Orbán Viktor miniszterelnök 2025 július 26-i tusványosi beszédének főbb üzenetei

1. Választási stratégia és 2026‑os tervezési ciklus

Orbán elmondta, hogy ez volt az utolsó ilyen előadás ebben a kormányzati ciklusban, és jövőre Tusványoson tervezi megnyitni a következőt  .

Beltéri felméréseik szerint, ha most lennének választások, 106 választókerületből 80-at nyernének – listázta a célt, de nem elégszik meg ennyivel, korábbi 87 körzet eredményét is túlszárnyalásra törekszik  .

2. „Nagy és gazdag Magyarország” nemzeti stratégia

A beszéd központi eleme Orbán „nagystratégiája”: a cél Magyarországot sikeressé és virágzóvá tenni  .

Bemutatta a „digitális honfoglalás” koncepcióját: azért indítják el a „Digitális Polgári Köröket”, hogy a digitális térben a haza szeretetét közvetítsék a trollkodás helyett. Az első kört már életre hívták, és mindennek van választási jelentősége — de túlmutat azon is  .

3. Semlegesség doktrína — világháborús veszély és geopolitikai helyzet

Orbán világossá tette, hogy a harmadik világháború nem döntés kérdése, hanem végkifejlet lehet, ha nem előzik meg a lehetőségét  .

Felvázolt egy „semlegesség doktrínát” öt pillérben, hogy Magyarország távol maradhasson a fegyveres konfliktusoktól  .

4. Unióval szembeni konfrontáció az EU-költségvetéssel

Orbán bejelentette: Magyarország nem támogatja az EU 2028–34-es költségvetését, amíg nem kapja vissza a korábban befagyasztott EU-s forrásokat. Ennek visszatartását intézményi jogsértés számlájára írta  .

Ezzel együtt folytatta az EU‑kritikát: bírálta Brüsszel támogatását Ukrajna részére és azt, hogy tőlük „háborúpárti” politika érkezik Magyarországra  .

5. A szuverenitás mint alapelv

Orbán beszédét egyenesen azzal zárta, hogy „a szuverén Magyarország azt jelenti, hogy úgy élünk, ahogy akarunk”: senki ne mondja meg nekünk, kikkel éljünk, hogyan neveljük a gyerekeinket, vagy akarunk‑e háborúba menni. Ma még ők döntik ezeket — ma még szuverén ország vagyunk  .

6. Bírálatok és kritikák

Elemzők szerint Orbán beszéde kevés újdonságot hozott — hiányoztak konkrét javaslatok, a retorika főként ideológiai kifejtés volt, gazdasági térnyerésre vonatkozó részletek nélkül  .

Orbán egyszerűsíti és összekapcsolja a migrációt, gender- és LGBTQ-témákat, amivel leegyszerűsített képet ad a nyugat társadalmáról  .

Összegzés

Orbán Viktor 2025‑ös tusnádfürdői beszéde főként a jövő évre, a 2026‑os választásokra irányuló stratégiát, a nemzeti szuverenitás kérdését és Magyarország „nagystratégiáját” tematizálta.  Kevés konkrét programot tartalmazott, viszont világossá tette: a kormány “digitális polgári körökkel” készül mobilizálni a választói bázist, miközben a brüsszeli konfliktus és a világbéke fenyegetettsége tematika dominált. Kritikusai szerint azonban hiányzott az újdonság és a belső tartalom: célok vannak, de kevesebb útmutatás a megvalósításhoz.

Vécsey Zsadány A 2000-es évek elején megérintett az e-learning világa

---

Beszélgetőpartnerem Vécsey Zsadán  a Flickby vezetéstudományi játék megalkotója.,akivel 2023. április 14-én a MÚOSZ elnöki kávézójában beszélgettünk

Szarvas István:

Hogyan vezetett az utad a vezetéstudományi szimulációk világához?

Vécsey Zsadány:

Engem mindig is a szervezetek működése és azok egyszerűsítése, igazságossá tétele érdekelt. Közgazdászként végeztem, és már a 2000-es évek elején megérintett az e-learning világa. Az akkori édesapám által vezetett tanácsadócég e köré kezdett el új szolgáltatásokat építeni. Én magam is fejlesztőként kapcsolódtam be, majd hamarosan vezetésfejlesztési szimulációkat kezdtünk készíteni. Ez lett a szenvedélyem, és végül a hivatásommá is vált. A Flickby már egy nemzetközi csapat munkájának eredménye, amely játékalapú, tudományosan megalapozott vezetői fejlesztő alkalmazásokat fejleszt.

Szarvas István:

Milyen témát dolgoz fel a Flickby szimuláció, és hogyan kapcsolódik ehhez Csíkszentmihályi Mihály munkássága?

Vécsey Zsadány:

A játék fő témája egy kaliforniai borászat működése. Csíkszentmihályi Mihály 2007-től dolgozott velünk, miután kutatást végzett a Good Business című könyve kapcsán, amely a flow munkahelyi hasznosítását vizsgálta. A szimuláció célja az volt, hogy megtaláljuk, hogyan tud a vezető olyan döntéseket hozni, amelyek a szervezet céljait és a munkatársak motivációját is támogatják. A játék a vezetői beavatkozások természetét, azok hatásait, valamint a flow élmény kialakulását modellezi.

Szarvas István:

Miért épp egy borászat lett a játék színtere, és honnan jött az ötlet?

Vécsey Zsadány:

A borászat ötlete Csíkszentmihályi Mihálytól származott. Javasolta, hogy egy olyan kisvállalkozást válasszunk, amely nemcsak gazdasági, hanem kulturális és emberi szempontból is izgalmas. Ekkor említette Haraszti Ágostont, a magyar származású kaliforniai pionírt, aki San Diego első seriffje volt, és jelentős szerepet játszott a borászat meghonosításában Kaliforniában. Ez a magyar történelmi vonatkozás különösen inspiráló volt számunkra.

Szarvas István:

Hogyan zajlott az első találkozásotok Csíkszentmihályi Mihállyal?

Vécsey Zsadány:

2007-ben látogattam el hozzá Los Angeles mellé, Claremontba, az otthonába. A felesége nyitott ajtót, és kissé meglepődött, hogy pontosan érkeztem. Először azt gondolta, hogy eltévedtem – akkoriban még újdonság volt a GPS, és Mihály nem hitte el, hogy műhold segítségével navigáltam oda. A találkozás nagyon inspiráló volt. Együtt rajzoltuk fel az első játékverzió szerkezetét, és a flow-mérő rendszert is közösen találtuk ki.

Szarvas István:

A Flickby szimulációk milyen területeken használhatók, és kik a célcsoportok?

Vécsey Zsadány:

A szimulációinkat főként felsőoktatási intézmények és vállalati vezetőképzések során használják. Európában és az Egyesült Államokban is jelen vagyunk. Az eredeti játékidő hosszú volt – egyes szimulációk 7-8 órán át is tarthattak. Ma már jellemzően 70-80 perces, de akár 30 perces verziók is elérhetők. Ezekben a vezetők döntési helyzeteket élnek át, és az azokból fakadó hatásokat is tapasztalják – mindezt valós időben.

Szarvas István:

Mennyiben különböznek a különböző generációk a játékhoz való hozzáállásban?

Vécsey Zsadány:

A különböző generációk nagyon eltérően viszonyulnak a szimulációkhoz. Az idősebbek szívesebben merülnek el hosszabb játékokban, és jobban értékelik a rejtettebb, áttételes visszajelzéseket. A fiatalabbak – különösen a mai egyetemisták – viszont konkrét és azonnali visszajelzést várnak. Ők gyakran hasonlítják a játékot a TikTokhoz: rövid, gyors impulzusokat keresnek. Ez komoly kihívás számunkra, de egyben lehetőség is arra, hogy fejlesszük a tanulási formákat.

Szarvas István:

Gondolkodsz azon, hogy könyvben is feldolgozd ezeket a tapasztalatokat?

Vécsey Zsadány:

Igen, most már valóban van annyi tapasztalat és élmény, hogy elgondolkodom ezen. Egy könyv jó formátum lehetne arra, hogy bemutassam a játékfejlesztés mögötti gondolkodást, a vezetői tanulás különböző formáit, valamint a közös munkát Mihállyal. Fontosnak tartom, hogy ezt a tudást valamilyen maradandó módon is megosszam.

Orbán: „Maradnék inkább a kaptafánál!

Orbán: „Maradnék inkább a kaptafánál!"

Miniszterelnök Úr! A legnagyobb ellenzéki párt megnevezte miniszterelnök-jelöltjét. Készteti-e ez Önt új viselkedési, politizálási stratégiára?

A pártkérdésekkel a pártoknak kell foglalkozniuk. A kormánynak meg kormányzatival. Igyekszem is, amennyire lehet, ezt tenni. Az én dolgom az, hogy a kormányprogram végrehajtásával kapcsolatos munkát irányítsam, erre kaptam megbízást. Az, hogy más pártokon belül milyen ügyek vannak, milyen személyek kerülnek előtérbe, ez az én munkámat nem szabad, hogy befolyásolja. Remélem, sikerül is külön-választanom, és úgy tartanom: elválasztva a kormányzati munkát a pártpolitikai vitáktól. Megmondom őszintén: jól is esik, örülök neki, hogy inkább ez a része marad rám. Tudja, az mindig sokkal nehezebb meg viharosabb, kevesebb benne az öröm. Úgyhogy, maradnék inkább a kaptafánál.

Kíváncsi lennék, hogy amikor Ön tárgyalt Amerikában George Bush elnökkel, felmerült-e a gondolat, hogy esetleg meghívja Magyarországra?

Nem merült föl. Azon gondolkozom, hogy miért is nem. Azért, mert édesapja, idősebb George Bush Nagykeresztet kap a Magyar Köztársaságtól azért a kétségtelen érdemeiért, amelyek számunkra fontosak voltak, és 1989-ben, a magyarországi látogatásával azokat kifejezte. Ő volt az első olyan nagy tekintélyű és hatalmú nyugati államférfi, aki az akkor éppen tárgyalásokat folytató ellenzéki kerekasztal kontra kommunisták oldalról az ellenzéki kerekasztal tagjait — közöttük egyébként személy szerint éppen engem is — fogadta. Ez az egész ellenzéki kerekasztalnak az akkori átmenet szempontjából kulcskérdés volt — a nemzetközi legitimitását megteremtette. Ilyen szempontból az idősebb Bushnak, azt gondolom, hogy mindannyian köszönettel tartozunk. Ezt szeretnénk kifejezni egész családját meghívtuk, nem csak a volt elnököt, és ebbe beleértendő a fia is. Nyilvánvalóan kevés az esély arra, hogy emiatt az alkalom miatt az egész család átránduljon. Ilyen értelemben van egy meghívása az amerikai elnöknek Magyarországra. Azért nem jött szóba az, amikor nála voltam. Tudja, az ember nem ad át úgy meghívót, hogy ha akkor nem tudna eljönni, szívesen látjuk egyébként egy másik alkalommal, mondjuk november 16-án. Ez így nem megy. Úgyhogy, egy meghívást adtunk át, szívesen látjuk a Bush családot Magyarországon. Szép közös emlékeink vannak, örömmel idézzük föl ezeket együtt.

SZARVAS István

Megjelent: 2001. július 27. Hetedhéthatár

       Bige László:Nincs helye a könnyelmű döntéseknek

Nincs helye akönyelmú dőntéseknek

FOREWORD For Istvan Szarvas's Asked-they Answered VIII.

The reader is holding the eighth volume of István Szarvas’s interview series titled “I Asked – They Answered.” In recent years, publishing a new selection of interviews has become something of a tradition. The seventh volume came out last year, and the sixth was published in 2022. It is a special honor that István has once again asked me to write the Foreword.

István Szarvas began his career in general journalism in 1991 and turned to the more specialized field of interviews in 2008. We can count ourselves fortunate, as over the past 33 years, he has published nearly 600 print articles and more than 1,000 online pieces—including interviews, book reviews, and reports on various events ranging from science and healthcare to sports and gastronomy—enriching Hungarian journalism in the process.

His preparation and attitude toward interviews, along with his humility, are exemplary. As summarized by Dr. Vitéz Albert N. Békássy, an emeritus pediatric oncologist professor living in Sweden, in the introduction to the seventh volume: "Thanks to his extensive network, doors open for him, and in his interviews we hear from distinguished and renowned public figures from Hungary and abroad—prime ministers, heads of state, Olympic champions, ambassadors, leading artists, and church dignitaries."

His accomplishments are all the more impressive considering that in 2025, the author is celebrating his 81st birthday, to which I wish him continued health, happiness, and many more years of creative vitality!

The eighth volume of “I Asked – They Answered” continues the tradition of previous editions, featuring a mix of older and newer interviews. Of the 33 interviews, nearly one-third are from before 2009—including three from the 1990s. Eight interviews were conducted in the 2010s, and thirteen after 2021. The individuals featured in this book are incredibly diverse. István Szarvas interviews economic experts (CFOs, CEOs, managing directors), artists (actresses, actors, film directors, cinematographers, cellists, artistic directors, and a conductor awarded the Liszt Ferenc Prize), scientists (a Nobel Prize-winning astronomer, a Nobel Prize-winning biology professor, a university dean, and an academic), politicians, ambassadors, and even a Paralympian.

Three ideas stood out to me from this collection of interviews.
The first is the theme of mentorship or education. I found it fascinating that—despite their differences—a software company CEO (Ervin Szabó), a cellist and artistic director (István Várdai), and a Liszt Prize-winning conductor (György Vashegyi) all consider educating the next generation to be a key responsibility.

The second is the topic of artificial intelligence, discussed in the interview with Bálint Békefi. Through it, I too felt personally addressed. According to the interviewee, "This is an area many would prefer to ignore, something we’d rather not think about. We believe it doesn’t affect us, that we don’t need it—but I think it’s only a matter of time before we all have to confront it."
I must admit, I too am among those who would prefer to ignore it—not just because I believe it copies, steals, and often makes mistakes, but also because I don’t understand why we want to "outsource" or "mechanize" human creativity. But that’s just my personal opinion. Let’s see if the time will come when I too begin to engage with it!

Lastly, I’d like to touch on the issue of relevance. Many people think that older interviews lose their relevance over time—but that’s simply not true! A great example is the 13-year-old interview with Kati Marton, the Hungarian-born American journalist and author, who warns of the dangers of terrorism. Looking around the world today, it’s clear how relevant her words still are.

In fact, these older interviews are treasure troves. It would be interesting if István, in a future volume, revisited and updated some of his best interviews—reconnecting with the interviewees to explore what has changed in their lives, whether their dreams and hopes came true. Of course, this wouldn’t be easy, as circumstances and habits have changed drastically, but I trust in István’s determination! One of my favorite anecdotes from him relates to this: in the early 2000s, after being late for a prime ministerial press conference, he ran into former Prime Minister and EU Special Envoy Gyula Horn in the party headquarters hallway. Horn casually invited him into his office for a quick chat. Those days are long gone—nowadays, getting close to a leading politician, whether from the government or opposition, is nearly impossible. Thankfully, people in the worlds of culture, science, and business remain more accessible!

The wide temporal span of István’s interviews reminds us that—whether we like it or not—change is the one constant in the world. It highlights just how much our lives have changed, even in the past two decades. If, for instance, someone had said in 2004 that in ten or twenty years people would watch TV on their mobile phones, attend work meetings, conferences, and press briefings remotely, and elderly people would video call their distant relatives (bearing in mind that the first Apple iPhone only launched in 2007), we would probably have looked at them strangely and not believed them. And now in 2024, we’ve gone even further—with the arrival of AI, Artificial Intelligence, in the form of a program called ChatGPT.

I closed the foreword to István’s previous, seventh collection of interviews with a thought from Mihály Babák, former mayor of Szarvas for six consecutive terms: "A good question opens up the interviewee, and through it, we come to know the person." Indeed, István’s empathetic approach to his subjects allows us to see the person. The person who—despite the rapid advancement of science—should remain at the center of our attention. Perhaps this idea was best expressed by Béla Markovich, managing director of Mapei KFT: "One thing must not be forgotten: no digitalization, no automation will ever replace human thought and human creativity."
The HUMAN BEING.Gabor Oláh

ELŐSZÓ Szarvas István Kérdeztem Válaszoltak VIII. kötetéhez

Szarvas István nyolcadik Kérdeztem – válaszoltak című interjúkötetét tartja kezében az olvasó. Az elmúlt években szinte már hagyománnyá vált, hogy időről időre megjelenik egy újabb válogatás. A hetedik kötet tavaly, a hatodik pedig 2022-ben látott napvilágot. Külön megtiszteltetés számomra, hogy István ismét engem kért fel az előszó megírására.

Szarvas István 1991-ben kezdett el foglalkozni általános újságírással, és 2008-ban választotta a speciálisabb interjú műfaját. Szerencsénkre! Hiszen 33 év alatt közel 600 nyomtatott és több mint 1000 online írása jelent meg – interjúk, könyvrecenziók, tudósítások formájában –, a tudománytól, egészségügyön és sporton át a gasztronómiáig, gazdagítva ezzel a magyar sajtót.

Felkészültsége és alázatos hozzáállása példaértékű. Ahogyan dr. vitéz Békássy N. Albert, Svédországban élő gyermekonkológus emeritus professzor fogalmazott a hetedik kötet elején: „Kiterjedt kapcsolatrendszere birtokában megnyílnak előtte az ajtók, és interjúiban tiszteletre méltó, hírneves hazai és külföldi közszereplők – miniszterelnökök, államfők, olimpiai bajnokok, nagykövetek, kiemelkedő művészek, illetve egyházi méltóságok – szólalnak meg.”

Teljesítményét tovább emeli, hogy a szerző idén, 2025-ben ünnepli 81. születésnapját – ezúton is szívből kívánok neki jó egészséget, boldogságot és hosszú alkotói frissességet!

A nyolcadik Kérdeztem – válaszoltak kötet sem szakít az előző részek hagyományaival: régebbi és újabb interjúk egyaránt helyet kaptak benne. A 33 beszélgetésből közel egyharmad 2009 előtti – három még a kilencvenes évekből való –, nyolc a 2010-es években, és tizenhárom 2021 után készült. A kötet szereplői rendkívül sokszínűek: gazdasági szakemberek (pénzügyi igazgató, vállalatvezető, vezérigazgató), művészek (színésznő, színész, filmrendező, operatőr, csellóművész, művészeti vezető, Liszt Ferenc-díjas karmester), tudósok (Nobel-díjas csillagász, Nobel-díjas biológus professzor, egyetemi dékán, akadémikus), politikusok, nagykövetek és egy paralimpikon is megszólal.

Három gondolatot szeretnék kiemelni az interjúgyűjteményből, amelyek különösen megragadtak bennem.

Az egyik a mentorálás, a nevelés fontossága. Érdekesnek találtam, hogy különbözőségük ellenére egy szoftvercég vezérigazgatója (Szabó Ervin), egy csellóművész, művészeti vezető (Várdai István), valamint egy Liszt Ferenc-díjas karmester (Vashegyi György) egyaránt hangsúlyozta az új nemzedék képzésének szükségességét.

A másik gondolat Békefi Bálint interjújában jelenik meg: a mesterséges intelligencia problémája. A beszélgetés során úgy éreztem, engem is megszólítanak. Békefi szerint: „Ez egy olyan terület, amit sokan szeretnének figyelmen kívül hagyni, sokan szeretnénk nem gondolni rá. Azt gondoljuk, hogy nincs szükségünk rá, hogy minket nem érint, de azt hiszem, csak idő kérdése, amikor ezzel mindnyájunknak foglalkoznia kell majd.” Bevallom, én is azok közé tartozom, akik szeretnék figyelmen kívül hagyni – nemcsak azért, mert másol, lop, és gyakran téved is, hanem mert nem értem, miért akarjuk az emberi kreativitást is „kiszervezni”, „gépesíteni”. De ez csak az én személyes véleményem. Meglátjuk, eljön-e az idő, amikor majd nekem is foglalkoznom kell vele.

A harmadik gondolat az aktualitás kérdését érinti. Sokan vélik úgy, hogy a régebbi interjúk már nem relevánsak – ez azonban tévedés. A 13 évvel ezelőtt készült Kati Marton-interjú jó példa erre: a magyar származású amerikai újságíró a terrorizmus veszélyére hívta fel a figyelmet, és ha körbenézünk a világban, ma is azt látjuk: milyen időszerűek a szavai!

Egyébként ezek a régi interjúk valódi aranybányák. Érdekes lenne, ha István egy jövőbeli kötetében visszatérne néhány korábbi alanyához, hogy megnézze: hogyan alakult az életük? Megvalósultak-e a vágyaik, céljaik? Tudom, nem könnyű vállalkozás – sok minden megváltozott azóta, de bízom István kitartásában. Egyik kedvenc anekdotám tőle: a 2000-es évek elején elkésve érkezett egy miniszterelnöki sajtótájékoztatóra, és a pártszékház folyosóján „összefutott” Horn Gyulával, aki lazán beinvitálta irodájába egy beszélgetésre. Azóta az idők változtak – ma már szinte lehetetlen elérni vezető politikusokat, akár kormánypártiak, akár ellenzékiek. Még szerencse, hogy a kultúra, tudomány és gazdaság világában alkotók elérhetőbbek!

István interjúinak széles időszaka figyelmeztet minket egy dologra: a világban egyetlen dolog állandó – a változás. Elég csak visszagondolni, hogyan alakult át az életünk az elmúlt húsz évben! Ha 2004-ben valaki azt mondja, hogy néhány éven belül mobiltelefonon nézünk tévét, videótelefonálunk, konferenciákon veszünk részt – nehéz lett volna elhinni. (Az első iPhone csak 2007-ben jelent meg!) 2024 pedig még ennél is tovább ment: megjelent az AI, a mesterséges intelligencia, például a ChatGPT formájában.

István hetedik kötetéhez írt előszavamat Babák Mihály, Szarvas város hat cikluson át megválasztott polgármesterének szavaival zártam: „Egy jó kérdéstől megnyílik a kérdezett, és ezáltal megismerhetjük az embert.” Igen, István empatikus hozzáállása valóban segít felfedni az embert. Azt az embert, aki – a tudomány bármily gyorsan is fejlődik – a legfontosabb marad. Ezt fogalmazta meg találóan Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője is: „Egy dolgot nem szabad elfelejteni: semmiféle digitalizáció, semmiféle automatizáció nem fogja helyettesíteni az emberi gondolkodást, az emberi kreativitást.” Az EMBERT.

Báron György:Az elmélet és a filmkészítés egészen más körökben mozog.

dr. Báron György (j) és a szerző

 dr. Báron György filmkritikussal, esztétával, Balázs Béla-díjassal 2024. január 9-én a MÚOSZ elnöki termében beszélgetünk miután a MUOSZ Film és Tv kritikus szakosztálya keretében döntöttünk a szakosztály 2024-es díjairól

– Professzor úr, az első kérdésem az lenne, mi motiválta Önt arra, hogy a filmkritika területére lépjen, és hogyan változott a filmes kritika szakma az évek során az Ön tapasztalatai alapján?

– Engem elsősorban az motivált, hogy rettenetesen érdekelt a filmvilág. Egy idő után rájöttem, hogy filmalkotónak valószínűleg nem lennék jó, mert az egészen másfajta hozzáállást és türelmet igényel. Valamennyire egy irodalmi irányból közelítettem a filmhez. Egyébként korábban még az Élet és Irodalomban is írtam kritikákat, például finn filmekről, sőt novelláim is megjelentek ott. Aztán úgy éreztem, nem árt, ha az ember megpróbál azzal foglalkozni, amihez legalábbis ért, vagy amit megtanulhat és megért. Ez nálam alapvetően a film volt. Így szépen lassan az Élet és Irodalom filmkritikusa lettem, ami akkor egy nagyon kivételezett pozíció volt, hiszen az ország egyik vezető filmes fórumának számított. Az elődöm, B. Nagy László, legendás filmkritikus volt, akiről egy díjat is elneveztek, és amelyet minden évben én adok át. Így valahogy „belecsöppentem” ebbe a munkába, mivel akkor nem volt sok filmkritikus. Elég hamar úgy éreztem, hogy ismert filmkritikussá váltam, ami eleinte kicsit meg is ijesztett. Azóta dolgozva, tanulva próbáltam elsajátítani a filmtörténetet és a kritikaírás művészetét.

– Mennyire érzi úgy, hogy sikerült ezt a szakmát elsajátítania?

– Ezt most nem tudom pontosan megítélni.

– Szeretném megemlíteni, hogy a mai napig tart ez a szerelem, hiszen épp tegnap olvastam az Élet és Irodalomban a Csendesség című film kritikáját, ami nagyon tetszett, bár a tartalommal kapcsolatban nem mindenre emlékeztem pontosan. Egyébként együtt voltam az Ön előadásán Pécsett, amelyen több egyetemen tanuló filmkritikus vett részt, és nagy élmény volt, hogy Jancsó Miklós is jelen volt, majd később a filmkritikus tanulók vitatkoztak vele. A következő kérdésem: mit jelentett Önnek szakmailag és személyesen a Balázs Béla-díj elnyerése?

– Természetesen az ember örül minden díjnak, hiszen az azt jelzi, hogy olvassák és elismerik a munkásságát. Ugyanakkor nem tulajdonítok neki túlzott jelentőséget, mert rengeteg kiváló kolléga nem kapott díjat. Egyszerűen csak jó érzés, hogy van egy ilyen elismerés. Van azonban egy másik díjam is, aminek sokkal jobban örülök: a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói által adományozott „nyakkendő díj”, amit minden évben a legjobb tanár kap meg. Éppen a Simó osztály tagjai ítélték nekem oda, de elfelejtettek nyakkendőt venni hozzá, így Illés Gyuri bácsi, a legendás operatőrtanár, elegánsan levette a saját nyakkendőjét, és azt mondta, hogy a díjat nem neki, hanem a hallgatóknak köszönhetem. Ez az elismerés, amit tanítványaimtól kap az ember, szerintem a legértékesebb a világon.

– Hogyan látja Balázs Béla munkásságának hatását a mai filmes világban?

– Úgy gondolom, hogy a nagy filmtudományos elméletek és filmesztétikák korszaka véget ért. Nem mondom, hogy ez örömmel tölt el, de Balázs Béla idejében, illetve az őt követő francia újhullám idején még nagyon szoros kapcsolat volt az elmélet és a filmkészítés között, mondhatni egy hajóban eveztek. Balázs Béla kiváló forgatókönyvíró és rendező volt, aki számos magyar és nemzetközi alkotásban vett részt. André Bazin, a francia újhullám egyik kulcsfigurája, szintén írt cikkeket és könyveket, és még sokan mások is, akik mind nagyon közel álltak a gyakorlati filmes munkához. Ma azonban ez a kapcsolat szétaprózódott, az elmélet és a filmkészítés egészen más körökben mozog.

– Mi tesz egy filmet igazán emlékezetessé az Ön szemében? Hogyan közelít egy film elemzéséhez? Van valamilyen módszere vagy perspektívája?

– Az emlékezetesség utólag derül ki, amikor az ember jó szívvel emlékszik vissza rá. Néha azonban már a nézés közben is azt érzem, hogy valami igazán nagy élmény részese vagyok – ilyen ritka alkalmak még mindig akadnak. A klasszikus filmek esetében könnyebb, mert az idő bearanyozza őket. Én igyekszem alaposan felkészülni, ha kritikát írok: utánanézek a rendezőnek, megnézem az eddigi munkáit, interjúkat hallgatok meg vele, elolvasok magyar és külföldi kritikákat is. Ez nekem nem befolyásoló tényező, inkább érdekel. Nem úgy megyek moziba, hogy teljesen „üres fejjel” nézzem a filmet, hanem próbálok ráhangolódni, készülni rá. Az írás megkezdése a legnehezebb része, sokáig halogatom, de ha egyszer elkezdem, akkor már gyorsan megy, mert tisztában vagyok azzal, mit akarok mondani. Utána pedig jön a javítás, amikor átolvasom, eltávolítom a csacsiságokat és kijavítom a hibákat.

– Hogyan látja a magyar film helyzetét a nemzetközi színtéren? Van olyan magyar rendező vagy alkotás, akit különösen nagyra tart?

– Kis országként nagyon nehéz a nemzetközi színtéren érvényesülni, főleg az amerikai filmdömping mellett, ahol a multiplex mozik uralják a piacot. Ezen túl ma már a streaming szolgáltatások és a tévésorozatok is erősek. Nem olyan jó a helyzet, mint az 1960-as, 70-es években, amikor a kis országok filmjei még érdekesek voltak és nézőket vonzottak. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy a magyar filmben továbbra is komoly hagyományok és értékek vannak. Minden évben érkeznek új nemzedékek, akik nehézségek árán, akár pénzügyi támogatás nélkül is életben tartják a magyar filmművészetet. Fáj, hogy a középgeneráció és az úgynevezett veteránok nem nagyon vannak jelen, valószínűleg azért, mert ők nem tudnának kis költségvetésből filmet készíteni úgy, mint a fiatalok.

– Tudna említeni néhány kortárs magyar rendezőt, akiket különösen nagyra tart?

– Kortársak közül Tarr Béla művészete számomra kiemelkedő, nem csak a kortársak között, hanem az egész filmtörténetben. Egy eredeti, klasszikus életművet alkotott. A régebbiek közül pedig sokakat ismertem és tanítottam együtt velük, például Makk Károlyt, Jancsó Miklóst, Bacsó Pétert, aki nemzetközileg is ismert. Ragály Elemért is nagyra tartottam, sőt, vele úszóversenyeken is versenyeztem, mert ugyanabba az uszodába jártunk. Az operatőrök közül kiemelném Kende Jánost, aki fantasztikus alkotó és tanár volt. Emellett azokat a fiatalokat is tanítottam, akik jelentős rendezőkké váltak, mint Mundruczó Kornél, Pálffy György vagy Török Ferenc, aki egy ideig a Fészek elnöke is volt.

– Hogyan befolyásolja az online média és a közösségi platformok térhódítása a filmkritika szerepét? Milyen tanácsot adna azoknak, akik filmes újságírásban szeretnének karriert építeni?

– Az online tér nagyon felhígult, és nem csak a filmkritikában, hanem minden írásos szakmában. A tér korlátlan, és nem csak szerkesztett tartalmak vannak fent, hanem bárki bármit közzétehet, így könnyen összekeverhető a komoly szakmai kritika a kommentekkel, blogokkal és egyéb formátumokkal. Nekem szerencsém van, mert én tradicionális kritikusként dolgozom, és bár van online megjelenésem is, évtizedek óta nyomtatott hetilapban írok. Ott próbálom megőrizni a szakmai minőséget, de ennek egyre kevesebb tere marad. Úgy látom, hogy még a filmkészítők egy része is inkább a blogokra és más online felületekre figyel, mert azok népszerűbbek és többen olvassák őket.

– Egy személyes élményem: öt-hat évvel ezelőtt a spanyol filmhéten interjút készítettem a spanyol nagykövet asszonnyal, Fernández de Córdoba Amuciádával. Megkérdeztem tőle, hogy náluk megbecsülik-e a filmkritikusokat. Azt válaszolta, igen, nagy becsben tartják őket. Én pedig elmondtam neki, hogy a magyar Cinefesten sajnos nagyon rövid, két-három soros kritikák jelennek meg, és ha lett volna egy jó kritika, akkor nem mentem volna be bizonyos filmekre. Egyetért ezzel, vagy vitatja?

– Örülök, hogy Spanyolországban megbecsülik a filmkritikusokat. Az én személyes tapasztalatom az, hogy a filmszakma egy fontos része valóban figyel a kritikákra, legalábbis azok a rendezők és operatőrök, akiket én fontosnak tartok. Rengeteg barátom van közöttük, és gyakran elküldik nekem félkész munkáikat, hogy véleményezzem. Értékelik a kritikámat, még ha néha kemény is. Az viszont igaz, hogy ez a szűk, nyomtatott kritikát olvasó közönség egyre szűkül, és a szélesebb olvasóközönség körében kevésbé van már jelentősége a hagyományos kritikának.

– Van olyan film, amely különösen nagy hatással volt Önre, akár az életére vagy a gondolkodására?

– Ez nagyon nehéz kérdés, mert sok filmről beszélhetnék estig is. Nagy rajongója vagyok például Charlie Chaplin komédiáinak és későbbi, komolyabb filmjeinek is. Nem szeretem a westerneket, különösen John Ford munkáit, de az úgynevezett ezoterikusabb művészfilmek közül Ozu japán rendező munkássága számomra különleges csoda. Az európai újhullám nagy hatással volt rám, különösen Bodorék filmművészete. És persze, mint említettem, Jancsó Miklós munkássága is meghatározó volt.

– Végül pedig: van valami, amit nem kérdeztem meg, de szívesen megosztana az olvasókkal?

– Úgy gondolom, ezek a kérdések kimerítőek és jók voltak. Nincs több hozzáfűznivalóm, Köszönöm szépen!

Zeneakadémia Summerfest 2025 – Celebrating the 10th Anniversary

In the summer of 2025, the Liszt Academy of Music will proudly celebrate the 10th edition of the Summerfest with a rich and festive program. Held from July 18 to 27, the festival will welcome music lovers with a diverse selection of concerts, masterclasses, and cultural events featuring both Hungarian and international star performers.

Katalin Kokas – The Artistic Heart of the Festival

One of the central figures of this year’s jubilee festival is Katalin Kokas, Liszt Prize-winning violinist, chamber musician, and professor at the Liszt Academy. Her artistic vision and passionate dedication to music education have made her a leading personality in Hungary's classical music scene. During the Summerfest, she will be present not only as a soloist but also as an artistic mentor and inspirational force behind several performances and community-based musical events.

Hungarian Excellence in the Spotlight

The festival proudly showcases a number of distinguished Hungarian musicians, including:

István Varga – internationally acclaimed violinist,

Anna Szabó – one of the most promising young pianists,

Dávid Kovács – award-winning cellist,

Budapest String Quartet – performing both classical and contemporary repertoire,

László Tóth Jazz Trio – representing the festival’s lighter, improvisational side.

International Stars – A Global Celebration of Music in Budapest

Renowned international artists featured this year include:

Lisa Batiashvili – the Georgian-born violinist known for her expressive, technically masterful performances,

Gautier Capuçon – French cellist celebrated for his powerful stage presence and emotional depth,

Martin Fröst – innovative Swedish clarinetist and one of the most visionary artists of his generation,

Angela Hewitt – Canadian pianist and globally acclaimed interpreter of Bach,

Javier Perianes – Spanish pianist making his Hungarian debut at the festival.

Musical Diversity in Harmony – From Classical to Contemporary

Summerfest 2025 is a vibrant celebration of musical diversity and international collaboration. Alongside timeless classical masterpieces, the festival features contemporary works, improvisational concerts, and educational outreach programs. Special emphasis is placed on showcasing young talents and highlighting the unifying power of music.

Hankó Balázs: Látogassuk minél többször a múzeumokat!

2025. június 21-én, a Szépművészeti Múzeumban tartott sajtótájékoztató után beszélgettünk Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel a Múzeumok Éjszakájáról.

Hankó Balázs(j) és a szerző

– Miniszter úr, hogyan látja a Múzeumok Éjszakájának szerepét a magyar kulturális életben, különösen a fiatalabb generációk megszólítása szempontjából?

– Kulcskérdésnek tartom. Azért is, mert ezen az éjszakán rendre mintegy 330 ezren látogatnak el a múzeumokba. Ilyenkor jellemzően megjelennek a fiatalok, a családok, több generáció együtt, mert van benne valami különleges. Az, hogy este, sőt késő éjszaka is lehet múzeumba menni, önmagában is vonzóvá teszi az eseményt. Ez jó, ez működik.

– Milyen újdonságokkal készülnek az idei Múzeumok Éjszakájára? Vannak-e olyan intézmények vagy programok, amelyekre különösen büszke?

– Minden évben van egy kiemelt tematika – idén ez Jókai Mór, születésének 200. évfordulója kapcsán. Jókai, akit a legmagyarabb írónknak is tartanak, sok múzeumban megjelenik különféle formákban. Emellett mindig bemutatnak valami újdonságot, játékos, innovatív módon. Idén Miskolc a kiemelt helyszín, ahol 57 program várja az érdeklődőket.

– A kulturális intézmények gyakran küzdenek a látogatószámok növelésével. Mennyiben segíti a Múzeumok Éjszakája az állandó kiállítások népszerűsítését a rendezvény után is?

– Tavaly 330 ezren vettek részt az eseményen, idén még ennél is többet várunk. Évente mintegy hétmillió múzeumlátogató van Magyarországon, ami nem rossz arány. A cél azonban az, hogy a Múzeumok Éjszakája után is térjenek vissza a látogatók – máskor, más kiállításokra is.

– A fenntarthatóság és a digitalizáció korában hogyan tudnak a múzeumok lépést tartani az elvárásokkal, és ebben milyen támogatást nyújt a minisztérium?

– Kiemelten fontos, hogy műtárgy- és irodalmi örökségünk minél nagyobb arányban digitalizálódjon. Emellett a múzeumok egyre inkább élménypedagógiai szempontból is vonzóvá válnak, amihez a digitális technikák sokat hozzátesznek. A digitalizáció révén megelevenednek történelmi hőseink, így sokkal élvezetesebb és interaktívabb kiállítások születnek.

– Várható-e, hogy a jövőben a vidéki kismúzeumok is nagyobb támogatást kapnak, hogy bekapcsolódhassanak a rendezvénybe?

– A magyar állam a kulturális kiadásokra kétszer annyit fordít, mint az Európai Unió támogatásai. Ez fontos, mert ez a támogatás határokon is átível. A Múzeumok Éjszakája már most is szerteágazó: 470 helyszínen közel 3000 programot tartanak. Magyarországon azonban több mint 3000 település van – vagyis van még hová fejlődni. Bízunk benne, hogy jövőre még több kistelepülés kapcsolódik be.

– Végezetül: ön személy szerint melyik programot nem hagyná ki az idei Múzeumok Éjszakáján, és miért?

– Egyszerű a válasz: a Gödöllői Királyi Kastélyban este magam is tárlatot fogok vezetni – ott kell lennem.

– Van esetleg olyan gondolat, amit nem kérdeztem meg, de szívesen elmondana?

– Igen: látogassuk minél többször a múzeumokat!

– Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést.

– Én is köszönöm.