Fallaci munkássága    

Oriana

8

Rövid életrajz

Oriana Fallaci (Firenze, 1929. június 29. – Firenze, 2006. szeptember 15.) a 20. század egyik legismertebb olasz újságírója, haditudósítója és írója volt. Már tizenévesen részt vett az olasz antifasiszta ellenállásban, amiért később kitüntetésben is részesült. Pályafutását firenzei lapoknál kezdte, majd az L'Europeo hetilap tudósítójaként bejárta a világot. Tudósított a vietnámi háborúról, a közel-keleti konfliktusokról, a latin-amerikai forradalmakról és számos más történelmi eseményről.

Nevét világszerte a rendkívül kemény, felkészült és szókimondó interjúi tették ismertté. Riportalanyait nem kímélte, kérdéseivel gyakran kizökkentette őket a megszokott politikusi válaszokból. A 2001. szeptember 11-i terrortámadások után megjelent írásai és könyvei – különösen az iszlám fundamentalizmusról vallott nézetei miatt – komoly vitákat váltottak ki.

Legjelentősebb interjúi

Fallaci több mint száz meghatározó politikussal, államfővel és közéleti személyiséggel készített interjút. A legismertebbek közül:

• Henry Kissinger – amerikai külügyminiszter
• Mohammad Reza Pahlavi – Irán sahja
• Ruhollah Khomeini ajatollah
• Jasszer Arafat
• Golda Meir – izraeli miniszterelnök
• Indira Gandhi – India miniszterelnöke
• Zulfikar Ali Bhutto – Pakisztán vezetője
• Willy Brandt – nyugatnémet kancellár
• Deng Xiaoping – Kína vezetője
• Lech Wałęsa
• Robert F. Kennedy
• Ali Bhutto
• Nguyen Van Thieu – Dél-Vietnam elnöke
• Võ Nguyên Giáp vietnámi tábornok
• Muammar Kadhafi
• Ariel Sharon
• Enrico Berlinguer
• Dalai Láma
• Fidel Castro
• Andrej Gromiko

Legismertebb interjúja Henry Kissingerrel készült. Ebben Kissinger önmagát „magányos cowboyként” jellemezte, amely kijelentést később politikai pályafutása egyik legsúlyosabb kommunikációs hibájának nevezte.

Legfontosabb könyvei

Riportkötetek

• Il sesso inutile – Viaggio intorno alla donna (1961) – A haszontalan nem
• Gli antipatici (1963)
• Se il sole muore (1965) – az amerikai űrkutatásról
• Niente e così sia (1969) – vietnámi háborús riportok
• Intervista con la storia (1974) – Interjú a történelemmel
• Intervista con il potere (posztumusz, 2009)

Regények

• Penelope alla guerra (1962)
• Lettera a un bambino mai nato (1975) – Levél egy meg nem született gyermekhez
• Un uomo (1979) – Alekosz Panagulis görög szabadságharcos emlékére
• Insciallah (1990)
• Un cappello pieno di ciliegie (2009, posztumusz)

Esszék és politikai könyvek

• La rabbia e l'orgoglio (2001) – Harag és büszkeség
• La forza della ragione (2004) – Az értelem ereje
• Oriana Fallaci intervista sé stessa – L'Apocalisse (2004)

Munkásságának jelentősége

Oriana Fallaci új korszakot nyitott a politikai interjú műfajában. Beszélgetései nem egyszerű kérdés-feleletek voltak, hanem intellektuális párbajok, amelyekben az interjúalany személyisége is megmutatkozott. Haditudósítóként személyesen élte át a 20. század legfontosabb fegyveres konfliktusait, és írásaiban a történelmi eseményeket mindig emberi sorsokon keresztül mutatta be. Műveit több mint negyven nyelvre fordították le, könyveiből világszerte több tízmillió példány fogyott el.

Értékelés

Oriana Fallaci a modern újságírás egyik legnagyobb alakja volt. Bátorsága, kivételes felkészültsége és kompromisszumot nem ismerő kérdezéstechnikája máig példaként szolgál számos újságíró számára. Bár életének utolsó szakaszában megjelent politikai írásai erősen megosztották a közvéleményt, haditudósítói munkája és a világ vezetőivel készített interjúi vitathatatlanul a 20. századi újságírás klasszikus teljesítményei közé tartoznak. Az Interjú a történelemmel ma is az interjúirodalom egyik legfontosabb alapművének számít, és egyetemi újságíróképzések ajánlott olvasmánya.

ird meg, hogy mi volt a véleménye zinterjúról

Oriana Fallaci számára az interjú nem egyszerű újságírói műfaj volt, hanem az igazság keresésének egyik legfontosabb eszköze. Úgy vélte, hogy az újságíró feladata nem a hatalom kiszolgálása, hanem annak kérdőre vonása. Interjúiról és kérdezési módszeréről számos alkalommal beszélt.

Oriana Fallaci gondolatai az interjúról

• „Az interjú nem udvariassági látogatás.” Úgy tartotta, hogy az újságírónak nem szabad kellemes beszélgetésre törekednie. A cél az, hogy olyan válaszokat kapjon, amelyeket az interjúalany eredetileg nem akart kimondani.
• „A hatalomnak kellemetlen kérdéseket kell feltenni.” Szerinte a politikusoknak szükségük van a sajtóra, ezért az újságírónak kötelessége ezt a helyzetet arra használni, hogy számon kérje őket döntéseikről. Soha nem a személyes sértés vezette, hanem a felelősségre vonás.
• „Nem vagyok magnó.” Fallaci elutasította azt a felfogást, hogy az újságíró pusztán rögzíti a hallottakat. Az Interjú a történelemmel előszavában azt írta, hogy minden riportjába „a szívéből és a lelkéből is ad”, vagyis az újságíró nem lehet teljesen kívülálló szemlélő.
• Az objektivitásról: gyakran hangoztatta, hogy „az objektivitás csak a matematikában létezik.” Véleménye szerint az újságírónak nem az érzelemmentességre kell törekednie, hanem az őszinteségre és a tényekhez való hűségre.
• A kérdések erejéről: úgy vélte, hogy a jól feltett kérdés többet ér, mint egy hosszú beszéd. Egyszerű, világos, közvetlen kérdéseket tett fel, mert hitt abban, hogy a bonyolult megfogalmazás gyakran csak elfedi a lényeget.

Az interjú mint szellemi párbaj

Fallaci szerint az interjú két egyenrangú ember találkozása. Az újságíró nem alárendeltje az interjúalanynak, még akkor sem, ha államfővel vagy világhírű politikussal beszél. Éppen ezért soha nem félt vitába szállni riportalanyaival. Interjúi inkább szellemi párbajok voltak, mint hagyományos kérdezz-felelek beszélgetések.

A bátorság szerepe

Fallaci meggyőződése szerint a jó interjúhoz három dolog elengedhetetlen:

1. alapos felkészülés;
2. személyes bátorság;
3. az igazság iránti feltétlen elkötelezettség.

Úgy fogalmazott, hogy az újságíró egyik legfontosabb feladata kimondani azt, amit mások nem mernek megkérdezni, mert csak így derülhet ki az igazság.

Összegzés

Oriana Fallaci felfogásában az interjú nem csupán információszerzés volt, hanem a személyiség és a hatalom próbája. Az újságírónak nem hízelkednie kell, hanem gondolkodásra és őszinteségre kell kényszerítenie beszélgetőpartnerét. Ez a szemlélet tette őt a 20. század egyik legnagyobb hatású interjúkészítőjévé, és ezért tekintik ma is sokan az interjú műfajának egyik megújítójának.