Navratil Mészáros Márton :Egyre többet jelent a közönségdíj

A beszélgetés 2025. december 17-én készült, közvetlenül az Arany Medál-díj átadása után. Beszélgetőpartnerem az Arany Medál-díj létrehozója, Navratil Mészáros Márton.

Mi volt az a konkrét pillanat vagy hiányérzet, ami miatt megszületett benned az Arany Medál-díj ötlete?
– Nagyon fiatal voltam még, és nagyon foglalkoztatott, hogy mennyiféle közönségdíj van, ahol lehet szavazni – online, fizikai formában itt-ott –, viszont olyan nem volt, amilyet én megálmodtam: ahol színészeket, írókat, filmeseket lehet díjazni. Úgyhogy valahogy – ahogy utaltál rá – a hiány foglalkoztatott. Ha ez nem nonprofit kezdeményezés lenne, azt mondanám, azt a piaci rést akartam megtalálni, de ebben nekem igazság szerint nincsen pénzem. Ez valahol egy közügy, vagy egy közszolgálati munka, ha úgy tetszik.

Mit jelent az aranymedál a te értelmezésedben? Elismerést, példaképet, minőséget, értékrendet – vagy valami mást?
– Mindezeket jelenti. A beszédemben is utaltam rá, hogy én úgy látom: eléggé felelőtlenek, eléggé érdektelenek – ha úgy tetszik, közömbösek – lettünk az elmúlt években. Úgyhogy egyre többet jelent a közönségdíj, a közönség által megszavazott díj. Ez nem csak egy díjátadás, hanem az én értelmezésemben egyfajta állítás megfogalmazása. Mit állítunk? Azt, hogy fontos, hogy van művészet, van kultúra, hogy van közönség, és vannak, akik ezt értelmezik – vagy adott esetben eljuttatják másokhoz is.

Milyen szempontok alapján választják ki a díjazottakat, és mi az a tulajdonság, amit semmiképpen nem engedtek el a döntésnél?
– Ez egy demokratikus közönségdíj – én ezzel szoktam viccelődni –, de valóban így van. Itt a közönség választ. Minimális megkötések vannak, ezzel senkit az égvilágon nem untatnék, de egy nagyon fontos tényezőt megemlítenék: posztumusz díj nincs. Tehát itt csak élő alkotókat díjazunk. Az életműdíj esetében pedig különösebb megkötés nincs: szinte semmi nem számít. Nem kell értelemszerűen aktívnak lennie; számtalan díjazottunk volt, számtalan igazán érdekes és példaértékű pályát tudtunk elismerni.

Kik és milyen szerepben vesznek részt a háttérmunkában – zsűri, tanácsadók, szakmai partnerek? És hogyan garantáljátok a hitelességet?
– A hitelességet úgy tudjuk garantálni, hogy most már csak online van szavazási lehetőség: látjuk az IP-címet, látjuk az e-mail-címet. Nem egyedül nézem meg, hogy kik szavaztak. Egyébként több platformon is lehet szavazni, elsődlegesen a honlapunkon. A szavazatok összeszámlálásában e-mailen is segítenek.
A háttérmunka tekintetében ki tudom emelni a fotósunkat, Hadházy Tamást: az idei évben is nagyon sok munkája volt velünk. A díjátadók színvonalas megörökítése az ő munkájának köszönhető – minden évben.
A sajtókapcsolatokért felelős kolléganőm,  Bognár Anna is nagyon értékes munkát végez: sokat segít adminisztratív ügyekben, kapcsolattartásban, sajtóanyagok összeállításában. És bár nem „háttér”, mégis meg kell említenem egy másik Annát, Juhász Annát – irodalmárt, kulturális menedzsert –, aki tizenegy éve a díjátadó háziasszonya. Tetszett neki az ötlet, boldogan állt mellénk, és a jelenlétével, arcával, nevével, minőségi munkájával ő is támogatja ezt a díjátadót.

Volt-e olyan év vagy díjazott, ami különösen átformálta a gondolkodásodat a díjról, vagy új irányt adott a kezdeményezésnek?
– Nehéz bárkit kiemelnem, és nem is biztos, hogy szerencsés, de azt látom: különböző tendenciák minden évben vannak. Nyilván a sikerfilmek nagyon népszerűek. Idén például Törőcsik Franciska színművész is képviselte ezt a vonalat a Futni mentem, illetve a Hogyan tudnék élni nélküled című filmek miatt.
De nagyon sokszor látom azt is, hogy megosztó művészeket is díjaznak, ami nekem nagy büszkeség és boldogság – akármilyen hülyén hangzik. Annyit tennék még hozzá: alapvetően az „év írója” mezőnyben díjazott alkotók művei szoktak igazán erős hatást tenni rám. A szépirodalmat általában megkapom, vagy megveszem, vagy eleve olvastam – úgyhogy azt, amit igazán „viszek”, az sokszor az a 240–500 oldal bizonyos esetekben.

Utolsó előtti kérdésem: ha tíz év múlva ránézel az Arany Medál-díj történetére, mi lenne az a mondat, amit szeretnél, hogy az emberek biztosan kimondjanak róla?
– „Milyen jó, hogy van még ez a díj!” És hogy egyre nívósabb, egyre színvonalasabb. Ne adj’ isten kinőttük a Bethlen Téri Színház színpadát: ahol persze minden díjazott elfér, viszont a nézőtér 50–55–60 fő befogadására alkalmas. Teltház volt most is.

Van olyan, amit én nem kérdeztem, és szívesen megosztanál olvasóinkkal?
– Nagyon alapos újságírói kérdéseket tettél fel, úgyhogy nem tudok olyat mondani. Bíztatni tudnám a kedves hallgatókat, olvasókat: olvassanak, gondolkodjanak filmeken, színházon, és a következő év végén jusson eszükbe az Arany Medál-díj kezdeményezése. Mondják el a véleményüket, szavazzanak!

Köszönöm szépen.
– Köszönöm szépen én is.

Galéria

  Pásztor Erzsébet:Mindig azt mondom, amit gondolok

A beszélgetést fölvéve 2025. december 17-én az Arany Medál-díj átadásánál, Arany Medál-díj életműdíjasával, Pásztor Erzsivel, aki Kossuth-díjas, beszélgetünk.

Művésznő, először is gratulálok a díjához.

- Köszönöm szépen.

- Ha egyetlen mondatban kellene megfogalmaznia életútját. Bocsánat. Mit jelent önnek az Arany Medál-díj átvétele?

- Mi volt az első gondolata, amikor megtudta a hírt?

- Hát boldog voltam, először nevettem nagyon, mert hogy egy kicsit kierőszakoltam ezt a díjat. A tudtomon kívül megkérdezték tőlem, hogy konferálnám-e a közönségnek, hogy az idén is lesz Arany Medál díj. Nem tudtam róla, nem hallottam még róla, és mondom, hogyhogy? Hát persze, hogy konferálom. És azzal kezdtem, hogy hát remélem egyszer majd én is megkapom ezt a díjat, mert eddig nem is tudtam róla.

- És megkaptam.

- Nemcsak hogy megkaptam, hanem azt mondták, abbahagyták a számlálást, mert több ezren szavaztak rám.

- És ez megint örömmel töltött el, hogy a közönség, mert ha a közönség dönthetne, csak sokszor szeretik a színészek azt mondani, például amikor a Halhatatlanok társulatába beléphettem oda a betonba. Ugye azt mondják, hogy ezt a közönség szavazza meg. Igen.

- Azoknak, akiket fölterjesztenek rá. De a fölterjesztés az egy bizottságtól történik, és már a fél ország megkapta, mikor én megkaptam, már akkor 80 nem tudom hány éves voltam, amikor megkaptam, tehát az nem a közönség. Az a közönség, ami most volt, hogy földobnak egy nevet, vagy nem is tudom, hogy földobtak-e, nem dobtak föl, csak én bejelentettem, hogy lesz egy ilyen díj, és rám szavaztak az életműdíjjal. Hát persze 90 éves vagyok, nyilvánvaló, hogy már a fiatalokkal nem versenyezhetek, és hát minden díjnak nagyon örültem, és minden díjat nagyon későn kaptam meg, de akkor örültem neki, amikor megkaptam. Hát fütyülök rá, hogy tavaly nem én kaptam meg tavaly. Most megkaptam, akkor ez a gyönyörűség. És ez megint örömmel tölt föl, ráadásul itt olyan légkör volt, egy olyan öröm, egy olyan sugárzó hangulat, ami már maga a hangulat is jól esett.

- Ha egyetlen mondatban kellene megfogalmazni az életútja lényegét. Mi lenne az?

- Hát ezt nem tudnám megmondani. Egy mondatban boldogtalan és boldog voltam, mert boldogtalan voltam. Kétszer mentem férjhez, mind a kétszer elváltam, különböző okok miatt, viszont született egy csodálatos gyerekem és van csodálatos két unokám. Ők Olaszországban élnek, a lányom is kint élt, mert odament férjhez, de meghalt a férje, és akkor hazaköltözött. És most, amikor a legnagyobb szükségem van rá, most itt van velem. Nem egy lakásban élünk, de mindenben segít, amiben kell, és nagyon-nagyon jó, hogy van valaki, mert nekem már rajta kívül és a két unokámon kívül rokonom sincs.

- Melyik döntésére a legbüszkébb és melyik volt a legnehezebb, amit meg kellett hozni?

- Azt nem tudom most így megmondani, de sok nehézségem volt, mert a pályám nem úgy működött, mint ahogy most, hogy most mindenki azt hiszi, hogy nekem úgy ment, mint az üstökös. Nem, én évekig félre voltam téve, vagy minden évben eljátszhattam egy-egy nagy szerepet, akkor mindenki ajnározott, hogy csodálatos színésznő vagyok, és aztán megint egész évben nem csináltam semmit. De azért mindig megkaptam a magam filmszerepét nyáron, ha hazajöttünk, ha vidéken voltam szerződésben. Akkor azért kaptam egy tévészerepet, vagy egy filmszerepet, gyönyörű emlékeim vannak, és az, hogy mindig jól éreztem magam a színházban, és soha nem voltam haragban senkivel. Nem tudnék úgy dolgozni. Én ezt tartom a legszerencsésebbnek a természetemben. Nem tudnék úgy dolgozni, hogy harag legyen köztük. Mert az irigység, mint olyan, a szakmai pláne, azt soha nem ismertem, de ezt is az anyámnak köszönhetem, aki gyerek pici koromtól kezdve arra nevel. Nem dicsekszünk, de nem irigykedünk senkire, mert mindenkinek megvan a maga boldogsága, a maga keserve, a maga bánata, és ezért soha nem irigyeltem, mert ha nem kaptam meg egy szerepet, ami nekem való volt, akkor mindig azt mondtam magamban, azért nem kaptam meg, mert egy sokkal jobb vár rá. Hát aztán vagy jött, vagy nem a jó. De akkor annak örültem, ami jött, mert valami mindig jött. Úgyhogy akkor annak boldog voltam.

- Mi az a munkaügy vagy szolgálat, amelyről úgy érzi, hogy ezért kapta az elismerést?

- A szemtelenségem.

- Az, hogy kihasználtam azt a lehetőséget, hogy a számba adták a szót.

- És akkor azt mondtam nagyon kedvesen, hogy én még nem hallottam erről a díjról, és szerintem egyszer majd én is biztos megkapom, és megkaptam.

- Hát ez inkább poén volt, amit a számba adtak. Ezt a kérdést egy kicsit bővíteném, és ez az utolsó kérdés.

- Igen.

- 90 év tapasztalatával mit tart ma a legfontosabb értéknek? Tisztesség, kitartás, hit, család, tudás vagy valami más és miért?

- Én a korrektséget tartom, azt, hogy amikor megkérdezik a kollégáim, hogy mi az, hogy téged annyira imádlak? Az, hogy hiteles vagyok. Én nem beszélek soha olyasmiről, amiről így is lehet, meg úgy is. Mindig azt mondom, amit gondolok. És ez sokszor engem bajba hoz, mert azokat a díjakat, ami politikailag működik, soha nem fogom megkapni, mert már eljátszottam a szerepemet a nyilatkozataimmal. De hát azt csak sajnálni tudom, mert azok mind anyagi dolgok, ugye a nemzet színésze, meg a nem tudom én mi, azt én soha nem fogom megkapni, mert ott beleszólnak pont azok, akiket kritizáltam. Sőt, annak az embernek, aki az egész szakmánkat tulajdonképpen átalakította, a nevét sem mondom ki, a Nemzeti Színház emberét. Azt kisejtem a számon, aki megszüntette az otthont, megszüntette a fiataloknak az otthonát, ott már csak kárpátaljai színészek lakhatnak, az Ódry Otthont meg odaadták a Vakok Intézetének. És ezt nem tudom lenyelni, mert a Gobbi Hilda olyan áldozatot hozott ezért a szakmáért, ha valakit sokat tett értünk a színészekért, az a Gobbi Hilda volt. Ma nem is emlegetik, a nevét se

-  Nagyon szépen köszönöm, hogy időt szakított rám.

 Benedek András:A multidiszciplináris együttműködés lényeges előfeltétele a tudomány sikerének.
  .

Melyek voltak pályája legfontosabb mérföldkövei amelyek meghatározták jelenlegi kutatási és oktatási fókuszát?

 Az immár több évtizedes életpályám egésze kötődik az oktatáshoz,
mérnöktanárként a műszaki fejlődéshez és szakképzéshez. 1974-ben szereztem mérnök
tanári diplomát a Műegyetemen, dolgoztam szakmai tanárként, majd ezen a területen
szereztem tudományos minősítést és lettem az MTA kutatója. Az oktatásfejlesztés-
kutatás intézményrendszerében már évtizedes tapasztalatokkal rendelkeztem, amikor a
rendszerváltás első éveiben az államigazgatásban, a szakképzési fejlesztését
prioritásként kezelő munkaügyi kormányzatban kezdtem el dolgozni. Majd másfél évtized
után pályán utolsó szakasza újra a felsőoktatáshoz kapcsolódott, a Műegyetemen
visszatértem egykori tanszékemhez, a mérnök- és közgazdásztanárok képzését
irányítottam.

Hogyan látja az ipar 4-0 és az AI hatását a felső oktatás és a szakképzés tartalmaira és módszertanára?

 E két nemzeti és globális stratégia az elmúlt 10 év fejlesztési folyamatait itthon és a
világban egyaránt meghatározta. Ezen túl az oktatás egésze, de különösen a
felsőoktatás a Covid-19 hatására alapvetően megváltozott. Tartalmában, szervezetében,
de különösen módszertani kultúrájában egy olyan átalakulás kezdődött, melynek
dinamikája minden eddigit meghalad. A változás iránya megkérdőjelezhetetlen, a tempó,
az új befogadása az, ami az oktatás számára korszakos kihívás. Bár a hagyományait
tekintve vannak különbségek felsőoktatás és szakképzés között, azonban az innovációs
folyamatok mindkét oktatási alrendszert alapjaiban változtatja meg.

Milyen kompetenciákat tart elengedhetetlennek a jövő munkaerő piacán, és ezek miként építhetők be a tantervekbe?

 Az oktatás új formáira és módszereire mély hatás gyakorol az, hogy a tanulás
emberi alaptevékenységgé vált, mely az aktív életszakaszunk egészéhez kapcsolódik.
Ez esetenként intézményi, formális képzési szakaszokban, esetenként egyéni, rugalmas
az új technológiák igénybevételére támaszkodó tanulásban jelenik meg. A tudás olyan
értékké, dinamikus tőkévé vált, melyet folyamatosan fejleszteni kell, s melyre jellemző a
nyitottság és a komplexitás. Kevésbé a statikus elemekre koncentrál ez a
tudáskonstrukció, bár az alapképességek intézményes fejlesztésére az iskola
változatlanul jelentős hatással van. Lényeges ugyanakkor, hogy ez a “ tudásportfólió”
folyamatosan változik, mely változás a feltételrendszerek fejlődésével is szorosan
összefügg. E folyamatban a külső és belső tényezők együttesen hatással vannak
tudásunk alakulására. A közvetlen gazdasági-társadalmi környezet mellett
természetesen fontosak azok a attitűdök is, melyek érdeklődésünket, motivációinkat
meghatározzák.

Vezetőként milyen elvek mentén hoz döntéseket és hogyan teremti meg az innováció kultúráját egy akadémiai közegben?

 Viszonylag korán, pályám kezdeti szakaszában váltam vezetővé. Kezdetekben
feltételezhetően bennem is volt túlzott önbizalom, gyors és hatékony döntésekre
törekedtem. Ahogy teltek az évek úgy jöttem rá, hogy a participatív vezetési stílus, a
kollégák bevonása a döntések előkészítésébe hatékony megoldás, megéri a többlet
időráfordítást. Különösen igaz ez az akadémiai környezet esetében, mivel lényegesek a
tradíciók, ugyanakkor az innovációra való készség szintén sajátos jellemzője a
fejlődésnek, ezért a múlt és a jelen együttesére kell a jövőt felépítenünk.

Miben látja az interdiszciplináris együtt működések legnagyobb hozzáadott értékét az oktatás és szervezetfejlesztésben?

. Egyszerű példával illusztrálom: a zárt diszciplínákban való gondolkodás olyan
additív tudáskonstrukció, melyben az erőforrások összegzésére törekszünk. Ezzel
szemben a multidiszciplinaritás, számos esetben, példa erre az egészségügy mellett az
oktatás is, olyan multiplikációt jelent, melyben a különböző diszciplínák innovatív
kapcsolódása által megsokszorozza, a tudományos ráfordításokat, gyorsabb és
jelentősebb tudáskonstrukciót hoz létre. Mivel világunk is egyre inkább bonyolultabbá
válik, az új komplex problémák kezelése során a multidiszciplináris együttműködés
lényeges előfeltétele a tudomány sikerének.

Milyen nemzetközi tapasztalatok vagy jó gyakorlatok formálták leginkább a gondolkodását az elmúlt években?

 Szerencsés ember vagyok, bár életem első három évtizedében csak tanulmányaim
jóvoltából szerezhettem nemzetközi szerény tapasztalatokat. Az 1980-as évek végére,
mint sok kortársam számára, megnyílt a világ, a tudományos együttműködési formákba
– konferenciák, kutatások, tanulmányutak – intenzív módon bekapcsolódhattam. Ez
módot adott a tanulásra, a nemzetközi tendenciák megismerésére, az új kutatási
módszerek elsajátítására. Fontosnak tartom a diszciplináris hátterek vonatkozásában az
összehasonlító tudományok művelését. Ezek nagyon komoly segítséget nyújthatnak
olyan komplex rendszerek fejlesztéséhez, mint a felnőttképzés és szakképzés.

Mit tanácsolna a fiatal oktatóknak hogyan érdemes pályát témát és mentort választani?

A kérdés három elemet tartalmaz, melyekre vonatkozóan a válaszom: pályát
választani hosszútávra érdemes, mérlegelve a személyes érdeklődés mellett a
hosszabb, évtizedekre kivetíthető szakmai perspektívákat. A témaválasztás több
személyes munkaszakasszal összefüggésbe hozható választás, melyben a változás
lehetősége is adott. Mindez összefügg a fejlődés folyamatával saját fejlődésünk,
karrierünk kihívásaival, s e tekintetben az új feladatokra, kihívásokra célszerű nyitottnak
lennünk. Végül lényeges, bár a szubjektív elemeknek is kétségtelen fontos szerepe van,
az egyén és a partner habitusának jellege hatással van a mentorok kiválasztására.
Életpályám során szerencsém volt, hogy olyan mentoraim voltak, akik hosszútávon
jelentős hatást gyakoroltak munkámra és számos esetben egy életre szóló barátság
alakult ki az együttműködés során.

 A Szervezési és Vezetési tudományos Társaság elnöksége idején milyen stratégiai célokat tűzött ki,  mely eredményekre a legbüszkébb?

. A rendszerváltás első, viharos évtizedének végén lettem az SZVT elnöke.
Feltételezhetően a munkaügyi igazgatásban vállalt akkori szerepem is közrejátszott
abban, hogy Trethon Ferenc egykori miniszter után, aki szintén a BME-n végzett, vettem
át az elnökséget. Visszaemlékezve az akkori, az ezredforduló előtti évekre a stratégiai
cél egyszerű volt: A rendszerváltást megelőző évtized egyik progresszív szakmai civil
szervezetének, a műszaki természettudományi egyesületek közösségének (MTESZ)
egyik jelentős tagjának fenntartani a közéleti szakmai aktivitását és stabilizálni létét az új
civil szervezetek. Közel fél évtizedig voltam a társaság elnöke, és bár nem személyes
sikernek tartom, de tény az SZVT egyike azon civil szakmai szervezeteknek, mely ma is
aktív, programjai, közleményei a nyilvánosság számára is hozzáférhetők.

Hogyan változtatja meg a digitalizáció és ahibrid tanulási környezet a pedagógia értékelés eszköztárát?

 A digitalizáció már három évtizedes folyamat, mely a technológiai transzfer
gazdasági társadalmi hatásainak komplexitását kiválóan szemlélteti. E folyamatnak,
különösen a Covid-19-et követő időszakban érezhető hatása, hogy az online hálózati
kommunikáció jóvoltából a munka világába elterjedt home office megoldásokhoz hasonló
módon a közvetlen személyes részvételt mellőző hibrid tanulási környezet jött létre. Az
új informatikai környezet a tanulás minden eddiginél differenciáltabb értékelésére nyújt
lehetőséget, különösen az MI támogatásával megvalósítható adatelemzés az egyéni
tanulási igények és stílusok differenciált elemzésével jelentősen képes javítani a tanulás
hatékonyságát.

Mely friss kutatási projektjei könyvei hoztak a legmeglepőbb eredményeket, és milyen gyakorlati hasznosulást lát ezekben?

 Az elmúlt években egy MTA-BME kutatócsoportot vezettem, mely a
szakképzésben online környezetben a tananyag fejlesztés új modelljét fejlesztettük ki.
Ennek lényege olyan mikro-tartalmak kialakítása és elektronikus repozitóriumokban
történő elhelyezése, melyek alkalmasak a speciális szakképzési programok
követelményei szerint a tananyagot modulokban szervezni. A műegyetemi környezet
lehetőséget adott arra, hogy a fejlesztés szinkronban kapcsolódjon a gyakorlathoz, a
szakmai tanárképzésbe az új eljárást bevezethessük. Bár ezeket az eredményeket nem
tartom meglepőknek, de hasznosságuk, különösen a mai technológiai fejlődést
szemlélve, az oktatásban vitathatatlan.
Mi az Opus et Educatio folyőirat profilja milyen tématerületeket célközönséget és rovatstruktúrát céloz, és miben különbözik más hazai  nemzetközi edulapoktól?
.

Az egy évtizeddel ezelőtti útjára bocsájtott Opus et Educatio kifejezetten a mai kor
követelményeinek megfelelően, az egyetemi környezetben létrehozott online periodika,
mely az nyitott hozzáférés elve szerint működik. A latinos cím a munka és az oktatás
világának kapcsolódására utal, a lap a multidiszciplináris kutatások eredményeit
ismertető közleményeket közöl. Az online megjelenés, a hypertextes publikálás, a nagy
nemzetközi referáló rendszerekhez való kapcsolódás kiváló lehetőséget ad arra, hogy a
legfrissebb források, mint tananyagok támogassák a tanítást és tanulást egyaránt. A cím
és a olvasói kör között egyértelmű a kapcsolat a munka és az oktatás világában az
innovatív törekvéseket kívánjuk bemutatni, a hazai és nemzetközi fejlesztői
eredményekről a Tanulmányok, klasszikus és az Eszmélés című rovatunkban a
pályakezdők első írásait publikálva újabb fejlesztés impulzusokat kívánunk adni a
szakterület művelőinek.

Jeszenszky Géza: A legfontosabb mielőbb visszatérni a rendszerváltozás
elveihez
A RAM_ban tartott 2025 október 9-én a Pénzügykutató által rendezett
konferencia befejezése után beszélgettünk Jeszenszky Géza professzorral
volt külügyminiszterrel

Hogyan emlékszik vissza arra az időszakra, amikor a
történelemtudományból a politikai élet felé fordult – mi motiválta a
váltást?
Csupa az ország jövőjéért felelősséget érző értelmiségi látott lehetőséget még
nem rendszerváltozásra, de a rendszer kereteinek jelentős tágítására a 80-as évek
2. felében. Amerikai vendégtanárságban úgy beszéltem, ahogy gondoltam, és
ennek szellemében szólaltam föl 1987. szept. 17-én Lakitelken. Külügyi
szóvivőséget vállaltam - kevesen tudtak még angolul, pláne az MDF-ben.  De
még 1989 őszén sem gondoltam miniszterségre.
Külügyminiszterként milyen alapelvek mentén építette fel a
rendszerváltás utáni magyar külpolitikát?
Ismert a külpolitika három pillére, ez a 90_es parlament részéről  evidens volt. A
"tavaszi nagytakarítást" a fejekben képzeltem el. Nem akartuk követni a

kommunisták 1948-át lecserélve minden köztisztviselőt, és a diplomatákat. Nem
semlegességben, hanem NATO-tagságban gondolkodtunk.
Mit tart legnagyobb diplomáciai eredményének 1990 és 1994 között?
Az előbbi és ebben a kérdésben is a szomszédság politikánánkról írt, már 2.
kiadást megért könyvemben szólok. Siker a Nyugaton elért bizalom, barátság.
Kitűnő viszony a 7-ből 3 szomszéddal + Jelcinnel. Kiemelem a horvátokkal
kialakult szoros barátságot és a magyar-ukrán szerződést. És még inkább
Visegrádot.  Csekély eredmény a nemzeti kisebbségek jogainak kötelező
érvényű kodifikálása terén. A külpolitikában az ellenzék támogatását kerestem.
Kezdetben ez hiányzott, azután javult, de a választási
kampányban erősen megromlott.
Hogyan élte meg Magyarország első lépéseit a NATO- és EU-csatlakozás
irányába – mennyire tűnt ez akkor reális célnak?
Hamarabbra reméltük az EK/EU csatlakozást, a NATO végül könnyebben ment.
Sok munkát fektettünk bele. Antall nagy tekintélye ebben döntő voltam, de
amerikai múltam, elfogadottságom is sokat segített. Kitűnő, baráti viszonyom
volt több miniszter kollégával és itteni nagykövettel.

Nagykövetként több országban is szolgált. Milyen különbségeket látott a
skandináv és az amerikai diplomáciai kultúrában?
Más egy világhatalom és más egy öntudatos, de szerény - bár gazdag -  ország
diplomáciája. Oslo összehasonlíthatatlanul nyugodtabb és kevésbé fontos hely.
Korrekt emberek működtetik az országot, így diplomáciáját is.
Történészként hogyan látja: a múlt ismerete mennyiben segíti, vagy épp
gátolja a mai döntéshozókat?
Már az 1980-as években is tapasztaltam, mennyire hiányzik a műveltségben, a
politikában a múlt ismerete, annak tanulságai. Ez azóta tovább romlott. Az
Egyesült Államok elnökénél persze nem ez az egyetlen hiányosság.
Ön mindig következetesen Európa-párti volt. Hogyan lehet
összeegyeztetni a nemzeti érdekeket az európai közösség
szempontjaival?
Valójában legalapvetőbb nemzeti érdekünk az erős, szorosan együttműködő, ha
úgy tetszik mélyülő EU (ever closer union). Speciális nemzeti érdekeinket (pl

nemzeti kisebbségek védelme) csak európai egyetértés és támogatás mellett
mozdíthatjuk elő.
Most, 2025-ben, Ön szerint mi lenne a legfontosabb feladat vagy irány
Magyarország külpolitikájában?
Mielőbb visszatérni a rendszerváltozás elveihez, céljaihoz, gyakorlatához. Ezt
csak egy teljesen eltérő felfogású kormány tudja -és akarja - végrehajtani.
Egyébként  az utóbbi hetekben számos interjúban, podcastban fejtettem

Őszintén az interjúkészítésről – 25.

2022. december 16., péntek Szarvas István Emberi tényező 0

Dr. Békássy Nándor Albert ambivalens viszonya az interjúhoz

Őszintén az interjúkészítésről – 25.

Dr. Békássy Nándor Albert

Bevallom, az interjúhoz minimum ambivalens volt és maradt a viszonyom. Mert a siker nagy része elvileg történelmi személyiségekkel, a tudományos vagy művészeti élet nagyjaival vagy éppen celebekkel készült interjúkból fakadt. Valahol a múlt század ötvenes – hatvanas éveinek tapasztalata leginkább arról szólt, hogy az interjú meg- vagy alákérdezés egyfajta hűségnyilatkozat az újságíró részéről, vagy az alanynak lehetősége, hogy azt hazudjon, amit akar – egyszerűen azért, hogy hajlandó volt megszólalni. Az pedig, hogy e szakterület a modern újságírás divatműfaja lett, nem határolhatja be az újságírást (mely Tettamanti Béla rajzaiban kifejezett kritikai véleménye fél évszázad alatt szavakba töltve jelent meg), de ennek bölcseleti távlataiba most ne merüljünk bele .

(Forrás: Békássy Nándor Albert levele Oláh Gáborhoz, 2022.)

– Kopátsy Sándor: KOPP! – Viharban kanóc légy, ne  gyertya (Aforizmák, 1964–1984)

A KOPP! nem vitatkozik hosszasan – odakoppint. Rövid mondatai úgy működnek, mint a pontosan célzott megjegyzések: egy pillanat alatt rendet tesznek egy ködös gondolatban, vagy épp megkérdőjeleznek egy “szentnek” hitt közhelyet. A kötet 1964 és 1984 között írt aforizmákat gyűjt egybe, vagyis egy olyan korszak tapasztalatát, amikor a gazdaságról beszélni sokszor politika-kerülő, mégis nagyon is politikai műfaj volt. Kopátsynál a közgazdaságtan nem képlet, hanem emberismeret: tehetség, ösztönzés, hatalom, félelem, rövid távú gondolkodás – és a következmények. A mondatai azért ütnek, mert nem elméleti “igazságokat” sulykolnak, hanem a valóság visszatérő mechanizmusait mutatják meg (hogyan rontja el a politika a gazdaságot; miért vándorol a tehetség; mitől torzul el az ösztönzés; miért lesz a technikából a butaság gyorsítója).

A kötet egyik erénye a paradox, csípős humor: Kopátsy úgy kritizál, hogy közben nem lesz keserű pamfletíró. A másik erénye a sűrítés: egy-egy aforizma mögött komplett esszé lappang, csak éppen az olvasó fejében íródik meg. Ezért jó könyv „kéznél tartani”: nem lineárisan fogyasztandó, hanem vissza-visszalapozós, újraértelmezős olvasmány.

Kiadástörténetként: a kötet szerzői kiadásban is megjelent 1993-ban (Budapest), és a MEK/OSZK felületén is hozzáférhető változatokban

19 aforizma

A társadalom fejlődését jobban meggyorsíthatja a gazdaságföldrajzi viszonyokhoz való alkalmazkodás, mint a tulajdonviszonyok erőszakos megváltoztatása.

1. Egy nemzet zavartalan belső egyensúlya és gyors fejlődése nem egyeztethető össze. A bölcs vezetésnek mindkettővel meg kellene alkudni.
2. A legújabb közgazdaságtudomány be fogja bizonyítani az osztályérdekek távlati azonosságát. Eddig, mivel rövidlátó volt, az ellentét kifejtésére épült.
3. A fejlett országok a kutatóhelyeken, a fejlődők a futószalag mellett termelik a devizát. A szegények pedig a nép hasán takarítják meg.
4. Az áru értékének kiszámíthatóságában nem könnyebb hinni, mint a Szentháromságban.
5. Azzal vádolnak, hogy nem ások eléggé a közgazdasági problémák mélyére. Igaz. Csak olyan mélységeket érdemes a napi gyakorlat számára feltárni, amelyek nem sokkal haladják meg a tudományág átlagos színvonalát. Különben éppen a gyakorlat emberei nem értik meg.
6. A gazdasági életet csak élénkíteni és fékezni lehet. Alakítani nem. A gazdagság nyugatra, a „forradalmiság” keletre vándorol. Így a közeljövőben nem találkoznak.
7. Egy kis nép számára jó tanács: csak olyan gazdasági feladatok megoldásától várjon sikert, melyben a legnagyobbak vetélytársa lehet.
8. A tőkés a fillérekkel takarékoskodik, a milliókkal könnyen bánik, és meggazdagszik. A tervgazdálkodás megfogja a filléreket, és elengedi a milliókat.
9. A politikusok úgy vannak a gazdaságirányítással, mint a kovácsmester a hályog-eltávolítással. Azt is bátran megcsinálja, akinek hatásáról fogalma sincs.
10. Közgazdasági módszereink annyira eltorzultak, hogy korrekciójuk csak abban az esetben lehetséges, ha egy földrengés mindent összedöntött.
11. A gazdasági életben a kollektív vezetés szükségszerűen tehetetlenséget eredményez.
12. A politikusok úgy félnek a gazdasági gondoktól, mint a legtöbb ember a fogorvostól. Félnek minden olyan gyógymódtól, amely pillanatnyilag fájdalmasabb, mint a betegség, amit gyógyít. A gazdasági életben pedig csak ilyen gyógymódok vannak.
13. Az anyagi ösztönzési rendszer azt táplálja, amitől meg kellett volna szabadulnunk: az önzést. Azt nem pótolja, amit meg kellett volna tartanunk: az önállóságot.
14. A modern társadalmat nem a több munka, hanem a munkára való jobb felkészítés gazdagítja.
15. Minél kevesebb jól képzett, tehetséges ember van egy országban, annál kevésbé becsülik meg őket.
16. Minél elmaradottabb egy ország, a tehetséges emberek annál inkább a központokba igyekeznek. Ha nem törekszenek hatalomra, itt érinti el őket a legkevésbé a hatalmasok ostobasága.
17. A modern technika a butaságot is képes tökéletesíteni.
18. A jelenkor alkimistái a közgazdászok: az ideológiából aranyat akarnak csinálni.
19. A piac ítélete többet mond, mint a legtehetségesebb filozófus fejtegetései, és a legbonyolultabb elektronikus számítógép adatai együtt.

Kopátsy Sándor – 10 soros életrajz

1. Kopátsy Sándor (1922–2020) magyar közgazdász, a hazai közgazdász-közélet egyik legismertebb alakja. 1922. február 27-én született Kaposváron. 2020. november 8-án hunyt el Budapesten, 98 éves korábanPályája a gazdasági reformtörekvésektől a rendszerváltás utáni közéleti szerepekig ívelt.
2. 1953-tól több gazdasági reformprogram munkájában részt vett.
3. 1954-ben Nagy Imre számára is készített reformprogramot.
4. 1956-ban a Tervhivatal és a minisztériumok forradalmi bizottságának elnöke volt.
5. Később dolgozott az Országos Tervhivatalban és a Pénzügyminisztériumban. A Pénzügykutató Intézet alapítója és első igazgatója lett.
6. A hatvanas években kezdeményezője volt a „Magyarázom a mechanizmust” című sorozatnak. A rendszerváltás után az Állami Vagyonügynökség igazgatótanácsában is szerepet vállalt.
7. 1992–1998 között a Privatizációs Kutatóintézet kuratóriumának elnöke volt. Dolgozott Matolcsy György tanácsadójaként is. Könyveiben és publicisztikáiban a modern társadalom „minőségi” tényezőit hangsúlyozta (tehetség, tudás, szakértelem).
8. Hitvallásában gyakran idézett sarokpont: a gazdaság egyik legfontosabb erőforrása a képzett, tehetséges ember.
9. Életművében kiemelt helyen szerepelt a társadalom fejlődése és a közgazdasági gondolkodás megújítása. 2011-ben állami kitüntetést kapott: a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal
10. A KOPP! – Viharban kanóc légy, ne gyertya című aforizmakötet szerzői kiadásban is megjelent 1993-ban. Élete utolsó éveiben Miskolcon élt. Végső nyughelye a miskolci Deszkatemető.

Gábor Dénes – Tudományos, műszaki és társadalmi innovációk

1. A szerző és művének kontextusa

Gábor Dénes (Dennis Gabor) világhírű mérnök-fizikus, a holográfia feltalálója, Nobel-díjas tudós, aki munkásságában nem csak a műszaki problémák megoldásaira koncentrált, hanem az innovációk társadalmi következményeire is (a mű eredetileg 1970-ben jelent meg angolul). Az Tudományos, műszaki és társadalmi innovációk nem csupán technikai leírás — a könyv széles spektrumon mutatja be az innováció létrejöttét, terjedését és társadalmi hatását.

2. A könyv fő témái

Innováció mint többdimenziós jelenség:
A mű egyik legfontosabb hozzájárulása, hogy az innovációt nem csupán technikai vagy gazdasági fogalomként értelmezi. Dénes kifejti, hogy az újítások nem csak tárgyi eszközök létrehozását jelentik, hanem a társadalom működésében és gondolkodásában is gyökeres változást idéznek elő.
Ez a holisztikus, „társadalmi innováció” megközelítés abban különbözik a korábbi technikatörténeti művektől, hogy egyenrangúnak tekinti a technológiai és társadalmi változásokat. Elméleti és gyakorlati összefüggések:
Dénes nem csak elméleti modelleket vázol, hanem gyakorlati példákon keresztül mutatja be, miként működnek a feltalálások, a vállalkozói szellem és a tudományos kutatások egymással kölcsönhatásban. Felhívja a figyelmet arra, hogy „a jövőt nem lehet megjósolni, de ki lehet találni”, ami az innováció kreatív és előrelátó jellegét hangsúlyozza.

Társadalmi következmények:
A szerző részletesen elemzi azt is, hogy a technikai újítások milyen társadalmi kihívásokkal járnak: a munkaerő szerkezetének átalakulása, az oktatás szerepének növekedése, valamint a technológiai előnyök és hátrányok eloszlása nem egyenlő módon érinti a társadalom különböző rétegeit. Ezek a gondolatok előremutatóak abban az értelemben, hogy a mű nem csupán múltbéli tendenciákat vizsgál, hanem a 21. századi társadalmi innovációk megértéséhez is alapot ad.

3. Értékelés

Erősségek:

• Interdiszciplináris szemlélet: A könyv komplex módon közelíti meg az innovációt, amelyet nem korlátoz csupán a technológiai fejlődésre, hanem társadalmi és gazdasági kontextusba helyez.
• Időtálló gondolatok: Dénes meglátásai — különösen az innováció társadalmi dimenzióiról — ma is aktuálisak, hiszen az információs társadalom korában ezek a kérdések még hangsúlyosabbá váltak.
• Gyakorlati felismerések: Az innováció folyamatait mind az elmélet, mind a gyakorlat oldaláról vizsgálja, ami értékes mind mérnököknek, mind társadalomtudósoknak.

Gyengeségek:

• Nyelvi és szerkesztési sajátosságok: Bár a magyar kiadás hozzáférhető, a fordítás és a 2000-es kiadás nyelvezete némileg elavultnak hat a mai olvasó számára, aki friss példákat és korszerűbb empirikus elemzéseket várna.
• Speciális olvasói kör: A könyv szakmai terminológiája miatt elsősorban olyan olvasóknak ajánlott, akik már rendelkeznek alapvető ismeretekkel az innováció elmélet vagy a technikatörténet területén.

4. Összegzés

Gábor Dénes Tudományos, műszaki és társadalmi innovációk című műve különleges helyet foglal el az innováció elmélet irodalmában. A könyv nem csupán feltaláló szemszögéből tekint az újításokra, hanem ambiciózus módon ötvözi a tudományos, technikai és társadalmi látásmódot, ezzel teljessé téve az innováció fogalmát. Olvasása különösen ajánlott mindazoknak, akik mélyebb megértést keresnek arról, miként formálják a technikai újítások a társadalmat, és fordítva — miként alakítja a társadalom a technológiai fejlődést.

Szerző: Gábor Dénes
Cím: Tudományos, műszaki és társadalmi innovációk
Kiadó: Novofer Alapítvány, 2000 (magyar kiadás)
Eredeti angol változat: Innovations: Scientific, Technological and Social (1970)

Two December Interviews, Two Political Languages

Viktor Orbán in Mandiner, Péter Magyar in Magyar Hang — the same country, described in different sentences

In the same December, two conversations appeared that many readers treated not merely as “interviews,” but as compasses: Viktor Orbán’s video interview in Mandiner (with questions by Krisztián Lentulai) and Péter Magyar’s cover interview in Magyar Hang (“Orbán’s people have been caught out,” with Péter Bodacz).

On the surface, they look like two different worlds: a prime minister’s year-end reckoning on one side, a challenger’s accusatory speech on the other. But looked at more closely, they revolve around the same contest: who can best explain what has happened — and who can most credibly claim what comes next.

What they share: both are trying to win the story

A politician rarely “just answers.” More often, they narrate. Orbán speaks in the language of the “big picture”: about an era, a noisy public sphere, security, and room for manoeuvre — and the interview format gives him space to develop that frame.

Magyar, by contrast, compresses: he builds causal claims from verdict-like statements and moves quickly to the question of “what is the next step?” In the publicly accessible part of the interview, he also names a planned demonstration (with time and route).

So the similarity is straightforward: both aim to mobilize — just in different modes.

TWO COLUMNS — as it would appear on a newspaper page

The Politics of the Big Picture (Mandiner / Orbán)

• Role: prime-ministerial year-end framing: “what is happening around us, and what order requires.”
• Method: explanatory talk and a wide horizon; answers are often long and “carry” the interview.
• Effect: a promise of stability and governability — strongest for readers looking for an interpretation and a map.

The Politics of Accountability (Magyar Hang / Magyar)

• Role: challenger’s stance, focused on responsibility and consequences; the starting point is the “Szőlő Street” case.
• Method: sharp claims, moral stakes, and a quick move into action (a call for a demonstration).
• Effect: organising urgency and indignation — strongest for readers who want change and accountability.

In what sense is one “better” than the other?

If we judge the pieces not by political sympathy but by journalistic criteria, two different yardsticks suggest themselves.

Orbán’s interview is strongest when the reader wants to feel that there is a map above our heads. The Mandiner format suits broad framing: the speech flows, the story holds together, and a coherent “reading of the year” arrives.

Magyar’s interview is strongest when the reader wants to hear: what happens tomorrow? The answer — at least in the publicly visible part — points toward action: street presence, a route, direct political pressure.

What may be missing from both

“The big picture” can be comforting, but it often blurs the specifics: a named decision-maker, a deadline, a measurable commitment — the interview genre here makes these less central.
“Accusation” can be powerful, but after large claims readers instinctively ask for the next rung: what is verifiable, what can be proven, what is the procedure — and when consequences will follow.

Closing thought

In December it wasn’t only two politicians speaking. Two political languages were arguing: one says understand the era and trust me; the other says see the responsible party and come with me.

And in the end, the question remains — one that, in fairness, must be put to both: