
Gödrös Katalin: Svájcban nincs akkora vígjáték-kényszer, mint néha Németországban
Beszélgetésünk a Szemrevaló Filmfesztivál idején, 2024. október 13-án, a budapesti Művész moziban készült. A Jakob lova bemutatója után Gödrös Katalin Svájcban született és élő filmrendező, egyetemi professzor

Szarvas István: Professzor asszony, Zürichben született és Svájcban él, de milyen magyar gyökerei vannak?
Gödrös Katalin: Édesapám magyar, ’56-ban ment el az országból. A család egy része azonban itthon maradt: nagybátyám, unokatestvéreim – nagy, erős kapcsolatrendszer köt Magyarországhoz. Ezek a kötelékek mindvégig megmaradtak, és sokat jelentettek nekem.
Szarvas István: Zürichben érettségizett, mégis a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanult tovább. Hogy született meg ez a döntés?
Gödrös Katalin: Svájcban nem volt egyszerű az életünk: sokáig nem kaptunk állampolgárságot, mindig „külföldieknek” számítottunk. Szerettem volna megérteni, honnan jövök, visszakapcsolódni a gyökereimhez. Ezért jöttem Budapestre tanulni. Éreztem, hogy magyar vagyok – de közben mégsem teljesen. Kettősség volt bennem, de rengeteget tanultam ebből az időszakból.
Szarvas István: A főiskolai évek nem voltak felhőtlenek?
Gödrös Katalin: Voltak nehézségek. Nem minden ment gördülékenyen, de sokat adott ez az idő: szakmailag és emberileg is formált. Később szerelem is közrejátszott: beleszerettem egy német operatőrbe – ő az operatőre a mostani filmemnek is –, így Berlinbe költöztem. Azóta a munkám és az életem is kétlaki: Svájc és Németország között ingázom.
Szarvas István: Miben látja a legnagyobb különbséget a svájci és a német film közege között?
Gödrös Katalin: Svájcban ma is lehet igazi művészfilmeket és kisfilmeket készíteni. Nem csak a pénzről szól: bár nem ömlik a támogatás, a közönség jár moziba, különösen a dokumentumfilm erős. Nincs akkora vígjáték-kényszer, mint néha Németországban. A svájci rendszer hagy teret a személyes hangnak és a kísérletezésnek.
Szarvas István Nézőként is gyakran érzem, hogy a svájci filmek következetesebbek a szereplőválasztásban, a német filmeknél olykor zavaró az eltérő életkorok ábrázolása, a szereplők „nem találják” egymást.
Gödrös Katalin: Előfordul. A castingnál a kontinuitás, a karakter hitelessége kulcskérdés – különösen, ha ugyanazt a figurát több életkorban látjuk. Svájcban talán körültekintőbb e téren a gyakorlat.
Szarvas István Térjünk rá a legutóbbi filmjére, A Jakob lova amely egy regény adaptációja. Nehéz, szívszorító történet. Miért ezt választotta?
Gödrös Katalin: A regény sok tekintetben vidámabb, játékosabb nyelvű, mint amennyire elsőre gondolnánk – miközben elképesztően nehéz sorsokat mutat. Olvasás közben sokat gondoltam a nagymamámra: zenész volt, nagyon szegény családból jött. Benne is ott élt a kettősség, mint a főhőseimben: vágyott valamire, közben házasság révén belépett egy jómódú közegbe, mégis végig zenélt. 102 éves koráig élt, és a végéig zenélt – épp akkor hunyt el, amikor a regényt olvastam. Ez adott személyes indítást az adaptációhoz.
Szarvas István Nézőként én egy árnyalattal „fényesebb” befejezést vártam. Miért nem lett pozitívabb a zárás?
Gödrös Katalin: Számomra épp ilyenformán pozitív. Finom jelekből – például hogy a férfi elfogadja a gyerekeket – kirajzolódik egy reménytelibb jövő lehetősége. Nem akartam didaktikus, ráírt „happy endet”. Aki nem olvasta a regényt, lehet, hogy kevésbé látja át ezt a réteget, de a film nyelvén is jelen van.
Szarvas iItván Mely magyar rendezők állnak Önhöz közel? Enyedi Ildikó neve sokaknak elsőként jut eszébe.
Gödrös Katalin: Igen, Enyedi Ildikó számomra példa. Nagyon szeretem a világát, ahogy a líraiságot és a gondolatiságot arányba hozza.
Szarvas István: (Egy személyes zárójeles történet: egyszer az Urániában interjút beszéltünk meg vele – és végül elaludt. Később bocsánatot kért, persze mosolyogtunk rajta.)
Vissza a pályájához: említette, hogy társalapítója volt egy filmes bizottságnak. Pontosítanánk: miről is van szó?
Gödrös Katalin: A beszélgetésben félreértés csúszott a „Róma” és a „roma” szavak közé. A film commission jellegű kezdeményezésre gondoltam, amelyet társalapítóként szerveztem. A lényeg: egy olyan szervezet, amely a forgatások feltételeit segíti, kapcsolatot tart intézményekkel, és összefogja a produkciós igényeket. 2012–2013 körül dolgoztunk rajta intenzíven.
Szarvas István Mik a közeljövő tervei?
Gödrös Katalin: Szeretnék filmet készíteni Ulrike Edschmid egyik fontos regényéből – ez egy német történet, a hetvenes években játszódik. Nagyon bízom benne, hogy megvalósul.
Szarvas István Zárásként: mi az, amit nem kérdeztem meg, de szívesen megosztaná a közönséggel?
Gödrös Katalin: Csak annyit, hogy nagyon hálás vagyok a mai vetítésért és beszélgetésért. Izgultam, bevallom, de öröm volt megtapasztalni a figyelmet és az érdeklődést.
Szarvas István: A közönségből mindez nem látszott – magabiztos, pontos és inspiráló volt. Köszönöm az interjút!