úgy letenni. A fodrász mindig figyel: utcán, villamoson, mindenhol észreveszi a frizurákat. Ez bennünk marad.
Hogyan tudja összeegyeztetni a munkát a pihenéssel és az egészséggel ebben a korban? Megtanultam lassabban dolgozni, beosztani az időmet. Nem vállalok annyit, mint régen. Fontos a pihenés, a mozgás, és az, hogy az ember figyeljen magára. De azt is gondolom: aki szereti, amit csinál, az már fél egészség.
A KOPINT–TÁRKI Zrt. és a KOPINT Alapítvány sajtótájékoztatóján bemutatott 2026/1. konjunktúrajelentés átfogó képet adott a világgazdaság és a magyar gazdaság aktuális helyzetéről, valamint rövid távú kilátásairól. A tanulmány fő megállapítása, hogy a nemzetközi gazdasági környezet jelentősen romlott, és ez közvetlenül kihat a magyar gazdaság teljesítményére is.
A világgazdaság kilátásait jelenleg rendkívüli bizonytalanság jellemzi. A közel-keleti konfliktus, különösen az Irán körüli háborús helyzet, valamint az ebből fakadó energiapiaci feszültségek alapjaiban írják felül a korábbi növekedési előrejelzéseket. A globális gazdaság ma kevésbé felkészült egy válság kezelésére, mint a koronavírus-járvány előtt, mivel a kormányok mozgástere beszűkült, miközben az államadósságok szintje magas maradt. A nagyhatalmi ellentétek tovább nehezítik az összehangolt nemzetközi fellépést.
Az energiaválság újra felerősítheti az inflációs nyomást, ami a monetáris politika szigorodásához vezethet. A jegybankok jelenleg kivárnak, mivel a gyorsan változó környezetben nehéz stabil kamatpályát kijelölni. A világgazdaság növekedési kilátásai ezért lefelé módosulnak, miközben a növekvő védelmi kiadások ugyan rövid távon élénkíthetik a gazdaságot, de hosszabb távon tovább növelik az eladósodottságot.
A világkereskedelem működését nem a kereslet visszaesése, hanem a logisztikai zavarok és a szállítási útvonalak bizonytalansága hátráltatja. A Hormuzi-szoros körüli feszültségek különösen érzékenyen érintik az energiaszállítást, ami jelentős költségnövekedést okoz. Az olaj- és gázpiac rendkívül ingadozó, az árak alakulását a geopolitikai események és a spekuláció egyaránt befolyásolja.
Az Európai Unió gazdasági kilátásai szintén romlottak. Az EU-21 GDP-növekedését 2026-ra 0,9%-ra, 2027-re 1,2%-ra becsülik, ami részben a német gazdaság gyengébb teljesítményének tudható be. A közép-kelet-európai régióban mérsékelt, de eltérő ütemű növekedés várható: Lengyelország és Csehország viszonylag erősebb, míg Románia és Szlovákia gyengébb pályán mozog.
A magyar gazdaság teljesítménye 2025-ben gyenge volt, mindössze 0,5%-os növekedéssel. A korábbi előrejelzések 2026-ra 2%-os bővülést valószínűsítettek, azonban a romló nemzetközi környezet ezt lefelé módosíthatná. Az év első hónapjai kedvezőtlen képet mutatnak: az ipar és az építőipar visszaesett, a külkereskedelmi egyensúly romlott, és a növekedés továbbra is alacsony szinten stagnál.
Ugyanakkor a kormányváltás új gazdaságpolitikai lehetőségeket teremt. A legfontosabb növekedési tényező az európai uniós források felhasználása lehet. Kiemelt jelentőségű az RRF-alap, amelyből több mint 10 milliárd eurónyi támogatás és hitel érhető el, azonban ezek felhasználása időhöz kötött. Amennyiben az adminisztratív akadályokat nem sikerül időben elhárítani, ezek a források elveszhetnek. A kohéziós források kevésbé sürgetőek, de késedelmes felhasználásuk szintén visszafoghatja a növekedést.
Az előrejelzés szerint a beruházások az év második felében élénkülhetnek, részben az alacsony bázis miatt, részben a gazdaságpolitikai stabilitás erősödése következtében. A háztartások fogyasztása 3,5% körüli növekedést mutathat, ugyanakkor a nettó export továbbra is fékezi a gazdasági bővülést. Az iparban csak mérsékelt javulás várható, míg az építőipar a beruházások élénkülésével erősödhet.
A pénzpiacok kedvezően reagáltak a politikai változásokra: a forint erősödött, az állampapírhozamok csökkentek. Az infláció az év elején alacsony volt (1,8%), de éves szinten 3,5% körül alakulhat, különösen az árkorlátozó intézkedések kivezetése miatt.
A költségvetés helyzete ugyanakkor kritikus. A korábban elfogadott büdzsé elvesztette aktualitását, így új költségvetés kidolgozása szükséges, amelyben az állami kiadások átfogó felülvizsgálata is elkerülhetetlen.
10 soros lényegkiemelés
A világgazdaság kilátásai romlanak, fő ok a közel-keleti konfliktus és energiaválság.
Az infláció újra erősödhet, a jegybankok kivárnak.
A világkereskedelmet főként logisztikai és geopolitikai zavarok akadályozzák.
Az EU növekedése lassul (2026: kb. 0,9%).
A közép-kelet-európai régió teljesítménye eltérő.
A magyar gazdaság 2025-ben gyenge volt, 2026-ban mérsékelt növekedés várható.
Az év eleji adatok továbbra is kedvezőtlenek (ipar, építőipar visszaesés).
Az EU-források kulcsszerepet játszanak a növekedésben.
A fogyasztás nő, de a nettó export visszafogja a GDP-t.
Új költségvetésre és kiadáscsökkentésre van szükség.
A BMC-ben- megtartott – sajtótájékoztató után. beszélgettünk Kokas Katalin hegedű és brácsa művésszel 2025 december 10-én
Szarvas István: Mi volt az a legelső személyes vagy szakmai élmény, amelyből megszületett Önben a Fesztiválakadémia gondolata?
Kokas Katalin: A legelső élményre nehéz visszaemlékezni, de azt mondhatnám, hogy az eszmélésem egyik legfontosabb élménye az volt, ahogyan Barnabással megismerkedtünk – újra. Mi 12 éves korunk óta egy szolfézscsoportba jártunk a Zeneakadémián. Ez egyfajta bajtársi, zenész-szakmai, egymásra felnézésen alapuló kapcsolat volt. De amikor később újra egymásra találtunk – akkor, amikor én hazajöttem Kanadából (Fenyves tanár úrnál tanultam Torontóban), 17 éves voltam –, egyértelmű volt, hogy egymásra vagyunk teremtve. Onnantól a társalgásunk 98%-át az tette ki, hogy együtt zenéltünk. És ez jellemző a zenészekre: zenélni szeretünk, ez hajt minket; a hangok szerelmesei vagyunk. Azok a művészek, akik körülöttünk vannak, vagy velünk vannak, mind nagyon hasonló gondolkodású emberek. Nagyon sokfelől jövünk: körülbelül 40 országból, különböző generációkból. Rados tanár úr nemrég még közöttünk volt, Kurtág tanár úr pedig közöttünk van – inkább így fogalmazok. És közben jönnek a 6–8 évesek is, hatalmas életkori különbségekkel, de mindannyiunkat ugyanaz a szenvedély fűt. Gyakorlatilag ebből született meg a Fesztiválakadémia. Akiket megismertünk szerte a világban az utazásaink során – külön-külön és együtt is –, fesztiválokon, koncerteken, nemzetközi versenyeken: mindig „nagyítóval” néztük azokat a művészeket, akikre felnézhetünk, akiktől tanulhatunk, akiktől inspirációt kaphatunk a következő lépéshez is. Mindegyik művész, aki itt volt például a sajtótájékoztatón, vagy mindaz a mintegy 300 szólista, akikkel az elmúlt 10 év során (sőt: tágabban nézve 28 év során) kapcsolatunk volt – úgy értem, olyan örökké megmaradó, szoros színpadi kapcsolatról beszélek –, és azok a diákok is, a nemzetközi és a magyar diákság, akik részt vettek: mindannyiunkat ugyanaz fűt. Fejlődni szeretnénk, és továbbvinni azt a tradíciót, amit kaptunk; továbbadni ezt a fáklyát, ezt a stafétabotot a fiatalabb generációnak. Így könnyű dolgom van, mert igazából belőlük táplálkozunk.
Szarvas István: Amkor elindították az Akadémiát, mi volt az a hiányérzet vagy cél, amit a magyar és nemzetközi zenei közegben leginkább szeretett volna betölteni?
Kokas Katalin: Nem tudom, megfogalmazódott-e bennünk úgy, hogy hiányérzetből indulunk ki. Inkább csak teremteni szerettünk volna. És inkább: tartozás. Tartozunk azoknak a mestereknek, akiktől olyan sokat tanulhattunk, és ezt mi akkor tudjuk viszonozni, ha továbbadjuk. Mi, amit tudunk – vagy amit tudnunk kellene, vagy tudnunk kell –, azt generációkkal előttünk élő, egymásnak továbbadó művészek tudásából merítettük. Nekünk kötelességünk ezt továbbadni. És hogy miért ilyen sokrétű? Azért, mert amit mi csinálunk, az igazából mind egy: sok-sok oldala van, de egy nagy „gömb” az egész, amit át kell adnunk, tovább kell vinnünk.
Szarvas István: Ma miben látja a Fesztiválakadémia legerősebb egyediségét: a művészi koncepcióban, az oktatási szemléletben, a közösségépítésben, a közönséghez való viszonyban?
Kokas Katalin: Azt hiszem, a holisztikus megközelítés az, ami – ha szabad így fogalmazni – a legfontosabb. Nem az van, hogy kiragadunk valamit, és azt tűzzük zászlóra, hanem az egészet szeretnénk egyben látni. Nem vagyunk meg alapfokú oktatás nélkül, hiszen az a jövő. Hozzájuk elhozni a legjobb külföldi művészeket, és őket összekötni: az a kapcsolódás a jövőjük záloga. Illetve idehozni a leghíresebb és legszuggesztívebb szólistákat kötelességünk, hiszen ismerjük őket – és itt kell teremteni. Magyarországon kell megteremtenünk. Külföldön játszani: az karrier. De itthon megteremteni: az a jövő kérdése. Ez kulcsfontosságú a magyar közönség jövőjét illetően, és a magyar jövő zenészeit illetően is. A holisztikus látásmódunk teszi egyedivé – és annak a „mennyisége” is. A minőség az elsőrendű: mindig azt nézzük, hogy egy művészben – bármilyen művészetről beszélünk, legyen az zene, színjátszás, alkotóművészet – az elsődleges a minőség, amit idehoz, és amit továbbad a többieknek. És ott van a mennyiség is: 342 kurzust tartottunk. Két nappal ezelőtt érkeztünk haza Szombathelyről, azelőtt két nappal Szegeden tanítottunk – és ez a 342 az elmúlt két és fél tanévben történt. Ez nem is a nyár, csak a tanév – megannyi helyen az országban, Csíkszeredáig bezárólag. Tehát nem csak egy-egy kurzust tartunk, hanem rengeteg gyerekkel és rengeteg pedagógussal tartjuk a kapcsolatot.
Szarvas István: Mi az, ami a mindennapi működésben a legnagyobb örömet adja Önnek, és mi az, ami továbbra is a legnehezebb kihívás?
Kokas Katalin: A legnagyobb öröm akkor ér, amikor a legeslegfáradtabb vagyok, és tényleg nem hiszem el, hogy például megérkezem Szegedre, és képes vagyok tanítani – mert közben ezer más dolog foglalkoztat nagyon intenzíven, akár magánjellegű kérdések is. És akkor ott van a gyerek, ott vannak a tanárok, körben ülünk egy teremben, sokan. És rádöbbenek: abban a pillanatban minden megszűnik. Amikor a gyerek elkezd játszani, és elkezdünk arról beszélni, milyen csodálatos dolog, hogy hegedül, és hogy hegedülhet; hogy ebből mit tudunk kihozni, mi van benne, merre kell őt vinni, hogy még szebb hangon, még szebben, még jobban zenéljen. Ezek katartikus élmények, mindent feledtetnek. Ugyanígy mindent feledtet a színpad. És mindent feledtet az is, amikor a művészekkel összeülünk, és belemerítkezünk egy-egy csodálatos mesterműbe – akár kamarazenébe –, és olyankor elfeledkezünk minden másról. Azt hiszem, az egész titka az, hogy mindig van egy prioritás: olyankor minden más nincs, csak az, amit éppen csinálunk.
Szarvas István: Ha 3–5 évre előre tekint, milyen irányba szeretné fejleszteni az Akadémiát: új műfaji nyitások, nemzetközi partnerségek, tehetséggondozási formák vagy akár társadalmi-közösségi programok felé?
Kokas Katalin: Ez mind nagyon szépen hangzik, és mind jó irány. Erre „evez” a csónakunk. Remélhetőleg most már nem csak csónak, hanem inkább egy nagy hajó. Számomra a legfontosabb, hogy mindazok a mesterkurzusok, amiket most országszerte csinálunk… Mert a magyar alapok kincs. A gyerekek elképesztően tehetségesek, és a tanárok szenvedélyesen szeretik a szakmájukat még mindig. És ez a rendszer még működik Magyarországon. Azért mondom, hogy „még”, mert például nyugati országokban ez meghalt. Németországban például a lakóoktatás gyakorlatilag elenyésző; magánúton, itt-ott… Sok helyen kellemetlen a helyzet, nem csak Németországban. Magyarországon viszont ez még működő, és jól működő dolog. Ezt szeretnénk továbbfejleszteni abba az irányba, amerre elindultunk, de kiszámítható rendszerben. Nekem erre 15 éve van egy tervem, és afelé haladok, de még nem sikerült elérni, hogy életbe lépjen: melyik művész hány alkalommal, milyen rendszerben, kiszámíthatóan – minden zeneiskolát és konzervatóriumot lefedve – folyamatos kapcsolatban maradjon velünk. Ha ez sikerülne, robbanásszerű fejlődés lehetne ebben az országban.
Szarvas István: Az az érdekes: képzelje el, hogy az utolsó előtti kérdésemet majdnem „lelőtte”, mert a következő épp ez lett volna… De akkor úgy teszem fel: ha visszanéz a nagyjából 10 évvel ezelőtti elképzeléseikre, melyek váltak be a leglátványosabban, és volt-e olyan álmuk vagy tervük, amit azóta teljesen újra kellett gondolni?
Kokas Katalin: Ez nagyon érdekes, mert ha visszanézem Barnabás 1996-ban adott interjúját – több is volt –, gyakorlatilag abban elmondja azt, ami velünk történt. Egyrészt azt, hogy szeretne családot, legalább négy gyermeket…
Szarvas István: Bocsánat, én is inkább azt kérdeztem tőle.
Kokas Katalin: Ugye? Ott is. Igen, abban tíz évre előre tekintett – de ezt majd tőle fogja megkérdezni. Ami viszont fontos: ott a vonósnégyesről beszél, hogy nagyon szeretne vonósnégyest, nagyon szeretne tanítani. Nagyon fontos számára a kamarazene – és valószínűleg ez az, ahová a Fesztiválakadémia tartozik. A vezénylés, a karmesteri munka is ott van, de az még inkább csírájában: csinálja, csak nincs rá annyi ideje, hogy úgy csinálja, ahogy szeretné. De talán a kulcs az, hogy a Fesztiválakadémia itt tart, ahol tart, és ezeket el tudtuk érni, mert nagyon-nagyon régóta haladunk egy ösvényen, és soha nem tértünk le róla. Soha egy percre sem. Soha nem kérdőjeleztük meg, mert mindig azt az irányt szerettük volna, amit „csont nélkül” helyesnek tartunk. Itt a minőség mindig alapkérdés volt. Semmilyen más szempont nem befolyásolhatja például a meghívott művészek jelenlétét, csak az ő minősége. A másik pedig: nem öncélú.
Szarvas István: Utolsó kérdésem –
Kokas Katalin: Mert a másik az, hogy nem öncélú, hanem mindig szolgálat. Zenésznek lenni szolgálat. Olyan, mintha gyógyítanánk – illetve gyógyítóknak kell lennünk. Annyi sebet kell folyamatosan gyógyítani.
Szarvas István: És ha valami nem öncélú, a minőség az alapja, és nagyon-nagyon régről hozott, folyamatos építkezés áll mögötte, akkor ott vagyunk, ahol most vagyunk. A 2012. augusztus 13-án nekem adott interjúnak azt a címet adtam: „Kokas Katalin: azt ígértem, hogy Kaposvár felkerül Európa kulturális térképére.” Most mit tudna ígérni Hankó Balázs miniszternek?
:Ez nagyon jó végszó. Szarvas István
Kokas Katalin: Azt, hogy megszolgáljuk a bizalmat.
Kisfilm egy rendhagyó koncertmaratonhoz Tudja meg az egész világ! – Főhajtás a magyar hegedűiskola előtt május 1-3 között - Fesztivál Akadémia Budapest Kelemen Barnabás „Tudja meg az egész világ!” című maratoni koncertsorozata május 1-3. között a Fesztivál Akadémia Budapest keretében egyedülálló vállalás: három nap alatt, kilenc koncerten hét nagyzenekarral szólaltat meg a Kossuth-díjas hegedűművész tizenkét, hegedűre és zenekarra írt remekművet a Zeneakadémia Nagytermében. Több mint öt órányi zene, hét legendás magyar hegedűművész emlékének ajánlva, hiszen Brahms, Csajkovszkij, Sibelius, Dvořák, Schumann, Bruch, Ravel és Bartók mind magyar hegedűművészek számára írták vagy nekik ajánlották műveiket. A maraton célja elsősorban megmutatni, hogy a magyar hegedűiskola nem csupán a zenetörténet egyik fontos fejezete, hanem maga is formálta a zenetörténetet. A művek olyan karmesterek dirigálásával szólalnak meg, mint Michael Stern, Andreas Ottensamer, Keller András, Vashegyi György, Madaras Gergely, Hamar Zsolt és Káli Gábor. Ehhez a különleges vállaláshoz készült el a „Tudja meg az egész világ!” kisfilm, amelynek célja nem csupán a koncertsorozat bemutatása. A film azokhoz is szól, akik csak ritkán találkoznak komolyzenével. Arra keresi a választ, hogyan képes egy dallam, egy motívum, egy zenei gondolat országokon, nyelveken és generációkon átívelve eljutni az emberekhez. A film kreatív koncepcióját Bekker Péter, a FAB kommunikációs és stratégiai feladataiért felelős alkotója dolgozta ki. Szerepel benne Kelemen Barnabás mellett a Fesztivál Akadémia Budapest állandó vendége, Berecz István Örökös Aranysarkantyús táncos, akinek jelenléte a magyar hagyomány és a közösségi élmény erejét idézi meg. A fiatal generációt a tehetséges csellista, Kokas Lénárd képviseli, aki a zene jövőjét és továbbélését jeleníti meg. A film egyik legkülönlegesebb szereplője Arató András, a világ számára „Hide the Pain Harold”-ként ismert ikonikus személyiség. Az ő megjelenése új színt ad a filmnek: azt üzeni, hogy ezek a dallamok mindenkit elérhetnek, függetlenül attól, hogy valaki a koncerttermek világából érkezik-e, vagy egészen más közegből. A film elérhető itt: https://www.youtube.com/watch?v=ykbY0L-eVcc A május 1-3. közötti unikális koncertsorozat gerincét adó versenyművek neves karmesterek és rangos zenekarok közreműködésével szólalnak meg: az előadásokon fellép a Concerto Budapest, a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara, a Pannon Filharmonikusok, a Győri Filharmonikus Zenekar, a Debreceni Kodály Filharmonikusok, a Szent István Filharmonikusok és a Nemzeti Filharmonikusok. Minden egyes mű kötődik valami módon a magyar hegedűiskola hét kiemelkedő művészének egyikéhez, akik Geyer Stefi, Arányi Jelly, Székely Zoltán, Szigeti József, Joachim József, Auer Lipót és Vecsey Ferenc. A 3 nap alatt nyolc hegedűverseny és egy kettős verseny csendül fel, néhány koncerten Bartók rapszódiáival vagy épp egy Ravel művel kiegészülve. Mindegyik koncert szólistája a Fesztivál Akadémia Budapest művészeti vezetője, Kelemen Barnabás Kossuth-díjas hegedűművész lesz. Hubay Jenő tanítványa, Geyer Stefi Bartók 1. hegedűversenyét ihlette, a szerző annak idején a versenymű kéziratát neki küldte el, mely végül mindkettőjük halála után került csak a nyilvánosság elé, míg Bartók 2. hegedűversenye Székely Zoltán felkérésre készült, így a bemutatón is természetesen ő játszotta a szólót. Bartók hegedűversenyei a 2. és 3. nap estéjén lesznek hallhatóak. Arányi Jelly – aki Székelyhez és Geyerhez hasonlóan szintén Hubay-
tanítvány - Londonban telepedett le, Vaughan Williams és Maurice Ravel inspirációs forrása lett, Ravel neki dedikálta Tzigane című művét, mely a 3. nap délutánján szólal majd meg. Szigeti József egy újabb Hubay-tanítvány, aki nemzetközi szinten a klasszikusok mellett főleg a modern művek egyik legismertebb interpretátora volt, és Vecsey Ferenc is Hubay szárnyai alól indult, tehetsége olyan zeneszerzőket érintett meg, mint Sibelius, aki neki ajánlotta egyetlen hegedűversenyét. Joachim József karmester és zeneszerző is volt, az ő neve a májusi program 5 koncertjéhez is köthető, ami nem véletlen, hiszen a 19. századi európai hegedűművészet egyik legnagyobb alakja és a modern hegedűjátszás egyik megalapozója. Számos zeneszerző támaszkodott tudására, amikor hegedűversenyt komponált, s többen ajánlották neki concertóikat. Weimarban ismerte meg és került baráti viszonyba a Schumann házaspárral, illetve Brahmsszal, aki például hegedűre és csellóra írt a-moll kettősversenyét is neki szánta, de Dvořák is neki szentelte a-moll hegedűversenyét; mindkét mű a májusi program részét képezi. Joachim szellemiségét tanítványaként többek között Auer Lipót vitte tovább, akiért karrierjének csúcsán országok és uralkodók versengtek. Szentpéterváron vált a cári udvar egyik vezető művészévé és a konzervatórium legendás tanárává. Csak Oroszországban több mint 300 kiváló hegedűs került ki iskolájából. Több zeneművet dedikáltak számára, például Csajkovszkij d-dúr hegedűversenyét, mely a 3. nap délelőttjén csendül majd fel. Ebből a rövid bemutatásból is kiderül, hogy a magyar hegedűiskola művészeiként mindannyian szorosan összefonódtak a hegedűre írt muzsika történetének mesterműveivel, melyek közül május 1. és 3. között jó néhányat megismerhetnek a Fesztivál Akadémia Budapest szervezésében megvalósuló ünnepi koncertsorozat keretében, Kelemen Barnabás és rangos vendégeinek előadásában.
2026. május 1-3. Zeneakadémia Nagyterem Tudja meg az egész világ! – Kelemen Barnabás főhajtása a magyar hegedűiskola előtt Műsor: Első nap: 11:00 Schumann: d-moll hegedűverseny Közreműködik: Szent István Filharmonikusok Vezényel: Hamar Zsolt 15.30 Sibelius: d-moll hegedűverseny, Bartók: 2. rapszódia Közreműködik: Pannon Filharmonikusok Vezényel: Káli Gábor 19.00 Dvořák: a-moll hegedűverseny Bartók: 1. rapszódia Közreműködik: Debreceni Kodály Filharmonikusok Vezényel: Madaras Gergely Második nap: 11.00 Bruch: 1. (g-moll) hegedűverseny
Közreműködik: Szent István Filharmonikusok Vezényel: Hamar Zsolt 15.30 Brahms: D-dúr hegedűverseny Közreműködik: Concerto Budapest Vezényel: Keller András 19.00 Bartók: 2. hegedűverseny Közreműködik: Győri Filharmonikus Zenekar Vezényel: Andreas Ottensamer Harmadik nap: 11.00 Csajkovszkij: D-dúr hegedűverseny Közreműködik: Concerto Budapest Vezényel: Keller András 15.30 Brahms: a-moll kettősverseny Ravel: Tzigane Közreműködik: Nemzeti Filharmonikusok Vezényel: Vashegyi György 19.00 Bartók: 1. hegedűverseny Közreműködik: Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara Vezényel: Michael Stern
A Magánügy (Une affaire privée) egy finoman felépített, pszichológiai mélységeket boncolgató francia dráma, amely egyszerre krimi és lélektani portré. A film rendezője, Guillaume Nicloux érzékeny kézzel nyúl az emberi kapcsolatok törékeny világához, miközben egy fokozatosan kibontakozó rejtélyt tár elénk.
? A pszichiáter alakítása
A film egyik legnagyobb erőssége a központi figura, a pszichiáter karaktere, akit Thierry Lhermitte alakít. Játéka visszafogott, mégis rendkívül árnyalt: nem a látványos érzelmi kitörésekre épít, hanem a finom gesztusokra és a tekintetek mögötti feszültségre.
A pszichiáter figurája egyszerre kívülálló megfigyelő és mélyen érintett résztvevő. Lhermitte képes érzékeltetni azt a belső konfliktust, amely a szakmai objektivitás és a személyes érintettség között feszül. Alakítása hiteles és emberi – nem hős, hanem esendő figura, aki maga is kérdésekkel küzd.
? A történet röviden
A film középpontjában egy eltűnt fiatal nő esete áll, amelynek felgöngyölítésébe egy pszichiáter is belekeveredik. A nyomozás során nemcsak a bűntény részletei tárulnak fel, hanem a szereplők múltjának rejtett rétegei is.
A cselekmény lassan építkezik, inkább a hangulatra és a karakterek közötti viszonyokra helyezve a hangsúlyt, mintsem a klasszikus krimi fordulatokra. A történet végül nemcsak egy rejtély megoldásáról, hanem az emberi lélek kiismerhetetlenségéről is szól.
? Díjak és fogadtatás
Bár a Magánügy nem tartozik a legismertebb díjhalmozó filmek közé, a francia kritika elismerően szólt róla, különösen a színészi játék és a rendezés visszafogott eleganciája miatt. A film több fesztiválon is szerepelt, és elsősorban művészfilmes körökben aratott sikert.
⏱️ A film hossza
A film játékideje körülbelül 107 perc, ami ideális teret ad a történet kibontásának anélkül, hogy túlnyújtottá válna. A tempó tudatosan lassabb, ami a pszichológiai mélységet szolgálja.
? A rendező munkája
Guillaume Nicloux rendezése visszafogott, szinte minimalista. Nem használ felesleges látványelemeket, inkább a csendekre, a színészi jelenlétre és a finom atmoszférára épít. A kamera gyakran időzik az arcokon, mintha a kimondatlan gondolatokat próbálná megfejteni.
Ez a stílus különösen jól illik a film témájához: a felszín alatt húzódó érzelmek és titkok világához.
? Üzenet és értelmezés
A Magánügy egyik legfontosabb üzenete, hogy az emberi lélek nem mindig fejthető meg racionális eszközökkel. A film arra emlékeztet, hogy a múlt traumái és titkai mélyen befolyásolják a jelen döntéseit.
Felveti a kérdést: mennyire ismerhetjük meg igazán a másikat – vagy akár önmagunkat?
✍️ Összegzés
A Magánügy nem egy klasszikus értelemben vett krimi, hanem egy elgondolkodtató, lassú sodrású lélektani dráma. Azok számára ajánlott, akik értékelik a finom színészi játékot és a mélyebb tartalmakat keresik a filmekben.
Magyar Péter leendő miniszterelnök Batthyány téri beszéde
A Magyar Péter Batthyány téri beszéde nem pusztán politikai esemény volt, hanem történelmi pillanat, amelyben egy ország saját jövőjére kérdezett rá. A Batthyány tér nemcsak helyszín volt, hanem tanú: látta már a múlt fordulatait, most pedig egy új korszak ígéretét hallgatta. A beszéd elején a győzelem hangsúlya jelent meg – nemcsak politikai értelemben, hanem közösségi élményként. „Megcsináltuk” – ez a többes szám első személy nem retorikai fordulat, hanem azonosulási pont. Egy olyan mondat, amely egyszerre zár le egy korszakot és nyit meg egy másikat. Magyar Péter nem egyszerűen kormányváltásról beszélt, hanem rendszerváltásról. Szavai szerint „visszavettük a hazánkat” – ez már nem politikai üzenet, hanem érzelmi állítás, amely a hallgatóság identitására épít. A beszéd egyik legerősebb képe az volt, amikor a győzelmet „minden magyar ablakból láthatónak” nevezte. Ez a metafora egyszerre konkrét és költői: közel hozza a politikát az emberek mindennapjaihoz. Hangvétele nem diadalittas, inkább felelősségteljes. A nagy felhatalmazás – több millió szavazat – nem végállomásként, hanem feladatként jelenik meg. A hangsúly az átmenet békés és hatékony lebonyolításán van. A beszéd végső üzenete nem a győzelem, hanem a kezdet. Nem lezár, hanem megnyit. Nem kijelent, hanem kötelez.
Ringlispíl - Az előadás, amelyben megvalósultak az álmok
Kilenc nap alatt 16 előadás – Összesen húszezren látták a Fővárosi Nagycirkusz
Ringlispíl című előadását!
A cirkuszi körhinta egy csoda hely, amely a megvalósult álmok színtere volt kilenc napon át. Ezalatt mintegy 50 fiatal mentorált kapott lehetőséget arra, hogy bemutassa műsorszámát világhírű profik mellett és felszálljon a képzelet és a valóság körhintájára. A világot jelentő manézsban húsvéti különleges produkciókkal, a Fővárosi Nagycirkusz épülete előtt pedig igazi kuriózummal: ingyenes körhintával vártuk a közönséget. A Ringlispíl című előadás a századfordulós Városliget és a vidéki búcsúk világát idézte fel: a körhinták, mutatványosok, lufi árusok, utcazenészek, szerelmespárok,
családok és örökálmodozók világát. A porondon egyszerre jelent meg a múlt nosztalgiája és az ember örök szabadságvágya: a fellegek közt repülni. A körhinta mellől Liliom, a ligeti kikiáltó hívta játékba a szereplőket és a nézőket. A vásári forgatagban emberi sorsokkal találkozhattak: szerelmespárok találtak egymásra, idősek idézték vissza az első boldogkörhintázásokat, csibészek és álmodozók sodródtak el mellettünk a vurstli nyüzsgő tömegében. Vincze Tünde, Hortobágyi Károly-díjas artistaművész tanítványai, a DuoBora néven ismert Szanto Boglárka és Prosek Veronika duója trapéz-műsorszámukat mutatták be a húsvéti műsorban nagy sikerrel. A cirkusz társulatának tagját, az
orosz Vladimir Erofeev görgőegyensúly művészt, – aki vendégművészként fellépett már a Budapesti Operettszínház Carmen című musicaljében és a Cirkuszhercegnő című operettben is – szintén ovációval jutalmazta a közönség.Az állatszámok között lovakkal is találkozhattak a nézők a „Bátorság és Vitézség” nevű trükk lovas produkcióban, amelyben a tatár kultúra elevenedett meg.A műsor különlegessége volt, hogy Magyarország vidék cirkuszművészeti csapatainak fiataljai a profi művészekkel együtt léphettek a porondra!Igazi világszenzáció! Hatalmas ovációval fogadta a közönség a kínai Jiangsu Acrobatic Troupe formabontó akrobatikus produkcióját, amelyben a művészek egyedi módon kapcsolták össze az ugródeszkát, a gumiasztalt és a billenő platformot. A produkció világpremierje a spanyol Gironai Arany Elefánt Nemzetközi Cirkuszfesztiválon volt március első napjaiban, ahonnan egyenesen Budapestre érkezett
Artificial Intelligence and the Emergence of the Empowered Patient
Based on Dave deBronkart’s lecture at Semmelweis University
Dave deBronkart emphasized that the rise of artificial intelligence represents not only technological progress but a profound transformation in the philosophy of healthcare.
As a leading figure of the “e-patient” movement, he argued that the future of healthcare is unimaginable without active patient participation. The traditional model—where the physician decides and the patient follows—is gradually being replaced.
“The patient is not a data source, but a decision-making partner.”
He described how AI is transforming access to information. AI-based systems enable:
rapid recognition of diagnostic patterns,
analysis of large datasets,
identification of personalized treatment options.
These developments not only support physicians but also empower patients. Today, patients can:
interpret their medical data,
explore alternative treatments,
formulate informed questions for their doctors.
DeBronkart stressed that this shift is not a threat, but an opportunity.
“An informed patient does not hinder the doctor – but helps them.”
At the same time, he addressed the risks associated with information overload, unreliable sources, and misinterpretation. Therefore, improving health literacy becomes essential.
A particularly powerful part of his presentation was his personal story. Reflecting on his serious illness, he explained how information found online and shared among patient communities played a decisive role in his survival.
This experience shaped his core belief: the patient is not a passive recipient, but an active participant.
He reinforced this message through a personal perspective, emphasizing that the true goal of healthcare is quality of life. He mentioned meaningful family moments, including the experience of his daughter and granddaughter visiting Hungary.
“The goal of healthcare is not only to extend life, but to give it meaning.”
He also made it clear that artificial intelligence does not replace physicians. While AI can process vast amounts of data and detect patterns, human factors—such as empathy, experience, and individual context—remain indispensable.
The future model of healthcare is therefore based on collaboration:
a partnership between doctor, patient, and technology.
In conclusion, he argued that the greatest impact of artificial intelligence is not technological, but conceptual. Healthcare is entering a new era in which knowledge is shared, responsibility is mutual, and patients become true participants.
András Benedek: Multidisciplinary Collaboration Is an Essential Precondition for the Success of Science
February 14, 2026, Saturday István Szarvas Popular Science
What were the most important milestones in your career that shaped your current research and teaching focus? András Benedek (Source of image: www.researchgate.net)
My career, now spanning several decades, has been entirely connected to education—initially as an engineering teacher, closely linked to technological development and vocational training. I obtained my engineering teaching degree at the Budapest University of Technology in 1974. I worked as a vocational teacher, later earned my scientific qualification in this field, and became a researcher at the Hungarian Academy of Sciences.
By the early years of the political transition, I had already gained decades of experience in the institutional system of educational development research, when I began working in public administration, within a labor-oriented government that treated the development of vocational education as a priority.
After about fifteen years, the final phase of my career returned to higher education: I went back to my former department at the university, where I directed the training of engineering and economics teachers.
How do you see the impact of Industry 4.0 and AI on the content and methodology of higher education and vocational training?
These two national and global strategies have defined development processes both domestically and internationally over the past decade. In addition, the entire field of education—especially higher education—has undergone fundamental changes due to the impact of COVID-19.
In terms of content, organization, and particularly methodological culture, a transformation has begun whose dynamics surpass anything previously experienced. The direction of change is unquestionable; the pace and the ability to absorb the new represent a historic challenge for education.
Although there are differences between higher education and vocational training in terms of traditions, innovation processes are fundamentally transforming both subsystems.
Which competencies do you consider essential in the future labor market, and how can they be integrated into curricula?
New forms and methods of education are deeply influenced by the fact that learning has become a fundamental human activity, extending across the entire span of our active lives.
This may appear in institutional, formal training phases or in individual, flexible learning supported by new technologies. Knowledge has become a value—a dynamic form of capital—that must be continuously developed and is characterized by openness and complexity.
This knowledge construction focuses less on static elements, although schools continue to play a significant role in developing basic skills. Importantly, this “knowledge portfolio” is constantly evolving, closely linked to changes in underlying conditions.
In this process, both external and internal factors shape our knowledge. Alongside the economic and social environment, attitudes that determine our interests and motivations are equally important.
As a leader, what principles guide your decisions, and how do you foster a culture of innovation in an academic environment?
I became a leader relatively early in my career. At first, I likely had excessive self-confidence and aimed for quick and efficient decision-making.
Over time, I realized that a participatory leadership style—where colleagues are involved in decision preparation—is more effective and worth the additional time investment.
This is especially true in academia, where traditions are important, but readiness for innovation is also a defining feature. Therefore, the future must be built on a synthesis of past and present.
Where do you see the greatest added value of interdisciplinary collaboration in education and organizational development?
Let me illustrate with a simple example: thinking within closed disciplines results in an additive knowledge structure, where the goal is to sum up resources.
In contrast, multidisciplinarity—seen for example in healthcare and education—often creates multiplication. Through innovative connections between disciplines, it multiplies scientific efforts, leading to faster and more substantial knowledge creation.
As our world becomes increasingly complex, multidisciplinary collaboration becomes an essential precondition for the success of science in addressing new, complex problems.
Which international experiences or best practices have most influenced your thinking in recent years?
I consider myself fortunate. During the first three decades of my life, I gained only modest international experience through my studies.
By the late 1980s, however, the world opened up—as it did for many of my contemporaries—and I became actively involved in scientific cooperation: conferences, research projects, and study visits.
This allowed me to learn, understand international trends, and adopt new research methods. I find comparative sciences particularly important, as they greatly support the development of complex systems such as adult education and vocational training.
What advice would you give to young educators on choosing a career, research topic, and mentor?
The question has three elements, and my answer addresses each:
Choosing a career should be a long-term decision, considering not only personal interest but also professional perspectives over decades.
Selecting a research topic is connected to different stages of one’s career and allows for change. This relates to personal development and career challenges, so openness to new tasks and challenges is essential.
Finally, mentor selection—while subjective elements play a role—is influenced by the compatibility of personalities. I was fortunate to have mentors who had a lasting impact on my work and, in many cases, became lifelong friends.
During your presidency of the Scientific Society of Organization and Management, what strategic goals did you set, and which achievements are you most proud of?
I became president of the society at the end of the turbulent first decade following the political transition. My role in labor administration at the time likely contributed to this appointment.
Looking back at the years before the turn of the millennium, the strategic goal was simple: to maintain the professional public activity of a progressive civil organization and to stabilize its existence in the new civil landscape.
I served as president for nearly five years. While I do not consider it a personal achievement, it is a fact that the society remains active today, with its programs and publications accessible to the public.
How are digitalization and hybrid learning environments transforming the tools of pedagogical assessment?
Digitalization has been an ongoing process for three decades, clearly illustrating the complexity of technological transfer’s economic and social effects.
Especially after COVID-19, online network communication has enabled hybrid learning environments—similar to the spread of home office solutions—where direct personal presence is not always required.
This new IT environment allows for more differentiated assessment than ever before. In particular, AI-supported data analysis can significantly improve learning efficiency by analyzing individual learning needs and styles.
Which of your recent research projects or books yielded the most surprising results, and what practical applications do you see in them?
In recent years, I led an MTA–BME research group that developed a new model for curriculum development in online vocational training environments.
Its essence lies in creating micro-content units and placing them in electronic repositories, allowing curriculum organization into modules tailored to specific vocational training requirements.
The university environment enabled synchronization between development and practice, and the new method was introduced into teacher training.
While I would not call these results surprising, their usefulness—especially in light of current technological developments—is undeniable.
What is the profile of the journal Opus et Educatio—its thematic focus, target audience, and structure—and how does it differ from other domestic and international educational journals?
Launched a decade ago, Opus et Educatio is an online periodical created within a university environment, operating on the principle of open access.
Its Latin title refers to the connection between the world of work and education. The journal publishes multidisciplinary research results.
Its online format, hypertext publication, and integration into major international indexing systems provide excellent opportunities for the latest sources to support both teaching and learning.
The title and readership are closely linked: the journal aims to present innovative initiatives in the fields of work and education. Through its sections—Studies, Classics, and Awakening—it publishes both established research and the first writings of early-career authors, offering new impulses for development in the field.
Gyovai Gabriella:Minél többet tud egy szakember, annál magabiztosabban tud segíteni a betegeknek
Szarvas István: Dr. Gyovai Gabriella nőgyógyásszal 2024 február 14-én a MUOSZ elnöki kávézójában beszélgetünk a Váltózókönyv sajtó bemutatója után. .Gabriellával közel húsz éve ismerjük egymást. Utoljára 2008-ban találkoztunk, a visegrádi Szexuál-medicina konferencián.
Szarvas István
Miért kellett húsz évet várni a második könyvedre? És arra is kíváncsi vagyok, hogy bár sok cikket írtál – például a Háziorvosi Szemlében 2014-ben egy kiváló tanulmányt a merevedési zavarról –, most először beszéljünk a könyvedről. Miért ezt a címet adtad: Változó könyv?
Dr. Gyovai Gabriella: A változás mindenkit érint – nőket és férfiakat egyaránt. A „változókor” szót inkább nőkhöz kötik, de a változás valójában mindannyiunk életének része, és a kapcsolatainkra is hatással van. Önmagában a változás nem rossz dolog – az a kérdés, mit hozunk ki belőle. Lehet jobb is, rosszabb is, vagy akár az is, hogy nem vagyunk hajlandók változni, és úgy teszünk, mintha minden ugyanúgy működne, mint harmincévesen.
Azt látom, hogy a pszichológiai segítség egyre sokrétűbb, és ugyanez igaz az orvostudományra is. A nőgyógyászat, urológia, andrológia és belgyógyászat egyre inkább összekapcsolódik. Ma már például egy nőgyógyásznak is értenie kell az anyagcserezavarokhoz, sőt a mozgásterápiához is – ez számomra egy új szenvedély. Ez egy folyamatos tanulási folyamat, ami örömet ad.
Szarvas István: Még egyszer visszatérnék a címre: miért nem a „klimax” szót választottad? És beszéljünk a férfi klimaxról is.
Dr. Gyovai Gabriella: A „klimax” szó csúcsot jelent, de a férfiak különösen nem szeretik ezt a kifejezést – sőt, sok nő sem.
Mondok egy példát: amikor a szegedi klinika menopauza-ambulanciáján az asszisztensnő megkérdezte, ki vár még, senki nem jelentkezett. De amikor név szerint szólította a betegeket, sorban bementek. Még a nők között is van egyfajta ellenállás ezzel a szóval szemben.
A Változó könyv cím talán befogadhatóbb. A borítón egy sportos nő látható, szuperhős-szerű árnyékkal – ez is azt jelzi, hogy a változás erőt is adhat.
A férfiakat azért vontam be, mert a nő és a férfi egymással összefügg. A nők akkor érzik jól magukat, ha a férfiak is jól vannak. Ugyanakkor óriási hiány van a férfiakat érintő információkból. Az interneten gyakran csak kétes „megoldásokat” találni, miközben valójában rendszerezett tudásra lenne szükség. Az sincs igazán megszervezve, hogy egy férfi hová forduljon segítségért.
Szarvas István: Mikor kezdődik a férfiaknál ez az állapot?
Dr. Gyovai Gabriella: Ez nagyon összetett kérdés. Egy 41–42 éves és egy 70 éves férfi hormonprofilja akár hasonló is lehet. Nagyon sok tényező befolyásolja, például a stressz vagy az élethelyzet.
Nem is szeretem a „klimax” szót férfiaknál, mert itt inkább fokozatos csökkenésről beszélünk. De előfordulhat, hogy egy komoly életesemény – például válás vagy munkahelyi trauma – hirtelen hormoncsökkenést okoz.
Az alacsony tesztoszteronszint növeli a cukorbetegség kockázatát, vérszegénységet, depressziót okozhat – és sok férfi erről nem is tud.
Szarvas István: Előfordulhat, hogy egy férfi nem is tudja, hogy ilyen problémája van?
Dr. Gyovai Gabriella: Pontosan. Nem tudja. A háziorvos sem feltétlenül vizsgálja ezt rutinszerűen. Talán egy magánlaborban kérhető ilyen vizsgálat, de a legtöbben nem is tudják, mit kellene kérniük.
Szarvas István: Mit tanácsolsz a könyvedben? Mit tegyen egy férfi, ha ilyen tüneteket észlel?
Dr. Gyovai Gabriella: 45 éves kor körül érdemes egy átfogó kivizsgálást kérni: vércukor-anyagcsere, tesztoszteronszint, prolaktin, stresszhormonok.
Mert minden rossz hangulatban töltött nap elvesztegetett nap. Ez nemcsak a közérzetet, hanem a munkateljesítményt is rontja.
Magyarországon sokszor az a „megoldás”, hogy valaki alkohollal próbálja oldani a feszültséget – ami csak ront a helyzeten, mind mentálisan, mind anyagcsere szempontból.
Szarvas István: Két szempontból is különleges a munkád: egyrészt nőgyógyászként a férfiakkal is foglalkozol, másrészt a magánrendelésből az állami ellátás felé fordultál. Miért?
Dr. Gyovai Gabriella: Szentesen nagyon kevés volt a szakember, és úgy éreztem, szükség van rám. Így most ketten vagyunk főállású nőgyógyászok, ami már biztonságosabb ellátást jelent.
Édesapám is nőgyógyász volt, és úgy éreztem, ő is ezt tanácsolná.
Nem égtem ki a magánrendelésben – volt időm tanulni, olvasni. Most pedig új lendülettel vetettem bele magam az állami ellátásba.
Szarvas István: A Szexuális Medicina Társasággal ma is kapcsolatban állsz?
Dr. Gyovai Gabriella: Egy időre eltávolodtam, mert rájöttem, hogy a szexuális működés nem önmagában létezik. Pszichológiai, belgyógyászati és egyéb tényezők egyaránt befolyásolják.
Ma már tanítok az ELTE szexuálpszichológiai képzésén is. Fontosnak tartom az orvosi és pszichológiai szemlélet együttműködését.
Társszerzője vagyok több tankönyvnek, és még egy orosz nyelvű szakkönyvben is megjelent egy fejezetem.
Szarvas István: Utolsó kérdésem: 2014-ben írtál egy fontos cikket a merevedési zavarról. Tervezel hasonló publikációkat?
Dr. Gyovai Gabriella: Igen, ez tervben van. Szeretném, ha ezek az ismeretek szélesebb körben elérhetők lennének, különösen a háziorvosok és nőgyógyászok számára.
Minél többet tud egy szakember, annál magabiztosabban tud segíteni a betegeknek. Én is folyamatosan tanulok – könyvekből, konferenciákon és szakmai beszélgetések során.
Szarvas István: Köszönöm a beszélgetést!
Dr. Gyovai Gabriella: Én köszönöm a lehetőséget és a figyelmet!
