Recenzió

Kosztolányi Dezső: Patália

A Patália a magyar irodalom egyik különleges hangulatú műve. Szerzője, Kosztolányi Dezső, a 20. század eleji modern magyar líra kiemelkedő alakja, aki ebben a kötetben is megmutatja nyelvi érzékenységét, finom iróniáját és gondolati gazdagságát. A könyvben rövidebb, költői jellegű művek találhatók, amelyek játékos formában, mégis mély emberismerettel szólnak az emberi természetről, a társadalomról és az ember belső világáról.

A kötet szövegei sokszor mesei vagy allegorikus keretben jelennek meg. A képzeletbeli helyszínek, a különös szereplők és a szimbolikus helyzetek mögött azonban mindig valós emberi tapasztalatok húzódnak meg. Kosztolányi írásai egyszerre szórakoztatnak és gondolkodtatnak el: a humor és az irónia mögött sokszor mély filozófiai kérdések jelennek meg.

Stílusát a letisztult nyelv és a zeneiség jellemzi. A versek ritmusa könnyed, természetes, a rímek finoman illeszkednek a gondolathoz. A költő különleges érzékkel bánik a magyar nyelvvel: szavai egyszerre egyszerűek és költőiek. A verselés elegáns, mégis játékos; a hangulatok gyorsan váltakoznak, de mindig egységes művészi világot teremtenek.

A kötet keletkezésének idején Kosztolányi már a magyar irodalom egyik vezető alakja volt. A 20. század elején kibontakozó modern magyar irodalom, különösen a Nyugat köré csoportosuló írók és költők új hangot hoztak a magyar lírába. Kosztolányi költészetében egyszerre jelenik meg a hagyomány tisztelete és az új, modern formák keresése. Műveiben fontos szerepet kap az egyén érzékenysége, a mindennapi élet apró részleteinek költői megfigyelése és az emberi lélek finom rezdüléseinek ábrázolása.

Tartalom és az egyes művek rövid ismertetése

Lótuszevők

A mű az ókori mítosz világából merít. A lótuszevők története az ember feledés iránti vágyát mutatja be. Aki a lótuszt megízleli, elfelejti múltját és kötelességeit. Kosztolányi ezt a motívumot az emberi gyengeség jelképeként használja: az ember gyakran menekül a valóság elől a könnyebb, gondtalan élet felé.

Csoda

A Csoda az emberek csodák iránti vágyáról szól. A történet ironikus módon mutatja be, hogy sokszor maga az ember teremti meg azt, amiben hinni szeretne. Kosztolányi itt finom humorral beszél az emberi hiszékenységről és a hit természetéről.

A szörny

Ebben az írásban a „szörny” jelképes alak. A történet arra mutat rá, hogy az emberek gyakran saját félelmeik rabjai. A szörny valójában a képzelet teremtménye, amelyet a félelem és az előítélet hoz létre.

A lovag meg a kegyese

Ez a történet a középkori lovagi világ hangulatát idézi. A lovag és szerelme kapcsolatában romantikus elemek jelennek meg, ugyanakkor Kosztolányi ironikusan is szemléli ezt az eszményített világot. A mű egyszerre tisztelgés a lovagi hagyomány előtt és annak finom paródiája.

Kanári

A Kanári allegorikus történet. A kis madár a tisztaság és a szabadság jelképe. A mű az ártatlanság törékenységéről és az emberi érzelmek finom világáról szól.

Patália

A kötet címadó műve egy képzeletbeli ország története. Ebben az országban különös szabályok és furcsa szereplők jelennek meg. A szerző szatirikus hangon mutatja be az emberi társadalom hibáit és visszásságait. A történet humoros, ugyanakkor elgondolkodtató társadalmi tükör.

A kötet jelentősége ma

Több mint száz évvel a megjelenése után a Patália még mindig aktuális. A könyv azt mutatja meg, hogy az emberi természet alapvető tulajdonságai – a vágyak, a félelmek, a hiúság vagy a remény – nem változnak az idők során. Kosztolányi ironikus, mégis emberséges látásmódja segít kívülről szemlélni saját világunkat. A kötet ezért ma is érvényes üzenetet hordoz: a humor és az önismeret segít jobban megérteni az embert és a társadalmat.

Kosztolányi Dezső részletes életrajza

Kosztolányi Dezső 1885. március 29-én született Szabadkán. Édesapja gimnáziumi igazgató volt, aki nagy gondot fordított fia nevelésére. Kosztolányi már fiatalon érdeklődött az irodalom iránt, és korán megmutatkozott kivételes nyelvi tehetsége.

Tanulmányait Szabadkán kezdte, majd Budapesten folytatta az egyetemen. Bölcsészetet hallgatott, de tanulmányait nem fejezte be, mert az irodalom és az újságírás hamar teljesen lekötötte. Már fiatalon kapcsolatba került a korszak jelentős íróival és költőivel.

A 20. század elején az új magyar irodalmi irányzat egyik fontos képviselője lett. A Nyugat folyóirat köré szerveződő írói közösséghez tartozott, amely a modern magyar irodalom megújítását tűzte ki célul. Kortársai között olyan alkotók voltak, mint Ady Endre, Babits Mihály és Karinthy Frigyes.

Kosztolányi költőként, prózaíróként és publicistaként egyaránt jelentős műveket alkotott. Verseiben gyakran a mindennapi élet apró jelenségeit emelte költői rangra. Lírája érzékeny, zenei és mélyen emberi. Prózai művei között kiemelkednek regényei és novellái.

Legismertebb művei közé tartozik az Édes Anna, a Pacsirta, valamint az Aranysárkány. Ezek a művek mély emberismerettel mutatják be a társadalom és az egyén konfliktusait.

Kosztolányi jelentős műfordító is volt. Fordította többek között William Shakespeare, Edgar Allan Poe és Charles Baudelaire műveit. Fordításai nem egyszerűen nyelvi átdolgozások voltak, hanem a magyar nyelv művészi lehetőségeinek bizonyítékai.

Az 1930-as években súlyos betegséggel küzdött. Hosszan tartó szenvedés után 1936. november 3-án hunyt el Budapesten.

Kosztolányi Dezső a magyar irodalom egyik legnagyobb mestere. Költészete, prózája és publicisztikája egyaránt maradandó értéket képvisel. Műveiben az emberi élet apró örömei és tragédiái jelennek meg, mindig finom iróniával és mély emberséggel. Több mint egy évszázaddal művei születése után is az egyik legolvasottabb és legnagyobbra becsült magyar író.

Kosztolányi  Dezső  tanácsa a férfiaknak

Azért én azt tanácsolom,

Hogy a férfi midenkoron

Pallérozott módon beszéljen,

És durva szókkal sosem éljen.

S főkép tisztelje  mind a nőket,

És meg ne csalja soha őket

Forrás

A lovag meg a kegyese

Flamand játék ( 1919)

Búvóhely – családi történet a történelem árnyékában
(Francia film a Frankofón Filmfesztiválon)

A Frankofón Filmfesztivál idei programjában különleges hangulatú francia film is helyet kapott: A búvóhely (La cache) című alkotás, amely egyszerre családi történet, történelmi visszapillantás és finom humorral átszőtt emberi portré. A filmet Lionel Baier rendezte, Christophe Boltanski azonos című, díjnyertes regénye alapján.

A történet 1968 Párizsába vezet, abba az időszakba, amikor az utcákon diákok tüntetnek, a városban politikai feszültség vibrál, egy családi lakás falai között azonban egészen másfajta dráma zajlik. A lakás — amely szinte önálló szereplővé válik — különös búvóhely: egyszerre menedék és emléktár, ahol generációk élnek együtt, saját történeteikkel, furcsaságaikkal és titkaikkal.

A film egyik legnagyobb erénye, hogy a történelmi háttér nem uralja el a cselekményt. A történelem inkább halk díszletként van jelen, miközben a kamera a család mindennapjaira figyel. Apró jelenetek, rövid párbeszédek, gesztusok rajzolják ki a szereplők világát. Ettől válik a film bensőségessé és hitelessé.

Külön figyelmet érdemel a gyermek főszereplő, Ethan Chimienti alakítása. Az ő szemén keresztül látjuk a történetet, és ez a nézőpont különös frissességet ad a filmnek. Játéka természetes és őszinte: tekintetében egyszerre van kíváncsiság, csodálkozás és némi zavarodottság, ahogy próbál eligazodni a felnőttek sokszor érthetetlen világában. Nem túlzó, nem színpadias – inkább csendes, megfigyelő jelenlét, amely mégis a film egyik legerősebb pillére.

A búvóhely játékideje körülbelül 90 perc, ami kifejezetten kedvez a történet ritmusának. A rendező nem nyújtja el a jeleneteket, inkább tömören, pontosan mesél. Így a film végig megőrzi sajátos, kissé melankolikus, mégis derűs hangulatát.

A produkció komoly szakmai figyelmet kapott: bemutatták a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában, ahol az Arany Medvéért is versenyzett. Már önmagában ez a meghívás jelzi, hogy a film a kortárs európai mozi figyelemre méltó alkotása.

Lionel Baier rendező munkáját külön is érdemes méltatni. Filmjeiben gyakran keveredik az irónia és a humanizmus, és ez itt sincs másként. Nem akar nagy történelmi tablót festeni, inkább egy család életén keresztül mutatja meg a korszak hangulatát. Finom humorral, érzékeny karakterábrázolással dolgozik, és hagyja, hogy a néző maga fedezze fel a történet rétegeit.

A búvóhely nem hangos film, nem a látványosságokra épít. Ereje éppen abban rejlik, hogy csendesen, szinte észrevétlenül vonja be a nézőt egy család életébe. Amikor a vetítés végén felgyullad a fény, az embernek az az érzése támad: mintha egy régi lakás ajtaján lépett volna ki, ahol történetek, emlékek és titkok maradtak a falak között.

A Frankofón Filmfesztivál programjában ez az alkotás bizonyította, hogy a francia film továbbra is képes egyszerre gondolkodtatni és megérinteni a közönséget.

Fotón Ethan  Chimienti

Demeter Villő – beszélgetés a Véletlenül írtam egy könyvet vetítése után

Helyszín: Puskin mozi, Budapest. Időpont: 2025. január 14. A beszélgetés közvetlenül a film vetítése után készült. A film hazai mozibemutatója: 2025. január 16.

Szarvas István: Villő, kíváncsi lennék: mit szóltál, amikor először megtudtad, miről szól ez a film?

Demeter Villő: Még a castingfolyamat közben derült ki, pontosan miről szól a történet. Amikor megértettem, hogy egy olyan kislányról van szó, akinek meghalt az édesanyja, még jobban érdekelt az egész, és még inkább meg akartam kapni a szerepet. Én nem ilyen élethelyzetben vagyok – hála Istennek, a közeli családtagjaim közül senkit nem veszítettem el –, de nagyon foglalkoztatott, milyen lehet ezt átélni, milyen lehet így élni. Ahogy mélyebben beleláttam, egyre erősebben éreztem, hogy ezzel szeretnék dolgozni.

Szarvas István: Ami csodálatos volt – és külön gratulálok –, hogy elhitetted a nézővel: a filmbeli apukád és a testvéred tényleg közel áll hozzád. Hogy lett ennyire „igazi” ez a családi kapcsolat a vásznon?

Demeter Villő: Ez egy kicsit titok, meg nem is az… A filmbeli apukámmal, Mátray Lászlóval régebbről már ismertük egymást – és ez teljesen véletlenül alakult így. A castingon találkoztunk, mert ők Nórival korábban a Hab forgatásán dolgoztak együtt, és Lászlót én már előtte is ismertem. Emiatt nagyon könnyű volt úgy lenni vele, mintha tényleg az apukám lenne: voltam már nála, lovagoltam vele, meg sok közös élményünk lett.

Szarvas István: És az öcséddel? A testvéri dinamika is nagyon hiteles volt.

Demeter Villő: A forgatás előtt Nórinál sokat találkoztunk – tényleg úgy, mint egy család. Összeszoktunk, és így a forgatáson is természetesebben jött minden.

Szarvas István: A filmben sportolsz is, és nagyon meggyőző voltál a gátfutásos részekben. Közel áll hozzád a sport?

Demeter Villő: Igen, nagyon szeretek mozogni, sportolni. Olyan vagyok, hogy mindig többfélét csináltam: nem volt egyetlen sport, amit évekig csak azt, hanem váltogattam. Szeretek új mozgásformákat megtanulni, és emiatt például a gátfutás jellegű mozgást is könnyebben fel tudtam venni.

Szarvas István: Azt is elhitetted, hogy tényleg író szeretnél lenni. Ez benned is így van, vagy ez inkább a film világa?

Demeter Villő: Inkább a film világa. De magamnak szoktam írogatni, és naplót is vezettem – mostanában egyre ritkábban. Nem gondolom, hogy író szeretnék lenni, viszont érdekel ez a világ: szeretek olvasni, és néha jó bele-belekóstolni az írásba is.

Szarvas István: Öt kérdést ígértem – úgyhogy ez a befejező kérdésem. Szeretnél más filmekben is szerepelni?

Demeter Villő: Ez még a jövő zenéje, de ha lesz olyan lehetőség, akkor igen, mindenképpen. Iskolaidőben nehezebb, mert elég nehéz a sulim, de nagyon-nagyon szerettem a forgatást. Szívesen lennék még forgatásokon, és szívesen benne maradnék ebben a világban.

Szarvas István: Van-e olyan, amit én nem kérdeztem meg, de szívesen megosztanál az olvasóinkkal?

Demeter Villő: Hát… nem is tudom.

Szarvas István: Akkor maradjunk annyiban: ez így most jó volt. Köszönöm a beszélgetést, és gratulálok a filmedhez.

Rövid életrajz – Demeter Villő

Demeter Villő budapesti születésű fiatal színésznő (2010), aki Nina szerepében tűnt fel Lakos Nóra magyar–holland családi és ifjúsági filmjében, a Véletlenül írtam egy könyvet című alkotásban, amelynek hazai mozibemutatója 2025. január 16-án volt.

A film fogadtatásához a nemzetközi érdeklődés is társult: több cikk kiemeli, hogy Villőt fiatal tehetségként díjjal is elismerték az Ale Kino! fesztiválon. Ha szeretnéd, a kötethez igazítva be tudok tenni a végére egy egymondatos „kötet-zárómondatot” is (Szarvas Istvánra jellemző, visszafogott, mégis emlékezetes lezárással) – csak szólj, maradjon-e teljesen tárgyilagos, vagy legyen benne finom személyes

Nők az AI iparban, akikre érdemes figyelni és a nők AI használata Magyarországon

A nemzetközi nőnap előtt különösen látható, hogy az AI nemcsak technológiai, hanem hozzáférési és készségbeli kérdés is. Török Balázs 2025-ös, 1082 fős kutatása szerint a magyar vállalatok 70%-a támogatja az AI munkahelyi használatát, ugyanakkor a nők alacsonyabb arányban jutnak céges AI-előfizetéshez. A képzési hiány és a széttöredezett hozzáférés közben adatbiztonsági és működési kockázatokat is növel.

A céges AI-előfizetésekben 14 százalékpontos különbség látszik a férfiak javára. Más mutatókban a különbség kisebb, néhány százalékpontos – de hosszú távon így is tartós lemaradást okozhat.

A kutatás szerint a kisebb cégek az aktív, napi szintű AI-használatban élen járnak, ugyanakkor gyakori, hogy a prémium funkciókhoz szükséges előfizetéseket nem a vállalat, hanem a dolgozó fizeti. Ezzel párhuzamosan nemzetközi szinten látványosan erősödik a nők szerepe az AI-ökoszisztémában – a kreatív ipartól az akadémián át az etikai és társadalmi keretek alakításáig, illetve a mindennapi üzleti felhasználást leegyszerűsítő platformok fejlesztéséig.

„Az AI bevezetése és használata terén is látjuk azokat a különbségeket, amik a számítógép-használat és az internet megjelenése alkalmával, jó lenne, ha tanulnánk a múlt hibáiból és egyenlő feltételeket adnánk a női és férfi munkavállalóknak” – mondta Török Balázs AI-szakértő.

Férfi-női különbségek Magyarországon: hozzáférés és önbizalom kérdése is

A kutatás a nemek közti eltérésekre is rávilágít: a férfiak körében magasabb a fizetős AI-előfizetések aránya – céges és magánszinten is –, ami a hatékonysági mutatókban is megjelenik. Bár a különbségek elsőre néhány százalékpontnak tűnhetnek, hosszabb távon komoly hátrányt jelenthet, ha a nők és a jellemzően háttérfolyamatokban dolgozó csapatok kimaradnak a képzésekből és a prémium eszközhasználatból.

A mintázat üzletileg is fontos: ha egy szervezetben az AI-tudás és az AI-hozzáférés egyenlőtlenül oszlik el, akkor az AI nem egységes termelékenységi emelőként működik, hanem szigeteket hoz létre – és ezzel széttöredezik a minőség, az ellenőrzés és a felelősség a cégen belül.

Nők az AI iparban, akikre érdemes figyelni: kreativitás, tudomány, kritika

A nemzetközi AI-diskurzusban több női szereplő is iránytű lehet a vállalati döntéshozóknak – különösen ott, ahol a cél nem a technológiai „hype” követése, hanem a kiszámítható üzleti haszon és a kontrollált kockázatkezelés.

Maya Ackerman

Maya Ackermant akkor érdemes követni, ha kreatív iparban dolgozol. Rendszeresen nyilatkozik a Google felületein is, szerinte az AI hallucinációi nem csak hibák, hanem a kreativitás alapvető mechanizmusai, akár embereknél, akár gépeknél – hiszen mindkét esetben a rendszer félreérzékelhet, és így új mintákat hozhat létre. Az AI-t nem versenytársként, hanem kreatív partnerként érdemes tekinteni, amely segíthet az embereknek kifejezni önmagukat és új ötleteket feltárni, nem pedig kiváltani őket.

Fei-Fei Li

Fei-Fei Li a Stanford professzora, az ImageNet megalkotója, 2017-2018 között a Google-nél alelnökként dolgozott, és a Google Cloud AI/ML Chief Scientist pozícióját töltötte be. Fei-Fei Li azért különösen fontos szereplője az AI-szektornak, mert nagyon ritka módon egyszerre formálta az AI tudományos alapjait és a vállalati felhasználás irányát.

Karen Hao

Karen Hao újságíróként az AI-iparág működésére nem technológiai vívmányként, hanem erőforrás- és hatalmi struktúra elemként tekint. A fókusza ezért is érdekes, hiszen az általánosan taglalt témákat ő is egy teljesen másik szűrőn keresztül mutatja be, így hangsúlyosabban jelennek meg olyan, egyébként másodlagos területek, mint az – adat, emberi munka, energia, víz, társadalmi mellékhatások.

Az olyan cégeket, mint az OpenAI vagy a többi nagy AI fókuszú infrastruktúrát felépítő céget sokkal inkább egy újtípusú gyarmatosítást végző birodalomhoz hasonlítja, amelyek a tömegek kizsákmányolásán keresztül tesznek szert hatalmas vagyonra és hatalomra, ahogy ezt láttuk a web2.0 megjelenése során a 2000-es évek végétől a 2020-as évek elejéig a Facebook példáján keresztül. Magyarul is megjelent könyve: Az AI birodalma egy mély és átfogó képet mutat Sam Altman-ről és cégéről az OpenAI-ról, hogy az milyen hatást gyakorol nem csak a mi mindennapi életünkre, hanem a világ számos ponjtán, afrikai falvaktól dél-amerikai metropoliszok favelláiig.

‍Amanda Askell

Amanda Askell az egyik legérdekesebb szereplő az AI világában, mert filozófusként nem „csak” véleményt formál a technológiáról, hanem konkrétan azon dolgozik az Anthropicnál, hogy a Claude nevű modell viselkedése kiszámíthatóbb, őszintébb és emberileg is vállalhatóbb legyen – vagyis a vállalati környezetben kritikus kérdésekre (biztonság, félrevezetés, manipulálhatóság, érzékeny témák kezelése) ne adjon „jó hangzású, de rossz” válaszokat. A saját bemutatkozása szerint finomhangolással és AI-alignmenttel foglalkozik, és olyan módszereket fejlesztenek, amelyek skálázhatók az egyre képességesebb modellekre. Az ő nevéhez kötik a Claude „alkotmányának” (constitution) megközelítését is – ez egy részletes, elveket és döntési szempontokat rögzítő keretrendszer, amely közvetlenül alakítja, hogy a modell hogyan mérlegel és hogyan húz határokat a válaszaiban.

A kutatás módszertana

A kérdőíves felmérés 2025 április–májusában zajlott 1082 fő részvételével; a kitöltők 44 százaléka cégvezető vagy felsővezető, 27 százalék alkalmazott. A nemek szerinti megoszlás közel fele-fele; a válaszadók ötöde legalább 250 fős vállalatnál dolgozik. A leggyakoribb AI-eszköz a ChatGPT; a válaszadók közel harmada legalább heti hat órát takarít meg a használatával.

A teljes eredmény itt érhető el: https://www.torokbalazs.com/mesterseges-intelligencia-kutatas-es-korkep

Tóth Szabolcs Töhötöm: Első leütés –

Mi ez a könyv, és kinek szól?

Az Első leütés a magyar újságírás egyik legsűrűbb, leggyakorlatiasabb kézikönyve: egyszerre ad biztos alapokat a pályára készülőknek, és kínál új fogódzókat a rutinosabb szerzőknek is. A kötet alapállítása következetes: az írás tanulható mesterség, amelynek vannak megérthető és begyakorolható szabályai, technikái, módszerei. A 420 oldalas könyv saját kiadásban jelent meg, ami a szerző személyes szakmai felelősségvállalását és autonómiáját is kiemeli.

Szemlélet: miért írunk, mi a feladatunk?

A könyv első nagy egysége nem „fogásokat” sorol, hanem a szakma értelmét tisztázza. Tóth szerint az újságírás lényege nem pusztán információk közlése, hanem a világ értelmezése, az összefüggések láthatóvá tétele, és a közönség felelős tájékoztatása. A szerző három elvet tesz a teljes kötet gerincévé:

• hitelesség mindenekelőtt,
• a tény és vélemény szigorú szétválasztása,
• az újságíró közéleti felelőssége.

Anyaggyűjtés és forráskezelés: hogyan lesz a témából cikk?

Az Első leütés egyik legerősebb része az információszerzés és az ellenőrzés gyakorlata. A szerző lépésről lépésre végigveszi:

• hogyan érdemes egy témát előkészíteni,
• milyen forrástípusokkal dolgozik a szakma,
• miként ellenőrizhető az információ,
• mely tipikus hibák csúsztatják félre a szöveget.

A forráskritika külön hangsúlyt kap: a könyv visszatérő üzenete szerint a modern újságírás egyik legnagyobb kihívása a megbízható adatok kiszűrése és a torzító mechanizmusok felismerése.

Interjútechnika: a beszélgetés nem kérdéssor, hanem módszer

A kötet egyik legkidolgozottabb fejezete az interjúzás. Tóth megközelítése szerint az interjú nem kérdések egymásutánja, hanem kapcsolat és helyzet, amelyben az újságíró figyel, reagál, értelmez és – szükség esetén – irányít. A fejezet fő pillérei:

• Felkészülés: témaismeret, stratégia, korábbi nyilatkozatok áttekintése.
• Kérdezéstechnika: rövid, világos, nem sugalló kérdések.
• Vezetés: visszakérdezés, csend, tükrözés, átvezetés.
• Típusok: portréinterjú, háttérinterjú, konfrontatív interjú.
• Etika: „off the record” helyzetek kezelése, manipuláció kerülése, az alany védelme.

A szerző saját példákkal azt is megmutatja, hogyan lehet egy beszélgetést dramaturgiailag felépíteni, hogy a megszólaló és a téma is „megszólaljon”, ne csak a kérdések.

Műfajok és szerkezet: hír, riport, vélemény, háttér

A könyv középső blokkjában a különböző újságírói műfajok rendszere kerül előtérbe. A szerző részletesen elemzi:

• a hír felépítését és fókuszát,
• a riport dramaturgiáját,
• a véleménycikk sajátosságait,
• a háttérmagyarázat logikáját és szerkesztését.

Minden műfajhoz jó és rossz példák társulnak: ezek egyszerre tanítanak és fegyelmeznek, mert megmutatják, mi működik, és miért nem.

Írástechnika: a nyers anyagtól a kész szövegig

Az Első leütés egyik legpraktikusabb része magának az írásnak a munkafolyamata. A szerző végigvezeti az olvasót:

• a vázlatkészítésen,
• a bekezdések logikai rendjén,
• a ritmus és tempó kialakításán,
• a címadás és a lead megírásán,
• a szerkesztés és újraírás technikáin.

Tóth egyik kulcsállítása, hogy a jó szöveg ritkán születik meg elsőre: az újraírás és a szerkesztés nem mellékmunka, hanem a szakma egyik legfontosabb – és gyakran alulértékelt – része.

Tágabb kép: a magyar sajtó működése és a digitális korszak dilemmái

A kötet utolsó harmada túllép a „hogyan írjunk” kérdésén, és a hazai médiarendszer állapotát vizsgálja. Szó esik:

• a szerkesztőségek működéséről,
• a politikai és gazdasági befolyás kérdéséről,
• a szakmai normák eróziójáról,
• a digitális média kihívásairól.

Ez a rész nemcsak újságírók számára hasznos: a médiatudatos olvasó is közelebb kerül ahhoz, hogy megértse, hogyan születik a hír, és milyen hatások alakítják a nyilvánosságot.

Összegzés

Az Első leütés egyszerre tankönyv és szemléletformáló kézikönyv: rendszerez, tanít, közben pedig következetesen hitelességre és felelősségre nevel. Részletessége, gyakorlati példái és világos nyelve miatt a magyar újságírói szakirodalom egyik fontos, használható alapműve.

Tóth Szabolcs Töhötöm – 10 mondatos életrajz

Tóth Szabolcs Töhötöm magyar újságíró, szerző és médiatréner, aki az újságírói gyakorlat, az írástechnika és az interjúműfaj kérdéseivel foglalkozik. Szerkesztőségi munkában és különböző médiaprojektekben szerzett tapasztalatait oktatási és képzési helyzetekben is továbbadja. Munkásságának középpontjában a hitelesség, a forráskritika és a szakmai etika áll. Kiemelten foglalkozik azzal, hogyan lehet a nyers információból világos, pontos és olvasóbarát szöveget építeni. Rendszeresen elemzi az újságírói műfajokat, és gyakorlati példákon keresztül mutatja meg a gyakori hibákat és a működő megoldásokat. Szemléletére jellemző a közérthetőség, a szerkesztői fegyelem és a szakmai autonómia hangsúlyozása. Az Első leütés című, 420 oldalas kézikönyvét saját kiadásban jelentette meg. A kötet az anyaggyűjtéstől és ellenőrzéstől az interjútechnikán át a szövegalkotásig az újságírói munka fő területeit fogja át. A könyv külön fejezetekben tárgyalja a magyar sajtó működését és a digitális korszak kihívásait is. Szerzőként célja, hogy a kezdőknek stabil alapokat, a gyakorlóknak pedig új módszereket és nézőpontokat adjon.

Bedros: Robert:A lakosság egészségmegőrzését szeretnék fejleszteni és továbbvinni

A Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság (MOMOT) kongresszusát 2015. március 20-án rendezték meg Budapesten, a Magyar Telekom Székházban (1013 Budapest, Krisztina körút 55.). A rangos szakmai találkozó fővédnöke Dr. Áder János köztársasági elnök volt, a rendezvényen pedig Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere is személyesen jelen volt. Bedros professzor a 2015. március 15-i nemzeti ünnep alkalmából a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje (polgári tagozat) állami kitüntetést vehette át. A kongresszus elnökével, Bedros professzorral a helyszínen beszélgettem a tanácskozás jelentőségéről és üzenetéről.

– Elnök úr, először is szeretnék gratulálni két dologhoz: egyrészt az állami kitüntetéséhez, másrészt ehhez a kongresszushoz. Nem sok olyan orvosi konferencia van, ahol a köztársasági elnök – fővédnökként – és a miniszter is személyesen megjelenik. Ön szerint mi ennek az oka?

– Nézze, a mi kongresszusunk tulajdonképpen Magyarországon a legnagyobb, elhízástudománnyal foglalkozó szakmai találkozó. Azt gondolom, hogy az elmúlt évek alatt – 2007 óta, mióta megalakultunk – óriási utat jártunk be. Nagyon széles körben terjesztjük azokat az újdonságokat, új szakmai ismereteket, amelyek a lakosság egészségmegőrzését szeretnék fejleszteni és továbbvinni a szűrés, a megelőzés és a gondozás területén egyaránt.

Úgy vélem, olyan célkitűzéseket tűztünk ki magunk elé, amelyek a népegészségügyi programmal szorosan együttműködve, karöltve a magyar lakosság egészségének megőrzését szolgálják.

– Most, hogy véget ért ez a másfél napos kongresszus: hogyan fogalmazná meg a rendezvény legfontosabb üzenetét? Mit vigyenek magukkal a résztvevők?

– Korszerű, tudományos és felhasználható eredményeket. A legfontosabb, hogy mindazt, amit a kongresszuson hallhattak a szakemberek és az érdeklődők, fel tudják használni a mindennapi életükben, a gyakorlatban is: a gyógyítás, az oktatás, illetve az egészséges életmódra nevelés területén egyaránt.

– Elnök úr, ha egyetlen dolgot kellene kiemelnie: mi az, amin most a leginkább múlik, hogy az elhízás visszaszorításában valódi eredményt érjünk el?

– A leginkább azon múlik, hogy következetesen együtt tudjunk dolgozni: az egészségügyi ellátórendszer, az oktatás és a lakosság tájékoztatása egy irányba mutasson. Ha a szűrés, a megelőzés és a gondozás nem külön-külön, hanem egymást erősítve működik, akkor a kongresszuson elhangzott tudományos eredmények valóban átültethetők a mindennapokba.

– Köszönöm szépen.

– Köszönöm szépen. Állok rendelkezésére bármikor.

– Köszönöm.

Bene Ágnes – Móré Marianna (szerk.): Pozitív idősödés 1

A Pozitív idősödés 1 olyan kötet, amely tudatosan szembemegy az öregedésről szóló, sokszor automatikusan „hanyatlásközpontú” közbeszéddel. A szerkesztők és szerzők alapállítása egyszerű, mégis hatásos: az élet későbbi szakasza nem pusztán veszteségek terepe, hanem új célok, erőforrások, kapcsolódások és kiteljesedési lehetőségek időszaka is – természetesen a realitások figyelembevétele mellett.

Miről szól a kötet?

A Debreceni Egyetemi Kiadó gondozásában megjelent munka több tanulmányon keresztül, interdiszciplináris nézőpontból közelít az idősödéshez. Külön hangsúlyt kap a pozitív pszichológia (Csíkszentmihályi Mihály és Martin Seligman nyomán), illetve annak alkalmazhatósága az idős korral összefüggő élethelyzetekben.

A kiadói ismertető alapján a kötet többek között:

• áttekinti a pozitív pszichológia kialakulását és főbb „hullámait”,

• tárgyalja a karaktererősségek fogalmát és időskori vonatkozásait (jóllét, erősségek optimális használata, fejlesztési irányok),

• bemutat empirikus vizsgálatot is (például optimizmus, remény, elégedettség témájában), módszertani kapaszkodókkal.

A kötet jellegét jól írja le az a megállapítás, hogy átmenetet képez a tudományos kutatás és a mindennapi élet perspektívái között, és szemléletformáló célja is van.

Erősségek

1) Szemléletformáló, mégsem naiv:
A könyv egyik legnagyobb értéke, hogy az idősödést nem „cukormázazza”, de következetesen a lehetőségek, növekedés, jóllét nyelvén beszél, ellensúlyozva a társadalmi sztereotípiákat.

2) Interdiszciplináris és gyakorlat felé nyitott:
A témák nem ragadnak le biológiai/egészségügyi kérdéseknél: mentális, érzelmi és társas dimenziók is megjelennek, sőt a kötet (ajánlók szerint) feldolgozást segítő elemekkel – feladatokkal, esettanulmányokkal, javaslatokkal – is támogatja az olvasót. 3) Oktatási segédanyagként is használható:
A kiadói leírás kiemeli, hogy a részletesen bemutatott kutatás és módszertan hasznos lehet például szakdolgozat előtt állóknak is.

Lehetséges gyengeségek, kritikai észrevétel

A pozitív keret ereje egyben kockázat is: néhány olvasó hiányolhatja a nehézségek, veszteségek, kiszolgáltatottság még erőteljesebb, arányosabb tárgyalását. Egy recenzió (Tóth Dalma) is utal arra, hogy a túlzottan „optimista tónus” érzete felmerülhet, és a negatív–pozitív kettősség helyett néha hasznos lenne a spektrum még teljesebb bemutatása.

(Ez nem feltétlen hiba – inkább műfaji és célkitűzési kérdés: a kötet deklaráltan szemléletet akar fordítani.)

Kinek ajánlható?

• segítő szakmákban dolgozóknak (szociális munka, egészségügy, mentálhigiéné, idősgondozás),

• oktatóknak, hallgatóknak (módszertani és fogalmi keretek miatt),

• idősödés témája iránt érdeklődő olvasóknak és családtagoknak, akik nem riadnak vissza a tanulmány-jellegtől, és kifejezetten a „hogyan lehet jól idősödni?” kérdésre keresnek megalapozott válaszokat.

Összegzés: a Pozitív idősödés 1 értéke abban áll, hogy tudományos igénnyel, mégis emberközelien állítja fókuszba az idősödés erőforrásait, és olyan nyelvet ad, amelyben az öregedés nem kizárólag „probléma”, hanem életút-szakasz – feladattal, lehetőséggel, méltósággal.

Harle Tamás: Az újságírás mestersége és művészete – könyv, amely nem divatból él

Van olyan könyv, amelyet az ember elolvas, becsuk, és jó esetben annyit mond: „rendben volt.” És van olyan, amelyet nem lehet egyszerűen „befejezni”, mert munka közben, gondolkodás közben, sőt vitatkozás közben is visszanyúlunk hozzá. Harle Tamás kötete – Az újságírás mestersége és művészete – az utóbbiak közé tartozik. Nem azért, mert minden kérdésre kész receptet kínál, hanem mert ott segít, ahol igazán kell: mércét ad.

Az újságírásról sokan beszélnek úgy, mintha csupán technika volna. „Jó cím, rövid lead, ütős idézet, gyors poszt.” Mások meg úgy, mintha kizárólag ihlet kérdése lenne: „érzés, hangulat, stílus, tehetség.” Harle könyvének egyik csendes, de nagyon határozott állítása éppen az, hogy a szakma kettős természetű. Mesterség – mert szabályok, fogások, rutinok, ellenőrzési pontok kellenek hozzá. És művészet – mert emberismeret, arányérzék, ritmus, hang, tartás, néha bátorság. A jó újságíró nemcsak „megír”, hanem megértet, nemcsak „kérdez”, hanem kibont, és nemcsak „közöl”, hanem – ha jól végzi a dolgát – felelősséget vállal.

A kötet egyik legszebb vonása, hogy nem szűkíti le az újságírást egyetlen műfajra, egyetlen „iskolára”, egyetlen világlátásra. Épp ellenkezőleg: az olvasó azt érzi, hogy itt az újságírás minden területe számít. A hír, a tudósítás, a riport, a portré, az interjú, a kommentár – mindegyik más-más fegyelmet kíván, mégis ugyanaz a belső gerinc tartja össze: a pontosság, a tisztesség, a világosság. És ebben van valami felszabadító. Mert a szakma sokszor darabokra esik: „a tévések ilyenek”, „az online ezt csinálja”, „a print amolyan”, „a podcast meg teljesen más.” Harle könyve nem tagadja a különbségeket, de azt mondja: a lényeg ugyanaz. A kérdés az, hogy jól csináljuk-e.

A könyv igazi időtállósága is ebből következik. Egy újságírásról szóló kötet könnyen megöregszik: változnak a platformok, a terjesztési szokások, a formátumok, a divatos kifejezések. Ami tegnap még kötelező volt, ma már mosolyogtató. Harle munkája viszont nem a gyorsan avuló külsőségekre épít, hanem azokra az alapokra, amelyek évek múltán sem kopnak el: forrás és ellenőrzés, kérdés és válasz viszonya, a mondat tisztasága, a cím felelőssége, a kontextus szerepe, az arányérzék. A könyvkiadói oldalon is látszik ez a szemlélet: a kötet frissített/új kiadásban is megjelent, jelezve, hogy van mit karbantartani rajta – miközben az alapgondolat nem avul.

Aki valaha készített interjút – vagy csak próbált –, pontosan tudja, hogy a jó kérdés nem „okos kérdés”. A jó kérdés olyan, amely nyit, mégis irányt tart; amely nem csapda, de nem is bólogatás; amelynek van belső etikája. Aki valaha írt riportot, tudja, hogy a részletek a valóság horgonyai, de ha túl sok a részlet, a történet elsüllyed. Aki valaha szerkesztett szöveget, tudja, hogy a kihúzás gyakran fáj, mégis a legnagyobb ajándék az olvasónak. Harle könyve ezekhez a tapasztalatokhoz beszél – és ettől lesz hiteles: nem a magasból magyaráz, hanem a munkaasztal mellől.

És fontos: a kötet nemcsak szakmai, hanem emberi értelemben is „tanít”. Mert az újságírás – bárhogyan is változik körülötte a világ – mindig emberekről szól. Nem csak a megszólalókról, hanem az olvasóról is. A könyv mögött ott lüktet egy nagyon egyszerű, de gyakran elfelejtett kérdés: kinek írunk, és miért? Azért, hogy gyorsan nagyot szóljon? Azért, hogy „meglegyen a kattintás”? Vagy azért, hogy a közönség a végén egy fokkal tisztábban lásson? Az utóbbi nem mindig látványos, de hosszú távon ez tartja meg a szakmát – és talán a nyilvánosságot is.

Ami kevésbé erős – és miért nem tragédia

Egy ilyen széles vállalásnak óhatatlanul van ára. Aki egyetlen terület – mondjuk az oknyomozás vagy az adatvezérelt anyagok – mély, esettanulmányokra épített módszertanát keresi, érezheti úgy, hogy Harle könyve inkább átfog, mint „mélyre fúr”. Mintha néhol szándékosan visszafogná magát: nem akar egyetlen műfaj „szakbibliájává” válni, inkább az egész szakma józan rendjét rajzolja meg. Ez bizonyos olvasóknak hiányérzet lehet.

Ugyanez igaz a digitális korszak leggyorsabban változó részeire: platformok jönnek-mennek, algoritmusok változnak, a terjesztés logikája sokszor függetlenedik a minőségtől. Egy alapozó, szemléleti könyv nehezen tud ebben „naprakész útmutató” lenni – és talán nem is dolga. Harle erénye éppen az, hogy a zaj alatt a szakma csontvázát mutatja meg: hogyan maradjon az újságíró újságíró, miközben körülötte minden a gyorsulás és a felületesség felé tolna.

Miért való ez a könyv ma is?

Mert a szakma a maga legmélyebb kérdéseiben nem változik olyan gyorsan, mint a felületei. Aki ma pályakezdő, annak térkép kell: mi micsoda, mi mire való, hogyan épül fel egy anyag, milyen hibákat nem szabad elkövetni. Aki ma rutinos, annak pedig emlékeztető kell: hol lazult a fegyelem, hol lett túl kényelmes a rutin, hol csúszott be a „majd jó lesz így is.” Az újságírás mestersége és művészete mindkettőnek használ.

A hungchesterblog.hun olvasóinak pedig különösen: mert a blogműfaj – szabadságával együtt – hajlamos elhinni, hogy „minden mindegy, csak legyen hang.” Harle könyve finoman, de határozottan emlékeztet: a hang fontos, igen. De a tartás még fontosabb. A jó újságírás nem attól jó, hogy gyors, hanem attól, hogy igaz, arányos, és emberi.

Könyvadatok

Kiadó: Kék Európa Stúdió
Terjedelem: 478 oldal

(Megj.: a könyv több kiadásban is forgalomban van; a kiadói oldalon frissített/új kiadás is szerepel.)

Harle Tamás – 10 mondatos életrajz

1. Harle Tamás (1960. május 1.) magyar újságíró, író, médiatanár és rádiós műsorvezető.

Pályáját sportújságíróként kezdte, és a sport világa később is meghatározó maradt számára.

Íróként, szerkesztőként és kiadóként több mint ötven könyv létrejöttében vett részt.

1992 és 2004 között televíziós műsorok szerkesztője, műsorvezetője és producere volt.

Nevéhez kötődik a Sportexpressz élő rádiós sportműsor alapítása és főszerkesztése.

Képzésekben és oktatásban is aktív, több helyen médiatanárként és trénerként dolgozik.

A TV2 Akadémia bemutatása szerint vezető tanárként is tevékenykedik, és a szakmai utánpótlás képzését kiemelten fontosnak tartja.

Ugyanott szerepel, hogy munkáiért több szakmai elismerést is kapott (például televíziós és olimpiai témájú munkákhoz kötődően).

Családi kiadói háttérrel hosszú ideje könyvkiadással és szerkesztéssel is foglalkozik, sport- és közéleti témákban egyaránt.

Az újságírás mestersége és művészete című kötete a kiadói ismertető szerint is oktatási és gyakorlati célra szánt, bő példatárral és illusztrációkkal építkező munka.

Cannes-ban díjazott színésznő is érkezik a 16. Frankofón Filmnapokra

Idén is számos kiegészítő program színesíti március 4-14. között a 16. Frankofón Filmnapok kínálatát.Találkozhat a közönség A legkisebb lány női  főszereplőjével, a tavalyi Cannes-i Filmfesztiválon a legjobb női alakítás díját elnyert Nadia Mellitivel és a rendezvény védnökével, Enyedi Ildikóval. A debreceni Egy dán építész Párizsban vetítésre ellátogat Laurence Cossé,a film alapjául szolgáló könyv írója. A Nouvelle Vague című filmmel kapcsolatban Báron György osztja meg gondolatait a nézőkkel, a Nemzetközi Nőnap alkalmából pedig EléonoreMasson producer részvételével kerekasztal-beszélgetés lesz Nők, média és film címmel. A Francia Intézet szervezésében az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Francia Intézetben 23 kortárs frankofón alkotást nézhet meg a hazai közönség eredeti nyelven, magyar felirattal. Március 15. és 28. között 17 vidéki városban lesz Frankofón Filmnapok.

Március 5-én 18.30-kor a Francia Intézetben vetítik a Sráckor rendezője, Richard Linklater idén Cannes-ban debütált Új hullám című filmjét, mely a Kifulladásig forgatásának hű története Godard korhű stílusában.  A filmtörténeti „gyorstalpalóval” kapcsolatban a vetítés előtt Báron György osztja meg gondolatait a nézőkkel.

Március 7-én, szombaton 14-23 óráig Enyedi Ildikó Maraton lesz a Francia Intézetben. Először a Párizsban játszódó Simon Mágust vetítik, majd 16 órától A feleségem története lesz látható Léa Seydoux főszerepésével, végül 20 órától a Csendes barát lesz műsoron.

A feleségem története vetítése után beszélgetés lesz Enyedi Ildikóval, aki a Filmnapok idei védnöke: „Én is egy vagyok azok közül, akiknek itt, Budapesten és egész Magyarországon szoros kötődésük van Francia- országhoz. Akiknek elmondhatatlanul fontos, hogy Franciaország folyamatosan és megingathatatlanul kitart az európai értékek, közös értékeink mellett.” – nyilatkozta a rendező.

Március 8-án, vasárnap 15:30-kor a Francia Intézet kerekasztal-beszélgetést szervez Nők, média és film címmel, EléonoreMassonproducer, a francia 50/50 kollektíva tagja, Csepeli Eszter, operatőr, a Magyar Filmoperatőrök Egyesület egyik alapító tagja és Sáfrány Réka, a HungarianWomen’s Lobby elnöke részvételével. A beszélgetést Mesterházi Lili moderálja.A média és a filmipar területén még ma is jelentős a nőket érintő egyenlőtlenség. Az egyik ok a médiakoncentráció, amely esetlegessé teszi az újságírói szabadságot és a nők helyzetét. Emellett az is beszédes, hogy Franciaországban csak a filmek 30%-át rendezik nők – európai szinten ez az arány 26% –, költségvetésük pedig legalább negyedével kevesebb, mint a férfi rendezőké.A kerekasztal-beszélgetésen arról lesz szó, hogy miért kulcsfontosságú a médiában és a filmvásznon a hiteles sokszínűség, valamint a diszkrimináció, a szexista megnyilvánulások és a szexuális erőszak bármely formája elleni fellépés.

Március 14-én 16 órakor vetítik a Francia Intézetben Hafsia Herzi a 2025-ös Cannes-i Filmfesztiválon Queer Palmot nyert alkotását, A legkisebb lányt. Fatima 17 éves, két nővérével hagyománytisztelő, szerető családban nőtt fel. Érettségi után a külvárosból Párizsba kerül, ahol megnyílik előtte egy másik világ. Fatima Daas felnövésregényének megkapó filmadaptációja óda az elfogadásról. A vetítés után a közönség találkozhat a film női főszereplőjével, a tavalyi Cannes-i Filmfesztiválon a legjobb női alakítás díját elnyert NadiaMellitivel.

Végül március 17-én az Egy dán építész Párizsban vetítésre a debreceni Apolló moziba ellátogat LaurenceCossé, a film alapjául szolgáló könyv írója. François Mitterrand elnök a francia forradalom 200. évfordulójára új építészeti jelképet szeretne építtetni Párizsnak. A nyílt nemzetközi pályázaton legnagyobb meglepetésre a dán Otto von Spreckelsen nyer - egy modern diadalív terve, ami a háborús hódítások helyett a humanizmusnak állít emléket. Mitterrand ragaszkodik ahhoz, hogy közelről felügyelje a gigantikus projektet, a tervezésben és anyaghasználatban kérlelhetetlen Spreckelsen víziója pedig számtalan új építészeti megoldást kíván. 

Március 15. és 28. között 17 vidéki városban - Balatonfüred, Debrecen, Eger, Győr, Jászberény, Miskolc, Kecskemét, Ózd, Pannonhalma, Pécs, Sopron, Szeged, Székesfehérvár, Szolnok, Szombathely, Veszprém - vetítenek majd egy szűkebb szelekciót a filmnapok programjából.

Sajtókapcsolatok: Tamás Dorka       tamasdorka@tamasdorka.hu 304745592