Kormányszóvivői tájékoztató – Kilencven perc a nyilvánosság szolgálatában

A mai kormányszóvivői tájékoztató ismét bebizonyította, hogy a közélet iránt érdeklődő újságírók számára a személyes jelenlét és a közvetlen kérdezés továbbra is pótolhatatlan. A Miniszterelnökségen megtartott sajtóeseményen Magyar Péter miniszterelnök ismertette a kormány legfontosabb döntéseit, majd hosszasan válaszolt az újságírók kérdéseire.

A rendezvény iránt jelentős volt az érdeklődés: mintegy ötven médium képviselői foglaltak helyet a sajtóteremben. A tájékoztató kilencven percen át tartott, ami elegendő időt biztosított arra, hogy ne csupán a kormányzati döntések ismertetésére kerüljön sor, hanem a sajtó képviselői is feltehessék kérdéseiket.

A miniszterelnök részletesen ismertette a kormányülésen elfogadott döntéseket. Beszélt az azbesztmentesítési program elindításáról, az egészségügyi intézkedések folytatásáról, a vényköteles gyógyszerek áfamentességének előkészítéséről, az állami vállalatok vezetői javadalmazásának szabályozásáról, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hatáskörének bővítéséről, valamint több, a gazdaságot és a közigazgatást érintő intézkedésről.

A hivatalos ismertetést követően kezdődött a sajtótájékoztató talán legfontosabb része: a kérdések és válaszok sora. A jelen lévő újságírók a közélet legkülönbözőbb területeit érintő kérdéseket fogalmaztak meg, a gazdaságtól és az egészségügytől kezdve az európai uniós ügyeken át egészen az aktuális belpolitikai kérdésekig.

A rendelkezésre álló idő alatt hét különböző médium képviselője kapott lehetőséget arra, hogy kérdést tegyen fel a miniszterelnöknek. A válaszok részletesek voltak, több esetben háttérmagyarázatokkal és a kormány szándékainak ismertetésével egészültek ki. Ez lehetőséget adott arra, hogy az újságírók ne csupán rövid nyilatkozatokat, hanem érdemi információkat is kapjanak.

Több évtizedes újságírói munkám során számtalan kormányszóvivői tájékoztatón vettem részt. Mindig úgy gondoltam, hogy ezeknek az eseményeknek az igazi értékét nem kizárólag a bejelentések jelentik, hanem az a lehetőség, amikor az újságíró közvetlenül kérdezhet, a döntéshozó pedig nyilvánosan válaszol. A demokrácia működésének egyik fontos eleme éppen ez a nyilvános párbeszéd.

A mai tájékoztató ennek megfelelően nem csupán egy hivatalos esemény volt, hanem fórum is, ahol a sajtó képviselői választ kereshettek azokra a kérdésekre, amelyek az embereket a leginkább foglalkoztatják. A közel másfél órás rendezvény során elhangzott bejelentések és válaszok várhatóan a következő napok közéleti vitáinak is meghatározó témái lesznek.

A nagy számú sajtóérdeklődés, az ötven jelen lévő médium, a kilencven perces időtartam és a hét médium kérdéseire adott részletes válaszok egyaránt azt mutatták, hogy a kormány fontosnak tartja a nyilvánosság tájékoztatását. Az újságíró számára pedig minden ilyen alkalom lehetőség arra, hogy hitelesen és tényszerűen közvetítse az olvasók felé a közélet legfontosabb történései

CineFest legemlékezetesebb filmjei

I. rész

Amikor Miskolc a világ filmművészetének találkozóhelyévé válik

A magyar kulturális életben kevés olyan rendezvény akad, amely két évtized alatt olyan rangot vívott ki magának, mint a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. A 2004-ben útjára indított esemény ma már nem csupán hazai filmes ünnep, hanem a nemzetközi szakma által is számon tartott találkozóhely. Miskolc minden szeptemberben néhány napra a világ filmművészetének egyik központjává válik: rendezők, színészek, producerek, kritikusok és a film iránt elkötelezett nézők találkoznak, hogy együtt fedezzék fel a kortárs filmművészet legértékesebb alkotásait.

A CineFest sajátos arculatát az adja, hogy nem a sztárok felvonultatására, hanem a minőségre épít. Számos olyan film került itt először a magyar közönség elé, amely később Cannes-ban, Velencében, Berlinben vagy éppen az Oscar-díjátadón aratott sikert. A fesztivál szervezői mindig bátran nyúltak az újító szemléletű alkotásokhoz, ezért Miskolcon gyakran már akkor találkozhattunk jelentős rendezőkkel, amikor nevüket még csak a szakma ismerte.

Az elmúlt évek programját áttekintve huszonöt olyan alkotást emeltem ki, amelyek véleményem szerint nemcsak a CineFest történetében, hanem a kortárs filmművészetben is maradandó értéket képviselnek.

Sentimental Value – Joachim Trier ismét bebizonyította, hogy korunk egyik legérzékenyebb európai rendezője. Filmje nem a látványra, hanem az emberi kapcsolatok finom rezdüléseire épít. A családtagok közötti kimondatlan feszültségek olyan természetességgel jelennek meg a vásznon, hogy a néző szinte saját történetét látja kibontakozni. Ritka az olyan alkotás, amely ennyire csendesen, mégis ennyire mélyen hat.

Loveable című filmjében Lilja Ingolfsdottir egy házasság lassú felbomlását vizsgálja. A rendező nem keres látványos konfliktusokat; inkább azt mutatja meg, hogyan távolodhat el egymástól két ember a mindennapok apró kompromisszumai közepette. A film legnagyobb erénye az őszinteség.

Blackbird Blackbird Blackberry különleges színfoltja volt a fesztiválnak. Elene Naveriani filmje egy középkorú nő történetén keresztül beszél a szabadságról, az önállóságról és az emberi méltóságról. A film csendes, költői hangvétele hosszú időre elkíséri a nézőt.

Li Ruijun Return to Dust című alkotása a kínai filmművészet egyik legszebb humanista műve. Két egyszerű ember sorsán keresztül mutatja be a modern világ könyörtelenségét. Kevés film képes ilyen visszafogott eszközökkel ennyire erős érzelmi hatást kiváltani.

Ryûsuke Hamaguchi Wheel of Fortune and Fantasy című filmje három különálló történetet fűz össze. A rendező kiválóan érti az emberi lélek működését. Párbeszédei természetesek, szereplői hitelesek, történetei pedig sokáig foglalkoztatják a nézőt.

Alejandro Landes Monos című filmje egészen más világba vezet. A kolumbiai hegyvidék vad szépsége és a háború kegyetlensége egyszerre jelenik meg a vásznon. A képi világ lenyűgöző, a történet pedig nyugtalanítóan időszerű.

Gustav Möller The Guilty című kamaradrámája a modern thriller iskolapéldája. A cselekmény szinte végig egy segélyhívó központban játszódik, mégis olyan feszültséget teremt, amely ritkán tapasztalható a mai moziban. A film bizonyítja, hogy a fantázia gyakran többet ér a látványnál.

Wim Wenders Perfect Days című alkotása a hétköznapok szépségének himnusza. A tokiói közterületi illemhelyek gondnokának története első pillantásra jelentéktelennek tűnik, ám a rendező olyan mélységet ad ennek az egyszerű életnek, amely szinte filozófiai magasságokba emeli a filmet.

Celine Song Past Lives című műve napjaink egyik legszebb szerelmi története. Nem a beteljesült szerelemről beszél, hanem azokról az utakról, amelyeket életünk során nem választottunk. Kevés film képes ilyen finom érzékenységgel ábrázolni az idő múlását.

Aki Kaurismäki Fallen Leaves című alkotása ismét a finn rendező különleges világát idézi. Hősei magányos emberek, akik mégis képesek reményt találni egymásban. A száraz humor és a mély emberség ritka harmóniát alkot.

Nora Fingscheidt System Crasher című filmje megrázó erejű társadalmi dráma. Egy kezelhetetlennek tartott gyermek története bontakozik ki előttünk, miközben a rendező valójában a felnőttek felelősségéről beszél. Nehéz film, de rendkívül fontos alkotás.

Robert Eggers The Lighthouse című fekete-fehér filmje a modern filmművészet egyik legkülönösebb vállalkozása. A két világítótorony-őr története egyszerre horror, pszichológiai dráma és filozófiai példázat. A kivételes operatőri munka önmagában is emlékezetessé teszi a filmet.

Christos Nikou Apples című alkotása eredeti módon közelíti meg az identitás kérdését. Az emlékezetét vesztett emberek története egyszerre abszurd és mélyen emberi. A rendező finom humorral és sok empátiával vezeti végig nézőjét ezen a különös utazáson.

A CineFest történetének legjobb filmjei közös vonást hordoznak: egyik sem a könnyű sikerre törekedett. Valamennyi alkotás kérdéseket tesz fel az emberi létről, a felelősségről, a szeretetről vagy éppen a magányról. Éppen ezért váltak emlékezetessé, és ezért tér vissza hozzájuk a néző gondolatban hosszú idő múltán is.

(Folytatás következik a II. részben.)

Bod Péter Ákos:Rendszerek jönnek. Elmúlnak?

Vannak könyvek, amelyek egy adott korszakról szólnak, és vannak olyanok is, amelyek egy egész korszak gondolkodásmódját próbálják megérteni. Bod Péter Ákos Rendszerek jönnek. Elmúlnak? című kötete egyértelműen az utóbbiak közé tartozik. Nem egyszerű gazdaságpolitikai elemzés, nem memoár és nem is történelemkönyv a szó hagyományos értelmében, hanem mindhárom sajátos ötvözete. A szerző személyes tapasztalatait, tudományos felkészültségét és közéleti szerepvállalását felhasználva vezeti végig olvasóját a rendszerváltozás utáni Magyarország legfontosabb gazdasági és társadalmi fordulópontjain.

Bod Péter Ákos közgazdász, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora (D.Sc.), az Antall József vezette kormány egykori ipari és kereskedelmi minisztere, valamint a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke. Kevés olyan magyar közéleti személyiség van, aki ennyire sokoldalúan ismerné a gazdaság működését: tudósként kutatta, oktatóként tanította, döntéshozóként pedig alakította is azt. Ez ad különös hitelességet minden megállapításának.

A könyv már címével is gondolkodásra késztet. Rendszerek jönnek. Elmúlnak? Valóban elmúlnak? Vagy csupán új köntösben, más eszközökkel térnek vissza? Erre a kérdésre a szerző nem egyetlen mondattal válaszol, hanem végigvezeti az olvasót az elmúlt évtizedek gazdasági, politikai és társadalmi folyamataiban.

A kötet első nagy egysége a rendszerváltozás örökségét elemzi. Bemutatja azt a gazdasági állapotot, amelyet Magyarország 1989–1990-ben örökölt, és azt a rendkívül nehéz feladatot, amely az első demokratikusan megválasztott kormányokra hárult. Nemcsak a problémákat sorolja fel, hanem azok történelmi okait is feltárja, ezáltal világossá válik, hogy a piacgazdaság kiépítése korántsem egyetlen politikai döntés eredménye volt, hanem hosszú, gyakran fájdalmas folyamat.

A következő fejezetek a piacgazdaság kialakulását, a privatizációt, a tulajdonosi szerkezet átalakulását és a külföldi működő tőke szerepét vizsgálják. Ezek a részek különösen érdekesek azért, mert a szerző nem külső szemlélőként ír, hanem olyan emberként, aki maga is részt vett ezekben a történelmi jelentőségű döntésekben. Elemzései tárgyszerűek, ugyanakkor nem nélkülözik az önkritikát sem.

Jelentős teret kap Magyarország európai uniós csatlakozásának értékelése. Bod Péter Ákos világosan bemutatja, hogy az integráció milyen fejlődési lehetőségeket nyitott meg az ország előtt, ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy a lehetőségek önmagukban nem elegendők. Azok kihasználásához versenyképes gazdaságra, korszerű oktatásra és kiszámítható állami működésre van szükség.

A könyv külön fejezetet szentel a válságoknak. A 2008-as pénzügyi krízis, majd a koronavírus-járvány gazdasági következményei ismét bebizonyították, hogy a gazdaság stabilitása mennyire sérülékeny. A szerző szerint minden válság egyben lehetőség is arra, hogy újragondoljuk a korábbi gazdaságpolitikai döntéseket.

Számomra azonban a könyv legértékesebb része az intézmények szerepét elemző fejezet volt. Bod Péter Ákos meggyőző érvekkel bizonyítja, hogy egy ország hosszú távú sikerét nem elsősorban természeti kincsei vagy pénzügyi forrásai határozzák meg, hanem intézményeinek minősége. A jogbiztonság, a független igazságszolgáltatás, az átlátható államigazgatás és a kiszámítható gazdaságpolitika nem elvont fogalmak, hanem a gazdasági fejlődés alapfeltételei. Nemzetközi példák sora igazolja ezt az állítást, és a szerző meggyőzően mutatja be, hogy ahol megrendül a közbizalom, ott előbb-utóbb a gazdasági teljesítmény is visszaesik.

A záró fejezet már a jövőről szól. Bod Péter Ákos nem kíván jósolni, de világosan kijelöli azokat az irányokat, amelyek nélkül Magyarország aligha lehet sikeres a XXI. században. Az oktatás, a tudásalapú gazdaság, az innováció, a versenyképesség és a társadalmi bizalom olyan értékek, amelyekre hosszú távú fejlődés építhető.

A szerző stílusa végig higgadt, kiegyensúlyozott és közérthető. Nem politikai pamfletet ír, hanem elemző munkát. Nem ítélkezik, hanem összefüggéseket keres. Nem kész recepteket kínál, hanem gondolkodásra ösztönöz. Éppen ettől válik a könyv maradandó olvasmánnyá.

Bod Péter Ákos tudományos pályája is figyelemre méltó. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomát, majd egyetemi oktatóként kezdte pályafutását. Tudományos munkásságának elismeréseként megszerezte a Magyar Tudományos Akadémia doktora (D.Sc.) címet, amely a hazai tudományos élet egyik legmagasabb fokozata. Az Antall-kormány minisztereként, később a Magyar Nemzeti Bank elnökeként meghatározó szerepet játszott a magyar piacgazdaság kialakításában. Hosszú éveken át a Budapesti Corvinus Egyetem professzoraként oktatott, miközben számos magyar és idegen nyelvű könyvet, tanulmányt és esszét publikált. Munkásságát következetesen a tudományos alaposság, a gyakorlati tapasztalat és a közérthető fogalmazás jellemzi.

A Rendszerek jönnek. Elmúlnak? című kötet jóval több, mint közgazdasági szakkönyv. Korrajz, személyes vallomás és történelmi elemzés egyszerre. Olyan mű, amely segít megérteni, miként jutott el Magyarország a rendszerváltozástól napjainkig, és milyen kihívásokkal kell szembenéznie a jövőben.

Ajánlom ezt a könyvet mindazoknak, akik nem elégednek meg a napi politikai események felszínes magyarázataival, hanem szeretnék mélyebben megérteni az elmúlt évtizedek gazdasági és társadalmi folyamatait. Bod Péter Ákos műve nem minden kérdésre ad végleges választ, de felteszi azokat a kérdéseket, amelyeket egy felelősen gondolkodó társadalomnak időről időre önmagának is fel kell tennie. Ez a könyv ezért nemcsak a jelennek szól, hanem a jövő olvasóinak is.

Madár János: gyerekkoromban kezdtem verset írni.

Költői pályáján mikor érezte először, hogy a versírás nemcsak belső késztetés, hanem hivatás is?

 – Gyermekkoromban kezdtem verset írni. Akkor még azt hittem, hogy ha valami igaz és fájdalmasan őszinte a hófehér papíron, az vers. Aztán – úgy általános iskolai hatodikos-hetedikes koromban elkezdtem keresni azokat a titkokat, amelyekre József Attila, Arany János, Petőfi Sándor versei irányították rá a figyelmemet. Hetedikes-nyolcadikos lehettem szülőfalumban, Balkányban, amikor 105 verset elvittem Ratkó Józsefhez, aki Nagykállóban élt és József Attila-díjas, országosan ismert költő volt, a Nagykállói Járási Könyvtár igazgatója. Bekopogtam, remegő lábakkal álltam az ajtó előtt, amikor kilépett egy könyvtárosnő és kérdezte, hogy miben segíthet, milyen könyveket szeretnék kikölcsönözni. Ratkó József költőhöz jöttem – mondtam bátortalan hangon. És abban a pillanatban megjelent egy hatalmas ember, Ratkó József költő. Mondtam, hogy vele szeretnék beszélni. A vállamra csapott és behívott az irodájába. Elkezdte lapozgatni a verseimet. Amikor már a huszadikat is baloldalra tette, gondoltam, eddig mindet jóbnak tartja. Aztán lapozgatt tovább, bele-beleolvasott... Úgy a hatvanadik írásomnál körül járt, amikor egyet jobboldalra tett. Felemelte a fejét, szigorúan rám nézett és azt mondta: van itt egy vers, ebben egy sor jó... A lélegzetem is elakadt... Forogni kezdett velem a világ... Valamit motyogtam és szinte köszönés nélkül eljöttem. Évekig nem írtam egy sort sem. Viszont annál többet olvastam. A tanyavilágba – Abapuszta, Bay tanya – ahol éltem, úgynevezett mozgó könyvtár érkezett havonta egy alkalommal. Versesköteteket kölcsönöztem. Főleg József Attila, Arany János, Petőfi Sándor költeményeit szerettem. A megyei újságban olvastam, hogy író–olvasó találkozó lesz Balkányban, Kállósemjénben, Nagykállóban, Nyírbátorban, Nyíregyházán, stb. Igyekeztem mindenhova eljutni. Ratkó József meg is lepődött, hogy egyre többször találkoztunk. Aztán vájáriskolába kerültem Kurityánba, majd bányaipari technikumba Miskolcra, Tatabányára. Tatabányán valóságos kis irodalmi műhely alakult az iskolában, ahol Gál István Kossuth-díjas író volt a tanárom. Ő vitt be engem az Új Írás szerkesztőségébe Budapestre, ahol a fia volt a prózai rovat vezetője. Így megismerhettem Juhász Ferencet, Nagy Lászlót, Bihari Sándort, Kalász Mártont, Módos Pétert, Szentmihályi Szabó Pétert és másokat. Ebben az időben értettem meg, hogy kevés a belső késztetés, a fájdalmaim megfogalmazása... Több kell..., ahogyan Váci Mihály megírta. Több kell..., az értelem, és a teremtés pillanatának megélése. Ezek nélkül nincs költészet. Kezdett tudatosodni bennem, hogy mi a vers és a költészet közötti különbség.  

·  Mit jelent az Ön számára a József Attila-díj – inkább visszaigazolás vagy újabb felelősség?

– A Magyar Írószövetségnek régi tagja vagyok. Több ciklusban voltam választmányi tag, vezetőségi tag. Többször felterjesztettek József Attila-díjra, amit végül 2021-ben kaptam meg. Mivel egyértelműen szakmai díjról van szó, így a kortársaim – írók, költők, irodalomtörténészek, kritikusok, esztéták, szerkesztők – elismeréseként fogom fel ennek a díjnak a jelentőségét. Azt is mondhatnám, hogy a József Attila-díj visszaigazolása annak az útnak, amelyet megtettem. Nemrég jelent meg a tizedik önálló könyvem, a Döbrentei Kornélró szóló monográfiám. Ma már kibővült az a névsor – József Attila, Arany János, Petőfi Sándor –, amely gyermekkori verseimet meghatározták. Természetesen ma is a népi–nemezti hangsúly jelenti számomra a meghatározó erőt, erőteret. Móricz Zsigmond, Mikszáth Kálmán, Nagy László, Veres Péter, Németh László, Váci Mihály, Csoóri Sándor, Czine Mihály, Nagy Gáspár, Ratkó József, Utassy József, Szentmihályi Szabó Péter, Döbrentei Kornél, Serfőző Simon... Hosszan folytathatnám ezt a névsort, mert ma már tisztán látom és érzem, hogy a magyar irodalom: sors irodalom. Felelősség. Felelősség a magyar népért, a magyar nyelvért, a magyar jövőért.  

·  Verseiben milyen arányban jelenik meg a személyes élmény és a társadalmi reflexió?

– Verseimben – és itt kiemelném a Létével teremt című kötetemet – a személyes élmény és a társadalmi reflexió közel ötven–ötven százalékban jelenik meg, hiszen ma már úgy gondolom, hogy az ember létezése közügy. És nem csupán az én létezésemről van szó. Ilyen értelemben minden élményemben mások élményeit, sorsát is érzem. Mindig is közösségben gondolkodtam: az egyén fájdalma a közösség fájdalma is, és az egyén öröme a közösség öröme is. Tudom furcsának tűnhet mindez egy ilyen önző világban, amilyenben élünk. Ha megnézzük a kortárs irodalmat, alig találunk olyan alkotót, aki ma felvállalná a magyar nép, a magyar nemzet sorsát. Nagy Lászlóék, Csoóri Sándorék, Nagy Gáspárék, Csurka Istvánék, Csengey Dénesék után szinte egyedül Döbrentei Kornél nevét tudom említeni. Az én társadalmi, közösségi, felelősséget hordozó verseimről pedig beszéljenek mások, ha arra érdmesnek tartják. 

·  A mai irodalmi életben hogyan látja a költők szerepét: megszólalók vagy inkább megfigyelők?

– Már érintettük a kortárs irodalom problémáit. A ma költők, írók nem töltik be azt a szerepet, amit kellene. Nagy a közömbösség és a helyezkedés. Mindez behódolást, megalkuvást, a gyors sikerért való átváltozást jelentik. Neveket is tudnék mondani – nem is keveset – a Magyar Írószövetséggel kapcsolatban. Engem is sok támadás ért, amikor elnökjelölt voltam. Pedig csak őszinte voltam és segíteni szerettem volna fontos ügyekben. Ne menjünk el egy jelenleg tartó problémasorozat mellett. A Magyar Újságírók Közössége alelnöke voltam nyolc éven át, újra alapítottam a Magyar Múzsa folyóiratot, amely valamikor Batsányi János, Kazinczy Ferenc folyóirata volt. Benedek Elek, Benedek István, Czine Mihály, Kósa Csaba és mások iránti tiszteletből nem járultam hozzá, hogy a jelenlegi vezetőség eladja, elherdálja a székházunkat. Ezért aztán hadjáratot indítottak ellenem. Törvénytelenségeket, csalásokat, okirathamísításokat, lehallgatásokat, nyílt fenyegetéseket folytatnak, hogy lejárassanak engem. Nagyon szomorú, hogy a sajtó, a kortárs irodalom terén újabb és újabb problémák kerültek felszínre. Ezek a jelenségek lejáratják az alkotást, az irodalmat, a könyveket, a művészetet. Mindezeknek óriási része van abban, hogy az olvasók egyre inkább elfordulnak az irodalomtól, az olvasástól, a könyvektől.

·  A Magyar Nemzeti Írószövetség elnökeként milyen legfontosabb célokat tűzött ki maga elé?

– Szeretnék teremteni egy olyan fórumot, ahol az irodalomban zajló problémákat kibeszélhetnénk és feloldhatnánk a feszültségeket. A Magyar Nemzeti Írószövetség régi terve az Írók Otthona megteremtése is, hiszen nagyon sok a szegény, kiszolgáltatott körülmények között élő író, költő. A könyvmentést szintén fontosnak tartom, és egy hatalmas könyvtárat szeretnék létrehozni.

Nem említettem még azt a több évtizede tartó tevékenységemet, melynek keretében kilenc írói hagyatékot őrzök. Kortárs Irodalmi Múzeum néven szeretném megőrizni és tovább gyarapítani a meglévő gyűjteményt (írói, költői hagyatékokat – Móricz Zsigmond, Veres Péter, Kassák Lajos, Czine Mihály, Váci Mihály, stb). Mivel a MÚK jelenlegi vezetősége elbitorolta tőlem az általam alapított Magyar Múzsa folyóiratot, így a negyven éve indított Kelet Felől folyóiratot folyamatosan szeretném megjelentetni a Magyar Nemzeti Írószövetség és a Rím Könyvkiadó összefogásával.  

·  Mennyire tudja összeegyeztetni az alkotói munkát az intézményvezetői feladatokkal?

– Egymásra épül a két tevékenység, így nem szükséges semmiféle egyeztetés. A saját alkotó munkám és az írószövetségi, valamint könyvkiadói tevékenységem szervesen kapcsolódnak egymáshoz,

nem választhatók el. Természetesen, a napi adminisztratív és hivatali feladatok kicsit bürokratikussá teszik az életemet, de ez soha nem okozott problémát. A lakásom és az irodamá, illetve raktáram egy helyen vannak, ez is koncentrálttá teszi az egészet.

·  Mit gondol a kortárs magyar költészet jelenlegi irányairól és megújulási lehetőségeiről?

– A kortárs magyar költészet különböző csoportokra, klikkekre, baráti körökre oszlik. Ez nem szerencsés, hiszen a különböző folyóiratokban, bizottságokban, pénzosztó szervezetekben és díjak kuratórimában gyakran részrehajlás tapasztalható. Ennél fogva – nagyon sokszor – a kísérletező, semmitmondó, polgárpukkasztó tendenciák fölértékelődnek, az igazán jó, hiteles irodalmi alkotások pedig háttérbe szorulnak. Az önmagukat modernnek, posztmodernnek nevező irányok, irányzatok gátlástalansága sok kárt okoz. Mindenképpen szólni kell azokról a gátlástalan, a hatalomhoz dörgölőző személyekről, akik miatt egymás után derülnek ki törvénytelenségek, csalások, pénzügyi manőverek. Meg kellene tisztulnia az irodalmi életnek is, mert sok a szélhámos. A megújulás, megtisztulás lehetőségeit keresve a Magyar Nemzeti Írószövetség országos fórumot kíván teremteni. 

·  Milyen tanácsot adna a pályakezdő költőknek, akik ma szeretnének érvényes hangot találni?

– Szomorú, de ma nincs olyan értő és jószándékú kritika, amely segítene egy most induló irodalmárnak. A pályakezdés szakmai nehézségein túl nagyon sokat árt a számítógépes, virtuális világ megtévesztő rendszere. A semmitmondó, polgárpukkasztó, trágár kifejezésekkel terhelt versek és prózai írások lesznek sokszor irányadók egy pályakezdő előtt. Az érvényes hangot így csak nagyon kevesen találják meg.

·  Az irodalom társadalmi hatása az elmúlt évtizedekben változott – Ön szerint erősödött vagy gyengült?

– Az irodalom társadalmi hatása az elmúlt évtizedekben, különösen az elmúlt években nagyon sokat változott. Csoóri Sándorék nemzedékével gyakorlatilag kihaltak a népben–nemzetben gondolkodók, akik felelősen szólaltak meg és szívükön viselték az ország sorsát. Csak kevesen maradtak – maradtunk –, akik a népi–nemzeti lobogót őrizzük. Említettem már több nevet a közelmúltból és a jelenből. Ma szinte csak Döbrentei Kornél nevét tudom kiemelni... Tehát az irodalom társadalmi hatása ma teljesen lecsökkent. Ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy a politika közelébe került írók, költők többsége is meghasonlott, kiszolgálója lett a romlásnak. 

·  Min dolgozik jelenleg, és milyen új témák, kérdések foglalkoztatják leginkább?

– Jelenleg négy kismonográfiát írok. Négy tisztességes alkotó életét és eddigi irodalmi, művészeti munkásságát szeretném felmutat példaként. Ezek az alkotók – direkt – nem a legismertebbek közül valók. Most zárom le a Kelet Felől című folyóirat új számát, amely éppen a közelmúlt irodalmát veti egybe a kortárs irodalommal. A napokban zárom le a Balkányi elégiák című új verseskönyvemet,   amely hamarosan megjelenik. Milyen új témák és kérdések foglalkoztatnak? – nézek rá a kérdésre. Nálam a régi és új témák, kérdések sohasem változnak. Változatlannak érzem azt a kihívást, amely a születésemmel kezdődött. A balkányi tanyavilág szegénysége, a szegénységében rejlő tisztasága ad nekem erőt és hitet a megmaradáshoz. Az erkölcsös életen, tisztességen  alapuló alkotáshoz.  

Újabb fájdalmas búcsú, Bonnie Tyler halála ismét összetörte Leslie Mandoki szívét

„Köszönöm azt a megszámlálhatatlanul sok csodálatos pillanatot, amelyet évtizedeken át együtt élhettünk meg a színpadon és azon is túl. Ahogy végignézem a közös fényképeinket életünk oly sok különböző korszakából, mindegyiken ugyanaz a ragyogó mosoly néz vissza rám: a zene, a barátság és az egymás iránti szeretet mosolya. Milyen különlegesek voltak azok az esték, amikor minden koncert után még együtt maradtunk, beszélgettünk, nevettünk, és újra meg újra átéltük azt a csodát, amelyet a közös zenélés jelentett számunkra. Ezek az emlékek örökre velünk maradnak.

Mérhetetlen fájdalmat érzek, és nagyon fog hiányozni az a szívből fakadó szenvedélyed, a melegséged, az emberséged és az a csodálatos, összetéveszthetetlen hangod, amely emberek millióinak érintette meg a szívét. Nemcsak én gyászollak, hanem minden lelki társunk is, a rajongóid, a családod, hisz egy közösség voltunk, amelyet a zene, a szabadság és az egymás iránti tisztelet kötött össze.Idén tavasszal még együtt dolgoztunk a nyári koncertek műsorán, együtt terveztük a Soulmates család következő találkozásait, és közösen készítettük elő egy budapesti nagykoncert koncepcióját. Tele voltunk tervekkel, reménnyel és alkotó örömmel... Ezek a tervek most már örökre emlékek maradnak. Hiszem, hogy most már azok a kivételes zenésztársaink ölelnek magukhoz odafenn, akik előttünk távoztak: Jack Bruce, David Clayton-Thomas, Michael Brecker, Anthony Jackson, Victor Bailey, Jon Lord és Greg Lake. Veled együtt zenélnek tovább egy olyan világban, ahol a dallamok örökké szólnak, és ahol a lélek soha nem hallgat el. Drága lelkitársam, hiányod pótolhatatlan lesz. De a hangod, a mosolyod, a szenvedélyed és mindaz, amit együtt megélhettünk, velünk marad minden koncerten, minden hangban és minden csendben. A zene örök, és te is örökre velünk maradsz. Nyugodj békében, Bonnie.” - nyilatkozta fájó szívvel Leslie Mandoki.

Leslie Mandoki búcsúja Clive Davistől, és David Clayton-Thomastól 

Clive Davis

Kevés ember gyakorolt akkora hatást a modern könnyűzenére, mint Clive Davis. Az ő kivételes emberismerete és ösztöne indította és emelte világhírűvé Whitney Houstont, Bruce Springsteent, Carlos Santanát, Billy Joelt, Aretha Franklint, Janis Joplint és még számtalan más művészt.

Leslie Mandoki több mint negyven éven át ápolt vele kapcsolatot. Első találkozásuk New Yorkban történt, amikor legendás mentora, Monti Lüftner, a BMG, vagyis a Bertelsmann (RTL) zenei részlegének megalapítója mutatta be neki az ARISTA Records alapításának idején. A következő évtizedekben Grammy-gálák, közös rendezvények és számtalan személyes beszélgetés mélyítette szakmai kapcsolatukat.

„Sokan beszélnek Clive öt Grammy-díjáról és azokról a világsztárokról, akiknek a pályáját felépítette. Én mindenekelőtt arra az emberre emlékezem, aki végtelenül kedves és szerény maradt élete végéig. Rendkívül befolyásos volt, mégis mindig a legnagyobb tisztelettel fordult hozzánk, zenészekhez, alkotókhoz. Az embersége tette őt naggyá. Clive azok közé az óriások közé tartozott, akiknél nem a rideg algoritmusok, a kattintásszámok vagy a piaci kimutatások diktálták a döntéseket, hanem a zene szeretete és a művészekbe vetett rendíthetetlen hite. Kétségtelen, hogy a zene és a tehetség volt az iránytűje. Érdemes megemlítenem azt is, hogy Clive Davis legendás barátja, Joel Katz, az üzleti képviselőm, aki az amerikai zeneipar egyik legnagyobb tekintélyű szórakoztatóipari ügyvédje volt, magyar gyökerekkel rendelkezett. De sajnos Joel sincs már velünk. Clive Davis olyan zenei vezető volt, aki kivételes érzékkel ismerte fel a tehetségeket, értette az előadók művészi elképzeléseit, és aktívan segítette őket abban, hogy nemzetközi karriert építhessenek. Nem pusztán üzleti döntéseket hozott, hanem hosszú távú szakmai partnerként támogatta az alkotókat, lehetőségeket teremtett számukra, és hozzájárult ahhoz, hogy saját egyéniségüket kibontakoztathassák a világpiacon.

Ezzel szemben Magyarországon, az Erdős Péter nevével fémjelzett időszakban a könnyűzenei életet abszolút központosított döntéshozatal jellemezte. Egy személyben határozta meg, hogy mely előadók juthatnak lemezfelvételi lehetőséghez, rádiós és televíziós szerepléshez, koncertlehetőségekhez vagy akár

Tarr Béla :„A pénz szelektál, nem az ideológia”

A Magyar Tudományos Akadémia budapesti székházában 2010. január 21-én adták át a Magyar Kultúra Követe elismeréseket. Hiller István kulturális miniszter döntése alapján hat kiemelkedő személyiség részesült a kitüntetésben. Köztük volt Tarr Béla filmrendező is, aki a díjátadást követő fogadáson készséggel válaszolt lapunk kérdéseire.

Szarvas István: Filmrendező úr, A londoni férfi című alkotásodról szeretnék veled beszélgetni.

Tarr Béla: Na végre, egy filmről beszélünk!

Szarvas István: Én is Fészek-tag vagyok, akárcsak Lénárt István, aki a detektívet alakítja a filmben. Bár nem hivatásos színész, valami szédületesen nagy, lenyűgöző alakítást nyújtott. Hogyan lehet egy amatőrrel ilyet elérni, és hogyan gondoltál arra, hogy éppen ő játssza el ezt az óriási szerepet?

Tarr Béla: Egyrészt Lénárt István nem teljesen amatőr, mert Fehér Gyuri filmjeiben már korábban is domborított. De hát nem is arról van szó, hogy valaki amatőr vagy profi. Mindenkinek van személyisége, és mindenkinek van karaktere. Végső soron az a legfontosabb, hogy személyes jelenléte legyen a vásznon. Erre szerintem minden olyan ember képes, akiben megvan az exhibicionizmus elégséges mértéke.

Szarvas István: Hogyan látod ma Magyarországon a film helyzetét?

Tarr Béla: Azt tudom mondani, hogy nem jobb és nem rosszabb, mint bármikor volt. Talán annyiban más – ha most nagyon profán akarok lenni –, hogy volt az életemnek egy olyan szakasza, amikor a politikai cenzúrától szenvedtünk. Most pedig a piac cenzúrájától szenvedünk. Na most döntsük el, hogy melyik a rosszabb!

Szarvas István: Nem a pénz a legfontosabb egy filmnél?

Tarr Béla: Azt mondom, hogy most a piac cenzúrája van. A pénz szelektál, nem az ideológia.

Szarvas István: Hadd mondjak el egy érdekes dolgot! Roppant kíváncsi lennék a véleményedre. A filmszemlére meghívtak középiskolás diákokat, és filmes oktatást tartottak nekik. Egy olyan filmet vetítettek, amelynek Valami Amerika a címe. Ez engem teljesen megdöbbentett. Ha a te filmjeidről tartott volna egy pedagógus elemzést, azt érthetőnek találtam volna. De egy általam giccsesnek tartott filmről hogyan lehet a gyerekeket tanítani?

Tarr Béla: Van egy aranyszabályom, amelyet mindig be szoktam tartani: a kollégáim filmjeit nem minősítem. Nem beszélek róluk, és nem is interpretálom őket. Tehát lapozzunk!

Szarvas István: Értem. Pedig egy másik filmről is szerettem volna megkérdezni a véleményedet. Elég lett volna annyit mondanod, hogy jó filmnek tartod-e vagy sem.

Tarr Béla: Magyar filmről nem beszélünk!

Szarvas István: Pedig Zsigmond Vilmos filmjéről beszélgettünk volna. Elképzelhetőnek tartod, hogy egy jó film elsikkadjon Magyarországon?

Tarr Béla: Elképzelhető, hogy egy jó film elsikkad Magyarországon, mert nálunk is létezik egy úgynevezett közízlés. Elsikkadhat azért, mert nem akarják forgalmazni, mivel a forgalmazó nem lát benne üzletet. Elsikkadhat azért is, mert a közönségnek ez az úgynevezett közízlése – hogy úgy mondjam – nem mindig a legmagasabb színvonalú alkotásoknak kedvez. Elsikkadni tehát elsikkadhat, de hogy örökre eltűnjön, azt nem hiszem.

Szarvas István: Ebben bízom én is. Ez lesz az utolsó kérdésem, ígérem neked. Elképzelhetőnek tartod-e, hogy egy magyar film ismét Oscar-díjat kapjon, és ha igen, mikor?

Tarr Béla: Egyrészt már van Oscar-díjas magyar filmünk, de az már elég is.

Szarvas István: Az akkor egy egész évszázadra elegendő?

Tarr Béla: Hát, nem tudom. Nehogy azt hidd, hogy az Oscar-díj bárminek is a mércéje! Nem az. Ha jól megnézed, a filmművészet és a filmtörténet nagy alakjai közül nagyon sokan – főleg azok az európai rendezők, akik végül is a mi számunkra a legfontosabbak – nem kaptak Oscar-díjat. De akár a japán vagy a kínai rendezők közül is sokaknak nincs Oscar-díjuk, műveik és életművük mégis meghatározó részei az egyetemes filmtörténetnek. Az Oscar-díj tehát piaci mércét jelent.

Szarvas István: Tehát nem feltétlenül művészi mércét?

Tarr Béla: A legkevésbé sem. Ott a közízlés és az üzleti érdek fonódik össze. Az Oscar ennek az összefonódásnak a díja, és egyfajta mérce, de elsősorban a forgalmazók és a kereskedők számára. Az alkotók és a nézők számára egyáltalán nem biztos, hogy ez a mérce.

Szarvas István: Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést.

Moldova György: Azt mondta az egyik szocialistának nevezett filozófus, hogy Lenin és Sztálin 1917-es forradalma száz évre vetette vissza a szocializmust.

Beszélgetés Magyarország legolvasottabb írójával, Moldova Györggyel

Moldova Györggyel 2005 június 1-én beszélgettünk egy alkotmány utcában lévő klubban

 Budapesten, Kőbányán született 1934-ben. A Szent László Gimnáziumban érettségizett 1952-ben. A Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturgia szakát végezte el (1952-57). 1957-64 között fűtésszerelő, konzervgyári és építőipari munkás, 1964-től szabadfoglalkozású. 1983-tól a Ludas Matyi, 1984-től pedig a Magyar Nemzet munkatársa, 1955-től irodalmi folyóiratokban elbeszélései jelennek meg. Kitüntetései: József Attila díj (1973, 1978), Kossuth-díj (1983), Karinthy-gyűrű, Nagy Lajos Díj (1994), Demény Pálemlékérem(1995). Megjelent köteteinek száma 77. (Szerzői becslés, mert sem ő, sem az Urbis Kiadó igazgatója nem válaszolt kérdésemre, mikor a megjelent kötetek számát firtattam.) Moldovával Az utolsó töltény 4. sajtóbemutatóján beszélgettem. A negyedik kötet Komlóról szól. 1971-ben már írt egy szociográfiát Tisztelet Komlónak címmel, így ír az Üdvözlet az olvasónak! részben: „Először 1955 májusában, 21 éves koromban mentem le ebbe a baranyai bányászvárosba. Nevét korábban csak toborzó plakátokból ismertem: »Jöjjetek Komlóra építeni szocialista hazánkat! Várnak a komlói széncsata hősei!« ... Hirtelen indulatomban szántam rá magam, hogy leutazzam ide, akkoriban jelent meg az első novellám nyomtatásban, botrány tört ki körülötte, és én egy időre ki akartam lépni élt és volt világomból. Néhány hónapot dolgoztam is Kossuth bányán. Utoljára 2004 decemberében, már túl a hetvenedik évemen jártam lent, körülnézni, úgy lehet, búcsúzkodni.” A beszélgetés közlése előtt néhány gondolat a korábban megjelent három kötetről. A második kötet végén található recenzióban így ír a szerző: „Az utam lassan kifelé vezet a világból. Általában az érkező szokott ajándékot hozni, most én, a távozni készülő nyújtok át egy »prezent«-et: önéletrajzom első két kötetét, mely harmincéves koromig foglalja össze a velem történteket - haraggal és vállalt elfogultsággal a nagyobb rész érdekében. Szereplőimet nem bújtatom kezdőbetűk fedezékébe, saját nevükön jelennek meg. Ha lesz erőm, talán még folytatom.” Nézzük a harmadik kötet recenziójából néhány sort: „Mikor Az utolsó töltény második kötete után kitettem a pontot, korántsem voltam biztos benne, hogy folytatom önéletrajzi töredékeimet. Becsvágy engem már nem hajt, nem érdekel, hogy 75 vagy 76 könyv marad utánam. Számos kétség nyomasztott: nem válik-e nevetségessé már maga a cím is? Utolsó tölténye általában csak egy szokott lenni az embernek, nekem pedig három is lapulna a táramban, valóságos sorozat.” Majd később így folytatja „ez a harmadik kötet életemnek az 1963-tól 1968-ig tartó időszakát írja le. Az események két kristályosodási pont körül rendeződnek, az egyik politikai: Csehszlovákia megszállása a Varsói Szerződés csapatai által. A másik érzelmi természetű, egy éveken átívelő szerelem története.” A kötet elején egy kritikust idéz, aki arról ír, hogy 1980-ig sok kritika jelent meg könyveiről, de a nyolcvanas években egy sem. Moldova ezt írja: „Megjegyezhetném, hogy ezen évtized alatt a könyveim négy-ötmillió példányban jelentek meg és fogytak el, de miként az áldásba, úgy az átokba sem illik tekintetünket felemelve belenézni. Az idők múltával egyre kevésbé igénylem azt, hogy az ítészek foglalkozzanak velem. Már ötven éve járom ezt a pályát, de még egyetlen komolyan vehető kritikát nem írtak rólam, sem jót, sem rosszat - mindegyikük »szigetelésén« átüt a politika vagy a személyi alapon álló elfogultság.” A könyv egyik fejezetében a következőt írja: „így számadást készítve elmúlt éveimről azt kell konstatálnom, hogy soha nem alakultak ki az életemet meghatározó vagy akár csak hosszabb időszakot átívelő baráti kapcsolataim. ..” Majd így folytatja: „Ha soha nem hívok fel senkit olyankor, amikor úgy érzem »nem bírom ki anélkül, hogy felhívjak valakit és segítséget kérjek tőle, akkor nekem is jogom van elvárni, hogy engem se hívjon fel senki, ha ilyen helyzetbe kerül«. Ez szerintem egy embertelen, de tisztességes álláspont, ki-ki gondolja meg, hogy elfogadja vagy elveti.

Szarvas István: Nem könnyű veled interjút készíteni!

 Moldova György Szerintem nagyon könnyű.

Szarvas István: Elolvastam a korábban megjelent Az utolsó töltény három kötetét. Felkészültem. Ezek a könyvek mások, mint az eddigiek. Úgy érzem, hogy értem a „mestert”. Eddig nem értettem.

Moldova György Majd fogok kérdezni. Egy csomó dolgot nem értek magamban. Ezek a művek más szempontból íródtak, mint az eddigiek. Nem is emlékszem hasonló műre, ahol a főhős, aki maga az író, ennyire őszintén és negatívan írna magáról. Jól látom a dolgokat? Ha igazat akar írni, akkor kénytelen. Csak az angyalok szellentése parfüm szagú. Az ember tele van hibával. Ki kell ürítened a lelkedet. Egy önéletrajzban van piszok és kosz is, mindenkinél változó arányban. Tökéletes makulátlan figurákat szeretnék látni, de nem láttam soha. Amikor leültem írni, nem volt olyan szándékom, hogy izgalmas leszek akár magamhoz, akár azokhoz, akiket annyira szerettem. Gondolok itt anyámra, testvéremre, nagyapámra. Nem rágalmazok senkit, az igazat írom. Moldova sokszor megsért embereket a könyvben, az életben.

  Szarvas István  Be kell vallanom, volt amikor én is megsértődtem. Ezeknek a könyveknek az elolvasása után másként tekintek Moldova Györgyre. Ez a viszontagságos életút sok mindenre válasz. Aki Moldovát igazán érteni, ismerni szeretné, el kell olvasnia! Ebben a könyvben foglalkozol nőügyeiddel, ezeket is nagyon finoman írod meg. Ebben sem vagy kíméletes, sem magaddal, sem férfitársaiddal, akiknek nevét is megemlíted. Tudatosan sérted meg őket?

Moldova GyörgyKi kell, hogy javítsalak, ezek nem nőügyek, hanem szerelmek, szerelmi kísérletek. Ami a férfitársak megsértését illeti, ez volt az igazság. Még senki nem reklamált, nem kellett Canossát járnom. Különben engem nem érdekel ezeknek az embereknek a véleménye. Nekem más a világom, azoknak a véleménye számít, akikkel együtt élek.

 Szarvas István  Azt írod az egyik könyvedben, megbántad, hogy elfogadtad 1983-ban a Kossuth-díjat. Miért?

 Molddova György .A lányom felvételénél az egyetemen negatívumnak számított.

  Szarvas István Kíváncsi lennék, hogy ezek a könyvek, mint általában a regények, mennyire igazak? Egyik kedvenc Moldova-könyvemben, „Akit a múzsa fenéken csókolt... ” címűben írod, hogy nem árt egy kicsit kiszínezni a történetet.

Moldova  GyörgyEzek a könyvek nem regények, ez önéletrajz, 101%-ig igaz. Ha ilyet ki tudnék találni, amit ezekben a könyvekben leírtam, messze tehetségesebb lennék, mint amilyen vagyok.

 Szarvas IstvánAmikor olvasom a könyveidet, néha előre mész az időben szinte napjainkig. Ez tudatos?   

Moldova györgy:Igen. Nézd, amikor elindul egy cselekményfolyam, egyrészt nem tudom, meddig élek. Mivel készültél belőlem, legalább ezt közölhetnéd velem... 72. évemben járok, nem szándékom meghalni, de túléltem a magyar átlagkort. Elképzelhető, hogy nem jutok el odáig, hogy azt a cselekménysort a 13. vagy 66. kötetben befejezem. Ezért, ha nagyon fontosnak érzem, elnézést kérek, időben előreszaladok és befejezem. Miről fog szólni az ötödik és a hatodik kötet? Az ötödik kötet a megfigyelésem, amely 1974-től 1989-ig tartott. Ez idő alatt 300 oldalt írtak rólam. Ebben az időben hivatalos úton voltam Kubában és a Szovjetunióban, és az egyik barátom Kardos György volt, a Magvető igazgatója. Ezután a hatodik kötetben visszatérek a Puskás-ügyre, amelyről 1983-ban írtam könyvet, és a sportra..

Szarvas István. Ahogy mész előre az időben, egyre érdekesebb lesz: olyanokról írsz, akiket személyesen ismerek. Én már nagyon várom azt a történést, amikor együtt voltam veled a Fészekben.

Moldova György Arra gondolsz, amikor Horn Gyula volt ott?

Szarvas István Igen. Akkor nagyon beolvastál ezen a zártkörű beszélgetésen a miniszterelnöknek. Később valahol szó szerint leírtad, ami ott elhangzott, és nem is jegyzeteltél. Van egy mondásod: ha rövid az eszed, legyen nálad a noteszed.

 Moldova  György:Ezek szerint te jegyzeteltél, neked ott volt a noteszed és felírtad. Akkor majd elkérem tőled, ha odaérek, hátha ötletet meríthetek belőle. Ne ijedj meg, csak kölcsön kérem.

 Szarvas István Azt tudod, hogy én intéztem el, hogy Kökény Mihály ex szakminiszter vitázzon veled az egészségügyről megjelent könyvedről?

Moldova György Szó sincs róla, azt a Gyárfás intézte a Napkeltéből. Azt mondtam neki, hogy nem megyek tv-vitára, hogy jövök ahhoz, hogy egy orvos miniszterrel vitatkozzam az én két faiskolámmal..

Szarvas István :Az igazság az, hogy én szóltam a miniszter úrnak a parlamentben, és utána hívtak fel téged a minisztériumból.

 Moldova György:Jó, elhiszem.

Szarvas IstvánÉn úgy értékeltem, hogy döntetlen volt.

 Szó sincs róla, én voltam a győztes. Háromszor hívtak a tv-be. Egy hétig beszéltek róla. Nem nagy dicsőség egy szocialista minisztert legyőzni. Viszont lenne egy dolog, amit kérnék: szeretném, ha megírnád azt, hogy az egész baloldali irodalom eltűri, hogy a múlt század második felének egyik legnagyobb költőjét, Ladányi Mihályt elfelejtsék. A Misiről tíz éve nem jelent meg egy sor sem. Urbán Tamás barátomat és kiadómat négy évig agitáltam és saját pénzén megjelenteti, hangsúlyozom, nem pártalapítványi pénzből. Valahogy így mélyen lelepleződik az MSZP baloldalisága. Mindenben a tőke, az összejátszás a tőkével szerepel. Nem tudnak olyan Ladányi-verset találni, ami ne szólna ellenük. Szarvas István: Ma a sajtótájékoztatón azt mondtad, az sem jó, ha az MSZP nyer, az sem, ha a FIDESZ. Akkor mi a megfelelő? Egyik sem jó. Mindkettőnek el kellene tűnnie.

Moldova György:Azt mondta az egyik szocialistának nevezett filozófus, hogy Lenin és Sztálin 1917-es forradalma száz évre vetette vissza a szocializmust. 2017-ben lejár a száz év és jön egy új baloldali párt. Nem azért, mert valaki akarja, hanem mert a nyomor rákényszeríti ennek megalakulására az embereket, hogy saját érdekvédelmi szervüket kialakítsák. Ennek a pártnak a kezét lentről a sírból is feljövök és megszorítom.

Paulo Coelho élete és pályája

Paulo Coelho 1947. augusztus 24-én született Rio de Janeiróban. A XX–XXI. század egyik legismertebb és legolvasottabb írója, akinek művei több mint 170 országban jelentek meg, és több mint 80 nyelvre fordították le. Fiatal korában családja nehezen fogadta el művészi törekvéseit. Többször pszichiátriai kezelés alá került, mert szülei attól tartottak, hogy életmódja eltér a társadalmi elvárásoktól. A hatvanas–hetvenes években dalszövegíróként is dolgozott, többek között a brazil rockzene egyik legismertebb alakjával, Raul Seixas.

Életének fordulópontját az 1986-ban megtett Santiago de Compostela-i zarándokút jelentette. Ez a spirituális élmény alapvetően meghatározta későbbi írói gondolkodását és műveinek központi témáit. Tapasztalatait első jelentős könyvében, Az út (A zarándoklat) című művében dolgozta fel.

Világhírét 1988-ban megjelent regénye, Az alkimista hozta meg. A mű minden idők egyik legsikeresebb regénye lett, amelyet a modern világirodalom klasszikusai között tartanak számon.

Írói világképe

Paulo Coelho műveiben visszatérő témák:

• az ember személyes küldetésének megtalálása;
• a hit és a spiritualitás;
• a szeretet ereje;
• a bátorság;
• az önismeret;
• a sors és a szabad akarat kapcsolata;
• a belső fejlődés.

Regényei egyszerre filozófiai, vallási és pszichológiai gondolatokat közvetítenek, miközben könnyen olvasható, közérthető stílusban íródtak.

Akadémiai tagságai és kitüntetései

Paulo Coelho nem egyetemi akadémikus, hanem a portugál nyelv egyik legnagyobb kortárs képviselőjeként több rangos kulturális testület tagja.

Legfontosabb elismerései közé tartozik:

• a Brazilian Academy of Letters rendes tagsága (2002);
• az UNESCO békenagykövete;
• számos nemzetközi irodalmi díj és állami kitüntetés;
• Franciaország Becsületrendje;
• Spanyol, olasz, portugál és több latin-amerikai kulturális díj.

Legfontosabb művei

A legismertebb regényei:

• Az út (A zarándoklat)
• Az alkimista
• Brida
• A Valkűrök
• Maktub
• A Piedra folyó partján ültem és sírtam
• Veronika meg akar halni
• Az ördög és Prym kisasszony
• Tizenegy perc
• A Zahír
• Az ötödik hegy
• A portobellói boszorkány
• A győztes egyedül van
• Alef
• Kézirat Accrából
• Házasságtörés
• A kém
• Hippi
• Az íjász
• Az Archer útja
• Folyóként áradj

Magyar nyelven megjelent könyvei

Paulo Coelho szinte valamennyi jelentős műve magyar nyelven is olvasható. Ezek közül:

• Az alkimista
• Az út
• Brida
• A Valkűrök
• Maktub
• A Piedra folyó partján ültem és sírtam
• Veronika meg akar halni
• Az ördög és Prym kisasszony
• Tizenegy perc
• A Zahír
• Az ötödik hegy
• A portobellói boszorkány
• A győztes egyedül van
• Alef
• Kézirat Accrából
• Házasságtörés
• A kém
• Hippi
• Az íjász
• Folyóként áradj

Paulo Coelho naptárai és idézetes kötetei magyarul

A regények mellett Magyarországon több, Paulo Coelho gondolataiból összeállított kiadvány is megjelent:

• Paulo Coelho-naptár (több egymást követő évben);
• Paulo Coelho idézetnaptár;
• Paulo Coelho határidőnapló;
• Maktub-idézetgyűjtemények;
• különböző falinaptárak és ajándékkiadványok.

Ezek az idézeteket, elmélkedéseket és rövid spirituális gondolatokat tartalmazó kiadványok hosszú éveken át népszerűek voltak a magyar olvasók körében.

Paulo Coelho és Szarvas István találkozása

Paulo Coelho magyarországi látogatása során Budapesten, a Gellért Szállóban interjút adott Szarvas István írónak, újságírónak.

A beszélgetés különleges eseménynek számított, hiszen Paulo Coelho rendkívül ritkán adott hosszabb interjút magyar újságírónak. Az interjú során szó esett:

• az író küldetéséről;
• a hit és a spiritualitás szerepéről;
• az alkotás folyamatáról;
• Az alkimista világsikeréről;
• az ember személyes útjának kereséséről;
• a modern ember lelki kihívásairól.

Az interjú később Szarvas István „Kérdeztem – Válaszoltak” című interjúkötetének egyik fejezeteként jelent meg, így a magyar olvasók könyv formájában is megismerhették Paulo Coelho gondolatait.

Paulo Coelho jelentősége

Paulo Coelho a kortárs világirodalom egyik legnagyobb hatású szerzője. Művei nem csupán regények, hanem spirituális útmutatások is, amelyek olvasók millióit ösztönözték arra, hogy bátran kövessék álmaikat és keressék életük valódi célját.

Könyveinek népszerűsége több mint három évtizede töretlen. Egyszerre szólítják meg a szépirodalom kedvelőit és azokat is, akik az önismeret, a hit, az emberi kapcsolatok vagy az élet értelmének kérdéseire keresnek választ. Paulo Coelho életműve mára a modern világirodalom megkerülhetetlen részévé vált, és Magyarországon is rendkívül széles olvasótáborral rendelkezik.

Jövendő napok

A történelmet nem tudni előre.
A leányok a múltnál sokkal szebbek,
a fiúk sportolók, vidámak,
és egyre műveletlenebbek.

Hét nemzet gyárt atombombákat,
mint régen gépfegyvert meg ágyút.
Ha kérdezed megvigasztalnak:
Azért gyártjuk, hogy ne használjuk.

Egymilliárdnál jóval többek
a kínaiak. Mi nem törődünk
velük. Dolgoznak s hallgatnak.
Mi lesz, ha egyszer kérnek tőlünk?

A sarki tenger roppant jégtáblája
kiolvad a jegesmedvék alatt.
Elég-e a növekvő tenger ellen
imákból szőni védfalat?

A Nagyalföld sivatag lesz,
porfelhő, szikkadt, piszkosszürke.
Csak az Úr hangja segíthetne,
de Isten sosem fú a kürtbe.

A vers fő gondolatai

• A jövő kiszámíthatatlansága. A költő rögtön az elején arra utal, hogy a történelmet senki sem láthatja előre. Minden jóslat bizonytalan
• A technikai fejlődés kettőssége. Megjelenik a fegyvergyártás és a pusztítás lehetősége. Az ember ugyan egyre fejlettebb eszközöket készít, de ezek nem feltétlenül szolgálják az emberiséget.
• A világ népességének növekedése. A vers felveti, hogy a Föld egyre népesebb lesz, különösen Ázsia gyors népességnövekedésére utalva. A költő azt kérdezi: hogyan fog együtt élni az emberiség ekkora tömegekben?
• Környezeti válság. A sarki jég olvadása és a sivatagosodás ma különösen időszerűnek hat. Faludy évtizedekkel korábban érzékeltette azokat a veszélyeket, amelyeket ma klímaváltozásként ismerünk.
• Az ember felelőssége. A vers végén azt sugallja, hogy a problémák megoldását nem lehet pusztán csodától várni; az embernek magának kell felelősséget vállalnia.

Stílus

A vers nyelve egyszerű és közérthető. Nem bonyolult képekkel dolgozik, hanem rövid, tömör kijelentésekkel, amelyek gondolkodásra késztetik az olvasót. A kérdések különösen fontos szerepet kapnak: nem válaszokat adnak, hanem elbizonytalanítanak és önvizsgálatra ösztönöznek.

A vers időszerűsége

A költemény meglepően aktuális maradt. A benne felvetett problémák – a háborúk, a környezetszennyezés, a jégsapkák olvadása, a népességnövekedés és az emberiség jövőjével kapcsolatos bizonytalanság – ma talán még erősebben vannak jelen, mint a vers megírásakor.

Összegzés

A Jövendő napok Faludy György egyik olyan filozofikus verse, amely nemcsak a jövőt próbálja elképzelni, hanem figyelmeztetés is. Arra ösztönzi az olvasót, hogy a tudományos fejlődést erkölcsi felelősséggel párosítsa, és felismerje: az emberiség jövője elsősorban saját döntésein múlik. Ez a gondolat teszi a verset ma i