Interjú Elizabeth Blackburn orvosi Nobel díjassal
A világhírű tudóssal Budapesten a KOGART művészeti központban tartott előadása után beszélgettünk 2011 októberében.
Professzor asszony, mi kutatásának fő területe?
Szarvas István és Elizabeth Blackburn
A sejtbiológia és annak vizsgálata, hogy génjeink hogyan befolyásolják a biológiai öregedés folyamatait.
Hogyan foglalná össze kutatása eredményeit?
Sikerült kimutatnunk az összefüggést a kromoszóma végét védő telomérek rövidülése és a betegségek kialakulása között. Amennyiben megértjük a kiváltó okokat, könnyebb beavatkozni a betegség korai szakaszában és hatékonyabb a kezelés.
Mennyire nehéz az együttműködés a különböző területek – onkológia, fiziológia és pszichológia – között?
Nagyon izgalmas a különböző típusú képzettségeket összehozni. A kutatás minősége attól függ hogy mennyire tudnak együtt dolgozni az onkológusok, fiziológusok, a pszichológusok, és így tovább. Úgy gondolom, ha összejön sok jó kutató, az nagyon termelékeny lehet. Azt hiszem, a legfontosabb a jó minőséghez, hogy hajlandó legyen valaki, és alkalmas arra, hogy együttműködjön. Én nagyon sokat tanultam egyébként a klinikai kollégáimtól is. Őket meglepte az én tudatlanságom a klinikai dolgok vonatkozásában, engem pedig meglepett az ő tudatlanságuk a kutatás területén. Arra kényszerültünk, hogy szemtől szemben tárgyaljunk, és ez a legtermelékenyebb módszer a tudomásom szerint. Persze ez jelenthette a telefonbeszélgetéseket is.
– Véleménye szerint egy tudományág már kevés a Nobel-díjhoz, így több tudományágnak kell összefogni?
– Nem szükségszerűen. A Nobel-díjat nem a klinikai gyakorlatért adják, hanem alapkutatásért. De biztos, hogy befolyásolja a kettő egymást. A díj odaítélésénél nem az emberi betegségek terén végzett kutatás, hanem az alapkutatás játszotta a főszerepet. Tehát ennek járt a díj tulajdonképpen.
– Az Ön szülei orvosként dolgoztak. Ez családi hagyománynak tekinthető?
– A szüleim gyakorló családorvosok voltak, mindenképpen van egy ugrás a tudomány felé. Én tudósként dolgozom, van egy erős változás azzal, hogy a tudomány területére betévedtem
– A Melbournei Egyetem, ahol előadásokat hallgatott, mit jelentett az egész életpályájához viszonyítva?
– Nagyon jó oktatást kaptam. Megtanultam, hogyan gondolkozzam a biokémiáról. Nagyon magas gondolkodási szintre tanított meg, és nagyon értékes volt. Itt kezdtem a kutatást, a PhD fokozatot Angliában, Cambridge-ben szereztem meg. Azt mondhatnám, a gondolkodásmódnak a lényegét Ausztráliában kaptam meg, és ezt fejlesztettem tovább Cambridge-ben.
– Utolsó kérdésem lenne, mint Nobel-díjas orvos, mi az a téma, amit a legfontosabbnak tart az orvostudományban jelenleg, amit meg kellene oldani?
– Az emberi élettartam maximálissá tétele. Ez nem különleges álmodozás, ezt el lehet érni.
– Ha ön lenne az orvosi Nobel-díjat odaítélő bizottság egyik tagja, akkor ezért adna Nobel-díjat?
– Talán, talán.
– Köszönöm.
Elizabeth Blackburn egy egysejtű csillós szervezet, a Tetrahymena kromoszómáinak tanulmányozásakor fölfedezett egy sokszor ismétlődő DNS-szekvenciát (CCCCAA) a kromoszómák végén. Ennek a szakasznak a szerepe nem volt világos. Ezzel egy időben Jack Szostak figyelt meg egy lineáris (egyenes) DNS-molekulát, úgynevezett minikromoszómát, amely gyorsan degradálódott, amikor élesztősejtekbe juttatta. Blackburn 1980-ban publikálta eredményeit egy konferencián. Szostaknak fölkeltette az érdeklődését, és „rászerelte” ezt a CCCCAA „sapkát” a minikromoszómák végére. A sapka megvédte az élesztősejtbe visszajuttatott kromoszómákat a lebomlástól. Ezt a sapkát nevezték el később telomerának. A telomerák kialakulásának problémáját a sejtben a Blackburn laboratóriumában dolgozó Carol Greider oldotta meg. Fölfedezett egy addig ismeretlen, proteinből és RNS-ből álló enzimet – a telomerázt – , amelyről kiderült, hogy ez szintetizálja a kromoszómákat fedő sapkákat.
Elizabeth H. Blackburn amerikai és ausztrál állampolgár. 1948-ban Ausztráliában, Hobartben született. A Melbourne-i Egyetemen végzett tanulmányait követően 1975-ben doktorált az angliai Darwin College University Cambridge Egyetemen, majd az amerikai Yale-en folytatta kutatásait. A Kaliforniai Egyetem Berkeley-i, majd 1990-től a University of California, San Francisco Egyetem (UCSF) biológia és fiziológia professzora. Az Amerikai Rákszövetség elnöke. Korábban 1988-ban az Amerikai Sejtbizottság elnöke volt. Az Amerikai Akadémiai tagsága mellett számos nagy nemzetközi szervezet elnökségi tagja. Tagja volt Obama elnök bioetikai bizottságának. A TIME magazin 2007-ben a világ 100 legbefolyásosabb személye közé sorolta.
2009-ben kapta az orvostudományi-fiziológia Nobel díját megosztva Carol W. Greiderrel és Jack W. Szostakkal 2011 október 24-én. Az MTA dísztermében előadást tartott a Quintess Tudásközpont megnyitóján. Férje John W. Sedal, a biokémia és biofizika professzora.
Dalos György, a Németországban élő író, a magyarországi Napvilág kiadó által kiadott könyve olyan ember drámáját tárja elénk aki 1987-ben a népszerűségi listákon Lenin és Nagy Péter mögött a harmadik. 1991. augusztus 19-én az általa hivatalba emelt belügyminiszter, védelmi miniszter, KGB-főnök, miniszterelnök egy otromba puccsal kísérletet tesz eltávolítására. Gorbacsov a peresztrojkával, a glasznoszttyal és az új gondolkodással hozzájárult a szuperhatalmak közötti feszültség enyhítéséhez, a középtávú rakéták kivonásához Európából. Közvetve a keleti tömb diktatúrájának megszűnéséhez. A könyv nemcsak Gorbacsovot mutatja be, hanem közvetlen munkatársainak cselekedeteit és felesége ellentmondásos jelemét is górcső alá veszi. Betekintést kapunk arról, hogy míg külföldön egyre inkább ikonná vált, hazájában fokozatosan veszített tekintélyéből. Ő természetesen nem akarta a Szovjetunió ilyen formájú széthullását, de Jelcin és a FÁK vezetői mást akartak, és ők győztek.


