A monetáris politika új kihívásai az euró övezetben
Összefoglaló Klaus Knot előadásáról

Elhangzott a Budapesti Corvinus Egyetem III. előadójában, 2026. május 19-én
Az előadásban Klaas Knot, a holland jegybank elnöke és az European Central Bank Kormányzótanácsának tagja részletesen elemezte az euró övezet monetáris politikájának fejlődését, különös tekintettel a 2008-as pénzügyi válságot és az euró válságot követő időszakra. Az előadás központi témája az volt, hogy a hagyományos monetáris politika eszközei miért bizonyultak elégtelennek a válság kezelésére, és hogyan alakultak ki az úgynevezett nem hagyományos jegybanki intézkedések.
A monetáris politika alapvetően rövid lejáratú kamatlábakkal dolgozik. A központi bankok az irányadó kamatok módosításával próbálják szabályozni az inflációt és a gazdasági növekedést. A probléma azonban az, hogy a gazdaság szereplői – a háztartások és a vállalkozások – jellemzően hosszú lejáratú hiteleket vesznek fel, például öt vagy tíz évre. Ezért kulcsfontosságú kérdés, hogy a rövid távú jegybanki kamatok miként hatnak a hosszabb lejáratú piaci kamatokra.
Az euró övezetben a válság idején ez az átadási mechanizmus súlyosan sérült. Az egyes országok államkötvény-hozamai jelentősen eltértek egymástól. Míg Németország és Franciaország alacsony finanszírozási költségekkel rendelkezett, addig Olaszországban vagy Spanyolországban drasztikusan emelkedtek a hozamok. Ez azt eredményezte, hogy ugyanaz az egységes monetáris politika teljesen eltérő hatást váltott ki az egyes tagállamokban.
Az előadó hangsúlyozta, hogy az euró övezet eredeti intézményi szerkezete hiányos volt. A monetáris unió létrejött ugyan, de nem épült ki megfelelő válságkezelési mechanizmus. Nem létezett bankunió, nem működött közös stabilitási rendszer, és az European Central Bank szerepe sem volt egyértelműen meghatározva pénzügyi válságok esetére. Ezért a válság során új eszközök kidolgozására volt szükség.
Az egyik legfontosabb új eszköz a mennyiségi lazítás (Quantitative Easing – QE) volt. Ennek során a központi bank nagy mennyiségben vásárolt állampapírokat és egyéb pénzügyi eszközöket. A cél az volt, hogy leszorítsák a hosszabb lejáratú kamatokat és helyreállítsák a piacok működését. Az előadás rámutatott arra, hogy a jegybank kommunikációja legalább olyan fontossá vált, mint maga a kamatpolitika.
Klaas Knot kiemelte, hogy a modern monetáris politika „85 százalékban kommunikáció”. A piacok várakozásait kell befolyásolni: az inflációs várakozásokat, a kockázati prémiumokat és a hosszú lejáratú hozamokat. Az úgynevezett forward guidance során a jegybank előre jelzi, hogy várhatóan hosszabb ideig alacsonyan tartja a kamatokat. Ez önmagában képes csökkenteni a hitelfelvételi költségeket.
Az előadás egyik fontos része a piaci fegyelem kérdésével foglalkozott. A klasszikus közgazdasági elképzelés szerint a piacok magasabb kamatokkal „büntetik” a felelőtlen gazdaságpolitikát folytató országokat. A válság azonban megmutatta, hogy a pénzügyi piacok gyakran nem fokozatosan reagálnak, hanem hirtelen és túlzott módon. Ez önbeteljesítő válságspirálokat indíthat el, amelyek tovább mélyítik a gazdasági problémákat.
Az előadó részletesen beszélt a bankközi piacok válságáról is. Normális körülmények között a bankok egymás között kezelik a rövid távú likviditási problémákat. Válsághelyzetben azonban a bizalom eltűnik, és a bankok nem hajlandók egymásnak hitelezni. Ez hitel szűkéhez vezet, amely a reálgazdaságot is súlyosan érinti.
Az infláció és a monetáris politika kapcsolatáról szólva Klaas Knot hangsúlyozta, hogy a monetáris politika hatása jelentős késéssel jelentkezik. Egy kamatdöntés hatása akár másfél-két év múlva jelenik meg az inflációban. Ezért a jegybankoknak nem a rövid távon ingadozó ármozgásokra kell reagálniuk, hanem a tartós, strukturális inflációs folyamatokra. Ennek egyik fontos mutatója a maginfláció, amely kiszűri az energia- és élelmiszerárak erős ingadozásait.
Az előadás végkövetkeztetése szerint a 2008 utáni időszak egyik legfontosabb tanulsága az volt, hogy az euró övezet stabil működéséhez nem elegendő a közös valuta. Szükség van közös pénzügyi intézményekre, válságkezelési mechanizmusokra, hiteles jegybanki kommunikációra és olyan eszközökre, amelyek képesek megakadályozni a pénzügyi piacok szélsőséges reakcióit.

A monetáris politika új kihívásai az euró övezetben
Összefoglaló Klaus Knot előadásáról

Elhangzott a Budapesti Corvinus Egyetem III. előadójában, 2026. május 19-én
Az előadásban Klaas Knot, a holland jegybank elnöke és az European Central Bank Kormányzótanácsának tagja részletesen elemezte az euró övezet monetáris politikájának fejlődését, különös tekintettel a 2008-as pénzügyi válságot és az euró válságot követő időszakra. Az előadás központi témája az volt, hogy a hagyományos monetáris politika eszközei miért bizonyultak elégtelennek a válság kezelésére, és hogyan alakultak ki az úgynevezett nem hagyományos jegybanki intézkedések.
A monetáris politika alapvetően rövid lejáratú kamatlábakkal dolgozik. A központi bankok az irányadó kamatok módosításával próbálják szabályozni az inflációt és a gazdasági növekedést. A probléma azonban az, hogy a gazdaság szereplői – a háztartások és a vállalkozások – jellemzően hosszú lejáratú hiteleket vesznek fel, például öt vagy tíz évre. Ezért kulcsfontosságú kérdés, hogy a rövid távú jegybanki kamatok miként hatnak a hosszabb lejáratú piaci kamatokra.
Az euró övezetben a válság idején ez az átadási mechanizmus súlyosan sérült. Az egyes országok államkötvény-hozamai jelentősen eltértek egymástól. Míg Németország és Franciaország alacsony finanszírozási költségekkel rendelkezett, addig Olaszországban vagy Spanyolországban drasztikusan emelkedtek a hozamok. Ez azt eredményezte, hogy ugyanaz az egységes monetáris politika teljesen eltérő hatást váltott ki az egyes tagállamokban.
Az előadó hangsúlyozta, hogy az euró övezet eredeti intézményi szerkezete hiányos volt. A monetáris unió létrejött ugyan, de nem épült ki megfelelő válságkezelési mechanizmus. Nem létezett bankunió, nem működött közös stabilitási rendszer, és az European Central Bank szerepe sem volt egyértelműen meghatározva pénzügyi válságok esetére. Ezért a válság során új eszközök kidolgozására volt szükség.
Az egyik legfontosabb új eszköz a mennyiségi lazítás (Quantitative Easing – QE) volt. Ennek során a központi bank nagy mennyiségben vásárolt állampapírokat és egyéb pénzügyi eszközöket. A cél az volt, hogy leszorítsák a hosszabb lejáratú kamatokat és helyreállítsák a piacok működését. Az előadás rámutatott arra, hogy a jegybank kommunikációja legalább olyan fontossá vált, mint maga a kamatpolitika.
Klaas Knot kiemelte, hogy a modern monetáris politika „85 százalékban kommunikáció”. A piacok várakozásait kell befolyásolni: az inflációs várakozásokat, a kockázati prémiumokat és a hosszú lejáratú hozamokat. Az úgynevezett forward guidance során a jegybank előre jelzi, hogy várhatóan hosszabb ideig alacsonyan tartja a kamatokat. Ez önmagában képes csökkenteni a hitelfelvételi költségeket.
Az előadás egyik fontos része a piaci fegyelem kérdésével foglalkozott. A klasszikus közgazdasági elképzelés szerint a piacok magasabb kamatokkal „büntetik” a felelőtlen gazdaságpolitikát folytató országokat. A válság azonban megmutatta, hogy a pénzügyi piacok gyakran nem fokozatosan reagálnak, hanem hirtelen és túlzott módon. Ez önbeteljesítő válságspirálokat indíthat el, amelyek tovább mélyítik a gazdasági problémákat.
Az előadó részletesen beszélt a bankközi piacok válságáról is. Normális körülmények között a bankok egymás között kezelik a rövid távú likviditási problémákat. Válsághelyzetben azonban a bizalom eltűnik, és a bankok nem hajlandók egymásnak hitelezni. Ez hitel szűkéhez vezet, amely a reálgazdaságot is súlyosan érinti.
Az infláció és a monetáris politika kapcsolatáról szólva Klaas Knot hangsúlyozta, hogy a monetáris politika hatása jelentős késéssel jelentkezik. Egy kamatdöntés hatása akár másfél-két év múlva jelenik meg az inflációban. Ezért a jegybankoknak nem a rövid távon ingadozó ármozgásokra kell reagálniuk, hanem a tartós, strukturális inflációs folyamatokra. Ennek egyik fontos mutatója a maginfláció, amely kiszűri az energia- és élelmiszerárak erős ingadozásait.
Az előadás végkövetkeztetése szerint a 2008 utáni időszak egyik legfontosabb tanulsága az volt, hogy az euró övezet stabil működéséhez nem elegendő a közös valuta. Szükség van közös pénzügyi intézményekre, válságkezelési mechanizmusokra, hiteles jegybanki kommunikációra és olyan eszközökre, amelyek képesek megakadályozni a pénzügyi piacok szélsőséges reakcióit.

A magyar egészségügy helyzetéről hosszú évek óta számtalan vita folyik, ám kevés olyan átfogó és tudományos igényű munka született, amely egyszerre történelmi, gazdasági és társadalmi összefüggéseiben vizsgálja az elmúlt évtizedek folyamatait. Orosz Éva Meghiúsult felzárkózás, félresiklott rendszerváltozás – Látlelet a magyar egészségügy közelmúltjáról című kötete pontosan erre vállalkozik. A könyv nemcsak tudományos elemzés, hanem súlyos figyelmeztetés is: a magyar egészségügy problémái nem egyik napról a másikra alakultak ki, hanem négy évtized politikai hibáinak következményei.

A kötet bemutatója valóságos szakmai eseménnyé vált, ahol egészségügyi közgazdászok, orvosok, újságírók és korábbi döntéshozók közösen keresték a választ arra: vajon félúton jár-e a magyar egészségügy, vagy már rég letért a helyes útról.

Negyven év elszalasztott lehetőségei

Orosz Éva könyvének egyik legfontosabb állítása, hogy a rendszerváltozás idején Magyarország előtt valódi lehetőség állt egy korszerű, nyugat-európai típusú egészségügyi rendszer kialakítására. Az 1990-es évek elején még olyan reformkoncepciók születtek, amelyek a társadalombiztosításra, a szabályozott versenyre és a decentralizált működésre épültek volna.

A reformfolyamat azonban hamar megtorpant. A gazdasági megszorítások, a politikai ciklusok rövid távú gondolkodása és a folyamatos „tűzoltás” megakadályozta a hosszú távú stratégia kialakulását. A szerző szerint a későbbi kormányok sem tudtak kitörni ebből az ördögi körből.

A könyv egyik legerősebb része annak bemutatása, miként veszítette el Magyarország fokozatosan regionális előnyét. Míg 1992-ben a magyar egészségügyi közkiadások még meghaladták a cseh szintet, addig 2024-re már annak alig több mint felét érték el. A régió országai fokozatosan növelték egészségügyi ráfordításaikat, Magyarország viszont tartós lemaradásba került.

Emberi sorsok a számok mögött

A könyv nem pusztán statisztikák gyűjteménye. Orosz Éva világosan rámutat arra, hogy a finanszírozási problémák közvetlenül hatnak az emberek életére és életkilátásaira.

A szerző szerint különösen drámai az elkerülhető halálozások magas száma. Ha Magyarország csak a cseh egészségügyi mutatókat érte volna el, több tízezer ember életét lehetett volna megmenteni az elmúlt években. A várható élettartam növekedése ugyan abszolút értékben javult, de a régió többi országához képest a magyar lemaradás tovább nőtt.

A könyv részletesen elemzi az egészségügy humán válságát is. Az orvoshiány, az ápolók túlterheltsége, a vidéki ellátás gyengülése és a magánszektor térnyerése mind hozzájárultak ahhoz, hogy az ellátórendszer egyre nehezebben működik.

A centralizáció zsákutcája

A szerző külön fejezeteket szentel a 2010 utáni időszaknak. Véleménye szerint ebben a korszakban az egészségügyben túlzott centralizáció valósult meg. A társadalombiztosítási modell háttérbe szorult, miközben a politikai és közigazgatási irányítás egyre erősebb lett.

Orosz Éva úgy látja, hogy a gazdasági növekedés éveiben történelmi lehetőség nyílt volna az egészségügy megerősítésére. Ehelyett azonban elsősorban hatalomtechnikai és szervezeti centralizáció történt, amely hosszú távon nem oldotta meg a rendszer alapvető problémáit.

A könyvbemutatón megszólaló szakértők – köztük Dózsa Csaba, Lakner Zoltán és Álmos Péter – egyaránt hangsúlyozták, hogy a reformok folytonos megszakítása és újrakezdése konzerválta a rendszer válságát.

Adatok, nyilvánosság és bizalom

A kötet egyik legérdekesebb gondolata az úgynevezett „adatforradalom” szükségessége. Orosz Éva szerint Magyarországon rengeteg egészségügyi adat áll rendelkezésre, ezek azonban gyakran nem jutnak el sem a nyilvánossághoz, sem a döntéshozókhoz megfelelő formában.

A könyvbemutatón felszólaló Élő Anita arról beszélt, hogy az elmúlt években a sajtó hozzáférése az egészségügyi információkhoz jelentősen szűkült. A nyilvánosság korlátozása pedig tovább növelte a társadalmi bizalmatlanságot.

A szerző szerint reform csak akkor lehet sikeres, ha egyszerre történik meg:

• a finanszírozás növelése,
• az intézményi átalakítás,
• a szakmai párbeszéd helyreállítása,
• valamint az adatok és döntések átláthatóvá tétele.

Összegzés

Orosz Éva kötete az elmúlt évek egyik legfontosabb egészségpolitikai munkája. A könyv legnagyobb erénye, hogy nem egyszerűen kritikát fogalmaz meg, hanem rendszerszintű elemzést nyújt a magyar egészségügy válságáról. Tudományos alapossággal, mégis közérthető módon mutatja be, miként vezetett a politikai rövidlátás, a félbehagyott reformok és a forráskivonás a jelenlegi helyzethez.

A mű egyszerre történelmi dokumentum, társadalmi látlelet és figyelmeztetés a jövő számára. Nemcsak egészségpolitikusoknak és szakembereknek ajánlható, hanem mindenkinek, aki szeretné megérteni, hogyan jutott el a magyar egészségügy a mai állapotáig.

A szerzőről

Orosz Éva a magyar egészségügyi közgazdaságtan egyik legismertebb alakja. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusa és az MTA doktora. Kutatásainak középpontjában az egészségügyi rendszerek működése, finanszírozása és társadalmi hatásai állnak. Több évtizede elemzi a magyar egészségügy strukturális problémáit, valamint nemzetközi összehasonlításban vizsgálja a hazai folyamatokat. Számos tudományos publikáció, tanulmány és egészségpolitikai elemzés szerzője. Munkásságát szakmai körökben rendkívüli tekintély övezi, sokan a magyar egészségpolitika „élő lelkiismeretének” nevezik.

A kiadóról

A könyvet az ELTE Eötvös Kiadó

Ez az alvási szokás akár meg is duplázhatja a szívbetegségek esélyét

Egyik este tízkor alszunk el, másnap éjfélkor, utána kilenckor. Hétvégén pedig teljesen felborul minden. A szervezet számára ez olyan, mintha folyamatosan időzónák között ingáznánk. A testünk pedig nagyon rosszul viseli ezt. De miért olyan veszélyes a rendszertelen alvás?

Az emberi szervezet rendkívül érzékenyen reagál az alvás időzítésének változásaira, a rendszertelen alvás ezért óriási károkat okozhat.

A testünk nem szereti az összevisszaságot

Egy finn kutatás során több mint háromezer ember alvási szokásait követték nyomon, majd éveken át vizsgálták az egészségi állapotukat. Az eredmény meglepő lett: azoknál, akik minden este teljesen eltérő időpontban feküdtek le, jóval nagyobb eséllyel alakult ki később szív- és érrendszeri probléma. A legnagyobb veszélyben pedig azok voltak, akik eleve keveset aludtak. Náluk a kialvatlanság a rendszertelen esti rutinnal párosulva megduplázta a komolyabb szívbetegségek kockázatát.

Ez azért különösen fontos, mert ma már az emberek jelentős része nem is klasszikus értelemben vett alváshiányban él, hanem pontosan a fent említett, szétesett alvási ritmusban. 

A cirkadián ritmus 

Az egész jelenség mögött a cirkadián ritmus áll, vagyis a szervezet belső biológiai órája. Ez szabályozza többek között a hormontermelést, a vérnyomást, az anyagcserét és a regenerációt is. (A cirkadián ritmus működéséről, illetve arról, hogyan támogathatjuk természetes módon, itt írtunk részletesebben.) Amikor minden este máskor fekszünk le, ez a rendszer egyszerűen elveszíti a stabilitását. Mit jelent ez a gyakorlatban?

A vérnyomás nem csökken megfelelően éjszaka, a stresszhormonok magasabb szinten maradnak, a szervezet pedig nem jut el abba a regenerációs állapotba, amelyre szüksége lenne. Ahogyan a stabil alvási rutin összefügghet az alacsonyabb gyulladásszinttel, a jobb anyagcserével és a kedvezőbb vérnyomással, úgy árthat testünknek a rendszertelen lefekvés. 

A rendszertelen alvás veszélyesebb lehet, mint gondolnánk 

A jelenségre már külön fogalom is létezik: social jetlag. Ez azt jelenti, hogy a hétköznapi és a hétvégi alvási ritmus között akkora különbség alakul ki, mintha minden pénteken egy másik időzónába repülnénk.

Az otthoni mozizás, az állandó online jelenlét és a végtelen esti görgetés gyakorlatilag újraprogramozta az alvási szokásainkat. Este még e-mailekre válaszolunk, csetelünk, játszunk, videókat nézünk vagy közösségi médiát pörgetünk, miközben a testünk már rég pihenni próbálna. A rossz alvás mögött természetesen sokszor más problémák is állhatnak (stressz, mentális terhelés, sok munka, szorongás, időjárás-változás stb.), ám a hatás ugyanaz. És ez nem csak a másnapi fáradtság. 

Egy csaknem 117 ezer résztvevővel végzett kutatás szerint a rendszertelen alvás kapcsolatban állhat a magas vérnyomással, az inzulinrezisztenciával, az elhízással, a depresszióval és a szívroham fokozott kockázatával is. Egy friss nemzetközi vizsgálat szerint emellett 26 százalékkal emelheti a stroke esélyét, ha mindig máskor fekszünk le aludni. 

Nem feltétlenül kell korán lefeküdni

A fent említett finn kutatás egyik legérdekesebb következtetése, hogy nem létezik univerzálisan tökéletes lefekvési idő. 

Nem az a döntő, hogy este tízkor vagy éjfélkor alszunk el. Hanem az, hogy nagyjából mindig ugyanakkor tegyük. A szakértők szerint pedig már az is jelentős pozitív változást hozhat, ha a lefekvési időt egy viszonylag szűk, nagyjából fél-egy órás sávon belül tartjuk. A szervezet ugyanis sokkal jobban tolerálja a késői alvást, mint a kiszámíthatatlanságot.

A modern világ folyamatos stimulációra épül. A testünk viszont állandó ritmusra. Elképzelhető, hogy a következő évek egyik legfontosabb egészségügyi felismerése végül meglepően egyszerű lesz: a rendszeresség. Nem biztos, hogy rögtön több órát kell aludni (sőt ennek is van hátránya), már az is segíthet, ha nagyjából ugyanabban az időben fekszünk le minden este.

Egyik este tízkor alszunk el, másnap éjfélkor, utána kilenckor. Hétvégén pedig teljesen felborul minden. A szervezet számára ez olyan, mintha folyamatosan időzónák között ingáznánk. A testünk pedig nagyon rosszul viseli ezt. De miért olyan veszélyes a rendszertelen alvás?

Az emberi szervezet rendkívül érzékenyen reagál az alvás időzítésének változásaira, a rendszertelen alvás ezért óriási károkat okozhat.

A testünk nem szereti az összevisszaságot

Egy finn kutatás során több mint háromezer ember alvási szokásait követték nyomon, majd éveken át vizsgálták az egészségi állapotukat. Az eredmény meglepő lett: azoknál, akik minden este teljesen eltérő időpontban feküdtek le, jóval nagyobb eséllyel alakult ki később szív- és érrendszeri probléma. A legnagyobb veszélyben pedig azok voltak, akik eleve keveset aludtak. Náluk a kialvatlanság a rendszertelen esti rutinnal párosulva megduplázta a komolyabb szívbetegségek kockázatát.

Ez azért különösen fontos, mert ma már az emberek jelentős része nem is klasszikus értelemben vett alváshiányban él, hanem pontosan a fent említett, szétesett alvási ritmusban. 

A cirkadián ritmus 

Az egész jelenség mögött a cirkadián ritmus áll, vagyis a szervezet belső biológiai órája. Ez szabályozza többek között a hormontermelést, a vérnyomást, az anyagcserét és a regenerációt is. (A cirkadián ritmus működéséről, illetve arról, hogyan támogathatjuk természetes módon, itt írtunk részletesebben.) Amikor minden este máskor fekszünk le, ez a rendszer egyszerűen elveszíti a stabilitását. Mit jelent ez a gyakorlatban?

A vérnyomás nem csökken megfelelően éjszaka, a stresszhormonok magasabb szinten maradnak, a szervezet pedig nem jut el abba a regenerációs állapotba, amelyre szüksége lenne. Ahogyan a stabil alvási rutin összefügghet az alacsonyabb gyulladásszinttel, a jobb anyagcserével és a kedvezőbb vérnyomással, úgy árthat testünknek a rendszertelen lefekvés. 

A rendszertelen alvás veszélyesebb lehet, mint gondolnánk 

A jelenségre már külön fogalom is létezik: social jetlag. Ez azt jelenti, hogy a hétköznapi és a hétvégi alvási ritmus között akkora különbség alakul ki, mintha minden pénteken egy másik időzónába repülnénk.

Az otthoni mozizás, az állandó online jelenlét és a végtelen esti görgetés gyakorlatilag újraprogramozta az alvási szokásainkat. Este még e-mailekre válaszolunk, csetelünk, játszunk, videókat nézünk vagy közösségi médiát pörgetünk, miközben a testünk már rég pihenni próbálna. A rossz alvás mögött természetesen sokszor más problémák is állhatnak (stressz, mentális terhelés, sok munka, szorongás, időjárás-változás stb.), ám a hatás ugyanaz. És ez nem csak a másnapi fáradtság. 

Egy csaknem 117 ezer résztvevővel végzett kutatás szerint a rendszertelen alvás kapcsolatban állhat a magas vérnyomással, az inzulinrezisztenciával, az elhízással, a depresszióval és a szívroham fokozott kockázatával is. Egy friss nemzetközi vizsgálat szerint emellett 26 százalékkal emelheti a stroke esélyét, ha mindig máskor fekszünk le aludni. 

Nem feltétlenül kell korán lefeküdni

A fent említett finn kutatás egyik legérdekesebb következtetése, hogy nem létezik univerzálisan tökéletes lefekvési idő. 

Nem az a döntő, hogy este tízkor vagy éjfélkor alszunk el. Hanem az, hogy nagyjából mindig ugyanakkor tegyük. A szakértők szerint pedig már az is jelentős pozitív változást hozhat, ha a lefekvési időt egy viszonylag szűk, nagyjából fél-egy órás sávon belül tartjuk. A szervezet ugyanis sokkal jobban tolerálja a késői alvást, mint a kiszámíthatatlanságot.

A modern világ folyamatos stimulációra épül. A testünk viszont állandó ritmusra. Elképzelhető, hogy a következő évek egyik legfontosabb egészségügyi felismerése végül meglepően egyszerű lesz: a rendszeresség. Nem biztos, hogy rögtön több órát kell aludni (sőt ennek is van hátránya), már az is segíthet, ha nagyjából ugyanabban az időben fekszünk le minden este.

Forrás: magyar nemzet

Zoltán Tamás Zmeskall: A Good Journalist Must Be Like a Blacksmith

We spoke with Zoltán Tamás Zmeskall, editor-in-chief of the online newspaper Zetapress, at the MÚOSZ President’s Café on May 11, 2026.

When did you first feel that journalism was your true calling?

ZZT: Even in elementary school and later in technical secondary school, I wrote very well and correctly. I always received top grades in Hungarian language and literature. I also enjoyed sharing my knowledge with others, but in technical and later healthcare professions there was only limited opportunity for this. To quote Attila József, I wanted to “teach my whole nation,” and journalism proved to be an excellent opportunity for that. At the beginning of 1989, I started at a local newspaper in my then hometown, Szekszárd, and a year later, already living in Budapest, I continued at national newspapers.

Is it curiosity or courage that makes a journalist truly great?

ZZT: Naturally, a journalist must be curious and polite during conversations. Nowadays, many people think they are brave if they continuously chase after an interviewee, shove a microphone in front of their face, and when the person becomes annoyed and pushes them aside, they speak of abuse of power. In our polarized world, this is typical on both political sides. I do not judge them; they have to serve those who pay them.

As an editor-in-chief, what is the first thing you check among the news in the morning?

ZZT: Since my site has ten different sections, I do not make distinctions between them. I receive many invitations, though I cannot attend everything, and I rarely travel to the countryside anymore. I usually go to one or two events a day, but I do not rush from one place to another, because it is not a real news competition if I only scratch the surface everywhere. I also receive press releases from places I cannot attend, and I publish those as well.

What is the most important quality for a young journalist?

ZZT: They should be curious and polite. Never look at who is speaking; always pay attention to what is being said. Even people with less education may have useful thoughts. Never become rude simply because someone pays for it. So far in Hungary, intrusive journalists have not really been harmed — rather, they like portraying themselves as martyrs — but a young hotshot should not try to provoke such situations merely to attract attention, hoping that an irritated interviewee might push them away, pinch them, or step on their foot.

Is there an article or interview you are still especially proud of today?

ZZT: There are several from the early 1990s. Back then, there was no need for prior registration; a press card was enough and everyone gladly answered questions. Once, near Nyugati Railway Station, I saw many police officers with dogs. I approached their commander and learned they were taking drug-detection exams inside a railway carriage. I entered the carriage with them, observed several examinations, and spoke with the commander and a few officers. The article about drug-sniffing dogs was born and soon appeared in print.

Another memorable case was connected to Budapest’s 13th district. After getting off the bus, I could barely step over a body lying on the sidewalk. A few moments later, two mortuary workers arrived in a siren-blaring station wagon. They explained that whenever there is a body in a public area, they are sent immediately so passersby would not have to walk around the deceased for long. Soon afterward, a detective in civilian clothes also arrived, though he did not take me into the first-floor apartment from where the elderly woman had apparently fallen onto the sidewalk. I waited downstairs, and afterward he only told me that he had spoken with the residents upstairs, but revealed nothing more. I immediately went to the domestic affairs section of Pesti Riport, where I worked at the time. The section editor sent me to the crime desk, which was then headed by László Garamvölgyi, later spokesperson of the National Police Headquarters. That was when I first met him, and we continued to encounter each other frequently at police events.

A third memorable case involved the editor-in-chief of an advocacy newspaper, who sent me to interview an elderly widow facing eviction. On the wall, I noticed old circus photographs, and it turned out that she and her late husband had been world-traveling circus performers. We immediately began talking about that as well, and thus I ended up creating two separate articles. The second one appeared in a tabloid newspaper within a few days.

In today’s online media, which is more important: speed or accuracy?

ZZT: Both are equally important. No matter how fast I am, if I publish false information, eventually nobody will believe what I write. But it is also not good if I spend too much time on a piece, because if others have already published it, readers will quickly click elsewhere. Since I started in daily newspapers — where deadlines were a constant pressure — I became accustomed to working quickly. Analytical pieces belong more in weekly papers and magazines, where there is time for research and thorough work, but I always preferred the pace of daily journalism.

What is the one mistake no journalist can afford to make?

ZZT: Inaccuracy, vulgarity, and the wrong kind of courage — as I already mentioned earlier.

Are readers more impatient today than they used to be?

ZZT: Unfortunately, yes. Sitting on buses, metros, and trams — and sadly even standing in doorways, walking on sidewalks, or crossing zebra crossings — people are constantly staring at their smartphones and paying no attention to the outside world. They spend barely half a minute, or even less, reading a news item before moving on.

What topics interest you most as an editor?

ZZT: I am interested in everything. Parliamentary affairs — where I regularly worked until 2010 — criminal cases, which I covered for several Budapest and provincial magazines in the 1990s, films, exhibitions, healthcare, and sports all interest me equally. As a resident of Ferencváros, I always attend home matches of Ferencváros and MTK, though years ago I also worked at the stadiums of Újpest, Vasas, and Honvéd. Nowadays, I mostly stick to the two nearby clubs.

How do you see the future of Hungarian online journalism?

ZZT: Sooner or later, it will replace the printed press, because with smartphones and laptops we can carry all information with us at all times. It does not require paper, so no trees need to be cut down, meaning it even has environmental benefits.

About Zoltán Tamás Zmeskall

Zoltán Tamás Zmeskall, editor-in-chief, first studied technical subjects and later healthcare, before also qualifying in sports management at the Hungarian University of Physical Education. He entered the world of media in the late 1980s. In 1989–1990 he studied journalism, in 1993–1994 photography and video production, and later, in 2000–2001, computer-based publishing and layout design. His articles appeared in the printed press in newspapers such as Tolna Megyei Népújság, Reform, Kurír, Vásárhely és Vidéke, Ózdi Maholnap, Heti Szó, Új Kelet, Új Magyarország, and later its successor Napi Magyarország. He also worked for several crime magazines including Zsaru, Árnyék, félÁrnyék, Pandúr, Hekus, and BörtönÚjság. In 2007–2008 he served as editor-in-chief of the medical portal Mellékhatás.hu, after which he became senior staff member of the environmental portal Diverziti.hu. He founded the news portal Zetapress.hu in 2004 together with his IT-specialist son, and he still writes and edits it today.

Zmeskall Zoltán Tamás: Egy jó újságírónak kovácsinak kell lenni

Zmeskall Zoltán Tamással a Zetapress online újság főszerkesztőjével a MUOSZ elnöki kávézójában beszélgettünk2026 május 11én

Mikor érezte először, hogy az újságírás az igazi hivatása?

ZZT: Már az általános- és a műszaki középiskolában is nagyon jól fogalmaztam és helyesen írtam, a dolgozataimra magyar nyelv és irodalomból mindig ötöst kaptam. Másokkal is szívesen megosztottam az ismereteimet, de erre a műszaki, majd az egészségügyi pályán csak szűk körben volt lehetőségem. József Attilával szólva egész népemet akartam tanítani, s erre az újságírás jó lehetőségnek bizonyult. 1989. elején akkori lakhelyemen, Szekszárdon kezdtem a helyi lapnál és egy évvel később, immár pesti lakosként országos lapoknál folytattam.

- Egy jó újságírót inkább a kíváncsiság vagy a bátorság teszi naggyá?

ZZT: Természetesen kíváncsinak kell lenni és beszélgetések közben udvariasnak! Sokan manapság attól érzik magukat bátornak, ha folyamatosan követik a menekülő riportalanyt, orra elé dugják a mikrofont, s ha az illető megunja és félrelöki őket, hatalmi arroganciáról beszélnek. Polarizált világunkban ez mindkét politikai oldalra jellemző. Nem minősítem őket, ki kell szolgálniuk kenyéradó gazdáikat!

- Mi az első dolog, amit reggel főszerkesztőként megnéz a hírek között?

ZZT: Mivel 10 különböző rovat van az oldalamon, nem teszek különbséget köztük. Sok meghívást kapok, mindenhová el se jutok, vidékre már ritkán járok. Egy-két helyre minden nap elmegyek, de nem futok egyikről a másikra, mert az nem hírverseny, ha mindenbe belekapok. Közleményeket is kapok, ahová nem jutok el, azokat teszem fel.

- Melyik tulajdonság a legfontosabb egy fiatal újságíró számára?

ZZT: Legyenek kíváncsiak és udvariasak! Sose nézzék, ki mondja, mindig azt figyeljék, amit mond! Kevesebb iskolával is lehetnek bárkinek hasznos gondolatai! Sose legyenek pofátlanok csak azért, mert valaki fizet érte! Nálunk eddig nem bántották a tolakodó újságírókat - inkább ők szeretik magukat mártírként beállítani - de ne akarja ezt egy ifjú titán kiprovokálni, ne ezzel hívja fel magára a figyelmet, hogy a felidegesített kérdezett odébb löki, belecsíp vagy a lábára lép!

- Van-e olyan cikk vagy interjú, amelyre ma is különösen büszke?

ZZT: Több ilyen is van még a ’90-es évek elejéről. Akkor még nem kellett előzetesen bejelentkezni, elég volt a sajtóigazolvány és mindenki szívesen válaszolt. A Nyugati pályaudvar mellett jártam és sok rendőrt láttam kutyáikkal. Megkerestem a parancsnokukat és kiderült, hogy kábítószer keresésből vizsgáznak az egyik vagonban. Bementem velük a vagonba, megnéztem több vizsgát, elbeszélgettem a parancsnokkal és néhány rendőrrel. Megszületett a cikk a drogkereső kutyákról, ami hamar meg is jelent nyomtatásban. A másik

emléken a XIII. kerülethez köthető. A buszról leszállva alig tudtam átlépni a járdán fekvő hullán. Alig tettem meg pár lépést már meg is érkezett két hullaszállító úr egy szirénázó kombival. Elmondták, hogy közterületre mindig ők mennek, hogy a járókelők ne kerülgessék sokáig az elhunytat. Pár perc múlva egy civil ruhás nyomozó is megérkezett, de az I. emeleti lakásba - ahonnan az idős néni az ablakból a járdára került - nem vitt magával. Megvártam lent, elmondta, hogy beszélt a fentiekkel, de többet nem árult el. Rögvest bementem a Pesti Riport Belpolitikai rovatába, ahol akkor dolgoztam. A rovatvezető a Bűnügyi rovathoz küldött, amit akkor a rendőrségtől kölcsönkapott Garamvölgyi László, a későbbi ORFK-szóvivő vezetett. Vele akkor ismerkedtem meg és később is gyakran találkoztunk a rendőrségi eseményeken. A harmadik emlékezetes esetben egy érdekvédelmi lap főszerkesztője egy idős özvegy asszonyhoz küldött, akit ki akartak rakni a lakásából. A falon észrevettem régi cirkuszi fotókat, s kiderült, hogy világutazó artisták voltak a férjével. Rögtön erről is elbeszélgettünk, így egyszerre két anyagot készítettem és pár napon belül ez utóbbi is megjelent egy bulvár napilapban, amellyel akkor szintén kapcsolatban voltam.

- A gyorsaság vagy a pontosság a fontosabb a mai online médiában?

ZZT: Mindkettő egyformán lényeges! Hiába vagyok gyors, ha valótlant állítok, egy idő után már senki sem fogja elhinni, amit leírok. Az se jó, ha sokáig dolgozom egy anyagon, mert ha mások már megírták, az olvasók gyorsan tovább kattintanak. Mivel napilaposként kezdtem - ahol a lapzárta sürgető tényező volt -, megszoktam a gyors munkát. Az elemzések a hetilapokba, magazinokba valók, ott volt idő az anyaggyűjtésre és az alapos munkára, de a napilapozást jobban szerettem.

- Mi az a hiba, amelyet egy újságíró sem engedhet meg magának?

ZZT: A pontatlanságot, a trágárságot és a rossz értelemben vett bátorságot, ahogy ezt már pár kérdéssel előbb is elmondtam!

- Az olvasók ma türelmetlenebbek, mint korábban?

ZZT: Sajnos igen! A BMV-n - a buszon-metrón-villamoson - ülve és sajnos az ajtóban állva, sőt a járdán és a zebrán sétálva is folyton az okostelefont nyomkodják, nem figyelnek a külvilágra. Egy-egy hírt alig fél percig vagy addig sem olvasnak, s már lépnek is tovább.

- Milyen témák érdeklik leginkább szerkesztőként?

ZZT: Mindenevő vagyok, számomra a parlamenti munka - ahová 2010-ig rendszeresen bejártam -, a bűnügyek - melyekről a ’90-es években több fővárosi és vidéki magazinnak is tudósítottam -, filmek, kiállítások, egészségügyi és sport témák egyaránt érdekesek. Ferencvárosi lakosként a Fradi és az MTK hazai meccseire mindig kimegyek, de évekkel ezelőtt az Újpest-, a Vasas- és a Honvéd-pályán is dolgoztam, újabban már csak a két közelire járok.

- Hogyan látja a magyar online újságírás jövőjét?

ZZT: Előbb-utóbb felváltja a nyomtatott sajtót, mert okos telefonon és laptopon minden infót mindig magunkkal vihetjük. Nem kell hozzá papír, így fákat sem kivágnunk, tehát még környezetvédő hatása is van!

--Zmeskall Zoltán Tamás

Zmeskál Zoltán Tamás főszerkesztő műszaki, majd egészségügyi tanulmányait követően a TF-en sportszervezésből is levizsgázott. A média világába az 1980-as évek végén csöppent. 1989/90-ben újságírást, 1993/94-ben fotó- és videofelvétel-készítést, majd 2000/2001-ben számítógépes kiadványszerkesztést tanult. A nyomtatott sajtóban a Tolna Megyei Népújság, a Reform, a Kurír, a Vásárhely és Vidéke, az Ózdi Maholnap, a Heti Szó, az Új Kelet, az Új Magyarország, majd a jogutód Napi Magyarország hozta le cikkeit. Több bűnügyi magazin - Zsaru, Árnyék, félÁrnyék, Pandúr, Hekus, BörtönÚjság - is foglalkoztatta. 2007/08-ban a Mellékhatás.hu orvosi portál főszerkesztője, utána a Diverziti.hu környezetvédelmi portál főmunkatársa lett. A Zetapress.hu hírportált 2004-ben alapította informatikus fiával, melyet ma is írja, szerkeszti. Három könyvet írt és további há

Tünde Guilford:A rádiózásnak sajátos varázsa volt

Sokat emlegeti Török Sándor mondatát: „Az utak szépek.” Hogyan vált ez a gyerekkori útravaló évtizedekkel később egy egész kötet filozófiájává?

Török Sándor mondatát — „Az utak szépek” — gyerekkoromban még egyszerű útravalónak éreztem. Később értettem meg, hogy nem az úti célról szól, hanem magáról az útról. Az ember életében a kerülők, az eltévedések, a váratlan találkozások és a kudarcok ugyanannyira fontosak, mint az, hogy végül hová érkezik meg. Egy idő után azt vettem észre, hogy számomra maga az úton levés vált az otthonosság érzésévé. A könyv történetei ezért nem egyszerű útleírások, hanem belső utak is.

Milyen érzés egy 400 éves, I. Erzsébet korabeli szellemiséget idéző épületben, az Abbot’s Hospital-ban ébredni minden nap? Befolyásolja-e az írói stílusát ez a történelmi környezet?

Az Abbot’s Hospitalban élni különleges tapasztalat. Az ember itt együtt él az idővel. Vastag falak, boltívek, belső udvarok, régi kövek, csend — mindez óhatatlanul lelassítja és szemlélődőbbé teszi az embert. Sokszor érzem úgy, mintha egy régi angol regény díszletei között élnék.

Ez nem klasszikus nyugdíjasház, hanem valódi közösség. Minden szerdán közös teázást és kávézást tartunk, ahol megbeszéljük a közös dolgainkat és egyszerűen együtt vagyunk. Az év során több hagyományos eseményünk is van. Októberben az alapítónk születésnapját ünnepeljük, karácsony előtt pedig közös lakomát tartunk. Újabban az is hagyománnyá vált, hogy évente többször pikniket szervezünk a kertben vagy a közösségi teremben. Mindenki hoz valami ételt vagy italt, szól a zene, beszélgetünk. Én nagyon szeretem ezeket az alkalmakat.

Különösen szépnek tartom azt is, hogy a közeli Royal Grammar School diákjai rendszeresen patronálják a közösségünket. Ezek generációkon átívelő találkozások, közös játékokkal, teadélutánokkal, koncertekkel. Nagyon emberi és megható kapcsolatok alakulnak ki ilyenkor.

Az Abbot’s Hospital kertjeit nagy gonddal ápoljuk, természetesen profi kertészek segítségével. És van még valami, ami nagyon mély benyomást tett rám: a ház kápolnájában tartott temetések. Minden itt lakó, aki elmegy, méltó, ünnepélyes búcsút kap. Ezek a szertartások egyszerre szépek és megrendítőek. Az ember ilyenkor nagyon erősen érzi, hogy egy több száz éves folytonosság része.

1989-ben Sombor Judittal egy tabudöntögető szociográfiát írtak. Hogyan látja ma, ennyi év távlatából, változott-e annyit a világ, mint amennyit akkor reméltek?

1989-ben jelent meg a Melegház című dokumentumriport-kötetünk Sombor Judittal közösen. Közel két évig készítettünk interjúkat homoszexuális emberekkel és párokkal. Akkoriban ez Magyarországon szinte teljesen tabutémának számított. Utólag visszanézve talán valóban az első olyan hazai könyvek egyike volt, amely nyíltan és emberi hangon próbált beszélni erről a világról. A mai napig hivatkozási pontként emlegetik.

Később Szenczy Adriennel közösen írtuk meg a Kibuckaland című könyvet, amely 1991-ben jelent meg. Ez egyszerre volt útikönyv, élménybeszámoló és szociográfiai érdeklődésből született interjúkötet az izraeli kibucok világáról.

Visszatekintve azt látom, hogy mindig azok az emberi közösségek érdekeltek, amelyek valamilyen módon kívül estek a megszokott társadalmi mintákon. Talán azért, mert ott gyakran őszintébben látszik az ember.

Hiányzik-e a Magyar Rádió stúdióinak zsongása, és mi az a technika vagy szemléletmód, amit a rádiós dokumentumfilmezésből az írott szövegeibe is átmentett

A Magyar Rádió világa természetesen hiányzik. A rádiózásnak sajátos varázsa volt.  A dokumentumműsorok készítése során megtanultam figyelni az emberek beszédmódjára, ritmusára, a kimondott és ki nem mondott mondatokra. Ezt a fajta érzékenységet vittem tovább az írásba is.

Angliában él, de magyarul ír. Kihez szólnak a történetei: az otthon maradottakhoz, vagy a külföldön élő magyar közösséghez?

Bár Angliában élek, magyarul írok. Az anyanyelv számomra nem egyszerűen kommunikációs eszköz, hanem belső otthon is. A történeteim elsősorban magyarul gondolkodó emberekhez szólnak, függetlenül attól, hogy hol élnek a világban.

Az Az utak szépek című könyvét patchwork-szerűnek írják le. Mi alapján válogatta össze az emlékeit? Mi maradt ki, amit esetleg egy következő kötetre tartogat

Az Az utak szépek című könyv patchwork-szerű szerkezetét nem tudatos irodalmi terv alapján alakítottam ki. Inkább az érzelmi erő döntötte el, mely történetek kerülnek bele. Azok maradtak meg bennem legerősebben, amelyek valamilyen módon nyomot hagytak rajtam. Sok minden kimaradt még. Vannak történetek, amelyekhez idő kell.                        Guildfordban magyarnak lenni különös állapot. Az ember egyszerre válik kívülállóvá és megfigyelővé. Ez néha nehéz, ugyanakkor íróként rendkívül érdekes helyzet. Nem élek zárt emigráns közegben, inkább két kultúra között mozgok folyamatosan.

Újságíróként és íróként is az emberi sorsok kutatása a feladata. Mi az, ami ma leginkább felkelti az érdeklődését egy idegenben, akivel Guildford utcáin találkozik

Újságíróként és íróként ma is elsősorban az emberi történetek érdekelnek. Egy arc, egy mozdulat vagy egy félmondat néha egész sorsokat sejtet. Egyre kevésbé érdekelnek a szerepek, és egyre jobban az ember mögöttük.

A legutóbbi könyvbemutatóján említette a folyamatos munkát. Min dolgozik most? Vannak-e újabb "utak", amiket papírra vetne

Jelenleg folyamatosan dolgozom. Egyrészt új történeteken, másrészt az Az utak szépek angol fordításán és nemzetközi útján. Emellett érdekel az ember és a mesterséges intelligencia kapcsolatának irodalmi feldolgozása is. Azt érzem, hogy itt valami új kulturális és emberi jelenség születik, amit érdemes megfigyelni és megírni.

És természetesen mindig vannak új utak. Amíg az ember kíváncsi marad, addig történetek is lesznek.

–Prokopp Mária: Minden műalkotás megszólít, főképpen akkor, ha behatóbban foglalkozom vele.

Professzor asszony, amikor egyedül marad a gondolataival: inkább a múlt képei vagy a jelen kérdései foglalkoztatják?

– Én azért választottam a történelmet, illetve a művészettörténetet hivatásomnak, mert szeretném a jelenhez közelebb hozni ezeréves magyar múltunk fényes oldalait, amelyek a ma embere számára is alapvető tanulságként, útmutatóként szolgálhatnak. A történelem az élet tanítómestere – ez az igazság ma is érvényes.

– Volt-e olyan pillanat az életében, amikor elbizonytalanodott abban, hogy a művészettörténet az Ön útja?

– A művészettörténet számomra 87 év után is éltető hivatás.

– Mit adott Önnek emberileg a művészet, amit semmilyen más hivatás nem tudott volna?

– Rengeteg örömet ad számomra ma is a szakmám, nap mint nap.

– Emlékszik arra a műalkotásra, amely nemcsak szakmailag, hanem emberileg is „megszólította”?

– Minden műalkotás megszólít, főképpen akkor, ha behatóbban foglalkozom vele.

– A tudomány mögött mindig ott van az ember – Ön mit tart a saját legnagyobb belső küzdelmének?

– A legnagyobb küzdelmeim az emberek lelkéért folynak, akiket végül is Isten kezébe teszek, és Őrá bízom őket. Ő a Mindenható.

– Volt-e olyan tanítványa, akiben egy kicsit saját fiatal önmagát látta viszont?

– Egyik tanítványomban sem keresem önmagamat. Mindegyiküket igyekszem szeretettel és megértéssel segíteni.

– Mit gondol, a mai fiatalok még képesek ugyanazzal a türelemmel „nézni” egy műalkotást, mint az Ön generációja?

– Minden korban ritka, hogy valakinek a körülményei megengedjék az elmélyült szemlélődést, de minden korban akadnak ilyen emberek.

– Ha visszagondol az eddigi életére: inkább döntések sorozata volt, vagy inkább egy „hívás”, amelyet követett?

– Isten hívását a feladatok és a lehetőségek közvetítik, amelyekre az ember szabad akaratával ad választ, és így hozza meg döntéseit. Ezek egymásba kapcsolódnak.

– Van-e valami, amit ma már másképp csinálna – akár tudósként, akár emberként?

– Szerencsére nincs ilyen, mert egész életemet Isten irányította, és én mindennap igyekszem ezt követni.

– Mit jelent az Ön számára az a szó, hogy „örökség”, és mit szeretne ebből továbbadni?

– Tárgyi és szellemi örökségnek mindazt tartom, ami eddigi egyéni és társadalmi életem építőköveit jelenti, vagyis személyes életem és társadalmi tapasztalataim alapját. Ezt igyekszem megőrizni és továbbadni.

Marinovich  Endre „Post Feszta (Utólag) – 65 év a közszolgálatában

A magyar közélet és közigazgatás elmúlt évtizedeinek egyik különleges lenyomata Marinovich Endre „Postf Festa (Utólag) – 65 év a közszolgálatában” című kötete. A mű egyszerre memoár, kordokumentum, politikai háttérelemzés és személyes vallomás. Olyan könyv, amely nem kívülről szemléli a rendszerváltoztatás körüli időszakot, hanem belülről, a döntések közeléből mutatja meg annak emberi, politikai és erkölcsi dilemmáit.
A szerző különleges helyzetben volt: közvetlenül látta a magyar államszervezet működését, a rendszerváltoztatás utáni első demokratikus kormány mindennapjait, valamint a közigazgatás és a politika sokszor nehezen összeegyeztethető világát. A könyv ezért nem pusztán visszaemlékezés, hanem történelmi dokumentumértékű munka is.
A kötet tartalma és főbb fejezetei
A könyv nagyobb tematikus egységekben halad végig a szerző életútján és közszolgálati tapasztalatain. A főbb fejezetek a következő területeket érintik:
gyermekkor, családi háttér és a korai évek;
az államigazgatás világába történő belépés;
a szocialista időszak közigazgatási tapasztalatai;
a rendszerváltoztatás légköre;
az Antall József melletti kabinetfőnöki munka;
kormányzati döntések és háttérmechanizmusok;
a magyar közszolgálat erkölcsi kérdései;
személyes találkozások és politikai portrék;
utólagos történelmi reflexiók;
a közszolgálat értelmének és felelősségének összegzése.
A kötet egyik legnagyobb értéke, hogy a szerző nem pusztán eseményeket sorol fel, hanem minden történelmi helyzet mögött megpróbálja megmutatni az embert is. Ez különösen erősen érződik az Antall-kormány időszakát feldolgozó részekben, ahol nemcsak politikai döntésekről, hanem emberi vívódásokról, felelősségről és történelmi nyomásról is olvashatunk.
A könyv erősségei
A kötet legnagyobb erénye a hitelesség. Marinovich Endre nem kívülálló elemzőként, hanem résztvevőként ír. A könyv emiatt sokkal több egyszerű emlékiratnál: a magyar rendszerváltoztatás egyik háttérkrónikája.
Különösen figyelemre méltó:
a pontos történelmi memória;
a politikai szereplők árnyalt bemutatása;
a közszolgálat etikájának következetes hangsúlyozása;
a személyes és történelmi nézőpont harmonikus összekapcsolása;
a visszafogott, mégis erőteljes önreflexió.
A szerző nem heroizálja önmagát. Ez ritka erény az emlékirat-irodalomban. Inkább dokumentál, mérlegel, olykor ironikusan visszatekint, máskor pedig fájdalmas pontossággal idézi fel a történelmi pillanatokat.
Az irodalmi stílus
A könyv különleges értéke az irodalmi megformáltság. Martinovics Endre stílusa elegáns, kimért és intellektuálisan fegyelmezett. Prózája egyszerre hivatalnoki pontosságú és személyesen átélhető. Több helyen szinte esszéisztikus szépséggel ír a történelemről, az idő múlásáról és a közszolgálat erkölcsi dimenziójáról.
A mondatok mögött érződik egy olyan ember tapasztalata, aki évtizedeken át figyelte a politika és az állam működését, mégsem veszítette el az emberi nézőpontot. A stílus egyik legfőbb sajátossága a nyugodt bölcsesség: nem harsány, nem önigazoló, hanem reflektív és gondolkodó.
Ez a fajta próza ma már ritka a magyar közéleti irodalomban.
A kötet esetleges gyengeségei
A könyv erőssége egyben bizonyos olvasók számára nehézséget is jelenthet. A részletes politikai és közigazgatási háttérelemzések olykor nagy koncentrációt igényelnek, különösen azok számára, akik kevésbé ismerik a rendszerváltoztatás korszakát.
Egyes fejezetekben a személyes történeteknél erősebb hangsúlyt kap az intézményi háttér bemutatása, ami lassíthatja az olvasás ritmusát. Ugyanakkor ez a dokumentumértéket növeli.
A kötet nem könnyed memoár, hanem gondolkodó, elemző mű — éppen ezért elsősorban azoknak ajánlható, akik a magyar közelmúlt mélyebb összefüggéseire kíváncsiak.
Marinovich Endre további munkái
Martinovics Endre elsősorban történeti, közéleti és közigazgatási témájú írásairól ismert. Publikációi között megtalálhatók:
történeti tanulmányok;
közszolgálattal kapcsolatos elemzések;
rendszerváltoztatással foglalkozó visszaemlékezések;
kormányzati háttéranyagok és esszék.
Munkássága szorosan kapcsolódik a modern magyar közigazgatás és a rendszerváltoztatás történetéhez.
A VERITAS könyvkiadóról
A VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár⁠ kiadói tevékenysége az elmúlt években fontos szerepet töltött be a modern magyar történelem kutatásában és publikálásában. A kiadó elsősorban:
történettudományi munkákat,
memoárokat,
forráskiadványokat,
konferenciaköteteket,
valamint a 19–20. századi magyar történelemhez kapcsolódó dokumentumokat jelentet meg.
A VERITAS kiadványainak egyik legnagyobb értéke, hogy sok esetben első kézből származó történelmi forrásokat és visszaemlékezéseket tesznek hozzáférhetővé a szakmai és az érdeklődő olvasóközönség számára egyaránt.Marinovich Endre kötete ebbe a hagyományba illeszkedik: személyes hangvételű, mégis történelmi súlyú dokumentuma egy korszaknak és egy életútnak. 

Kádár Tímea: Veled lesz tele a sajtó – Stratégia, levélminták, szerkesztők tippjei

Kádár Tímea könyve, a Veled lesz tele a sajtó – Stratégia, levélminták, szerkesztők tippjei sajátos és hiánypótló munka a magyar üzleti-kommunikációs szakirodalomban. A kötet 2019-ben jelent meg a Kreatív Kontroll Kft. kiadásában, ISBN-száma: 9789638985798.
A legtöbb, sajtóval vagy újságírással foglalkozó könyv azt tanítja: hogyan készítsen az újságíró jó interjút, hogyan kérdezzen, hogyan találja meg a történet lényegét, hogyan építsen fel riportot, portrét, háttéranyagot. Kádár Tímea könyve azonban másik nézőpontból közelít. Nem elsősorban az újságírónak szól, hanem annak a vállalkozónak, cégvezetőnek, szakértőnek, intézménynek vagy civil szereplőnek, aki szeretné elérni, hogy ügye, gondolata, terméke, szolgáltatása vagy szakmai teljesítménye a sajtó érdeklődésének középpontjába kerüljön.
Ez a könyv tehát nem azt kérdezi: hogyan kérdezzen az újságíró? Hanem azt: hogyan kelthető fel az újságíró érdeklődése? Hogyan lehet úgy megszólítani egy szerkesztőséget, hogy abból ne reklám ízű, erőltetett önfényezés, hanem valódi hír, történet, szakértői megszólalás vagy közérdekű tartalom szülessen?
A könyv egyik legnagyobb erénye, hogy világosan kimondja: a sajtókapcsolat nem könyörgés, nem tolakodás, nem is egyszerű reklámküldés. A jó sajtókapcsolat kölcsönös érdek. A cégnek szüksége van jó hírnévre, láthatóságra, hitelességre; a sajtónak pedig folyamatosan szüksége van eredeti történetekre, használható információkra és megszólaltatható szakértőkre. Ezt a gondolatot a könyv ismertetője is hangsúlyozza: minden cégnek szüksége van jó hírnévre, miközben a sajtó jó történeteket és hiteles szakértőket keres.

Kádár Tímea nem elvont kommunikációelméletet ír, hanem gyakorlati kézikönyvet. A címben szereplő három szó — stratégia, levélminták, szerkesztői tippek — pontosan jelzi a kötet szerkezetét és hasznát. A szerző megmutatja, hogyan kell gondolkodni a sajtóról, hogyan kell felépíteni egy megkeresést, milyen hibákat érdemes elkerülni, és milyen formában lehet a szerkesztőségek figyelmét kulturáltan, szakmailag megalapozottan felkelteni.
A könyv különösen fontos üzenete, hogy nem minden céges esemény hír. Nem attól lesz valami érdekes a sajtónak, hogy a vállalkozó annak tartja. A sajtó szemszögéből az a kérdés: van-e benne újdonság, emberi történet, társadalmi jelentőség, szakmai tanulság, konfliktus, példaértékű megoldás vagy aktuális vonatkozás. Kádár Tímea könyve abban segít, hogy a vállalkozó ne önmagát ismételgesse, hanem megtalálja azt a nézőpontot, amely a szerkesztő és az olvasó számára is értékes.
Nagy erénye a kötetnek a gyakorlatiasság. A levélminták nem díszítőelemek, hanem munkaeszközök. Segítenek azoknak, akik nem tudják, hogyan kell egy szerkesztőséget megszólítani, hogyan lehet röviden, érthetően és udvariasan bemutatni egy témát, hogyan kell szakértőként ajánlkozni, vagy miként lehet egy eseményt, könyvet, vállalkozást, kezdeményezést sajtóképes formába önteni.
A könyv stílusa közvetlen, világos, lendületes. Nem akademizáló, nem bonyolítja túl a mondanivalót, de nem is felszínes. Érződik rajta a szerző sokéves szövegírói és marketinges tapasztalata. Kádár Tímea promóciós szövegíróként kezdett a Reader’s Digestnél, ahol 13 évet töltött; később az Aegonnál és az Ersténél is dolgozott, majd saját vállalkozást épített.
Libri · 1
A kötet egyik legerősebb gondolata, hogy a sajtómegjelenés nem pusztán technikai kérdés. Nem elég egy e-mail-cím, egy sablonlevél és egy csatolt fotó. Kell hozzá önismeret, üzenetfegyelem, arányérzék és annak megértése, hogy a média nem hirdetési felület, hanem tartalmi tér. Aki ezt megérti, az nem zaklatja a szerkesztőséget, hanem partnerként lép kapcsolatba vele.
Esetleges gyengeségként legfeljebb az említhető, hogy a könyv elsősorban a vállalkozói, marketinges és céges kommunikáció felől közelít. A klasszikus újságírói etika, a szerkesztőségi döntéshozatal mélyebb belső világa kevésbé hangsúlyos. De ez nem valódi hiba, inkább műfaji sajátosság: a könyv nem sajtótörténet és nem újságíró-tankönyv, hanem gyakorlati médiakapcsolati kézikönyv.
Kádár Tímeáról külön is érdemes szólni. Marketinges, szövegíró, tartalomstratéga, aki saját honlapja szerint rendszeresen ad elő marketingkonferenciákon, többek között az Internet Hungaryn is, és kezdő női vállalkozókat is mentorált.  Szakmai pályája hitelessé teszi a könyv mondanivalóját: nem kívülről magyarázza a médiával való kapcsolatteremtést, hanem a gyakorlatból hozza példáit.

A kiadó, a Kreatív Kontroll Kft. szintén illeszkedik a kötet szellemiségéhez. A Kreatív Kontroll saját bemutatkozó felülete szerint a szövegírás, tartalommarketing, tartalomkészítés, marketing, rendszerek, trendek és esettanulmányok területén kínál szakmai tudástárat. Ez a háttér jól magyarázza, miért ilyen gyakorlatorientált, használható és üzleti szemléletű ez a könyv.

Összességében a Veled lesz tele a sajtó hasznos, jól szerkesztett, olvasmányos és gyakorlatias munka. Azoknak ajánlható elsősorban, akik nem várni akarnak arra, hogy a sajtó egyszer majd felfedezi őket, hanem meg akarják tanulni, hogyan lehet kulturáltan, hitelesen és eredményesen láthatóvá válni. Kádár Tímea könyve arra tanít, hogy a jó sajtókapcsolat nem trükk, hanem gondolkodásmód: tudni kell, mit akarunk mondani, kinek mondjuk, miért fontos, és hogyan válhat mindez mások számára is érdekes történetté.