Kovács István: Jól érzem magam a bőrömben

Kovács Istvánnal:  a Hallhatatlanok Társulatának tagjával A MUOSZ elnöki tanácstermében beszélgettünk 2024. október 18-én

Szarvas István:  István, 1950 és 1954 között egy osztályba jártunk a Május 1. úti általános iskolában, ezért tegeződjünk. Milyen tanárokra emlékszel az általános iskolából?
Kovács István: Külön venném az alsót és a felsőt. Alsóban Marika néni tanított. Felsőben Rusznákné René volt az osztályfőnökünk, és több tanár arca is előttem van. Például Hadházy–Horváth Ottó kémiát tanított – H₂O-nak becéztük. Sok emlék villan be, de hirtelen több név most nem jut eszembe.

Szarvas István: Felsorolok néhány filmedet: Egri csillagok (Bornemissza Gergely), Kárpáthy Zoltán, Jancsó Miklós filmjei, a tévéből az Abigél, a Nyolc évszak, a Kisváros és a Szomszédok. Melyikre emlékszel vissza a legszívesebben?
Kovács István: Mindegyiket szerettem. Nem is tudnék olyat mondani, amit ne szerettem volna – mindegyikben találtam örömöt. A pályám elején természetesen az Egri csillagok és a Kárpáthy Zoltán hozta meg az ismertséget. Szerencsés időszak volt: főiskolásként, Várkonyi növendékeként rögtön nagy szerepeket kaptam. Ezek a filmek a mai napig elkísérnek: gyakran megszólítanak miattuk, és ez mindig jólesik.

Szarvas István: Színpadon a Vígszínházban, a Tháliában és a József Attila Színházban is játszottál. Hogyan emlékszel ezekre az évekre? És egy személyes kérdés: Iglódi „Pityu” később igazgató is volt a József Attilában – játszottál ott akkor, amikor én a klubban is szerepeltem?
Kovács István: Igen. Tizenhét évet töltöttem a Vígszínházban. Amikor már nem éreztem ott igazán jól magam, többször csábítottak a József Attila Színházba – akkor még nem Iglódi volt az igazgató. Végül át is szerződtem, de valamiért nem találtam a helyem. Közben nyaranta sokat vendégeskedtem a Körszínházban, és Kazimir Károly hívására a Tháliához mentem; ott hét nagyon jó évet töltöttem. Amikor Kazimir nyugdíjba ment, a színház arculata megváltozott, és már nem éreztem magamhoz közel. Ekkor döntöttem a szabadúszás mellett – ez bejött: országszerte sok és jó szerepet játszhattam, valószínűleg többet, mintha társulati tag maradok.

Szarvas István: Tudom, hogy nemrég Dubajban is jártál. Van egy-két emlék, amit megosztanál?
Kovács István: Hogyne. Egészen különleges világ: a modernség és a keleti hagyományok izgalmas keveréke. Öten voltunk kint, ha jól emlékszem, úgy tíz napig. Nagy élmény volt – bármikor visszamennék.

Szarvas István: Egy önző kérdés: nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy tíz éve ott voltál a könyvbemutatómon a Fészek Művészklubban. Ha legközelebb meghívlak, eljössz?
Kovács István: A tiédre bármikor, örömmel. Nem ígérem, hogy mindenkihez elmegyek, de hozzád igen.

Szarvas István: Van-e olyasmi, amit nem kérdeztem, de szívesen elmondanál?
Kovács István: Jól érzem magam a bőrömben. Körülbelül egy éve nem játszom színházban, de emiatt nem panaszkodom. Tudomásul veszem, hogy az idő múlásával kevesebb a koromhoz illő szerep. Ha holnap hívna egy rendező, és nekem való szerepet kínálna, nem sokat gondolkodnék: örömmel vállalnám. Visszavonulni sem szeretnék – ha lehetőség adódik, szívesen dolgozom tovább.
Szarvas István: Köszönöm a beszélgetést!

– Kovács István (színművész)

1. Kovács István magyar színművész, a Halhatatlanok Társulatának tagja.
2. Pályája a hatvanas években indult, Várkonyi Zoltán növendékeként.
3. Főiskolásként kapta első nagy filmszerepeit.
4. Bornemissza Gergelyt alakította az Egri csillagok filmváltozatában.
5. Főszereplő volt a Kárpáthy Zoltán című filmben is.
6. Jancsó Miklós több alkotásában is feltűnt.
7. A televízióban az Abigél szereplőjeként is találkozhatott vele a közönség.
8. Játszott a Nyolc évszak című sorozatban.
9. Látható volt a Kisváros epizódjaiban.
10. A Szomszédok című sorozatban is szerepelt.
11. Hosszú éveket töltött a Vígszínházban, majd a József Attila és a Thália Színházban.
12. Később a szabadúszást választotta, országszerte jelentős szerepeket játszva.
13. Munkáira a szakmai igényesség és a közönséggel való közvetlen kapcsolat jellemző.
14. A közelmúltban Dubajban vendégszerepelt, maradandó élményekkel tért haza.
15. Pályáját hála és derűs önreflexió kíséri; lehetőség esetén ma is színpadra állna.

Mayer Mihály:Ha Pécs a kultúra fővárosa, akkor abban helye van a szakrális kultúrának is.

Mayer Mihály Pécsi megyés püspökkel 2009 augusztus 23-án beszélgettünk Pécset a Dóm téren

Püspök Atya!

Szarvas István: Legutóbbi találkozásunkkor a Pécsi Püspökség ezer évéről beszélgettünk. Azóta elmélyedtem az irodalomban: csodálatos anyag született erről az évezredről. A mostani jubileumi ünnepségeket rendkívül fontosnak tartom, de szeretném, ha az utóbbi évtizedek néhány sarkalatos pontjára is ránéznénk. Kezdjük egy személyes emlékkel: Ön 1989. november 3-án vette át az egyházmegye vezetését, és 1991. augusztus 17-én II. János Pál pápa pécsi szentmisét mutatott be. Hogyan emlékezik vissza erre a napra?

Mayer Mihály püspök: Hivatalosan 1989. december 16-án iktattak be a Pécsi Egyházmegye élére; ezt megelőzte a pápai kinevezés és a püspökszentelésem. Elődöm, Cserháti püspök úr a kor viszonyai között is a lehető legtöbbet igyekezett megtenni. A rendszerváltozás olyan újrakezdést hozott, mint amilyet a török idők után Radonay Mátyás püspök idején láttunk: „infrastruktúrát” kellett újraindítani – nemcsak a liturgiát megújítani, hanem a „sekrestyei pasztorációt” valódi társadalmi szolgálat váltotta fel. Újra kellett szervezni a plébániákat, a hitoktatást, a fiatalok lelkipásztori kísérését; iskolákat alapítani. Ennek mintegy koronája volt a Szentatya látogatása: a pécs-pogányi repülőtéren bemutatott ünnepi szentmise. A jugoszláv háború miatt sokan nem tudtak eljönni, de a találkozás így is történelmi erejű volt. A Püspökségen még háború alatt is helyet adtunk megbékélési párbeszédeknek. Az első években hatalmas hitbeli lendület töltötte be a közösséget – ezért is hálásak vagyunk II. János Pál pápának, aki Közép-Kelet-Európa fia­ként különösen értette a régió feszültségeit. Mindebből kellett továbblépni: iskolákat alapítani, a pasztorációt újraszervezni. Ma mintegy ötszáz miséző helyünk van; a papjaink száma az évek során változott – ez is jelzi a feladat nagyságát.

Szarvas István: Ugrjunk vissza egy pillanatra a 20. század elejére. Gróf Zichy Gyula püspök idején alapították a Dunántúl című lapot, rangos katolikus újságot. A püspökség ezeréves öröksége önmagában is indokolná, hogy ma – az internet korában – legyen egy erős online egyházmegyei orgánum, netán saját rádió. Mit gondol erről?

Mayer Mihály püspök: A kérdés nagyon örvendetes, mert igényt jelez – ez egy püspöknek mindig jó hír. A Dunántúl valóban kiváló lap volt: papok és civilek egyaránt olvasták, nem csupán szűken vett „egyházi” témákkal, hanem szélesebb műveltséggel. Ma van egyházmegyei újságunk; talán többet is tehetnénk azért, hogy minél több hívőhöz eljusson. A rádió összetett és költséges vállalkozás. Az országos Katolikus Rádió sokakhoz elér, de vannak még „fehér foltok”. A Mária Rádió önkéntesekre és adományokra építve erősítette a vallásos tartalmak jelenlétét. Úgy látom, lépésről lépésre, „morzsákból kenyeret” lehet építeni: a közösség vágyik a hiteles egyházi médiára, és ahol van akarat, ott előbb-utóbb lesz eszköz is.

Szarvas István: Néhány hónapja vita kerekedett a Széchenyi téren elhelyezett, a püspökséget történetileg félreértelmező szövegek körül. Mi volt a kifogása?

Mayer Mihály püspök: Nem az önkormányzattal volt konfliktusunk, hanem a feliratok előkészítésével. Az újabb történelemkönyvek sokszor ideológiai szemüvegen át láttatták az egyház szerepét. Arra kértem a készítőket: ne a leegyszerűsítő sémákat, hanem a forrásokban igazolható valóságot közvetítsék. Örülök, hogy a főlevéltárosunk mellénk állt, és a szöveget hamarosan korrigálták. A történelemben a „haladásnak” nincsenek pártszínei: a tények tisztelete a közös nevező.

Szarvas István: A konklávékról sok a találgatás. Nemrég többen „papabile”-ként emlegették Erdő Péter bíborost is. Mit gondol az efféle jóslatokról?

Mayer Mihály püspök: Erdő bíboros úr kiváló tudós és pásztor, több nyelven beszél, világos gondolkodású. Elvileg senki nincs kizárva. Mégis a józanság híve vagyok: a konklávék világát nem látnokok, hanem a valóság alakítja. Van egy római mondás: „aki pápaként lép be, bíborosként jön ki”. Inkább maradjunk alázatosak, és építsük itthon az Egyházat. Sok szó esik az újra evangelizációról Közép-Kelet-Európában; ha szeretnénk, hogy Magyarországot is gyakrabban említsék pozitív példaként, akkor az ifjúság erkölcsi nevelését – akár etikaórák formájában is – komolyan kell vennünk.

Szarvas István: Az ezeréves jubileum miként segítheti a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa program sikerét Pécsett?

Mayer Mihály püspök: Ha Pécs a kultúra fővárosa, akkor abban helye van a szakrális kultúrának is. Nem lehet a 2010-es év puszta „show”, ideológiai szemellenzőkkel. Bízom benne, hogy a város az utóbbi években ezen túllépett: az ezeréves keresztény örökség szerves része Pécs európai arculatának.

Mayer Mihály pécsi megyéspüspök

 Születés: 1941. január 31., Kisdorog (magyarországi német család). Wikipédia

1.      Középfok: gimnázium Bonyhádon.

2.      Teológia: 1959–1964, Győr – papi tanulmányok.

3.      Pappá szentelés: 1964. június 21., Pécsi Székesegyház.

4.      Kápláni szolgálat: Simontornya (1964–66), Pincehely (1966–67), Tamási (1967–72).

5.      Dunaföldvár: káplán (1972–75), helyettes plébános (1975–80), majd plébános (1980–85).

6.      Szekszárd-belváros: plébános (1985–1988).

7.      Püspöki kinevezés: 1988. dec. 23-án segédpüspök és Giru Marcelli címzetes püspök.

8.      Püspökszentelés: 1989. febr. 11., Esztergomi Bazilika.

9.      Megyéspüspök: 1989. nov. 3-tól a Pécsi Egyházmegye 81. püspöke.

10.  Jelmondat: Gaudium nostrum Dominus – „Az Úr a mi örömünk.”

11.  Pápalátogatás Pécsen: 1991. aug. 17-én II. János Pál pápa ünnepi szentmisét mutatott be a pécs–pogányi repülőtéren.

12.  Elismerések: Pécs díszpolgára (2006), Tüke-díj (2010).

Ha szeretnéd, megformázom magazinos tördelésre (címso

Szabó László: Célunk Indiában Érem a nőknél, 5–8. hely a férfiaknál

Interjú Szabó Lászlóval a Magyar Sakk Szövetség elnökével Budapesten a Testnevelési Egyetemen a női és férfi sakkválogatót sajtótájékoztatója után beszélgettünk 2022. júniús27-én

Szabó László (B)és a szerző

Szarvas István: Elnök úr, milyen eredménnyel lenne elégedett a női és a férfi válogatott esetében az indiai világbajnokságon?
Szabó László: Ugyanazt várom el, amit a szövetségi kapitányok is megfogalmaztak. A nőknél – ahogy Papp Gábor szövetségi kapitány a sajtótájékoztatón is elmondta – az érem a cél. A fiúknál az 5–8. hely közötti eredményt várjuk. Fontos, hogy 2024-ben Magyarország rendezi a sakkolimpiát.

Szarvas István: Ezen túl milyen szakmai mutatókat tart fontosnak – például egyéni teljesítményeket, Élő-pontnövekedést?
Szabó László: A helyezés mellett kulcs a stabil meccs- és pontszerzés. Figyeljük a táblasorrendek hatékonyságát, a döntetlenek–győzelmek arányát, és természetesen az Élő-pontváltozásokat is. A cél az, hogy ne csak egy-egy kimagasló parti legyen, hanem kiegyensúlyozott csapatmunka.

Szarvas István: Hogyan állt össze a keret? Mi döntött: forma, rutin, nemzetközi tapasztalat?
Szabó László: Mindhárom. A kapitányok a pillanatnyi forma alapján jelölnek, de nagy súlya van a csapatdinamikának is: ki kit egészít ki stílusban, pszichológiában. Szükség van vezéregyéniségekre, ugyanakkor friss, ambiciózus játékosokra is, akik mernek kockázatot vállalni, ha a csapat érdeke úgy kívánja.

Szarvas István: Milyen volt a felkészülés menetrendje?
Szabó László: Edzőtáborok, célzott nyitás- és végjáték felkészítés, sok gépelemzés és gyakorlómeccs. Ugyanolyan hangsúlyt kapott a mentális és fizikai felkészítés – alvás, regeneráció, terhelés – mint a szakmai munka. A csapat egysége legalább annyira számít, mint egy jó variáció a táblán.

Szarvas István: A női válogatottnál mit jelent gyakorlati szinten az „éremcél”?
Szabó László: Azt, hogy minden fordulóban reálisan a győzelemért megyünk, és a kulcsmeccsekre külön készülünk. Nem csak a papírforma ellenfeleket kell hozni, hanem meg kell tudni fogni egy-két „nagyot” is. Ehhez magabiztos nyitásrepertoár és fegyelmezett döntéshozatal kell a kritikus állásokban.

Szarvas István: Utánpótlásban milyen hangsúlyok vannak most?
Szabó László: Erősítjük a lányprogramokat, mentorálast, több versenylehetőséget teremtünk a fiataloknak. A cél, hogy 2–3 éven belül új nevek törjenek be a felnőtt válogatott közelébe, és természetes legyen a generációs átjárás.

Szarvas István: Úgy emlékszem, Magyarország még soha nem rendezett sakkolimpiát. Ebben az összefüggésben különösen számít, hogyan szerepelünk most Indiában a világbajnokságon egyetért ezzel?
Szabó László: Egyetértek. Valóban, a 2024-es lesz az első sakkolimpia Magyarországon. Nem mindegy, milyen eredménnyel érkezünk oda: bízunk benne, hogy most olyan teljesítményt nyújt a csapat, amely megalapozza a hazai rendezésű olimpia szakmai sikerét is – nem csak házigazdaként szeretnénk jól vizsgázni.

Színház és produkciók

Szarvas István: Több „székben” ül: térjünk át a „Puskás, a musical”-re, amely Budapesten és vidéken is óriási sikert aratott. Nemrég a spanyol Cervantes Intézetben mutattak be egy, Kubala Lászlóról szóló könyvet, Ön is jelen volt. Felmerült Önben egy Kubala-tematikájú musical ötlete
Szabó László: Szép gondolat, de nem tervezünk ilyet. Kubala László pályája különleges, de ismertsége – nemzetközileg és itthon – nem mérhető Puskás Ferenchez. A „Puskás, a musical”-ben ugyanakkor elhangzik Kubala neve: van egy jelenet, amelyben Östreicher Emil, a Real Madrid klubmenedzsere telefonál Puskás feleségének, és megemlíti, hogy Kubala már Spanyolországban, Barcelonában hatalmas karriert fut. Érdekesség, hogy a legelső szövegkönyvben Kubala önálló szereplő volt, ám a finomítások során végül kikerült a karakter – a tiszteletünk persze megmaradt felé.

Szarvas István: Váltsunk a Teátrumi Társaságra. Milyen terveik vannak most?
Szabó László: Nemrég tartottuk a közgyűlésünket, három új tag csatlakozott, így már 73 tagunk van – a legnagyobb hazai előadóművészeti érdekképviselet vagyunk. Visszük tovább a megkezdett munkát: konferenciákat szervezünk (nemrég színházmarketing-konferenciát tartottunk), készülünk az idei Magyar Teátrum-díjak átadására. Új kulturális minisztérium és államtitkár hivatalba lépésével természetesen nekünk is lesz feladatunk abban, merre fordul a kultúrpolitika. Nagy „szenzációt” most nem ígérhetek: tesszük a dolgunkat.

Szarvas István: Nekem hat interjúkötetem jelent meg, összesen 350 interjúval. Amit Ön a Fővárosi Nagycirkuszban csinált – tizennyolc interjú egymás után – ilyet még nem láttam. Hogyan lehet erre felkészülni?
Szabó László: Nagyon szeretem a munkámat. Ha elvállalok egy feladatot, igyekszem tisztességesen felkészülni, és annyi energiát beletenni, amennyit csak bírok – és amennyit a feladat megkíván. Köszönöm a dicséretet. Próbálok úgy élni és dolgozni, hogy amit csinálok, azt szeretettel és jókedvvel tegyem; ne pusztán munkaként éljem meg, hanem – ha nem is ez a legpontosabb szó – élményként.

Szarvas István: Várható a közeljövőben valamilyen különleges fővárosi cirkuszi produkció?
Szabó László: Tőlem most nem. Fekete Péter igazgató úrral, a Fővárosi Nagycirkusz vezetőjével nagyon jó viszonyban vagyok, sokat dolgozunk együtt, de az előttünk álló időszakban nem készülünk különleges produkcióra.

Szarvas István: Köszönöm szépen a beszélgetést.
Szabó László: Én is köszönöm.

Szabó László – rövid életrajz Szabó László magyar sport- és kulturális menedzser.A Magyar Sakkszövetség elnöke (az interjú idején).

1. A Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke.
2. A Magyar Teátrumi Társaság titkára.
3. Producerként nevéhez fűződik a „Puskás, a musical”.
4. Színházi-szakmai konferenciák és a Magyar Teátrum-díj szervezésében is aktív.
5. A 2024-es magyarországi sakkolimpia szakmai előkészítésének támogatója.
6. Hitvallása: felkészülten, szeretettel és jókedvvel végzett munka.
7. Jó szakmai kapcsolatot ápol a Fővárosi Nagycirkusz igazgatójával, Fekete Péterre

Harle Tamás:Sportújságíró szerintem csak az lesz, aki szerelmes a sportba

 „A minőségi újságírás nem szűnik meg”

Harle Tamással MÚOSZ elnöki kávézójában beszélgetünk• Időpont: 2023. május 19én

Szarvas István: Az Az újságírás mestersége és művészete című könyvedben azt írod, hogy a sportújságírás külön szakma a szakmán belül. Mit értesz ez alatt?

Harle Tamás: Több oka is van. Sportújságíró szerintem csak az lesz, aki szerelmes a sportba. Gyerekkorában minimum világbajnoki döntőt álmodott, ahol ő rúgja a győztes gólt – csak valamiért ez nem jött össze. A másik ok, hogy még a „legunalmasabb” meccs is élet-halál kérdés: gól vagy nem gól, kiesek vagy bennmaradok. Tegnap is néztük a Real Madrid–Manchester meccset: minden pillanat tétre megy. Aki ebben edződik, az később bármit meg tud írni, mert minden mérkőzésben és minden interjúban ott a lét és a nemlét, az elsőség és az utolsóság feszültsége.

Szarvas István: Az is feltűnt, hogy a sportújságírók közül többen komoly pozíciókig jutnak. Volt, aki kormányszóvivő lett.

Harle Tamás: Így van, sok a példa. Függetlenül attól, ki hogyan szerepelt később a közéletben: Vitray Tamás, Gyárfás Tamás, Szepesi György – hosszú a sor. A kormányzati kommunikációban is láttunk sportújságíróból lett vezetőt: Borókai Gábor például.

Szarvas István: A mesterséges intelligencia – konkrétan a GPT – nem teszi tönkre az újságírást?

Harle Tamás: Én minden újdonság iránt lelkes vagyok. Eszembe jut Émile Zola A hölgyek öröme című regénye: a kis párizsi szatócsboltok világába betör az óriásáruház, és megváltoztat mindent. A világ halad – az internet, a GPT is ilyen. Rengeteg kihívást hoz, sok minden át fog alakulni. De a minőségi újságírás – ahol gondolatok cserélnek gazdát, ahol a riporter egyéniség, és mívesen dolgozik – ezt szerintem nem váltja ki. Attól, hogy van fotó és film, a képzőművészet sem szűnt meg.

Szarvas István: Harminc éve vagy könyvkiadó. Lehet ma nyereségesen működni?

Harle Tamás: Őszintén: csoda, hogy létezünk. Tanítok is, már nem írok napi újságot, így a megélhetésünk a kiadás. Valószínűleg szerencsésen választunk témát, és van egy biztos támaszunk: tíz éve készítjük a Magyar Kézilabda Szövetség szakmai könyveit. A sportkönyveknél sokat segít a Nagy Béla Program – bár Szöllősi Györggyel sok szakmai vitám volt, ezzel tényleg rengeteget tett a hazai sportkönyv-kiadásért. Készül egy izgalmas sportnovelláskötet is Balogh Zoltántól, a Presztízs Sport egykori (mozgássérült) főszerkesztőjétől; erre is nyertünk támogatást. Az Az újságírás mestersége és művészete is egykor állami pályázat segítségével jelenhetett meg.
A gazdasági környezet viszont kőkemény: ha egy könyv 10 000 forintba kerül, annak nagyjából 60 százaléka ma a terjesztőnél marad. Harminc éve ez kb. 27% volt. A maradékból kell mindent megvalósítani – agyrém. Ezért is kell alternatív terjesztésben, pályázatokban és nagyon tudatos témaválasztásban gondolkodnunk.

Szarvas István: Mi segít még életben maradni?

Harle Tamás: Pályázni kell, okosan választani témát, és olyan hűséges munkatársakkal dolgozni, akik nem „szálltak el”. Nálunk ugyanaz a hölgy tördeli a könyveket harminc éve. Nem a piaci maximumot kéri, cserébe mi kitartunk egymás mellett. És jönnek jó ötletek: tegnap például egy régi tanítvány hívott – készül egy 60 év – 60 kép című beszélgetőkönyv Für Anikóval. Ez például szerethető, piacképes koncepció.

Szarvas István: Sok könyvet adtál ki. Van „kedvenc”?

Harle Tamás: Egyetlen kedvenc nincs, de több kötet fontos. Nagy élmény volt a Kesjár Csabáról írt könyvem: kezdő újságíróként édesanyám – Vermes Éva, író-újságíró – biztatására kimentem Németországba, két hónap múlva megjelent a könyv, és két hónap alatt negyvenezer példány fogyott belőle.
Aztán a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után két hónappal megjelent kötetünk három kiadást élt meg; a Reader’s Digest is foglalkozott vele. Nagy munka volt az 1984 – kettétört olimpia: egy tanítványom írta, én szerkesztettem, az év sportkönyve lett, nívódíjas. A Fradi futball évszázad Nagy Bélával óriási sikert hozott, két kiadást is megért – a terjesztők sorban álltak az irodánkban.

Szarvas István: Tavaly nívódíjat kaptál?

Harle Tamás: Nem. Akkor épp Kovács Erikát laudáltam. Egy másik kötetemmel nem is pályáztam, mert az Ezüstgerelyre adtam be – a szabályok szerint nem lehetett több helyre nevezni.

Szarvas István: Mesélj a legfrissebb könyvről!

Harle Tamás: A Sopron tavaly megnyerte a női kosárlabda Euroligát. Erről készítettünk egy fekvő, díszalbum-jellegű könyvet Lantos Gábor szövegével, kb. 200 világszínvonalú fotóval, magyar–angol kétnyelvű kiadásban. Ritka ajándék: világsiker, kiváló fotók, igényes megrendelő – ilyenkor a kiadó is csúcsminőségre kapcsol, és kijön belőle a „csoda”.

Szarvas István: Az elmúlt tíz évben merre változott az újságírás – itthon és a világban?

Harle Tamás: Az alap mindig a becsület. Ezt kellene tanítani egy képzeletbeli „Becsület Akadémián”. A gond ott kezdődik, amikor a tényújságírásba becsorog a vélemény, és a hír elferdül, hogy „a mi irányunk” jöjjön ki. Ez már nem becsület, hanem hazugság. Sajnos sokszor azt érzem, a szakma egy része a „Hazugság Palotájába” költözött.

Szarvas István: Szerkesztőként mennyire mész bele a szerzők szövegébe?

Harle Tamás: Nagyon mélyen benne vagyunk a folyamatban – a megbeszéléstől a tördelésen át a nyomdagép indulásáig. A kézilabdás szakmai könyveket kivéve mindent én szerkesztek. Most például egy sportnovellásköteten dolgozunk: kicsit a ’20-as–’30-as évek irodalmi hangját idézi, sportolók a hősei, de valójában a társadalomról szól. Pengeélen tánc: segíteni kell úgy, hogy ne írjam át „Harle-stílusra”. Ahol érzem, hogy egy javaslat irodalmibb szintre emeli a novellát, ott szólok – a szerző pedig vagy elfogadja, vagy nem. Szenvedélyből csinálom; ebben nagy szerepe van édesanyámnak, Vermes Évának. Tudom, talán jobban is élnék, ha ugyanennyi energiát máshova tennék, de szerelem nélkül ezt nem csinálnám.

Szarvas István: Van-e üzeneted az olvasóknak, amit nem kérdeztem meg?

Harle Tamás: Ne adják fel az álmaikat, és beszélgessenek. Örömöt, bánatot, sérelmet ne tartsanak magukban. Amikor felrobbant a Challenger, Amerika hetekig beszélt róla – ez is a feldolgozás része volt. Itthon gyakran látok elfojtást, lehajtott fejeket. Merjünk kommunikálni, vállaljuk a konfliktust is, ha kell. És keressük, mi az, ami a meg nem valósult álmokból még megvalósítható – 63 évesen én is ezen gondolkodom.

Szarvas István: Köszönöm szépen a beszélgetést!
Harle Tamás: Én is köszönöm az érdeklődést.

Rövid életrajz – Harle Tamás

Harle Tamás újságíró, író és könyvkiadó. Pályáját sportújságíróként kezdte; máig meghatározó számára a sport világának szenvedélye és drámája. Több mint harminc éve vezet családi kiadót, ahol szerkesztőként is a teljes könyvszületési folyamatot végigkíséri. Kötetei és szerkesztései között sporttörténeti és közéleti munkák egyaránt szerepelnek (például Fradi futball évszázad; 1984 – kettétört olimpia; a soproni női kosárlabda Euroliga-győzelemről készült díszalbum). Oktatói tapasztalattal is rendelkezik, a Magyar Kézilabda Szövetség szakmai kiadványain évek óta dolgozik. Édesanyja, Vermes Éva író-újságíró volt; tőle örökölte a hivatása iránti szenvedélyt.

Oláh György:A kutatást élvezem; amíg örömet ad és hasznosnak érzem, csinálom.

Interjú Oláh György kémiai Nobel-díjassal

1999. október 12-én, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem K épületében.

Beszélgettünk Oláh György kémiai Nobel díjassal

Szarvas István: Professzor úr, kíváncsi lennék, találkozott-e mostani ittléte alatt valamelyik közjogi méltósággal.

Oláh György: Idén nem találkoztam velük, bizonyára nem értek rá. Korábbi évekből volt rá példa, hogy találkoztunk.

Szarvas István: Bizonyára nagyon elfoglaltak. Mindenesetre nem sok Nobel-díjasa van az országnak; megérdemelte volna, hogy valamelyikük fogadja.

Oláh György: Annyit elmondhatok, hogy Glatz Ferenccel, a Magyar Tudományos Akadémia elnökével találkoztunk, és jót beszélgettünk.

Szarvas István: Kíváncsi lennék arra is, hogy ha egy Nobel-díjas tart előadást Amerikában vagy máshol a világban, általában hányan hallgatják?

Oláh György: Nézze, ez attól függ, kinek ad elő az ember. Én többnyire a szakmának beszélek: vegyészeknek, diákoknak, kutatóknak. Vannak más Nobel-díjasok, akik szélesebb témákról, például politikáról is gyakran tartanak előadást. Én ma is szeretem művelni a szakmámat, kutatok, és ezekről a kutatásokról beszélek—mert ez érdekel.

Szarvas István: Erre szerettem volna rákérdezni. A legolvasottabb napilapnak, a Népszabadságnak adott egy interjút, amely ma jelent meg. A lap azt hangsúlyozta, hogy 72 éves kora ellenére ma is aktívan kutat. Kérem, foglalja össze a gondolatait úgy, hogy mindenki megértse.

Oláh György: A kort, a 72 évet nem lehet pusztán számokban mérni. Picasso, ha jól emlékszem, a kilencvenes éveiben is festett—nem pénzért, hanem mert örömét lelte benne, hogy vászonra viheti az elképzeléseit. Én is azért kutatok, mert jól esik. Olyan ez, mint a vacsora: lehet azt mondani, hogy nem kellene sokat enni, mégis minden este leülünk, és másnap újra megjön az étvágy. A kutatást élvezem; amíg örömet ad és hasznosnak érzem, csinálom.

Szarvas István: Mivel foglalkozik most a kutatása?

Oláh György: Különösen érdekel, miként lehet a hosszú évek alapkutatási eredményeit hasznosítani—néhány gyakorlati, a jövőre nézve talán jelentős alkalmazásban. Sok új területet nyitottunk meg; ezek közül most azokat keressük, amelyekből kézzelfogható megoldások születhetnek.

Szarvas István: Melyik tudományág fog ön szerint a következő évezredben a leginkább fejlődni?

Oláh György: Ezt nehéz megmondani. Mostanában joggal mondják sokan, hogy a biológia fénykorát éli, és senki sem vitatja ennek óriási jelentőségét. Ugyanakkor kémikusként egy kicsit elfogult vagyok: hiszek benne, hogy a kémia alapvető terület, mert a kémikusok új vegyületeket és anyagokat tudnak létrehozni. Számomra nagy kihívás, hogy a California Institute of Technologyban (Caltech) kollégáimmal közösen kifejlesztettünk egy új típusú üzemanyagcellát, amely egy egyszerű folyékony üzemanyagot közvetlenül képes elektromos árammá alakítani. Ennek a kémiája és a kapcsolódó problémák is nagyon érdekesek—és a lehetséges felhasználások szintén.

Szarvas István: Mi a véleménye a nemrég Magyarországon rendezett tudománypolitikai világkongresszusról?

Oláh György: Úgy tudom, néhány hete tartották; mintegy 160 ország képviseltette magát, és született egy nagyon szép határozat, amelyben „minden benne van”. Az ilyen dokumentumok azonban, miután megírják és publikálják őket, sajnos többnyire kevés közvetlen pozitívumot hoznak. Én abban hiszek, hogy a magyar tudomány és technológia fejlődését—különösen a fiatal kutatókét—kis, de konkrét lépésekkel lehet igazán segíteni: például tanulmányutak támogatásával, kezdő kutatások ösztönzésével. Ezek nem világrengető lépések, de ha a külföldön élő magyar tudósok és mérnökök is hozzájárulnak, és mindegyikük évente csak egy-két fiatal magyart segít, abból már kézzelfogható eredmény lehet. Természettudósként realista vagyok: jobb csinálni valamit kicsiben, mint nagy ívű terveket készíteni, amelyekből végül semmi sem valósul meg.

Szarvas István: A következő kérdésem szinte minden akadémikusnak felteszem. Magyarországon a Tudományos Akadémián nagyon kevés a hölgytag, az alelnökök között pedig egyáltalán nincs. Akadémikus hölgyekkel beszélve ezt sokan rossz néven veszik. Amerikában hasonló a helyzet, vagy másképp áll?

Oláh György: Nem vitás, hogy a nők reprezentációja a tudományban—például az akadémiai tagságban—alacsony. Ugyanakkor az egyetemeken, a tudományos pályákon tanulók 35–40 százaléka már hölgy; ez tehát változik. Az élethelyzetek is átalakulnak. A feleségem is kémikus, és hosszú ideig a családot helyezte előtérbe—gyermekeinket fel kellett nevelni. Nincs teljes egyenlőség, mert biológiai különbségek vannak: a férfiak nem szülnek, és így tovább. De a modern élethelyzetek mellett egyre inkább megjelenik a lehetőség, hogy a nők család mellett is tudományos karriert építsenek. Nem mindenkinél egyenes ez az út—kivéve, ha valaki tudatosan nem vállal családot—de a számok lassan, folyamatosan nőnek, ezt Amerikában is látom. Mindig voltak példaképek: gondoljunk csak Marie Curie-re, akinek családja is volt, és mégis kiváló tudományt művelt. Meggyőződésem, hogy ez a probléma a következő évtizedekben fokozatosan eltűnik.

Szarvas István: Köszönöm szépen, professzor úr, hogy időt szakított rám.

Rövid életrajz Oláh Györgyről (1999-ig)

Oláh György (George Andrew Olah) 1927. május 22-én született Budapesten. A Piarista Gimnázium után a Budapesti Műszaki Egyetemen (ma BME) tanult kémiát, ahol 1949-ben szerzett diplomát és később oktatott is. A Magyar Tudományos Akadémia szerves kémiai műhelyeiben dolgozott, majd az 1956-os forradalom után előbb Angliába, 1957-ben Kanadába távozott. A Dow Chemical (Sarnia, Ontario) kutatójaként kezdte el úttörő vizsgálatait a karbokationok kémiájában, különösen szupersavak közegében. 1965-től a clevelandi Case Western Reserve University professzora volt, 1977-től a Dél-Kaliforniai Egyetemen (USC) dolgozik; itt alapította meg és vezeti a Loker Hydrocarbon Research Institute-ot. 1994-ben kémiai Nobel-díjjal tüntették ki; 1999-ig az USC professzoraként és intézetigazgatójaként aktív kutató és iskolaalapító szerepet visz.

A Nobel-díjról részletesebben (1994)

Oláh a kémiai Nobel-díjat „a karbokation-kémia terén elért hozzájárulásaiért” kapta. Munkásságának kulcsa az volt, hogy rendkívül erős—úgynevezett szupersavas—közegekben (például fluoroszulfonsav-antimon-pentafluorid, azaz a „magic acid”, illetve fluórhidrogén-antimon-pentafluorid rendszerekben) stabilizálni tudta a korábban csupán átmeneti, „foghatatlannak” tartott karbokationokat. Ez lehetővé tette szerkezetük közvetlen vizsgálatát (elsősorban NMR- és IR-spektroszkópiával), tisztázta reakciókészségük és átalakulásaik törvényszerűségeit, és új megértést adott számos szerves kémiai folyamat—például izomerizációk, alkilezések—alapjáról. Az eredmények nemcsak elméleti áttörést jelentettek, hanem hatással voltak a petrolkémiai technológiák finomítására is.

– Szarvas István: Újra kérdeztem – Válaszoltak! (2014)

Szarvas István 2008-as interjúkötetének folytatásaként megjelent Újra kérdeztem – Válaszoltak! 27 beszélgetést gyűjt egybe művészekkel, tudósokkal, egyházi vezetőkkel, vállalatvezetőkkel és médiás szereplőkkel. A könyv a korábbi kötet szellemiségét viszi tovább: felkészült, tárgyszerű, közben mégis személyes hangú kérdésekkel hozza közel az interjúalanyokat. A válogatás széles spektrumot fed le (tudomány, közélet, kultúra), az interjúk hossza és tónusa változatos, így a kötet lapozgatva és elejétől végéig olvasva is jól működik. A hátlap rövid összefoglalója és a kiadói ismertetők alapján ez valódi „második felvonás” a 2008-as válogatás után. A kötet erőssége, hogy a „nagy nevek” mellé hétköznapibb hősöket is állít: a Nobel-díjas Oláh György vagy Erdő Péter bíboros mellett médiások (Gundel Takács Gábor, Veiszer Alinda), gazdasági és ipari szereplők (pl. Zalán Barnabás a Rábától, „Szuzuki Oszamu”, „Takeucsi Hiszasi” az esztergomi Suzuki-vonalról) is megszólalnak. Szarvas interjútechnikáját maga a szerző foglalja össze a kötet elején: alapos életrajzi felkészülés, sablonkérdések kerülése, és a beszélgetőpartner hobbijának, motivációinak megismerése – ez a recept, ami hiteles, új részleteket hoz felszínre.

Az interjúalanyok

A könyvben az alábbiak adnak interjút (a hátlap felsorolása szerint):

• Laczkovich Géza
• Zalán Barnabás
• Horváth Rudolf
• Zsoldos Olga
• Antonio Baptista Martins
• Geleji Frigyes
• Rubicsek Sándor
• Kovács Magda
• Perczel József
• Szuzuki Oszamu
• Takeucsi Hiszasi
• Gundel Takács Gábor
• Veiszer Alinda
• Réthelyi Miklós
• Papanek Gábor
• Fekete Ferenc
• Papp György
• Oláh György
• Pálinkás József
• Erdő Péter
• Szarvas István
• Juhász Judit
• Horváth István
• Máthé Gábor
• Kokas Katalin
• Kárászy Szilvia
• Szarvas József.
  
  
  Miért működik a könyv?

• Sokszínű merítés: a tudománytól a médián át az egyházig több világ nézőpontjai találkoznak.
• Pontos kérdezéstechnika: az előzetes kutatásra építő, tárgyszerű, mégis empatikus hang új részleteket hoz ki a megszólalókból.
• Olvasóbarát szerkesztés: rövidebb és hosszabb darabok váltakozása, változatos ritmus, amely könnyen befogadható.
  
  Szarvas István munkássága

Szarvas István 1991 óta aktív újságíró, 2008-tól az interjú vált fő műfajává. Az azóta felépített sorozat – a Kérdeztem – Válaszoltak több kötete, az Újra kérdeztem – Válaszoltak! és további válogatások – következetes műhelymunka eredménye: közel három évtizedes terepismeret, sok száz írás és tudatos szerkesztői munka. A szakmát az alázat és a kíváncsiság felől műveli: az alanyokhoz való tapintatos közelítés, a pontos háttértudás és a „sablontalan” kérdések adják interjúinak hitelét. Sorozata értéket ment és hidat ver a tudomány, a közélet és a kultúra között, miközben a magyar sajtóban ritkuló, klasszikus interjúműfajt ápolja.

Összegzés: Az Újra kérdeztem – Válaszoltak! olyan kötet, amely egyszerre ad gyorsan olvasható portrékat és elmélyültebb beszélgetéseket. Aki szereti a jól felépített, tárgyszerű, mégis emberközeli interjúkat, ebben a könyvben sok emlékezetes passzust talál – és kedvet kap a sorozat többi darabjához is.

Semjén Zsolt: A nemzet jövőjének letéteményese a fiatalság 

Semjén Zsolttat a KDNP elnökével az parlament társalgójában beszélgetünk 2008 december 11-én advent második gyertyagyújtása napján.

Szarvas István: Elnök úr, első kérdésem: a karácsonyi ünnepekre és a jövő évre mit kíván az ország lakóinak és az Országgyűlésben tevékenykedő képviselőtársainak?

Semjén Zsolt: Magyarországnak egy igazságosabb és szebb következő évet kívánok. Karácsony közeledtével nem tudom „elfojtani” a teológust: azt kívánom mindenkinek – kormánypártinak és ellenzékinek egyaránt –, hogy felekezeti hovatartozástól függetlenül megtapasztalja a karácsony üzenetét. A mindennapok ezer gondja között az ünnep arra való, hogy felemelkedjünk ezeken, és a végső, örökkévaló dolgokra figyeljünk. Az advent alkalmat ad arra, hogy az ember szembenézzen önmagával – szavaival, cselekedeteivel –, és az örökkévalóság mércéjéhez mérve készüljön fel a karácsonyra, amelynek üzenete az, hogy a végtelen belépett a végesbe, az örökkévaló az időlegesbe.

Szarvas István: Úgy gondolom, felekezeti hovatartozástól függetlenül jót tesz mindenkinek, ha a mindennapok kerékvágásából egy kicsit kizökkenve ezekre a végső kérdésekre irányítja a figyelmét.

Semjén Zsolt: Meggyőződésem, hogy egy ilyen szellemi-lelki „kirándulás” jótékonyan hat vissza a következő év mindennapjaira is.

Szarvas István: Nézegettem az elmúlt években megjelent könyveit. Úgy látom, van köztük olyan, amely nem kapható a könyvesboltokban. Miről szólnak ezek a kötetek, és miért korlátozott a hozzáférésük? El lehet őket valahol olvasni?

Semjén Zsolt: Természetesen: aki kéri, annak eljuttatjuk – egyházi személyeknek felekezettől függetlenül, és sok újságírónak is elküldtük, ha ismertük az elérhetőségét. Kereskedelmi forgalomba nem kerültek, de kérésre hozzáférhetők. A kötet tulajdonképpen két nagyobb tanulmányra épül. Az egyik az „Egyház és politika”, mintegy hatvan oldalas írás, amely a magyar egyházpolitika átfogó áttekintése; ez a Szent István Társulatnál tartott előadásom szövegéből született. Fontosnak tartottam, mert sok katolikus pap, református lelkész és rabbi kérte, hogy az elvi és gyakorlati szempontokat – egészen a templomtornyok felújításától a pályázati lehetőségekig – rendszerezetten láthassa. A másik tanulmány a „A kereszténydemokrácia ethosza”, amely politikafilozófiai összefoglaló; ezt elsősorban politikai újságírók és a Kereszténydemokrata Néppárt vezetői, tagjai, valamint a politológia iránt érdeklődők kapták meg. A kötetben szerepel továbbá válogatás fontosabb parlamenti beszédeimből is, ami személyesebb portrét rajzol. Volt egy korábbi könyvem is, amely a kilencvenes évektől 2000-ig tartó időszakot és az első Orbán-kormány egyházpolitikáját tekintette át, különös tekintettel a millenniumi év egyházpolitikai jelentőségére. Ebben bemutattam azt a folyamatot is, ahogyan Szent István királyt az ortodoxia szentjeként elismerték – 1054, a nagy egyházszakadás óta példátlan módon –, ami Magyarország számára különösen jelentős esemény volt.

Szarvas István: Találkozott II. János Pál pápával is. Gondolom, életre szóló élmény volt.

Semjén Zsolt: Valóban. Az első Orbán-kormány idején rendszeresen találkoztam a Szentatyával, és alkalmam volt egyeztetni Konstantinápolyban az ökumenikus pátriárkával, valamint protestáns egyházi vezetőkkel is. Lelkileg és egyházpolitikai szempontból rendkívül fontos időszak volt. Kiemelném még a Szentföldre tett zarándoklatot is: a millenniumi évben parlamenti képviselők – felekezeti hovatartozástól függetlenül – közösen zarándokoltak Jeruzsálembe.

Szarvas István: A közéletben és a mindennapokban is sok tizen- és huszonévest látunk – ez a jövő szempontjából is üzenetértékű. Mit tehet ezen a téren a pártjuk? A sajtóban emellett időről időre felbukkannak viták új párt kezdeményezésekről és az állami támogatások kérdéséről is.

Semjén Zsolt: Nyilvánvaló, hogy a nemzet jövőjének letéteményese a fiatalság. A keresztény felfogás abban különbözik a szélsőségesen liberális álláspontból, hogy szerintünk az iskolának nemcsak oktatnia, hanem nevelnie is kell: nem pusztán ismereteket közvetít, hanem az emberséget és a személyiséget formálja. Számunkra ezért az erkölcsi nevelés meghatározó jelentőségű, és az egyházi iskolák egyik legfontosabb küldetése is ez. A világ értékválságban van – ez nem magyar sajátosság. Olyan lelki értékek szorulnak háttérbe, amelyek a teljes élethez szükségesek: a család szeretete, a barátság, a valódi tekintély tisztelete. Régen természetes mintáink voltak – gondolhatunk Szent Imre hercegre vagy akár Robin Hood alakjára. Ma sokszor „celebek” válnak példaképpé, akik inkább a feltűnést keresik. Fontos, hogy ne ők legyenek az irányadó minták, hanem a közösséget építő, hiteles személyiségek és az értéket közvetítő intézmények.

Benedek András:Egész életen át tartó tanulásra kell berendezkednünk

A távmunka fogalma, a munkavégzés ezen új formája az információs társadalom kialakulásához köthető. Megvannak azonban a történelmi előzményei. Egy hírügynökségi tudósító vagy akár egy nagykövet különleges távmunkásnak tekinthető, de távmunkával dolgozhat például egy adatrögzítő, tervezőmérnök, könyvelő és még folytathatnánk a sort. A távmunka olyan, döntően szellemi tevékenység, amelyben az otthon vagy éppenséggel egy teleházban dolgozó munkavállaló önállóan oldja meg a feladatokat a távolban lévő munkáltató megbízásából, akinek munkája eredményét távközlési csatornán továbbítja. Benedek András, a Munkaügyi Minisztérium helyettes államtitkára 1998 január 6-án sajtóbeszélgetésen elmondta, hogy a távmunka hatékony szerepet játszhat a korszerű munkahelyek kialakításában, a strukturált munkanélküliség csökkentésében, a munkanélkülivé válás megelőzésében, a mozgáskorlátozottak, a hátrányos helyzetű térségek és a vidék támogatásában. Hazánkban megérett a helyzet a távmunka elterjedésére, mert fokozatosan teret nyert az informatikai kultúra, a távközlési infrastruktúra fejlett. A vállalatok és intézmények informatizálódtak és a piaci hatások miatt egyre inkább költségérzékenyek. 1997 decemberében megalakult a FUTURIS Magyar Modernizációs Rt., amely arra szerveződött, hogy szakértői, szervezői háttérmunkával szakmai és pénzügyi segítséget nyújtson az információs társadalom létrejöttéhez szükséges infrastruktúra kiépítéséhez. Az Rt. a Munkaügyi Minisztériummal most januárban beindítja a távmunka projektet. A projekt elsődleges célja, hogy az állami forrásokat is bevonva ösztönözze a távmunka megismerését és elterjedését Magyarországon. A munkaerő-piaci alapból 100 millió forintot terveztek erre a célra 1998-ban, de a munkaügyi tárca reméli, hogy az érdeklődő cégek hozzájárulásával milliárdos nagyságrendű lesz a fejlesztés mértéke. 1998 végére a távmunkások és a távmunkaadók számának el kell érnie a "kritikus tömeget", innen kezdve a folyamat öngerjesztővé és önfenntartóvá, önfinanszírozóvá válik. A "kritikus tömeg" legalább 2000 távmunkást és 15-20 távmunkaadót jelent. A projektet menedzselő szervezetnek lehetősége lesz a távmunka önköltségének leszorítására is. A MATÁV Rt. vonaltarifa kedvezményt ajánlott fel, a Microsoft 50 százalékos kedvezménnyel adja szoftvereit. Természetesen nagyobb tételben beszerezve a szükséges hardver (számítógép, nyomtató, modem) is olcsóbb. A rendszergazda, mint átadó és franchise partnere, mint átvevő egy meghatározott időre szerződést köt a rendszergazda nevének, üzletviteli tapasztalatainak és támogatásának használatára, azaz kölcsönveszi egy "márkás" vállalkozás know-how-ját. A rendszer keretében kész csomagban megkapja mindazt, amire a munkavégzéshez szüksége lesz. Ez számára egy előfinanszírozott beruházás, amit a bevételeiből kell majd törlesztenie. Formailag az a megoldás kínálkozik, hogy a projekt szervezet marad a tulajdonos és havi bérleti díjat (mondjuk a nagyobb csomag esetén 5000 forintot) fizet, a végén pedig maradványértéken megkapja a tulajdont. A pályázó munkavállalók háromféle csomag közül választhatnak. Az első minden szükséges hardvert és szoftvert tartalmaz, a második csoportnak a már meglévő hardverét a szükséges mértékben felfejlesztik, a harmadiknak már van megfelelő hardvere, ezért csak a regisztrációt és a szükséges különleges szoftvert kapja. A helyettes államtitkár elmondta, hogy az USA-ban, ahol több mint tízmillió a távmunkás, háromszázra teszik az ilyen módon gyakorolt szakmák számát. Nagy-Britanniában például már négymillióra tehető az ily módon foglalkoztatottak száma. Minden nyolcadik brit cég foglalkoztat távmunkásokat. Benedek úr szerint a dunántúli székhelyű cég számára nem jelenthet különös nehézséget, hogy a rosszabb foglalkoztatási helyzetű Kelet-Magyarországon interaktív központot hozzon létre, és akiknek nincs otthon számítógépük, azok ezekben dolgozhatnak. Az Európai Unióba való bekerülésünkkor például egy magyar cég párizsi megrendelőnek végezhet munkát virtuális vállalatként Magyarországról. Befejezésképpen Benedek András az előnyökről és a hátrányokról beszélt. A munkaadók számára a döntő előnyt a távmunka alacsonyabb költségei jelentik. Kisebb a központ helyigénye, kevesebbet kell fordítani az ingatlan létesítésére és fenntartására. Egy munkahely kialakítása a harmadába, legfeljebb a felébe kerül a hagyományos megoldásnak. (500-700 ezer forint szemben az átlagos 1,5 millióval.) A központoktól távolabb általában bőséges és olcsóbb a munkaerő. A távmunkások teljesítménye is jobb, egyes felmérések szerint 30 százalékosnál is nagyobb a termelékenységi növekedés. A távmunka hátrányaként szokták emlegetni, hogy a munkavállaló egyedül van, kiszakítva a közösségből. Ezzel szemben tény, hogy a munkanélküliség bármilyen munkánál jobban rombolja az emberi kapcsolatokat, ennél a távmunka csak jobb lehet - húzta alá a helyettes államtitkár.

 Lapunk több kérdést tett fel a helyettes államtitkárnak

Szarvas István: Melyik korosztályról beszél, és miért igényelnek ők külön megközelítést a digitális felzárkóztatásban?
Benedek András: Azokról, akik nem a „SULINET”-en nőttek fel. Számukra kifejezetten kemény, célzott oktatási programot alakítunk ki, mert más tapasztalati alapokkal indulnak, és intenzívebb támogatással lehet gyorsan pótolni a hiányzó digitális alapismereteket.

Szarvas István: Miért tartja fontosnak, hogy e korosztály még állásban ismerkedjen meg a számítógéppel?
Benedek András: Mert így előzhető meg a munkanélküliség. Amíg valaki állásban van, van gyakorlási terepe és motivációja, a munkaköri feladatokhoz tud kapcsolódni a tanulás, és nem krízishelyzetben kell alapoktól kezdeni a digitális átképzést.

Szarvas István: Mit mulasztottunk el az elmúlt évtizedben a távmunka és a távoktatás terén?
Benedek András: Magyarországon legalább tíz évvel ezelőtt el kellett volna kezdeni a felkészülést a távmunkára és a távoktatásra. Ha ezt időben megtesszük, ma jóval kevesebb lenne a lemorzsolódás és rugalmasabban reagálnánk a munkaerő piaci változásokra.

Szarvas István: Milyen nemzetközi adatok támasztják alá az álláspontját, és mit üzennek ezek a magyar munkavállalóknak?
Benedek András: Egy brit felmérés szerint a távmunkások átlagéletkora 48 év, és mintegy 20 százalékuk leépítés miatt került ebbe a formába. Egy OECD-felmérés pedig azt jelzi, hogy a következő négy évtizedben egy munkavállaló átlag 6–7 alkalommal vált szakmát. Az üzenet egyértelmű: egész életen át tartó tanulásra és rugalmas átképzésre kell berendezkednünk.

Toller László:Fő feladatomnak tekintem lobbizni a térség fejlesztésért

Európa egyik leggyorsabban fejlődő vállalkozása elektronikai gyárat épít Pécsett A beruházás költsége: 30 millió USD Az Elcoteq Network új, elektronikai termékeket készítő gyára Magyarországon Pécs városában épül fel - jelentette be Budapesten az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztériumban 1998 január 7-én  Melega Tibor, az ITD Hungary vezérigazgatója a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium államtitkárai és Pécs város különböző szervezeteit képviselő vezetők jelenlétében. Tuomo Lähdesmäki, az Elcoteq Network társaság elnöke elmondta, hogy Magyarországot a stabil politikai helyzet, a lakosság jó együttműködési készsége, a jó logisztikai fekvés és a kedvező költségek miatt választották. Az Elcoteq Network társaság Európa egyik leggyorsabban növekvő elektronikai társasága. A céget 1984-ben alapították. A kezdeti lassú fejlődés után hat esztendeje látványos sikerekkel büszkélkedhet. 1996-ban Finnország legtöbbet exportáló cége volt. Legnagyobb partnerei között találhatók többek között a Nokia, az ABB és az Allgas. A számítástechnikai telefónia és autóalkatrészek gyártására specializálódott társaság az 1991-től 1996-ig terjedő időszakban töretlen lendülettel évente kétharmaddal növelte értékesítését. A cég főleg európai piacra termel. Hét gyárában jelenleg 2900 főt foglalkoztat, ebből 1000 alkalmazottat otthon, 1900-at az észtországi Tallinnban és az oroszországi Szentpétervárott. Az elnök elmondta, hogy szakértői becslések szerint a jövő évezred első éveiben a jelenleginek a kétszeresére nőhet a világ számítástechnikai piaca. - Épphogy csak megszereztük a gyárhoz a földet és már sikerült egy megállapodást tető alá hozni az ipari park vezetőségével, a Pécsi Megyei Jogú Város önkormányzatával és a magyar hatóságokkal a gyár felépítésével és működésével kapcsolatban. A gyár jövőbeli kapacitásának értékesítése már meg is kezdődött. Terveink között szerepel, hogy októbertől fejlett elektronikai gyártó tevékenységet kezdünk Magyarországon. A már meglévő északi és az új kelet-európai ügyfeleinket innen fogjuk ellátni termékeinkkel - fejezte be előadását Tuomo Lähdesmäki. A konkrét teendőkről Reijo Itkonen, a magyarországi beruházás programfelelőse adott tájékoztatást. Közölte, hogy az alapozási munkák azonnal elkezdődnek, az építkezésre márciusban kerül sor. Tervezik a vámszabadterületi státus megszerzését is a kft. részére. A csarnokban teljes nedvesség- és hőfokszabályozás és ellenőrzés lesz annak érdekében, hogy a legkorszerűbb minőségbiztosítási követelményeknek maradéktalanul megfelelő elektronikai termékeket gyárthassunk. Becsléseink szerint a teljes beruházás 30 millió dollárba kerül, melynek egyharmadát maga az épület, a fennmaradó részt pedig a gépek és felszerelések teszik ki. A 11 ezer négyzetméteres modern elektronikai gyár a termelés elindítása után 1000 főt fog foglalkoztatni. Pécs Magyarország elektronikai ipari centumainak egyike. A városban lévő vállalatok profitálni tudnak az ott felhalmozódott know-how-ból, és szállítói, illetve vásárlói kapcsolatba kerülhetnek egymással. Pécs 170 ezer fős lakosságával biztosítani tudja a követelményeinknek megfelelő infrastruktúrát, munkaerőt, képzést, kommunikációt és közösségi hozzáállást - tette hozzá Itkonen úr. Papp Béla, Pécs alpolgármestere mielőtt aláírta a befektetés dokumentumait, elmondta, hogy a gazdasági hátrányok előnyök adásával ellensúlyozhatók. A helyi adórendelet lehetőségét kihasználva három év helyi adómentességet biztosítanak, a további kettő évre pedig 50 százalék kedvezményt. Az exportáló vállalat adókulcsát tíz évig alacsonyan tartják. Az alpolgármester reméli, hogy újabb finn cégek fognak

befektetni Pécsett. A finnekkel kötött befektetési szerződés egyik jelentősége, hogy a pécsi gyárban készített termékek bővíthetik Magyarország kelet- és dél-európai gazdasági kapcsolatait.

Az aláírás után a jelenlévő Toller László pécsi országgyűlési képviselőt kérdezte lapunk arról, hogy hogyan értékeli az újabb befektetést.

Kérdés: Hogyan hatott a délszláv háború Baranya megye fejlődésére?
Válasz (Toller László): A délszláv háború visszavetette Baranya megye fejlődését; a fegyverropogás közelsége elriasztotta a térségben befektetni, beruházni szándékozó vállalkozásokat.

Sz. I Milyen volt a fejlesztési helyzet a korábbi években?
T.L.: A térség a korábbi években sem dúskált fejlesztésekben

.Sz.I. Mit tekint fő feladatának parlamenti képviselőként?
T.L. Parlamentbe kerülésem óta fő feladatomnak tekintem lobbizni a térség fejlesztéséért.

Sz.I.Miért tartotta fontosnak az ipari park létrehozását?
T.L.: Az első perctől kezdve fontosnak tartottam az ipari park létrehozását.

Sz.I. Mit vár a mostani jelentős befektetéstől?
Válasz: Bízom abban, hogy e jelentős befektetést újabbak követik.

Sz.I. Mi a sikeres városfejlődés kulcsa az Ön megítélése szerint?
T.L.: Az a város tud sikerrel fejlődni, ahol az önkormányzat és a gazdasági élet szereplői pártállástól függetlenül azon tevékenykednek, hogy a sokszínű finanszírozási elképzeléseket egy mederbe tereljék.

Sz.I. Pécs megfelel ennek a feltételrendszernek?
T.L: Igen, Pécs városa ilyen.

Császtvay Tünde: Híres magyarok – Beszélgetések nemzetünk nagyjaival (1849–1914)

A Kossuth Kiadó gondozásában megjelent, impozáns terjedelmű (494 oldalas) kötet az első darabja egy tervezett háromrészes sorozatnak, és a magyar sajtóinterjú műfajának születéséhez vezet vissza: 1849 és 1914 közötti beszélgetések válogatott korpuszát adja közre, gazdag szerkesztői apparátussal. A válogatás és a kommentárok Császtvay Tünde irodalomtörténész munkáját dicsérik: az anyag a napi- és hetilapokból, folyóiratokból felkutatott, sokszor feledésbe merült interjúkat hozza vissza a kánon pereméről a szakmai és a szélesebb közönség elé. A kötet borítóján is jelzett névsor beszédes: Arany János, Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Liszt Ferenc, Jászai Mari, Kossuth Lajos, Görgei Artúr, Munkácsy Mihály, Lehár Ferenc, Benczúr Gyula és mások „élőszava” szólal meg benne.

Mit vállal a kötet – és hogyan?

A #Híres magyarok# nem egyszerű forrásgyűjtemény. Fejezeteinek szerkezete következetesen hármas tagolású: Bevezető – Az interjú – Zárszó (helyenként Epilógus/Lírai epilógus kiegészítéssel). A Bevezető áttekinti az adott személy életútját és a kultusz- vagy recepciótörténet főbb kérdéseit; Az interjú a szöveget közli – modernizált átiratban, pontos sajtóbeli hivatkozással; a Zárszó pedig a készítés körülményeit elemzi: ki volt a kérdező, milyen volt a kapcsolata az alannyal, milyen allúziókat kellett a korabeli olvasónak „kulccsal” feloldania. Ez a kommentáló apparátus teszi a kötetet egyszerre olvasmányossá és tudományosan használhatóvá.

A szerkesztői előszöveg tágabb kontextust is ad: az interjú a 19. század második felében honosodott meg a magyar sajtóban, a terminus írásmódja is ingadozott („interview”, sőt a vicclapokban „interjuh”), és a műfaj maga is alakulóban volt – a riport és a beszélgetés határán mozgó darabokkal. Nem egyszer ismeretlen nevű kérdezők, vagy épp külföldi lapokból vett, magyarul közölt interjúk adnak képet arról, hogyan vált az interjú a modern nyilvánosság egyik kulcsformájává.

Az „interjúkialakulás” fejezet(ek) tanulságai

Császtvay bevezető részei külön értéket képviselnek. Megrajzolják az interjú mint műfaj európai – amerikai–francia közvetítésű – terjedését, és bemutatják, miként lett a „bennfentes” újságíró szerepe kettős: információszerző és értelmező egyszerre. A szerző rámutat arra is, hogy az interjú a nyilvánosságban performatív aktus: a kérdező gyakran saját karakterét és tekintélyét is beviszi a szövegbe, a beszélgetés helyszíne, etikettje, megkoreografált „díszletei” (fogadtatás, megszólítási mód, kellékek) mind jelentést hordoznak. A kötet tárgyalja, hogy már a századfordulón is létezett „PR-logika”: a jól megkomponált párbeszéd lehetett egy kezdő újságíró ugródeszkája, vagy épp a nyilatkozó tudatos önreprezentációja.

Különösen értékes az a filológiai gondosság, amellyel a kötet kezeli az 1849-es, Petőfi által jegyzett (és csak később publikált) Bem-interjút: itt a szerkesztő érzékenyen kijelöli a műfajhatárokat és a forrástörténeti kontextust, megmutatva, hogy a „magyar interjú” genezisében milyen átmeneti formák léteztek.

A fejezetek végén álló Zárszó jellegű elemzések a sajtótörténeti hálót is feltárják: a Pesti Hírlap, a Vasárnapi Újság, A Hét és más orgánumok környezetének megrajzolása segít elhelyezni az interjúkat a közéleti–kulturális térben. E nélkül a kontextus nélkül a 19. század végi allúziók jó része ma már „néma” volna.

Válogatás, arányok, reprezentáció

A tizenöt portré a politikai és művészeti élet ikonikus alakjait állítja középpontba. Az arányok vállaltan a „nagyok” felé húznak, s bár a kötet a kánonhoz való viszonyt is finoman újrarajzolja, a nők reprezentációja szerény: a válogatásban két nő (Jászai Mari és özv. Damjanich Jánosné) szerepel. Erre kortárs kritikai észrevétel is született, ami a lehetséges folytatások felé mutat – remélhető, hogy a sorozat későbbi kötetei e hiányt korrigálják.

Kiemelt interjú: Mikszáth Kálmán, 1908 – a beszélgetés poétikája

A kötet egyik csúcspontja a Mikszáth Kálmánnal folytatott két beszélgetés közül az első, Adorján Andor 1908. január 12-én a Pesti Napló-ban közölt interjúja. Már a felütés is a modern médiatudatosságot villantja fel: a szerző felidézi Maupassant anekdotáját a fényképezés elleni tiltakozásról, és ebből vezeti le Mikszáth saját – szerénységből és szemérmességből táplálkozó – fenntartásait a fotóval szemben. A jelenet dramaturgiája precíz: az író oldja a riporter zavarát, hellyel és dohánnyal kínálja, mintegy átállítva a kommunikáció üzemmódját a hivatalos „kihallgatásról” az oldott, beszélgető viszonyra.

És itt jön az a mondat, amely esszenciálisan ragadja meg az interjú, sőt: a jó beszélgetés lényegét – röviden idézve: „Állva, üres szájjal: beszél az ember. Ülve, szivarszó mellett: beszélget. És maga beszélgetni akar, úgy-e?”

Ez az apró retorikai gesztus – a „beszél” és a „beszélget” oppozíciója – azt mutatja, hogy a 20. század eleji magyar interjú már messze túl van a száraz kérdezz–felelek sémán: közös tér és ritmus keletkezik, amelyben a megszólaló önalakítása és a kérdező taktusa egyaránt formálja a szöveget. Császtvay kommentárjai – a hely, a rítusok, a megszólítás és a „kellékek” (szivar, fotel) finom elemzése – jól mutatják, miként lesz a szöveg „beszédes” attól is, ami a sorok között történik. (A kötet egészére jellemző, hogy az efféle jelentésképző járulékokkal számol.) MTA Könyvtár Repozitórium

Más fejezetek: ikonikus pillanatok és filológiai tisztázások

A Bem–Petőfi „páros” esettanulmánya különösen izgalmas: a kéziratban maradt, csak később közzétett beszélgetés a műfajhatárokat feszegeti, miközben látleletet ad a forradalom legendás alakjairól és önképükről. Bem Napóleon-értékelése – „Nem szeretem egy cseppet sem, de a legnagyobb embernek tartom.” – a 19. századi „nagy emberek” kultuszának beszédmódját is megidézi. A fejezet példája annak, hogy a kötet miként képes egyszerre történeti dokumentumként és olvasmányos riportként működni.

Az Arany Jánossal készült interjú környezetrészletei – a megszólítás dilemmái, az „öregúr” puritán ceremóniamentessége – precízen dokumentálják a korszak etikettjét; a Jászai Mari-fejezet pedig megmutatja, milyen módon képeződhet meg az intézményi konfliktus a sajtónarratívában (a Nemzeti Színházhoz fűződő viszony és a fizetés kérdése). Mindez a sajtónyilvánosság és a sztárkultusz kölcsönhatásáról is beszél.

Filológiai pontosság, olvasói élmény

A modernizált átiratok és a pontos lelőhelyek megadása a kutathatóság záloga; az apparátus ugyanakkor nem zárja el az anyagot a nem szakmabeliek elől. A fejezetek végén álló interpretációk – helyenként epilógussal – elegánsan vezetik át az olvasót a 19–20. század fordulójának „belső” világába, ahol a politika, a művészet és a sajtó mindennapi hálói összeérnek. A kötet így egyszerre antológia és „olvasókönyv”: lehet belőle fejezeteket „kóstolgatva” haladni, vagy lineárisan végigmenni rajta; mindkét módban megállja a helyét.

Összegzés

A #Híres magyarok# olyan vállalkozás, amely a magyar sajtó- és interjútörténet számára alapkötet: megszerkesztett, gondozott, kontextusba helyezett forrásokat ad közre, és közben azt is elmagyarázza, mit jelentett nálunk „interjút készíteni” a műfaj hőskorában. A sorozat első darabjaként kijelöli a további kötetek irányát is – remélhetően tágítva majd a fókuszt és a reprezentációt, különös tekintettel a női életművek hangsúlyosabb jelenlétére. Ajánlható történészeknek, irodalmároknak, médiakutatóknak – és mindenkinek, aki szereti, ha a „művek mögül” előlép az ember.