Császtvay Tünde: Híres magyarok – Beszélgetések nemzetünk nagyjaival (1849–1914)

A Kossuth Kiadó gondozásában megjelent, impozáns terjedelmű (494 oldalas) kötet az első darabja egy tervezett háromrészes sorozatnak, és a magyar sajtóinterjú műfajának születéséhez vezet vissza: 1849 és 1914 közötti beszélgetések válogatott korpuszát adja közre, gazdag szerkesztői apparátussal. A válogatás és a kommentárok Császtvay Tünde irodalomtörténész munkáját dicsérik: az anyag a napi- és hetilapokból, folyóiratokból felkutatott, sokszor feledésbe merült interjúkat hozza vissza a kánon pereméről a szakmai és a szélesebb közönség elé. A kötet borítóján is jelzett névsor beszédes: Arany János, Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Liszt Ferenc, Jászai Mari, Kossuth Lajos, Görgei Artúr, Munkácsy Mihály, Lehár Ferenc, Benczúr Gyula és mások „élőszava” szólal meg benne.

Mit vállal a kötet – és hogyan?

A #Híres magyarok# nem egyszerű forrásgyűjtemény. Fejezeteinek szerkezete következetesen hármas tagolású: Bevezető – Az interjú – Zárszó (helyenként Epilógus/Lírai epilógus kiegészítéssel). A Bevezető áttekinti az adott személy életútját és a kultusz- vagy recepciótörténet főbb kérdéseit; Az interjú a szöveget közli – modernizált átiratban, pontos sajtóbeli hivatkozással; a Zárszó pedig a készítés körülményeit elemzi: ki volt a kérdező, milyen volt a kapcsolata az alannyal, milyen allúziókat kellett a korabeli olvasónak „kulccsal” feloldania. Ez a kommentáló apparátus teszi a kötetet egyszerre olvasmányossá és tudományosan használhatóvá.

A szerkesztői előszöveg tágabb kontextust is ad: az interjú a 19. század második felében honosodott meg a magyar sajtóban, a terminus írásmódja is ingadozott („interview”, sőt a vicclapokban „interjuh”), és a műfaj maga is alakulóban volt – a riport és a beszélgetés határán mozgó darabokkal. Nem egyszer ismeretlen nevű kérdezők, vagy épp külföldi lapokból vett, magyarul közölt interjúk adnak képet arról, hogyan vált az interjú a modern nyilvánosság egyik kulcsformájává.

Az „interjúkialakulás” fejezet(ek) tanulságai

Császtvay bevezető részei külön értéket képviselnek. Megrajzolják az interjú mint műfaj európai – amerikai–francia közvetítésű – terjedését, és bemutatják, miként lett a „bennfentes” újságíró szerepe kettős: információszerző és értelmező egyszerre. A szerző rámutat arra is, hogy az interjú a nyilvánosságban performatív aktus: a kérdező gyakran saját karakterét és tekintélyét is beviszi a szövegbe, a beszélgetés helyszíne, etikettje, megkoreografált „díszletei” (fogadtatás, megszólítási mód, kellékek) mind jelentést hordoznak. A kötet tárgyalja, hogy már a századfordulón is létezett „PR-logika”: a jól megkomponált párbeszéd lehetett egy kezdő újságíró ugródeszkája, vagy épp a nyilatkozó tudatos önreprezentációja.

Különösen értékes az a filológiai gondosság, amellyel a kötet kezeli az 1849-es, Petőfi által jegyzett (és csak később publikált) Bem-interjút: itt a szerkesztő érzékenyen kijelöli a műfajhatárokat és a forrástörténeti kontextust, megmutatva, hogy a „magyar interjú” genezisében milyen átmeneti formák léteztek.

A fejezetek végén álló Zárszó jellegű elemzések a sajtótörténeti hálót is feltárják: a Pesti Hírlap, a Vasárnapi Újság, A Hét és más orgánumok környezetének megrajzolása segít elhelyezni az interjúkat a közéleti–kulturális térben. E nélkül a kontextus nélkül a 19. század végi allúziók jó része ma már „néma” volna.

Válogatás, arányok, reprezentáció

A tizenöt portré a politikai és művészeti élet ikonikus alakjait állítja középpontba. Az arányok vállaltan a „nagyok” felé húznak, s bár a kötet a kánonhoz való viszonyt is finoman újrarajzolja, a nők reprezentációja szerény: a válogatásban két nő (Jászai Mari és özv. Damjanich Jánosné) szerepel. Erre kortárs kritikai észrevétel is született, ami a lehetséges folytatások felé mutat – remélhető, hogy a sorozat későbbi kötetei e hiányt korrigálják.

Kiemelt interjú: Mikszáth Kálmán, 1908 – a beszélgetés poétikája

A kötet egyik csúcspontja a Mikszáth Kálmánnal folytatott két beszélgetés közül az első, Adorján Andor 1908. január 12-én a Pesti Napló-ban közölt interjúja. Már a felütés is a modern médiatudatosságot villantja fel: a szerző felidézi Maupassant anekdotáját a fényképezés elleni tiltakozásról, és ebből vezeti le Mikszáth saját – szerénységből és szemérmességből táplálkozó – fenntartásait a fotóval szemben. A jelenet dramaturgiája precíz: az író oldja a riporter zavarát, hellyel és dohánnyal kínálja, mintegy átállítva a kommunikáció üzemmódját a hivatalos „kihallgatásról” az oldott, beszélgető viszonyra.

És itt jön az a mondat, amely esszenciálisan ragadja meg az interjú, sőt: a jó beszélgetés lényegét – röviden idézve: „Állva, üres szájjal: beszél az ember. Ülve, szivarszó mellett: beszélget. És maga beszélgetni akar, úgy-e?”

Ez az apró retorikai gesztus – a „beszél” és a „beszélget” oppozíciója – azt mutatja, hogy a 20. század eleji magyar interjú már messze túl van a száraz kérdezz–felelek sémán: közös tér és ritmus keletkezik, amelyben a megszólaló önalakítása és a kérdező taktusa egyaránt formálja a szöveget. Császtvay kommentárjai – a hely, a rítusok, a megszólítás és a „kellékek” (szivar, fotel) finom elemzése – jól mutatják, miként lesz a szöveg „beszédes” attól is, ami a sorok között történik. (A kötet egészére jellemző, hogy az efféle jelentésképző járulékokkal számol.) MTA Könyvtár Repozitórium

Más fejezetek: ikonikus pillanatok és filológiai tisztázások

A Bem–Petőfi „páros” esettanulmánya különösen izgalmas: a kéziratban maradt, csak később közzétett beszélgetés a műfajhatárokat feszegeti, miközben látleletet ad a forradalom legendás alakjairól és önképükről. Bem Napóleon-értékelése – „Nem szeretem egy cseppet sem, de a legnagyobb embernek tartom.” – a 19. századi „nagy emberek” kultuszának beszédmódját is megidézi. A fejezet példája annak, hogy a kötet miként képes egyszerre történeti dokumentumként és olvasmányos riportként működni.

Az Arany Jánossal készült interjú környezetrészletei – a megszólítás dilemmái, az „öregúr” puritán ceremóniamentessége – precízen dokumentálják a korszak etikettjét; a Jászai Mari-fejezet pedig megmutatja, milyen módon képeződhet meg az intézményi konfliktus a sajtónarratívában (a Nemzeti Színházhoz fűződő viszony és a fizetés kérdése). Mindez a sajtónyilvánosság és a sztárkultusz kölcsönhatásáról is beszél.

Filológiai pontosság, olvasói élmény

A modernizált átiratok és a pontos lelőhelyek megadása a kutathatóság záloga; az apparátus ugyanakkor nem zárja el az anyagot a nem szakmabeliek elől. A fejezetek végén álló interpretációk – helyenként epilógussal – elegánsan vezetik át az olvasót a 19–20. század fordulójának „belső” világába, ahol a politika, a művészet és a sajtó mindennapi hálói összeérnek. A kötet így egyszerre antológia és „olvasókönyv”: lehet belőle fejezeteket „kóstolgatva” haladni, vagy lineárisan végigmenni rajta; mindkét módban megállja a helyét.

Összegzés

A #Híres magyarok# olyan vállalkozás, amely a magyar sajtó- és interjútörténet számára alapkötet: megszerkesztett, gondozott, kontextusba helyezett forrásokat ad közre, és közben azt is elmagyarázza, mit jelentett nálunk „interjút készíteni” a műfaj hőskorában. A sorozat első darabjaként kijelöli a további kötetek irányát is – remélhetően tágítva majd a fókuszt és a reprezentációt, különös tekintettel a női életművek hangsúlyosabb jelenlétére. Ajánlható történészeknek, irodalmároknak, médiakutatóknak – és mindenkinek, aki szereti, ha a „művek mögül” előlép az ember.

Gábor Oláh – The Master Political Scientist and Architect of Ideas

Gábor Oláh’s name is well known to those who follow Hungarian social and political discourse, public affairs analysis, and political journalism with an international outlook. As a political scientist, editor, community builder, and thinker, he has made a lasting contribution, while preserving a distinctive style that combines scholarly precision with a sensitivity to human stories.

A Political Scientist – Master of Analysis

As a political scientist, Gábor Oláh pays particular attention to examining political phenomena in a broader social context. In his work, he does not settle for merely evaluating current events; he always strives to uncover deeper connections. His analyses combine historical background knowledge, socio-psychological perspectives, and a thorough understanding of political processes.

He is a professional capable of placing rapid changes into long-term trends, unafraid to raise sensitive or controversial issues. His credibility stems from the kind of intellectual courage that remains rare today.

Hungchester – A Blog That Builds Bridges

As director of the Hungchester blog, Gábor Oláh leads a platform dedicated to presenting cultural, political, and social issues from multiple perspectives. True to its name, the blog is tied both to Hungary and to the international sphere, creating a bridge between Hungarian and foreign audiences.

Hungchester is not merely a collection of news and analyses, but also a forum for debate, where different viewpoints meet, and where professional integrity is never sacrificed to momentary political fashions. Under Gábor’s leadership, the blog has consistently upheld the belief that public discourse can only progress when debates are dominated by respect and the strength of arguments.

MÚOSZ – Commitment to Social Policy

As secretary of the Social Policy Section of the Hungarian Journalists’ Association (MÚOSZ), Gábor Oláh works to strengthen the professional community. This role is not limited to administrative duties: the secretary often initiates professional programs, forums, and conferences that provide space for nuanced discussion of social policy issues.

In this position, Gábor demonstrates his community-building skills: he connects journalists, experts, and public figures from different generations, ensuring that dialogue is not merely formal but genuinely meaningful.

Forewords That Build a Bridge Between Author and Reader

Several of István Szarvas’s I Asked – They Answered interview volumes have been launched with forewords by Gábor Oláh. These forewords are more than introductions: they are infused with respect for the author and the subject matter, as well as a sensitivity to the wider social context.

Gábor does not simply “introduce” the reader to the world of the interviews; he provides a framework for the book. In his forewords, he points out why the interviewees’ voices matter, how their perspectives fit into the broader story of the era and society, and what value they hold for Hungarian public life.

These introductions form a bridge between the author and the reader: on one side stands the interviewer – István Szarvas – who knows exactly when to listen and when to ask; on the other side stands the reader, who, guided by Gábor’s words, steps into the world of the interviews already prepared.

Personality and Legacy

Gábor Oláh’s work is defined by consistent professionalism, intellectual curiosity, and a commitment to dialogue. He is equally adept at analyzing international developments and exploring local public issues.

The Hungchester blog, his work within MÚOSZ, and his forewords to István Szarvas’s books are all built on the same spirit: sharing knowledge, confronting ideas, and understanding the social context of our times.

Gábor Oláh is not only a political scientist but also – as those who know him say – a “master” in the sense that he can teach, inspire, and set an example of how words can be placed in the service of building community.

Oláh Gábor – a mester politológus és a gondolatok építésze

Oláh Gábor neve jól ismert mindazok számára, akik követik a magyar társadalompolitikai diskurzust, a közéleti elemzéseket és a nemzetközi kitekintést sem nélkülöző politikai újságírást. Politológusként, szerkesztőként, közösségépítőként és gondolkodóként maradandót alkotott, miközben megőrizte jellegzetes stílusát, amely a tudományos igényességet és az emberi történetek iránti érzékenységet ötvözi.

Politológus – az elemzés mestere

Politológusként Oláh Gábor különös figyelmet fordít arra, hogy a politikai jelenségeket szélesebb társadalmi kontextusban vizsgálja. Munkáiban sosem elégszik meg a napi események értékelésével; mindig a mélyebb összefüggéseket keresi. Elemzéseiben egyaránt jelen van a történelmi háttérismeret, a társadalomlélektani szempont és a politikai folyamatok alapos ismerete.

Olyan szakember, aki képes a gyors változásokat hosszú távú tendenciákba illeszteni, és aki nem fél a kényes vagy vitatott kérdések felvetésétől. Hitelességét az a fajta intellektuális bátorság adja, amely ma is ritkaság.

Hungchester – blog, amely hidat épít

A Hungchester blog igazgatójaként Oláh Gábor egy olyan platformot vezet, amely kulturális, politikai és társadalmi kérdések sokoldalú bemutatását tűzte ki célul. A blog – nevéhez híven – egyszerre kötődik Magyarországhoz és a nemzetközi színtérhez, hidat képezve a hazai és a külföldi olvasók között.

A Hungchester nem pusztán hírek és elemzések gyűjtőhelye, hanem vitafórum is, ahol különböző nézőpontok találkoznak, és ahol a szakmai igényesség soha nem válik a pillanatnyi politikai divatok áldozatává. Gábor vezetése alatt a blog következetesen őrzi azt a hitvallást, hogy a közbeszéd akkor tud fejlődni, ha a vitákban a tisztelet és az érvek ereje érvényesül.

MÚOSZ – társadalompolitikai elkötelezettség

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Társadalompolitikai Szakosztályának titkáraként Oláh Gábor a szakmai közösség erősítéséért dolgozik. Ez a szerep nem pusztán adminisztratív feladatokat takar: a titkár gyakran kezdeményez szakmai programokat, vitafórumokat, konferenciákat, amelyek teret biztosítanak a társadalompolitikai kérdések árnyalt megvitatásának.

Ebben a tisztségében is megmutatja közösségszervező képességét: összeköti a különböző generációk újságíróit, szakértőit és közéleti szereplőit, hogy a párbeszéd ne csak formális, hanem valóban tartalmas legyen.

Előszavak, amelyek hidat képeznek író és olvasó között

Szarvas István Kérdeztem – Válaszoltak című interjúkötetei több alkalommal is Oláh Gábor előszavával indultak útjukra. Ezek az előszavak nem egyszerű bevezetők: áthatja őket a szerző és a téma iránti tisztelet, valamint a szélesebb társadalmi összefüggések iránti érzékenység.

Oláh Gábor nem csupán „felvezeti” az olvasót az interjúk világába, hanem keretet is ad a kötetnek. Előszavaiban rámutat arra, miért fontosak az interjúalanyok megszólalásai, hogyan illeszkednek a kor és a társadalom nagyobb történetébe, és milyen értéket képviselnek a magyar közéletben.

Ezek a bevezetők hidat képeznek az író és az olvasó között: az egyik oldalon ott a kérdező – Szarvas István –, aki pontosan tudja, mikor kell hallgatni és mikor kell kérdezni; a másik oldalon pedig az olvasó, aki Oláh Gábor szavai által felkészülten lép be az interjúk világába.

Személyiség és örökség

Oláh Gábor munkásságát a következetes szakmaiság, az intellektuális kíváncsiság és a párbeszéd iránti elkötelezettség jellemzi. Egyaránt képes a nemzetközi folyamatok elemzésére és a helyi közéleti kérdések feltárására.

A Hungchester blog, a MÚOSZ-ban végzett munkája és Szarvas István köteteihez írt előszavai mind ugyanarra a szellemiségre épülnek: a tudás megosztására, a vélemények ütköztetésére és a társadalmi összefüggések megértésére.

Oláh Gábor nem csupán politológus, hanem – ahogyan ismerői mondják – „mester” is: abban az értelemben, hogy képes tanítani, inspirálni és példát mutatni arra, hogyan lehet a szavakat a közösségépítés szolgálatába állítani.

Tonk Emil aforizmák

1.      Ne korrigáld a céljaidat, ha valami nem sikerült. A lépések ütemét, a határidőt, a tempót és az útvonalat is lehet módosítani – a kitűzött célt nem. Az átlagember mindig a célokat korrigálja, sajnos visszafelé.

2.A sikerhez partnerek is kellenek. Meg kell tanulni, hogyan működjünk együtt emberekkel, és hogyan tiszteljük mások véleményét. Hogyan kell egyetérteni, vagy ha nem osztjuk véleményüket, vitázzunk. „Ha két ember mindenben egyetért, akkor az egyikre nincs szükség.”

3.Ismerd el, és tiszteld a versenytárs eredményeit. Magyarországon az emberek többsége ellenséget lát a versenytársaiban, és keresi a hibáikat. Ők boldogtalanul élnek, irigykednek másokra, nem ismerik el a másik teljesítményét. Nekem kimondottan jó érzést okoz, ha azt látom, hogy mások sikeresek, eredményesek. Ebből lehet a legtöbbet tanulni.

4.      A sikeres ember az, akiről, a háta mögött azt mondják, hogy sikeres. A szembe/dicséreteknek mindig van  valami álsága. Én akkor éreztem először, hogy többet tettem vagy jobban csináltam valamit, mint mások amikor hátam mögött halottam, hogy milyen jó véleményt mondtak

Spányi Antal: A hitről való tanúságtétel megkerülhetetlenül fontos

Spányi Antallal, a Székesfehérvári Egyházmegye megyéspüspökével 2011. május 19-én a Katolikus Rádió székházának kertjében beszélgettünk, a rádió létrejöttének hetedik évfordulójára rendezett ünnepségen, miután megkóstoltuk a rádió vezérigazgató-helyettese, Juhász Judit által felvágott tortát.

Spányi Antal püspök és a szerző

Püspök Atya!
Tavaly a családok éve volt, idén pedig a hit éve van. Melyek a legfontosabb gondolatok, amelyek püspök úrnak ezekről eszébe jutnak?

– A hit évét az év harmadik negyedévében fogja majd az egyház megnyitni, a Szentatya rendelkezése alapján. A hitről világos, hogy beszélni kell, mert a hit vallásból ered, és ezért a keresztény ember számára a hitéről való tanúságtétel megkerülhetetlenül fontos. Ez a tanúságtétel két dolgot jelent. Egyfelől a szóban való tanúságtételt, a hit megvallását, amelyet nem lehet elkerülni: „Aki megtagad engem, azt én is megtagadom majd.” Talán azonban még a szóban való tanúságtételnél is fontosabb az életpéldával való tanúságtétel, hogy az ember törekedjen minél igazabban megélni a maga hitét. Akkor is törekedjen erre, ha abszolút tökéletességre csak az Isten különös kegyelmével juthatunk el, hiszen úton vagyunk itt a földi életben, állandó próbatételeket kell leküzdenünk, helyt kell állnunk. Ha őszintén megmutatjuk ezt az úton levésünket, és a jóra törekvésben hűségesen, következetesen próbálunk megmaradni, akkor úgy gondolom, hogy életünk – még ha olykor nem is annyira ragyogóan szép, mint ahogy kellene – hatékony tanúságtétel lehet a világ előtt. Valami szépet tudunk a világgal megsejtetni, valami szépet tudunk a világnak mutatni.

– XVI. Benedek pápának, a Szentatyának a most magyarul is megjelent könyvében (A világ világossága) van egy mondat, amit nagyon hálás lennék, ha sikerülne nekem megmagyarázni. Ez áll benne: „Az egyház hajója, ha csak az embereken múlt volna, akkor elsüllyedt volna.”

– Tessék nézni, nyilván a Szentatya tudja legjobban a maga mondatait és gondolatait magyarázni, de az ember látja, hogy mindannyiunkban ott van valamiféle rosszra hajlam. Ezt, mint áteredő bűnt, ennek sebét hordozza minden ember a lelkében. Ennek valóságát nincs is értelme vitatni: mindannyian tapasztaljuk, hogy a gyereknek is az egyik első szava a „nem”, és dacos, szinte akaratának első megnyilvánulásával. Azóta is hányszor tapasztaljuk meg mindannyian – kicsik és nagyok, felnőttek, idősebbek –, hogy jót akarnánk, és mégis rosszat teszünk. Aztán másik tapasztalat, hogy ha összeveszünk, a végén engedek, de már senkinek sincs benne öröme. Én azt hiszem, hogy ez az oka annak, hogy ha rajtunk múlna, mindaz a szép és jó, amit Isten elgondolása szerint az ember számára ajándékként adott, valahogyan elveszne. Ezért kell az Isten kegyelme, hogy ezek az isteni ajándékok bennünk egyre teljesebbé váljanak. De az Isten kegyelme működik az emberben. Nem igaz, hogy a világban a rossz uralkodik, hogy a hitetlenség diadalmaskodik. Inkább arról van szó, hogy erről többet beszélünk. Amikor egymással találkozunk, szinte mentegetőzünk, ha azt mondjuk, hogy jól vagyok. Mit mondanak inkább az emberek? „Jaj, annyi bajom van, aggódom, itt fáj, ott fáj.” Benne van ez a világban. A keresztény ember feladata az is, hogy a jóról beszéljen, arról a szépről, arról az igazról, amelynek forrása az örök Isten, és amelyet elhozott számunkra Jézus Krisztusban.

– Nagyon szépen köszönöm.
– Köszönöm, és jó munkát kívánok.

II. János Pál pápa 2003. április 4-én székesfehérvári püspökké nevezte ki. Beiktatására május 24-én került sor.

Közigazgatási és pasztorális téren megújította az egyházmegyét. Egyházmegyei lapot indított, öt espereskerületet és harminc lelkipásztori körzetet hozott létre. Hangsúlyt helyezett az állandó diakónusok és lelkipásztori kisegítők képzésére. Rendszeresen papi találkozókat és zarándoklatokat szervez, pünkösdhétfőn pedig egyházmegyei napot. Az egyes éveket tematikus lelkipásztori programmal látta el.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia megbízásából a 2004 pünkösdjén meginduló Katolikus Rádió vezérigazgatója lett. Jelenleg a Magyar Katolikus Karitász elnöke is.

Jelmondata: Laudetur Jesus Christus (lat.), vagyis „Dicsértessék a Jézus Krisztus!”.

Kitüntetései

• Budapest VII. kerületének díszpolgára (1999)
• Henszlmann-díj (2009)
• Mindszenty-emlékérem (2010)

Iván T. Berend: At the Academy, We Did Not Retreat into an Ivory Tower

Interview by István Szarvas

The interview with academic Iván T. Berend, who lives in Los Angeles, USA, was conducted online.
On the morning of August 15, 2025, at 10 a.m., I sent him my questions, and by 7 p.m. the same day, his answers had arrived.

Interview

István Szarvas: From your childhood, which experience or person set you on the path toward a scientific career?
Iván T. Berend: My family environment, my father’s wide-ranging interests and large library provided the ideal background. But from the age of 11 until 18, my high school history teacher, Zsigmond Pál Pach, with his lecture-quality classes and seminars, and later his university department—where, as a second-year student, I was already a paid assistant, leading seminars for first-year students—practically carried me toward an academic career. A great role was also played by my classmate and closest friend, the highly talented (and tragically early deceased) György Ránki. Together we encouraged one another, started archival research, wrote our first studies as second-year students, and later shared our first Kossuth Prize, which we received at the age of 30.

István Szarvas: What do you consider your greatest achievement as Rector of the University of Economics?
Iván T. Berend: By the time I was appointed rector, I was already well acquainted with the American university system—I had been a Ford Fellow at Columbia University and a visiting professor at the University of California. I had seen its great advantages. After the isolating and grim years of state socialism, I was able to contribute to opening toward the world, modernizing curricula, and changing the intellectual climate. Moreover, I was still young and maintained natural relationships with students, lectured in dormitories, and tried to help with their problems. This contributed to creating a new kind of teacher–student relationship and spirit. Many of my students from that time remain my close friends. These are truly good memories.

István Szarvas: As President of the Hungarian Academy of Sciences, which decisions are you most proud of?
Iván T. Berend: I would highlight two areas. First, the Academy’s role and involvement in addressing the country’s challenges. We did not retreat into an ivory tower, but sought to be part of everyday struggles, taking on a kind of governmental advisory role. The second was our effort to correct the Academy’s past mistakes. As president, I could initiate the rehabilitation of members excluded during the dark years of Stalinism.

István Szarvas: What was the greatest challenge when you began teaching in America?
Iván T. Berend: Let me begin by saying that I was already 60 years old, not the most ideal age for such a new start. It also mattered that I was teaching not in my mother tongue, but in English. And finally, I had to adapt to a completely different university system and a different teacher–student relationship. Students’ knowledge and backgrounds were also different. It was truly a fresh start.

István Szarvas: How does the atmosphere of American and Hungarian university education differ?
Iván T. Berend: I am not familiar with today’s Hungarian university atmosphere, but in my youth, as a student and later a young teacher, many entrenched barriers still separated professors from students—something that was not characteristic of America.

István Szarvas: Is there a perspective or method from America that you would bring into Hungarian higher education?
Iván T. Berend: Since I have not worked in a Hungarian university for a third of a century, I hesitate to answer—perhaps I would only be pushing at open doors.

István Szarvas: Which of your research projects brought you the greatest professional recognition?
Iván T. Berend: I helped to bring the modern economic history of Central and Eastern Europe into the broader framework of European history. This region, unfortunately, often seemed as though it were outside the European continent—as if it were not part of Europe at all. Many of my books have been translated into foreign languages. My book on the economic history of 20th-century Europe (not only Eastern Europe) was translated into 16 languages, including Asian and South American editions.

István Szarvas: What was the secret to teaching actively until the age of 85?
Iván T. Berend: One “secret” is that the American university system does not impose a mandatory retirement age. Another is that I was lucky to remain in good health. Since I only began teaching in the U.S. at the age of 60, I continued as long as it went well and I enjoyed it. Out of this came 25 years of teaching in the U.S., following 41 years of teaching in Hungary.

István Szarvas: In which country did you feel more at home—and why?
Iván T. Berend: In Hungary—despite and after the terrible trials of the first 15 years of my life—I naturally felt at home, until after the regime change (in which I actively took part) the new government made it clear that I did not belong, and even burdened me with lawsuits. In America, I was fortunate to join a wonderful departmental and university community. For me, America meant the UCLA Department of History, where I felt at home.

István Szarvas: If you had to leave one sentence of advice for young scholars, what would it be?
Iván T. Berend: Travel the world, bring as much of it home as you can, do not let yourselves be subordinated to governments or to nationalist opposition to the European Union. Diligence and determination will carry you through hardships. To quote Winston Churchill: “Success is not final, failure is not fatal: it is the courage to continue that counts.”

Biography

1. Iván T. Berend (full name Tibor Iván Berend) was born on December 11, 1930, in Budapest. He is a Kossuth Prize-winning economic historian and academic.

2. From 1973 to 1979, he served as Rector of the Karl Marx University of Economics.

3. He was elected a corresponding member of the Hungarian Academy of Sciences in 1973, and a full member in 1979.

4. From 1985 to 1990, he served as President of the Hungarian Academy of Sciences.

5. In 1988–1989, he was a member of the Central Committee of the Hungarian Socialist Workers’ Party.

6. From 1990 onward, he taught at the University of California, Los Angeles (UCLA), Department of History, and between 1993 and 2005 he directed UCLA’s Center for European and Russian Studies.

7. In 2015, he was elected a member of the American Academy of Arts and Sciences.

8. His main research areas include the economic history of 19th–20th century Hungary and Central Europe, the development of modern industry, and the study of economic reforms.

9. Among his significant works are: Economic Development in East-Central Europe in the 19th–20th Centuries, The European Economy 1780–1914, Válságos évtizedek (Decades of Crisis), An Economic History of 20th Century Europe, and Europe in Crisis – Bolt from the Blue?

10. Over his career, he became an honorary or corresponding member of numerous foreign academic societies, including the British Academy, the Austrian Academy of Sciences, the Royal Historical Society, Academia Europaea, and since 2015, the American Academy of Arts and Sciences.

Berend T. Iván: Az akadémián nem vonultunk vissza egy elefántcsont toronyba

Berend T Iván akadémikussal aki Amerikában Los Angelesben él online formában készült az interjú.

Augusztus 15-én délelőtt tíz órakor elküldtem kérdéseimet és délután 19 órára megérkezett a válasz.

Berend T Iván akadémikus

Gyermekkorából mely élmény vagy személy indította el a tudományos pálya felé?

Családi környezetem, Édesapám sokirányú érdeklődése és nagy könyvtára volt az

ideális háttér, de 11 éves koromtól 18 éves koromig középiskolai történelem tanárom,

Pach Zsigmond Pál egyetemi-előadás színvonalú órái, szemináriuma majd egyetemi

tanszéke - ahol másodéves egyetemistaként már fizetett alkalmazott voltam és az első

éveseknek szemináriumokat vezettem - úgyszólván magától értetődően vezetett, sodort

a tudományos pályára. És ebben a folyamatban nagy szerepet játszott egyetemi

évfolyamtársam, legközelebbi barátom, a nagy tehetségű – igen korán elhunyt - Ránki

György is, akivel egymást erősítve közösen kezdtük meg a kutatómunkát, jártuk a

levéltárakat és együtt írtuk meg első tanulmányainkat már másodéves egyetemistaként

és osztottuk meg első, 30 évesen elnyert  Kossuth- Díjunkat.

2. Mit tart a legnagyobb eredményének a Közgazdasági Egyetem rektoraként?

Amikor rektori kinevezésemet megkaptam én már jól ismertem az amerikai egyetemi

rendszert, voltam előtte Ford ösztöndíjas a Columbia egyetemen és vendégprofesszor

a Kaliforniai Egyetemen. Láttam, hogy mik a nagy előnyei egy ilyen rendszernek. Az

államszocializmus bezárkózó rossz évei után közreműködhettem egy nyitásban a

világra a tananyag korszerűsítésében és a szellemiség megváltoztatásában. Ráadásul

fiatal voltam és természetes kapcsolatokat tartottam diákokkal, előadásokat tartottam a

kollégiumokban és igyekeztem közreműködni problémáik megoldásában. Ez segített

egy újszerű tanár-diák kapcsolat és szellemiség létrehozásában. Nem egy akkori

diákom ma is jó barátom. Ezek igazán jó emlékeim.

3. Az MTA elnökeként mely döntéseire a legbüszkébb ma is?

Talán két területet emelnék ki. Az első az Akadémia szerepe és közreműködése volt az

ország előtt álló feladatok megoldásában. Nem vonultunk vissza egy elefántcsont

toronyba, hanem részesei igyekeztünk lenni a napi küzdelmeknek. Mintegy

kormányzati tanácsadói szerepet vállaltunk. A másik amire igen szívesen emlékszem

vissza az  Akadémia múltbeli hibáinak korrigálási törekvése volt. Mint elnök

kezdeményezhettem a sztálinizmus rossz éveiben kizárt akadémiai tagok

rehabilitálását.

4. Mi volt a legnagyobb kihívás, amikor Amerikában kezdett tanítani?

Hadd kezdjem azzal, hogy akkor már 60 éves voltam s ez nem a legideálisabb kor egy

ekkora újrakezdéshez. Az sem mellékes, hogy nem anyanyelvemen tanítottam, hanem

angolul. Végül egy merőben új egyetemi rendszerben, más tanár–diák

kapcsolatvilágban indult a munkám. A diákok tudása, ismereti háttere is különbözött.

Nagy újrakezdés volt ez.

5. Hogyan különbözik az amerikai és a magyar egyetemi oktatás légköre?

A mai magyar egyetemi légkört nem ismerem, de az én ifjúkoromban, egyetemistaként

és kezdő tanári pályám idején még sok régi megkövesedett fal választotta el a

tanárokat és diákokat, ami Amerikára nem volt jellemző.

6. Van-e olyan szemlélet vagy módszer, amit Amerikából áthozna a magyar

felsőoktatásba?

Mivel egy-harmad évszázada nem dolgozom magyar egyetemen erre a kérdésre nem

mernék válaszolni, mert lehet, hogy nyitott kapukat döngetnék.

7. Pályája során mely kutatásai hozták a legnagyobb szakmai elismerést?

A modernkori Közép-és Kelet Európa gazdaságtörténetét segítettem beemelni az

európai történelembe. Ez a régió sajnálatos módon mintha kívül maradt volna az

európai kontinensen, mintha nem is Európa része lett volna. Sok könyvemet

fordították le idegen nyelvekre, de a 20. századi európai (nem csak kelet-európai)

gazdaság történetéről szóló könyvemet 16 idegen nyelvre fordították le az európaiakon

kívül ázsiai nyelvekre, illetve dél-amerikai kiadóknál is.

8. Mi volt a titka annak, hogy 85 éves koráig aktívan tanított?

Az egyik „titok” az amerikai egyetemi rendszernek az a vonása, hogy nincs kötelező

nyugdíjba vonulási korhatár. A másik, hogy szerencsémre jó egészségben voltam, s

mivel 60 évesen kezdtem itt tanítani, dolgoztam, ameddig ez jól ment és nekem is

jólesett. S ebből 25 itteni tanítási év kerekedett ki a 41 év magyarországi tanítás után.

9. Melyik országban érezte inkább otthon magát – és miért?

Magyarországon – életem első 15 évének rettenetes megpróbáltatásai után és ellenére -

természetesen otthon voltam, míg a rendszerváltást – aminek aktív részese voltam –

követően nem éreztette velem az új kormányzat, hogy nem tartozom oda, s nem

zúdított a nyakamba pereket. Amerikában szerencsémre nagyszerű tanszéki-egyetemi

közösségbe kerültem. Nekem Amerika a UCLA Történelmi Tanszéke volt, ahol  otthon

voltam.

10. Ha egy mondatban kellene üzenetet hagynia a fiatal tudósoknak, mi lenne az?

Járjátok a világot, vigyetek minél többet belőle haza, ne engedjétek alávetni

magatokat a kormányoknak. A nacionalista Európai Unió ellenességnek. A szorgalom

és akaraterő keresztül visz a nehézségeken. Winston  Churchillel  szólva: „A siker nem

végleges és a balsiker nem fatális. A folytatáshoz szüksége bátorság az ami számít"

Életrajz

1.      Berend T. Iván (teljes nevén Berend Tibor Iván) 1930. december 11-én született Budapesten, és Kossuth-díjas gazdaságtörténész, akadémikus

2.      1973 és 1979 között rektora volt a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemnek

3.      Az Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották 1973-ban, majd rendes tagnak 1979-ben

4.      1985 és 1990 között az MTA elnöke volt

5.      1988–1989-ben a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tagja.

6.      1990-től a UCLA (University of California, Los Angeles) történeti tanszékén dolgozott professzorként, és 1993 és 2005 között az egyetem Európai és Orosz Tanulmányok Központját vezette

7.      2015-ben választották be a Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémiába (American Academy of Arts and Sciences)

8.      Fő kutatási területe a 19–20. századi magyar és közép-európai gazdaságtörténet, a modern gyáripar kialakulása és gazdasági reformok vizsgálata

9.      Számos jelentős munkája közé tartozik például: Közép‑Kelet‑Európa gazdasági fejlődése a 19–20. században, Európa gazdasága 1780–1914, Válságos évtizedek, Decades of Crisis, An Economic History of 20th Century Europe és Europe in Crisis – Bolt from the blue?  .

10.  Pályafutása során több külföldi akadémiai társaság tiszteletbeli vagy levelező tagja lett, többek között a British Academy, Österreichische Akademie der Wissenschaften, Royal Historical Society, Academia Europaea, és 2015‑től az American Academy of Arts and Sciences tagja

 Lovász László. A Fenntartható fejlődés  témáját nemcsak természettudományos hanem közgazdasági és társadalmi szempontból is vizsgáljuk

Lovász László Wolf díjas professzorral az MTA elnökével A World Science Fórumról tartott sajtótájékoztató után beszélgettünk 2015 június 26-án A z MTA Felolvasótermi kávézójában

SzarvasIstván:
Elnök úr, hamarosan ismét Magyarország ad otthont a World Science Forumnak, ezúttal úgy, hogy közben volt egy szünet, amikor  2013-ban Brazília rendezte  Rio Janeiróban a konferenciát. Minden akadémiai elnöktől eddig megkérdeztem, hány Nobel-díjas érkezik. Ez első kérdésem

 A Nobel-díjasok száma ugyanannyi lesz, mint korábban, vagy növekedni fog? Bekapcsolódnak-e a ma még élő Nobel-díjasok?

LovászLászló:
Lesznek Nobel-díjas előadók, de nem feltétlenül ők játsszák a főszerepet. A fórum központi témája a tudósok, a döntéshozók és a társadalom kapcsolata lesz. Fontos szerepet kapnak olyan előadók is, akik kormányok tudományos tanácsadóiként dolgoznak, illetve nemzetközi szervezetek vezetőségében tevékenykednek. Emellett meghívott vezető politikusok is elmondják majd, miként látják a tudománnyal való együttműködés lehetőségeit.

SzarvasIstván:
Az eddigi tudományos tanácskozásokon gyakran felmerült problémaként, hogy a közgazdaságtan kisebb szerepet kap. Most lesz lehetőség ezt korrigálni? A program többnyire természettudományi fókuszú, de bekerülhet-e a közgazdaságtan is a fórum vérkeringésébe?

LovászLászló:
Úgy gondolom, igen. Például a fenntartható fejlődés témáját nemcsak természettudományos, hanem közgazdasági és társadalmi szempontból is vizsgáljuk majd. Lesznek kifejezetten közgazdasági témájú előadások és programok is.

Szarvas István:
Végezetül arra lennék kíváncsi, hogy az Akadémia külső tagjait és a fiatal tudósokat mennyire tudják bevonni a tanácskozásba.

LovászLászló:
Most konkrétan a World Science Forumra gondol?

SzarvasIstván:
Igen.

LovászLászló:
A fiatal tudósok esetében például lesz egy ülés az Ifjúsági Világakadémia szervezésében, még a World Science Forum előtti napon. Így más szervezetek számára is tudunk időt biztosítani. A külső tagjainkat örömmel látjuk, és ők is részt vesznek a programban.

SzarvasIstván:
És tudják-e támogatni őket? Nekem is több barátom van, aki korábban részt vett, de mostanában már nem tudott eljönni. Van-e erre valamilyen támogatási lehetőség?

Lovász László:
Sok résztvevőnek nyújtunk anyagi támogatást, de ennek mértéke korlátozott. Elsősorban az előadókat kell előnyben részesítenünk. Nem tudjuk minden külső tagunk részvételét finanszírozni, de amennyire lehetőségünk engedi, több résztvevőt is támogatunk.

Szarvas István:
Nagyon szépen köszönöm.