Jövőképek és válaszkeresések az Újpesten rendezett konferencián

Május 7-én egész napos, rendkívül sokrétű konferenciának adott otthont az UP Rendezvénytér, ahol a jövő legfontosabb kérdései kerültek terítékre. A rendezvény nem egyszerű szakmai találkozó volt, hanem gondolatok, félelmek, remények és lehetséges forgatókönyvek ütközése. Már a reggeli órákban érződött, hogy a szervezők nem csupán technológiai bemutatót vagy tudományos fórumot akartak létrehozni, hanem egy olyan szellemi műhelyt, ahol az emberiség előtt álló kihívásokról őszintén lehet beszélni.

A konferencia egyik legfontosabb tanulsága számomra az volt, hogy a jövő kérdése ma már nem filozófiai játék, hanem mindennapi realitás. Az előadók többsége egyetértett abban, hogy a mesterséges intelligencia, az oktatás átalakulása, az egészségügy jövője, a környezeti válság és az emberi kapcsolatok átalakulása alapvetően meghatározza a következő évtizedeket.

A rendezvény színvonala kifejezetten magas volt. Nem „látványkonferencia” zajlott, hanem valódi gondolati munka. Több előadó nem kész válaszokat adott, hanem kérdéseket tett fel. Talán ez volt az esemény legnagyobb ereje.

Különösen emlékezetes maradt számomra az az előadás, amely a mesterséges intelligencia és az oktatás kapcsolatát elemezte. Az előadó arról beszélt, hogy a jövőben nem az lesz a legfontosabb, ki mennyi adatot tud megjegyezni, hanem az, hogy ki tud jól kérdezni, összefüggéseket felismerni és kritikusan gondolkodni. Ez újságíróként különösen közel állt hozzám, hiszen az interjúkészítés lényege is mindig a jó kérdés volt.

Nagy hatású volt az a blokk is, amely az egészségügy jövőjével foglalkozott. Több szakember hangsúlyozta, hogy az orvoslás egyre inkább személyre szabottá válik, ugyanakkor az emberi kapcsolat szerepe nem tűnhet el. Az egyik előadó megjegyezte: „A technológia segíthet gyógyítani, de az emberséget nem tudja helyettesíteni.” Ez a mondat az egész nap egyik legerősebb gondolatává vált.

A környezetvédelemmel kapcsolatos előadások már jóval komorabb képet festettek. Több résztvevő szerint az emberiség az utolsó pillanatok egyikében van, amikor még valódi változtatásokra képes lehet. Ugyanakkor érződött az is, hogy a fiatalabb generációk sokkal tudatosabban gondolkodnak erről a kérdésről, mint korábban.

Számomra különösen érdekesek voltak azok az előadások, amelyek a média és a kommunikáció jövőjéről szóltak. Több szakértő beszélt arról, hogy az információ mennyisége robbanásszerűen növekszik, miközben az emberek figyelme egyre rövidebb ideig tartható fenn. Felmerült a kérdés: vajon a jövő embere képes lesz-e még hosszabb gondolatmenetek befogadására, vagy minden a néhány másodperces tartalmak irányába mozdul el?

A konferencia egyik legnagyobb értéke az volt, hogy nem kizárólag technológiai szemszögből vizsgálta a jövőt. Sok előadó hangsúlyozta: a legfontosabb kérdés továbbra is az ember marad. Milyen lesz az ember kapcsolata a közösséggel, a kultúrával, a családdal és önmagával?

Úgy érzem, az egész napos rendezvény legfontosabb üzenete az volt, hogy a jövő még nincs eldöntve. A technológia önmagában sem nem jó, sem nem rossz — az a döntő, hogyan használjuk. A konferencia résztvevői közül többen figyelmeztettek arra, hogy az emberiség történetének egyik legfontosabb korszakhatáránál állunk.

Az UP Rendezvényközpontban eltöltött nap után az volt az érzésem, hogy bár rengeteg bizonytalanság vesz körül bennünket, a gondolkodó emberek közös párbeszéde még mindig reményt adhat arra, hogy a jövő ne csak technológiailag, hanem emberileg is élhető maradjon.

A Tisza kormány miniszterei

. Az országgyűlés május 09-ei szombati 10 órai alakuló ülésén a kormányfő esküt tesz. Ezután az új kormánytagok napokon belüli bizottsági meghallgatása, majd az államfő előtti hivatali eskütételük következik.

A leendő kormánynévsor:
miniszterelnök: Magyar Péter,
agrár- és élelmiszer-miniszter: Bóna Szabolcs,
belügy- (rendvédelmi és sport) miniszter: Pósfai Gábor,
egészségügyi miniszter: Hegedűs Zsolt,
élő környezetért felelős miniszter: Gajdos László,
gazdasági és energetikai miniszter: Kapitány István,
gyermek- és oktatásügyi miniszter: Lannert Judit,
honvédelmi miniszter: Ruszin-Szendi Romulusz,
igazságügyi miniszter: Melléthei-Barna Márton,
közlekedési és beruházási miniszter: Vitézy Dávid,
külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes: Orbán Anita,
miniszterelnökséget vezető miniszter: Ruff Bálint,
pénzügyminiszter: Kármán András,
szociális és családügyi miniszter: Kátai-Németh Vilmos,
társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter: Tarr Zoltán,
terület- és vidékfejlesztési miniszter: Lőrincz Viktória.

Magyar Péter, a Facebook-oldalán közölte, hogy Pósfai Gábort, a Tisza Párt operatív vezetőjét kérte fel a rendvédelmet és sportot felügyelő, illetve irányító Belügyminisztérium vezetésére, míg Melléthei-Barna Márton, a Tisza Párt jogi vezetője az Igazságügyi Minisztérium irányításáért felelhet. A Tisza-kormány külügyminisztere Orbán Anita, a Tisza Párt külpolitikai szakértője, pénzügyminisztere Kármán András, a Tisza költségvetési és adópolitikai szakértője, gazdasági és energetikai minisztere Kapitány István, a Tisza gazdaságfejlesztési és energetikai szakértője, míg az egészségügyi minisztere Hegedűs Zsolt, a párt egészségügyi szakpolitikusa lesz. A politikusok mindegyike az országos listáról kerül a parlamentbe.

Az élő környezetért felelős miniszter Gajdos László, a Nyíregyházi Állatpark igazgatója, a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye 1. számú, Nyíregyháza központú egyéni választókerületének megválasztott képviselője, honvédelmi miniszter Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök, a Tisza szakértője, Hajdú-Bihar vármegye 5. számú, Hajdúszoboszló központú egyéni választókerületének megválasztott képviselője, az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter pedig Bóna Szabolcs agrármérnök, a Tisza agrárszakértője lesz.

Magyar Péter április 22-én közölte, a Miniszterelnökség vezetésére Ruff Bálint politikai elemzőt, míg terület- és vidékfejlesztési miniszternek Lőrincz Viktóriát, Kaposvár és térsége megválasztott országgyűlési képviselőjét kérte fel. Két nappal később újabb miniszterek váltak ismertté: a jelenleg fővárosi képviselő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter lehet, a Szociális és Családügyi Minisztériumot a látássérült Kátai-Németh Vilmos, a csepeli választókerület megválasztott képviselője vezetheti, a gyermek- és oktatásügyi tárcáért pedig Lannert Judit oktatási szakértő felelhet.

A leendő miniszterelnök április 28-án Tarr Zoltánt, a Tisza Párt alelnökét és európai parlamenti delegációvezetőjét, a 16-os számú fővárosi választókerület megválasztott képviselőjét a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium, Tanács Zoltánt, a Tisza Párt Működő és Emberséges Magyarország programja összeállításáért felelős vezetőjét, leendő fővárosi országgyűlési képviselőt pedig a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítására kérte fel.

Egy kormánybiztos már biztos, hogy lesz a Tisza-kormányban: Budapest 2. számú, Józsefváros központú egyéni választókerületből a parlamentbe jutott Bódis Kriszta a társadalompolitikai stratégiáért és az érintett ágazatok összehangolásáért felel majd.

Az alaptörvény szerint a minisztereket a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki, a kinevezéssel megalakul az új kormány. Az április 12-i narancsos buktán a Tisza Párt 141, a Fidesz-KDNP 52, a Mi Hazánk 6 mandátumot szerzett. Akkor még 136-57-6 volt az arány, de a levélszavazatok beérkezése után a Tiszások létszáma a narancsosok kárára tovább emelkedett.

Forrás: Zetapress .hu

Kimura Tetsuya.  A magyar emberek rendkívül nyitottak a japán kultúra iránt

Budapesten 2026 április 24-én nyílit meg a Manga-Hokuszai- Manga  című vándor kiállítás. A kiállítást őexcllenciája Kimura nagykövet nyitotta meg, aki akiállitást követő fogadás után válszolt lapunk kérdéseire

– Milyen személyes jelentősége van Ön számára ennek a kiállításnak?

Ez a kiállítás különösen fontos számomra, mert jól tükrözi a múzeum alapvető célkitűzéseit. Egyedülálló módon kapcsolja össze a több mint kétszáz évvel ezelőtti mangakultúrát a mai Japán kulturális világával. Ez a párhuzam nemcsak történeti, hanem szellemi hidat is képez múlt és jelen között.

– Hogyan látja a kulturális diplomácia szerepét, és mennyire tartja hasznosnak az ilyen eseményeket Magyarország és Japán kapcsolatában?

A magyar emberek rendkívül nyitottak a japán kultúra iránt. Érdeklődnek a japán értékek, a gondolkodásmód és a hagyományok iránt, ami számomra nagyon pozitív tapasztalat. Különösen a fiatal generáció mutat élénk érdeklődést, például a manga iránt.

Úgy gondolom, az ilyen kiállítások fontos szerepet játszanak abban, hogy erősítsék a két ország közötti barátságot és a kölcsönös megértést – különösen a fiatalok körében.

– Mennyire fontos a kulturális örökség megőrzése a mai világban?

A kulturális örökség megőrzése minden generáció számára komoly feladat és felelősség. Nemcsak megőrizni kell, hanem újra is kell értelmezni, hogy a következő nemzedékek számára is élő maradjon.

A kultúra képes összekapcsolni az embereket, és a kulturális diplomácia kulcsszerepet játszik abban, hogy a különböző országok jobban megértsék egymást. Hiszek abban, hogy az ilyen események hozzájárulnak a jövőbeni együttműködéshez és a mélyebb kapcsolatok kialakulásához.

– Milyen közös értékeket lát a magyar és a japán kultúrában?

Mindkét ország nagy hangsúlyt fektet a hagyományok tiszteletére és a történelmi örökség megőrzésére. Ez egy olyan közös alap, amelyre erős és tartós kulturális kapcsolat építhető.

– Milyen jövőbeli kulturális együttműködésekre számíthatunk Magyarország és Japán között?

Lenyűgöző számomra, hogy Magyarországon milyen sok Japánhoz kapcsolódó kulturális esemény valósul meg. A közeljövőben szeretnék vidéki városokat is felkeresni, ahol hasonló programokat szerveznek.

Bízom benne, hogy ezek az események tovább erősítik a két ország közötti kapcsolatokat, és közelebb hozzák egymáshoz a japán és a magyar embereket.

– Várható-e magas szintű hivatalos látogatás a közeljövőben?

Jelenleg nincs konkrét terv ilyen látogatásra, de reméljük, hogy a jövőben több szinten – mind szakmai, mind magasabb diplomáciai szinten – is tovább mélyíthetjük az együttműködést.

Köszönöm szépen a beszélgetést!

„A jövő nem illúzió, hanem megvalósítási út”

Csányi Vilmos és Ludvigh Károly a future BIZ 2026 konferencián

Mi a közös Neumann János sejtautomatáiban és abban a kényszerben, amivel emberi pszichét tulajdonítunk egy algoritmusnak? A választ a future BIZ 2026 – üzleti jövőkutató konferencia neves előadói adják meg, május 7-én az UP Rendezvénytéren. Prof. dr. Csányi Vilmos etológus és dr. Ludvigh Károly pszichiáter rendhagyó perspektívából történő elemzései is segíthetnek a döntéshozóknak abban, hogy a jövőt tudatosan építhető folyamatként kezeljék.

Az esemény célja, hogy a résztvevők a szorongás helyett tudományos alapokon nyugvó, higgadt válaszokat kapjanak a holnap kihívásaira. A jövő nem egy távoli, megfoghatatlan misztérium, hanem tudatos döntések és tudományos elemzések sorozata. Prof. dr. Csányi Vilmos Széchenyi-díjas biológus szerint a legnagyobb hiba, amit a jövővel kapcsolatban elkövetünk, hogy nem látjuk a rendszereket az elképzeléseink mögött.

„A jövő absztrakt gondolat, elképzelés eddig nem tapasztalt eseményekről. Az emberi elképzelések gyakran gyerekesek, mert csak egy-egy technikai vívmányra fókuszálnak, a feltételekre nem.”

A megvalósíthatóság csapdája

Az etológus a konferencián beszélni fog az „édeni struktúráról”, amely egy Neumann Jánoshoz kötődő matematikai felismerésből fakad. Ezek olyan rendszerek, amelyek ugyan elvben működőképesek, de soha nem tudnak maguktól létrejönni.

Csányi Vilmos szerint a jövőkutatásnak az a fontos feladata, hogy azt vizsgálja, egy elképzelés megvalósítható-e, vezet-e hozzá egy megvalósítási sorozat, vagy pedig nem.

„Amikor valaki egy találmányról, egy új szociális rendszerről beszél, akkor nemcsak az a kérdés, hogy az milyen jó, hanem az, hogy vezet-e lépésenként hozzá egy megvalósítási út. Ha nem vezet ilyen út, akkor ez csak egy szólam” – fogalmazott.

Szavai szerint a jövőkutatás lényege nem a jóslás, hanem annak eldöntése, hogy egy vágyott célhoz vezet-e reális út a jelenből. A professzor hangsúlyozta, hogy a társadalom gyakran olyan ideák után fut, amelyek megvalósíthatatlanok, mert a vezetők csak a vonzó végeredményről beszélnek, de a holnap konkrét lépéseiről nem.

Az AI mint „trónbitorló” 

A tudattalan mintha rendelkezne egy jövőre vonatkozó próféciával, a művészet, már régóta egy „AI-domináns” jövőt vetítene előre.

Dr. Ludvigh Károly pszichiáter és tanácsadó a technológia mögötti emberi lelket – vagy annak hiányát – kutatja. Előadásában pszichológiai szemszögből vizsgálja majd a mesterséges intelligenciát, beszél az AI személyiségképéről és az emberi viszonyulás lehetőségeiről.

„Társasági lények vagyunk, a kapcsolatok tartanak minket életben, amiket érzelmek hoznak létre. A tárgyakra, emlékekre is érzelmeket vetítünk. Kedves nekünk egy régi kávéscsésze. Ha nem indul az autónk, dühösek leszünk, ha lefagy a számítógépünk, szidjuk, mint a bokrot. Választásainkat is érzelmi alapon hozzuk meg.”

A pszichiáter szerint az AI is ilyen „élő kapcsolatként” jelenik meg az életünkben, egyszerűen nem tudunk nem érzelmileg viszonyulni hozzá és felruházzuk emberi vonásokkal, ez persze automatikusan, ösztönösen történik.

„Úgy kellene bánnunk vele, mint egy szép, félig szelídített állattal. Tiszteljük, becsüljük, használjuk is, de távolságot tartunk tőle, és semmi esetre sem engedjük belső tereinkbe, és nem ülünk vele egy asztalhoz ebédelni.”

Ludvigh Károly arra is figyelmeztet, hogy bár az AI verbális képességei briliánsak és magabiztosan társalog, valójában „nincs lelke”. A felhasználók mégis valódi kötődést alakítanak ki vele, ami egyirányú és gyakran függőséghez vezet. 

„Történelmi léptékben mérve egy másodperc alatt kaptunk egy mindentudó kísérőt. A természet hierarchikus rendszer, és az emberi természet is vágyik a dominanciára, részben úgy, hogy ő kapjon egyértelmű iránymutatásokat „felülről”. Nagy harc folyik a világban ezért a domináló helyért, és az AI igen nagy esélyekkel rendelkező „trónbitorló” lehet. Elgondolkodtató, hogy a művészet, amely sok vonatkozásban projekciókkal dolgozik, mintha már régóta egy ilyen „AI-domináns” jövőt vetítene előre; mintha a tudattalan rendelkezne egy ilyen jövőre vonatkozó próféciával. Közben szép lassan leértékelődünk. Amit nyerünk az AI- val, azért könnyen túlzott árat fizethetünk, hiszen a lelkünket visszük a vásárra.”

Stratégiai iránytű a bizonytalanságban

A futureBIZ 2026 konferencia nem csupán elméleti kérdéseket boncolgat. A szervező Kreatív Kontroll Kft. célja, hogy a résztvevők – köztük milliárdos árbevételű cégek vezetői – tudományos alapokon nyugvó eszközöket kapjanak a várható válságok és technológiai váltások kezelésére.

A konferencia kiemelt témái között szerepel, hogy hogyan alakul át a döntéshozatal és a kontroll a gyors környezetben. Mi a digitális eszközökbe vetett bizalom és a kultúra szerepe, az AI és automatizáció hogyan teremt új bevételi forrásokat és hogyan növeli a hatékonyságot az üzleti életben.

Az eseményen előadást tart mások mellett dr. Schwab Richárd gasztroenterológus, Gelencsér András akadémikus és dr. Kiss László csillagász is, a házigazda pedig Süveges Gergő újságíró lesz.

Szabó Gyöngyi:A testi tünetek és a lelki folyamatok szorosan összefüggenek

Dr Szabó Gyöngyi  pszchiáter főorvossal az MTA leolvasó termében az Alvás világnapján beszélgettünk egy konferencia után

  Mikor és milyen indíttatásra döntött úgy, hogy az orvosi pályát választja, és mi vezette Önt végül a neurológia és a pszichiátria felé?

Az orvoslás, nem valami gyermekkori álom vagy nagyon tudatos elhatározás volt.

Szerettem a zenét, az irodalmat és az érdekelt, hogy miként jön ez ki az emberből. Isten adta tehetség csak, vagy van valami megfogható anyag,  az alapok, ami bennünk van. Ez azt hiszem válasz lehet arra, hogy mindig is azt gondoltam nem létezhet a lélek, az agy materiális valósága nélkül. Ez a mai napig nem változott.

·  Diplomáját a Pécsi Orvostudományi Egyetemen szerezte. Milyen meghatározó élményekre vagy mesterekre emlékszik vissza egyetemi éveiből?

Harmadéves egyetemistaként a pécsi neurológiai klinikán már tudományos diákmunkát végeztem  Czopf  József professzor úrnál. A téma az agyhalál vizsgálata volt egy un. nasopfarinegeális elektródával az agyi elektromos tevékenység rögzítésére. Később, amikor már klinikai orvosként ugyanitt dolgoztam, estébe hajló hosszú EEG elemzéseket kellett mondanom az EEG görbékről az íróasztala mellett állva, miközben Ő lapozta és ellenőrizte, hogy minden hullám, minden amplitúdó a helyén van-e.( Egy-egy EEG görbe akár 50- 70 oldal is lehetett) Olyan segítő mentor volt, aki a tanításban a saját idejét sem kímélte. Sokat tanultam, hálás vagyok érte. Előfordult, hogy levettem a cipőmet, hogy zaj nélkül tudjak kiosonni este 6 kor a klinikáról.( ezért annyira nem) 

Akkoriban a neurológiai intenzív osztályon is dolgoztam, ahol az agyhalál gyakran előfordult. Szinte naponta kellett reanimálni de ez egy ilyen osztály.  Amit nem értettem, miért van az, hogy az egyiknek sikerült a másiknak nem. Az újraélesztésre gondolok. Mindent úgy csináltunk ahogy kell mégsem sikerült.

Hol lakik a lélek? Mindig nehéz szívvel kapcsoltuk le a lélegeztető gépet. 

A lelket azért próbáltam megtalálni, így 1996 ban beiratkoztam pszichiáter rezidensnek az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Klinikára( csak Lipótmezőnek hívtuk)) Budapestre . ( ideköltöztem, szakvizsgáztam pszichiátriából és az akkori OPNI-ban munkát kaptam.) Ma már történelem,  de akkor felemelő volt az, hogy ismert művészek ,írók is megfordultak itt ők is emberek. József Attila éjjeliszekrényét megjelölve még meg is mutatták nekünk rezidenseknek, ha hinni lehet a valóságában. De Rejtő Jenő szobája, ahova bejárhatott írni legenda volt. A portás egyszer nem engedte be éjszaka Ő meg állította, hogy itt lakik. Egyszóval különleges hangulata volt a helynek annak, hogy nagy figyelemmel tanultunk a mesterektől, egymástól és a betegektől. 

·  Ritkább párosítás, hogy valaki egyszerre neurológus és pszichiáter. Ön szerint miért fontos a két terület együttlátása a betegellátásban?

Igen, ritkább párosítás a két szakvizsga együtt. Ennek több oka is van. A neurológiát és a pszichiátriát sokáig külön diszciplínának tekintették igaz a mai napig is így van hiszen két önálló nagy szakvizsga és kényelmesebb csak az egyik szakvizsgát megcsinálni. A beteg ellátásához elégnek tekintették, tekintik a konzíliumot. Vajon tényleg elég egy konzíliumi idő, hogy minden lehetőséget átgondoljunk? Szerintem nem. A másik, hogy ha ezt a kifejezést használhatom "úri huncutság “is mert előröl kell kezdeni egy másik szakmából a rezidens éveket és nem jár több fizetéssel. 

·  Gyakran hangsúlyozza, hogy a testi tünetek és a pszichés folyamatok szorosan összefüggnek. Milyen példák mutatják ezt leginkább a mindennapi gyógyító munkában?

A testi tünetek és a lelki folyamatok szorosan összefüggenek. Ezt régóta próbálom mondani. Annyira régóta, hogy 2002 ben a pszichiátriai társaság vándorgyűlésén tartottam egy hosszabb előadást- Mi fáj?- Címmel. Volt aki megmosolyogta a témát, de a krónikus fájdalmakról ,fejfájásról beszéltem és azokról a bizonyítékokról, hogy az antidepresszánsok mindezeket hogyan befolyásolják. A mai napig sokat foglalkozok a migrain prevencióval, az alvászavarok hátterében a súlyos szorongásos zavarokkal.

·  Pályájának egy szakaszában Svédországban is szerzett szakmai tapasztalatokat. Hogyan került kapcsolatba a svéd egészségüggyel?

A svéd egészségüggyel úgy kerültem kapcsolatba, hogy egyszerűen megkerestek, több orvosokat közvetítő cég is. Norvégia és Németország is szóba került, végül emellett   döntöttem.  Kezdetben pszichiátriai szerződésem volt az Umea orvosegyetem oktató kórházába Luleaba. Az osztály hetek alatt kezdett átalakulni addiktológiai osztállyá, amihez én nem értek. Tisztelem ezt a területet, de inkább átkértem magam egy ritka neurológiai betegségeket kezelő speciális ambulanciára. Nagy tisztelete volt a dupla szakvizsgának egészen másként, mint itthon. Nagyon pontos időbeosztásban dolgoztunk. Naponta két alkalommal volt megbeszélés a nap elején és a végén, ez szigorúan szakmai volt a lazább beszélgetéseknek a kávé mellett volt a helye. Nagyon pontosan definiálva volt az orvosok és a nővérek szociális segítők kompetenciája és számonkérhető volt. Kidobott idő nem létezett még azokon a napokon sem amikor csak telefonos konzultációra volt lehetősége a betegnek. 20 percenként osztotta be a nővér. Az adminisztráció mindig gyötrelmes, de a fókusz az orvosi munka ,így amit lehetett levettek a vállunkról. A kiszámíthatóság a napi munkában sok stresszt levett rólunk. Tudtuk mikor, mi várható. A pontosság tisztelete minden irányból meghatározó. Ha egy betegnek 9 órára volt időpontja hozzám Kirunából ,akkor hajnali 3 kor elindult, hogy ne késsen. Nekem sem volt könnyebb a nyelvi nehézségekkel  ,50 perc volt mindenre a dokumentációval együtt. 

Ha betegellátási szemléletről beszélünk,  nekem a neurológiáról és a pszichiátriáról van tapasztalatom. Igazából mindegy melyik területet nézzük ,a betegek utógondozása hozzátartozik a betegellátáshoz. Nem kerülhet ki beteg anélkül, hogy ne lenne biztosítva a rehabilitáció vagy otthon gondozás vagy az azonnali követés a háziorvos által, a visszarendelés időpontja vagy a szociális segítők jelenléte amint elhagyja az intézményt. Több olyan ALS beteggel találkoztam, akinek két stabil asszisztense volt mert csak így tudott életben maradni. A különböző betegotthonok, különböző típusú betegeknek állandó biztonságot lehetőséget jelentenek. Az ellátás szemlélete mindig betegközpontú. 

·  Jelenleg több intézményben is dolgozik, például a Nyírő Gyula OPAI-ban és a Semmelweis Egyetem klinikáján. Milyen különbségeket lát a klinikai, az állami és a magánrendelés mindennapjai között?

Korábban kellett volna, de pontosítanom kell a nevemmel kapcsolatban.

Földesiné Dr. Szabó Gyöngyit a Semmelweis Egyetem Társadalomtudományi Tanszékén találtam a neten. Ő bölcsész egyetemi oktató ,nem orvos. Én soha nem dolgoztam a Nyírő Kórházban, a zavar ott keletkezhetett, hogy az OPNI -nak amikor megszűnt, ez az intézmény lett az utódja. Az internet nem felejt, de néha összebonyolítja a dolgokat. Már többször tapasztaltam.

 ·  Betegei visszajelzései szerint közvetlen, figyelmes orvosként ismerik. Ön szerint mennyire fontos a bizalom és az empátia a neurológiai vagy pszichiátriai gyógyításban?

A módszerekről annyit tudok elmondani, hogy nagyon különbözőek rendszer szinten. A számomra nehezen tolerálható klíma miatt északról visszaköltöztem néhány év után, és jelenleg az időm fele részét Stockholmban töltöm, ahonnan online is dolgozom. A svédországi gyakorlati munka után ,és a korábban több évtizedes betegellátás tapasztalataiból kiindulva már nem szerettem volna visszakerülni az állami betegellátásba. Pszichoterápiát tanultam a tündérhegyi pszichoterápiás intézetben. Jelenleg több, de nem államilag finanszírozott helyen dolgozom. Kék Duna Alzheimer otthon. OEC Óbudai Egészségügyi Centrum, ahol klinikai vizsgálatokat végzünk többnek vagyok a vizsgálatvezetője.

B.O.K. Benyovszky Orvosi Központ . Itt képzettségemnek megfelelő szakorvosi munkát végzek.

A különbségekre a klinikai, az állami és a magánrendelések között tudok válaszolni hiszen mindegyikben volt, van részem. A klinikai munkákban a fókusz a kutatásokban, új eljárások kifejlesztésében van, ezt Svédországban az oktató klinikán könnyebbnek éreztem, kevesebb volt az időzavar, a betegellátásra is több jutott. Az itthon tapasztalt államilag finanszírozott rendelői munkák, versenyfutás az idővel. Nehéz elégedettnek és biztosnak lenni abban, hogy nem hibázok, ha közben megy a stopperóra. A magánrendelések sem stresszmentesek de itt van idő átgondolni odafigyelni olyan részletekre is, ami háttérben maradna. A munka mindenütt ugyanazt a figyelmet koncentrációt kívánja, de tőlünk is függ melyikbe tudunk illeszkedni.

·  Betegei visszajelzései szerint közvetlen, figyelmes orvosként ismerik. Ön szerint mennyire fontos a bizalom és az empátia a neurológiai vagy pszichiátriai gyógyításban?

Empátia és bizalom nélkül nem létezhet beteg-orvos kapcsolat. Ez még nem pszichiátria csak az alapok a gyógyításhoz. Néha azt mondom a betegeimnek , nem az a jó orvos Önnek, akire mindenféle titulust aggatnak, hanem az, aki képes meggyógyítani. Ehhez mindenképpen kell az az érzés a betegnek, hogy jó helyen vagyok elhiszem, hogy tud segíteni. Ezt nem egy érthetetlen szakkifejezésektől terhelt beszélgetésben lehet elérni, hanem az információnak olyan átadásában, amiben mindketten aktívan reszt vesznek. Én ezt gondolom.

·  Ha a jövőre tekint, milyen irányban fejlődhet a neurológia és a pszichiátria együttműködése, és milyen szerepet szán ebben saját szakmai munkájá

Elkerülhetetlen, hogy tovább erősödjön a kapcsolat a két terület között. A közös biológiai gyökerek , a neurotranszmisszió az asszociációs pályarendszerek az agyunkban vannak, a lelki működésünk materiális alapjai. Hozzákapcsolva a pszichoterápiát a teljesség jobban érvényesül.

Magamat úgy képzelem, hogy teszem a dolgom ezután is, orvos vagyok.

Bartal Pál: Régen sokkal kötöttebbek voltak a frizurák

Hogyan kezdődött az Ön pályafutása a fodrászatban, és mi vonzotta erre a szakmára?
Őszintén szólva, nem volt ez egy tudatos, gyerekkori álom. Egy jó ismerősöm révén kerültem be egy fodrászműhelybe tanulónak, és már az első hetekben megfogott az a közeg. Az emberekkel való kapcsolat, a kézügyesség szerepe, és az, hogy azonnali eredménye van a munkámnak – valaki jobb kedvvel áll fel a székből. Ez nagyon erős élmény volt, és ott ragadtam egy életre.

Milyen változásokat tapasztalt az évtizedek során a fodrász szakmában?
Szinte minden megváltozott. Régen sokkal kötöttebbek voltak a frizurák, a divat is lassabban változott. Ma már sokkal szabadabb, kreatívabb a szakma. Az eszközök, anyagok fejlődése is óriási: amit mi kézzel, tapasztalatból csináltunk, azt ma már technológia is segíti. De egy dolog nem változott: az ember és a bizalom a székben.

Mi tartja Önt motiváltnak és aktívnak 81 évesen is?
Az, hogy még mindig szeretem, amit csinálok. Amíg örömmel megyek be dolgozni, addig nincs kérdés. A vendégek visszajelzése, egy-egy jól sikerült frizura – ezek éltetnek. És talán az is, hogy az ember nem akar „kiesni a ritmusból”.

Van-e kedvenc stílusa vagy technikája, amit különösen szeret alkalmazni?
A klasszikus, jól felépített hajvágásokat szeretem a legjobban. Amikor a forma önmagáért beszél, és nem kell túl sok „trükk”. Az elegancia mindig közel állt hozzám.

Hogyan látja a mai fiatal fodrászok hozzáállását és munkamódszerét a régebbi korokhoz képest?
Nagyon tehetségesek, gyorsak, és bátrak. Talán néha túl gyorsan akarnak mindent. Régen több idő jutott a szakma „megtanulására”, az alapokra. Ma több a lehetőség, de nagyobb a rohanás is. A jó fodrász azonban ma is az, aki figyel az emberre, nem csak a hajra.

Tudna mesélni egy emlékezetes esetről vagy vendégről a hosszú pályafutása során?
Sok ilyen van. Egyszer egy menyasszony jött hozzám, aki teljesen kétségbe volt esve, mert az esküvő előtti napon elrontották a haját. Egyetlen délután alatt kellett helyrehozni. Amikor a tükörbe nézett, elsírta magát – de már örömében. Az ilyen pillanatokért érdemes ezt a szakmát csinálni.

Milyen tanácsokat adna azoknak, akik most kezdenek el fodrászként dolgozni?
Tanuljanak meg alaposan vágni. Az alapok a legfontosabbak. Legyen türelmük, és tiszteljék a vendéget. Ez nem csak szakma, hanem szolgálat is egy kicsit.

Hogyan változott a fodrászat technológiai oldala az elmúlt évtizedekben?
Óriásit fejlődött. Régen egyszerű eszközökkel dolgoztunk, ma már minden precízebb, gyorsabb. A hajfestékek, gépek, szárítók – minden sokkal kíméletesebb és hatékonyabb lett. De a kéz és a szem még mindig a legfontosabb „eszköz”.

Mit jelent Önnek személyesen a fodrászat, csak munka vagy inkább életforma?
Ez életforma. Az ember nem tudja csak úgy letenni. A fodrász mindig figyel: utcán, villamoson, mindenhol észreveszi a frizurákat. Ez bennünk marad.

Hogyan tudja összeegyeztetni a munkát a pihenéssel és az egészséggel ebben a korban?
Megtanultam lassabban dolgozni, beosztani az időmet. Nem vállalok annyit, mint régen. Fontos a pihenés, a mozgás, és az, hogy az ember figyeljen magára. De azt is gondolom: aki szereti, amit csinál, az már fél egészség.

Kokas Katalin:Zenésznek lenni szolgálat

 A BMC-ben- megtartott – sajtótájékoztató után. beszélgettünk Kokas Katalin hegedű és brácsa művésszel 2025 december 10-én

Szarvas István: Mi volt az a legelső személyes vagy szakmai élmény, amelyből megszületett Önben a Fesztiválakadémia gondolata?

Kokas Katalin: A legelső élményre nehéz visszaemlékezni, de azt mondhatnám, hogy az eszmélésem egyik legfontosabb élménye az volt, ahogyan Barnabással megismerkedtünk – újra. Mi 12 éves korunk óta egy szolfézscsoportba jártunk a Zeneakadémián. Ez egyfajta bajtársi, zenész-szakmai, egymásra felnézésen alapuló kapcsolat volt. De amikor később újra egymásra találtunk – akkor, amikor én hazajöttem Kanadából (Fenyves tanár úrnál tanultam Torontóban), 17 éves voltam –, egyértelmű volt, hogy egymásra vagyunk teremtve.
Onnantól a társalgásunk 98%-át az tette ki, hogy együtt zenéltünk. És ez jellemző a zenészekre: zenélni szeretünk, ez hajt minket; a hangok szerelmesei vagyunk. Azok a művészek, akik körülöttünk vannak, vagy velünk vannak, mind nagyon hasonló gondolkodású emberek. Nagyon sokfelől jövünk: körülbelül 40 országból, különböző generációkból. Rados tanár úr nemrég még közöttünk volt, Kurtág tanár úr pedig közöttünk van – inkább így fogalmazok. És közben jönnek a 6–8 évesek is, hatalmas életkori különbségekkel, de mindannyiunkat ugyanaz a szenvedély fűt.
Gyakorlatilag ebből született meg a Fesztiválakadémia. Akiket megismertünk szerte a világban az utazásaink során – külön-külön és együtt is –, fesztiválokon, koncerteken, nemzetközi versenyeken: mindig „nagyítóval” néztük azokat a művészeket, akikre felnézhetünk, akiktől tanulhatunk, akiktől inspirációt kaphatunk a következő lépéshez is. Mindegyik művész, aki itt volt például a sajtótájékoztatón, vagy mindaz a mintegy 300 szólista, akikkel az elmúlt 10 év során (sőt: tágabban nézve 28 év során) kapcsolatunk volt – úgy értem, olyan örökké megmaradó, szoros színpadi kapcsolatról beszélek –, és azok a diákok is, a nemzetközi és a magyar diákság, akik részt vettek: mindannyiunkat ugyanaz fűt. Fejlődni szeretnénk, és továbbvinni azt a tradíciót, amit kaptunk; továbbadni ezt a fáklyát, ezt a stafétabotot a fiatalabb generációnak.
Így könnyű dolgom van, mert igazából belőlük táplálkozunk.

 Szarvas István: Amkor elindították az Akadémiát, mi volt az a hiányérzet vagy cél, amit a magyar és nemzetközi zenei közegben leginkább szeretett volna betölteni?

Kokas Katalin: Nem tudom, megfogalmazódott-e bennünk úgy, hogy hiányérzetből indulunk ki. Inkább csak teremteni szerettünk volna. És inkább: tartozás. Tartozunk azoknak a mestereknek, akiktől olyan sokat tanulhattunk, és ezt mi akkor tudjuk viszonozni, ha továbbadjuk. Mi, amit tudunk – vagy amit tudnunk kellene, vagy tudnunk kell –, azt generációkkal előttünk élő, egymásnak továbbadó művészek tudásából merítettük. Nekünk kötelességünk ezt továbbadni.
És hogy miért ilyen sokrétű? Azért, mert amit mi csinálunk, az igazából mind egy: sok-sok oldala van, de egy nagy „gömb” az egész, amit át kell adnunk, tovább kell vinnünk.

Szarvas István: Ma miben látja a Fesztiválakadémia legerősebb egyediségét: a művészi koncepcióban, az oktatási szemléletben, a közösségépítésben, a közönséghez való viszonyban?

Kokas Katalin: Azt hiszem, a holisztikus megközelítés az, ami – ha szabad így fogalmazni – a legfontosabb. Nem az van, hogy kiragadunk valamit, és azt tűzzük zászlóra, hanem az egészet szeretnénk egyben látni. Nem vagyunk meg alapfokú oktatás nélkül, hiszen az a jövő.
Hozzájuk elhozni a legjobb külföldi művészeket, és őket összekötni: az a kapcsolódás a jövőjük záloga. Illetve idehozni a leghíresebb és legszuggesztívebb szólistákat kötelességünk, hiszen ismerjük őket – és itt kell teremteni. Magyarországon kell megteremtenünk. Külföldön játszani: az karrier. De itthon megteremteni: az a jövő kérdése. Ez kulcsfontosságú a magyar közönség jövőjét illetően, és a magyar jövő zenészeit illetően is.
A holisztikus látásmódunk teszi egyedivé – és annak a „mennyisége” is. A minőség az elsőrendű: mindig azt nézzük, hogy egy művészben – bármilyen művészetről beszélünk, legyen az zene, színjátszás, alkotóművészet – az elsődleges a minőség, amit idehoz, és amit továbbad a többieknek.
És ott van a mennyiség is: 342 kurzust tartottunk. Két nappal ezelőtt érkeztünk haza Szombathelyről, azelőtt két nappal Szegeden tanítottunk – és ez a 342 az elmúlt két és fél tanévben történt. Ez nem is a nyár, csak a tanév – megannyi helyen az országban, Csíkszeredáig bezárólag. Tehát nem csak egy-egy kurzust tartunk, hanem rengeteg gyerekkel és rengeteg pedagógussal tartjuk a kapcsolatot.

Szarvas István: Mi az, ami a mindennapi működésben a legnagyobb örömet adja Önnek, és mi az, ami továbbra is a legnehezebb kihívás?

Kokas Katalin: A legnagyobb öröm akkor ér, amikor a legeslegfáradtabb vagyok, és tényleg nem hiszem el, hogy például megérkezem Szegedre, és képes vagyok tanítani – mert közben ezer más dolog foglalkoztat nagyon intenzíven, akár magánjellegű kérdések is.
És akkor ott van a gyerek, ott vannak a tanárok, körben ülünk egy teremben, sokan. És rádöbbenek: abban a pillanatban minden megszűnik. Amikor a gyerek elkezd játszani, és elkezdünk arról beszélni, milyen csodálatos dolog, hogy hegedül, és hogy hegedülhet; hogy ebből mit tudunk kihozni, mi van benne, merre kell őt vinni, hogy még szebb hangon, még szebben, még jobban zenéljen.
Ezek katartikus élmények, mindent feledtetnek. Ugyanígy mindent feledtet a színpad. És mindent feledtet az is, amikor a művészekkel összeülünk, és belemerítkezünk egy-egy csodálatos mesterműbe – akár kamarazenébe –, és olyankor elfeledkezünk minden másról.
Azt hiszem, az egész titka az, hogy mindig van egy prioritás: olyankor minden más nincs, csak az, amit éppen csinálunk.

Szarvas István: Ha 3–5 évre előre tekint, milyen irányba szeretné fejleszteni az Akadémiát: új műfaji nyitások, nemzetközi partnerségek, tehetséggondozási formák vagy akár társadalmi-közösségi programok felé?

Kokas Katalin: Ez mind nagyon szépen hangzik, és mind jó irány. Erre „evez” a csónakunk. Remélhetőleg most már nem csak csónak, hanem inkább egy nagy hajó.
Számomra a legfontosabb, hogy mindazok a mesterkurzusok, amiket most országszerte csinálunk… Mert a magyar alapok kincs. A gyerekek elképesztően tehetségesek, és a tanárok szenvedélyesen szeretik a szakmájukat még mindig. És ez a rendszer még működik Magyarországon. Azért mondom, hogy „még”, mert például nyugati országokban ez meghalt. Németországban például a lakóoktatás gyakorlatilag elenyésző; magánúton, itt-ott… Sok helyen kellemetlen a helyzet, nem csak Németországban. Magyarországon viszont ez még működő, és jól működő dolog.
Ezt szeretnénk továbbfejleszteni abba az irányba, amerre elindultunk, de kiszámítható rendszerben. Nekem erre 15 éve van egy tervem, és afelé haladok, de még nem sikerült elérni, hogy életbe lépjen: melyik művész hány alkalommal, milyen rendszerben, kiszámíthatóan – minden zeneiskolát és konzervatóriumot lefedve – folyamatos kapcsolatban maradjon velünk. Ha ez sikerülne, robbanásszerű fejlődés lehetne ebben az országban.

Szarvas István: Az az érdekes: képzelje el, hogy az utolsó előtti kérdésemet majdnem „lelőtte”, mert a következő épp ez lett volna… De akkor úgy teszem fel: ha visszanéz a nagyjából 10 évvel ezelőtti elképzeléseikre, melyek váltak be a leglátványosabban, és volt-e olyan álmuk vagy tervük, amit azóta teljesen újra kellett gondolni?

Kokas Katalin: Ez nagyon érdekes, mert ha visszanézem Barnabás 1996-ban adott interjúját – több is volt –, gyakorlatilag abban elmondja azt, ami velünk történt. Egyrészt azt, hogy szeretne családot, legalább négy gyermeket…

Szarvas István: Bocsánat, én is inkább azt kérdeztem tőle.

Kokas Katalin: Ugye? Ott is. Igen, abban tíz évre előre tekintett – de ezt majd tőle fogja megkérdezni.
Ami viszont fontos: ott a vonósnégyesről beszél, hogy nagyon szeretne vonósnégyest, nagyon szeretne tanítani. Nagyon fontos számára a kamarazene – és valószínűleg ez az, ahová a Fesztiválakadémia tartozik. A vezénylés, a karmesteri munka is ott van, de az még inkább csírájában: csinálja, csak nincs rá annyi ideje, hogy úgy csinálja, ahogy szeretné.
De talán a kulcs az, hogy a Fesztiválakadémia itt tart, ahol tart, és ezeket el tudtuk érni, mert nagyon-nagyon régóta haladunk egy ösvényen, és soha nem tértünk le róla. Soha egy percre sem. Soha nem kérdőjeleztük meg, mert mindig azt az irányt szerettük volna, amit „csont nélkül” helyesnek tartunk.
Itt a minőség mindig alapkérdés volt. Semmilyen más szempont nem befolyásolhatja például a meghívott művészek jelenlétét, csak az ő minősége.
A másik pedig: nem öncélú.

Szarvas István: Utolsó kérdésem –

Kokas Katalin: Mert a másik az, hogy nem öncélú, hanem mindig szolgálat. Zenésznek lenni szolgálat. Olyan, mintha gyógyítanánk – illetve gyógyítóknak kell lennünk. Annyi sebet kell folyamatosan gyógyítani.

Szarvas István: És ha valami nem öncélú, a minőség az alapja, és nagyon-nagyon régről hozott, folyamatos építkezés áll mögötte, akkor ott vagyunk, ahol most vagyunk.
A 2012. augusztus 13-án nekem adott interjúnak azt a címet adtam: „Kokas Katalin: azt ígértem, hogy Kaposvár felkerül Európa kulturális térképére.” Most mit tudna ígérni Hankó Balázs miniszternek?

: Ez nagyon jó végszó. Szarvas István

Kokas Katalin: Azt, hogy megszolgáljuk a bizalmat.