M. Lengyel László köszöntője
a Szarvas István- Kérdeztem-Válaszoltak VIII.könyvbemutatón
MÚOSZ-székház, 2025. december 11.

M. Lengyel László, a Magyar Sajtószakszervezet ügyvezető elnöke, a MÚOSZ Kül- és Biztonságpolitikai Szakosztályának elnöke

Szeretettel köszöntök mindenkit!

A kezemben van Szarvas István egyik kötete, egy interjúkötet. Önmagában az a tény, hogy itt van ez a „nyolcas”, már teljesítmény. Akik Istvánt ismerik, vagy a munkásságát ismerik, azok tudják: bőven nem csak a nyolcról van szó, hanem jóval többről. Nem minden anyag került be a Kérdeztem – válaszoltak sorozatba, és nem mindegyik interjú jelent meg ebben a formában.

Ezek nagyon ravasz, izgalmas kis kötetek. Bevallom, szinte minden sorát élvezettel, néha izgalommal olvastam. Vannak bennük régi — nyugodtan mondhatom, akár évtizedes — anyagok is, és vannak egészen frissek is. Már csak azért is, mert itt nem a napi sajtóban jelenik meg mindez, hanem kötetben, ebben a formában — miközben természetesen sok minden annak idején ott is megjelent.

István, remélem, nem sértődsz meg: ha jól tudom, nem a gimnáziumban kezdted el az újságírást, tehát egy kanyarral érkeztél a pályára. Elsősorban az interjúival lettél ismert, és ahogy a mellékelt ábra mutatja, ebben bizony elértél valamit. Ráadásul azt is, hogy ezeket ki is tudod adni: nagyon jól menedzseled. Aki a kötetet kézbe veszi, már a megjelenésből, a támogatói-szponzori körből is látja: ez jó kapcsolatteremtésre és komoly szervezőmunkára utal.

Azt szeretném, ha ez a könyv — és általában István munkássága — ürügy lenne egy műhelybeszélgetéshez. De nem szigorúan szakmai műhelybeszélgetéshez: olyanok is nyugodtan szóljanak hozzá, akik nem újságírók. Olyan kérdéseket fogok feltenni, amelyekről bárkinek lehet véleménye. Persze zömében itt mindannyian a szakmához kötődünk.

Tehát egy interaktív beszélgetést képzelek el, és ennek során többször vissza fogunk térni István munkásságára, magára a könyvre, és egy-két részletre is. Lesz egy kis műsor, a végén pedig egy kis megvendégelés.

Ez a mai esténk témája.

Kovács Patrik: Célunk segíteni a fiatalokat,hogy sikeresebbé váljanak az üzleti életben
és a karrierjükben.
A 15 Fiatal Vállalkozók utolsó napján 2022 november 18-án beszélgettünk a
Millenárison Dr Kovács Patrikkal a Fiatal Vállalkozók elnökével.

Szarvas István:
Elnök úr, miben különbözik a mostani Fiatal Vállalkozók Hete a korábbiaktól?
Kovács Patrik:
Az idei Fiatal Vállalkozók Hete különösen izgalmas volt, mert immár 15. alkalommal
rendeztük meg. Igyekeztünk olyan ismert magyar cégek vezetőit és márkák tulajdonosait
meghívni, akik az előttünk álló kihívásokra és évekre nézve saját tapasztalataikkal és
tanácsaikkal tudják segíteni a fiatalokat. Úgy gondolom, hogy az egyik legerősebb előadói
felállást sikerült összeállítanunk, és a jubileumi rendezvény iránt kiemelkedően nagy volt az
érdeklődés.
Szarvas István:
Én, mint idősebb korosztály tagja, elismerem, hogy ezek a fiatalok nagyon tehetségesek,
de őszintén szólva hiányoltam néhány olyan előadót, mint például Kósa Erika, vagy akár
a milliárdos Bige László. Azt gondolom, tőlük is sokat tanulhatnának.
Kovács Patrik:
A felsorolt előadók már mind jártak nálunk. Fontos szempont számunkra, hogy aki egyszer
már előadott, a következő években más típusú programokkal várjuk a fiatalokat. Azok, akik
korábban szerepeltek, már megoszthatták a tapasztalataikat, és minden évben igyekszünk
újabb és újabb előadókat a színpadra állítani, hogy minél szélesebb körből tanulhassanak a
fiatalok. Természetesen azok, akik komoly sikereket érnek el, előbb-utóbb mindig
visszatérnek a Fiatal Vállalkozók Hetére, hogy a magyar gazdaság jövőjét jelentő fiatalokat a
saját tapasztalataikkal segítsék.
Szarvas István:
Utolsó kérdésként: volt-e különbség a vidéki rendezvények és a budapesti programok
között?
Kovács Patrik:

Nagyon örülünk, hogy a 15. Fiatal Vállalkozók Hetét ismét személyes részvétellel tudtuk
megrendezni. 2019 után 2020-ban és 2021-ben sajnos csak online formában tudtunk
programokat biztosítani a fiataloknak. A Covid-időszak után különösen jó érzés volt, hogy
idén nemcsak Budapesten, hanem négy vidéki városban is kiemelt programokkal vártuk az
érdeklődőket. A hét elején a vidéki események is teltházzal zajlottak, és nagyon jó látni, hogy
ez a rendezvény az egész országban segíti a fiatalokat abban, hogy másként gondolkodjanak,
és sikeresebbé váljanak az üzletben és a karrierjükben.
Szarvas István:
Köszönöm szépen! Látszik rajtad, hogy jogász vagy.
Kovács Patrik:
Igen?
Szarvas István:
Igen.
Kovács Patrik:
Köszönöm szépen.
Dr. Kovács Patrik – 10 pontos életrajz
1. Nemzetközi üzletember és befektető, több mint egy évtizedes tapasztalattal a
globális üzletfejlesztésben.
2. A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (FIVOSZ) alapító elnöke, amely
Magyarország egyik legnagyobb fiatal vállalkozói közössége.
3. A FIVOSZ tevékenysége révén több mint 1300 magyar vállalkozás létrejöttét
segítette.
4. A VOSZ (Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége) nemzetközi ügyekért
felelős társelnöke, amely a magyar GDP közel felét képviseli.
5. A JEUNE (Európai Fiatal Vállalkozók Szövetsége) tiszteletbeli elnöke, Európa
legnagyobb fiatal vállalkozói szervezetéé.
6. Számos M&A (vállalatfelvásárlási és -építési) projektet vezet nemzetközi szinten,
különösen Közép-Kelet-Európában.
7. A Global Entrepreneurship Network (GEN) nemzetközi tanácsadója, a világ
egyik legnagyobb vállalkozásfejlesztési hálózatában.
8. Több nemzetközi szervezet és vállalat elnökségi tanácsadója, gazdaságdiplomáciai
szerepvállalással.
9. Az ifjúsági vállalkozásfejlesztés egyik legkeresettebb szakértője, számos hazai, EU-s
és globális program kidolgozásában vett részt.
10. Munkásságát a vállalkozásfejlesztés, gazdaságpolitika és gazdaságdiplomácia
területén nemzetközi szinten is elismerik.

Kónya Imre:Amikor megnyílt a lehetőség megtettük amit kellett

A Blokád című film sajtóbemutatója utáni fogadáson beszélgetünk. az Uránia moziban Budapesten 2022 október 17-én Mivel egy gimnáziumba jártunk (I. István Gimnázium), tegeződünk.

Szarvas István: Miniszter úr, amikor az I. István Gimnáziumba jártál, gondoltad-e valaha, hogy egyszer belügyminiszter leszel?
Kónya Imre: ’65-ben érettségiztem, és már akkor tele voltunk tenni akarással. Verseket mondtunk – mindig olyasmiket választva, amelyekben ott volt a nemzeti érzés, a hazafiság. Tizenöt–tizennyolc éves fejjel úgy képzeltük, tenni kellene az országért. Fogalmunk sem volt, hogyan és miképpen, és eszünkbe sem jutott, hogy bő húsz év múlva valóban megnyílik a lehetőség. Amikor megnyílt, megtettük, amit kellett.

Sz. I.: A Blokád filmben néhány villanás erejéig te is feltűnsz. Olvasva a könyveidet – különösen a „…és az ünnep mindig elmarad? – Történetek a rendszerváltozástól napjainkig” című kötetet –, sok olyan epizódra emlékszem, amelyekről írsz. Úgy érzed, a film hűen tükrözi az akkori eseményeket?
K. I.: Igen. Természetes, hogy művészi eszközökkel ábrázol, ezért sűríteni kell, de a lényegét tekintve korhű. Dokumentumfilmes hitelességet idéz, miközben játékfilm – és a történteket művészi eszköztárral is helyesen mutatja be. Szerintem hiteles film.

Sz,. I.: A könyvedben Göncz Árpádról is árnyaltan – pozitívumokat és negatívumokat egyaránt említve – írsz. A film viszont inkább a konfliktusokra fókuszál. Nem gondolod, hogy ebből ismét nagy vita lesz a „két oldal” között?
K. I.: Biztosan lesz vita. Göncz Árpádról az akkori sajtó és a mögötte álló értelmiségi megmondó emberek sokáig egyoldalúan pozitív képet sugároztak, így ez rögzült a közvéleményben. A film ezzel szemben reálisabb képet ad róla, ami óhatatlanul vitát kelt.

Sz. I.: Van a filmnek kifejezetten mai üzenete?
K. I.: Rengeteg üzenete van – meg kell nézni.

Sz. I.: Mondanál valami egészen frappánsat ezek közül?
K. I.: A film Antall Józsefet a valóságnak megfelelően mutatja: felelősségteljes, koncepcióval rendelkező politikusként, aki kizárólag az ország érdekét tartja szem előtt, és képes a saját személyes érdekeit – akár az egészségét is – háttérbe szorítani. Fontos tudatosítani, hogy vannak ilyen politikusok.

Kónya Imre  életrajz, politikai szerepének elemzésével

1. Budapesten született 1947-ben; jogi tanulmányait az ELTE ÁJK-n végezte, majd ügyvédként dolgozott.
2. A nyolcvanas évek végére a jogállamiság ügye aktív közéleti szerepvállalásra ösztönözte.
3. 1988-ban csatlakozott a Magyar Demokrata Fórummal formálódó ellenzéki körökhöz.
4. Társaival megalapította a Független Jogász Fórumot, amely a békés átmenet jogi műhelye lett.
5. 1989-ben az Ellenzéki Kerekasztal üléseinek levezető elnökeként kulcsszereplő volt a tárgyalásos rendszerváltásban.
6. 1990-től országgyűlési képviselő, az első szabadon választott parlament meghatározó figurája.
7. 1990–1993 között az MDF frakcióvezetője: híd a kormány, a frakció és az ellenzék között.
8. Részt vett a korai nagy alkukban (például a közjogi alapkérdések rendezésében), a stabilitást szolgálva.
9. 1993 végén belügyminiszter lett a Boross-kormányban, a rendvédelem és a közigazgatás konszolidációjára koncentrálva.
10. Miniszterként a jogállami keretek védelmét és a közbiztonság megerősítését tekintette fő célnak.
11. Politikai stílusát a tárgyalás, a higgadtság és az eljárási korrektség jellemezte.
12. A korai válsághelyzetekben a deeszkalációt és a kompromisszumot preferálta.
13. Konzervatív, intézményépítő szemlélete Antall József politikai örökségéhez kapcsolódik.
14. A parlamenti működőképesség fenntartását gyakran a napi pártérdekek fölé helyezte.
15. Írásaiban a rendszerváltozás belső logikáját és szereplőinek motivációit elemzi.
16. Emlékiratában („…és az ünnep mindig elmarad? – Történetek a rendszerváltozástól napjainkig”) személyes nézőpontból rajzol korszakképet.
17. Későbbi köteteiben a hatalomgyakorlás jogállami korlátainak és etikájának tapasztalatait összegezte.
18. Szerepe a magyar demokrácia „szerelőcsarnokában” volt meghatározó: eljárások, intézmények, együttműködési minták.
19. Pályaképe azt üzeni, hogy a politika nem zéróösszegű játszma, hanem bizalmi intézményépítés.
20. Öröksége a jogállami kompromisszumkultúra és a felelős, országérdek-központú kormányzás példája.

Két decemberi interjú, két politikai nyelv

Orbán Viktor a Mandinerben, Magyar Péter a Magyar Hangban – ugyanaz az ország, másfajta mondatokkal leírva

2025 decemberben jelent meg két beszélgetés, amelyet sokan nem is „interjúként”, hanem iránytűként olvastak: Orbán Viktor videó interjúja a Mandinerben (Lentulai Krisztián kérdéseivel), és Magyar Péter címlapos Magyar Hang-interjúja („Orbánék lebuktak”, Bodacz Péterrel) A felszínen két külön világ: kormányfői összegzés az egyik oldalon, kihívói vádbeszéd a másikon. Közelebbről nézve viszont ugyanaz a küzdelem: ki tudja jobban megmondani, mi történt – és ki tudja jobban elhitetni, mi következik.

Ami közös: mindkettő történetet akar nyerni

A politikus ritkán pusztán válaszol. Inkább elmesél. Orbán a „nagy kép” nyelvén beszél: korszakról, zajos közéletről, biztonságról és mozgástérről – az interjú formája pedig teret ad a kifejtésnek. Magyar Péter ezzel szemben sűrít: ítéletmondatokból épít ok-okozatot, és rögtön a „mi a következő lépés?” kérdéshez ér. Az interjú nyilvános részében konkrét demonstrációt is megnevez (időponttal és útvonallal). A hasonlóság tehát egyszerű: mindkettő mozgósít – csak más üzemmódban.

KÉT HASÁB – ahogy egy újságoldalon állna

A nagy kép politikája (Mandiner / Orbán)

• Szerep: kormányfői évzáró-keretezés, „mi zajlik körülöttünk, mi a rend dolga”.
• Eszköz: magyarázó beszéd, tág horizont; a válaszok gyakran hosszúak, „viszik” az interjút.
• Hatás: stabilitás-ígéret, kormányképesség hangsúly – azoknak erős, akik értelmezést keresnek.

A számonkérés politikája (Magyar Hang / Magyar Péter)

• Szerep: kihívói pozíció, felelősség- és következménynyelv; a Szőlő utcai ügy a kiindulópont.
• Eszköz: éles állítások, morális tét, gyors átmenet akcióba (demonstráció felhívása).
• Hatás: sürgősség és felháborodás szervezése – azoknak erős, akik változást és elszámoltatást várnak.

Miben „jobb” az egyik a másiknál?

Ha az interjút nem politikai szimpátiával, hanem újságírói szemmel mérjük, két külön mérce kínálkozik.

Orbán interjúja akkor erős, amikor az olvasó azt szeretné érezni: van térkép a fejünk felett. A Mandiner-formátum jól áll a nagyívű keretezésnek: a beszéd gördül, a történet egyben marad, az „év értelmezése” megérkezik.

Magyar interjúja akkor erős, amikor az olvasó azt szeretné hallani: mi lesz holnap? A kérdésre adott válasz – legalábbis a nyilvános részben – cselekvés-irányú: utcai jelenlét, útvonal, közvetlen politikai nyomás.

Ami mindkettőből hiányozhat

A „nagy kép” kényelmes, de gyakran elkeni a részleteket: felelős, határidő, mérhető vállalás – ezekből az interjú műfaja ritkábban csinál főszereplőt.
A „vádirat” hatásos, de a nagy állítások után az olvasó ösztönösen kérné a következő lépcsőt: mi igazolható, mi bizonyítható, mi az eljárásrend – és mikor lesz belőle következmény.

Zárógondolat

Decemberben nem csupán két politikus beszélt. Két politikai nyelv vitatkozott: az egyik azt mondja, értsd meg a korszakot, és bízd rám; a másik azt mondja, lásd a felelőst, és gyere velem.

Bábel Balázs:A szólásszabadság nem sértheti az emberi méltóságot

Dr. Bábel Balázs érsek 2015. január 26-án Budapesten, a Központi Szeminárium dísztermében adta át a Szent Szalézi Ferenc‑sajtóösztöndíjat, a médiában dolgozókért bemutatott szentmise keretében. Ez az esemény is mutatja, milyen fontos számára a hiteles kommunikáció és az egyházi média támogatása. A díjátadás utáni fogadáson beszélgettünk

Szarvas István: Érsek atya, ön tegnap is átadott négy kitüntetést. A kommunikáció nagyon lényeges dolog, de a Kurírban úgy jelent meg, hogy négy újságíró kapta.

Bábel Balázs: Tegnap hármat, ma egyet. Így lett meg a négy.

Szarvas István: Értem, tehát a mait is hozzászámolták. Akkor ezek szerint az érsek atya területén vannak az ország legjobb egyházi újságírói?

Bábel Balázs: Nem erről van szó. Mi minden évben három díjat adunk ki, de idén sikerült az én jelöltemet bejuttatni az országos díjazottak közé. Így lett négy, mert egyébként évente csak hármat szoktunk.

Szarvas István: Emlékszem, hogy 4–5 évvel ezelőtt Budapesten is több díjat adtak át, de az utóbbi években már csak egyet.

Bábel Balázs: Igen, így értékesebb lett.

Szarvas István: Ön a tegnapi ünnepségen beszélt a párizsi vérengzés kapcsán arról, hogy helytelen, ha valakit a vallásában nem tisztelnek meg.

Bábel Balázs: A szólásszabadságnak az emberi méltóság tiszteletben tartásával kell megvalósulnia. Akármilyen közvetlen a kapcsolat, nem sértegetjük a másikat. Az igazságot is úgy kell kimondani, hogy ne bántsa az emberek érzékeny pontjait.

Szarvas István: Ha kilépünk az érsekség határain túlra: hogyan látja, az egyházi sajtó mennyire teljesíti a hivatását? A Magyar Kurírt nagyon jónak tartom, de a televíziós egyházi műsorokról már nem tudom ugyanezt elmondani.

Bábel Balázs: A Kurírnak most új szerkesztősége van. Több újság is eljut hozzám: a délvidéki Hírvivő, a felvidéki Remény. Átlapozom őket. Nagy a kínálat, de sajnos egyre kevesebb az olvasó.

Szarvas István: Az egyházi újságokra gondol?

Bábel Balázs: Minden újságra. Sajnos ez általános jelenség.

Szarvas István: Ön említette, hogy Ferenc pápa nagy kommunikátor, új szempontokat hoz. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy az internet miatt egyre kevesebbet beszélünk egymással.

Bábel Balázs: Ez tény. Vannak, akik az egymás melletti szobákból is Facebookon beszélgetnek. Abszurd helyzet. Régen, főleg nyári estéken, az emberek összejöttek és beszélgettek – ez mára eltűnt.

Szarvas István: Hogyan lehetne ezt visszahozni?

Bábel Balázs: Nagyon nehéz. Talán az iskolákban lehetne beszélgetőórát tartani, az osztályfőnöki óra egy formájaként, ahol a gyerekek megtanulnak egymással kommunikálni.

Szarvas István: Nagyon szépen köszönöm.

Dr. Bábel Balázs érsek rövid életrajza (10 mondat)

1. Dr. Bábel Balázs 1950. október 18-án született Gyónon.
2. Teológiai tanulmányait a budapesti Hittudományi Akadémián végezte, majd 1976-ban pappá szentelték.
3. Papi szolgálatát káplánként kezdte, később több plébánián plébánosként tevékenykedett.
4. Tudományos érdeklődése az egyháztörténet felé irányult, és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója lett.
5. 1997-ben II. János Pál pápa nevezte ki kalocsa–kecskeméti érsekké.
6. Püspöki jelmondata: „A szeretet nem múlik el.”
7. Számos tanulmányt és könyvet publikált, főként egyháztörténeti témákban.
8. Kiemelt figyelmet fordít az egyházi oktatásra és a hitoktatás megújítására.
9. Gyakran szólal meg társadalmi és etikai kérdésekben, hangsúlyozva az emberi méltóság és a keresztény értékek fontosságát.
10. Munkásságát több egyházi és világi kitüntetéssel ismerték el, és máig meghatározó alakja a magyar katolikus közéletnek.

A CSAPDA – Egy korszak története képekben és kérdésekben

Cím: A CSAPDA (THE TRAP) – Az Orbán-korszak elvesztett lehetőségeinek története
Hossz: kb. 90 perc, egész estés dokumentumfilm
Készítette: Direkt36
Téma: politikai-társadalmi dokumentumfilm

Bevezető

Nem minden film a kikapcsolódásról szól. Vannak alkotások, amelyek inkább gondolkodásra hívnak. A Csapda (The Trap) ilyen munka. Nem harsány, nem szenzációra épít, hanem kérdez. Higgadtan, következetesen.

A dokumentumfilm az elmúlt másfél évtized magyar történetére tekint vissza, arra az időszakra, amelyet a közéletben gyakran Orbán-korszaknak neveznek. A címben szereplő „csapda” nem vádirat, hanem értelmezési keret: egy helyzet, amelyben döntések, lehetőségek és következmények fonódnak össze.

Egy különleges történelmi pillanat

A film kiindulópontja 2010. Stabil parlamenti többség, erős politikai felhatalmazás, jelentős európai uniós források. Ritka együttállás egy ország életében.

A kérdés, amely végigkíséri az alkotást:

Mit kezdett Magyarország ezzel a kivételes mozgástérrel?

A film nemcsak azt vizsgálja, mi történt, hanem azt is, mi történhetett volna másként.

Az „elvesztett lehetőségek” narratívája

A Csapda központi gondolata az elvesztett lehetőségek témája. Ez nem egyszerű ítélkezésként jelenik meg, hanem összevetések formájában:

• gazdasági mutatók
• nemzetközi párhuzamok
• szakértői értelmezések

A film egyik fontos állítása, hogy az ország előtt álló történelmi esélyek – a készítők értelmezése szerint – nem mindig váltak tartós strukturális előnnyé.

Nem azt sugallja, hogy „semmi sem történt”, hanem azt kérdezi:

Az adottságokhoz képest elég történt-e?

Egészségügy – mindennapi tapasztalatok terepe

A film egyik legerősebb blokkja az egészségügy helyzetével foglalkozik. Várólisták, humánerőforrás-hiány, infrastruktúra. A képek mögött hétköznapi történetek.

A dokumentumfilm bemutatja a fejlesztéseket és a feszültségeket is. Nem dramatizál túl, inkább megmutat.

A nézőben óhatatlanul megszületik a kérdés:

Hogyan lehet egyszerre modernizációról és tartós problémákról beszélni?

Oktatás – a jövő csendes kérdése

Az oktatásról szóló fejezet hosszabb távú nézőpontot választ. Tanárhiány, tantervi viták, diákterhelés.

A megszólalók között pedagógusok és elemzők. A hangsúly azon van, hogy az oktatás minősége nem csupán szakpolitikai kérdés, hanem nemzedéki tét.

Mit visznek magukkal a fiatalok?
Milyen tudással és készségekkel lépnek ki a világba?

Gazdaság – számok és szerkezetek

A Csapda nem vitatja a gazdasági növekedés egyes időszakait, de rávilágít a törékenységre, az egyensúlyi dilemmákra és az egyenlőtlenségekre.

A kérdés itt így hangzik:

Statisztikai javulás vagy fenntartható felzárkózás?

A nyilvánosság és a hangulat

A film érinti a közbeszéd átalakulását is. Polarizáció, bizalom, médiakörnyezet. Nem ítélkezik, inkább érzékeltet.

Stílus és filmes eszközök

Az alkotás dokumentarista eszköztárral dolgozik:

? archív felvételek
? interjúk
? grafikonok, adatok
?️ narráció

Hangvétele visszafogott, néhol melankolikus. Nem a gyors hatásra, hanem a tartós gondolati jelenlétre épít.

Nem ítélet, hanem kérdés

Talán ez a film legfontosabb erénye: nem kész válaszokat kínál.

• Mi számít sikernek egy korszakban?
• Mi számít mulasztásnak?
• Lehet-e objektív mérleget vonni?

A film állításai vitára ösztönöznek. És ez egy dokumentumfilm esetében nem gyengeség, hanem funkció.

Összegzés

A Csapda nem könnyű film – de szükséges. Nem azért, mert minden megállapítása megkérdőjelezhetetlen, hanem mert gondolkodásra kényszerít.

Egy korszakról beszél, de valójában a nézőhöz szól:

Mit látunk mi ebből a történetből?
És mit gondolunk róla?

? Szerkesztőségi megjegyzés (opcionális újságdobozba):
A dokumentumfilm a YouTube-on szabadon elérhető. Megtekintése különösen ajánlott mindazoknak, akik a napi politikai zajon túl a hosszabb távú folyamatokra kíváncsiak.

 Korzenszky Richard OSB: Meg kell találni minden nap a szépet

Az anyanyelvünkért Emlékéremmel kitüntetett  Korzenszky Richard OSB-vel a Pesti Vigadóban beszélgetünk 2025 november 13-án az Anyanyelvápolók ünnepségén

Csorna és Kapuvár világa milyen alap élményeket adott Önnek

gyermekként?

- Csornán születtem, a csornai kórházban. Azóta emlékezetem szerint

egyetlen éjszakát sem töltöttem Csornán. Csorna világát csak annyira

ismertem, amennyit édesapám állatorvos kollégája meglátogatásakor

megláttam belőle. A csornai premontrei közösség újjáéledésének tanúja

lehettem, közvetve talán segítője is

- Kapuvár a gyermekkorom világa. Az általános iskola különösebb hatást

nem tett rám. Gyerekként ott éltem meg a „létező szocializmus”, illetve a

kommunizmus lélekölő valóságát. A tanítást elsőben még imádsággal

kezdtük, majd jött az „Egy a jelszónk a béke”, amit egy időre felváltott a

Sztálin-kantáta: „mert szívünk kitárul nagy Sztálin szavára, és boldog az

ember, ki róla dalol”. Megéreztem valamit a diktatúrából, kuláknak

mondott tisztességes emberek meghurcoltatásaiból, államosításból. A

szüleim biztos otthont teremtettek számunkra. Négy generáció ült néhány

éven keresztül az ebédlőasztalnál. Édesapámat gyakran elkísértem, láttam

megszületni kiscsikót, kismalacot, borjút. Láttam kimúlni árokszélen

igavonó gebét. Közel kerültem a természethez, amikor a Kis-Rábában

horgásztam, még nem volt „szabályozva”, igazi élő víz volt. Korcsolyázás

a zsebkendőnyi Váti tavon, biciklizés Veszkényig meg vissza, autóvezetés

édesapám mellett, foghattam a kormányt, amikor leért a lábam, a

gázpedált is nyomhattam.

- Egy hagyományos, a hagyományait büszkén őrző paraszti társadalmat

láthattam, hagyományos vallásossággal, tömött templomot az ünnepeken,

emberközelben élő lelkipásztorokat: három káplán is volt, meg a barátok

temploma, hozzá még a gartai plébánia.

- Együtt éltünk barátságban a zsidó családokkal: a mi lakásunk mellett a

bérházban három másik zsidó család lakott, a szomszéd házban ugyancsak

zsidók éltek. Természetes volt, hogy ők péntek este, amikor beállt a

szombat, a szomszédban lévő zsidó imaházba mentek. Mi pedig

vasárnaponként szüleimmel együtt a Fő téren lévő nagytemplomba.

- Láttam május elsejei felvonulásokat, volt menet április 4-én is. A házunk

előtt mentek el a felvonulások. Könnyű volt kilépni a menetből. És volt

menet, de ez már nem felvonulás 1956-ban. Kapuvártól nincs messze az

osztrák határ…

- 1955-ben Pannonhalmára kerültem a gimnáziumba, attól kezdve

Kapuváron már csak látogatóba mentem haza, amíg édesapám meg nem

halt. Azóta évente egy-két alkalommal fordulok meg gyerekkorom

városában. Temetőlátogatás nagyszüleim sírjánál, vagy éppen egy

előadás, esetleg ünnepi templomi szolgálat. Szívesen megyek, ha hívnak.

Meghatódva hallgatom, hogyan emlékeznek vissza sokan szüleimre.

- Nővérem a kapuvári gimnáziumba járt, kitűnő tanuló volt. 1958-ban

érettségizett. Hivatalos levelet kapott az iskolától, az osztályfőnök és az

igazgató aláírásával, pecséttel ellátva: Az iskoláztatási bizottság vallásos

meggyőződése miatt továbbtanulásra nem javasolja. Felszólítjuk, szakítsa

meg a kapcsolatot a családdal, helyezkedjen el a termelő munkában, és a

mozgalomban szerzett érdemei alapján kísérelje meg a továbbtanulást.

(Zárójelben mondom: tizenkétszer felvételizett sikeresen, hol ide, hol oda,

- mindig sikeres volt a vizsga, csak éppen helyhiány miatt elutasították…)

Mikor és hogyan fogalmazódott meg Önben először, hogy szerzetes

szeretne lenni?

- Amikor a pannonhalmi gimnáziumba kerültem, az elején nem nagyon

foglalkoztatott, hogyan tovább. Aztán úgy gondoltam, állatorvos leszek,

mint apám, nagyapám, nagybátyám. Egy időben nagyon vonzott a film.

Majd harmadikos gimnazista korom második felében éreztem, hogy

nekem jó Pannonhalmán lenni. Nehéz megfogalmazni, miért. Nem voltam

kitűnő tanuló, sok minden más is érdekelt a tanuláson kívül. Egy olyan

közegbe kerültem, ahol különböző emberekkel találkoztam, akik nem

voltak tökéletesek, de a nagy többségük elkötelezetten végezte a

szolgálatot. Jó légkör volt a gimnáziumban, és közvetlen kapcsolatban

voltunk szerzetes tanárainkkal. Csak később döbbentem rá, milyen

nagyszerű emberek tanítottak bennünket. Úgy éreztem, nekem itt kell

maradnom. Vonzott a pannonhalmi bazilika csendje, békéje. Szüleim nem

beszéltek le róla, de nem is bíztattak. Ez az én döntésem, mondták. Csak

amit vállalok, azt hűséggel, becsülettel vállaljam. Hát így lettem bencés

1959. augusztus 6-án, amikor a Miklós keresztnevet a Richárd szerzetesi

névre cseréltem. Pontosabban: ezt a nevet kaptam.

Miért éppen a magyar–orosz szakot választotta az ELTE-n?

- Amikor beléptem a bencés rendbe, az állam és az egyház között 1950-ben

megkötött megállapodás értelmében a bencések kizárólag tanítással

foglalkozhattak. Két gimnáziumban, Győrött és Pannonhalmán. Az állami

tantervek, tankönyvek, előírások köteleztek bennünket is. Szerettem volna

a magyar szak mellett angol vagy német szakot választani. Főapátunk,

Legányi Norbert megszólított: Richárd testvér, orosz szakosra volna

szükség… Tudná vállalni? Igent mondtam. Ezért lettem magyar-orosz

szakos középiskolai tanár.

1994-ben került Tihanyba. Amikor először felment az apátság dombjára

mint házfőnök, perjel: mi járt a fejében?

- 1994. október végén kerültem Tihanyba. Plébánosnak. Nem házfőnöknek,

nem perjelnek. Nem volt még Tihanyban bencés közösség. Ketten voltunk

Lövey Félix atyával, majd csatlakozott hozzánk a Brazíliából hazatért

Magyar Szervác testvér. Hamarosan Pannonhalmáról jött hozzánk, hogy

segítsen a lelkipásztori munkában (hét miséző hely tartozott hozzánk),

Gombos Cézár atya.

- Hogy mi járt a fejemben? Őszintén szólva: mit keresek én itt? Olyan

feladatot kaptam, amihez nem értek. Az iskola, az oktatásügy némi

túlzással a kisujjamban volt. De a falusi lelkipásztorkodás teljesen idegen

terület volt számomra. Sose készültem rá. Nem értettem hozzá.

Tulajdonképpen nem is voltam képes arra, hogy az elvárásoknak

megfeleljek. Nem magamtól jöttem Tihanyba, hanem engedelmességből.

Az akkori pannonhalmi elöljáróm, Várszegi Asztrik főapát úr döntése

volt, én pedig megpróbáltam engedelmesen elfogadni. Nagyon nehéz volt

az első három-négy év. Egy darabjaira szedett, felállványozott templom,

tárgyalni hatóságokkal, restaurátorokkal… Az államosított apátsági épület

visszavétele, felújítása… Új kiállító hely építése… Nem akarom

részletezni, magam is megijedek, ha visszagondolok rá.

Ön sokszor mondta, hogy Tihany „vallási, kulturális és közéleti központ” is

lett. Mi volt a tudatos koncepció e mögött?

Az- hogy Tihany „vallási, kulturális és közéleti központ”, - ezt a kifejezést én

sosem használtam. Mások fogalmaznak így. Az én szándékom az volt,

hogy ha már Tihanyba kerültem, akkor próbáljuk meg jelenvalóvá tenni a

bencés szellemiséget. Próbáljunk hitelesen jelen lenni. A monostorok

mindenütt valamiképpen igazodási pontok. Az épületet a hatályos törvény

szerint „funkcióra” kaptuk vissza, ez a funkció pedig a kulturális

tevékenység. A múzeummal együtt vettük át, és valamiképpen folytatni

kell mindazt az értéket, ami itt mégis jelen volt. „Isten veled, Tihany!” –

volt a címe egy nagy újságcikknek, amelyben szomorúan jegyzi meg a

cikk írója, hogy jönnek a bencések, itt többet igazi kortárs művészek

kiállítási lehetőséget nem kapnak stb. Meg kell nézni az elmúlt három

évtized kiállítóit, kiállításait… Voltak orgonahangversenyek, majd egyre

több kórus jelentkezett, hogy szívesen énekelnének a szentmisén

vasárnap. A környékben élő volt diákjaink sokat segítettek, hogy el tudjak

igazodni az egyáltalán nem egyszerű társadalmi közegben. Az ő igényük

volt, hogy jó volna találkozni, szervezzünk előadásokat. Így jött létre a

Tetőtéri esték néven ismertté vált előadássorozat, mostanra közel

háromszáz előadással. Más egyházi iskolák öregdiákjai is szívesen jöttek

ide: amíg a „covid” nem vágott be, addig évente egyszer volt egy ilyen

találkozási alkalmunk.

Beszélhetnénk az ünnepeinkről is: Szent Benedek atyánk ünnepe,

márciusban és júliusban, Szent Ányos ünnepe novemberben… A húsvét

előtti szent három nap, vendégekkel, lelkigyakorlatos jellegű

előadásokkal, szép liturgiával.

Valamiképpen megérezték sokan, hogy szívesen látjuk őket. Vendégházat

építettünk, - akkorát, amekkorát a hatóságok akkor engedélyeztek.

Örülök, hogy a fiatal a fiatal rendtársaknak, akik a felelősséget és a

munkát átvették, sikerült kibővíteniük.

Nem volt semmi különleges vízióm, csak a hiteles jelenlét. Hála Istennek

valami történt. Én pedig hálás lehetek az Úrnak, hogy ott voltam, amikor

mindez megtörtént.

Előadásában beszélt a „holisztikus emberről”. Hogyan írná le röviden:

ki az a holisztikus ember?

- Ez egy komolyabb előadás témája volna. Röviden: az az ember, aki

tudatosan benne él a nagy „egészben”. Aki tudja, megéli, hogy a tetteinek,

kapcsolatainak következményei vannak. Minden mindennel összefügg.

Az apostol, szent Pál ezt így mondja az Istenről: „Benne élünk, mozgunk

és létezünk.”

Ön  sokszor szólalt meg közéleti és társadalmi kérdésekben is. Miben

látja ma a keresztény ember felelősségét a nyilvánosságban?

- A keresztény ember része a társadalomnak. Felelőssége van a köz

ügyeiért. Határozottan képviselnünk kell a krisztusi értékeket. Egy

pillanatnak élő, érdekelvű társadalomban egy távlatokkal rendelkező,

értékelvű életformát kell megjeleníteni. Nem szabad együtt úszni az árral.

Észre kell venni, hogy mennyire kiszolgáltatottá teszi az embert ez a

konzumista, hedonista, individualista világ. A kereszténység nem

jelentheti azt, hogy kivonulunk a világból. Felelősek vagyunk az emberét.

Szolidaritás nélkül nincs kereszténység.

Írás közben a lelkész, a tanár vagy a „civil olvasó” szempontjait tartja

inkább maga előtt?

- Elsősorban azokra gondolok, akiknek szánom az írást vagy a bármiféle

megszólalást a médiában. Nem vagyok propagandista. Nyolc évtizeddel a

hátam mögött sok mindent láttam, megéltem, végig gyötrődtem. Nem

szeretnék senkit „meggyőzni” – ez azt jelentené, hogy legyőztem a

másikat. Hitelesen szeretnék közvetíteni gondolatokat, és szeretném, ha az

olvasó vagy hallgató szabadon eltűnődne, elgondolkodna.

Van olyan könyve vagy írása, amit ma már másképp fogalmazna?

 Általában úgy írok, hogy előtte hetekig vagy napokig gyötrődöm, majd

leülök a számítógéphez és megírom. Ha csak tehetem, még mielőtt

nyilvánosságra kerülne, elolvastatom másokkal, akik ismerik a

gondolkodásmódomat. Magam magamtól nem változtatok, úgy hagyom,

ahogy első lendületre megfogalmazódott. Vállalom így a hibázás

lehetőségét is.

Számos díjat, elismerést kapott pályája során – köztük Szent István-

emlékérmet, Prima  Primissima és Magyar Örökség díjat is. Ezek közül

melyiknek a történetét érzi a legbeszédesebbnek?

- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esik jól, ha az ember elismerést

kap. De egyiket sem fogom magammal vinni, amikor itt kell hagynom ezt

a világot. De hogy ne térjek ki a kérdés elől: az 1994-ben, a Művelődési

és Közoktatási Minisztériumban végzett tevékenységem után kaptam a

Magyar Érdemrend tiszti keresztjét. Úgy érzem, megszolgáltam érte. Nem

csak magas vérnyomást kaptam, hanem ezt az elismerést is…

Mit jelent Önnek személyesen, amikor egy-egy település – például

Kapuvár vagy Tihany – díszpolgárává választja?

- Díszpolgára vagyok Kapuvárnak, Révfülöpnek és Tihanynak. Úgy érzem,

akik erről döntöttek, azért tették, mert valamit jelentett a tevékenységem

számukra. Egyszerűen örülök neki.

Hogyan éli meg az „emeritus” létet: tehermentesítésnek, új szolgálati

formának, vagy inkább csendes háttérmunkának?

- A közelmúltban készült velem egy életút-interjú, aminek a címe:

Ajándékként fogadom el… Az „emeritus lét” leginkább azt jelenti, hogy

mentesültem a felelősség terhe alól. De amennyire az egészségem, az

erőm engedi, segítek, ahol tudok. Ha hívnak, szívesen tartok előadásokat,

lelkigyakorlatokat, vendégszolgálatokat. Ez az állapot megajándékoz a

csenddel. Az olvasás és írás lehetőségével. És hadd tegyem hozzá: az

elcsendesülésben az elmélyült imádság lehetőségével is.

Mit tanult az idősödésről, amit fiatalon egyáltalán nem látott, nem

sejtett?

- Elméletben tudtam, a gyakorlatban most megélem: az élet nélkülem is

megy tovább. Ez nem azt jelenti, hogy fölöslegesnek érzem magam. Csak

tudatosítom, hogy nem én vagyok a világ közepe.

Sokan küzdenek időskorban magánnyal, félelemmel. Mit mondana

nekik szerzetesként és lelkipásztorként?

 Meg kell találni minden nap a szépet. Örülni kell az élet apró

ajándékainak is. Rácsodálkozni a természet szépségére. Elfogadni a

segítséget másoktól. Tudomásul venni, hogy a fizikai erőim fogynak.

- Legyen bátorságuk ahhoz, hogy kimondják fájdalmaikat, de örömeiket is.

Amíg tudnak segíteni máson, legyen bátorságuk segíteni. Ez sokszor lehet

akár csak egy egyszerű telefonhívás…

Ön hol  látja ma a remény konkrét  jeleit a magyar egyházban és

társadalomban?

- Jézus nem egy tömegmozgalom élére állt. Jézus arra adott példát, hogyan

kell élni. A kereszténység nem doktrína, hanem életforma. A

hagyományos vallásosság, a népegyház már nem létezik, legföljebb csak

nyomokban. Mindig voltak és vannak ma is kis közösségek, amelyekben

él elevenen az Istenbe vetett hit. Tanulni kellene a kudarcokból. És észre

kellene vennünk az élet jeleit. Mert vannak. Fiatalok és öregek között

egyaránt. A paphiány (összefügg a gyermekvállalástól való félelemmel, a

több gyermekes családok hiányával) ráébreszti az embereket, hogy a

kereszténység nem a papok ügye. Az egyház nem a papokból áll, hanem a

Krisztusba vetett hitet hitelesen megélők közössége. És a pokol kapui

ezen nem fognak erőt venni.

Ha egy mondatban kellene üzenni a fiataloknak, mi lenne az az egy

mondat?

 Egyetlen mondat, pontosabban két szó. Jézus gyakran mondta:Békesség! Ne féljetek!

Simicskó István:A sportban a nézettség és a látvány nagy súlyt kap.

Simicskó Istvánnal a Magyar Öttusa Szövetség elnökével a Béres Zrt központjában Budapesten beszélgetünk 2023 április 19-én az Öttusa Világkupa sajtótájékoztatója után.

– Elnök úr, nagy örömmel hallottam a sajtótájékoztatón, hogy régi ismerősöm, Klaus Schormann ismét Budapestre látogat. Terveznek-e vele egyeztetést az öttusa várható változásairól?
– Hála Istennek, jó a kapcsolat közöttünk. Schormann elnök úr nagyon szereti a magyar öttusázókat, sokadszor jár már Budapesten. Fogadtam őt a Parlamentben is, egy személyes látogatást is szerveztem számára. Több versenyen és rendezvényen beszélgettünk már, és bízom benne, hogy most – a Világkupa alkalmával – ismét sort tudunk keríteni egy személyes konzultációra. Van miről egyeztetnünk, hiszen az öttusa újabb változások előtt áll.

– Mi a személyes véleménye az öttusa szabálymódosításairól? Itthon a szakemberek véleménye erősen megoszlik.
– Az öttusa története során sokat változott: módosult a futótáv, a lovaglás jellege, és a lebonyolítás is. Korábban – olimpián és világbajnokságon is – az öt versenyszám öt külön napon zajlott, a sportolók tudtak pihenni és felkészülni külön a vívásra, úszásra, lövészetre, stb. Ma viszont egy verseny gyakorlatilag 90 perc alatt véget ér; mindent felgyorsítva kell elvégezni, ami óriási igénybevétel és terhelés a versenyzőknek.

A Nemzetközi Öttusa Szövetségen (UIPM) belül megerősödtek azok a hangok, amelyek a lovaglás kivezetése mellett érveltek. Mi – a Magyar Öttusa Szövetség – a végsőkig kitartottunk a lovaglás mellett, mert patinás, elegáns és komoly versenyszám. Ugyanakkor világos jelzés érkezett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) részéről: ha marad a lovaglás, az öttusa olimpiai jelenléte veszélybe kerülhet – például a Los Angeles-i játékokon. Ezt nem szerettük volna kockáztatni. Ha egy sportág olimpiai versenyszám, az  utánpótlás szempontjából is kulcsfontosságú: több fiatal csatlakozik, nagyobb és nyitottabb a bázis.

Ezért – bár nem örülünk neki – végül az a döntés született, hogy a lovaglást az úgynevezett OCR, azaz akadályfutás váltja. A NOB novemberi döntése határozza meg ennek véglegességét, de a trend egyértelmű: a sportban a nézettség és a látvány nagy súlyt kap. Látható, hogy az akadálypályás formátumok – gondolhatunk akár televíziós műsorokra, mint a „Ninja Warrior” – jelentős érdeklődést keltenek, és a fiatalokat is megszólítják.

Mi már megkezdtük a felkészülést az új versenyszámra: klubjainknál egyre több helyen építünk OCR-pályákat, hogy az utánpótlás korosztály a mindennapi edzésmunka során gyakorolhassa ezt a számot is.

Rövid életrajz – Simicskó István

Simicskó István jogász, politikus és sportvezető, több cikluson át országgyűlési képviselő. 2010–2012 között a sportpolitikáért felelős államtitkárként dolgozott, 2015 és 2018 között Magyarország honvédelmi minisztere volt.
Jelenleg a Magyar Öttusa Szövetség elnöke, ahol kiemelt feladata a sportág megújulásának irányítása: az akadályfutás (OCR) bevezetéséhez szükséges hazai feltételek megteremtése, az utánpótlás-fejlesztés és a versenyrendszer modernizálása.

Az Essentia  Artis negyedszerre hozza el a kortárs művészet  esszenciáját a

Pesti  Vigadóba

Február végén nyílik az MMA művészeti ösztöndíjasainak programsorozattal kísért kiállítása

A tavaszi művészeti esemény negyven programmal és eddiginél több, öt tematikus nappal, finisszázzsal  várja az érdeklődőket a Pesti Vigadóban, az MMA székházában. Az idei művészeti seregszemle programkínálata kiemelt figyelmet fordít az ünnepekhez és jeles művészeti napokhoz kapcsolódó eseményekre.

A szervezők célja, hogy ezek az alkalmak méltó módon, magas színvonalú,

sokszínű művészeti programok révén váljanak emlékezetessé a közönség számára.

Idén február 28. és május 9. között látogatható az Essentia Artis, a Magyar Művészeti

Akadémia (MMA) 2025-ben végzett művészeti ösztöndíjasainak kiállítása és

programsorozata. Az esemény keretében az építészet, a film- és fotóművészet, az irodalom, az

ipar- és tervezőművészet, a képzőművészet, a népművészet, a színház, a zene és a

művészetelmélet területén tevékenykedő alkotók mutatkoznak be. Az iski Kocsis Tibor, Józsa

Judit és Szalai Bálint kurátorok közös munkája nyomán rendezett kiállítás eredményeképpen

a látogató átfogó képet kaphat a kortárs ötven év alatti magyar művészek alkotópályájáról,

szellemi hátteréről és inspirációik forrásáról az MMA székháza 6. emeleti kiállítótereiben.

Kiss János, az MMA alelnöke a Centrál Kávéházban tartott sajtótájékoztatón rámutatott,

hogy

2026. február 10-én ismét megnyílik a pályázati lehetőség a 18 és 50 év közötti művészek

előtt. Hozzátette, 2025-ben több mint tizenegyszeres túljelentkezés mellett 1107-en nyújtották

be pályázatukat a hároméves művészeti alkotómunkát támogató ösztöndíjra. Csáji László

Koppány, a művészeti ösztöndíjprogramot lebonyolító MMA Művészetelméleti és

Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI) igazgatója beszédében kiemelte, hogy a közel 2,5

hónapon át nyitva tartó kiállításban több csatornán is lehetőség nyílik magyar és angol

nyelven tájékozódni részletes képfeliratok, QR-kóddal elérhető digitális tartalmak

segítségével. Mint mondta, az összművészeti seregszemle programjai kiemelt figyelmet

fordítanak az ünnepekhez és jeles művészeti napokhoz kapcsolódó alkalmakra, amelyeket

magas színvonalú programokkal tesznek emlékezetessé. Iski Kocsis Tibor és Józsa Judit, a

kiállítás kurátorai elmondták, hogy a negyedik alkalommal megvalósuló tárlaton mintegy

ötvenöt művész munkáján keresztül kapunk átfogó képet a hazai tárgyalkotók progresszív,

kortárs szemléletéről, amelyet meghatároz a művész társadalmi felelősségvállalása és ennek

vetületei szűkebb és szélesebb közösségére; a kulturális örökségünk, hagyományaink

újrafelfedezése; a dinamikus, de érzékeny emberi anyaghasználat; a lenyomatok, a karcok, az

árnyékok analóg jelenléte ugyanúgy, mint a digitális és a technikai alap – eszközként való –

alkalmazása. A geometrikus, a lírai, az absztrakt törekvések és a figurális, a realisztikus vagy

a szürreális alkotások, kollázsszerű kompozíciók egyaránt részei a kortárs képzőművészeti

szemléletnek, így a kiállítási egységnek is.