Lippner Tamás A bizalomépítés könyve – Sebességváltás az értékesítésben

Lippner Tamás A bizalomépítés könyve – Sebességváltás az értékesítésben I. című műve azon ritka üzleti könyvek közé tartozik, amelyek nem elméleti magaslatokból szemlélik az értékesítést, hanem a mindennapi emberi kapcsolatok felől közelítik meg azt. A szerző alapvető kérdése, hogy miért veszítünk el ügyfeleket, és hogyan lehet a bizalom tudatos építésével tartós kapcsolatokat kialakítani. A könyv központi gondolata szerint az eredményes értékesítés nem a rábeszélés művészete, hanem a megfelelő emberi kommunikáció és a bizalom megteremtésének képessége.

A kötet egyik legnagyobb különlegessége, hogy a szerző a személyiségtípusokra építve mutat be különböző kommunikációs és értékesítési technikákat. Nem általános recepteket kínál, hanem arra tanítja az olvasót, miként ismerheti fel partnere gondolkodásmódját, és hogyan alakíthat ki vele kölcsönös bizalmon alapuló kapcsolatot. Ez a megközelítés különösen értékessé teszi a könyvet mindazok számára, akik üzleti életben, szolgáltatási területen vagy vezetőként emberekkel dolgoznak.

A mű másik jelentős erénye a közérthetőség. Lippner Tamás nem szakzsargonba burkolja mondanivalóját, hanem világos, könnyen követhető nyelvezettel ír. A gyakorlati példák és élethelyzetek segítik az olvasót abban, hogy a leírtakat saját munkájában vagy mindennapi kapcsolataiban is azonnal alkalmazni tudja. A könyv éppen ezért nemcsak értékesítőknek, hanem vállalkozóknak, vezetőknek, pedagógusoknak vagy akár a kommunikáció iránt érdeklődő laikus olvasóknak is hasznos olvasmány lehet.

A szerző nagy érdeme, hogy a bizalmat nem elvont fogalomként kezeli, hanem konkrét, felépíthető és fejleszthető készségként mutatja be. A könyv végig azt sugallja, hogy az üzleti siker hosszú távon nem agresszív értékesítési technikákon, hanem hitelességen, figyelmen és emberismereten alapul.

Összességében A bizalomépítés könyve olyan gyakorlati kézikönyv, amely a modern értékesítés emberi oldalát helyezi előtérbe. Különlegessége a személyiségtípusokra épülő szemléletben, legnagyobb erőssége pedig a könnyen érthető, mégis szakmailag megalapozott megközelítésben rejlik. Olyan könyv, amely nemcsak az értékesítésről szól, hanem arról is, hogyan lehet eredményesebb és hitelesebb kapcsolatokat kialakítani az emberekkel.

A Sell & Speak nem hagyományos értelemben vett könyvkiadó, hanem értékesítési és vezetői fejlesztéssel foglalkozó szakmai vállalkozás, amelynek középpontjában a gyakorlati sales-tudás, a kommunikációfejlesztés és a vezetői szemléletformálás áll. A cég filozófiája szerint az üzleti siker alapja a bizalom, a hiteles kommunikáció és a hosszú távú emberi kapcsolatok építése. Programjaik elsősorban cégvezetőknek, értékesítőknek és sales vezetőknek szólnak, akik nem pusztán tréningeket, hanem átfogó megvalósítási rendszereket keresnek. A Sell & Speak különlegessége, hogy a kommunikáció és az értékesítés területét egymást erősítő, szorosan összefüggő készségeknek tekinti. A vállalkozás szakmai ismertségét jelentősen növelte Lippner Tamás értékesítési mentor tevékenysége, valamint A bizalomépítés könyve című kötete.

Lippner Tamás életrajza Lippner Tamás a magyar sales- és kommunikációs képzés egyik ismert alakja.

1. Már 18 éves korában értékesítői csapatot épített és vezetett.
2. Több mint húsz éven keresztül dolgozott nagy létszámú értékesítési szervezetek vezetőjeként.
3. Pályafutása során vezető pozíciókat töltött be a Citibank, a Sberbank és a Vodafone szervezeteiben.
4. Saját vállalkozását 2007-ben alapította, amely később több száz szerződéses értékesítővel működött.
5. 2018-ban jelent meg legismertebb műve, a A bizalomépítés könyve.
6. Módszertanának középpontjában a személyiségtípusokra épülő értékesítés és a bizalom kialakítása áll.
7. 2016-ban Európa-bajnoki címet nyert német nyelvű nyilvános beszéd kategóriában a Toastmasters International versenyén.
8. Több évet töltött külföldön, Németországban és az Egyesült Államokban, miközben nemzetközi tapasztalatokat szerzett az üzleti kommunikáció és vezetés területén.
9. Napjainkban a Sell & Speak vezetőjeként cégvezetők és értékesítési csapatok fejlesztésével foglalkozik, miközben tréningeket, mentorprogramokat és előadásokat tart Magyarországon és nemzetközi környezetben egyaránt.

Artificial Intelligence in Writing: From Horses to Automobiles

Throughout history, technological progress has repeatedly transformed the way people work, communicate, and create. One of the most striking examples was the transition from horse-drawn transportation to the automobile. At first glance, this change may seem far removed from the world of writing, journalism, and communication. Yet the growing use of artificial intelligence in text creation shows remarkable similarities to that earlier technological revolution.

For centuries, horses represented the fastest and most effective means of transportation. They carried people, goods, and information across cities and continents. Then came the automobile. It was initially viewed with skepticism. Many doubted its reliability, questioned its usefulness, and believed that nothing could ever replace the horse. Nevertheless, within a few decades, the automobile fundamentally changed transportation and became an indispensable part of everyday life.

Today, we are witnessing a similar transformation in the field of writing. For generations, articles, books, reports, and letters were produced entirely through human effort. Writers spent hours, sometimes days, searching for information, organizing ideas, and refining every sentence. Artificial intelligence now offers a new tool that can significantly accelerate many of these processes.

Yet there is an important lesson to be learned from history. The arrival of the automobile did not eliminate the need for people. Instead, it changed the skills that people needed. A good coachman had to understand horses, while a good driver had to learn traffic rules, vehicle operation, and road safety. The objective remained the same—to reach a destination—but the means of achieving it changed.

The same principle applies to artificial intelligence. AI does not eliminate the role of the writer. It merely changes the way the work is performed. The author remains responsible for the idea, the message, the accuracy of information, and the final quality of the text. Artificial intelligence can assist, suggest, summarize, and organize, but it cannot replace human judgment, experience, responsibility, or creativity.

Just as a driver must know where he wishes to travel, a writer using AI must know what he wants to say. A driver who blindly follows directions without understanding the road may end up in the wrong place. Likewise, a writer who accepts AI-generated content without critical evaluation risks publishing inaccurate or misleading information. The human mind remains the navigator; AI is merely the vehicle.

The history of innovation also teaches us that fear often accompanies change. When automobiles first appeared, many predicted failure. Others worried about safety, reliability, and social consequences. Similar concerns are frequently expressed about artificial intelligence today. Some fear that AI will diminish human creativity, while others believe it will become one of the most powerful tools ever available to writers, journalists, researchers, and educators.

Perhaps both perspectives contain elements of truth. Every technological advance brings opportunities as well as challenges. The real question is not whether AI will replace humans, but how humans will choose to use AI. Those who understand its strengths and limitations will be able to achieve more than ever before.

Looking ahead, it seems likely that successful writers, journalists, and editors will not be those who reject artificial intelligence, nor those who rely on it blindly. Rather, they will be the professionals who learn how to combine human knowledge, experience, ethical judgment, and creativity with the speed and efficiency offered by modern technology.

In conclusion, the rise of artificial intelligence in writing can indeed be compared to humanity's transition from horses to automobiles. The fundamental purpose remains unchanged: to communicate ideas, share knowledge, and connect people. What changes are the tools and the skills required to use them effectively. The future belongs neither exclusively to humans nor to machines. It belongs to those who can successfully bring the strengths of both together in the service of knowledge, culture, and communication.

Az AI használata a szövegírásban – hasonlat a lovakról az autókra való áttéréshez

Az emberiség történetében időről időre olyan technológiai változások következtek be, amelyek alapvetően alakították át a mindennapi életet és a munkavégzést. Ilyen fordulópont volt a lovak szerepének visszaszorulása és az autók elterjedése, valamint napjainkban a mesterséges intelligencia (AI) megjelenése a szövegírásban. Bár első pillantásra a két jelenség távolinak tűnhet egymástól, valójában számos hasonlóság fedezhető fel közöttük.

A múltban az emberek évszázadokon keresztül lovakkal közlekedtek. Aki jól akart haladni, annak értenie kellett a lovakhoz: tudnia kellett etetni, gondozni, patkolni, irányítani az állatot, és kezelni a vele kapcsolatos problémákat. Az autó megjelenésével azonban nem szűnt meg az utazás igénye, csupán az ehhez szükséges tudás változott meg. A lovaglási ismeretek helyét fokozatosan átvette a vezetési tudás, a közlekedési szabályok ismerete és a gépjármű kezelésének képessége.

Hasonló folyamat figyelhető meg a szövegírás világában is. Korábban minden mondatot, bekezdést és teljes szöveget kizárólag az ember alkotott meg. Az írónak, újságírónak vagy szerkesztőnek hosszú időt kellett fordítania az anyagok megfogalmazására, szerkesztésére és javítására. A mesterséges intelligencia megjelenésével azonban nem maga az alkotás szűnik meg, hanem átalakul. Az ember szerepe egyre inkább az irányítás, a kérdésfeltevés, a szerkesztés és az ellenőrzés felé tolódik el.

Ahogyan az autó nem tette feleslegessé az embert, úgy az AI sem teszi feleslegessé a szerzőt. Az autóvezetőnek ma is tudnia kell, hová akar eljutni, milyen útvonalat válasszon, és miként reagáljon a váratlan helyzetekre. Ugyanígy az AI-t használó szövegalkotónak is tudnia kell, milyen célt szeretne elérni, milyen információkat kíván közölni, és hogyan ellenőrizze az elkészült szöveg pontosságát.

A változás lényege tehát nem a munka megszűnése, hanem a munka jellegének módosulása. A ló korszakában a fizikai irányítás volt a meghatározó, az autó korszakában pedig a technikai tudás. A hagyományos szövegírás során a hangsúly a kézi megfogalmazáson volt, az AI korszakában viszont egyre fontosabbá válik a jó kérdésfeltevés, az információk rendszerezése és az eredmények kritikus értékelése.

A történelem azt mutatja, hogy az új technológiák kezdetben gyakran ellenállásba ütköznek. Az autó megjelenésekor sokan úgy vélték, hogy semmi sem pótolhatja a lovakat. Mégis az autó vált a közlekedés meghatározó eszközévé, miközben a lovak más szerepkörökben megmaradtak. Hasonló viták zajlanak ma az AI kapcsán is. Sokan tartanak attól, hogy a mesterséges intelligencia háttérbe szorítja az emberi kreativitást, míg mások úgy vélik, hogy éppen új lehetőségeket nyit meg az alkotók számára.

A legfontosabb tanulság az, hogy a technológia önmagában nem helyettesíti az embert. Azok kerülnek előnybe, akik képesek megtanulni az új eszközök használatát. Ahogyan a 20. században a jó kocsisokból gyakran jó autóvezetők lettek, úgy a 21. században a jó írók, újságírók és szerkesztők is sikeresen alkalmazhatják a mesterséges intelligenciát munkájuk során.

Összegzésként elmondható, hogy az AI használata a szövegírásban valóban hasonlítható a lovakról az autókra való áttéréshez. Az alapvető cél – az információ átadása, a gondolatok megfogalmazása és az emberek közötti kommunikáció – nem változik, csupán az ehhez használt eszközök és a szükséges készségek alakulnak át. A jövő nem az ember vagy a gép kizárólagos uralmáról szól, hanem a kettő együttműködéséről, amely új lehetőségeket teremthet a tudás, a kultúra és a kommunikáció világában.

A monetáris politika új kihívásai az euró övezetben
Összefoglaló Klaus Knot előadásáról

Elhangzott a Budapesti Corvinus Egyetem III. előadójában, 2026. május 19-én
Az előadásban Klaas Knot, a holland jegybank elnöke és az European Central Bank Kormányzótanácsának tagja részletesen elemezte az euró övezet monetáris politikájának fejlődését, különös tekintettel a 2008-as pénzügyi válságot és az euró válságot követő időszakra. Az előadás központi témája az volt, hogy a hagyományos monetáris politika eszközei miért bizonyultak elégtelennek a válság kezelésére, és hogyan alakultak ki az úgynevezett nem hagyományos jegybanki intézkedések.
A monetáris politika alapvetően rövid lejáratú kamatlábakkal dolgozik. A központi bankok az irányadó kamatok módosításával próbálják szabályozni az inflációt és a gazdasági növekedést. A probléma azonban az, hogy a gazdaság szereplői – a háztartások és a vállalkozások – jellemzően hosszú lejáratú hiteleket vesznek fel, például öt vagy tíz évre. Ezért kulcsfontosságú kérdés, hogy a rövid távú jegybanki kamatok miként hatnak a hosszabb lejáratú piaci kamatokra.
Az euró övezetben a válság idején ez az átadási mechanizmus súlyosan sérült. Az egyes országok államkötvény-hozamai jelentősen eltértek egymástól. Míg Németország és Franciaország alacsony finanszírozási költségekkel rendelkezett, addig Olaszországban vagy Spanyolországban drasztikusan emelkedtek a hozamok. Ez azt eredményezte, hogy ugyanaz az egységes monetáris politika teljesen eltérő hatást váltott ki az egyes tagállamokban.
Az előadó hangsúlyozta, hogy az euró övezet eredeti intézményi szerkezete hiányos volt. A monetáris unió létrejött ugyan, de nem épült ki megfelelő válságkezelési mechanizmus. Nem létezett bankunió, nem működött közös stabilitási rendszer, és az European Central Bank szerepe sem volt egyértelműen meghatározva pénzügyi válságok esetére. Ezért a válság során új eszközök kidolgozására volt szükség.
Az egyik legfontosabb új eszköz a mennyiségi lazítás (Quantitative Easing – QE) volt. Ennek során a központi bank nagy mennyiségben vásárolt állampapírokat és egyéb pénzügyi eszközöket. A cél az volt, hogy leszorítsák a hosszabb lejáratú kamatokat és helyreállítsák a piacok működését. Az előadás rámutatott arra, hogy a jegybank kommunikációja legalább olyan fontossá vált, mint maga a kamatpolitika.
Klaas Knot kiemelte, hogy a modern monetáris politika „85 százalékban kommunikáció”. A piacok várakozásait kell befolyásolni: az inflációs várakozásokat, a kockázati prémiumokat és a hosszú lejáratú hozamokat. Az úgynevezett forward guidance során a jegybank előre jelzi, hogy várhatóan hosszabb ideig alacsonyan tartja a kamatokat. Ez önmagában képes csökkenteni a hitelfelvételi költségeket.
Az előadás egyik fontos része a piaci fegyelem kérdésével foglalkozott. A klasszikus közgazdasági elképzelés szerint a piacok magasabb kamatokkal „büntetik” a felelőtlen gazdaságpolitikát folytató országokat. A válság azonban megmutatta, hogy a pénzügyi piacok gyakran nem fokozatosan reagálnak, hanem hirtelen és túlzott módon. Ez önbeteljesítő válságspirálokat indíthat el, amelyek tovább mélyítik a gazdasági problémákat.
Az előadó részletesen beszélt a bankközi piacok válságáról is. Normális körülmények között a bankok egymás között kezelik a rövid távú likviditási problémákat. Válsághelyzetben azonban a bizalom eltűnik, és a bankok nem hajlandók egymásnak hitelezni. Ez hitel szűkéhez vezet, amely a reálgazdaságot is súlyosan érinti.
Az infláció és a monetáris politika kapcsolatáról szólva Klaas Knot hangsúlyozta, hogy a monetáris politika hatása jelentős késéssel jelentkezik. Egy kamatdöntés hatása akár másfél-két év múlva jelenik meg az inflációban. Ezért a jegybankoknak nem a rövid távon ingadozó ármozgásokra kell reagálniuk, hanem a tartós, strukturális inflációs folyamatokra. Ennek egyik fontos mutatója a maginfláció, amely kiszűri az energia- és élelmiszerárak erős ingadozásait.
Az előadás végkövetkeztetése szerint a 2008 utáni időszak egyik legfontosabb tanulsága az volt, hogy az euró övezet stabil működéséhez nem elegendő a közös valuta. Szükség van közös pénzügyi intézményekre, válságkezelési mechanizmusokra, hiteles jegybanki kommunikációra és olyan eszközökre, amelyek képesek megakadályozni a pénzügyi piacok szélsőséges reakcióit.

A monetáris politika új kihívásai az euró övezetben
Összefoglaló Klaus Knot előadásáról

Elhangzott a Budapesti Corvinus Egyetem III. előadójában, 2026. május 19-én
Az előadásban Klaas Knot, a holland jegybank elnöke és az European Central Bank Kormányzótanácsának tagja részletesen elemezte az euró övezet monetáris politikájának fejlődését, különös tekintettel a 2008-as pénzügyi válságot és az euró válságot követő időszakra. Az előadás központi témája az volt, hogy a hagyományos monetáris politika eszközei miért bizonyultak elégtelennek a válság kezelésére, és hogyan alakultak ki az úgynevezett nem hagyományos jegybanki intézkedések.
A monetáris politika alapvetően rövid lejáratú kamatlábakkal dolgozik. A központi bankok az irányadó kamatok módosításával próbálják szabályozni az inflációt és a gazdasági növekedést. A probléma azonban az, hogy a gazdaság szereplői – a háztartások és a vállalkozások – jellemzően hosszú lejáratú hiteleket vesznek fel, például öt vagy tíz évre. Ezért kulcsfontosságú kérdés, hogy a rövid távú jegybanki kamatok miként hatnak a hosszabb lejáratú piaci kamatokra.
Az euró övezetben a válság idején ez az átadási mechanizmus súlyosan sérült. Az egyes országok államkötvény-hozamai jelentősen eltértek egymástól. Míg Németország és Franciaország alacsony finanszírozási költségekkel rendelkezett, addig Olaszországban vagy Spanyolországban drasztikusan emelkedtek a hozamok. Ez azt eredményezte, hogy ugyanaz az egységes monetáris politika teljesen eltérő hatást váltott ki az egyes tagállamokban.
Az előadó hangsúlyozta, hogy az euró övezet eredeti intézményi szerkezete hiányos volt. A monetáris unió létrejött ugyan, de nem épült ki megfelelő válságkezelési mechanizmus. Nem létezett bankunió, nem működött közös stabilitási rendszer, és az European Central Bank szerepe sem volt egyértelműen meghatározva pénzügyi válságok esetére. Ezért a válság során új eszközök kidolgozására volt szükség.
Az egyik legfontosabb új eszköz a mennyiségi lazítás (Quantitative Easing – QE) volt. Ennek során a központi bank nagy mennyiségben vásárolt állampapírokat és egyéb pénzügyi eszközöket. A cél az volt, hogy leszorítsák a hosszabb lejáratú kamatokat és helyreállítsák a piacok működését. Az előadás rámutatott arra, hogy a jegybank kommunikációja legalább olyan fontossá vált, mint maga a kamatpolitika.
Klaas Knot kiemelte, hogy a modern monetáris politika „85 százalékban kommunikáció”. A piacok várakozásait kell befolyásolni: az inflációs várakozásokat, a kockázati prémiumokat és a hosszú lejáratú hozamokat. Az úgynevezett forward guidance során a jegybank előre jelzi, hogy várhatóan hosszabb ideig alacsonyan tartja a kamatokat. Ez önmagában képes csökkenteni a hitelfelvételi költségeket.
Az előadás egyik fontos része a piaci fegyelem kérdésével foglalkozott. A klasszikus közgazdasági elképzelés szerint a piacok magasabb kamatokkal „büntetik” a felelőtlen gazdaságpolitikát folytató országokat. A válság azonban megmutatta, hogy a pénzügyi piacok gyakran nem fokozatosan reagálnak, hanem hirtelen és túlzott módon. Ez önbeteljesítő válságspirálokat indíthat el, amelyek tovább mélyítik a gazdasági problémákat.
Az előadó részletesen beszélt a bankközi piacok válságáról is. Normális körülmények között a bankok egymás között kezelik a rövid távú likviditási problémákat. Válsághelyzetben azonban a bizalom eltűnik, és a bankok nem hajlandók egymásnak hitelezni. Ez hitel szűkéhez vezet, amely a reálgazdaságot is súlyosan érinti.
Az infláció és a monetáris politika kapcsolatáról szólva Klaas Knot hangsúlyozta, hogy a monetáris politika hatása jelentős késéssel jelentkezik. Egy kamatdöntés hatása akár másfél-két év múlva jelenik meg az inflációban. Ezért a jegybankoknak nem a rövid távon ingadozó ármozgásokra kell reagálniuk, hanem a tartós, strukturális inflációs folyamatokra. Ennek egyik fontos mutatója a maginfláció, amely kiszűri az energia- és élelmiszerárak erős ingadozásait.
Az előadás végkövetkeztetése szerint a 2008 utáni időszak egyik legfontosabb tanulsága az volt, hogy az euró övezet stabil működéséhez nem elegendő a közös valuta. Szükség van közös pénzügyi intézményekre, válságkezelési mechanizmusokra, hiteles jegybanki kommunikációra és olyan eszközökre, amelyek képesek megakadályozni a pénzügyi piacok szélsőséges reakcióit.

A magyar egészségügy helyzetéről hosszú évek óta számtalan vita folyik, ám kevés olyan átfogó és tudományos igényű munka született, amely egyszerre történelmi, gazdasági és társadalmi összefüggéseiben vizsgálja az elmúlt évtizedek folyamatait. Orosz Éva Meghiúsult felzárkózás, félresiklott rendszerváltozás – Látlelet a magyar egészségügy közelmúltjáról című kötete pontosan erre vállalkozik. A könyv nemcsak tudományos elemzés, hanem súlyos figyelmeztetés is: a magyar egészségügy problémái nem egyik napról a másikra alakultak ki, hanem négy évtized politikai hibáinak következményei.

A kötet bemutatója valóságos szakmai eseménnyé vált, ahol egészségügyi közgazdászok, orvosok, újságírók és korábbi döntéshozók közösen keresték a választ arra: vajon félúton jár-e a magyar egészségügy, vagy már rég letért a helyes útról.

Negyven év elszalasztott lehetőségei

Orosz Éva könyvének egyik legfontosabb állítása, hogy a rendszerváltozás idején Magyarország előtt valódi lehetőség állt egy korszerű, nyugat-európai típusú egészségügyi rendszer kialakítására. Az 1990-es évek elején még olyan reformkoncepciók születtek, amelyek a társadalombiztosításra, a szabályozott versenyre és a decentralizált működésre épültek volna.

A reformfolyamat azonban hamar megtorpant. A gazdasági megszorítások, a politikai ciklusok rövid távú gondolkodása és a folyamatos „tűzoltás” megakadályozta a hosszú távú stratégia kialakulását. A szerző szerint a későbbi kormányok sem tudtak kitörni ebből az ördögi körből.

A könyv egyik legerősebb része annak bemutatása, miként veszítette el Magyarország fokozatosan regionális előnyét. Míg 1992-ben a magyar egészségügyi közkiadások még meghaladták a cseh szintet, addig 2024-re már annak alig több mint felét érték el. A régió országai fokozatosan növelték egészségügyi ráfordításaikat, Magyarország viszont tartós lemaradásba került.

Emberi sorsok a számok mögött

A könyv nem pusztán statisztikák gyűjteménye. Orosz Éva világosan rámutat arra, hogy a finanszírozási problémák közvetlenül hatnak az emberek életére és életkilátásaira.

A szerző szerint különösen drámai az elkerülhető halálozások magas száma. Ha Magyarország csak a cseh egészségügyi mutatókat érte volna el, több tízezer ember életét lehetett volna megmenteni az elmúlt években. A várható élettartam növekedése ugyan abszolút értékben javult, de a régió többi országához képest a magyar lemaradás tovább nőtt.

A könyv részletesen elemzi az egészségügy humán válságát is. Az orvoshiány, az ápolók túlterheltsége, a vidéki ellátás gyengülése és a magánszektor térnyerése mind hozzájárultak ahhoz, hogy az ellátórendszer egyre nehezebben működik.

A centralizáció zsákutcája

A szerző külön fejezeteket szentel a 2010 utáni időszaknak. Véleménye szerint ebben a korszakban az egészségügyben túlzott centralizáció valósult meg. A társadalombiztosítási modell háttérbe szorult, miközben a politikai és közigazgatási irányítás egyre erősebb lett.

Orosz Éva úgy látja, hogy a gazdasági növekedés éveiben történelmi lehetőség nyílt volna az egészségügy megerősítésére. Ehelyett azonban elsősorban hatalomtechnikai és szervezeti centralizáció történt, amely hosszú távon nem oldotta meg a rendszer alapvető problémáit.

A könyvbemutatón megszólaló szakértők – köztük Dózsa Csaba, Lakner Zoltán és Álmos Péter – egyaránt hangsúlyozták, hogy a reformok folytonos megszakítása és újrakezdése konzerválta a rendszer válságát.

Adatok, nyilvánosság és bizalom

A kötet egyik legérdekesebb gondolata az úgynevezett „adatforradalom” szükségessége. Orosz Éva szerint Magyarországon rengeteg egészségügyi adat áll rendelkezésre, ezek azonban gyakran nem jutnak el sem a nyilvánossághoz, sem a döntéshozókhoz megfelelő formában.

A könyvbemutatón felszólaló Élő Anita arról beszélt, hogy az elmúlt években a sajtó hozzáférése az egészségügyi információkhoz jelentősen szűkült. A nyilvánosság korlátozása pedig tovább növelte a társadalmi bizalmatlanságot.

A szerző szerint reform csak akkor lehet sikeres, ha egyszerre történik meg:

• a finanszírozás növelése,
• az intézményi átalakítás,
• a szakmai párbeszéd helyreállítása,
• valamint az adatok és döntések átláthatóvá tétele.

Összegzés

Orosz Éva kötete az elmúlt évek egyik legfontosabb egészségpolitikai munkája. A könyv legnagyobb erénye, hogy nem egyszerűen kritikát fogalmaz meg, hanem rendszerszintű elemzést nyújt a magyar egészségügy válságáról. Tudományos alapossággal, mégis közérthető módon mutatja be, miként vezetett a politikai rövidlátás, a félbehagyott reformok és a forráskivonás a jelenlegi helyzethez.

A mű egyszerre történelmi dokumentum, társadalmi látlelet és figyelmeztetés a jövő számára. Nemcsak egészségpolitikusoknak és szakembereknek ajánlható, hanem mindenkinek, aki szeretné megérteni, hogyan jutott el a magyar egészségügy a mai állapotáig.

A szerzőről

Orosz Éva a magyar egészségügyi közgazdaságtan egyik legismertebb alakja. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusa és az MTA doktora. Kutatásainak középpontjában az egészségügyi rendszerek működése, finanszírozása és társadalmi hatásai állnak. Több évtizede elemzi a magyar egészségügy strukturális problémáit, valamint nemzetközi összehasonlításban vizsgálja a hazai folyamatokat. Számos tudományos publikáció, tanulmány és egészségpolitikai elemzés szerzője. Munkásságát szakmai körökben rendkívüli tekintély övezi, sokan a magyar egészségpolitika „élő lelkiismeretének” nevezik.

A kiadóról

A könyvet az ELTE Eötvös Kiadó

Ez az alvási szokás akár meg is duplázhatja a szívbetegségek esélyét

Egyik este tízkor alszunk el, másnap éjfélkor, utána kilenckor. Hétvégén pedig teljesen felborul minden. A szervezet számára ez olyan, mintha folyamatosan időzónák között ingáznánk. A testünk pedig nagyon rosszul viseli ezt. De miért olyan veszélyes a rendszertelen alvás?

Az emberi szervezet rendkívül érzékenyen reagál az alvás időzítésének változásaira, a rendszertelen alvás ezért óriási károkat okozhat.

A testünk nem szereti az összevisszaságot

Egy finn kutatás során több mint háromezer ember alvási szokásait követték nyomon, majd éveken át vizsgálták az egészségi állapotukat. Az eredmény meglepő lett: azoknál, akik minden este teljesen eltérő időpontban feküdtek le, jóval nagyobb eséllyel alakult ki később szív- és érrendszeri probléma. A legnagyobb veszélyben pedig azok voltak, akik eleve keveset aludtak. Náluk a kialvatlanság a rendszertelen esti rutinnal párosulva megduplázta a komolyabb szívbetegségek kockázatát.

Ez azért különösen fontos, mert ma már az emberek jelentős része nem is klasszikus értelemben vett alváshiányban él, hanem pontosan a fent említett, szétesett alvási ritmusban. 

A cirkadián ritmus 

Az egész jelenség mögött a cirkadián ritmus áll, vagyis a szervezet belső biológiai órája. Ez szabályozza többek között a hormontermelést, a vérnyomást, az anyagcserét és a regenerációt is. (A cirkadián ritmus működéséről, illetve arról, hogyan támogathatjuk természetes módon, itt írtunk részletesebben.) Amikor minden este máskor fekszünk le, ez a rendszer egyszerűen elveszíti a stabilitását. Mit jelent ez a gyakorlatban?

A vérnyomás nem csökken megfelelően éjszaka, a stresszhormonok magasabb szinten maradnak, a szervezet pedig nem jut el abba a regenerációs állapotba, amelyre szüksége lenne. Ahogyan a stabil alvási rutin összefügghet az alacsonyabb gyulladásszinttel, a jobb anyagcserével és a kedvezőbb vérnyomással, úgy árthat testünknek a rendszertelen lefekvés. 

A rendszertelen alvás veszélyesebb lehet, mint gondolnánk 

A jelenségre már külön fogalom is létezik: social jetlag. Ez azt jelenti, hogy a hétköznapi és a hétvégi alvási ritmus között akkora különbség alakul ki, mintha minden pénteken egy másik időzónába repülnénk.

Az otthoni mozizás, az állandó online jelenlét és a végtelen esti görgetés gyakorlatilag újraprogramozta az alvási szokásainkat. Este még e-mailekre válaszolunk, csetelünk, játszunk, videókat nézünk vagy közösségi médiát pörgetünk, miközben a testünk már rég pihenni próbálna. A rossz alvás mögött természetesen sokszor más problémák is állhatnak (stressz, mentális terhelés, sok munka, szorongás, időjárás-változás stb.), ám a hatás ugyanaz. És ez nem csak a másnapi fáradtság. 

Egy csaknem 117 ezer résztvevővel végzett kutatás szerint a rendszertelen alvás kapcsolatban állhat a magas vérnyomással, az inzulinrezisztenciával, az elhízással, a depresszióval és a szívroham fokozott kockázatával is. Egy friss nemzetközi vizsgálat szerint emellett 26 százalékkal emelheti a stroke esélyét, ha mindig máskor fekszünk le aludni. 

Nem feltétlenül kell korán lefeküdni

A fent említett finn kutatás egyik legérdekesebb következtetése, hogy nem létezik univerzálisan tökéletes lefekvési idő. 

Nem az a döntő, hogy este tízkor vagy éjfélkor alszunk el. Hanem az, hogy nagyjából mindig ugyanakkor tegyük. A szakértők szerint pedig már az is jelentős pozitív változást hozhat, ha a lefekvési időt egy viszonylag szűk, nagyjából fél-egy órás sávon belül tartjuk. A szervezet ugyanis sokkal jobban tolerálja a késői alvást, mint a kiszámíthatatlanságot.

A modern világ folyamatos stimulációra épül. A testünk viszont állandó ritmusra. Elképzelhető, hogy a következő évek egyik legfontosabb egészségügyi felismerése végül meglepően egyszerű lesz: a rendszeresség. Nem biztos, hogy rögtön több órát kell aludni (sőt ennek is van hátránya), már az is segíthet, ha nagyjából ugyanabban az időben fekszünk le minden este.

Egyik este tízkor alszunk el, másnap éjfélkor, utána kilenckor. Hétvégén pedig teljesen felborul minden. A szervezet számára ez olyan, mintha folyamatosan időzónák között ingáznánk. A testünk pedig nagyon rosszul viseli ezt. De miért olyan veszélyes a rendszertelen alvás?

Az emberi szervezet rendkívül érzékenyen reagál az alvás időzítésének változásaira, a rendszertelen alvás ezért óriási károkat okozhat.

A testünk nem szereti az összevisszaságot

Egy finn kutatás során több mint háromezer ember alvási szokásait követték nyomon, majd éveken át vizsgálták az egészségi állapotukat. Az eredmény meglepő lett: azoknál, akik minden este teljesen eltérő időpontban feküdtek le, jóval nagyobb eséllyel alakult ki később szív- és érrendszeri probléma. A legnagyobb veszélyben pedig azok voltak, akik eleve keveset aludtak. Náluk a kialvatlanság a rendszertelen esti rutinnal párosulva megduplázta a komolyabb szívbetegségek kockázatát.

Ez azért különösen fontos, mert ma már az emberek jelentős része nem is klasszikus értelemben vett alváshiányban él, hanem pontosan a fent említett, szétesett alvási ritmusban. 

A cirkadián ritmus 

Az egész jelenség mögött a cirkadián ritmus áll, vagyis a szervezet belső biológiai órája. Ez szabályozza többek között a hormontermelést, a vérnyomást, az anyagcserét és a regenerációt is. (A cirkadián ritmus működéséről, illetve arról, hogyan támogathatjuk természetes módon, itt írtunk részletesebben.) Amikor minden este máskor fekszünk le, ez a rendszer egyszerűen elveszíti a stabilitását. Mit jelent ez a gyakorlatban?

A vérnyomás nem csökken megfelelően éjszaka, a stresszhormonok magasabb szinten maradnak, a szervezet pedig nem jut el abba a regenerációs állapotba, amelyre szüksége lenne. Ahogyan a stabil alvási rutin összefügghet az alacsonyabb gyulladásszinttel, a jobb anyagcserével és a kedvezőbb vérnyomással, úgy árthat testünknek a rendszertelen lefekvés. 

A rendszertelen alvás veszélyesebb lehet, mint gondolnánk 

A jelenségre már külön fogalom is létezik: social jetlag. Ez azt jelenti, hogy a hétköznapi és a hétvégi alvási ritmus között akkora különbség alakul ki, mintha minden pénteken egy másik időzónába repülnénk.

Az otthoni mozizás, az állandó online jelenlét és a végtelen esti görgetés gyakorlatilag újraprogramozta az alvási szokásainkat. Este még e-mailekre válaszolunk, csetelünk, játszunk, videókat nézünk vagy közösségi médiát pörgetünk, miközben a testünk már rég pihenni próbálna. A rossz alvás mögött természetesen sokszor más problémák is állhatnak (stressz, mentális terhelés, sok munka, szorongás, időjárás-változás stb.), ám a hatás ugyanaz. És ez nem csak a másnapi fáradtság. 

Egy csaknem 117 ezer résztvevővel végzett kutatás szerint a rendszertelen alvás kapcsolatban állhat a magas vérnyomással, az inzulinrezisztenciával, az elhízással, a depresszióval és a szívroham fokozott kockázatával is. Egy friss nemzetközi vizsgálat szerint emellett 26 százalékkal emelheti a stroke esélyét, ha mindig máskor fekszünk le aludni. 

Nem feltétlenül kell korán lefeküdni

A fent említett finn kutatás egyik legérdekesebb következtetése, hogy nem létezik univerzálisan tökéletes lefekvési idő. 

Nem az a döntő, hogy este tízkor vagy éjfélkor alszunk el. Hanem az, hogy nagyjából mindig ugyanakkor tegyük. A szakértők szerint pedig már az is jelentős pozitív változást hozhat, ha a lefekvési időt egy viszonylag szűk, nagyjából fél-egy órás sávon belül tartjuk. A szervezet ugyanis sokkal jobban tolerálja a késői alvást, mint a kiszámíthatatlanságot.

A modern világ folyamatos stimulációra épül. A testünk viszont állandó ritmusra. Elképzelhető, hogy a következő évek egyik legfontosabb egészségügyi felismerése végül meglepően egyszerű lesz: a rendszeresség. Nem biztos, hogy rögtön több órát kell aludni (sőt ennek is van hátránya), már az is segíthet, ha nagyjából ugyanabban az időben fekszünk le minden este.

Forrás: magyar nemzet

Zoltán Tamás Zmeskall: A Good Journalist Must Be Like a Blacksmith

We spoke with Zoltán Tamás Zmeskall, editor-in-chief of the online newspaper Zetapress, at the MÚOSZ President’s Café on May 11, 2026.

When did you first feel that journalism was your true calling?

ZZT: Even in elementary school and later in technical secondary school, I wrote very well and correctly. I always received top grades in Hungarian language and literature. I also enjoyed sharing my knowledge with others, but in technical and later healthcare professions there was only limited opportunity for this. To quote Attila József, I wanted to “teach my whole nation,” and journalism proved to be an excellent opportunity for that. At the beginning of 1989, I started at a local newspaper in my then hometown, Szekszárd, and a year later, already living in Budapest, I continued at national newspapers.

Is it curiosity or courage that makes a journalist truly great?

ZZT: Naturally, a journalist must be curious and polite during conversations. Nowadays, many people think they are brave if they continuously chase after an interviewee, shove a microphone in front of their face, and when the person becomes annoyed and pushes them aside, they speak of abuse of power. In our polarized world, this is typical on both political sides. I do not judge them; they have to serve those who pay them.

As an editor-in-chief, what is the first thing you check among the news in the morning?

ZZT: Since my site has ten different sections, I do not make distinctions between them. I receive many invitations, though I cannot attend everything, and I rarely travel to the countryside anymore. I usually go to one or two events a day, but I do not rush from one place to another, because it is not a real news competition if I only scratch the surface everywhere. I also receive press releases from places I cannot attend, and I publish those as well.

What is the most important quality for a young journalist?

ZZT: They should be curious and polite. Never look at who is speaking; always pay attention to what is being said. Even people with less education may have useful thoughts. Never become rude simply because someone pays for it. So far in Hungary, intrusive journalists have not really been harmed — rather, they like portraying themselves as martyrs — but a young hotshot should not try to provoke such situations merely to attract attention, hoping that an irritated interviewee might push them away, pinch them, or step on their foot.

Is there an article or interview you are still especially proud of today?

ZZT: There are several from the early 1990s. Back then, there was no need for prior registration; a press card was enough and everyone gladly answered questions. Once, near Nyugati Railway Station, I saw many police officers with dogs. I approached their commander and learned they were taking drug-detection exams inside a railway carriage. I entered the carriage with them, observed several examinations, and spoke with the commander and a few officers. The article about drug-sniffing dogs was born and soon appeared in print.

Another memorable case was connected to Budapest’s 13th district. After getting off the bus, I could barely step over a body lying on the sidewalk. A few moments later, two mortuary workers arrived in a siren-blaring station wagon. They explained that whenever there is a body in a public area, they are sent immediately so passersby would not have to walk around the deceased for long. Soon afterward, a detective in civilian clothes also arrived, though he did not take me into the first-floor apartment from where the elderly woman had apparently fallen onto the sidewalk. I waited downstairs, and afterward he only told me that he had spoken with the residents upstairs, but revealed nothing more. I immediately went to the domestic affairs section of Pesti Riport, where I worked at the time. The section editor sent me to the crime desk, which was then headed by László Garamvölgyi, later spokesperson of the National Police Headquarters. That was when I first met him, and we continued to encounter each other frequently at police events.

A third memorable case involved the editor-in-chief of an advocacy newspaper, who sent me to interview an elderly widow facing eviction. On the wall, I noticed old circus photographs, and it turned out that she and her late husband had been world-traveling circus performers. We immediately began talking about that as well, and thus I ended up creating two separate articles. The second one appeared in a tabloid newspaper within a few days.

In today’s online media, which is more important: speed or accuracy?

ZZT: Both are equally important. No matter how fast I am, if I publish false information, eventually nobody will believe what I write. But it is also not good if I spend too much time on a piece, because if others have already published it, readers will quickly click elsewhere. Since I started in daily newspapers — where deadlines were a constant pressure — I became accustomed to working quickly. Analytical pieces belong more in weekly papers and magazines, where there is time for research and thorough work, but I always preferred the pace of daily journalism.

What is the one mistake no journalist can afford to make?

ZZT: Inaccuracy, vulgarity, and the wrong kind of courage — as I already mentioned earlier.

Are readers more impatient today than they used to be?

ZZT: Unfortunately, yes. Sitting on buses, metros, and trams — and sadly even standing in doorways, walking on sidewalks, or crossing zebra crossings — people are constantly staring at their smartphones and paying no attention to the outside world. They spend barely half a minute, or even less, reading a news item before moving on.

What topics interest you most as an editor?

ZZT: I am interested in everything. Parliamentary affairs — where I regularly worked until 2010 — criminal cases, which I covered for several Budapest and provincial magazines in the 1990s, films, exhibitions, healthcare, and sports all interest me equally. As a resident of Ferencváros, I always attend home matches of Ferencváros and MTK, though years ago I also worked at the stadiums of Újpest, Vasas, and Honvéd. Nowadays, I mostly stick to the two nearby clubs.

How do you see the future of Hungarian online journalism?

ZZT: Sooner or later, it will replace the printed press, because with smartphones and laptops we can carry all information with us at all times. It does not require paper, so no trees need to be cut down, meaning it even has environmental benefits.

About Zoltán Tamás Zmeskall

Zoltán Tamás Zmeskall, editor-in-chief, first studied technical subjects and later healthcare, before also qualifying in sports management at the Hungarian University of Physical Education. He entered the world of media in the late 1980s. In 1989–1990 he studied journalism, in 1993–1994 photography and video production, and later, in 2000–2001, computer-based publishing and layout design. His articles appeared in the printed press in newspapers such as Tolna Megyei Népújság, Reform, Kurír, Vásárhely és Vidéke, Ózdi Maholnap, Heti Szó, Új Kelet, Új Magyarország, and later its successor Napi Magyarország. He also worked for several crime magazines including Zsaru, Árnyék, félÁrnyék, Pandúr, Hekus, and BörtönÚjság. In 2007–2008 he served as editor-in-chief of the medical portal Mellékhatás.hu, after which he became senior staff member of the environmental portal Diverziti.hu. He founded the news portal Zetapress.hu in 2004 together with his IT-specialist son, and he still writes and edits it today.

Zmeskall Zoltán Tamás: Egy jó újságírónak kovácsinak kell lenni

Zmeskall Zoltán Tamással a Zetapress online újság főszerkesztőjével a MUOSZ elnöki kávézójában beszélgettünk2026 május 11én

Mikor érezte először, hogy az újságírás az igazi hivatása?

ZZT: Már az általános- és a műszaki középiskolában is nagyon jól fogalmaztam és helyesen írtam, a dolgozataimra magyar nyelv és irodalomból mindig ötöst kaptam. Másokkal is szívesen megosztottam az ismereteimet, de erre a műszaki, majd az egészségügyi pályán csak szűk körben volt lehetőségem. József Attilával szólva egész népemet akartam tanítani, s erre az újságírás jó lehetőségnek bizonyult. 1989. elején akkori lakhelyemen, Szekszárdon kezdtem a helyi lapnál és egy évvel később, immár pesti lakosként országos lapoknál folytattam.

- Egy jó újságírót inkább a kíváncsiság vagy a bátorság teszi naggyá?

ZZT: Természetesen kíváncsinak kell lenni és beszélgetések közben udvariasnak! Sokan manapság attól érzik magukat bátornak, ha folyamatosan követik a menekülő riportalanyt, orra elé dugják a mikrofont, s ha az illető megunja és félrelöki őket, hatalmi arroganciáról beszélnek. Polarizált világunkban ez mindkét politikai oldalra jellemző. Nem minősítem őket, ki kell szolgálniuk kenyéradó gazdáikat!

- Mi az első dolog, amit reggel főszerkesztőként megnéz a hírek között?

ZZT: Mivel 10 különböző rovat van az oldalamon, nem teszek különbséget köztük. Sok meghívást kapok, mindenhová el se jutok, vidékre már ritkán járok. Egy-két helyre minden nap elmegyek, de nem futok egyikről a másikra, mert az nem hírverseny, ha mindenbe belekapok. Közleményeket is kapok, ahová nem jutok el, azokat teszem fel.

- Melyik tulajdonság a legfontosabb egy fiatal újságíró számára?

ZZT: Legyenek kíváncsiak és udvariasak! Sose nézzék, ki mondja, mindig azt figyeljék, amit mond! Kevesebb iskolával is lehetnek bárkinek hasznos gondolatai! Sose legyenek pofátlanok csak azért, mert valaki fizet érte! Nálunk eddig nem bántották a tolakodó újságírókat - inkább ők szeretik magukat mártírként beállítani - de ne akarja ezt egy ifjú titán kiprovokálni, ne ezzel hívja fel magára a figyelmet, hogy a felidegesített kérdezett odébb löki, belecsíp vagy a lábára lép!

- Van-e olyan cikk vagy interjú, amelyre ma is különösen büszke?

ZZT: Több ilyen is van még a ’90-es évek elejéről. Akkor még nem kellett előzetesen bejelentkezni, elég volt a sajtóigazolvány és mindenki szívesen válaszolt. A Nyugati pályaudvar mellett jártam és sok rendőrt láttam kutyáikkal. Megkerestem a parancsnokukat és kiderült, hogy kábítószer keresésből vizsgáznak az egyik vagonban. Bementem velük a vagonba, megnéztem több vizsgát, elbeszélgettem a parancsnokkal és néhány rendőrrel. Megszületett a cikk a drogkereső kutyákról, ami hamar meg is jelent nyomtatásban. A másik

emléken a XIII. kerülethez köthető. A buszról leszállva alig tudtam átlépni a járdán fekvő hullán. Alig tettem meg pár lépést már meg is érkezett két hullaszállító úr egy szirénázó kombival. Elmondták, hogy közterületre mindig ők mennek, hogy a járókelők ne kerülgessék sokáig az elhunytat. Pár perc múlva egy civil ruhás nyomozó is megérkezett, de az I. emeleti lakásba - ahonnan az idős néni az ablakból a járdára került - nem vitt magával. Megvártam lent, elmondta, hogy beszélt a fentiekkel, de többet nem árult el. Rögvest bementem a Pesti Riport Belpolitikai rovatába, ahol akkor dolgoztam. A rovatvezető a Bűnügyi rovathoz küldött, amit akkor a rendőrségtől kölcsönkapott Garamvölgyi László, a későbbi ORFK-szóvivő vezetett. Vele akkor ismerkedtem meg és később is gyakran találkoztunk a rendőrségi eseményeken. A harmadik emlékezetes esetben egy érdekvédelmi lap főszerkesztője egy idős özvegy asszonyhoz küldött, akit ki akartak rakni a lakásából. A falon észrevettem régi cirkuszi fotókat, s kiderült, hogy világutazó artisták voltak a férjével. Rögtön erről is elbeszélgettünk, így egyszerre két anyagot készítettem és pár napon belül ez utóbbi is megjelent egy bulvár napilapban, amellyel akkor szintén kapcsolatban voltam.

- A gyorsaság vagy a pontosság a fontosabb a mai online médiában?

ZZT: Mindkettő egyformán lényeges! Hiába vagyok gyors, ha valótlant állítok, egy idő után már senki sem fogja elhinni, amit leírok. Az se jó, ha sokáig dolgozom egy anyagon, mert ha mások már megírták, az olvasók gyorsan tovább kattintanak. Mivel napilaposként kezdtem - ahol a lapzárta sürgető tényező volt -, megszoktam a gyors munkát. Az elemzések a hetilapokba, magazinokba valók, ott volt idő az anyaggyűjtésre és az alapos munkára, de a napilapozást jobban szerettem.

- Mi az a hiba, amelyet egy újságíró sem engedhet meg magának?

ZZT: A pontatlanságot, a trágárságot és a rossz értelemben vett bátorságot, ahogy ezt már pár kérdéssel előbb is elmondtam!

- Az olvasók ma türelmetlenebbek, mint korábban?

ZZT: Sajnos igen! A BMV-n - a buszon-metrón-villamoson - ülve és sajnos az ajtóban állva, sőt a járdán és a zebrán sétálva is folyton az okostelefont nyomkodják, nem figyelnek a külvilágra. Egy-egy hírt alig fél percig vagy addig sem olvasnak, s már lépnek is tovább.

- Milyen témák érdeklik leginkább szerkesztőként?

ZZT: Mindenevő vagyok, számomra a parlamenti munka - ahová 2010-ig rendszeresen bejártam -, a bűnügyek - melyekről a ’90-es években több fővárosi és vidéki magazinnak is tudósítottam -, filmek, kiállítások, egészségügyi és sport témák egyaránt érdekesek. Ferencvárosi lakosként a Fradi és az MTK hazai meccseire mindig kimegyek, de évekkel ezelőtt az Újpest-, a Vasas- és a Honvéd-pályán is dolgoztam, újabban már csak a két közelire járok.

- Hogyan látja a magyar online újságírás jövőjét?

ZZT: Előbb-utóbb felváltja a nyomtatott sajtót, mert okos telefonon és laptopon minden infót mindig magunkkal vihetjük. Nem kell hozzá papír, így fákat sem kivágnunk, tehát még környezetvédő hatása is van!

--Zmeskall Zoltán Tamás

Zmeskál Zoltán Tamás főszerkesztő műszaki, majd egészségügyi tanulmányait követően a TF-en sportszervezésből is levizsgázott. A média világába az 1980-as évek végén csöppent. 1989/90-ben újságírást, 1993/94-ben fotó- és videofelvétel-készítést, majd 2000/2001-ben számítógépes kiadványszerkesztést tanult. A nyomtatott sajtóban a Tolna Megyei Népújság, a Reform, a Kurír, a Vásárhely és Vidéke, az Ózdi Maholnap, a Heti Szó, az Új Kelet, az Új Magyarország, majd a jogutód Napi Magyarország hozta le cikkeit. Több bűnügyi magazin - Zsaru, Árnyék, félÁrnyék, Pandúr, Hekus, BörtönÚjság - is foglalkoztatta. 2007/08-ban a Mellékhatás.hu orvosi portál főszerkesztője, utána a Diverziti.hu környezetvédelmi portál főmunkatársa lett. A Zetapress.hu hírportált 2004-ben alapította informatikus fiával, melyet ma is írja, szerkeszti. Három könyvet írt és további há

Tünde Guilford:A rádiózásnak sajátos varázsa volt

Sokat emlegeti Török Sándor mondatát: „Az utak szépek.” Hogyan vált ez a gyerekkori útravaló évtizedekkel később egy egész kötet filozófiájává?

Török Sándor mondatát — „Az utak szépek” — gyerekkoromban még egyszerű útravalónak éreztem. Később értettem meg, hogy nem az úti célról szól, hanem magáról az útról. Az ember életében a kerülők, az eltévedések, a váratlan találkozások és a kudarcok ugyanannyira fontosak, mint az, hogy végül hová érkezik meg. Egy idő után azt vettem észre, hogy számomra maga az úton levés vált az otthonosság érzésévé. A könyv történetei ezért nem egyszerű útleírások, hanem belső utak is.

Milyen érzés egy 400 éves, I. Erzsébet korabeli szellemiséget idéző épületben, az Abbot’s Hospital-ban ébredni minden nap? Befolyásolja-e az írói stílusát ez a történelmi környezet?

Az Abbot’s Hospitalban élni különleges tapasztalat. Az ember itt együtt él az idővel. Vastag falak, boltívek, belső udvarok, régi kövek, csend — mindez óhatatlanul lelassítja és szemlélődőbbé teszi az embert. Sokszor érzem úgy, mintha egy régi angol regény díszletei között élnék.

Ez nem klasszikus nyugdíjasház, hanem valódi közösség. Minden szerdán közös teázást és kávézást tartunk, ahol megbeszéljük a közös dolgainkat és egyszerűen együtt vagyunk. Az év során több hagyományos eseményünk is van. Októberben az alapítónk születésnapját ünnepeljük, karácsony előtt pedig közös lakomát tartunk. Újabban az is hagyománnyá vált, hogy évente többször pikniket szervezünk a kertben vagy a közösségi teremben. Mindenki hoz valami ételt vagy italt, szól a zene, beszélgetünk. Én nagyon szeretem ezeket az alkalmakat.

Különösen szépnek tartom azt is, hogy a közeli Royal Grammar School diákjai rendszeresen patronálják a közösségünket. Ezek generációkon átívelő találkozások, közös játékokkal, teadélutánokkal, koncertekkel. Nagyon emberi és megható kapcsolatok alakulnak ki ilyenkor.

Az Abbot’s Hospital kertjeit nagy gonddal ápoljuk, természetesen profi kertészek segítségével. És van még valami, ami nagyon mély benyomást tett rám: a ház kápolnájában tartott temetések. Minden itt lakó, aki elmegy, méltó, ünnepélyes búcsút kap. Ezek a szertartások egyszerre szépek és megrendítőek. Az ember ilyenkor nagyon erősen érzi, hogy egy több száz éves folytonosság része.

1989-ben Sombor Judittal egy tabudöntögető szociográfiát írtak. Hogyan látja ma, ennyi év távlatából, változott-e annyit a világ, mint amennyit akkor reméltek?

1989-ben jelent meg a Melegház című dokumentumriport-kötetünk Sombor Judittal közösen. Közel két évig készítettünk interjúkat homoszexuális emberekkel és párokkal. Akkoriban ez Magyarországon szinte teljesen tabutémának számított. Utólag visszanézve talán valóban az első olyan hazai könyvek egyike volt, amely nyíltan és emberi hangon próbált beszélni erről a világról. A mai napig hivatkozási pontként emlegetik.

Később Szenczy Adriennel közösen írtuk meg a Kibuckaland című könyvet, amely 1991-ben jelent meg. Ez egyszerre volt útikönyv, élménybeszámoló és szociográfiai érdeklődésből született interjúkötet az izraeli kibucok világáról.

Visszatekintve azt látom, hogy mindig azok az emberi közösségek érdekeltek, amelyek valamilyen módon kívül estek a megszokott társadalmi mintákon. Talán azért, mert ott gyakran őszintébben látszik az ember.

Hiányzik-e a Magyar Rádió stúdióinak zsongása, és mi az a technika vagy szemléletmód, amit a rádiós dokumentumfilmezésből az írott szövegeibe is átmentett

A Magyar Rádió világa természetesen hiányzik. A rádiózásnak sajátos varázsa volt.  A dokumentumműsorok készítése során megtanultam figyelni az emberek beszédmódjára, ritmusára, a kimondott és ki nem mondott mondatokra. Ezt a fajta érzékenységet vittem tovább az írásba is.

Angliában él, de magyarul ír. Kihez szólnak a történetei: az otthon maradottakhoz, vagy a külföldön élő magyar közösséghez?

Bár Angliában élek, magyarul írok. Az anyanyelv számomra nem egyszerűen kommunikációs eszköz, hanem belső otthon is. A történeteim elsősorban magyarul gondolkodó emberekhez szólnak, függetlenül attól, hogy hol élnek a világban.

Az Az utak szépek című könyvét patchwork-szerűnek írják le. Mi alapján válogatta össze az emlékeit? Mi maradt ki, amit esetleg egy következő kötetre tartogat

Az Az utak szépek című könyv patchwork-szerű szerkezetét nem tudatos irodalmi terv alapján alakítottam ki. Inkább az érzelmi erő döntötte el, mely történetek kerülnek bele. Azok maradtak meg bennem legerősebben, amelyek valamilyen módon nyomot hagytak rajtam. Sok minden kimaradt még. Vannak történetek, amelyekhez idő kell.                        Guildfordban magyarnak lenni különös állapot. Az ember egyszerre válik kívülállóvá és megfigyelővé. Ez néha nehéz, ugyanakkor íróként rendkívül érdekes helyzet. Nem élek zárt emigráns közegben, inkább két kultúra között mozgok folyamatosan.

Újságíróként és íróként is az emberi sorsok kutatása a feladata. Mi az, ami ma leginkább felkelti az érdeklődését egy idegenben, akivel Guildford utcáin találkozik

Újságíróként és íróként ma is elsősorban az emberi történetek érdekelnek. Egy arc, egy mozdulat vagy egy félmondat néha egész sorsokat sejtet. Egyre kevésbé érdekelnek a szerepek, és egyre jobban az ember mögöttük.

A legutóbbi könyvbemutatóján említette a folyamatos munkát. Min dolgozik most? Vannak-e újabb "utak", amiket papírra vetne

Jelenleg folyamatosan dolgozom. Egyrészt új történeteken, másrészt az Az utak szépek angol fordításán és nemzetközi útján. Emellett érdekel az ember és a mesterséges intelligencia kapcsolatának irodalmi feldolgozása is. Azt érzem, hogy itt valami új kulturális és emberi jelenség születik, amit érdemes megfigyelni és megírni.

És természetesen mindig vannak új utak. Amíg az ember kíváncsi marad, addig történetek is lesznek.